Petőfi Népe, 1986. március (41. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-17 / 64. szám
i « PETŐFI NÉPE • 1986. március 17. A MET RÓ-AUTOMATIZÁLÁSBAN IS RÉSZT VESZNEK Új utakon a kunszentmiklósi azt gondolták, hogy a évig tartó beruházási időszak befejeződése, a 270 milliós költséggel felépült új üzemrészek birtokba vétele után már minden egyszerű és könnyű lesz, alaposat tévedtek. Korszerű üzemépületeikért, nyeikért, a világszínvonalat megközelítő adottságokkal bíró termelőberendezéseikért valóban sokan irigyelték, és még talán irigylik ma is a Villamosállomás Szerelő Vállalat kunszentmiklósi gyáregységében (VAV) dolgozókat. Am a gyáravatást követő időszak gondjait és nehézségeit aligha kívánja bárki is magáénak. VÄV Többet is lehetne A kunszentmiklósi új acélszerkezeti üzem létesítésének elhatározása és az építkezés befejezése között nem kevesebb, mint tíz esztendő telt el. Ami akkor észszerűnek, gazdaságosnak, jövedelmezőnek látszott, mára sokat veszített frissességéből. A nagy sorozatban gyártott, tipizált villamos berendezések iránt a hetvenes évek elején mutatkozó kereslet időközben alaposan visz- szaesett. Kevesebb a nagy- és kisberuiházás, az új villamos elosztószekrényre, vezérlőpultra és más effélékre nem mindenkinek van pénze. S aiki rendel, többnyire az is a régi, egyedi, kevésbé korszerű, ám olcsóbb típushoz ragaszkodik. Az üzemet elhagyó termékeknek ma valóban csak kisebb hányada olyan, amelyek elkészítését eleve ezekre a korszerű, termelékeny gyártósorokra tervezték — mondja Zsíros Sándor gyáregységvezető. S bár többnyire az egyedi darabokat is az új gépeken munkáljuk meg, a termelés hatékonysága elmarad a tervezettől és a kívánatostól. • Holt József a raktárban levő konvejor- pálya leszedő helyén leemeli a festett munkadarabokat. (Gaál Béla felvételei) hilbafeltárás és a -javítás fogásait. — A már említett gépállás tavaly mintegy 2,5—3 millió forint bérmunkából származó bevételtől fosztott meg bennünket — mondja a főművezető. — S ezzel el is árultam valamit azokból az elképzeléseinkből és törekvéseinkből, amelyek a gyártóeszközeink kapacitásának lehető legjobb kihasználására irányulnak. Számos tényező nehezíti még munkánkat. Mégis jelentős a fejlődés, mert gyáregységünk ma már önálló vállalkozást is folytat. elektrosztatikus porszórás a hagyományos festést váltotta föl: a konvejorpályán mozgó alkatrészekre robotfejek viszik föl a műanyag port. amely az alagút- kemencében olvad rá a felületre. Az alkatrész három óra múlva szerelhető, amit megrendelőink reggel idehoznak, délután már vihetik is. — E téren valójában tavaly augusztus óta vagyunk versenyképesek — teszi hozzá az elhangzottakhoz a gyáregységvezető. — Akkor vásároltuk meg nyolcmillió forintért a svájci Wagner cégtől a porszóró'fülkéket és az új porvisszanyerő-rendszert. Azt mondják a szakemberek, hogy különösen két gép, illetve gyártósor tudna a jelenleginél jóval többet. Ezek egyike a CNC vezérlésű nyugatnémet koordinátalyukasztó, a -másik pedig a nyugatnémet—magyar porszóróüzem. Az előbbivel azonban Teleki János főművezető ni-ncs maradéktalanul megelégedve. Tanulmányút az NSZK-ban — Hatéves ez a gépünk és tavaly három hónapot állt különböző -hibák miatt — állítja a művezetők főnöke. — Pontosan ugyanilyen nincs még egy Magyarországion. Javítani csak % nyugatnémet szerelők tudják. — aSjEíáészetesen próbálunk ezen a gondon is úrrá lenni — mondja Zsíros Sándor gyáregységvezető. — Egyik villamosmérnökünk márciusban háromhetes tanulmányútra az NSZK-ba utazott, ahol a gépet gyártó cégeknél, a helyszínen sajátítja el a Versenyképesség és vállalkozások A főművezető szavait alátámasztják a gyáregységvezető asztalán sorakozó kimutatások. Ezek szerint a kunszentmiklósi VÁV 1984-ben 132 millió forint értékű villamos berendezést és alkatrészt készített. További hárommillió árbevételhez úgy jutottak, hogy önállóan vállaltak munkát. — Amit korábban sosem tettünk, most mi magunk néztünk megrendelők után — említi Zsíros Sándor. — Az eredménnyel azonban nem voltunk igazán elégedettek, ezért tavaly jobban „rákapcsoltunk”. Az eredmény: 7 millió forint bérmunkából származó jövedelem, összesen 154 millió forintos árbevétel. Ami pedig az idei elképzeléseket illeti, a gyáregységvezető immár 15 millió forintra számít a vállalati feladatokon túl, saját munkavállalás révén. — Különösen jó lehetőségeink nyílnak ilyenfajta tevékenységre a -porszóróüzemben — mondja Teleki János főművezető. — Az Bármilyen fontos is az önálló vállalkozás, az emberek és a berendezések munkával való ellátása, a gyáregység elsődleges feladata változatlanul a vállalati tervek ráeső részének maradéktalan teljesítése. Ilyen tekintetben is jól sikerült az elmúlt esztendő. Az idei kilátások azonban még •meglehetősen 'bizonytalanok a kunszentmiklósi VÁV-gyáregy- sógben. Köztudott, hogy a Villamosberendezés és Elektronikai Vállalat (VBKM) 1986. január 1- én megszűnt és a 'budapesti VÁV önálló vállalat lett. E változás nyomán sok új kérdés vetődik föl, számos újszerű'f feladat Vár megoldásra, aminek hatása Kun- széntmiklósra is kisugárzik. Munka most van elegendő, ha nem is mindig olyan összetételben, ahogyan a legkívánatosabb volna. Az egyik legnagyobb megrendelő ez idő tájt a budapesti metró, amelynek automatizálását (vezető nélküli vonatok!) egy francia cég vállalta. Ehhez az átalakításhoz 40 ezer speciális alkatrészt Kunszentmiiklóson készítenek. Sitkéi Béla í ppen 25 esztendeje emelték ^ ki a fizikai munkások közül Frittman Lászlót, és nevezték ki u Izsáki Állami Gazdaságban szőlészeti telepvezetőnek. Elvégezte a mezőgazdasági technikumot és azóta is állandóan képzi magát. A vállalati szakszervezet 1978-ban bízta meg a főbizalmi teendőkkel, 1980-ban, majd a legutóbbi választások során ugyancsak ezen a poszton maradt, mint az első számú kerület szőlészeti telepvezetője. Ezenkívül a vállalat szakszervezeti bizottságának elnöke lett. A vállalati tanács tagja, a pártvezetőségbe is beválasztották, sőt a legutóbbi választások során a községi tanácsba Is bekerült. — Hogyan bírja erővel ennyi funkció ellátását? — kérdezem. — Nem könnyű, de mint szak- szervezeti vezetőnek előnyös, ha a dolgozók érdekeit minél több helyen képviselem. Megmondom őszintén, a szakszervezeti választás előtt sokat gondolkodtam, hogy vállaljam-e ismét az előbbi funkciómat. Meditációimat le is írtam, tessék. Két gépelt oldalnyi írást ad át, amely egy töprengő ember gondolatait tartalmazza. Íme néhány részlet: Mi az az erő, amely közel hoz a szakszervezeti mozgalomhoz és időt, fáradságot áldozva vállalom a nem mindig népszerű feladatok megvalósítására is számítva ezt a funkciót. Kényszeríthet erre a munkahelyi környezet is, amely támogatja, igényli, hogy vállaljam el ezt a tisztséget. Persze ehhez a magam akarata is szükséges és csak akkor szabad valamit vállalni, ha felelősséggel végzi az ember a rábízott feladatot. Az emberek sze- retete, a kollektíváért vállalt cselekmény igénye a meghatározó — írja. — Most hogy megválasztottak, azon munkálkodom, hogy az irántam megnyilvánult bizalomnak megfeleljek. A szakszervezet igyekszik közreműködni a gazdaság feladatainak megoldásában, a termelés szervezésében. A FŐBIZALMI Vitakészség, demokrácia, megújulás Elhangzott többször olyan kijelentés, hogy meg kell újulni a szakszervezeti tevékenységnek, feladatunk fejleszteni a demokráciát, a vitakészséget. Ezt az igényt fel 'lehet fogni bírálatként is, mert nyilvánvaló, hogy az eredmények és a sikerek ellenére maradt még tennivaló és van gyenge oldala is mindennapi tevékenységünknek. A megújulás hangoztatása magasabb igényt is jelent. A szakszervezet munkáját oly módon kell javítani, hogy jobban (megfeleljen a társadalom és a tagság érdekeinek. Tartalmasabb szóbeli agitáció- val, gyorsabb ügyintézéssel, a demokráoia napi érvényesülésével, a bizalmi testület munkájának javításával lehet mindezt elérni, — hangoztatja. A legnagyobb feladat most a kerületben a kipusztult szőlők pótlása. A szakszervezet segíti az új érdekeltségi elvek érvényesülését, a termő szőlők egy részét bérbe adják, az illetményföldet most már szőlőültetvényben is kiadják a dolgozóknak, s ösztönzik a szakcsoportok létesítését. Tavasszal 34 hielktár új szőlőt telepítenek, piacigényes, a fagykároknak jobban ellenálló fajtákból. Sok mindent megvalósítottak már az első (kerületben részben a szakszervezet közreműködésével. Üzemi konyhát létesítettek, amely még két kerület étkeztetését látja el. Ilyenkor is mintegy 150— 200 személy részére főznek. Nyáron ez a szám meghaladja a 300- at. Figyelemmel kísérik az idősek életkörülményeit, segítik a í&ffi's M é fiatalokat a fészekrakásban, a beilleszkedésben. Az Izsáki Állami Gazdaságban létesítették az első üzemi orvosi rendelőt. Igyekeznek jól megszervezni a dolgozók üdültetését. A már említett — önmagának írt meditációból — érdemes talán még egy-két gondolatot idézni: A bizalmiaknak élénk figyelemmel kell kísérni a dolgozók véleményét, igényeit és továbbítani a szakszervezet és a gazdaság vezetőségéneik. Az is hozzátartozik a bizalmi munkájához, hogy a testület ülése után tájékoztassa a csoportját: hogyan foglaltak állást, milyen döntések születtek. Mindezt a főbizalminak is figyelemmel szükséges kísérnie. A bizalmi testületnek nagy a felelőssége. A folyamatos tájékoztatás befolyásolja a dolgozók magatartását, közösségi gondolkodását. Kereskedő Sándor SAJTÖPOSTA Nem volt ok a csalódásra... Kecskeméten, a Sétatér u. 7. szám alatt lakik Mesznéder Klára, aki arról értesítette lapunkat, hogy a megyei művelődési központ február 24-i, esti — ismeretterjesztő tárgyú — előadása csalódást váltott ki a hallgatóság körében. Mégpedig azért, mert a plakátokon, röplapokon jó előre beharangozott programtól jelentősen eltért az élőadás, s így nem felelt meg a várakozásnak. Olvasónk szerint az efféle meglepetés nem a legszerencsésebb módszer a népes közönségre apelláló népművelési munkának. A történtekről tájékoztatást kértünk az intézmény igazgatójától, Sajtos Gézától, aki az alábbiakat közölte: — Azon a bizonyos napon a „Találkozás a természetes gyógymódok szakembereivel” című sorozatunk első rendezvényére került sor, mely az akupunktúra, pontosabban a tűgyógyászat eddigi eredményeinél, s a lehetőségekkel foglalkozott. Meghívott előadónk volt dr. Eöry Ajándok, a biológiai tudományok kandidátusa, a Gyógyszerkutató Központ főmunkatársa. Ö eljött, színvonalas, érdekes beszámolót tartott és a mondandóját jól kiegészítette a magával hozott film. A másik — szintén hívott — vendégünk, az új gyógyeljárás egyik aktív szakembere, dr. Pintér Ferenc kecskeméti orvos azonban nem jelent meg. Pedig bizonyára fiasz- nos válaszokat adott volna a kíváncsiskodók, kérdéseire. Való igaz, úgy hirdettük, hogy a Pintér doktor gyógyító munkájáról szóló videofelvételeket is láthatják a résztvevők. S erre nem került sor. Miért? Időközben kiderült, az anyaga olyannyira szakmai jellegű, hogy azt alig érthette volna meg a kellő képzettséggel nem rendelkező néző. A másik gond az volt, hogy a filmhez nem állt rendelkezésre a nyilvános bemutatáshoz szükséges hatósági engedély. Ezek után eltekintettünk a vetítéstől. A szépszámú érdeklődőt — mint már említettem — kárpótolta a budapesti előadó által rendelkezésünkre bocsátott film, mely népszerűén, á közönség számára jól érthetően informált a legfontosabb tudnivalókról. így hát — megítélésünk szerint — nem volt okuk csalódásra azoknak, akik akkor, hétfőn este az akupunktúra rejtélyes világával való megismerkedésre szentelték szabad óráikat... Megjegyezzük: Egy .publikált program megnevezett előadójának váratlan távolmaradása miatt — mint a jelen esetben — nem marasztalhatok el a szervezők, nem így az elmaradt filmmel kapcsolatosan, hiszen arról idejében, még a vetítés közhírré tétele előtt kellett volna dönteniük. Gázkazán — balesetveszéllyel? Köztudomású: a fogyasztói érdek érvényre jutásának a.z egyik feltétele, hogy a kérdéses áru értékesítői és gyártói komolyan vegyék. sőt, maradékulanul teljesítsék a reájuk háruló kötelezettséget. Aho( ez utóbbi körül nin -s minden rendjén, ott olyan helyzet alakulhat ki, mint amelynek szenvedő alanya a Kiskunhalas. Ba- lajthv Dénes u. 4. szám alatt lakó Opóczki József. Olvasónk ekkéo- pen sorolta esetének elgondolkodtató részleteit: — Üj családi házunkba köznon- ti fűtéses rendszert építettem be. melyhez 1984 júliusában vásároltam meg a RIVAL 2,5 típusú gázkazánt. Csaknem 20 ezer forintomba került a berendezés, melyről sok jót hallottam korábban, például azt, hogy vegyestüzelésre is alkalmas. Annak rendje-módia szerint történt a beszerelése, üzembe helyezése, ám azóta csak bosszankodhatom... Már az is érthetetlen, hogy gázzal való működésekor szinte óránként elalszik az őrlángja, ám en- -riél sokkal nagyobb gond: az égőfejből a kazán vízterébe áramaik a gáz, mely* a csőhálózat lég- teleníitőszelepein át a lakásba jut. Az emiatti balesetveszélyt csak a gyakori szellőztetéssel kerülhetjük el. Az egyelőre még titokzatos műszaki zavarnak van egyéb következménye is, nevezetesen, hogy a radiátorokba is kerülő gáz akadályozza. elzárja a rvíz szabad áramlását. Az „eredmény” pedig az, hogy a fűtőtesteik 10—15 Cel- sius-föknál jobban képtelenek bemelegíteni a szobákat. Természetesen azonnal1 jelentettem a történteket a DÉGÁZ helyi kirendeltségén, melynek szakembere alaposan körbenézte a kazánt, azután közölte: eredendő hibája van, nem javítható, cseréltessem ki. Kérésemre még a vízmű is igazolta ugyanezt oly módon, hogy hivatalosan megnyugtatott: á halasi víz nem (tartalmaz gázt. Erre egyébként magam is rájöttem, mert amikor fával tüzeltem, rendellenességet nem tapasztaltam a fűtési rendszerben. Dehát a drága szilárd tüzelővel mégsem táplálhatom a kazánt, amikor a jogosítványa a gázüzemelésre szól, s e gáz be van vezetve a házamba. Panaszomat eljuttattam a termék gyártójához, a békéscsabai Kazángyártó és Gépipari Vállalatihoz is, mely — az idén január 31-én keltezett, K/101/86. számú levele szerint — egyáltalán nem ismeri el á kazán hibáját. Érdekes itt megjegyezni, .hogy a cég helyszínen járt képviselője szóban ígérte a cserét, de az írásos válasza már nem utal ilyesmire. A javaslatával, hogy vizsgáljam meg a fűtési rendszert, s alaposan mossam át a vezetékeket és a radiátorokat, semmit sem érek el. Különben van egy gyanúm: a garanciális idő rövidesen lejár, s utána feltehetően megjavítható majd a kazán — mármint a saját pénzem ellenében. Csakhogy ez nagyon drága mulatság lenne .. * * * A jogosnak tűnő fogyasztói sérelem kivizsgálására felkértük a kiskunhalasi népi ellenőrzési bizottságot, melynek megállapításáról, intézkedéséről hírt adunk rovatunkban. ÜZENJÜK Dékány Győrgynének, Hetényegyhá- íára: A napi átlagkereset teljes ösz- szegének megfelelő terhességi-gyermekágyi segély képezi alapját a gyermekgondozási díj kiszámításának. Fő szabály, hogy a két év óta megszakítás nélkül fennálló biztosítás esetén az említett ellátás 75, egyéb esetben pedig a 65 százaléka jár gyed címén a gyermek másféléves koráig. Hogy az ön gyed-ét helyesen á'llapítótta-e meg a munkáltató, a levelében foglaltak alapján nem tudjuk vólemé- nyezni. Ha az összeget (kevesli, kérje kiszámításának felülvizsgálatát, a helyi jogsegélyszolgálat révén.. Kiss Jánosnak, Jászszentlászlőra: A kiskunfélegyházi Centrum Áruházban is nagy a kereslet a műsoros kazetták Iránt. Ezek közül legutóbb a nótafelvételeket tartalmazók fogytak el. Megrendelésük némileg késett, mert a kereskedelmi egységi leltározott. Érdeklődésünkre az áruitázvezető elmondta, hogy Intézkedtek az újabb kazettaszállítmányok mielőbbi megérkezése érdekében, melyről ön külön értesítést kap. Molnár Istvánnénak, Lakitelekre: Aki közműfejlesztési hozzájárulás fizetésére kötelezett, az — tanácsi rendelet alapján — felmentést kaphat bizonyos időre a településfejlesztési hozzájárulás fizetése alól. Az Ilyen tárgyú kérelmet a helyi szakigazgatási szervhez kell eljuttatni. Kovács Zoltánnak, Helvéciára: A téli hónapokban kötelező a fűtés a távolsági autóbuszokon. E célra külön is biztosit üzemanyagot a Volán. Előfordul azonban, hogy az elromlott kocsit másikkal kell helyettesíteni, s ha Ilyenkor — jobb híján — a helyi közlekedésre rendeltetett busz a kisegítő, azon sajnos, nem fűthető az utastér. A DÉMÁSZ egyelőre csak javít... Néhány héttel ezelőtt szóvá tettük e hasábokon, hogy Páhi (községben visszatérő gond az áramszolgáltatás megszakadása, aminek (következtében nemcsak a közvilágítás, meg az otthoni, tévénézés-rádióhallgatás szünetel, de itöbb családnál megbénul a villanymotorhoz kapcsolt fűtési rendszer is. Sorainkra ezeket válaszolta a DÉMÁSZ nagykőrösi üzemigazgatóságának osztályvezetője, Bcrecz Lajos: Az áramellátási zavarok — leggyakrabban a Vasút és Rózsa utcában és környékén — 1984 óta ismétlődnek. Tavaly három alkalommal volt ilyen eset a rendkívüli időjárás következtében, ami idén januárban és februárban is áramszünetet okozott. Páhi néhány körzetére jellemző, hogy nagy a fogyasztói túlterhelés, amit a feszültségméréseink rendszeresen kimutatnak. Az idei rekonstrukciós tervünkbe felvettük az ebből adódó feladatot, melynek elvégzésére a nyári időszákban kerül sor. Egyetértünk az újságcikk megállapításával, hogy a műszaki intézkedések ne csupán a hibáikat küszöböljék ki, hanem előzzék meg azokat. Sajnos, az átfogó felújítási-korszerűsítési programhoz nem áll a vállalat rendelkezésére elegendő pénz, így hát egyelőre csak a javításokra szorítkozhatunk. Szerkeszti: Velkel Árpád Levélcím: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a. Telefon: 27-611 nyílászárók kedvezményes vására A Dutép munkanapokon 8—14 óra között várja kedves vásárlóit, Kecskemét, litván király körút 20. sz. alatti telephelyén.