Petőfi Népe, 1986. március (41. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-11 / 59. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1986. március 11. VÁLTOZÁSOK AZ SZKP SZERVEZETI SZABÁLYZATÁBAN A növekvő felelősség tükre Sajtóértekezlet Moszkvában A Varsói Szerződés külügyminiszteri bizottságának ülése A Varsói Szerződés tagállamai külügyminiszteri bizottságának soron következő ülését március második felében Varsóban tartják. események sorokban NEW YORK, ATHÉN __________ A Szovjetunió és az Egyesült Államok vezetőit következő csúcstalálkozójukig a nukleáris kísérletek felfüggesztésére szólította fel hat ország vezetője abban, a nyilatkozatában, amelyet hétfőn hoztak nyilvánosságra New Yorkban és Athénban. A hat politikus felajánlotta közreműködését azzal kapcsolatban is, hogy a helyszínen ellenőrzik a kísérletek szüneteltetését. Az okmányt még annak idején Raul Alfonsin argentin, Miguel de la Madrid mexikói elnök, Julius Nyerere volt tanzániai államfő. Radzsiv Gandhi indiai, és And- reasz Papandreu görög miniszter- elnökök, valamint Olof Palme- svéd miniszterelnök irta alá. Andreasz Papandreu hivatala hétfőn közölte Olof Palme az ellene elkövetett merénylet napjának délelőttjén írta alá a felhívást. WASHINGTON Richard Perle, amerikai hadügyminiszter-helyettes hétfőn egy televíziós nyilatkozatban azt hangoztatta, hogv az Egyesült Államoknak a jövőben nem kell fenntartania a SALT II. szerződésben meghatározott korlátozásokat támadó nukleáris fegyverei számát illetően, A miniszterhelyettes azzal indokolta ezt a követelését, hogy a Szovjetunió „megszegi a szerződés előirányzatait”, s az Egyesült Államoknak „ezzel arányban álló választ kell adnia”, nem szabad „egyoldalú” kötelezettségeket vállalnia. ÚJ-DELHI Teljes harckészültségbe helyezték a pakisztáni katonai alakulatokat Kandalban, az ország észak- nyugati hegyvidékes körzetében. Az intézkedést az óöiium-hadművelet (kiváltotta feszült helyzet indokolta. Katonai csapatok a hét végén csaknem hatvan hektárnyi mákültetvényt égettek fel a Ga- dun—Avazi térségben, hogy a mákból nyert ópiuma előállítását megakadályozzák. KAIRO Hoszni Mubarak elnök közölte: a február végén kirobbant egyiptomi rendőrzendülés hátterében nem ■ állt külföldi, kommunista vagy iszlám szervezkedés. Az államfő a kormánypárt hetilapiának, a Majának nyilatkozott. Hangoztatta: ezt tanúsítják az eddig megejtett vizsgálatok, amelyeknek végeredményét megfelelő .időben közreadják. A vizsgálatok a legnagyobb titkossággal folynak — mondotta, és. óva intett az alaptalan, megfontolatlan vádaskodások ellen mindenkit. Mintegy 150 módosítást hajtott végre az SZKP múlt héten véget ért XXVII. kongresszusa a párt • szervezeti szabályzatában. Ezekről a változásokról számolt be (hétfői moszkvai sajtóértekezletén Igor Svec, az SZKP KB pártszervezési osztálya mellett működő tanácsadói csoport vezetője. Emlékeztetett rá: az SZKP-naik már hagyományává vált, hagy mindannyiszor módosítja szervezeti szabályzatát, valahányszor változik a párt programja. E két alapvető dokumentumnak mindig teljes összhangban kell leninié egymással. Szükségessé tette, a szervezeti szabályzat módosítását az is, hogy a korábban érvényes dokumentumot 1961-ben fogadták el, azóta pedig sok olyan, változás következett be a Szov. Svédország lakossága hétfőn délben egyperces néma tisztelet- adással emlékezett meg az ország tíz nappal ezelőtt meggyilkolt miniszterelnökéről, Olof Pálmáról. Déli tizenkettőkor egy percre mindenütt megálltak az autóbuszok, a vonatok, s leállt a személygépkocsi-forgalom is. A repülőtereken erre az időre szüneteltek a fel- és leszállások, az iskolákban félbeszakították a tanítást és a munkások is letették szerszámaikat. Palme emlékének adózva egy percre elhallgattak a rádióállomások, s a megemlékezés alkalmából országszerte megszólaltatták a harangokat. A meggyilkolt feleségének és fiainak jelenlétében egyperces néma gyásszal adóztak a volt MANAGUA A nicaraguai kormány újabb bér- és áremeléssel igyekszik a lehető legnagyobb mértékben ellenőrzése alá vonni a gazdasági folyamatokat. A vasárnap bejejetunió életében, amelyet a társadalom vezető erejeként tevékenykedő párt működését megszabó alapvető dokumentumnak is tükröznie kell. A szervezeti szabályzat jelenlegi formájában is megőrizte a párt szervezésének és életének lenini elveit — hansúlyozta Igor Svec. — A változások elsősorban azt szolgálják, hogy elmélyüljön az SZKP belső életének demokráciája, szorosabbá váljon a párt és a tömegek kapcsolata, növekedjék a kommunisták felelőssége választott ügyük szolgálatáért. Módosult, szigorúbbá vált például a kommunisták kötelességeinek meghatározása. Az új szer. vezeti szabályzat egyértelműen kimondja, hogy a párttagnak az állam és a párt előtt külön-külön is felelnie kell tetteiért. A bünteminiszterelnök emlékének a stockholmi parlamentben is, A merénylet színhelyére a gyászoló stockholmiak továbbra is vörös rózsák ezreit helyezik. * * * Olaszország már mintegy két hónapja információkat kapott arról, hogy Svédországban terroristák esetleg merényletre készülnek, de az erre vonatkozó, nagyon is általános jellegű adatok nem utaltak Palme személyére — mondta Bettino Craxi olasz miniszterelnök Lisszabonban. A miniszterelnök, aki Mario Soares államfői beiktatása alkalmából tartózkodott vasárnap a portugál fővárosban, mindenesetre kijelentette, hogy ebben az ügyben most teljes ellenőrző vizsgálatot indítanak. lentett rendelkezések szerint országszerte 50 százalékkal nőnek a fizetések, miközben emelték — esetenként ennél nagyobb mértékben is — több fontos élelmiszer és fogyasztási cikk árát. tőjogilag felelősségre vont személyt a párt akkor is kizárhatja soraiból, ha a bíróság felmentő ítéletet hoz ügyében. Megnöveli az új szervezeti szabályzat a kommunista ifjúsági szövetség szerepét. 25 éves korig kizárólag a Komszomol, ajánlásával lehet valakit felvenni az SZKF-ba. A tö- megkapcsolatok erősítését szolgál, ja az az intézkedés, hogy a tagfelvételeket pártonkívüliek részvételével megtartott taggyűléseken tárgyalják meg. Űj fejezetként került be az SZKP szervezeti szabályzatába a párt-, valamint az állami szervek és társadalmi szervezetek közötti viszony meghatározása. Ez hangsúlyozza, hogy a .pártirányítás politikai vezető szerepet jelent, amely semmiképp sem téveszthető össze az állami szervek vagy társadalmi szervezetek szerepének, feladatainak átvállalásával — mutatott rá az SZKP KB felelős beosztású munkatársa. SPANYOLORSZÁG Szavazás előtt Spanyolországban hétfőn éjfélkor lezárul az a politikai kampány, amely a NATO-tagsággal kapcsolatos referendumot előzte meg. A március 12-én esedékes szavazáson az állampolgárok arról nyilvánítanak véleményt, hogy kívánják-e a kormányzat által körvonalazott feltételek közepette a spanyol NATO- ta(gság fenntartását. ■ A szocialista párti kormányzat a megszavazandó kérdés mellé hozzáfűzte, hogy adandó alkalommal tárgyalásokat kíván folytatni az Egyesült Államok spanyolországi katonai támaszpontjain állomásozó személyzet csökkentéséről. A kormány fenn kívánja tartani az ország atomfegyver, ment es státusát és nem óhajtja a NATO-tagságot kiterjeszteni az Atlanti Szövetség katonai intézményeire. A kormányzó párt rend. ' kívüli erőfeszítéseiket tett a közvélemény rokonszen- , vének megnyerése érdekében. A NA TO-el lenes, békeszerető erőik hétfőn — folytatva a vasárnapi akciókat — .a spanyol főváros több pontján tiltakozó autós meneteket szervez-, nek. A közép-amerikai országban az elmúlt másfél évben ez volt az ötödik alkalommal végrehajtott fizetésemelés. A kormány igyekszik megőrizni a bérek vásárlóierejét a folytatódó inflációval szemben, . * Az új benzinárak 50 százalékkal magasabbak a korábbiaknál. Emelkedett a díjszabás a távolsági közlekedésben^ drágább lett a villanyáraim- és az ivóvíz-szolgáltatás. Emelték több fontos élelmiszer, így a rizs, bab, tojás, kukorica, tej, cukor, baromfi és egyes alapvető iparcikkek — többek között a szappan, mosópor, fogkrém, gyufa — árát is. TWA-sztrájk A nagy amerikai légitársaság, a Trans World Airlines műszaki alkalmazottainak szakszervezete vasárnap bejelentette, tiszteletben tartja a társaság utaskísérőinek sztrájkját, s ezentúl a szak- szervezet tagjai sem folytatják a munkát. Ez azt jelenti, hogy a társaság csupán a műszaki Irányítókkal és kisszámú szervezetien műszakával tudja elvégezni a gépek szükséges felülvizsgálatát, karbantartását. Az utaskísérők munkabeszüntetése miatt a TWA járatainak már most is csak kevesebb, mint fele közlekedik. A műszakiak elmaradása tovább nehezíti a helyzetet. A pilóták szakszervezete egyelőre nem támogatta az utaskísérők sztrájkját. A TWA vasárnap legtöbb járatán harminc százalékkal leszállította a viteldíjakat, hogy az utasokat rábírja: a sztrájk ellenére is repüljenek a légitársaság gépein. VATIKÁN ,,Szerencsejáték’ ’ Libanonban ? A „POLITIKUS PAPA”, ahogy Bejrútban a szentatyát nevezik, kemény fába vágta a fejszéjét. Libanoni „jószolgálati misszióra” szánta el magát, de világos, hogy kudarc esetén tekintélyén alapos csorba esik — a siker Viszont alaposan felértékelné politikai szerepét. A kérdés az, hogy a pápa miért szánta el magát, hogy „belelépjen a libanoni mocsárba”? Bejrutban elvetik azt a magyarázatot, hogy a Vatikán egyszerűen, a keresztények védelmében szánta el magát ilyen demonstratív lépésre. Sokkal valószínűbbnek tartják azt, hogy a keresztény egyházat egyre erőteljesebben nyugtalanítja a muzulmán integriisitá’k, a fanatikus síiták és szunniták mindinkább növekvő befolyása és népszerűsége. Egy bejrúti újságíró megkockáztatta azt a megjegyzést, hogy — iráni után — leginkább Libanon van kitéve az iránihoz hasonló változásnak. Ha Libanonban is iszlám köztársaság lesz, akkor a muzulmán integristák megállíthatatlanok — mondja, és Egyiptomra utal: a kairói hatóságok szerint a muzulmán, fanatikusak „szivárogtak be” a belbiztonsági erőkbe — az államgépezetbe. A VATIKÁN mindenképpen szeretné elkerülni azt a látszatot, hogy a muzulmán fanatikusok befolyása ellen védekezik: „jószolgálatról” beszél csupán. Angéloni pápai nuncius 'és Giatti, a Vatikán libanoni referense „nemzeti megbékélésről” tárgyalt Dzsemajel elnökkel — márpedig egyértelmű, hogy a muzulmán erők — és Damaszkusz számára — ez csak a háromoldalú egyezmény alapján lehetséges. Nem nehéz megjósolni, hogy Silvestrini bíboros bejrúti és damaszkuszi tárgyalásainak középpontjában éppen a háromoldalú tárgyalások állnak majd. Az alkuhoz az is hozzátartozik, hogy Damaszkusz — saját tekintélyének védelmében — a megbékélést a háromoldalú egyezmény alapján képzeli el, mégha annak egyes rendelkezéseit módosítani is kell. Figyelemreméltó, hogy eddig tabu volt az okmány akármilyen módosítása. A Vatikán tehát szerencsejátékot játszik — de a siker reménye nélkül nem küldte volna el Bej rútba SilVe&trdnit, a pápa „külügyminiszterét”. DAMASZKUSZ tárt kapukkal fogadja Silvestrinit — írta vasárnap egy Szíriái személyiség — ha reális megoldással jelentkezik. Szíria számára viszont a reális megoldás: a damaszkuszi egyezmény — még ha módosított változata is. Szíria előre értésre adta, hogy a sikerhez kell még valami: Dzsemajel elnök adja írásba, hogy elfogadja a damaszkuszi okmányt. A Vatikán és Damaszkusz között a közös nevező: a muzulmán szélsőséges mozgalmak mindkettőjükre veszélyt jelentenek. Ezért a megegyezés esélye jó — kérdéses viszont, hogy mit szól mindehhez Dzsemajel elnök ellentábora a keresztény erők körében. Egyáltalán nem kizárt egy újabb „tatifada” — felkelés — az államfő ellen. Szíriában jelentős a katolikus közösség — a Vatikán pedig érdekelt abbant, hogy a libanoni „anarchia” — amely a muzulmán szélsőségesek melegágya — véget érjen'. Ha a Vatikán és a Szíriái baathisták megegyezésre jutnak, akkor Libanon számára valamilyen formula kézzelfogható közelségbe kerüJL F. Gy. | PALME EMLÉKÉRE Néma tiszteletadás Svédországban • A. parlamenti megemlékezésen részt vett a meggyilkolt kormányfő özvegye és három fia. Nicaragua: bér- és áremelés BIZOTTSÁGI ÜLÉS A PARLAMENTBEN Feladatok az építőiparban Hétfőn ülést tartott az Ország- gyűlés építési és közlekedési bizottsága a Parlamentben. Tagjai előzetes megbeszélést tartottak azokról a témákról, amelyek — a tervek szerint — az Országgyűlés tavaszi ülésszakának napirendjén szerepelnek. Így előbb az illetékekről szóló törvényjavaslattal és a készülő sajtótörvény tervezetével foglalkoztak a képviselők, Csúcs Lászlónak, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetőjének, illetve dr. Somogyvári Istvánnak, az Igazságügyi Minisztérium osztályvezetőjének előterjesztésében, majd meghallgatták az építő- és az építőanyag- ipar helyzetét és feladatait taglaló beszámoló főbb téziseit, amelyeket Somogyi László építésügyi és városfejlesztési miniszter ismertetett, kiegészítve a témáról korábban megküldött munkaanyagot. A miniszter az ülésen beszélt helyzetjelentésének egyik fő mon. danivalójáról, arról, hogy az állami nagyberuházásokkal kapcsolatos teendőit az építésügyi tárca évek óta maradéktalanul teljesíti,, s hozzátette, hogy ez továbbra is így lesz. Jelentős eredményeket értek el az energiamegtakarításban . A tárca munkájának egyik jellemzőjeként utalt Somogyi László arra, hogy — Budapest kivételével — sikerült az országban megteremteni áz építési igények és kapacitások között az egyensúlyt. Teljesítményük szerint, nyereségességük, hatékonyságuk tekintetében elég széles skálán helyezkednek el az építőipari vállalatok, a nehéz piaci körülményekhez is jól alkalmaz,kódoktól a szanálásra íjéltekig. Gondok a legtöbb helyen abból adódnak — már ami az egyes gazdálkodó szervezetek életképességét illeti —, hogy nincs elegendő fejlesztési alap a termelő berendezések megújítására, márpedig erre naigy szükség lenne, különösen a lakásépítés terén,, de a magasépítésben, az építőanyag-iparban is. Ami a lakásépítést illeti — mondta a miniszter — a tárca a VI. ötéves tervben teljesítette ilyen irányú feladatait, noha az új lakások közül elég sokat csak 1985 utolsó hónapjaiban sikerült átadni. A mennyiség mellett azonban — fűzte hozzá — az eddiginél nagyobb gondot kell fordítani a minőségi követelményekre. A vitában felszólaló képviselők általában elismerték az építő- és az építőanyag-iparban elért eredményéket, viszont szóvá tették, hogy a jogos minőségi kifogásóknak jobb,, szervezettebb munkával elejét lehet és kell venni. A magánépítők segítésére létrehozott építőgép-kölcsönző szolgáié, tot tetszéssel fogadta a lakosság. Az építőanyagokból javult az ellátás, de lehetne még jdvítami rajta,, térben és időben, egyenletesebbé tenni a forgalmazást. Szorgalmazták a képviselők, hogy tegyék érdekeltebbé a termelés- irányítókat és a vállalatvezetőket a munkafegyelem erősítésében, a jó minőségben. Szóba került, hogy esetenként az állam anyagi eszközeivel ne utólag segítsenek például a lakásépítkezésekben „tönkre ment” vállalaitokon, hanem előre közöljék velük, mennyi preferenciát kapnak, de ezért szigorúbban követeljék meg tőlük a jó munkát. Többen szorgalmazták, hogy az építőipar időben készüljön fel — gépekkel,, technológiával egyaránt — a paneles lakóházak esedékessé váló tömeges felújítására. Megyei képviselők a sajtóházban (Folytatás az 1. oldalról.) érdeklődés a Petőfi Népe iránt. Ebben szerepe van annak is, hogy a lap időben, frissen eljut az olvasóhoz. Tóth Istvánná a bűnesetek kapcsán a íelelősség- revonás kérdését tágabb értelemben vetette fel, s javasolta, hogy ez jelenjen meg az írásokban is. Kiss István a községekben levő üres házak hasznosítását indítványozta, dr. Südi Bertalan pedig a külső tudósítókkal való szoros kapcsolat szükségességére mutatott rá. Dr. Kása Antal kifejtette: minden tevékenységnél, így az építésnél is döntő a gazdaságosság, és nélkülözhetetlen a kellő előrelátás. A túlméretezett -cégeknek is vállalniuk kell — elébe menni a fogyasztónak, a vásárlónak. Dr. Mátyus Gábor veszélyesnek ítélte, hogy a megye építőiparán,aik negyven százaléka, a Dutép az ismert nehéz helyzetben van. Beszélt a beruházások csökkenésének hatásáról; véleménye szerint e folyamat elsősorban a gazdasági étet élénkítésével állítható meg. Dr. Horváth László ugyancsak az építőipar néhány kérdésével foglalkozott. Végezetül Miskó István, a képviselőcsoport vezetője ismertette az országgyűlés tavaszi ülésszakával kapcsolatos tudnivalókat. V. T. Mozgó számítógépbázis (Folytatás az 1. oldalról.) Hat helységében: Kecskeméten, Kalocsán, Baján, Kiskunhalason, Kiskunfélegyházán és Kun- szentmiklóson. Az elkövetkezendő öt évben ehhez tízmillió forintnyi támogatást ad a megyei tanács, amit csak számítógép-vásárlásra lehet fölhasználni. Az egyéb feltételekről, mint például a helyiségről, tanárról a helybelieknek kell gondoskodni. A számítógépes centrumok elsődlegesen a pedagógusok kiképzésére, illetve továbbképzésére és adatbankként szolgálnak majd, de természetesen a diákok Is használhatják. A program második részeként valamennyi általános iskolát — ahol megvannak hozzá a személyi feltétetek, vagyis a hozzáértő pedagógusok — négy—nyolc számítógéppel látnak el. A középiskolák esetében tizenöt- húsz gépről van szó, ebbe beleértendők a diákotthonok és a kollégiumok is. Honnan lesz erre pénz? — vetődik fel a kérdés. Több csatornából: központi támogatásból, a megyei tanácstól, s természetesen igénybe kell venni a helyi erőforrásokat is. Gyümölcsöző lehet az úgynevezett egy iskola — egy üzem kapcsolat. Ez persze nem (csak) azt jelenti, hogy netán egy vállalat gépet vesz valamelyik iskolának, hanem szó lehet szakemberek kölcsönzéséről, használt gépek átadásáról, szaktanácsadásról, esetleg oktatásról is. Miként valósulhat meg a program ott, ahol sem személyi, sem tárgyi feltételek . nincsenek, s nem is várhatóak a közeljövőben? Ennek a problémának a megoldására fundálták ki a megyei pedagógiai intézetben a mozgó számítógépes bázist. Feltehetően nem okoz meglepetést, hogy — ismerve az intézmény tevékenységét, sikeres kísérleteinek sorozatát — ez a vállalkozás is egyedinek számít az országban. A mozgóbázis a megyei tanács és a Neumann János Szá- mítógéptudományd Társaság támogatásával valósulhatott meg. Az előbbi adott egy gépkocsit — amely erre a célra be van pol- cozva, a felszerelés pedig speciális ládákba csomagolva — ezenkívül bért a technikus és az óraadó tanár alkalmazására. A társaság négy PtRIMiO számítógépet kölcsönzött a bázishoz. Jelenleg délutánonként, szakkörön ismerkednek a gyerekek a számítástechnikával. Mindennap útnak indul a kocsi, felváltva Helvé- oia-Feketeerdőbe, Kisfáiba, Katonatelepre, Lászlófalvára és La- Ritelekre. Már ez is rendkívüli eredménynek számít, a pedagógiai intézet azonban máris további terveket dédelget. A tedh- níika tantárgyon belül ugyanis néhány óra a számítástechnikáé, s ehhez még hozzá lehetne társítani párat a kiegészítő anyagból is. Vagyis: úgy tűnik, lenne elég óra arra, hogy a technikatárgy keretében számítástechnikai alaptanfolyamot végezhessenek a tanulók. Ehhez persze főállású pedagógus kell, szeptemberitől lesz is. Ha a mozgó számítógépes bázis beválik, — márpedig minden jel erre utal — a megye területén több mozgóbá- zis-decentrumot is létrehoznak, hogy Kecskemét vonzáskörzetéhez hasonlóan, az ottani külterületi, kisközségi iskolákat is — ha egyelőre csak ideig-órálg is — ellássák számítógépekkel. H. K. E.