Petőfi Népe, 1986. július (41. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-17 / 167. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1986. július 11. Megbízható helyismereti kalauz Aligha csalatkozik hitében dr. Dobos Ferenc tanácselnök, az Olvasókönyv Kiskunfélegyháza történetéhez című terjedelmes kötet előszavának szerzője: „Bízhatunk abban, hogy Petőfi és Móra városának küzdelmes múltját és életét, a gyarapodás, a boldogulás árát jobban megismerve tudatosabban és felelősségteljesebben fogjuk őrizni értékeinket. Reméljük, hogy az innen elszármazottak, és az itt élők érzelmileg is több szállal fognak kötődni ezen ismeretek birtokában életünk és tevékenységünk legfontosabb színteréhez, városunkhoz, Kiskunfélegyházához”. Megbízható, árnyalt képet kap a könyv tanulmányozója megyénk egyik legiparoso- dottabb településéről. Történelmi áttekintés segít az eligazodásban. Feltehetően a •szaktudósok is egyetértenek a históriai összefoglaló korszakolásával, felépítésével, lényeges következte1, éseivel. Nemcsak a kimondottan Kiskunfélegyházára vonatkozó források gyér volta tette szükségessé, hogy a szerzők a Kiskunsággal, olykor Szegeddel kapcsolatos adatokat is felhasználtak a tovatűnt századok megelevenítéséhez; a várostörténet elválaszthatatlan a Duna—Tisza köze történetétől. Jó példa erre a kunok letelepedése, feudalizálódása. Csupán néhány apró pontosítást tenne kívánatossá a felsorolt adatok, következtetések tüzetes vizsgálata. Buda bevétele után — például nem Szulejmán; Ibrahim nagyvezér seregei dúlták fel hazatérőben a két folyó közét. A törökök tartósan csak évtizedek múltán szállták meg a Kiskunságot. A história országútjain kalauzoló bevezető rész jó érzékkel emeli ki a város történetének sajátosságait: az elzálogosítást és e megváltakozást, az újratelepü- lést, az önkormányzatot, a mezővárosi jellegzetességeket. Esetenként a rövid várostörténet hasznára vált volna, ha oknyo- mozóöb az ismertetés. Sokkal jobban értenénk Kiskunfélegyházát, ha többet közölne a kötet arról, hogy a gyümölcstermesztő Kecskemét, a kertészkedő Nagykőrös közelében miért gazdálkodtak külterjesen a kiskun városban, ha még céltudatosabban mutatták volna be a termelőerők fejlődését. Viszonylag keveset írtak a helyi munkásmozgalomról. Miért hallgatták el, hogy Kiskunfélegyháza országos és világbajnokot adott birkózásportunknak? Kiigazításra szorul néhány megállapítás. Aligha hihető, hogy a múlt század végén meghonosodott (?) a vívás és a tenisz a városban. Legfeljebb lelkes sportbarátok próbálkozásairól beszélhetünk. Sajnálatos: sehol sem említik Kodály kiskunfélegyházi kapcsolatait, pedig a katolikus tanítóképző, a Constantinum elsők között csatlakozott az éneklő ifjúság-mozgalomhoz, vidéken az elsők között szólaltattak meg K od ály-műveket. E kiegészítések természetesen a legkisebb mértékben sem csökkentik a várostörténeti összefoglalás érdemeit. Valószínűsíthetően 1244-ben írta Rogerius mester Carmen Miserabile című művét. Az ebből idézett, A kunok betelepítése című részlettel kezdődik az olvasókönyv legfontosabb, dokumentum fejezete. Ebből is nyilvánvaló: a területre, a település őslakóira vonatkozó országos döntések, hazánk sorsát is befolyásoló események ismertetésével nemzeti történelmünk összefüggéseibe helyezve mutatják be Kiskunfélegyháza múltját. Az 1743-ig terjedő időszakkal 14 dokumentum kapcsolatos. A késői feudalizmus kora részből talán az 1744-es lajstrom a legfontosabb (a 110. oldalon nyilván sajtóhiba az 1944-es évszám). A város újratelepítőit felsoroló jegyzékből kitűnik, hogy a Jászságból, valamint Pest vármegyéből jöttek a legtöbben. Az 1752- ben kiadott tanácsi rendelet is bizonyítja, hogy a helyi elöljáróság az élet minden területén megkövetelte az előírások betartását. Az élénkülő árutermelés és kereskedelem tette szükségessé 1760-ban a gyapjú- és juhkeres- kedelem szabályozását. Iványo- li-Szabó Tibor, az Olvasókönyv szerkesztője napjainkhoz közeledve, mind több figyelmet fordított a mindennapi élet, ha úgy tetszik: a népélet bemuitatására. Közük egy kétszáz évvel ezelőtti házépítés költségvetését, a babonaterjesztő „néző lányok” egyik peres ügyét. A dokumentumok jól érzékeltetik: a tanács mind erőteljesebben avatkozik be a helyi gazdálkodásba. 1796-ban — például — megszabta a gulyások, a juhászok és a csikósok bérét. 1801-ben ütötték rá a pecsétet az első városrendezési utasításra. A dokumentumok érzékeltetik az iskolaügy lassú, de következetes fejlődését. Már 150 esztendeje működött kórház a Kiskun településén. A szabadságharc kiskunfélegyházi eseményeiről 13 idézett közlemény tájékoztat. A városiasodás iránt érdeklődők a szép küllemű kötetben bőven halálnak forrásműveket. A leleményesen válogatott dokumentum(részletek) mozaikjaiból érzékletes, jellemző kép alakul ki az olvasóban a Petőfihez és Mórához oly közel álló városról. Az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság helyi eseményei megfelelő helyet kaptak az olvasókönyvben. Torokszorító kérvények, riportok, tudósítások emlékeztetnek az első világháborút követő nyomorúságra, az élniakarás újabb és újabb megnyilvánulásaira. A felszabadulás utáni fejlődést bemutató dokumentumok nem tükrözik az országos és helyi politika torzulásait, a szocializmus építésének nehézségeit. Ezek ismeretében érzékelhetnék igazi jelentőségükben az elmúlt évtizedekben kiharcolt vívmányokat, a politikai, gazdasági és kulturális életben elért eredményeket. A történeti krónika jól szolgálja az eligazodást. Kissé esetlegesnek érződik a város nevezetes személyeit bemutató ösz- szeállítás. Miért hiányzik Falu Tamás, Holló László? Miért közölték egyesek pontos születési és halálozási adatait, miért elégedtek meg másoknál az évszám közlésével? Miért váltakozik helyenként a múlt és a jelen idő? Az élő személyek közül milyen szempontok szerint válogattak? Bibliográfia, mutató és sok fénykép teszi teljessé a kiadót (Kiskunfélegyháza tanácsát), a kötet munkatársait (Bánkiné Molnár Erzsébetet, Fazekas Istvánt, Fekete Jánost, Fekete Pált, Romsics Ignácot, XJrbán Miklós- nét és Zvara Pált) dicsérő helyismereti könyvet. A jól olvasható kötet tipografizálásáért Tóth Sándort, a melléklet képeiért és a címlaptervért Zalatruii Pált, a gondos nyomdai kivitelezésért a Petőfi Nyomdát illeti elismerés. Noha értesüléseim szerint a félegyházi üzemek, vállalatok és érdeklődők a kiadott háromezer példány több mint felét már megvásárolták a városi tanácstól és a félegyházi könyvesboltban, e helyi kiadvány terjesztése sem mondható megoldottnak. Feltehetően Kecskeméten is jó néhá- nyan szívesen látnák könyvespolcukon a színvonalas Olvasókönyvet. Keltái Minder A SZAKMÁRI NYUGDÍJASKLUB PÉLDÁJA 0 Novemberben tánccsoportot alakítottak a szakmart nyugdíjasklub idős aisszonyai. (Kiima Győző felvétele) Előadások, kirándulások, tánc... TÖPRENGETŐ Az eszme A haladó eszmék egyetlen rendszere sem tanítja, hogy a .társadalmi változásnak a nőkkel szemben tanúsított magatartás változásával kell kezdődnie. (Dimov) Tihennetek sokszor lázong az eszme, amikor a szív. a ■tüdő, o gyomor kitűnően érzi magát. (Németh László) Az ember nem hal meg önként, csak valami nagy eszmééit. (Vries) Amit megértenek, az sosem támaszt nehézséget, sem összeütközést. Az ember nem öleti meg magát egy világos eszméért. Hanem azért, aminek nincs értelme. (A. France) Amikor igazságról beszélsz, egy ideára gondolsz. Egy ideált pedig újra meg újra el lehet osztani, s az osztást addig folytathatod, amíg el nem érsz ahhoz, ami oszthatatlan. Araikor az ember elért ,j, oszthatatlanig, akkor biztos lehet benne, hogy szemtől szemben áll a '.Jósággal. De addig nem tudhatja biztosai. (Aristoteles) Mindegy, bármi hitvány volt eszmém, akkor mégis lelkesített, emelt, és így nagy és szent eszme volt. (Madách) Gyűjtötte: Havasházi László Kétségtelen, hogy a kisebb települések művelődési házában általában megtorpan a közművelődési munka, ha beköszönt a nyár. Pontosabban: megtorpanni kényszerül, hiszen az emberek jó része a határban dolgozik, a diákok táborozni, üdülni mennek, s hiába tárja szélesre a kapukat a népművelő, hiába kínál érdekes programokat, nem tolonganak az érdeklődők. Ismétlem: általában, mert vannak azért kivételes esetek, például az alig több mint két és fél ezer lelket számláló Szakmár művelődési házában nyáron is igen élénk az élet. A nemrég lezajlott szakmá- ri búcsú az egész falut megmozgatta. Divatbemutató, ruhavásár, szórakoztató műsorok, báli rendezvények várták a lakosokat a közművelődési intézményben, s jöttek is szép számmal az érdeklődők. Korábban már beszámoltunk egy-egy riport kapcsán egyebek mellett a mélykúti és a kisszállás! művelődési ház nagyszerűen működő nyugdíjasklubjáról. Nos, a szakmáriakra ugyanez vonatkozik. Az 57 fős közösség az elmúlt esztendőben alakult. — Sikerült megtalálnunk azt a közművelődési formát, azokat a lehetőségeket, amelyek elősegítették az idős emberek társasági kapcsolatainak kialakítását — mondta a szakmári művelődési ház fiatal igazgatónője, Borsódy Ágota. — Nagyon lelkesek, érdeklődők, s ilyenkor, nyáron Is rendszeresen összejönnek klubjukban ... Erről volt szerencsém személyesen is meggyőződni. Fejkendős, kedves nénik, fehér hajú bácsik várták türelmesen az előadót a klubban, s csak itt-ott láttam üres széket... — Novemberben tánccsoportot is alakítottak nyugdíjasaink — mesélte a művelődési ház vezetője. — Saját maguk varrták a ruháikat, rendszeresen és nagy lelkesedéssel próbálnak, s nagy izgalommal készülődnek fellépéseikre. Szinte megfiatalodnak ... Persze nem telik el kirándulások nélkül ez a nyár sem. A fzakmári nyugdíjasklub programjában szereplő helységek: Debrecen, Kiskunhalas, Harkány, Hajós. Az autóbuszos kiruccanások — mint megtudtam — különösen nagy élményt jelentenek az idős embereknek: legalább olyan izgatottan készülődnek minden útra, mint táncosaik a fellépéseikre. K. E. Megnyitása, 1984 ősze óta egyre több hazai és küföldi csoport keresi fel a méltán figyelemreméltó Magyar Népi Iparművészet Múzeumát Kecskeméten. Igaz, de egyúttal természetes is, hogy néhány hónapnak el kelllett telni, míg a helybéliek (mint potenciális „idegenvezetők”) tudatában ia rögzült a régi szeszfőzde impozáns épületének új funkciója. A néhány hónapja jogosan Serfőző névre keresztelt utca közgyűjteménye ízléses szórólappal ajándékozza meg látogatóit, amelynek egyik oldalán alapos és tárgyszerű összefoglaló olvasható a páratlan gyűjtemény létrejöttéről, a múzeumi épület történetéről, valamint a megye és városunk mecenatúrájának újabb példájáról. Az öröm csupán azért nem lehet teljes, mert a másik oldalon közölt Kecskemét város térképe a tíz évvel ezelőtti állapotokat tükrözi, s így (a Cartographia által is újjászerkesztett rajzokon már látható!) számos új közintézmény, nevezetesség ériről lemaradt. A változások kapcsán most hadd utaljunk csak az ott Kada Elek utcaként szereplő, ám jó ideje már Petőfi Sándor utcára, vagy az ott még jelzés nélküli, de napjainkra dinamikusan fejlődő Hunyadi- és Széchenyi- városra. Kecskemét látványosságai közül így természetesen (?) hiányzik a — csupán átmenetileg bezárt — Katona József Emlékház, a Kiskunsági Nemzeti Park központja, a Kerámia Stúdió, a Pannónia Rajzfilmstúdió, vagy a wtornácos parasztházak” gyanánt aposztrofált Naiv Művészek Múzeuma, az Orvos- és Gyógyszerészettörté- neti Múzeum, valamint az ezek stílusában épített Szóra- katénusz Játékmúzeum. Az Igazsághoz az Is hozzátartozik, hogy e „friss” térkép (betét gyanánt) már évek óta forgalomban van a helyi idegenforgalmi Irodák magyar és Idegennyelvű útmutatóiban Is. így hát jó volna azokat Is újabbaicra cserélni. A Honismeret legújabb száma Csaknem egy hónapja jelent meg a Hazafias Népfront rangos folyóirata, a „Honismeret”, amelynek ez évi harmadik számában több, megyénket is érintő írás olvasható. A mostani lapszámot Kozocsa Sándor cikke nyitja, értelmezve és magyarázva a 'magyar helyesírás szabályainak új szemléletű útmutatásait. Az Évfordulók című rovatban; Bajcsy-Zsilinszky Endre születésének centenáriumáról, a kilencven éve született Bditay Árpád, romániai magyar tanár, politikusi és irodalomszervező munkásságáról, valamint a Zánkán 10 éve alapított Úttörőmozgalmi Múzeum tevékenységéről olvashatunk. A 85 esztendős) Domokos Pál Pétert a lap szerkesztősége a moldvai magyarság lélekszámúnak XVI—XIX. század közötti alakulására vonatkozó történeti kutatását összegző írásával köszönti. A Hagyomány című rovatban' nyolc hosszabb-rövidebb. de mindenképpen tanulságos írás emlékeztet a Győrffy István kezdeményezte Táj- és Népkutató Táborok mozgalmára, annak hatásaira. Tudnunk keli, hogy a többnyire a Néprajzi Múzeum adattárában heverő több tízezer lapnyi kézirat és egyéb dokumentáció a magyar nyelvterület majd minden fontos területéről őriz kutatási anyagot. Iltt és most hadd utaljuk a több szerző által is felemlített, s csak töredékéiben publikált kiskunhalasi, bácskai gyűjtésekre. Nemcsak a néprajztudomány, hanem a honismereti mozgalom számára is egyaránt vetődik fel a Kresz Mária által megfogalmazott, s válaszra váró kérdés: „mi lesz a nagy értékű anyag sorsa?" Egy újra éledő és népszerű technika, a batikolás művészi példáját idézd Halász Péter méltatása Jámborné Balogh Tünde munkásságával. Tomory László egy dunántúli apró falu, Rába- szantmiiklós utóbbi másfél évtizedének szomorú példáján keresztül fogalmazza meg az 1971-es Településhálózat-fejlesztési Koncepció szűklátókörű érvényesítésének következményeit. Beke György 1975—1984 között több interjút készített Gy. Szabó Bélával, s írása most ezzel tiszteleg a nemrég elhunyt művész előitit. Az újabb honismereti kutatásokat faemuitiaitó Termés rovat közli Csík Antal hangulatos írását a kiskunmajsai harangok és harangozok történetéről, valamint egy adatközlést a Cegléd környéki kurta kocsmákról. A történelmi magyar—lengyel kapcsolatokhoz újabb adalékkal szolgál a Cyprian Norwid által 1851-bein írott vers, a „Gyászrapszódia Bem emlékének” közlése. Hájdú Mihály írása a 80 éves Szabó T. Attilát köszönti, s emellett olvashatunk az őrségi, bodrogközi és a gömöri nép- nyelvi-néprajzi kutatátáborokról is. Itt találhatjuk a X. Kecskeméti Népzenei Találkozóról szóló beszámolót, s a recenziókat követő oldalakon Borzák Tibor ismertetőjét a falumúzeumként berendezésre kerülő cselédházról. Kunadacson. Mellékletként Hajdú Mihály útmutatóját használhatják azok, alkuik az állandó szókapcsolatok (köszönések, megszólítások, fohászkodások. csúfolfcodások. közmondások, atb.) gyűjtésére vállalkoznak. K. V. J. MAGYAR TUDÓSOK, VILÁGHÍRŰ A televízió atyja A távolbalátás nemzetközileg smert úttörője, Mihály Dénes 894. július 7-én Gödöllőn szülééit. Kivételes tehetsége már yermekkorában feltűnt: tizen- at éves sem volt, amikor szak- önyvet írt az automobilról. Igyetemi tanulmányait a Budaiesti Műszaki Egyetemen végez- e, s már ekkor érdeklődéssel ordult a hangosfilm és a távol- lalátás sokakat izgató kérdése elé. Komolyabb kísérleteit 1914- >en kezdte meg a hangnak fény- ilektramos úton való rögzítésére ■s három évvel később bemutat- a az első — nyolcméteres — ze- íét közvetítő filmszalagját. A későbbiek során több távol- Dalátó rendszert is kidolgozott, nelyek közül is a leghíresebb a relehornak nevezett készülék /olt, amellyel 1919-ben állóképet közvetített több kilométeres távolságba. A telehorra osztrák, francia, olasz és angol szabadalmakat szerzett, ám a szabadalmi díjakat fizetni nem tudta, és a budapesti telefongyár — ahol egyébként kísérleteit folytatta — elállt a vele kötött szerződéstől. 1922-ben Elektromos távolbalátás és a telehor címmel könyvet írt a televíziózás technikai lehetőségeiről, jelentőségéről. Az általa készített szerkezet jövőjében akkoriban Magyarországon senki sem bízott, így Mihály Dénes 1924-ben elfogadta a berlini Allgemeine Elektrizitats Gesselshaft meghívását, s ettől kezdve élete végéig Németországban dolgozott. Újabb, és egyre tökéletesebb tanulmányaival a következő esztendőkben is nagy feltűnést keltett. 1928-ban például a berlini rádiókiállításon mutatta be azt Űj múzeum — régi információk
