Petőfi Népe, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-11 / 188. szám
PETŐFI NÉPE S DU Hetvenöt éve született 1. Tóth Zoltán (1911—1956) Kossuth-dí- jas történész, egyetemi professzor, akadémikus. Kolozsváron végezte egyetemi tanulmányait, s ott nyert 1933-ban történelem—földrajz szakos tanári oklevelet. Két esztendőn át a párizsi Sorbon- ne-on ösztöndíjasként tanult. Hazatérése után a szatmári gimnáziumban tanárkodon, majd 1941-től az ErdMyi Tudományos Intézetben (199-től Teleki Pál Tudományos Intézetben, utóbb Kelet-európai Tudományos Intézetben), majd pedig a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében dolgozott tudományos munkatársként, illetve osztályvezetőként. 1953-tól a budapesti egyetemen a népi demokratikus > országok története tanszékvezető profesz- szora volt. 1955-től a Magyar Történelmi Társulat alelnöke. Az ellenforradalom okozta zűrzavarban a pártközpont kapujában véletlen szerencsétlenség áldozataként halt meg. Érdeklődésének középpontjában a magyarországi nemzetiségi kérdés, elsősorban a román kérdés állt. Tudományos munkásságával a Duna-völgyi népek megbékélését és kölcsönös egymásra utaltságuk felismerését kívánta szolgálni. Egyebek között 5 szerkesztette a Kossuth Lajos születésének 150. évfordulója alkalmából 1952-ben megjelentetett ünnepi kiadványt. * a * 1876, augusztus U-én Székelyszent- miklóson született Szent- annai Sámuel. A gimnáziumot Kolozsvárott végezte, majd 1896-ban Kölozsmo- nostoron szerzett oklevelet a Gazdasági Tanintézetben. Mint gazdasági tanár, erdélyi iskolákban tanított, később Losoncra, onnan Székelyudvarhelyre, majd Kiskunfélegyházára helyezték szaktanárnak. 1912-től nyugdíjazásáig (1933) a karcagi Mező- gazdasági Szakiskola igazgatója volt. 1956. január 22-én Karcagon halt meg. A magyar mezőgazdasági okta.- tós kiemelkedő pedagógusát, lelkes kutatóját tiszteljük személyében. Fő érdeme a talajjavításban vállalt úttörő munkája. 1920-tól Sigmond Elek, Treitz Péter, Bal- lenegger Róbert, Kreybig Lajos és Arany Sándor professzorok segítségével jelentős eredményt ért el a szikjavításban. Nem elégedett meg a szikesek termővé tételével, a talajművelést is igyekezett korszerűsíteni, ő alkalmazta hazánkban elsőként az altalajlazítást nagyüzemi méretekben. Eredménye ma is tiszteletadásra kötelez, hisz a szikjaiÁtást és az altalajlazítást együttesen, komplex módszerrel alkalmazta. Munkássága során kísérletezett rizstermesztéssel, a Nagykunság^ fátlanságát gyümölcstelepítésekkel akarta felcserélni, de a szőlőtelepítés és az állattenyésztés fejlesztéséért tett intézkedései is jelzik sokoldalúságát, lendületes, szívós munkáját. NYOLC ÉS FÉL HIROSIMÁRA ÉS NAGASZAKIRA EMLÉKEZTEK Ifjúsági béketalálkozó Jánoshalmán Augusztus 9-én és 10-én a Jánoshalmára bevezető utak feletti köszöntő sorok is jelezték az ide érkezőknek: ifjúsági béketalálkozót tartanák a nagyiközségben. A Bácska Ipari Szövetkezet KISZ- bizottságának kezdeményezésére jött létre a találkozó, amelyre megyénkén kívülről is érkeztek vendégek. A kétnapos eseménysorozat szombaton békegyűléssel kezdődött a művelődési ház szabadtéri színpadán. Bereczki István, a nagyközségi KISZ-bizottság szervezőtitkára üdvözölte a részt vevő fiatalokat, a közöttük helyet foglaló dr. Südi Bertalan ország- gyűlési képviselőt, s a jelenlévő politikai és gazdasági vezetőket. A gyűlés előadója Iván Kornél, az Országos Béketanács ifjúsági bizottságának titkára volt. Megemlékezett a hirosimai és naga- szaki atomtámadás évfordulójáról, de hangsúlyozta: nemcsak emlékezni kell, hanem cselekedni is. Mint mondotta, a társadalmi, s köztük a békemozgalmaknak egyre nagyobb a jelentőségük, ezért a fiataloknak is össze kell fogniuk, tiltakozniuk a fegyverkezés ellen, kiállniuk a világ- békéért, az atomfegyverek mielőbbi felszámolásáért. Iván Kornél ezután felolvasta a hirosimai • A békegyűlés résztvevőinek egy csoportja. (Fotó: Agócs János) békeszervezetnek az Országos Béketanácshoz intézett üzenetét. A szombati események között KISZ-kongresszusi küldöttekkel való találkozó, játékos vetélkedő és sportprogram is szerepelt, s műsort adtak a budapesti John LenAon Békeklub tagjai. Este diszkótáncversenyre került sor. A belépők tombolajegyek is voltak, s az így befolyt bevételt eljuttatják az UNICEF gyermekse- gély-alapjának. A kétnapos rendezvény alkalmából népművészeti kirakodóvásár is volt. Vasárnap tartották meg a kispályás labdarúgó Béke Kupa elődöntőit és döntőit, majd a sportpályán ünnepélyes keretek között zárult a béketalálkozó. V. Z. RENDELETMÓDOSÍTÁS Az üzleti élet növekvő nyilvánossága Az üzleti élet nyilvánosságának, az üzletkötés biztonságának növelésére, valamint a kötvény- tulajdonosok érdekének védelmében a pénzügyminiszter módosította a vállalatok, a szövetkezetek és területi (szakmai) szövetségeik, továbbá a jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társulások törzskönyvi nyilvántartásáról, valamint a mérlegbeszámolóról szóló rendeletét. A jövőben a gazdálkodó szervezetek mérlegeik letétbe helyezett példányát a vagyon, az árbevétel és a nyereség adatait tartalmazó lappal egészítik ki. Ezt az adatlapot a cégbíróságnál bárki megtekintheti. Az adatokat a gazdálkodó szervek a sajtóban közzé is tehetik. A rendelet a kötvénykibocsátó gazdálkodó szerveket kötelezi arra, hogy évente legalább egyszer az országos napilapokban, vagy szaklapokban nyilvánosságra hozzák az említett mérlegadataikat. Arra is lehetőség van, hogy az érdekeltek a cégjegyzékben nem szereplő gazdálkodó szervekről is szerezzenek információkat. Ilyen esetekben az adatok a törzskönyvi hatóságtól szerezhetők be. A korábbi rendelet módosításával kisebb mértékben változik a törzskönyvi bejegyzés rendje, a bejelentésre kötelezettek köre is. Ezentúl a törzskönyvben a vállalat általános vezetését ellátó személyt, illetve ezt a szerepet betöltő testületet is be kell jegyezni. Fel kell tüntetni a vállalat jellegét, és a gazdálkodó szervezet számláját vezető pénzintézet nevét is. A rendeletet a Magyar Közlöny augusztus 10—i száma tartalmazza. (MTI) KECSKEMÉTI ÁLLATVÁSÁR (Pásztor Zoltán felvételei) Bács-Kiskun kapujában Köszöntjük Bács-Kiskunbaril? A térkép világosan útbaigazítja a vendégeket: hova is érkeztek. A látvány azonban rémisztő. Pedig ilyen kép fogadja a látogatót' nap mint nap a megye északnyugati határa közelében, az 51-es főút kiépített parkírozójában. A becsületünkről van szó, ne hagyjuk! Megyénk az országos sajtóban Népszava, augusztus 9, szombat: Borzák Tibor: Pályák vonzásában. Lapunk munkatársa kecskeméti pályakezdő fiatalokról ír. — A megyében élő művész, Klossy Irén Hegyszoros című grafikáját közli a lap. Vasárnapi Hírek: augusztus 10. vasárnap: Orvosság aszály ellen. (Az aszály sújtotta megyékről szólva Bács-Kiskunt is említi a cikk.) Az erdőkben is pusziit a szárazság A tartás szárazság és a nagy nappali forróság az erdőkben is érezteti hatását; különösen a fiatal telepítésű fák sínylik meg a nedvességhiányt. Az erdőmérnökök nyári ellenőrzései arról tanúskodnak, hogy például az alföldi területeken, de másutt is az országban, ahol hetek óta nem hullott kellő mennyiségű csapadék, csak sínylődnek, többfelé pedig már tönkre is mentek a tavasszal telepített csemeték. Tavasszal az országban több mint 30 ezer hektáron került sor mesterséges erdősítésre, ebből csaknem 8 ezer hektár volt az új telepítés. A kiültetett csemeték kezdetben szépen fejlődtek, az utóbbi időben azonban a szárazság jeleit mutatják. Az erdészek szerint máris vannak olvan részek, ahol 30—40 százalék a kipusztulás mértéke. Ám amennyiben tovább tart a szárazság, úgy ennél nagyobb veszteségek is előfordulhatnak. Sajnos semmi remény arra. hogy a csemetéket, a fiatal fákat mesterséges vízellátásban részesítsék, erre a lehetőségre az erdőgazdaságok természetesen nem rendezkedtek be. Csakis a csemetekertekben adhatnak vizet a fák alá. ezt. ahol arra lehetőség van, meg is teszik. Csak a későbbiekben derül majd ki, hogy az ország élőfa-készletének alakulását mennyire befolyásolja az aszály. A fák hektáronként átlagosan 3—12 köbméternyit gyarapodnak évente, de csakis akkor, ha biztosított egyebek mellett a vizutánpótlás. Megeshet, hogy ilyen tartós szárazság idején lényegesen kisebb. mindössze az optimális érték egyharmada lesz ez a köbméterben mért hozam. Az erdészetekben mindenütt megszervezték a tűzfigye- lő-szolgálatot, számítva arra, hogy a legkisebb gondatlanság következtében Is szinte pillanatok alatt lángra kaphat az erdei avar, és kialakulhat az erdőtűz. Nagy gondot fordítanak az úgynevezett tűzvédő pászták gondozására is; ezek az erdőterületeket elválasztó fölszántott részek, amelyek a tűz terjedésének megfékezésére hivatottak. 1986. augusztus U-én, hétfőn. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 19-től 23 óráig: Középiskolás Geor- by-diszkó. Belépés csak diákigazolvánnyal! MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed » és 8 érakor: INDIANA JONES ÉS A VÉGZET TEMPLOMA. Sz., amerikai kalandfilm. 14 éven felülieknek! Árpád mozi: háromnegyed 6 és • órakor: ZSAROLÓ ZSARUK. szint)., francia film. Otthon mozi: délelőtt 10 óraikor: INDIANA JONES ÉS A VÉGZET TEMPLOMA. sz„ amerikai fantasztikus kalandfilm. 14 éven felülieknek! Fél 6 és fél 8 órakor: EGY BOLOND SZAZAT CSINÁL. Magyar film. StúdiAmozi: 8 órakor: VAD FAJ- ZAT. Sz., mb., olasz film. 16 éven felülieknek! hírek • hírek NAPTÁR 1986. augusztus 11- hétfő Névnap: Zsuzsa, Tiborc Napkelte: 5 óra 34 perc Napnyugta: 20 óra 05 perc Holdkelte: 11 óra 53 perc Holdnyugta: 22 óra 24 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: Túlnyomóan napos, száraz idő, átmeneti felhősödés, helyi záporok. Zivatarok kialakulása csupán a délutáni órákban, és inkább csaik a Dunántúlon valószínű. A mérsékelt, változó irányú szél a zivatarok idejére átmenetileg megerősödik. Meleg .marad az idő. Á hőmérséklet kora délután 30 fok körül alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Augusztus 9-én, Kecskeméten a kő- zéphömérsékiet 25.0 (az 50 éves átlag 21,2), a legmagasabb hőmérséklet 30,3 Celslus-fok volt. A nap 10 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 8 órakor a hőmérséklet 19,6, 14 órakor 29,0 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 15.9 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1018,1 millibar — emelkedő — volt. Augusztus 9-én Baján a középhőmérséklet 23,6 (az 50 éves átlag 21.5), a legmagasabb hőmérséklet 30.1 Cel- sius-fok volt. A napsütéses órák száma 11,8. Tegnap reggel * órakor 20,4, 14 órakor 29,9 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 13.4 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1018,3 millibar — emelkedő — volt. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szeriint a 32. játékheti lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 5 találatot 1 fogadó ért el, nyereménye 2 036 284 forint, 4 találatos szelvénye 115 fogadónak volt. nyereményük egyenként 70 827 forint, 3 találata 8417 fogadónak volt, nyereményük egyenként 605 forint, a 2 talála- tos szelvények száma 234 311 darab, ezekre 27 forintot fizetnek. — A BUDAPESTI ZENEI HETEK PROGRAMJA. Negyvenöt hangverseny öt helyszínen, több mint félszáz hazai és mintegy harminc külföldi szólista, karmester, kamaraegyüttes, szimfonikus zenekar és énekkar szerepel a Budapesti Zenei Hetek programjában, amely a közelmúltban öltött végleges formát. A nyitóhangversenyt szeptember 25- én, a Budapest Kongresszusi Központban rendezik, ahol a Magyar Állami Hangversenyzenekar Bartók és Liszt műveit szólaltatja meg. — Befejeződött a kemping-világtalálkozó, amelynek augusztus 1. és 10. között Debrecen adott otthont. A szombati záróünnepség színhelye a Vekeri-tó szigete volt. A 47. kemping-világtalálkozó résztvevőitől Pullai Árpád, a Magyar Camping és Caravanning Club elnöke búcsúzott. Ivar Kahl, a Nemzetközi Camping és Caravanning Szövetség elnöke átadta a FICC zászlaját a 'következő rendező ország, Dánia képviselőjének. A kemping-világtalálkozó a részt vevő országok és a nemzetközi szövetség zászlóinak levonása után tűzijátékkal és bállal fejeződött be. — Gazdaiskolákat szervez a háztáji és kisegítő 'gazdaságok termelőinek a TIT Szolnok megyei szervezete. A tanfolyamokon a résztvevők megismerkedhetnek a háztáji gazdálkodást ösztönző rendelkezésekkel, az új állattartási és tenyésztési módszerekkel, a növényvédelem, tápanyagutánpótlás eljárásaival, az értékesítési lehetőségekkel. Az oktatás előkészítésén most dolgoznak, az előadássorozatok az őszi mezőgazdasági munkák befejezése után kezdődnek. IDŐSZÁMÍTÁS Lord Ramseytöl kérdezik: — Milyen régi a családja? — Már nagyon régi — mondja büszkén a lord. — Egészen a XI. századig vissza tudjuk vezetni az adósságainkat! Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: A BAROMFIUDVAR RÉME. Videomozi: 4, 6 és 8 órakor: SAN- TUNGI BANDITÁK. Sz., hongkongi kalandfilm. BAJA Uránia mozi: fél 6. fél 8 és fél 10 órakor: FILMMŰZEUM. ROTFI A FÉRFIAK KÖZÖTT. Francia film. Központi mozi: szünnap. KALOCSA Otthon mozi: 4. 6 és 8 óraikor: PO- PEYE. sz., mb„ amerikai film vígjáték. KISKOROS Petőfi mozi: 6 és- 8 órakor: FÖLDRENGiÉs. Sz., amerikai ka- tasztrófafilm. 14 éven felülieknek! KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: háromnegyed 6 és 8 óraikor: A SÁRKÁNY KÖZBELÉP. Sz., amerikai—hongkongi film. 16 éven felülieknek! KISKUNHALAS .... y . Fáklya mozi: 4, 6 és<_ 8 órákor: BREAK. Sz., amerikai film; TISZAKÉCSKE Az Arany János, Művelődési Központban: 6 órakíí' NINCS KETTŐ NÉGY NÉLKÜL'. Sz., mb., olasz kalandfilm. FOGADÓNAPOK A megyei tanács tisztségviselőinek és osztályvezetőinek félfogadása ezen a héten: augusztus 14- én, csütörtökön Tohai László általános tanácselnök-helyettes, szerdán, 13-án pedig dr. Simon Jenő személyzeti és oktatási osztályvezető tart fogadónapot. HÉTFŐTŐL HÉTFŐIG Olcsóbban vásárolhatunk Az Alföldi Tüzép Vállalat egyes telepein a szovjet kisméretű tégla 1,44 forinttal, a szovjet magasított tégla pedig 1,69 forinttal lesz olcsóbb — amíg a készlet tart. A kecskeméti telepen a tassi hőszigetelő falazóblokkot és a szakmán méretegyesített, üvegezett ablakokat árusítják 40, illetve 30 százalékos árkedvezménnyel. A kecskeméti Fészek áruházban a momix csaptelep 30 százalékos, egyes gázkazánok pedig 10—45 százalékos árengedménnyel kaphatók. Valamennyi tüzép-telepen 10 százalékkal olcsóbban kínálják a VÁÉV-Bramac alpesi tető- cserepeket is. Engedményes árukkal várja vásárlóit a VIDIA Kereskedelmi Vállalat, melynek kecskeméti, Kéttemplom-közi boltjában három típusú lemezjátszót adnak 40 százalékkal olcsóbban, míg a városföldi raktáráruházban lemezjátszó és KG—15-ös gázkazán 40 százalékos árkedvezménye mellett a MERIDA női kerékpárt és a KG—25-ös gázkazánt kínálja 30 százalékos engedménnyel. Ugyanitt kerékpár-utánfutó 50 százalékos, csökkentett áron vásárolható. (x) — EGERBEN szombaton megnyílt a 13. Filmművészeti Nyári Egyetem, amelynek munkájában több mint százan vesznek részt. Nagyobbrészt külföldről érkeztek a hallgatók: a filmintézetek tudományos munkatársai, filmklubok vezetői, kritikusok. A legnépesebb csoportok Finnországból, Franciaországból, Lengyelországból, az NDK-ból valamint Olaszországból jöttek. — Szerkesztőségi ügyelet: vasárnap 10-től 18 óráig. hétfőtől péntekig naponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítások, információk közölhetők a 27-611-es telefonszámon, valamint • 26-216-os telexszámon. Holnapi lapszámunkból J A Zenei Fesztivál és a Kodály Szeminárium záró- hangversenyeiről közlünk kritikát a negyedik oldalon. A Gyermekévek — Gyermekélet rovatban ezúttal nyári táborokról készítettünk összeállítást. A gUdióluszok honosításával foglalkozik dr. Hódosy vándor Kecskeméten. Oi «•s különleges virágait mutatjuk be az ötödik oldalon. A párt- és a munkásmozgalom veteránjai közül a 80. születésnapját ünneplő Soós Pálról írunk. Itt adunk választ arra is, hogyan „működik” a külföldi töke hazánkban, miért nem Idegenek szocialista államunktól a vegyesvállala- I tok, kereskedőházak. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Sztrapák Ferenc Föszerkesztö-helyettes dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András lgaagatö Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. «001 Telefon: 21-61,1 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbesftő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft. negyedévre: 129,— Ft. félévre: 258,— Ft. egy évre: 516,— Ft. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út (. 6001 Telefon: 28-177 Igazgató: Blrkás Bála HU ISSN 0133—235* Allatvásár volt vasárnap Kecskeméten. A fullasztó melegben a legnagyobb forgalmat az üdítőital-árusok bonyolították. A szakemberek, ügyeletes állatorvosok szerint nagyon gyenge volt a felhajtás. Kevés volt a tehén, szinte alig volt malac, valamivel több ló közül válogathattak a vásárlók.