Petőfi Népe, 1986. június (41. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-25 / 148. szám

MAGNÓS MÓDSZER Korszerű oktatás összevont osztályú tanulócsoportokban ÉVFORDULÓ Hatvan éve ízületeit In- cfeborg Bach- mann ' (1926— 1973) osztrák költőnó, elbe­szélő és hang- játékíró. A bécsi egye­temen filozó­fiai doktorá­tust szerzett. Hosszabb ideig élt Hómában, tanulmányúton járt az Egyesült Államokban, s egy ideig Zürichben is tevékenyke­dett. 1953-ban publikált A tü­relmi idő című verseskötetével feltűnést keltett. Ebben, majd az azt három évvel követő Fohász a Nagymedvéhez című köteté­ben is az a szorongó életérzés fe­jeződik ki, amelyet a közelmúlt történelmének szörnyűségei és a jelen balsejtelmei váltanak ki a nyugati költők legjobbjaiból. Lírája intellektuális; sajátos képanyaga, fanyar, erőteljes nyel­ve rendkívül szuggesztíven hat mind szabad verseiben, mind pe­dig kötött formájú költeményei­ben. Humanista pátoszában érez­hető a hölderlini hagyomány ha­tása. A manhattani jóisten című hangjátékában keserű szenve­déllyel fogalmazza nieg a szere­lem lehetetlenülését korunkban. Kisprózája és 1971-ben publikált Maiina című regénye is lírai töl­tésű. Több írását lefordították magyarra is. lííSfi. Junlti* íí-éi»t szerdán. MOZI KECSKEMÉT , Városi mozi: fel 4 órakor: DONALD KACSA NYÁRT KALANDJAI. Sz., -amerikai rajzfilmsorozat. Háromne­gyed 6 ás fi órakor;.A COCA-COLA KÖLYÖK. Sz., mb., ausztrál filmvíg. játék. 14 éven felülieknek! Árpád mozi: háromnegyed 6 és 8 órakor: HURRIKÁN. Sz., amerikai film. H éven felülieknek! Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: DONALD KACSA NYÁRI KALAND­JAI. sz., amerikai rajzfilmsorozat. Fél 6 és fél 8 órakor: A TO SZELLEME, sz., japán film. 14 éven felülieknek! videomozl: r. órakor: EGYMILLIÓ EVVEL IDŐSZÁMÍTÁSUNK előtt. sz... amerikai film. 14 éven felüliek­nek ! KALOCSA Otthon mozi: 4. « és 8 órakor: HÓBORTOS NÉPSÉG. Sz., botstvana! filmvígjáték. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi ntnzi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 urakor: EGY MARÉKNYI DOL­LÁRÉRT. Sz.., olasz westernfilm. 14 éven felülieknek! TISZAKECSKE A művelődési központban: 8 óra­kor: KICSI. DE SZEMTELEN. Sz... olasz film. 11 éven felülieknek! Tegnap délelőtt Kecskeméten, a Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolán megkezdő­dött az összevont osztályú tanu­lócsoportokban tanítók négyna­pos tanfolyama. Ez az ötödik al­kalom, hogy megyeszékhelyünk ad otthont a továbbképzésnek, s ez persze nem véletlen. Köztu­domású, hogy Bács-Kiskun a szülőhazája az úgynevezett mag­nós oktatásnak. A megyei peda­gógiai intézet korábban csak a hozzájuk tartozó pedagógusok­nak szervezett ehhez kapcsolódó tanfolyamokat, de akkora siker­rel, hogy hírére lassacskán „be­szivárogtak" más megyebeli ta­nítók is. Erre az Országos Peda­gógiai Intézet Kecskemétet jelöl­te ki az immár országos tanfo­lyam színhelyéül. Ezúttal mint­egy százhatvanan jöttek össze a továbbképzésre, tizenhat megyé­ből. Már hagyomány, hogy az egyes kurzusokon elhangzott előadá­sokat a következő évben nyom­tatásban kézhez kapják a hall­gatók. A Korszerű tanulás össze­vont osztályú tanulócsoportok­ban című kiadványt az idén az OPI finanszírozta. A tanfolyamon az alsó tagoza­ti összevont osztályok egyes di­daktikai, metodikai, tantárgy­pedagógiai és iskolapolitikai kér­déseiről lesz szó. Tegnap a be­Együttműködés a Népességnyilvántartó Hivatallal Kéry András, az Állami Né- p ességnyilvántartó Hivatal vezetője és dr. Gajdócsi Ist­ván, a Bács-Kiskun Megyei Tanács elnöke együttműkö­dési megállapodást írt alá a napokban Kecskeméten. A munkakapcsolat célja: a me­gyei számítógépes népesség- nyilvántartás kialakítása, a "tanács igazgat ás megyei és he­lyi szerveinek adatellátása. A megyei — decentralizált — népességnyilvántartás — számítástechnikai eszközök­kel gyorsabbá és gazdaságo­sabbá teszi ezt a munkát, és tehermentesíti az Állami Né­pességnyilvántartó Hivatal központi rendszerét. A megállapodás értelmé­ben ez év októberének végéig kidolgozzák a megyei rendszer adaptációját, biztosítják a sze­mélyi és a gépi feltételeket, adatokat, majd 1987. május 31-ig beindítják a kísérletet, és döntenek a további teen­dőkről. Kocsis Zoltán zongoraestje Kecskeméten Nem mindennapi élmény vár a közeljövőben a zenebarátokra: Ko­csis Zoltán Kossuth-díjas, érdemes művész Liszt Ferenc-kompozíciók. kai lép fel a kecskeméti közönség előtt. A hangverseny június 30-ár este fél nyolckor kezdődik a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Is- ikola. Gimnázium és Zeneművészeti Szakközépiskola nagytermében. A zongoraest műsorán Liszt V. Magyar Rapszódia, Ave Maria, Nagy koncertszóló, a Villa d’Este ciprusai I., a Villa d’Este szökőkútjai, a Sünt lacrymae rerum és a Sursum corda című darabja, valamint Bel­lini—Liszt Norma parafrázisa szerepel. Jegyek az Erdei Ferenc Mű­velődési Központban válthatók. Agitáció és propaganda Országos ifjúsági agitációs és propagandatanácskozást tartottak tegnap a KISZ KB székházában. A KISZ megyei és városi bizottságainak agi­tációs területen dolgozó munkatársai, vezető propa­gandistái, a központi és me­Betöltötte a századik esztendőt gyei sajtó ifjúsági kérdések­kel foglalkozó képviselői megvitatták a KISZ XI. kongresszusa határozatának végrehajtásából adódó fel­adatokat. A konferencián időszerű politikai kérdések­ről előadást tartott Gáspár Sándor,- az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT elnöke. vezető előadás a tanyák és az aprófalvak iskoláinak jövőjét boncolgatta, majd a magnetofon­nal vezérelt, feladatrendszeres oktatás eredményei és gondjai kerültek terítékre. ízelítőül még néhány téma: a kompenzálás le­hetőségei az összevont osztályok­ban, az olvasástanítás pszicho­lógiai kérdései az általános isko­la alsó tagozatában, a beszéd­művelés és beszédfejlesztés lehe­tőségei és gondjai az összevont osztályokban. Az előadásokon fel­vetett kérdéseket délutánonként kiscsoportos megbeszéléseken vitatják meg a résztvevők. H. K. E. Kajsziszemle Tegnap kertészek és kereske­delmi szakemberek szemlét tar­tottak a híres kiskunsági kajszi­sokban. Megállapították, hogy az utóbbi tíz év legkevesebb termé­sét érlelik a fák a téli fagykár után. így a becslések szerint a zárt ültetvényeken hektáronként egy tonnányi hozammal számol­nak, a tavalyi tíz tonnával szem­ben. A megye legnagyobb kajszisá- ban, a dunavecsei Béke Tsz 159 hektáros gyümölcsösében pél­dául a 80 százalékos fagykár után csak „bönge” maradt a fá­kon. A kevés termés azonban mindenütt egyenletesen fejlő­dik, kiváló áru válik belőle, s a hét végén megkezdődhet a ko­raiak szedése. A híresség iránt érdeklődnek a külföldi megren­delők. A cél az, hogy minél töb­bet exportáljanak ebből a gyü­mölcsből. így az érési rendnek megfelelően készültek fel a gaz­daságok a minőségi betakarítás­ra, egyeztetve az exportindításo­kat a kereskedelemmel. A kecs­keméti Magyar—Szovjet Barát­ság Tsz-ben például bérszedőket alkalmaznak a szüreti főidény­ben, s helyben végzik az osztá­lyozást, a csomagolást. V. E. Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, 1986. jú­nius 24-i szám: Jogi ta­nácsadó. (Választ kap Agár­di Géza kecskeméti olva­só.) Népszava, 1986. június 24-i szám: Losonci Miklós Japán napok az Alföldön (A béke jegyében rende­zett eseménysorozat fő- védnökségét Bács-Kiskun megye vezetői vállalták.) Közgazdasági Szemle. 1986. 6. szám: Matos Lő­rinc: A Bajai Kukorica Rendszer, mim közös vállalat Fejlesztő Közös igazgatójának írá­termelési fejlesztő (A BKR Vállalat sa.) Kistenyésztők Lapja, 1986. 6. szám: Fáix Péter Kiskőrösi kísérlet. (Az. ál­lami gazdaság kocatartása ról.) — F. P.: Kocát tart az egész falu. (A hartai Fi dei Ferenc Tsz háztáji ko­catartási integrációjáról.) Látóhatár, 1986. 6. szám: Szekér Endre: Bella Ist­ván: Az ég falára. (A For­rás főszerkesztő-helyette­sének kritikája.) A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK ] Kinyílik a Béke utcai kapu — s- mintha egyenesen Meseország­ba érkeztünk volna: a ház előtt anyóka ül. Az árnyas .udvar csöndjét, csak egy jókedvű rigó töri meg, fönn a diófán. A néni nem rokkát1 hajt, bár meglehet, fiatalkorában értett hozzá. Csak­hogy elmúltak az évek, évtizedek, a rokka a múzeumban pihen — Anika Annából özvegy Laczkó Menyhértné lett. S íme megada­tott neki, amit csak kevés em­berfia él meg: betöltötte a szá­zadik esztendőt... Itt, Tiszakécskén, a Kerekdom­bi dűlőben született 1886. június 25-én, tízen voltak testvérek az egykori újkécskei telepesek közt számontartott családban. Anka Anna a földműves asszonyok csu­pa küzdelem életét élte. Korán özvegységre jutott, három gyere­ke közül is elveszített egyet. Egyik, már szintén nem fiatal lá­nyával él a Béke utcai házban, a másik leánya a fővárosban la­kik. Most épp őt várja, a tőle ér­kezett sorokat olvassa — szem­üveg nélkül. Sajnálja, hogy uno­kája egy se született. — Már csak a nagybetűkkel boldogulok...! — sóhajt fel olyan mélyről, amilyen mélyről csak egy százéves ember érzései tör­hetnek föl. Ügynevezett kisszéken ül, ami­lyent errefelé egy parasztember is elkészített*a régebbi időkben: kar, háttámasz nélküli alkalma­tosság. A párnás, kényelmes ka­rosszék üresen áll mellette. (Tóth Sándor felvétele) Elbúcsúzunk, jó egészséget kívánva. Lánya kísér bennünket a kapuig. Mikorra kiérünk, Lacz­kó néni is itt van az utcán. Ki­néz, jön-e már a másik lánya boldog. születésnapot kívánni. (Ma délután családja körében köszöntik a város legidősebb, százéves polgárát: emléklappal, tortával, virággal. Ott lesznek a városi tanács, a Hazafias Nép­front és a KISZ képviselői, s műsorral kedveskednek az óvo­dások.) A. T. S. Kerékpáros balesete Dusnok külterületén, az 51-es számú út 136. kilométerénél jú­nius 22-én Deli Vince 26 éves dusnoki lakos (Vörös Hadsereg u. 16.) kerékpárral körültekin­tés nélkül akart megfordulni és csaknem a vesztébe „rohant”, összeütközött egy őt már előző motorkerékpárossal. Deli Vincét súlyos sérüléssel szállították kór­házba. Pohártörés — nagymamaverés A kiskunhalasi rendőrkapi­tányság büntető eljárást folytat Kovács Tibor 31 éves alkalmi munkás, büntetett előéletű já- rioshalmi lakos (Mátyás király út 15.) ellen, akit garázdaság vétségével gyanúsítanak alapo­san. Kovácsot őrizetbe vették. Az ok: Jánoshalmán június 19-én ittas állapotban italt követelt a vendéglőben. A kiszolgálást meg­tagadták, ezért Kovács több po­harat földhöz vagdosott, a ven­dégek legnagyobb megbotrán­kozására. A kiskőrösi rendőrkapitány­ság foglalkozik egy másik garáz­da üggyel, amelynek T. L. 17 éves kiskőrösi lakos a tettese. A fia­talkorú fiú seprűvel kergette nagyanyját, ütlegelte az idős asz- szonyt és betörte a lakás abla­kait. Minősíthetetlen viselkedé­sével kivívta a szomszédok el­lenszenvét, megbotránkoztatta őket. Felrobbant a meggylikőrös tartály A Helvéciái Állami Gazdaság Központjában június 21-én he­gesztő lángjától felrobbant egy 1200 hektoliteres, meggylikőr- alapanyagot tartalmazó tartály. A karbantartást, így a hegesz­tést is a dömsödi Dózsa Tsz la­katosbrigádja végezte. A rob­banás következtében repedések keletkeztek, amelyeken 290 hek­toliter likőr folyt el, a kár mint­egy 580 ezer forint. Az ügy tisz­tázása — szakértők bevonásával — folyamatban van. Lopás A rendőrség kéri, hogy aki­nek 1986 májusában Kecskemé­ten, az Erdei Ferenc Művelődési Központ elől ellopták a zöld szí­nű, Csillag Camping típusú ke­rékpárját, jelentkezzen a kecs­keméti rendőrkapitányság Kos­suth tér 3. I. em. 105. számú he­lyiségében. R. M. NAPTAR 1S8C. június 23., szerda Névnap: Vilmos Napkelte: 4 óra 48 perc Napnyugta: 20 óra 3« perc Holdkelte: 23 óra 47 perc Holdnyugta: 8 óra 17 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoro­lógiai Főállomás jelenti: Június 23-án Kecskeméten a közép- hőmérséklet 19,1 (az SO éves átlag 20,3), a legmagasabb hőmérséklet 23,1 Cél- sius-fok volt, a napsütéses órák szá­ma 13,4. Tegnap reggel 8 órakor 18,0, 18 órakor 20,9 (okot mértek. A leg­alacsonyabb hőmérséklet 10,4 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1018,7 millibar — emelkedő — volt. Június 23-án Baján a középhőmér­séklet 18,8 (az 50 éves átlag 20,7), a legmagasabb hőmérséklet 23,7 Cél- sius-fok volt, a napsütéses órák szá­ma 11,8. Tegnap reggel 8 órakor 13,7, 18 órakor 21,3 (okot mértek. A leg­alacsonyabb hőmérséklet 13,S (ok, a tengerszlntre átszámított légnyomás 1017,0 millibar — emelkedő — volt. Csillag-matiné a planetáriumban Harmadik esztendeje műkö­dik és különösen a fiatalok kö­rében népszerű a TIT kecskemé­ti planetáriuma. A Lánchíd ut­cai csillag-imozi a nyári szünidő­ben szokásos műsorrendjén túl is tart előadásokat. Június 29-től — kéthetenként — vasárnap is várják az érdeklődőket. A dél­előtt 10 órakor kezdődő műsort — címe: A természet ritmusai — a fiatalabb korosztálynak ajánl­ják, délután 15 órától pedig A csillagok világa című program­ra várják az érdeklődőket. A vasárnapi matinékat játékos gye­rekfoglalkozások követik, s min­denféle csillagászattal, űrkuta­tással összefüggő kérdésekre vá­laszol E. Kovács Zoltán csilla­gász. Hét közben az előre meg­hirdetett műsorrend szerint tart nyitva a kecskeméti planetá­rium. — Okleveles családi ház. Har­madszor rendezték meg az Év lakóháza elnevezésű országos pá­lyázatot. A megyei válogatást kö­vetően 13 megye 27 szép lakó­háza közül választotta ki a bírá­lóbizottság a rangsorolás nélkül 30—30 ezer forinttal díjazott há­rom legszebbet, és a dicsérő ok­levéllel elismert öt épületet. Az utóbbiak között van a Kecskemét, Csáky utca 10. szám alatti csa­ládi, ház is. amelyet Farkas Gá­bor Ybl-díjas építész tervezett — FOLKLÓR KECELEN. Szom­baton és vasárnap 17 órai kez­dettel folklór fesztivál lesz Ke- celen a Nevelési Központban. A színes programban vendégként lép fel a Csehszlovák Gyermek Néptáncegyüttes és a Nyárlőrin­ci Népdalkórus. A helyi gyermek- néptáncegyüttes és az asszonykó­rus is dobogóra lép. Hétfőn va­lamennyien közös kiránduláson vesznek részt a kecel-imrehegyi parkerdőben. — Kigyulladt a libaól. A na­pokban Szakmáron ismeretlen okból kigyulladt a Petőfi Tsz libahodályn. A tüzet a kalocsai, a kiskunhalasi és a bajai állami tűzoltók oltották el, megmentve mintegy 150 ezer forint értékel. A kár így is megközelíti a 100 ezer forintot. A tűz keletkezésé­nek okát vizsgálják. — ODOT. Tegnap megkezdődött Sopronban az országjáró diákok 19. országos találkozója, amelyet a KISZ Központi Bizottsága. a KISZ Győr-Sopron Megyei Bi­zottsága, valamint a KISZ Sop­ron Városi Bizottsága szervezett. A rendezvényen megyénként a legjobb országjáró diákok vesz­nek részt, mintegy 1600-an. Az öt napon át tartó találkozó prog­ramjában városismereti ver­seny, tájékozódási futóverseny, éjszakai akadályverseny, vala­mint szórakoztató és kulturális programok szerepelnek. — Virágzik a Tisza. A napok óta tartó kánikula íelmelegítette a folyó vizét, s megkezdődött az az érdekes természeti jelenség, amelyet a Tisza virágzásának ne­veznek. Szegednél és több más Csongrád megyei Tisza-szaka- szon tömegesen szárnyra keltek a kérészek. A nagy szitakötőhöz hasonlító rovarok mindig alko­nyaikor jelennek meg, kiröppen­nek a vízből és rövid nászrepülés után holtan hullanák vissza a folyóba. FOCI-HUMOR — Honnan van neked páholyjegyed, öcsi! — kér­dezi a stadion jegyszedő­je. — Az apukámtól! — És ő hol van? — Otthon, keresi a je­gyét ... ÚJ MSZBT-TITKÁR Apró Antalnak, a Magyar— Szovjet Baráti Társaság elnöké­nek vezetésével ülést tartott a társaság ügyvezető elnöksége. A testület a Magyar—Szovjet Ba­ráti Társaság titkárává válasz­totta Sudár Ivánt, az MSZMP Fejér Megyei Bizottságának ed­digi titkárát. — A gyógynövényekről. Teg­nap Sopronban több mint 200 hazai és külföldi résztvevővel megkezdődött a VII. Gyógynö­vény Konferencia. A négynapos eszmecserén csaknem 100 elő­adás hangzik el a gyógynövények egészségügyi, gyógyászati hasz­nosításáról. Mint a megnyitón hangsúlyozták: a gyógynövények felhasználása, kutatása terén szinte kimeríthetetlenek a lehe­tőségek. A található gyógynövé­nyek hatóanyagainak csak kis részét ismeri és használja ugyan­is a gyógyászat. Az arány javí­tása érdekében sokat tehetnek a botanikusok, a kémikusok, az agrárszakemberek, de érdemes kamatoztatni a népi gyógyászati megfigyeléseket is. SZÍ VAR FA A A kánikulai júniusi napokban a megszokottnál mintegy két hét­tel hamarabb bontotta ki virágait Kecskemét kedvelt fája, a „szl- varfa". — Szerkesztőségi ügye­let: vasárnap 10-től 18 órá­ig, hétfőtől péntekig na­ponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítások. információk közölhetők a 27-611-es te- lefonszamon. valamint a 26-216-os telexszámon. ( Holnapi lapszám unkból ] A negyedik oldalon fil­meket ajánlunk a vakáció­zó gyerekeknek, s köz­lünk könyv kritikát és nyelvművelő cikket is. Az idei tavaszon volt 25 éves a BRG kecskeméti magne­tofongyára, amelynek mű­szaki dolgozói közül ezút­tal a meo-osztály vezető­helyettesével ismertetjük meg olvasóinkat, az ötödik j oldalon. Ugyanitt írunk a Haladás gázvezetékről, to­vábbá arról, hogy mit tesz­nek a kon/ervo ári kom- munisi.tk .» gördüléke- ■ nyebb, eredményesebb I munkavégzésért. PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Dr. Szlrapák Ferenc Főszerkesztő-hely ette»: dr. Gál Sándor Kiadja a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Prefsz,inger András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér Pa. (Kifli Telelőn: 27-6M Telexszám: 26-21« bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetést díj: egy hónapra: 43,— Ft. negyedévre: 128,— Ft. félévre: ZÖ8, — Ft. egy évre: .11«,— Ft. Készüli a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 8. dflfli Telefon: 28-777 Igazgató: Ablaka István hu ISSN om-m*

Next

/
Thumbnails
Contents