Petőfi Népe, 1986. május (41. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-20 / 117. szám

T0FI NÉPE • 1986. május 20. i valóság „felül­és alulnézetbőr’ Miért kevés mostanában a jó magyar film? Aligha mondok újat, ha elkedvetlenítőnek minősítem az el­múlt évi magyar filmgyártásban a jó éa rossz filmek arányát. A közönség és a szakmai közvélemény egyetért abban, hogy 1985-ben a kívánatosnál kevesebb figyelemre méltó alkotás került ki a stúdiókból. Már a Petőfi Népe hasábjain is esett szó a kétségtelen visz- szaesés, elbizonytalanodás okairól. Hivatkoztak az úgyneve­zett nagy nemzedék — Fábri Zoltán, Jancsó Miklós és mások — távolmaradására. A külföldi kritikusok szerint az elmúlt évben világszerte a középszerűség jellemezte a filmtermést. Új kifejezésmód Igyekeznünk kell mélyebb magyarázatot találni arra a tény­re, miért volt olyan a hazai filmtermés, amilyen. A világért sem szeretném lekicsinyelni a mind kínzóbb anyagi gondok egyeseket megalkuvásra készte­tő növekedését. A magyar film- művészetben is érzékelhető nem­zedéki-szemléleti ellentétet azon­ban éppúgy nem érzem megha­tározónak, mint a társadalom­elemző filmhagyomány játék- filmi megtorpanását. Mi váltotta ki az alkotói, íté­szt és nézői elbizonytalanodást? A még bizonytalan irányú, színvonalú, kísérleti stádiumú új fiilmnyelv jelentkezése! Ez a törekvés legszínvonala- sabtoan a rendezői díjjal kitün­tetett Idő van, s a szakmai ren­dezői díjjal méltányolt Egész­séges erotika című filmekben valósult meg játékos, az ábrázo­lás minden tényezőjét átszövő stilizációjával, a nyelv és a cse­lekmény széttördelésével, meg­bontásával, s légióiképpen eleve adott „örök értékek’’ vagy ér­tékrendszer tagadásával, illúzi- ótlanságával. Mindez a fiatal magyar prózából látszik átván­dorolni a film területére. Persze a film és az egyre inkább fej­lődő videonyelv rendkívüli mó­don alkalmas is a nem hagyo­mányos, igen tudatos jelrend­szerek kiépítésére, felhasználásá­ra. térő képsora Sára filmjének, ahogy a kamera újra meg újra elsikíik a hajdani néhány istál­lóból és házból álló település helyén, a tiszta, parkosított tele­pülés, már-már város felett. Az élet követése Pokoli az ellentmondás, ha in­nen Schiffer filmjére tekintve azt kell látni; ahol végképp hiá­nyoznak a bábolnai lehetőségek, ott gyakran sárban, koszban, utak, támogatás, pénz nélkül küszködnek a „maszek kovtoo- lyök”, a magyar boldogulási álom becsapott közkatonái. • Bábolna: ma. művészi dilemmája pillanatnyi­lag az, hogy milyen mértékben és mennyire következetesen ide­genítsék el az itt is alapul szol­gáló mai történetet. Ügy tűnik, hogy az alaptörténet hétköznapi logikájának vonzása túl erős, s az elburjánzó, sokhangú álom­világ egyszeresük a történet le­zárásához vezető egyetlen sínen kezd továbbélni. A művön be­lülj stílusváltáshoz azonban job­ban kiépített és következeteseb­ben alkalmazott filmnyelvi „fo­gódzókra” volna szükség a mon­dandó hatásosabb érvényesítésé­re. Vitathatatlan érték A kiindulópont: mai történet Felvetődik a kérdés: miben különbözik mindez az úgyneve­zett kísérleti filmművészet mű­helyalkotásaitól, melyek alap­vetően a filmképek váratlan, bonyolult összekapcsolási mód­jaival a tudatban előhívható je­lentéseket vizsgálják eléggé el­vontan. Az új típusú magyar film — az eddig látottak alapján — egy mai hétköznapi történetet vagy ötletet használ alapul, s ennek ürügyén bontja ki groteszk vagy álomvilágát, melyben a hét- köznapiság kliséi egészen új táv­latokat kapnak. A megszokottól eltérő fénytörésben tűnnek fel a lakótelepi lét, a nyaralás, az elzárt vidéki élet színei. Más filmekből vett idézetek beépíté­sével, a beleélést stílusváltások­kal és az irodalomból kölcsön­zött elbeszélők szerepeltetésé­vel megtörve. A főleg groteszk hangolású művek legnagyobb E kísérleti szakaszból adódó időnkénti bizonytalankodások, arányproblémák miatt vitatha­tatlanabb értékeket mutatott legutóbb a magyar dokumerntum- film-iskola. A februári filmszem­lén is egy ilyen típusú alkotás, Sára Sándor Bábolna című film­je kapta a fődíjat. A társadalmi zsűri egyik különdíját és a MA­FILM rendezői díját ifjú Schif. fér Pál nyerte, Kovbolyok című filmjével. Az előbbi az elmúlt fél évszázad távlatában rajzolja ki a ma már világszerte elismert magyar mezőgazdasági fejlő­dést, és a gyakran bujkáló tár­sadalmi érdek- és presztízshar­cokat. Annak az állandó kihí­vásnak a krónikája, amit Bá­bolna jelentett a magyar mező- gazdaság és gazdaságirányítás egészének. A Sárára már-már jellemzőnek mondható vallomás- szituáció arra is lehetőséget ad. hogy ne csupán magántörténete­ket lássunk, hanem a rendkí­vüli vállalkozások értelme is ki­bontakozzék. Gyakran vissza­A dokumentumfilm módsze­re itt más, ha lehet még kénye­sebb és hajszálon egyensúlyo- zóbb: a szenvtelen kamera ugyanis végigkíséri hőseinket mindennapi munka- és családi konfliktusaikban. Hangsúlyozni kell: nem megrendezett ál-doku- mentumjélenetekről van szó, hanem az élet követéséről, amelyben olyan emberfelettiek a követelmények, hogy a fel­csapó szenvedélyek másodper­cek alatt feledtetik a kamera je­lenlétét. A Kovbolyok a mai magyar valóságot — mint ezt egy kriti­kus megjegyezte — alulnézetből vizsgálja, a Bábolnában meg­szólal a társadalom minden ré­tege, korosztálya. Ebből az egy­másra rakódó véleménysorozat­ból rajzolódik ki az elmúlt 50 év hiteles, vállalkozásaiban, eredményeiben lenyűgöző, hő­sies, hétköznapi történelme. Heltal Gyöngyi fiatalokról - fiataloknak A LEGJOBBAK KÖZÖTT „Katonás” sikerek A szőke, szerény, szemüveges fiú a kecskeméti Katona József Gimnázium diákja, rangos verse­nyen, a Nemzeti Galéria által kiírt országos mű­vészettörténeti vetélkedőn a negyedik helyen vég­zett. 16 éves, másodikos, nem küzd kortársai nagy problémájával: mihez kezdek érettségi után? Kiss János művészettörténésznek készül, az általános iskola kitűnő bizonyítvánnyal befejezett évei után pontos céltudatossággal. — Mindig érdekelt a festészet, magam is meg­próbálkoztam a rajzolással. Csakhamar rájöttem: művész- nem lehetek. Érdekelt az építészet is, vagy inkább a régi épületek felújítása. A középiskolában Sugár Ibolya ta­nárnő művészettől;tenet-óráin vált egyértelművé: felnőttként mú­zeumban akaróik dolgozni, képek, szobrok, műtárgyak között. Az idei tanév elején értesítették iskolánkat, hogy lehet jelentkezni művészettörténeti vetélkedőre, a „benevezés” egy helyi alkotás elem. zése volt. A városi tanács dísztermében levő Székely Bertalan-kom- pozíciórói írtam három gépelt oldalt. Decemberben kaptam értesí­tést: továbbjutottam! Sugár tanárnőtől kaptam további útmutatást, ő mondta meg, hogy mit olvassak. A sződligeti ötnapos szaktáborba hetvenkilencen me­hettünk el. Különféle feladatok elvégzése, műelemzés után tizenné­gyen kaptunk lehetőséget a nagy „mérkőzésre”, ami Budapesten, a Nemzeti Galériában volt április utolsó napjaiban. Csak a témakör szűkült: A századforduló művészete Magyarországon. Két csoportra osztottak bennünket, és megkaptuk a feladatokat: kiállítást kellett „rendeznünk”, majd tárlatvezetést tartani ebben a miliöbem, fiataloknak. Ügy. hogy felkeltsük az érdeklődésüket továb­bi múzeumlátogatásra is. Nekem építészeti téma jutott. Szerencsére jól ismertem a század­forduló idején épült, jeles és fontos épületeket, azok történetét. Éreztem, hogy jól sikerült, de nagyon boldog voltam, amikor ered­ményt hirdettek, és megtudtam, hogy miskolci, pécsi, budapesti ver­senyző után negyedik helyen végeztem! Külön öröm volt, hogy mindvégig alkotó légkörben, egymást figyelve folyt a verseny. Sokat tanultunk egymástól is! Corvina-albumokat kaptam jutalomképpen. Igazi örömet jelentett, hogy a bírálók neves művészettörténészek voltak: Bereczfci Loránd, Németh Lajos. Több minit másfél ezren vettek részt az idén is Bács-Kiskun. me­gyéből az országos középiskolai tanulmányi versenyen, melynek döntőjén ismét arattak a „kato­nások” : a tantárgyankénti első tíz közé került öt megyei diák közül négy a kecskeméti Katona József Gimnázium tanulója. A végzős Patai János biológiából az első helyen végzett (felkészítő ta­nára Vetéssy Katalin volt). A szintén negyedikes Komáromi Zoltán történelemből szerezte meg az előkelő negyedik helye­zést. Öt Sóvágó Katalin tanárnő segítette a sikerhez.- Még nagyobb elismerést érdemel a más'k két diák eredménye, hiszen harma­dikosok lévén „előre” kellett ta­nulniuk, hogy egyenlő esélyekkel induljanak a végzősökkel: Ke­mény Szabolcs történelemből, Takács Gábor matematikából végzett a kilencedik helyen. (Fel­készítő tanáraik: dr. Sárközy István és Szablics Bálint.) Ezekből a tantárgyakból egyi­küknek sem kell érettségi és fel­vételi vizsgát tenni. (Milyen jó érzés lehet ezt tudni már har­madikban!) Nem kell izgulni jövőre a ma­gyar érettségi és felvételi miatt Bányai Petrának, a tiszakécskei Móricz Zsigmond Gimnázium diákjának sem: Benke Márta ta­nárnő segítségével. ő magyar iro­dalomból szerezte meg az OKTV tizedik helyezését. A szépség vagy te, Sport! (COUBERTIN) Két keréken, Párizsba Ma már egyre többen sportol­nak rendszeresen. Ez nemcsak a növekvő propagandának köszön­hető, hanem annak is, hogy fel­ismerjük: az egészséges éléttől elválaszthatatlan a mozgás, a sport. Nem szükséges, hogy ver­senyszerűen űzzük az úszást, fu­tást, kerékpározást, elég, ha „csak” hobbiból ... Később érez­zük a fáradtságot is, ha közben környezetünkre: fákra, virágokra, madarakra, s ha vannak, tár­sainkra is figyelünk. Pierre de Coubertin címbéli szép verssorával beszélgetőpart­nerem, Tóth János, a kecskeméti kerékpárklub vezetője is egyet­ért. — Mikor, a hogyan kezdődött „ke­rékpáros pályafutásod’*? — Hatéves lehettem, amikor meg­tanultam biciklizni. Kilencévesen ké­szítettem egy kerékpárt. Primitív volt, de az enyém . .. Nyolc évvel később vettem az első igazi bringát. Akkor sportoltam is a Spartacus- ban . . . ^, O <» <> — ... Ugyanis Budapesten éltem. Kecskeméten voltam katona, s a le­szerelés után Itt maradtam. Saját magam edzője lettem, oda mentem, ahova szerettem volna; először a me­gye, később az ország nagy részét megjártam — kerékpárral. Majd kül­földre Is kijutottam. — Románia, Jugoszlávia, s az Idén Franciaország. Nem kis út áll előt­ted! Hogy jutott eszedbe ezt a távoli országot választani? — Nem egyedül megyek. Klubunk kapott egy meghívást Franciaország­ból. Azok a barátaink küldték, akik tavaly Kecskeméten Jártak, s az utat futva tették meg. — Mint vezető, hogyan látod a csa­pat erőnlétét? Ha jól tudom, 3200 ki­lométer körüli távot kell megtenne­tek. — A fizikai felkészítéssel nincs baj, inkább a hozzáállással. Papíron sok­kal több tagunk van, mint ahányan túráinkra járnak. Fokozatosan nö­veljük a távot, a szervezet tehát hoz- záedzödik az egész napos kerékpáro­záshoz. Persze, ha valaki csak a hét­végén mozog, s hétkőzben lazít, bem fut előbbre. Szerencsére, a klubtagok többsége más sportot is művel: akt nem — saját maga erősít, uszodába jár, „kerekezik”. Az utak végállomá­sa mindig egy város: Kiskőrös, Eger (s most Párizs), ahol hosszabb-rövl- debb időt töltünk, nézelődünk, meg­ismerjük azt. — Mesélted, hogy mindig a ma­gad edzője is voltál. Hogyan készülsz fel? Milyen volt az első hosszabb túrád? — Azt sohasem felejtem el! Minden edzés nélkül egy no kilométeres út­ra indultam. (Tizenhét éves voltam.) Majd’ belehaltam! Az egész testem sajgott a fájdalomtól, elkeseredtem ugyan, de nem adtam föl: rendszere­sen dolgoztattam a lábam, s igy már bátran indultam az egyhetes dunán­túli „kirándulásra”. — Hová nem jutottál még el ke­rékpárral? — szabolcs-Szatmár megyébe, Sá­toraljaújhely, Sárospatak környéké­re. .. — Szerinted ml a legszebb a ke­rékpározásban ? — Az, hogy mindent megszemlél­hetek az út során. Iái tom a bogara­kat, madarakat, az erdőben érzem a jó levegőt, hallom az állatok hang­ját. Később, de vidámabban érkezem célomhoz, városban pedig. bárme­lyik autónál, „gyorsabb” vagyok . . . Zagyi Erika *> Az OKTV kecskeméti nyertesei (balról jobbra): Kemény Szabolcs. Takács Gábor, Patai János, Komáromi Zoltán. I. Mindenkinek az jutott róla az eszébe, hogy ha vele szeret­kezne, megnyílna előtte az élet édessége, sőt beteljesednék szá­mára a jövendő édesség ígéreté­nek teljessége, fölszállna a mennyek országába, hol teste romolhatatlansága öltözik. In­gyen és bérmentve. Mert szerel­me nem a szenvedélyes mély- barnák komorlóan sötét alkuja volt, mely élethossziglanra szóló esküvésekröl beszél és dühöngő bosszúról, ha hűtlenné lészesz a szenvedély izzásához, nem. Ma­rilyn azt sugallta, hogy légyen bár gyötrő és veszedelmes a szex másokkal, ővele merő fagy- laltnyalogatás. Ha gusztusod, mint az övé, istenem, de szép, s milyen édes lehet az a testpu­ha álom, mit véled megosztana. Pályája elején, az Aszfalt­dzsungel idején, amikor arcának szexuális immanenciája úgy élt a vetítővásznon, mint egy édes érett őszibarack, melynek leve az ember szeme láttára csöppen el. Olyan volt, mint az új szere­lem tiszta és váratlan jószagú lehellete, odaadó és készséges, egy ritka szép szexi reggel az ágyban. Olyan, volt, mint akit akkor húztak ki egy bolondos skatulyából, és olyan kívánatos, hogy egyszerre hitelesítette az olcsó reklámszövegek kedvenc kifejezésének, a telt idomúnak minden egyes betűjét. Olyan teltek voltak idomai, mégis oly teljességgel hiányzott belőle minden fenyegetés, hogy láttára rögtön vándorútra keltek az em­ber ujjai. Igen, Marilyn számá­ra fagylaltnyalogatás volt a szex. „Vegyél belőlem”, mondta a mo­solya. „Velem könnyű. Velem boldogság. Én a szex angyala vagyok, majd meglátod.” Micsoda csapás a nemzet áloméletének arra riadni, hogy ez az angyal abba halt bele, hogy egy ízben túl sok altatót vett be. Hogy szándékos öngyilkos­ság volt-e, vagy csak véletlen, mert elfelejtette, hány tabletta van már benne, netán valami ennél is sötétebb titok lappang a halála mögött? — senki sem tudta megmondani. Halálát ho­mály födte, pedig akkor vetette szét Hemingway életét a borza­lom robbanása, ekkor vetette a halálba, lelki katasztrófába cgyre-másra Amerika fejedel­mei és uralkodónöi. meaölték Jack Kennedyt. s aztán Bobbyt és Martin Luther Kinget, Jackie Kennedy Onassis felesége lett, és Teddy Kennedy kocsija a víz­be zuhant a chappaquiddicki hídról. Így történt, hogy az évitized, melynek kezdetekor még He­mingway volt a művészetek csá­szára Amerikában, Andy War­hol régensi uralmával ért véget, s Marilyn halálának szellemujja rajzolt halványlila szegélyt a hatvanas évek oly drámaian amerikai tablóképének, s csak utólag derült ki a korszakról, hogy legnagyobb teljesítménye Richard Nixon fölmagasztalásn volt a trónus legfelső lépcsőjére. ..Bolond, aki a romantikára tesz" szólt, csuklóit az elektro­mos gitár, és ezzel kezdetét vet­te a hosszú évtized, hatvanas évek, hogy mire kimúlik a kor­szak, végleg megtelepedjék a kábítószer-zsibbasztotta amerikai zsigerek esztétikai beleiben a te- levízó élősdí gilisztája. Micsoda dicsfényben látjuk ezek után a filmvászon utolsó angyalát! Sose szerette a tévét. Sokkal inkább a színházat, azt a sok száz embert a sötétben, meg az óriás vászonra vetülő kósza fénypászmákat, melyektől iízlábnyira nőtt arcának sugaras élete. Meglehet, mindenkinél jobban tisztában volt vele, hogy ő az utolsó mítosz, mely még felfénylik az amerikai álom hosszú alkonyának egén — vég­tére is abban az esztendőben született, amikor Valentino meg­halt, és a Grauman’s Chinese Theatre előtti járdán sorakozó lábnyomok közül Valentináé volt az egyetlen, melybe épp beleil­lett a túlpa. Marilyn a mozivászon utolsó arisztokratái közül való, s köny- nyen lehet, hogy egyszerűen nem akarta, hogy a nappali szobák mindent leszűkítő, házipapucsos dimenziói között mustrálgassák és fogyasszák. Mert Marilyn a film okkult vallásának hívője volt, az utolsó hollywoodi bo­szorkányszombat seprűlovasa. Hiába volt olyan jelentéktelen hangocskája, s ugyanolyan puha husikája, mint a szomszédék lá­nyának, a filmvásznon életnagy­ságúnál nagyobbra nőtt alakja Már a korai ötvenes évek eisen- howeri csizmájának legmélyén is azt ígérte arcocskája, hogy eljön még az az idő, amikor majd de­rűs és édes mulatság lesz a szex. mindenkinek kijáró, demokrati­kus menázsi. Hasát nem nyomorgatta se gu­mifűző, se harisnyatartó, telten és kereken, női hasként bukkant elő, és persze nem volt elegáns, nem leplezte, hogy bőven ned­vedző, termékeny anyaméhet rejt — melyből gyermek soha nem született — keble pedia duzzadó bimbóként nyílott ki a mozijárók kémlelő, verejtékes arcába. Ma­rilyn maga volt a bőségszaru. Melyből méz csurgóit a láttára gerjedő álmokban. Ámde több volt ennél. Az volt benne a legfontosabb, ahogyan volt. Kiismerhetetlen volt. A szex angyala volt. de ez az angyal tőle különváltan létezett. Mert Marilyn sohasem volt azonos az­zal, amit kínált s ígért az embe­reknek. „Marilyn Monroe-ról mindenkinek az jutott az eszébe, milyen tiszta gyönyörűség a szex — írta Diana Trilling. — Micso­da merészség volt abban, ahogy kiállt az emberek elé, mégsem volt soha otromba, buja és ar­cátlan, nemisége ellenére is min­dig valami titokzatosság lengte körül, sőt még valami zárkózott tartózkodás is volt benne, hang­ja, melyben mindig erotikus fel­hangok bujkáltak, mindazonáltal félénk gyermeki hang volt — ezek a kétértelműségek és ellent­mondások tehetsége lényegéhez tartoztak. Egy kedves fiatalasz- szony jelent meg az ember előtt, aki ottrekedt valahol az ártatlan­ság seholországában, ahonnan nem szabadulhat." Avagy úgy volna talán, hogy e tehetség mögött voltaképp vala­mi más hangulat ernyedt vágya­kozása sejlik fel? Mert mintha egyúttal azt is mondaná, hogy „ha valami abszurd létezés tö­kéllyé fejlődik, bizonyos, hogy valami istenke mesterkedte lei.” Amikor a legjobb formában volt. lénye kicsiny tökélyének vissz­hangja elhatolt tudatunk hori­zontjáig. Meghallottuk csilingelő hangocskáját, mely úgy szólt, mint a vacsorára hívó csengety- tyű, és csengve-bongva szólt hoz­zánk akkor is, amikor már hol­tan hevert kiterítve a hatvanas évek évtizedének lába előtt, melynek megalkotásában maga is részt vett, halottaiban is az év­tized ígéreteitől, lelkes izgalmá­tól, kísérteiéitől és tragédiájától körülállva. (Folytatjuk) (Bart István fordítása) • Lázár Kati és Zala Márk. (Idő van)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents