Petőfi Népe, 1986. július (41. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-24 / 173. szám
« • PETŐFI NÉPE • 1986. Július 2«. TUDÓSÍTÁS AZ ÜJ BÁNK BÁN-FILMRŐL — INTERJÚ A TRÓNSZÉKNÉL — (VOLT) KECSKEMÉTI SZÍNÉSZEK FŐSZEREPEKBEN — EREDETI SZÖVEG bor lesz. Mikhál szerepére nemcsak életkora jelöli ki Raksányi Geliertet. Drámairodalmunk egyik legnehezebben eljátszható szerepét, Peturt, az ország egyik legjobb színésze, Kállai Ferenc vállalta. Ottó: Bubik István. — Igaz, hogy Koncz Gábor, a kecskeméti Bánk panaszolja majd Tiborcként a nép keserveit? — Jó választásnak gondolom, noha általában öreg és elesett emberrel játszatták ezt a szerepet. De miért? A szövegből kiderül, kisgyerekei vannak. Bánk okos ember, védelmezőként erőteljes embert keres, öntudatos fellépése jobbágyi függéstől mentes szabad embert sejtet. A szép, törékeny, ha tetszik spanyolos, ha tetszik magyaros Szirtes Ági lesz Melinda. Kisebb szerepekben láthatják a nézők Kiss Jenőt, Jablonkay Marit, Laki Józsefet. — Ragaszkodnak-e az eredeti szöveghez? — Egyetlen olyan szó sem hangzik el, amit nem Katona József írt, csupán kisebb rövidítésekre, apróbb összevonásokra volt szükség. Mondani sem kell, hogy képileg olyan jeleneteket, történéseket, helyszíneket is be• mutathatunk, amelyekről a drámában csak beszélhettek. A királyi várat például színpadon (Straszer András felvételei) csak belülről láthattuk, most megmutathatjuk korjellemző környezetét, méreteit, a tájat, a kapuknál sunyorgó koldusokat. Képekkel, zajokkal, zörejekkel mintegy kinyitjuk a történetet. — Technikai forgatókönyvedbe belelapozva észrevettem, hogy dramaturgiai problémák megoldásában is segíthet a filmes technika. — Például a sokat vitatott „hallgatózásnál". Hogyan tudhatott Bánk előtte ismeretlen ügyekről? Egyszerű a válasz: a már akkor is kedvelt maszkabálon álarcban akarva-akaratlanul meghallgatta, hogy mit sustorog- nak, mit beszélnek... — Látom, gyülekeznek a színészek, Ráday Mihály is odatelepedett a kamera mögé. Nincs más hátra mint az érdekes tájékoztatás megköszönése és egy megtisztelő feladat teljesítése. Katona József szülővárosa tanácselnökének megbízásából arra kérlek, kérünk, Kecskemét rendezhesse meg a látványos, remélhetően sikeres filmváltozat díszbemutatóját. — Boldogan megyünk, megtisztel tetésnek érezzük a felkérést. Heitat Nándor „Ez egy ügy” Nehezen találunk parkolóhelyet a MAFILM Lumumba utcai gyára előtt. Skodák, Ladák, Fiatok, Zsigulik, Dáciák, Volvók: megjöttek az egyidőben készülő két történelmi film szereplői. Itt van Hunyadi János, Czillei, Gertrudis, Melinda, Ottó, Kapisztrán János és sok más históriai, irodalmi személyiség megformálója. A bejárattól balra, az egyik nagy műteremben építették föl II. Endre tróntermét, a királyné szobáját. (A Czilleiekről a Ranódiról elnevezett műteremben készítenek filmet.) Most, a forgatás harminchatodik napján, a dráma negyedik szakaszában Gertrudis már mindent tud gazember öccse aljasságairól. Almási Éva a díszletterem bal sarkában felállított kamerával át- ellenben tűnődik a szörnyű hírek terhétől pillanatokra megroskadva. Lassan megfordul. Egy szót sem szól, de tartásán, arckifejezésén érződik: csak rövid időre ro- gyasztotta meg Ottó kudarca, szörnyű bűne. Hatalmi szenvedélye, vad indulata, felsőbbrendűségének magabiztossága gyorsan legyűri kétségeit. Vak dühében öklével majd szétrepeszti a palota egyik oszlopát... Néhány apró módosítást ajánl Szőnyi G. Sándor rendező, a segédoperatőr ellenőrzi a fényviszonyokat és máris kezdődhet a főpróba, majd a felvétel. Négyszer ismétlik a talán 80 —90 másodperces jelenetet. Csipetnyi fáradtság, zokszó nélkül igyekeztek megteremteni az ihlet, a technika és a körülmények ideális összhangját. A jól végzett munka elégedettségével köszönik a terem átrendezéséhez, a kocsira szerelt kamera mozgatásához szükséges (fahrt)sínek áthelyezéséhez is szükséges negyedórás szünet bejelentését. Sor kerülhet az előre megbeszélt interjúra. A trónszék karfáján rögzíti magnetofonom a rendező szavait. Így kezdte mondandóját: — Ez egy ügy! Ritkán találkoztam ennyire fölkészült, lelkes színészekkel, mint most. Mindenki teljes szövegtudással állt a kamera elé. A műszakiak is tisztában vannak azzal: eltér a szokásostól ez a forgatás. A Bánk bán a tét. Adott első kérdésem. — Mi tette szükségessé új film elkészítését az 1968-ban bemutatott, kedvezően fogadott televíziós feldolgozás után? — Sajnos tönkrement a Szine- tár Miklós rendezésében a fiatal • Jablonkay Mária (balról). Kiss Jenő (szemben) felvételre várva a filmgyár udvarán • Ráday Mihály operatőr és Szőnyi G. Sándor rendező Latinovitssal a főszerepben elkészült Bánk bán. — Hatottak Bánk bán,-felfogá- sára az utóbbi évtizedekben a drámáról kibontakozott viták? — Nagy nemzeti értéknek tartom! Kecskeméten nemcsak a város iránti tiszteletből rendeztem meg. Tanulmányban összegeztem a Bánk bán színpadra állításáról kialakult ismereteimet, tapasztalataimat. — „Pontosnak, korszerűen vé- giggondoltnak”, a színészi játék egyenetlenségei ellenére, figyelemre méltó „új Bánk bán-előadásnak” minősítette az 1982-es kecskeméti előadást a színházi szakfolyóirat. Sikerül-e a filmes technikával az akkori felfogás értékeit megőrizni, erősíteni? — Talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha én is Bécsy Tamás írására hivatkozom. Ügy vélte: a mű egyéniségeinek kiemelése és megformálása által vált sajátossá, újszerűvé az előadás. Mivel most jóval több színész közül választhattam, jobban figyelembe vehettem, hogy belső karakter, életkor, megjelenés szempontjából melyik művész legalkalmasabb egy bizonyos szerepre. Természetesen ők erőteljesebben segíthetik a rendezői elképzelések megvalósulását. — Kik alakítják a főbb szerepeket? — Jónéhányan hosszabb-rövi- debb ideig Kecskeméten is játszottak. tov például a Bánk bánt megformáló Blaskó Péter. Ügy gondoltam, hogy pszichológiai árnyalatokra képes színész kell erre a szerepre mert a figurában sokkal több lélektani motiváció van, mint amit általában ebből előhoznak. Miska bán Fekete TiA lift néhányszor megrázkódott, azután egy rándulással megállt. — Na tessék — mondta kedvetlenül Sopokles — ennek éppen velem kell megtörténnie. És éppen most, mikor cigarettáért akarok lemenni. — A liftben nem szabad dohányozni — jegyezte meg logikátlanul Cihlicková, szemrehányóan pillantva Sopoklesre. — Ki van írva. — Elromlott a lift. — magyaráztam meg neki. — Azt mondja elromlott? — jegyezte meg csípősen Cihlicková. — Fennakadt, ennyi az egész! — Hát ez nagyon kellemetlen — nézett ránk számonkérően Klabzuba, mintha mi okoztuk volna az üzemzavart. — Hatkor az állomáson kell lennem. Most érkezik haza a feleségem a nyaralásból. — Ne féljen — nyugtatgatta Sopokles és megnyomta a riasztócsengőt. — Egy pillanat múlva itt lesz a házmester, és kiszabadít bennünket. Aligha — mondtam neki. — Egy órával ezelőtt láttam, hogy beszállt az autóba. Vikendezni ment a rokonokhoz az Alföldre. — Pisilni kell — szólalt meg egy 6 éves kisfiú, aki nagy labdát szorongatott a kezében. — Bírd ki — szólt rá Cihlicková. — örülnék, ha nekem csak annyi bajom lenne, mint neked. — Hát ebben nem vagyok olyan biztos — mondtam neki. — Ebben a helyzetben... — Na, ne is haragudjon — kiáltott fel Cihlicková hisztérikusan. — Remélem, nem gondolja, hogy egy örökkévalóságig itt jogunk vesztegelni? — A házban szinte senki sincs — meditált Sopokles. — Mindenki vikendezni ment. Akik pedig itthon maradtak, nem valószínű, hogy tudnának valamit kezdeni egy fennakadt lifttel... A fülkében nyomasztó csend lett. A valóság minden ellenséges indulatot háttérbe szorított. — Én egy évben egyszer akarok fodrászhoz menni — mondta Cihlicková megváltozott hangon, — És éppen akkor jön közbe ilyesmi... — De asszonyom, a maga hajának nincs is fodrászra szüksége! — mondta Sopokles. — Maga hízelgő — mosolyodon el Cihlicková és keresgéli kezdett a kézitáskájában. — Véletlenül van nálam egy doboz cigaretta. Nem akar rágyújtani? — ö köszönöm — örvendezett Sopokles. — Veszek egyet, de dohányozni nem fogok. Én a liftben soha nem dohányzom! — Hát ez nagyon tapintatos dolog öntől — dicsérte Klabzuba. — És a tapintat ma már nagyon ritka tulajdonság. Hát te Jankó? Még mindig kell pisilned? — Igen — mondta Jankó vékony hangon. — Csak tarts ki fiacskám — buzdította öt Sopokles. — Itt van egy korona. Ha kiszállunk, vegyél magadnak rágógumit. A kabin négy falával körülhatárolt kis minivilágban baráti légkör alakult ki, az egyenlő sor- súak szolidaritása. Ebben a pillanatban a lift egészen váratlanul megrázkódott és megindult. Amikor a földszintre érve kinyílt a liftajtó, elsőnek nyomakodtam ki a szabadba. — Na nézzék csak a vénembert! — kiáltott fel Cihlicková. — Ügy tolakszik, mintha égne a ház. Maga pedig rá ne gyújtson arra a büdös cigarettára! Nem bírja ki amíg az utcára ér? — Törődjön magával, maga kócos boszorkány! — kiáltott Sopokles füstbe burkolózva. — Te pedig fiacskám add csak vissza azt a koronát! Még a végén elveszted! — Na de emberek! — kiáltozott felháborodva Klabzuba. — Jó emberek, elmegy az autóbuszom! Na de emberek! — Ügy kell neked te vén bolond — gondoltam kárörömmel és vidám szívvel siettem vikendezni a legközelebbi presszóba. Stefan Bittman (Fordította: Lipcseyné Bánfalvi Júlia) Környezetünk állapota és védelme A Központi Statisztikai Hivatal szerkesztésében, a Statisztikai Kiadó Vállalat gondozásában jelent meg ez az (aktuális mű. Napjainkban kevés téma vont, ami j db ban foglalkoztatná a közvéleményt. mint a környezetszennyezés, az emberi élettér állapota és védelme. Hogyan befolyásolja az ember tevékenységével a környezet állapotát? Milyen ma MagyarorsrAgnn a föld és talaj, a felszíni és fe’szín alatti vizek, az erdők és a természetes élővilág. a levegő minősége? Mennyi hulladékot termelünk. és mit teszünk vele? Makóra zajban élünk? Mit teszünk a környezet megóvása érdekében ? Ezekre a kérdésekre ad választ az új kiadvány, amely az 1975-ben, 1978- ban és 1981-ben megjelent környezet; statisztikai adatR.vűjtemények után kibővült tartalommal és új formában ad számot a napjainkra kialakult helyzetről. SZÉPEN MAGYARUL — SZÉPEN EMBERÜL Nyelv és jellem Még ma sem tudatosodott mindenkiben, hogy a mondanivaló nyelvi megformálásában kifejezésre jut a beszélőnek a hallgatóhoz való viszonya, kapcsolatuk Jellege. Együttérzés, egyetértés, szeretet, rokonszerv, tisztelet, kétkedés, tartózkodás, viszolygás, ellenszenv, utálat — csak ízelítő abból a gazdagságból, amelyből a beszélő egy-egy szóval, kifejezéssel és értelmi nyomatékkai együtt választhat. Ugyanazt a szót vagy mondatot különböző érzelmi töltéssel lehet kiejteni: alázatosan, kedvesen, bizonytalanul, meglepődve, magabiztosan, gorombán, kényszeredetten, tréfásan, ironikusan stb. A nyelvi megformálásban a mondanivaló mögött — vagy inkább abban — mindig jelen vagyunk mi magunk is. A sok ciki, állati, oltári és egyéb „divatos” jelző például arról árulkodik, hogy az illető nemcsak nyelvileg, hanem gondolatban is szegény, nem tudja (vagy nem akarja) magát árnyaltan kifejezni, és igénytelenség (esetleg sznobizmus) jellemzi. Annak a gimnazistának a meg- és elítélését pedig jobb, ha az olvasóra bízom, aki érettségi után Így érdeklődött az elnöktől: „Ugye, nem voltam olyan rossz, haver?!” A közhely semmitmondó, üres, gépies, elkoptatott kifejezés (például: kár tovább ragozni; szerény véleményem szerint; azt mondta a az öreg Kis ... stb.); nemcsak a nyelvet szürkíti el, hanem használóját is jellemzi: egyenruhába bújtatja a gondolkodást, gépiesen, kritika nélkül vesz át mindent, jólesik neki, ha együtt haladhat az árral... Úgy tűnik, hogy az igényes és helyes magyar beszéd háttérbe szorításával, a megkopott nyelvérzékkel együtt és egy időben maga a beszélő is ingerültebb, türelmetlenebb, gorombább lesz. Mindezt igénytelenséggel, az anyanyelvi kultúra hiányával, korunk rohanó tempójával lehet ugyan magyarázni, de menteni már nem. Sokan töltelékszóként használják a valamikor arcpirító szavakat és káromkodásokat. Sőt felütötte fejét az obszcén humor is: pódiumot, mikrofont és nyomdafestéket kapott. Szerintem az illetlen szavak kimondása vagy leírása a színvonal alatti humor keresésének olcsó és ízlésromboló fogása. Az emberek döntő többségének az ilyen szavak nem „jópofásak”, hanem felháborodást váltanak ki belőlük. Akik pedig egy mondatot sem tudnak kimondani trágárság nélkül, azok számára a durva szavak már „kiégtek”, sem jelentést, sem érzelmet nem hordoznak, tehát a komikumtól egészen mesz- sze állnak. Viszont az ilyen „humor” és magatartás is minősít: lerántja a leplet a nyelv használójának műveletlenségéről, pimaszságáról és durvaságáról. Az ilyen embernek teljesen mindegy, milyen nyelvi eszközökkel fejezi ki gondolatait, mert érzelmileg is sivár és közömbös. Mivel maga a nyelv sohasem hibás azért, mert rosszul vagy „illetlenül” használják, nem anyanyelvűnkön kellene változtatni, ihanem a beszélő szemléletén. Illyés Gyula szerint: „Jól beszélni és írni magyarul, igazánból jellemkérdés.” A fentiek alapján a „jól beszélni” kifejezésen az illendő beszédet is értem. Mert az anyanyelv a személyiség legbensőbb sajátja, magatartásának, jellemének tükre, közvetítője és alakítója. Saiga Attila ANYUNAK VÁZÁT, APUNAK HAMUTARTÓT... Képzőművészeti tábor diákoknak Játszva tanulni, tanulva játszani Ki ne örülne, ha abból a tányérból ehetne, abba a vázába tehetne virágot, olyan ékszert, ruhát vehetne föl, amit saját maga készített? Ml, felnőttek is büszkék vagyunk kézügyességünkre, hát még a gyerekek! De míg mi takarékossági okok miatt, ők szórakozásból farigcsálnak, batikolnak. A kecskeméti Szalvay Mihály Úttörő- és Ifjúsági Otthon rendszeresen indít napközi jellegű szaktáborokat, melyek változatosabbá tehetik (teszik) a diákok szünidejét, s nyugodtabbá a szülők nyarát. Gondjuktól megszabadulnak, hogy hol van a gyerek, s mit csinál. Tanári felügyelet alatt, s tanul. No. nem komolyan, hátratett kézzel a padban ülve, hanem játszva. A kéthetes képzőművészeti szaktábort először három évvel ezelőtt hirdették meg, s egyre több a jelentkező minden nyáron. Igaz, két turnust indítanak az idén, de még így is sokan vannak egy csoportban. Szilágyi László táborvezető szerint az Ideális létszám tíz-tizenkettő lenne (most mintegy húszán vannak). A hangulat családias. A gyerekekkel való foglalkozást megnehezíti azonban, hogy nincsenek azonos tudásszinten, tehát az alapoktól kell kezdeni a munkát. Az Idősebbek (hatodikosok. hetedikesek) inkább a részletekre kíváncsiak, míg a kicsik az elmélet helyett a gyakorlati foglalkozásokat kedvelik. A tavalyi hasonló tapasztalatokat felhasználva, az idén megpróbálnak kisebb csoportokban dolgozni: egyesek korongozni tanulnak, mások figurákat készítenek, rajzolnak, játszanak. Délelőttönként az agyagozással, a tűzzománccal és a batikkal ismerkednek a tanulók, ebéd után moziba, strandra vagy a Planetáriumba mennek. összegezve: kötetlen s rugalmas programok gazdagítják az együtt töltött tíz napot. Az egyik Hegyi Füstös László- előadáson a gyerekekkel is találkoztam. Csupa élet, lelkesedés jellemezte játékukat, melynek lényege a gondolatátvitel volt. Valaki felrajzolt lapjára egy figurát, majd „sugárzásának hatására” mindenkiben kialakult egy kép, s ezt lerajzolta. Hihetetlen, de mindig volt valaki, aki eltalálta vagy a formát, vagy annak fővonalát. Az egy-két órás „agytorna” jellemző motívumai az agyagozásnál is megfigyelhetők voltak. A rajzokból, kerámia alakokból lehet következtetni a gyerekek képzeletvilágára, az őket foglalkoztató jelenségekre. Valamilyen formában mind- annyiuk munkáján megelevenedett emberi alak, virág, állat, jármű. Héj; Miklós tűzzománc-órájának bevezetéseként az egyént gondolatok megvalósítására ösztönözte a fiatalokat. „Nemcsak tőlem tanulnak a kicsik — mondja —, hanem én is tőlük. Felhasználom a bátorságukat, ahogy az agyaghoz, a formához nyúlnak." Az alkotásokat hazavihetik a gyerekek. Sokan épp ezért ajándékokat készítettek: apunak hamutartót, anyunak vázát, plakettet, a huginak ceruzatartót, nyakláncot ... De amit a két hét adott, az ennél sokkal több: tudást, gyakorlatot, barátokat, s az úttörőházat új oldaláról Ismerték meg. A táborokat • általános Iskolásoknak hirdették meg, de a középiskolások is szívesen részt vennének ilyen és ehhez hasonló, talán csak elnevezésükben különböző alkotó munkára lehetőséget kínáló táborokban. Az ott készült tárgyakból pedig remek kiállítást lehetne rendezni, valamelyik iskolában. Zagyi Erika A liftben
