Petőfi Népe, 1986. július (41. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-24 / 173. szám
QQzdQ/ágpolitikQy munka , telje/ítmények PETŐFI NtM • * 1986 Július 24. KINEK SZÓL A VÉSZHARANG? Az utóbbi években olyan nagy mértékben csökkent hazánkban a tejtermelés, hogy szakmai berkekben megkongatták a vészharangot. Egyes előrejelzések szerint az ellátásban is nagy gondok lesznek, ha nem következik be kedvező fordulat. A szarvasmarha-tenyésztés gazdaságosságának javítását célzó központi intézkedések hatására 1986-ban a tejtermelés csökkenése lelassult ugyan, de nem állt meg. Mindebből a fogyasztók semmit sem érzékelnek, sőt! Az utóbbi időben javult a kínálat — ennek következtében növekedett a fogyasztás is —, azt a látszatot keltve, hogy bőségesen van tej. Ennek magyarázata az, hogy az állami tejipar jól oldotta meg feladatát. Elsősorban az alapvető ellátásra koncentráltak, arra, hogy a napi fogyasztói igényeket maradéktalanul kielégítsék. Igaz, ennek (kényszerszülte) módszerei megnövelték a termelési költségeket, de mi, vásárlók ezt sem vettük észre. Tej, vaj, sajt, túró stb., változatlan áron, általában mindig volt annyi, amennyi kellett. Kong tehát a vészharang, miközben az üzletek polcai roskadásig teltek új termékekkel is — és az egészben talán az a legmeglepőbb, hogy a gondokból magukban a tejüzemekben szinte semmit sem lehet észrevenni. Érdekes, bonyolult vagy épp megnyugtató a helyzet? Szervezeti sajátosságok A tejipar működési, felépítési rendszere sajátságos. A trösztnek 14 vállalata van, egy-egy vállalatnak általában 4—5 üzeme. Ezek felosztása gazdasági szempontok szerint történik. (A megyénkben működő üzemek például három különböző vállalathoz tartoznak.) Másik sajátosság az üzemek közötti munkamegosztás. A legtöbb egység feladata csupán az alapellátás, ezek elsősorban és szinte kizárólag pasztőrözött tejet, kakaót, tejfölt, joghurtot, kefirt, túrót készítenek. (Más üzemek vajat, sajtot, desszerteket is gyártanak). Mindebből az következik, hogy a tejtermékeket az országban ke- resztül-kasul utaztatják. Ezt a feladatot a Tejipari Szolgáltató Szállító és Készletező Vállalat, (TSZSZKV) oldja meg. Az egyik üzemből visz, a másikba hoz, ami látszólag ugyan fölösleges, mégis így olcsóbb és ésszerűbb: a tejipari gépek importból származnak, drágák, nagy teljesítményűek, minden vállalatnál ugyanazokat üzemeltetni nem lenne célszerű. A tejüzemek egyúttal nagykereskedők is, tekintettel arra, hogy nemcsak a saját, hanem igény szerint a társgyár termékeit is forgalmazzák. A felesleget porítják Az ellátók közé tartozó kecskeméti tejüzem a Közép-magyarországi Tejipari Vállalaté. Érdekeltségi körzetének földrajzi határát Marton Elek közgazdasági igazgató a következő települések között húzza meg: Kunszent- miklós, Izsák, Páhi, Jakabszál- lás, Városföld, Tiszaalpár, Tisza- kécske. Lajosmizse, Tatárszent- györgy. Az e körön belüli települések, valamint Szánk és Kiskunhalas is ide tartozik. Bács-Kis- kun megyében a kecskeméti tejüzem az „óriás.” Körzetükből naponta csaknem százezer liter tejet szállítanak ide. Ha a kereskedelem napi igényéhez képest sok a beérkező nyerstej — ez főleg hétvégén és ünnepeken fordul —, a maradékból tejport gyártanak. A kecskeméti tejüzemben nem ■érzékelték a tejtermelés csökkenését, sőt, az utóbbi időben éppenséggel az alapanyag-fölösleg okozott gondot. Ezért kezdték el ebben az esztendőben a kefir gyártását, amiből szinte az ország valamennyi részébe jut. Ha például Miskolcon, illetve a környékén kefirhiány van, Kecskemétről is oda viszik. T ermelésn övelés választék bővítéssel Egyszerű tejgyűjtőből ki magát a kunszentmiklósi üzem. Az országban egyedül gyártják a közkedvelt Pare: sajtot, valamint a Pásztor tázianevűit és a megjelenő sikert aratott, az utóbbi ic azonban a boltokban hiába sett sajtszalámit. Ez utóbbi tőt Joó József, az üzem ig tója fejlesztette ki. A sajts mit tavaly októberben di piacra, az akkor használt azonban elfogyott, azóta nei került megfelelővel pótolni dig e különleges termék mi ge ezen is múlik. (Ha túl v a bél, a szalámi széle megsz mire a közepe beérik). A gyártás hozzáértést és nem beruházást igényel. Érlelőre tölőre, hűtőkre is szükség Kunszentmiklóson minden e van> a termelésnöveléshez kell újabb beruházás. Sőt, 1 citásuk nagyobb mértékű te lésnövelést is lehetővé t mint amennyit a meglévő te keik iránti igénynövekedés kíván. Választókbővítéssel, újabb sajtféleséggel akarják meiésüket növelni. He vajon lesz-e hozzá éli dő nyersanyag? Felvásárlási zetükben — ide tartozik a s szed megyében lévő Dömsö — mérsékelten apadt a tejte lés az utóbbi időben. Ha erő sebben csökkenne? Kisegí azok az üzemek — állítj: szakemberek — ahol fölösleg A tej ellátás kérdőjelei • Megyénk ellátó tejüzemei közül a kecskeméti termelése a legnagyobb. A képen látható gépekkel óránként négyezer liter tejet töltenek zacskóba. (Gaál Béla felvétele). Elosztás a szükségletek szerint A bácsbokodi tejüzem sem a régi önmaga már. Eredeti rendeltetésére csupán a helybeliek által őrzött elnevezés emlékeztet; számukra ez még mindig a „vajüzem”. Attól függetlenül, hogy hosszú időn keresztül a sajt volt a legfőbb termékük, az 1984-ben befejeződött nagy rekonstrukció óta pedig tejet, kakaót, ez év július elsejétől nagyobb mennyiségben étkezési félzsíros és go- molyatúrót is gyártanak. A felújítás 155 millió forintjába került a Csongrád megyei Tejipari Vállalatnak. Az új gépek automata vezérlésűek, nagy teljesítményűek, az üzem a KGST- országokon belül a legkorszerűbb és legmagasabb színvonalat képviseli. A felújítással nem növekedett ugyan a termelő kapacitásuk, a termékszerkezetük viszont változott. A bokodiak szerették volna továbbra is gyártani a sajtot, az ehhez szükséges beruházásra azonban — sajnálkozik Karchesz Mátyás igazgató —, nem futotta a vállalati keretből. Érdekeltségi körzetükben az alapvető ellátás a feladatuk, a napi igények kielégítése. Mivel ehhez képest a túrógyártó kapacitásuk nagy, választékbővitő termékként a fogyasztói igényeknek sokkal inkább megfelelő kis adagokat dobtak piacra kézi csomagolásban. Körzetükben jelentős mértékben — tavaly például 1984-hez viszonyítva tíz százalékkal — csökkent a tejtermelés. Ez azonban nem érintette hátrányosan a bokodi üzemet. Az elmúlt esztendőben átlagosan 120 ezer liter tejet vásároltak fel naponta, noha csak százezerre van szükségük a termeléshez. A maradékot felkínálják a társüzemeknek. Az állami tejiparon belül ugyanis ez a szokás — vagy még- inkább a törvény. A nyerstejfölös- leget elviszik oda, ahol hiány van. Bevételük a vállalati közös alapba megy, az újraelosztás a szükségleteknek megfelelően történik. Ez a fajta együttműködés az alapvető feladat megoldása — a fogyasztói igények kielégítése — érdekében szükséges. Egyes tejipari termékek gyártását (tej, kakaó, stb.) ugyanis dotálni kell, más termékek (például sajt, desz- szertek) viszont nyereségesek. Következésképpen egyes üzemek az újratermelésre sem lennének képesek, — éppen azok, amelyek csak az alapellátásról hivatottak gondoskodni. Hiány és következménye Annál inkább a „sajt bőrén” érzékeli a tejtermelés csökkenésének következményeit a szintén az ellátók közé tartozó kiskunfélegyházi tejüzem. Kilenc éve működik, a létrehozásához szükséges pénz ötvenegy százalékát öt helybeli tsz, 49 százalékát az állami tejipar adta. Érdekelt• öt mezőgazdasági szövetkezet és az állami tejipar hozta létre a kiskunfélegyházi tejüzemet. (Opa- uszky László felvétele). ségi körzetükben nagymértékben csökkent a tehénállomány. Így jutottak odáig — mint azt Patyi József üzemigazgató elmondta, — hogy most már évi 2 millió liter tej hiányzik az üzem termeléséhez. Ezt a meny- nyiséget az állami tejipartól — más körzetekből — vásárolják fel és szállítják el saját kocsijaikkal. így ez a kétmillió liter tej a többinél sokkal drágább, amit a termelési költségek növekedése mellett egyre nehezebben viselnek el. Patyi József szerint ha tovább csökken körzetükben a tejtermelés, üzemük törvényszerűen veszteségessé válik. Milyen eszközökhöz nyúlhatott az állami -tejipar annak érdekében, hogy a tejtermelés csökkenése ellenére ki tudja elégíteni a növekvő fogyasztói igényeket? Először is az alapanyaggal, a nyerstejjel manipulált. Egyrészt a szükségletek szerint osztotta el, másrészt az alapellátásra koncentrált. Arra, hogy tejből, kakaóból, tejfölből, túróból, vajból stb., tehát a napi fogyasztási igényeknek megfelelő termékekből ne legyen — mert nem lehet — hiány. A sajtok, ízesített, savanyított joghurtok, desszertek kínálatát a választékbővítéssel növelte, évente 10—12-féle új terméket gyártottak. így a fogyasztást is növelni tudták. A tej, ami ezen fölül megmaradt, nem volt elegendő a tejpor, egyes gyógyszerek stb. készítéséhez. A hiányt késztermék importálásával pótolták. A jelenlegi tervidőszakban átlagosan évi 1,5 szár zalékkal kell növelni a tejfelvásárlásukat; ha ez nem sikerül, akkor az eddiginél is fokozottabb mértékben szükséges egyes termékeket importálni. Ez mégin- kább megdrágítja a tejet, amit — egyelőre — nap mint nap gond nélkül vásárolunk maximált áron, függetlenül attól, hogy előállítása mennyibe kerül. Kár lenne abban a hitben ringatni magunkat, hogy ezért majd nem fizetünk meg. Almást Márt* ALKOTÓ MŰSZAKIAK Akit doppingol a gyári környezet Még nem töltötte be a huszonharmadik évét, amikor bejegyezték első újítását. Jágfalvi Gyula, a BÉG Kecskeméti Magnetofongyára gyártóeszközgazdálkodási osztályvezetője így emlékezik a múltra: — Akkor még a Fémmunkás Vállalatnál dolgoztam. Olyan sajtolószerszámot készítettem, amivel jelentős anyagmegtakarítást sikerült elérni. A BRG-be 19 éve került át szerszámkészítőnek, majd hamarosan a szerszámműhely művezetője lett. Pár év eltelte után új munkahelyén is folytatta újítási tevékenységét. Kezdetben apróbb anyag- és energiatakarékosságot célzó ésszerűsítéseket valósított meg, majd miután jobban megismerte a gyárat, jöttek a komolyabb eredmények. — Lassan tíz éve történt — idézi fel a történteket az osztályvezető. — Azt a feladatot kaptuk, hogy dolgozzuk ki az addig tőkés importból beszerzett többcsatornás mágneses hangrögzítőfej hazai megfelelőjét. öten láttunk munkához. Jó egy éven keresztül dolgoztunk rajta. Első nekifutásra nem sikerült megoldanunk a feladatot. Kézzel legyártottunk tíz prototípust, de nem felelt meg a szigorú műszaki igényeknek. Nem adtuk fel. Apró lépésekkel haladtunk előre. Csiszoltuk, finomítottuk az első darabokat. Egy esztendőnyi bütykölés, fejtörés után aztán végre fölszerszámozhattuk és indulhatott a sorozatgyártás. Az új mágneses hangrögzítő tehát elkészült, ám hamarosan kiderült, hogy bizonyos paraméterei jóval felülmúlták nyugati elődjéét. A csatornák közötti árnyékolás kedvezőbb lett. Csökkentették a sávok közötti „áthallást”. — Az eredményt, ma már tudom, annak köszönhettük, hogy akkor egy jelentéktelennek tűnő módosítást vezettünk be a fejek gyártásánál — mondja Jágfalvi Gyula. — Elkezdtük hát kutatni, más is alkalmazott-e már hasonló módszert. A szakirodalom böngészése során kiderült, hogy nem. Ekkor szabadalmaztattuk. 1977-ben bejegyezték, mint találmányt, majd a kivárási idő után pár hónappal elfogadták szabadalomnak. E szolgálati találmányunk végül több milliós megtakarítást eredményezett. Ezt követően hamarosan ismét alkotó részese lett egy háromtagú teamnek, amelynek újítása révén komoly értékű tőkés importot takaríthatott meg a BRG. — Korábban az NSZK-ból vásároltuk az úgynevezett leppelő tárcsákat, amelyekkel a különösen finom felületű magnóalkatrészeket lehet megmunkálni. Ennek hazai gyártását fejlesztettük ki. A munka során bevontuk a Budapest Gránit Gyár egyik szakemberét is. Végül ez a gyár készítette a tárcsákat. 1981 óta tőlük vásároljuk kétszer kevesebb áron, forintért ezt a fontos szerszámot. Beszélgetésünk során visszatér a többes szám, ha újításokról esik szó. Jágfalvi Gyula meg is kér: feltétlen így is írjam, mert az eredmények közösek. — Egy ember mindenhez nem érthet — vélekedik az osztályvezető. — Ezért igazán jelentős újítás, csak egy team munkájának eredményeként jöhet létre. Az egyik ötlet követi a másikat, s így egyre csiszolódik, tökéletesedik az eredeti elgondolás. A BRG-ben sok újító van. Jágfalvi Gyula szerint ez azért van így, mert a környezet kedvező a kreatív szakemberek számára. — Egyfajta kényszere is a gyárnak, hogy megbecsülje azokat, akik tesznek a fejlődésért — mondja. — Itt az utóbbi esztendőkben évente 8—10 százalékkal emelnünk kellett a teljesítményeket. Ezt csak beruházással nem lehetett volna megoldani. Szerencsésnek tartom magam, hogy ide kerültem. Ha dolgozom valami újon, sokszor érdeklődnek a vezetők: hogy állok. Ezt a noszogatást én egyáltalán nem bánom. Rám doppingolóan hat, mert még jobban érzem: megbecsülnek és szükség van az ötleteimre, a szakértelmemre. Gaál Béla MÉRSÉKLŐDŐ, DE MÉG ÉLÉNK MUNKAHELYKÍNÁLAT A pályakezdők lehetőségei Mérséklődő, de összességében még élénk a munkahelykínálat — jelentette nemrégiben az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal, s ez most, elsősorban a tanulmányaikat befejezett fiatalokat érinti, érdekli. Évről évre megfigyelhető, hogy a pályakezdőknek — különösen bizonyos földrajzi körzetekben és szakmákban — már korántsem olyan egyszerű az elhelyezkedés, mint volt mondjuk öt-hat évvel ezelőtt. Most két százalékkal kevesebb munkahelyet kínálnak a számukra, mint a múlt évben. Ezen belül a diplomások 8 százalékkal több, az általános és a középiskolát végzettek majdnem 4 százalékkal kevesebb állás- ajánlat közül válogathatnak. Végeredményben száz nem diplomás fiatalra 101 munkahely jut, egy diplomásra viszont átlagosan 2,4 pályázati kiírás érkezett a munkáltatóktól. Nem érinti a munkahelykínálat csökkenése a szakmunkásokat sem: a most végzettek számánál — és a tavalyinál is — jóval több munkahely várja őket. Sokat vár az ipar Legtöbb állást — aránytalanul sokat — az ipar kínálja, s viszonylag élénk a kínálat az építőiparban, a közlekedési és a hírközlési ágazatokban is. A mező- gazdaság viszont az idén sem érdeklődik különösebben a pályakezdők iránt. Az ipari munkahelyek majdnem 60 százalékára kizárólag szakmunkásokat várnak’ s az alacsonyabb iskolai végzettségűeknek is azzal kell számolniuk, hogy elsősorban az ipari üzemekben, illetve a közlekedési ágazatban helyezkedhetnek el. Kiugróan magas a szakmunkásigény az építőiparban (82 százalék), míg a közlekedési és a hírközlési vállalatok inkább a szakképzetleneket keresik. A munkahelykínálat szerkezeti összetételét vizsgálva új vonás, hogy az alkalmazotti munkavállalók iránti kereslet korábban jellemző csökkenése megállt, sőt némi élénkülés tapasztalható. Egyébként az összes alkalmazotti-szellemi munkakör majdnem 70 százalékára csakis diplomásokat keresnek. Talán azért is, mert a fizikai és a nem fizikai bérarányok változatlanul torzak, a diplomás pályakezdők bérei meglepően — és nemcsak relatíve — alacsonyak. S azért is, mert egyre több gyakorlott szakember választja inkább a kisvállalkozói szférát, őket pedig pótolni kell. Főként szakmunkások Ha már a bérről esett szó: az idei kinálat szerint az elmúlt évhez képest valamelyest emelkedtek az alsó bérhatárok és mérséklődtek a felső határok. Ez már önmagában is a nivellációs törekvések erősödését jelzi, a gyakorlatban pedig úgy fest, hogy például ugyanaz a vállalat havi 4200-ért keres segédmunkásokat és 4600-ért diplomás közgazdászokat ... A korábbi években megszokott — ám sokak által vitatott — tendencia változatlan: a fiatalok számára fölajánlott munkakörök háromnegyed része fizikai munka- és elsősorban szakmun- kás-képesitést követel. Tehát egyszer s mindenkorra meg kell harátkozni a gondolattal, hogy az általános gimnáziumot végzett, ám szakképzetlen fiatalok — ha nem sikerül bejutniuk a főiskolákra, az egyetemekre — akkor bizony csak a szűkös betanított, illetve segédmunka-kínálatból válogathatnak. Választhatnák persze az érettségi utáni szakmatanulást is, ám az ilyen iskolák iránt rendkívül csekély az érdeklődés. Pedig az idén három újabb szakmát jelöltek' ki, amely csakis érettségivel tanulható. Ami a kínálat területi megoszlását illeti: a városokban nagyobb a szakmunkások iránti igény, a falvakban, községekben inkább a segéd- és a betanított munkásokat keresik. Továbbra is: ingázás A pályakezdők egyharmada azonban az idén sem találhat magának helyben munkahelyet, emiatt a megyei szakemberek azzal számolnak, hogy körülbelül ezren — s főleg a szakképzetlenek a háztartásokban maradnak, további 1.200 fiatalnak pedig ingáznia kell. (Nem lenne ez különösebb gond, ha az ingázás, s általában a családtól való különélés feltételei, körülményei nem lennének olyanok, amilyenek; s ha a területi mobilitás manapság természetes és megszokott életforma lenne, lehetne ...) A gyors vonásokkal fölvázolt helyzetkép azt is jelzi, hogy valamelyest talán normalizálódnak a munkaerőpiaci viszonyok; némileg mérséklődik a korábban csillapíthatatlan munkaerőéhség, s ez egyúttal a munkáltatók megfontoltabb munkaerő-gazdálkodására is utal. A folyamat természetes velejárója, hogy lesznek, akiket mindez kellemetlenül érint, mert nem találhatnak rá könnyen a korábban megálmodott — vagy inkább csak véletlenül kiválasztott — munkakörre. munkahelyre. Nos, ez eggyel több ok arra, hogy mindenki — az iskolákban, a családokban és másutt — sokkal komolyabban vegye a pályaválasztást, a pálya- orientációt, a továbbtanulással kapcsolatos, s most már egyre felelősségteljesebb döntést. Vértes Csaba
