Petőfi Népe, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-07 / 185. szám
4 • PETŐFI NÉPE O 1986. augusztus 1. ÁSATÁSOK BÁTMONOSTORON ÉS CSÓLYOSPÁLOSON Egész reggel szakadt az eső. Nem véletlen hát, hogy baljós előérzettel indultunk Horváth Attilának, a Katona József Múzeum régészeti osztályvezetőjének társaságában két megyénkbeli ásatás megtekintésére. Bátmo- nostor határában az agyagos földút leginkább egy jégpályához hasonlított, nem is csodálkoztunk azon, hogy a helyszínen egy teremtett lelket sem találtunk. Mégis szerencsénk volt: távolabbról egy kunyhó ajtajából integettek felénk. Itt tanyázott Biczó Piroska régész és kis csapata, úgy nézett ki, aznap már nem tudják folytatni a munkát. — Pedig ma találtuk meg az idei első csontvázat — kezdi beszámolóját a régésznő. — Még nem bontottuk ki a sírt, de a feje és a válla már látható. Általában egy métert is ásni kell, míg csontokra lelünk, érdekes módon ez már reggel fél tízre előbukkant. Ezen a területen egyébként már 1871-ben ásott Henszlmann Imre, aki az itt talált templomról könyvet is írt. 1967-ben Kőhegyi Mihály végzett ugyanitt leletmentést, majd tíz év szünet után mi folytattuk az ásatást. Feltárjuk a múlt századi alaprajzot, ellenőrizzük az akkori leírásokat. Egy XIV. század közepéről származó oklevélből tudjuk, hogy — gyaníthatóan bencés — szerzetes rendi monostor templom állt itt, amelyet a tatárok elpusztítottak, s a XIV. század közepén építették újjá Ágoston-rendi remeték. Ennek keresése közben akadtunk a falu Árpád-kori — tizenegy méter hosszú — plébániatemplomára. E köré emelték a XIV. századtól kezdve két fázisban a több mint <9 A halotthamvasztás következtében eldeformálódott bronz csákány. harminc méter hosszú gótikus templomot. Az alapfalaknak csak egy kicsiny részét, illetve a helyét találtuk meg, mivel a köveket kibányászták, elhordták. Jóllehet, a templomok után kutatunk, ez azonban együtt jár a temetők feltárásával is. A sírok leletanyaga meglehetősen szegényes, hiszen a középkorban nem adtak a halottak mellé útrava- lót, így csak viseletanyagot találunk. Az idei ásatás célja az, hogy befejezzük az Árpád-kori monostortemplom gótikus szen- télybővatóséne'k föltárását. Ezzel egy kerek egésszé áll össze e munkánk, jövőre az igen sokrétű anyag feldolgozásával foglalkozunk. Most a helyszínen csak a gótikus részletek látszanak, de ezt is be fogjuk temetni, mint tavaly a monostortemplomot. A helyreállítás több millióba kerülne, de a föld majd megóvja a leletet a jövőnek. Ha netán lenne is pénz a helyreállításra, ezzel a műemlék elveszne a további kutatás számára. Egyébként is, lehet, hogy száz év múlva bennünket is ellenőrizni akar valaki ... Miután a bátmonostori határból kievickéltünk, Csólyospálos felé vettük utunkat. Többször eltévedtünk, míg végre egy bur- gyingosban megleltük az avar kori temetőásatás színhelyét, Wicker Erika reggel a rossz időre való tekintettel szélnek eresztette munkásait, vele Kiskunhalason találkoztunk. — En sajnálom a legjobban, hogy nem szolgálhatok szenzációval — tárja szét karját a régésznő. — 1983-ban nagyon jól indultunk, de a reményeink nem váltak be. Az idén egyebek mellett nyolc késő bronzkori urnasírt találtunk, de ugyanebből a korból való a csontvázas sírok egy része is. Én az avar kori temetővel foglalkozom, de természetesen nem hagyom ott a bronzkori leleteket sem. Az egyik kis tálkával befedett tölcsér nyakú urnában találtunk egy bronz csákányt, az idei legszebb leletünket. Ez földbe rejtett kincsleletekből nagyon gyakran előkerül, sírokban viszont ritkaság- számba megy. A VIII. századi avar sírok nyolcvan százaléka rablott, a sírfoltokon látszik a beásás nyoma. Tavaly figyeltük meg, hogy a holtakat koporsóba temették. Fát persze nem találtunk — ácskapocsszerű szögeket viszont igen —, de a beszakadó, kopor• Sárga korsó, késő avar finomkerámiából, a csólyospálosi temetőből. *) Gótikus bordaív- töredékek és díszítőkövek a monostortemplomból. • Az Idei bátmonostori templomásatás színhelye. • A csólyospálosi avar kori temetőből származó leletek a restaurátor asztalán. (Straszer András felvételei) sóba ömlő föld jelzi a temetkezés módját. Most tartunk a kétszázhuszonötödik sírnál, ha a temető igazodik a szabályhoz, mintegy ezerre számíthatunk. Két, különleges sírt is találtunk: az egyikben úgy feküdt a csontváz, mintha felhúzott lábbal aludt volna el, a másik tetem pedig hasrafektetve, hátra kötött sarokkal került a sírba, vagyis komoly büntetést kapott. A férfisírokból leggyakrabban ezüst vagy bronz övveretek, íj csontlemezek, kések, vas nyílhegyek, csatok, fülbevalók kerültek elő. Közhely, hogy az avar férfiak csak egy fülbevalót viseltek. A női csontvázak mellett az idén csak bronz fülbevalókat találtunk gyöngy csüngővei, üvegpaszta gyöngyöket, jellegzetes, dinnyemag alakúakat, csont tűtartókat. Sok, nagyon szép kis tizenöt—tizennyolc centiméter magas, késő avar finomkerámiából készült korsócskára is leltünk. Valahogy most szegényebb részen ásunk, de engem amúgy is leginkább a földföltok jelentkezése érdekel, nem pedig a leletek. Érdemes lenne az egész temetőt feltárni, de ha valahol értékes leletek bukkannának elő, akkor arra szánnánk a pénzt. Ezt a területet, úgy néz ki, nem fogják bolygatni, maradhat a hátországom. Minden régésznek van egy ilyen kis temetője, ahová vissza-visszatérhet. Kormos Emese Minden régésznek van egy kis temetője KÖNYVESPOLC Homokfúvás Minden igazán élő irodalomban nemzedékek váltják egymást, újabb és újabb generáció kér magának helyet, műveinek megjelenési lehetőséget. Az idősebb nemzedéknek pedig kötelessége az, hogy válogasson a jelentkező fiatalok közt, felfedezze az ígéretes tehetségeket. Legtöbbek számara az első lépcső, első megméretés a lapok, folyóiratok szerkesztősége. Utána következik az antológia, majd a legtehetségesebbeknek az önálló kötet. A Homokfúvás című Bács-Kis- kun megyei antológia Buda Ferenc költő szerkesztésében látott napvilágot. Az idősebb költő rokonszenves gesztusa jelentkezik abban, hogy részben a Forrás szerkesztőségében, részben az antológia összeállításában nyújt segítő kezet az itt élő fiataloknak. A kötethez írt előszavában méltán hivatkozik a Szavak piacán című, fiatal költőket bemutató korábbi antológiára, S a természetben lévő visszaszorítha- tatlan rügyfakadáshoz hasonlóan kikívánkoztak e versek a fényre, s végül is megjelentek. Érdemes volt néhány szervezet segítségét kérni (megyei tanács, irodalmi alap, Katona József Társaság, TIT), és érdemes volt segíteni; értékes mű jelent meg kimondottan ízléses nyomdai külsővel. Véleményem szerint a Homokfúvás című versamrtodó- gia legjelentősebb költője Dobozi Eszter és Agócs Sándor, legérzékenyebb és formailag legcsiszoltabb Túrái Kamii és Józsa Fábián. Lehetne keresni különböző szempontokat, megközelítési lehetőségeket: ki milyen területen alkot jelentősebbet. De egyet mindenféleképpen el kell mondani: jó színvonalú, markáns egyéniségeket vonultat fel a kötet. S alig lehetne egy-egy versre azt mondani, hogy ezt igazán kihagyhatták volna. Dobozi Eszter egyik költeményében, a Margit legendájában Ady mottójával idézi a hajdani „álomleány” sikolyát, a Nyulak szigetére menekült királylányt: „tatárhadak elülvén /apából szakadt lélekis- meretként /földi országért/ meny nyei földért J áldozódom / is átok- föloldó / kiválasztottak üdve a tápom.” Érdekesen átéli Margit sorsát, újra meg újra versbe foglalja, így az Agna moirftua esit című költeményében is: Margit-pa- lástom hasadoz.” Vállalja a nemrég elhunyt költőtárs, Hervay Gizella Verses „zuhanásait”, és Corpus című versét az ő mottójával indítja, a „metaforát” szeretné megtalálni. Chardin-re hivatkozva. utat keres,'lent és fenn, az asz- szonyi sorsra gondol a Ruth könyvét idézve Agócs Sándor a kötet címadó versénék, a Homokfúvásnak a szerzője. S mint Buda Ferenc is' megjegyzi, a homokfúvás többet is jelent: a fémek tisztítását és a „fémet is tisztító furcsa tájat” is. Agócs markáns költői egyéniségében észrevehetjük a sorsvállalás konokságát. József Attilát vallatja, keresi: „ha erőtlen szavam ráfagyna a szájra". Pap Gábor művészettörténésznek küldi a végekre Csonitváry-versét, az ég és a föld között lebegve: „A hálót kilopják alólunk: /felszökik arcunkig a tenger." A jó értelemben vett őskeresés vezeti el Farkaslakára, a szőke Nyiikó partjára Erdélybe, hogy Tamási Áron iltímanadt, „kihűlt Őrhelyét" keresse fel. Józsa Fábián sokszínűsége tűnik fel először: kedveli az epi- grammatikus tömörséget, de nem idegen tőle a modern verspróza sem. Mindkét költői lehetőséggel jól tud élni. Az Ütlevélkérö lap című prózaversében követve a napjaink lírájában lévő látszólagos .hivatalos irat” merev követelményeit, megfogalmazza a maga lírai mondandóját: bizony, mennyire beszorítják életünket bizonyos keretbe a hivatalos kérdések. Pofonegyszerűnek látszó pofonok különös sorait kutatja, a világ nem annyira pofonegyszerű jelenségeit a Pofonegyszerű című versében: „mért bölcs a buta, a türannosz mért az igazság bajnoka". Túrái Kamii a forma szerelmese, aki talán épp Weöres Sándor játékosságát és Pilinszky formai sziikárságát kedveli legjobban. Vonzza a haiku hihetetlen sűrítési lehetősége. S talán nem véletlenül ír a két kínai költőről, Tu Fúrói és Li Taj-poról verset: „hangtalan figyelj / hazád a kék lég / téged ünnepel". A mindert^ napok emberének bizonytalanságát veszi észre a Helyszíni jelentésben: „gyufa-ember a végtelenben / néhány pillanat és á láng / a teremtő arcába lebben." Csikós Zsuzsa „szabálytalan önéletrajzot” ír, „kemenceillatú estéket örökít meg, a „bejárók" sorsa érdekli, Philemon és Baucis sorsáról ír verset. S érdekes módon őt is versre ihleti Hervay Gizella. A Szivárvány utolsó üzenete című versében írja: „megváltástokra nincs hatalmam / fogam közt jmegfagyott az ének." Tábori Kálmán „hegyi beszédet” szeretne mondani, „hátizsákba csomagolt keresztünket” cipelve. Andersen nyomán ír „A rendíthetetlen ólomkatonáról", Kenéz Ferenc mottója hatására meg a „Szabadság / Egyenlőség / Testvériség" eldadogására szeretné gyerekeit tanítani. A Homokfúvásban hat költőt mutat be Buda Ferenc. Jó szívvel, őszinte érdeklődéssel üdvözöljük őket. s rckonsz-niwieí figyeljük további pályájukat Szekér Endre A testvérvárosok tanácsülése Kijevben Jean Floct, a testvérvárosok világszövetségének vezetője, a franciaországi Rezet város polgármestere ellátogatott Moszkvába és Kijevbe, ahol megbeszéléseket folytatott a szövetség nemzetközi tanácsa 31. ülésszakának 1986. októberében Kijevben történő megrendezéséről. Hazautazása előtt a következőket mondotta: — A nemzetközi tanácsot világ- szövetségünk „miniparlamentjének’* 3 is nevezhetjük. Hiszen több mint ötven állam városai képviseltetik magukat benne. A tanács 31. ülésszakára a nemzetközi békeévben kerül sor, éppen ezért szándékunkban áll közzétenni a testvérvárosok békekiáltvá- nyát. Rövid moszkvai és kijevi látogatásom újra megerősítette azt a meggyőződésemet, hogy a testvérvárosokat összekötő baráti szálak Irhe* teszik a jóakaratú emberek számára, hogy előítéletektől mentes nemzetközi szolidaritást tanúsítsanak a fejlődés és a béke érdekében. Tardi Gábor: /lakótársak 3. Bakos Áron érdeklődve kérdezte: — Mivel foglalkozik, Dénes úr? ' Kőműves vagyok, nal Mester. ’ — Igazán szép szakma. Gratulálok a választásához. A kőműves végképp elbizonytalanodott: komolyan beszél ez itten, vagy csak hízelegni, ala- koskodni próbál, hogy levegye a lábáról, és a továbbiakban háborítatlanul zenebonáljon, meg ki tudja, miket forgat még a fejében ... Amíg ezen töprengett, a fiatalember lehalkította a magnetofont. — Bár az én kezemben lenne egy ilyen szakma, mely nyugodt megélhetést biztosítana — sóhajtotta. — Nem kellene napról napra élnem, mint valami érádéi vadnak. Egyszer talán meg is nősülnék, gyermekeket nemzenék ... — Ez engemet nem érdekel — szakította félbe a kőműves, és indult volna kifelé. Afn a fiatalember szava, akár egy horog, megállította: — Dénes úr! Meginna velem egy pohár italt? A kőműves csak ekkor vette észre a fotel lábánál álló palackot. Szokatlan formájú palack tolt, valamiféle bordó színű folyadékkal, amiből már jócskán hiányzott. — Hát az meg micsoda? — kérdezte. — Campari — válaszolta Bakos Áron. — Sajnos, jég nélkül. És narancslevem sincs; maga bizonyára úgy szereti... — Megteszi anélkül is — mondta gyorsan a kőműves. Nem ivott még Camparit, de már hallott róla. S most elérkezett az alkalom, hogy megkóstolja. Hiszen egy pohár panes elfogadása nem kötelezi semmire, legfeljebb alkalomadtán majd visszakínálja egy fröccsel kövi- dinkából; arról igazán nem tehet, hogy jómaga ahhoz szokott, azt issza munka közben és magányos estéken. Bakos Áron eközben poharat kerített, háromnegyedig töltötte. A kőműves megragadta, hátra- döntötte a fejét, s lehajtota az italt. Érezte, hogy végigcsordul a nyelőcsövén a kesernyés ízű folyadék. Lehuppant az ágyra, hátát a falnak vetette. — Fáintos egy lőre — köszörülte a torkát. — Hanem az ára... — Csak nem képzeli, hogy vettem? — pillantotta a szemét Bakos Áron. — Kaptam. — Csak úgy kapta? — hitetlenkedett a kőműves. .— Csak úgy kaptam. — Születése napja volt, vagy mifene? — Nem volt születésnapom. Ajándékba vette nekem egy hölgy. Időnként meglep ilyesmivel. Tudja, ez a heppje ... — A babája? — Nekem?! Talán a krokodilnak ... Ugyanis korban éppen ahhoz illő. A kőműves felkapta a fejét. — Micsoda maga, selyemfiú? — Ugyan, Dénes úr ... Mi rossz van abban, ha az ember elfogad néhány apróságot attól, aki szereti? S akinek a férje elég tehetős ahhoz, hogy megengedhesse magának mindezt. Pénzt különben sem ad. A nyavalya bele... 3. Bakos Aron a kőműves felé nyújtotta az üveget. — Tölthetek? — Nekem aztán nem! — hor- kantotta a kőműves. — Ebből nem. — Ahogy gondolja. Bakos Áron töltött magának, kortyolt. A kőműves pislogott, közben nyeldekelt. — Be fog rúgni — mondta. — Ma nem — rázta a fejét Bakos Áron. — Tegnap már megtörtént. — Elgondolkodott. — Volt egyszer egy zenész barátom, tőle tanultam inni. lassan, módszeresen — nem ám össze-vissza! — Zenészek, művészféleségek ... Vedelnek, mint a kefekötő. Még ha bírnák! — A mértéktelen alkoholfogyasztást senki sem bírja, Dénes úr. Ha valaki folyamatosan iszik, húszéves távlaton belül gondolkozzék, annyi idő alatt valamiképpen kikészül. £— A barátjának mondja. — ő már sajnos, elhalálozott. Én viszont élek, mert barátságunk közben is megőriztem tisztánlátásomat, s nem követtem példáját, vagyis nem itta- sodtam le minden nap, legfeljebb havonként egyszer-két- szer... Ennek, no meg a rendszeres testedzésnek köszönhetem, hogy ma is erőm teljében vagyok. A kőműves leforduló alsóajakkal bámult Bakos Áronra, — Maga vézna és sápkóros — jegyezte meg némi kéjjel. — Még a szél is elfújná, ha nem hordana cipőt. Betegesnek látszik. — Ez nem igaz! — kiáltotta Bakos Áron. Hangjából a beszélgetés ‘óta először hiányzott a meggyőződés. — Vékony vagyok, de szívós. Maga nem ismer engem. Csak a szája jár. A kőműves megérezte, hogy fölénybe került ezzel a magabiztos, nagyszájú egyszálbélűyel szemben. Teleszívta a tüdejét, előretolta az állát, elhatalmasodott rajta a segítőkészség. — Nézze, ha hajlandó megfogni a munka végit, én a hóna alá nyúlok: alkalmazom magát, mint segéderőt. Tisztes bért fizetek, ami idővel, hozzáállástól és teljesítménytől függően emelkedhet, akkor majd nem lesz szüksége holmi ajándéklöttyre. Bakos Áron felkacagott, s ahogy visszahallotta a hangját, máris újra megnőtt az önbizalma. — Iyazán hálás vagyok a jóindulatáért, Dénes úr, de kénytelen vagyok visszautasítani megtisztelő ajánlatát, ugyanis már van munkám. Időben leleveleztem. — Miféle munkája van magának? — A kőműves kérdésében féltékenység érződött, nem mintha égető szüksége volna ennek a sápkórosnak a keze munkájára. különösen most, mikor a saját megélhetése sincs biztosítva, mégis bántóan érintette a visz- szautasítás. — Mentőcsónakos leszek a strandon — válaszolta Bakos Áron. — Munka az? — Mégpedig csodálatos! — Bakos Áron az ablakon túlra nézett; a lőrésnyi. repedezett keretbe foglalt üvegen át csak a diófa élettelen, gombával pusztított ága mozgott. — Az ember délelőtt kievez a vízre, végigfekszik a csónakban, s lehunyt szemmel élvezi a napsugarakat ... — Mondhatom! — vágott közbe a kőműves —, a sok kicsi legény meg leány pedig nyugodtan vízbe fulladhat az ilyen trehány munkavégző- mellett. Bakos Áron háborítatlanul folytatta: — Időnként az ember vizet löttyint magára, hogy hűtse a bőrét, és hamarabb bámuljon ... Aztán úszik néhány száz métert, majd napozik tovább. Amikor unatkozni kezd. s kedve szottyan rá, becsábüja a csónakjába a nőket; van némi fogalma róla, hogy mennyi facér nővel lehet találkozni a bolyán túl? — Bakos Áron ismét felkacagott, közben kézfejével törölgette a szemét. — Amíg maga, Dénes úr. már meg ne sértődjön, de legfeljebb néhány vállalkozókedvű kandúrmacskával találkozhat a, háztetőkön... A kőműves csak annyit" válaszolt, hogy ö ugyan nem bádogos hogy a tetőn közlekedjen. — A lényeg: a hasznosat ösz- szekötni g kellemessel. (Folytatjuk.) 1
