Petőfi Népe, 1986. április (41. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-23 / 95. szám

1986. április 23. 0 PETŐFI NÉPE • 3 ÉLELMISZERBOLTOK, ÚJ VENDÉGLÁTÓHELYEK Beruházások a Kiskőrös és Vidéke Áfésznél • Fan-kas Ist­vánná a japán pénztárgép egyik kezelője, aki két évvet ezelőtt a pénz­tárosok orszá­gos versenyén első helyezést ért el. (Méhest Éva felvétele) A Kiskőrös és Vidéke Áfész az idén számotte­vően fejleszti, korszerűsíti kis­kereskedelmi há­lózatát. Erről be­szélgetünk Péter- vári János elnök­kel. A beruházások felsorolását a kiskőrösi létesítményekkel kezdi, tekintettel arra, hogy itt történ­nek a legjelentősebb építkezések. — Jelenleg egy nagykereske­delmi raktározási célra használt épületből szeretnénk kialakítani élelmiszerboltot a földszinten, és melegkonyhás vendéglátóegysé­get az emeleti részen, Szerencsé­re az átalakítás nem túl jelentős építési feladatot igényel, csupán a technológiai szerelés okoz gon­dot. Ügy számítjuk, hogy augusz­tus végére megnyitjuk az emlí­tett létesítményeket. Az egyik húsboltunkból bővítéssel, hús­áruházát szeretnénk kialakíta­ni. A városi tanács költségvetési üzeme vállalta a kivitelezést. Az építkezés valószínűleg áthúzódik a jövő évre, úgy, mint a köny­vesbolt építése. Ez év elején ugyanis a Luther téren megkez­dődött egy 240 négyzetméteres könyvárusító hely létesítése, amelynek beruházási költsége 5 millió forint. A továbbiakban elmondja, hogy a Petőfi téren, a költő szülőháza mellett május végén egy kávézó nyílik, ez valósul meg a tervezett beruházások közül a leghama­rabb. — A körzetünkhöz tartozó köz­ségek közül Tabdin egy meleg­konyhás vendéglátóegységet épí­tünk. A munkák júniusban kez­dődnek, és a jövő év első negye­dében adjuk át a létesítményt. A konyha 100 adag ételt főz majd naponta. Ugyancsak a környező községeket érint a gázcseretelepek felújítása, illetve bővítése. A forgalom ugyanis az utóbbi évek­ben nagyon megnőtt. Csengődön, Fülöpszálláson, Páhin és Kas- kamtyiún egymillió forintot köl­tünk az előbb említettekre — tá­jékoztat a továbbiakban. Tovább folytatják a kistelepü­léseken élő lakosság áruellátásá­nak javítását. A rekonstrukciós program keretében több üzletet bővítenék és korszerűsítenek. Ehhez részben központi támoga­tást igényeltek, de a költségek nagyobb részét ők fedezik. A tag­ság újaibb célrészjegyekkel segí­ti az elképzelések megvalósítását. Tavaly a célrészjegy-állomány megközelítette a 40 millió forin­tot, azóta már újabb jegyzések történtek. A kiskereskedelmi hálózatban dolgozók munkájának megköny- nyítésére új gépeket szereztek be. Külön említést érdemel az öt japán gyártmányú pénztárgép, amelyből hármat a városközpon­ti ABC-áruházban helyeztek üzembe. Ezek a gépek nemcsak gyorsabbak, hanem jóval kor­szerűbbek az eddig forgalomban levőknél. Az árakat külön kive­títik a vevő részére is, tételen­ként ellenőrizheti a vásárló, hogy jól számol-e a pénztáros. A szám­la végén a gép meg is köszöni a vásárlást, igaz, hogy angolul, de az udvarias elárusítók áthidalják ezt a nyelvi nehézséget, és ma­gyarul is újabb vásárlásra invi­tálják a vevőket. Kereskedő Sándor MINDENKIT HÁZ A VÁRNAK ! Romlott a közúti fegyelem A napokban fejeződött be a megyei rendőr-főkapitányságon a me­gy« múlt évi közlekedésbiztonsági helyzetének, valamint a baleset­megelőző tevékenységnek az elemzése, értékelése. A statisztikai ada­tok azt bizonyítják: az elmúlt évben romlott megyénkben a közleke­dési fegyelem, a közutak morálja. Miért mondjuk ezt? Mert 1985-ben ötvenhéttel több baleset történt, mint *z azt megelőző esztendőben: nem kevesebben, mint 1625-en sérültek meg, és 151-en vesztették éle­tüket. Első helyen a gyorshajtás A lehangoló adatok a közleke­dők számára azért fontosak, hogy megismerjük a baleseteket elő­idéző okokat, ki tudjuk védeni azokat. Kitűnik, hogy a legtöbb szerencsétlenség a gyorshajtás miatt történt. Az elsőbbségadás elmulasztása miatt 227, figyel­metlen vezetés miatt pedig 216 baleset következett be. Az ará­nyokat tekintve változatlanul magas az abszolút — tehát a megengedett legnagyobb sebes­ség túllépése —, illetve a relatív gyorshajtásból származó szeren­csétlenségek száma. Az elsőbbség­adás elmulasztásálból származó balesetek aránya is emelkedett. Sajnálatos módon, a balesetek bekövetkezéséért első helyen fe­lelősek a személygépkocsi-veze­tők, őket követik a kerékpárosok, a gyalogosok és a tehergépkocsi­vezetők. Ha az 1984. éviekhez vi­szonyítjuk az adatokat, kitűnik: tovább romlott a személy- és te­hergépkocsi-vezetők közlekedé­si fegyelme, ők okozták a legtöbb szerencsétlenséget. Bár csökkent az ittas járművezetésből szárma­zó balesetek aránya — 5 száza­lékkal! —, mégis minden negye­dik szerencsétlenséget ittas sze­mély okozta. Több baleset az országutakon Jelentősen megváltozott a bal­esetek területi megoszlása. A la­kott területen belül 1984-hez vi­szonyítva csökkent a balesetek száma Kecskeméten. Kiskunfél­egyházán és Kiskunhalason, ugyanakkor jelentősen, emelke­dett Kalocsán; Kiskőrösön és Ba­ján. Lakott területen, kívül a legbalesetveszélyesebb az 51-es számú út, ahol a korábbi 34 sze­rencsétlenséggel szemben 69 tör­tént. Hasonlóan veszélyes az E5-ÖS, az 54-es és a 44-es szá­mú út, ahol nőtt a tragédiák szá­ma, A sérüléses balesetek szá­mában kisebb csökkenés mutat­ható ki az 53-as számú úton. A halálos közlekedési balese­teket külön értékelték. Az elmúlt esztendőben. 24-igyel — 116-ról 140-re — növekedett a halálos szerencsétlenségek száma; 151-en vesztették életüket. Lakott terü­leten belül 13-mal, kívül pedig 11-gyei több ilyen eset történt. Az okozóknál az arányok már mások! A személygépkocsi-veze­tők 69 halálos tragédiát okoztak; 15-en ittas állapotban voltak. A kerékpárosok 21 ilyen balesetet idéztek elő, s közülük heten vol­tak ittasak. A tehergépkocsi-ve­zetők 12 halálos szerencsétlenség okozói voltak, közülük csupán egy fogyasztott szeszesitalt. A halálos balesetek közül a legtöb­bet a gyorshajtás okozta, amelyet követ az elsőbbségadás elmulasz­tása, a szabálytalan kanyarodás és a gyalogosok hibája. Átlago­san a hét minden egyes napján 20 szerencsétlenség történt; a második napszak a legbalesetve­szélyesebb. Szubálytalun kanyarodás Külön értékelték a kerékpáros baleseteket. Erre azért volt szük­ség, mert egyre több kétkerekű rója a városok közútjait, s az országutakat is. A kerékpáros balesetek száma az elmúlt esz­tendőben 244 volt, 135-öt maguk e jármű vezetői akoztak, s ennek során 34-en — tízzel többen, mint 1984-ben — vesztették életüket. A balesetek okait vizsgálva meg­állapították, hogy első helyen a szabálytalan kanyarodás okozott közúti katasztrófát, amelyet kö­vet az elsőbbség elmulasztása, majd az ittas járművezetés, s a figyelmetlenség. Kecskeméten 32, Kiskunfélegyházán 27. Baján 18 kerékpáros baleset történt. Az összesítés igazolja állítá­sunkat: romlott a közlekedési fe­gyelem, a morál. Mindezekből nem nehéz következtetni, milyen feladatai vannak a közlekedési balesetek megelőzésével foglal­kozóknak. A felvilágosító munka további szélesítése mellett, eb­ben a hónapban a megye közút­jain széles körű, és mindenre ki­terjedő ellenőrzést végeznek a rendőri szervek. Az Autófelügye­let műszaki ellenőrzése is tovább szigorodik. A közeljövőben meg­jelenő — az ittasságot erőtelje­sebben büntető — rendelet talán elveszi majd az ittas járműveze­tők kedvét. E szomorú statisztika arra fi­gyelmeztet, hogy tartsuk be a közlekedés szabályait, gondoljunk arra, hogy mindenkit hazavár­nak! Gémes Gébé? Vállalati kezdeményezések a kistételű export bővítésére A hasai termeld és külke­reskedelmi vállalatok évente mintegy 23S millió dollár be­vételre tesznek szert kisebb tételek, apró cikkek külföldi értékesítésével. Es az export a népgazdaság tőkés kivitelének 6 százalékát adja. A Külkereskedelmi Mtssfes- térinm értékelése szerint a külkereskedelmi vállalatok as »többi időben kezdeményezőb­bé válnak; mind több eladha­tó, új terméket kutatnak fel, bővítik gyúrtóportaCffeik kö­rét, s többet tesznek a kis té­telek, apró cikkek értékesíté­séért. A TransoSektr© a aaúli év­ben mintegy öt százalékkal növelte ilyen esgortját, o®*«iy- böl 18 millió doUárcs bevé­telre tett sserí. Ebből St mii-' Sió dollárt új termékek érté­kesítéséért kapott. A Konse­nsen mintegy 14« új termék eladását kezdte atog tavaly, Ilii millió dollárral növelve o vállalat es portját. A Feranlon egy esztendő alatt másfél mil­lió dollár értékben adott el új termékeket. Több külkereskedelmi vál­lalat átfogó jelleggel fejleszti tovább kistételű exportját. A Monlmpex a Konjunktúra- és Piackutató Intézettet RfiONO- KGI- néven közös vállalkozást alapított, amely kizárólag ki­sebb mennyiségek exportjával foglalkozik. . A kcsyossámjreoaa sokféle aprócikkel foglalkozó Sntor- ©aopcraíioa RT. többek hösött integrált áramköröket, számí­tástechnikai szoftvereket, mű­szaki gumiárukat, járműalkat­részeket, pcfcciypaplenokat, konservoket ős gyűmöicsaű- rítményeket értékesítőit ta­valy, mintegy 16 millió dol­lár értékben. A Gsnsralim- pes: új piacokon kezdte meg tevékenységét. A múlt évben exportált először Saaúd-Ará­biába, ahová dzsemet, dobozos zöldborsót, zöldbabot szállí­tottak. Hosszú lejáratú meg­állapodási kötött egy egyesült állatnokbeli céggel, asaaly magyar almasűrltmény vá­sárlását kezdte meg. Ugyan­csak első Ízben szállított al­koholmentes gyümölcspezsgőt és muzeális jellegű borokat Chicagóba. Több, a múlt év- ben még újnak asúoBftú cikk­ből az idén már jelentősebb tételeket exportálnak. Így az idén 1 millió márka értékben szállítanak mosómedvebun­dát partnereiknek, a mint- . egy 3 millió márka értékű - egyéb termék értékesítésére kötöttek BzerzSáést. Szép hagyományainak megfelelően az idén is készül a májusi békehónap eseményeire a magyar békemozgalom. A programokat is­mertetik majd a különböző híradások, ezút­tal arra szeretnénk emlékeztetni, hogy mi ad különös hangsúlyt ebben az esztendőben a béke gondolatával fémjelzett megmozdulá­soknak. Mint ismeretes, nemzetközi békeévet hirdetett meg 1986-ra — alapításának negy­venedik évfordulóján — az Egyesült Nemze­tek Szervezetének közgyűlése. A múlt év ok­tóber 24-én elfogadott felhívás nem csupán meghirdette ezt a nemes célt, csatlakozásra szólítva fel minden népet, hanem pontokba foglalta a békeév alapvető indokait is: „Mi­vel a béke egyetemes eszme, és a béke elő- •segitése az ENSZ elsődleges célja.” Leszögezte akkor a felhívás, hogy a nem­zetközi békeév nemcsak ünneplést és meg­emlékezést jelent, hanem alkalmat arra, hogy tükrözze az ENSZ céljait, és alkotó, rendsze­res cselekvésre ösztönözzön azok megvalósí­tásáért. A nemzetközi békeév megfelelő idő­ben ad lendületet ahhoz, hogy ismét gondo­latok és tettek szülessenek a béke elősegí­téséért. Elgondolkodtató, hogy a közgyűlés által el­fogadott felhívás szövege mennyire egyértel­műen fogalmazza meg az emberiség érde­keit. Mondhatni, hogy minden benne van eb­ben a felhívásban, aminek betartása, meg­valósítása valóban a népek békéjét, jobblé­tét szolgálja, illetve hozná el földünk min­den lakójának. Egyetértettek abban, hogy a nemzetközi béke és biztonság elősegítése folyamatos és határozott akciót tesz szükségessé az államok és a népek részéről, hogy elkerüljék a hábo­rút, elhárítsák a béke előtt álló akadályokat, beleértve a nukleáris veszélyt, az erőszakról való lemondást, a konfliktusok megoldását és a vitás kérdések békés rendezését. Arra hívja fel a népeket, hogy bizalomerő­sítő intézkedéseket hozzanak, valósítsák meg a leszerelést, a világűrt csak békés célokra használják fel. Intézkedéseik a fejlődést szol­gálják, juttassák érvényre az emberi jogo­kat és az alapvető szabadságjogokat. Továb­bá, hogy számolják fel a gyarmatokat, az ön- rendelkezés elvének megfelelően, szüntessék meg a faji megkülönböztetést és az aparthei­det, javítsák az élet minőségét, elégítsék ki az emberi szükségleteket és védjék a környe­zetet ... összecsengenek ezek a szavak az 1975-ben aláírt helsinki dokumentum szövegével, s eb­ből is látszik, hogy az ENSZ-ben helyet fog­AZ EDDIGI TERMÉKEK EZUTÁN IS KAPHATÓK — BŐVÜL A VÁLASZTÉK Tejbár helyett ételbár Nyitás május közepén A Kecskemét belvárosában sétálók találgatják, miért zárták be a Széchenyi téren a közkedvelt ét­kezőhelyet, a Tejbárt? Erre kértünk választ Besse- nyí Istvántól, a Konzum Kereskedelmi Vállalat igazgatójától. — Április 15-én azzal a céllal zártuk be az üz­letet, hogy jelentősebb átalakítás után szélesebb választékkal ismét megnyissuk, várhatóan május 19-én. — Megszűnik a Tejbár hagyományos ételvá­lasztéka? — Nem! Ugyanazokat a termékeket, amit a ko­rábbi években szívesen vásároltak vendégeink, itt ezután is megkapják, vagyis tejszínt, túróscsuszát, tejbegrízt, túrógombócot, sőt ennél többet. —- Még Imit? — Húsételekkel bővítjük a választékot, egyebek között hamburgert, hot-dogot, virslit, frissensülte- ket, sültburgonyát szolgálunk ki. Ezzel a Tejbár ételbárrá alakul. — És .az árak? — Szerényeik maradnak. Az viszont itóny, a .tejivó IV. osztályú volt, de ételbárt csak III. osztályúként lehet üzemeltetni. Viszont az üzletünk összkomfor­tos lesz (WC-vei, mosdóval bővül), valamint az ételkészítés feltételeit is kialakítjuk, és minden szempontból elegei teszünk a közegészségügyi elő­írásoknak. — Szeszes italt forgalmaznak-e? — A hagyományokhoz ragaszkodva, itt továbbra sem árusítunk szeszes italt. — Mennyibe kerül az átalakítás? — Csupán két-háromszázezer forint, s ez nagyon csekély összeg egy új ételbár építéséhez képest. — Mit esem árusítanak tnajd az ételbárban, ami a itejivóban kapható volt? — Csak a kifejezetten „füszért-cikkeket”, mint például a ropiféléket, száraztésztákat, cukrot, sze­meskávét stb. nem találják meg itt vásárlóink, vi­szont az üzlettől negyven lépésnyire az ABC-áru- házban mindezt megvehetik. Nemrég ezt az ábécén­ket azzal a céllal Is korszerűsítettük, hogy az em­lített cikkekből nagyobb mennyiséget, szélesebb vá­lasztékot biztosíthasson a vásárlóknak. — Mi ösztönözte a vállalatot az ételbár kiala­kítására? — Elsősorban nem vállalati, hanem társadalmi igény alapján döntöttünk az átalakítás mellett. Sok turista — hazai és külföldi — érkezik a városiba és a vendégek gyors, választékos kiszolgálása a köz­pontban megoldatlan. Az új üzletünket szombaton és vasárnap is nyitva tartjuk, tehát úgy is mond­hatom: január 1-től december 31-ig a vendégek és a kecskemétiek mindennap kulturált körülmények között étkezhetnek. Áraink továbbra is megfelel­nek majd a diákoknak, nyugdíjasoknak, a kisebb jövedelműeknek is. Megjegyzés: Tiszteletre méltó és dicsérendő váMlalllIcozá- sa a Konzum Kereskedelmi Vállalatnak, hogy az idegen- forgalomra is gondolva az Igazgató által vázolt vendég­látóhelyet létrehozza. Ezzel azonban nem tekinthető a megyeszékhely közjjontjátoan véglegesen, megoldottnak a gyors és otosó, büfészerű étkeztetés, hanem csak az also tépésnek e kívánatos úton. Jó lenne, ha gyarapodna az Ilyen jellegű ételbárok szánta és választékuk (.példáiul hklegkonythai készítmény ékkel) bővülne. Van erre hely, helyiség? Ügy gondoljuk, igen, például a régi Centrum Áruház épületének egy része hasonló célra átalakítható lehetne. És ez csak egy ötlet... Csabai István laló tagállamok többsége valóban képes meg­fogalmazni a népek igazi céljait és érdekeit, így van ez még akkor is, ha ezeket a hala­dásra buzdító gondolatokat ma még az orszá- • gok egy jelentős részénél alig követi a gya­korlat, sőt látjuk az egészen ellentétes ten­denciák érvényesülését is. A Helsinkiben ké­szült záróokmány szövegét is hasonlóképpen szembesíthetjük ma már az aláírók ismert, a megfogalmazott célokkal egybevágó vagy ép­pen ellentétes cselekedeteivel. A nemzetközi békeévre vonatkozó felhívást — amely összhangban van a Helsinki aka­rattal — mégsem tekinthetjük puszta óhaj­nak és kívánságok kinyilvánításának. A tag­államok többsége — beleértve a szocialista országok mellett az el nem kötelezettek moz­galmának, s az úgynevezett semlegeseknek, a „fejlődő országoknak” legnagyobb részét is — valóban felsorakoztak az említett célok eléré­sét segítő felhívás megvalósítására. Tanúi és — a Varsói Szerződés tagállamai között — részesei vagyunk a Szovjetunió so­rozatos lépéseinek, kezdeményezéseinek, ame­lyek nem törnek meg és lanyhulnak el a kedvezőtlen fogadtatások és provokatívnak is mondható válaszok, merev falak láttán. Nem nehéz kiismerni, átlátni a kétféle magatar­tás mögött meghúzódó szándékokat, s meg­érteni mozgatórugóik lényegét. A két társa­dalmi rendszer alapvető céljai meghatároz­zák ezt a mozgást és lépéssorozatot, s úgy tűnik, hiba lenne alkalmi taktikai lépésnek tekinteni például az Egyesült Államok idő­húzó manővereit, feszültségteremtő akcióit. Egyre nyilvánvalóbb a Szovjetunió és a töb­bi szocialista ország kezdeményezéseinek szük­ségessége, nélkülözhetetlensége. Abból a reá­lis felismerésből fakadóan, hogy a világ to­vábbi emberi létének, civilizációjának meg­maradásához nincs vagylagos, kettős lehető­ség: csak a béke megőrzése, a különböző tár­sadalmi rendszerek, az eltérő társadalmi be­rendezkedésű országok békés együttélése. A nemzetközi békeév meghirdetése után csaknem fél esztendővel ennek tudatosítását, az ENSZ által elfogadott felhívás említett céljainak, gondolatainak megértését és tet­tekben történő visszaigazolását reméli és vár- i ja a világ haladó vagy csak egyszerűen élni ' akaró emberisége. A szavak fedezetét a tet­tek jelentik. Ezektől függ, ezeken múlik, hogy a békeévet „meghosszabtnthatj<uik”-e az elkö­vetkező évtizedekre és évszázadokra, örökség­ként a valóban emberhez méltó életre érde­mes utódaink számára. F. Tóth Pál \ Mélykúti üzem a településfejlesztés szolgálatában A mélykúti költségvetési üzem eredményesen szolgálja a településfejlesztést. Jól szemlélteti ezt a múlt évben elvégzett munka, amely tanácsi, illetve tanácsi intézményi igényeket elégített ki. Mint Weisz István üzemvezető elmondta, a taná­csi megrendelésre végzett munkán túl, az Uni- verexpo Ipari Szövetkezetnek kooperációban laka­tosipari alkatrészeket gyártottak, továbbá a lakos­ság és a különféle szervek szolgáltatási igényeit elé­gítették ki. Jelentősebb munkákat végeztek még a Bács-Kiskun Megyei Állatforgalmi és Húsipari Vál­lalat helyi átvevőtelepén, a gyógyszertárnái, a ta­karékszövetkezetnél, az áfész kereskedelmi egysé­geinél. A tervezett határidőre sikerült átadniuk a hat tantermes általános iskolát és az orvosi ügyelet új épületét. Mindkét létesítményt az eredeti költség- előirányzaton belüli ráfordítással készítették el. A Jánoshalmi úti temetőnél fél kilométer hosszú be­tonjárdát, a másik temetőnél kerítést építettek. Ta­nítási szünet alatt karbantartották a Helyi oktatást intézményeket, és elvégezték a községi földgázve­zeték lefektetésének a földmunkáit is. Az általános iskolásoknak terven felül kibetonoztak egy 850 négy­zetméteres területet. Az üzem árbevétele megközelítette a 10 millió forintot, értékesítésből pedig 1 millió 723 ezer fo­rintja származott. Sfldi Bertelaa EIFFEL-KIÁLLÍTÁS Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, valamint a Francia Intézet küzSs rendezésével a kőbányai vásárváros területén nyflt Gustave Elffel- kiállításon a látogatók felbecsülhetetlen értékű eredeti tervrajzokat, fotókat és dokumentumokat láthatnak Eiffel műveiből. Szavak fedezete

Next

/
Thumbnails
Contents