Petőfi Népe, 1986. március (41. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-17 / 64. szám
2 ® PETŐFI NÉPE • 1986. március 17. 1 Carlsson Moszkvába látogat STOCKHOLM Svédország új kormányfője, Ingvar Carlsson ápriills 14-én hivatalos látogatásra Moszkvába utazik — közölték hivatalosan Stodkholmban. A látogatási időpontját a svéd miniszterelnök és Rizskov, a Palme temetésére Stockholmba érkezett szovjet miniiszteretlnök pénteki találkozóján tűzték ki. A gyilkos merénylet áldozatául esett Olof Palme készült eredetileg hivatalos látogatásra a Szovjetunióba; ő április 7-én utazott volna. események sorokban BUDAPEST Szombaton hazaérkezett Vár- konyii Péter külügyminiszter Kubában, Mexikóban és Nicaraguában tett hivatalos látogatásáról. BERLIN Vasárnáp megnyitotta kapuit a kelet—nyugati kereskedelemben mindig fontos szerepet be- töLtő lipcsei vásár. Az idei tavaszi vásárra, amelyen elsősorban beruházási javak láthatók, öt földrész kilencezer kiállítója hozta el termékeit. A házigazda NDK mellett, most is a Szovjetunió és az NSZK a legnagyobb kiállító. A Magyarországot képviselő 42 vállalat is elsősorban elektronikai, automatizálási berendezéseket, fém-, illetve gépipari gyártmányokat hozott Lipcsébe. BERN A svájci lakosság nagy többséggel az ország ENSZ-tagsága ellen foglalt állást a hétvégén rendezett népszavazáson! A még nem végleges eredmények szerint a szavazóknak mintegy háromnegyede elutasította a kormánynak azt a javaslatát, hogy az ország 40 év után váljon az ENSZ tagjává. PRETORIA * li A korlátozások ellenére tizenötezren' vettek részt szombaton Guguletuban, Fokváros közelében az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) hét meggyilkolt tagjának temetésén. A rendőrséggel történt összecsapások következtében vesztették életüket az elmúlt napokban. Szombaton Johannesburgtól 70 kilométerre keletre egy aranybányában a sztrájkoló bányászok összecsaptak a rendőrökkel és öt — más források szerint hét — bányász meghalt, legalább százan megsebesültek. A rendőrség akkor nyitott tüzet, mikor a sztrájkolok állítása szerint fel akarták gyújtani a bánya épületeit. ELTEMETTÉK OLOF PALMÉT A béke emberére emlékezni fognak . (Folytatás az 1. oldalról.) mindenekfeletf a békéért való kiállását méltatta. A nap folyamán a Szocialista Intern^cionálé tagpártjainak Palme temetésére összegyűlt vezetői „stockholmi felhívás” címmel kiáltványt adtak ki, amelyben hitet tettek a harmadik világ helyzetének enyhítéséért és a kelet—nyugati kapcsolatok javításáért való munkálkodás folytatása mellett. Az amerikai és a szovjet kormányt külön a leszerelésre, a világ valamennyi kormányát pedig a terrorizmus elleni harc erősítésére szólították fel. Regionális értekezletet tartottak a Dél-afrikai Köztársaság körüli frontállamok vezetői i,s a svéd fővárosban. Ezen részt vetlek a dél-afrikai Afrikai Nemzeti Kongresszus vezetői és Desmond* Tutu Nobel-békedíjas püspök is. Nyikolaj Rizskov szovjet kormányfő Stockholmban szombaton részvétlátogatást tétt a királynál, majd a svéd üzleti körök képviselőivel, ipari és kereskedelmi vállalatok vezetőivel találkozott. Vázolta, milyen Tehetőségek nyílnak a svéd cégek számára a szovjet társadalmi és gazdasági fejlesztési programban való részvételre. A szovjet kormányfő Radzsiv Gandhi indiai miniszterelnökkel is találkozott. A megbeszélésen a békéért és a leszerelésért tett szovjet és indiai erőfeszítéseket elemezték és megállapították, hogy a két ország magas színvonlaid kapcsolatai megfelelnek a két nép, a béke, Ázsia, valamint az egész világ biztonsága érdekeinek. Erich Honecker, a NSZEP KB főtitkára, az 'NDK államfője Ingvar Cdrlssant, az új svéd miniszterelnököt kereste föl. A találkozó után úgy nyilatkozott, hogy meggyőződése szerint „Svédország külpolitikai szerepe változatlan lesz, és minden ország, amely a békéért és a leszerelésént küzd, számíthat az NDK támogatására”. Az NDK-ban egyébként a Balti-tenger partján lévő Styaisund városban egy történelmi épületekkel övezett teret Pal- méről neveztek el szombaton. A család és félmilliós gyászoló menet kísérte szombaton utolsó útjára a stockholmi városházától az onnan két kilométerre lévő Adolf Frederik-.temetőtoe Olof Palmét, a meggyilkolt svéd szociáldemokrata kormányfőt. A gyászszertartáson részt vett külföldi politikusok, biztonsági okból és a magánjellegű temetést óhajtó család kívánságára, nem kísérték el Palme koporsóját. A gyászoló lakosság a temetés után kezdett elvonulni Palme koszorúkkal, virágokkal sűrűn borított sírhalma előtt. A temetés élőtt a stockholmi városházán rendezett gyászszertartáson 120 ország állami és társadalmi képviselői vettek részt. • Nyikolaj Rizskov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke és George Shultz, az Egyesült Államok külügyminisztere szom. baton a Szovjetunió stockholmi nagykövetségén találkozót tartott. Jelen volt Miterrand francia elnök, Rizskov szovjet miniszterelnök. George Shultz amerikai kUlügy.mii«ilszter, Radzsiv Gandhi indiai, Felipe Gomález spanyol', Bdttino Craxi olasz és Simán Peresz izraeli miniszterelnök, Erich Honecker, az NDK és Mario Soares Portugália államfője, Helmut Kohl nyugatnémet kancellár, valamint Javier Perez de Cuellar ENSZ-fő'titkár. Magyarországot Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnök-helyettes vezetésével küldöttség képviselte a szertartáson. A delegáció vasárnap hazaérkezett. együttműködési bizottság PEKING Vasárnap délelőtt megkezdődött Pekingben a kínai—szovjet gazdasági, kereskedelmi, tudományos és műszaki együttműködési bizottság első ülésszaka. Az ülésen, azaz a tárgyalások első fordulóján Li Peng miniszterelnök-helyettes, a bizottság kínai elnöke és Ivan Arhipov, a Szovjetunió minisztertanácsának első elnökhelyettese, a bizottság szovjet elnöke közösen elnökölt. Az Üj.Kína hírügynökség tájékozott forrásokra hivatkozva rámutat, hogy a két fél áttekintette az 1985. évi kétoldalú kereskedelmet és véleményt cserélt a kereskedelem továbbfejlesztéséről. A tárgyalófelek véleményt cseréltek az együttműködésről új építkezések és helyreállítások, a szállítás és az árucsere területén, valamint a tudomány és a technológia, az oktatás és a polgári légiforgalom területein. Megvitatták kiállítások rendezésének lehetőségét is egymás országában és érintettek más kérdéseket. A kínai—szovjet együttműködési bizottság második ülésére március 18-án kerül sor. A TASZSZ hírügynökség pekingi jelentése szerint Arhipov tájékoztatást adott az SZKP XXVII. kongresszusának határozatairól, a Szovjetuniónak a kongresszuson kidolgozott gaz. dasági és külpolitikai stratégiájáról. A szovjet delegáció vezetője feLhívta a figyelmet arra, amit Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára a kongresszuson elhangzott beszámolójában a ki. nai—szovjet kapcsolatokról mondott. Szlovák KP kongresszusa A határozat elfogadásával és a vezető testületek megválasztásával szombaton véget ért Szlovákia Kommunista Pártjának kongresszusa. A határozat a többi között megállapítja, hogy Szlovákia fejlődése a fejlett szocialista társadalom építése általános irányvonalának helyességét bizonyítja, és jó feltételeket teremtett a további célok megvalósításához. Az SZLKP kongresszusa kritikus módon tárgyalta a problémákat, nyíltan rámutatott a gyorsabb fejlődést hátráltató hiányosságokra. A kongresszus támogatásáról biztosította a CSKP irányelveit az ország gazdasági-társadalmi fejlődésének továbbvitelére az 1986—90-es években, és a 2000-ig tartó időszakban. Az SZLKP kongresszusán elfogadott határozat rámutat, hogy a fejlett szocialista társadalom építése a politikai rendszer tökéletesítését igényli, azt, hogy elmélyüljön a szocialista demokrácia és megszilárduljon a szocia/- lista törvényesség. Arra van szükség, hogy a politikai rendszer valamennyi eleme teljesebben használja ki a szocializmus határozott előnyeit, az aktív tömegek alkotó energiáit, és megteremtődjenek a szocialista népi önigazgatás fejlődésének további feltételei. Az ideológiai munkában a gazdasági célkitűzésekre, az in- tenzifikálásra, a .minőség és a hatékonyság növelésére való mozgósításra kell összpontosítani. A Szlovákia Kommunista Pártjának kongresszusán megválasztott központi bizottság első titkárává isimét Jozef Lenártot választotta meg. A KB 11 taigú Elnökségébe Ladislav Abraham helyett Pavol Hrivnákot választották, a KB titkárai és a titkárság tagjai a korábbiak maradtak. Franciaországi választások Franciaországban helyi idő szerint reggel nyolc órakor kinyitották a szavazóhelyiségeket, megkezdődött a nemzetgyűlési képviselők választása, illetve a helyi törvényhozási választások. Harminohét és fél mlillió választásra jogosult francia választ meg 577 nemzetgyűlési képviselőt. Az V. köztársaság történeté- .ben a franciák mosit először vá-. lasztanak egylépcsős rendszerben. Legutóbb, 1981-ben, a különböző pártok (kerekítve) a következő szavazati arányt érték el: Szocialisták (a baloldali radikálisokkal együtt): 37,6; Kommunisták: 16,2; Más baloldaliak: 2,4; Környezetvédők: 1,1; RPR (neo- gaulldisták: 20,9; UDF (jobboldali liberálisok): 19,1; Nemzeti front: 0,4; Más jobboldaliak: 2,8 százalék. Mindkét testületet új, részben arányos rendszerben választják: a versengés megyei keretekben folyik a pártok listái között a megye mandátumaiért. Csak a megyében leadott szavazatok 5 százalékánál többéi rendelkező listák „vesznek részt" a mandátumok elosztásában. Franciaország tengerentúli megyéiben, zömmel az amerikai földrészen, félnapos eltolódással szavaznak. A nemzetgyűlés 577 mandátumából 22 jut a tengerentúli megyékre, így azoknak az eredményeknek a későbbi befutása várhatólag nem befolyásolja döntően a leendő parlamenti erőviszonyokat. Az első érdemli eredményeket 20 óra után ismertették az állami televízió három csatornáján. Zavargások Panamában PANAMAVAROS Halálos áldozatot követtelő zavargások voltak szombaton Pa- mmavános központjában, a nemzetgyűlés épületének közelében. A tömeg a munkaügyi törvény tervezett reformja elten tiltakozott, a kilátásba helyezett" módosítások miatt 20 ezer dolgozó immár több napja sztrájkol. A tömegmegmozdulást megakadályozni hivatott karhatalmi közbelépésnek több sebesültje és egy halálos áldozata van. Egy 22 éves fiatalembert rend őr golyó terített le. A tömeg kövekkel ha- Jigálta meg a rendőröket, több gépkocsit felgyújtottak, számos üzletet kifosztottak. Pillantás a hétre A tavaszi zsongás a természet nyomán a politikai életet is elérte: rég nem tapasztalt aktivitás érezhető a világpolitikában, számos tanácskozás, kétoldalú találkozó szerepel a hírügynökségek előrejelzésében. Különösen sokszor lesz szó az Egyesült Államok külpolitikájáról. — Ügy látszik Washingtonnak van mit pótolnia ... HÉTFŐ: Caspar Weinberger amerikai hadügyminiszter Londonba érkezik. Az Egyesült Államok egyik legkonzervatívabb politikusa nyilván jóleső érzéssel nyugtázta, hogy Nagy-Britannia a közelmúltban több katonapolitikai kérdésben is Washington szájize szerint döntött, KEDD: Ronald Reagan vendégeként Washingtonba látogat Brian Mulroney kanadai miniszterelnök. A konzervatív kormányfővel lényegesen jobbak a Fehéz Ház kapcsolatai, mint legendás liberális elődjével, Plerre Trudeau-val. SZERDA: Az előzetes tervek szerint az amerikai képviselőháznak szavaznia kell a nl- caragual ellenforradalmárok- nak szánt százmillió dolláros segély ügyében. Reagan a nemleges válasz esetére katonai beavatkozást helyezett kilátásba a kicsiny közép-amerikai ország ellen. A politikai zsarolás sikere vagy kudarca csak a voksok összeszámlálása után válik világossá. CSÜTÖRTÖK: Bécsben — leírni is sok! — harmincnyolcadik fordulójukhoz érkeznek a közép-európai haderő- csökkentési és fegyverzetkor- látozási tárgyalások. Bár az utóbbi időben volt bizonyos remény, most ismét „befagyni” látszanak az álláspontok. Pedig a Duna partján már tavaszias szelek fújnak ... PÉNTEK: George Shultz amerikai külügyminiszter tíznapos európai kőrútjának első állomására, Párizsiba érkezik. Innen Ankarába megy majd, ahol négy napon keresztül tárgyalásokat folytat. SZOMBAT: David Lange új- zélandi miniszterelnök kínai látogatása elsősorban gazdasági és regionális politikai szempontból számít jelentős eseménynek. A kát ország gazdasági kapcsolatai a szakértők szerint gyors fejlődés előtt állnak. VASÁRNAP: Várhatóan a gazdasági témák kapnak elsőbbséget Poul Schlüder dán kormányfő pekingi tárgyalásai során Is. Ami azt illeti, nemigen van idejük unatkozni a kínai politikusoknak: szinte alig van olyan nap, hogy ne fogadnának külföldi delegációkat. Ez nyilvánvalóan arra utal, hogy Kína viharos ütemben fokozza külpolitikai aktivitását. Kirakodóvásár, virágbemutató Hoppon maradtak tegnap reggel azok, akik a kecskeméti piacra eladási . vagy vásárlási szándékkal tértek be. A csarnokban ugyan lehetett szemlélődni,, pénzt költeni, de egészen más jellegű „vásárijával” térhettek haza. Reggel nyolc óraikor vette kezdetét a kirakodóvásár és a virágkötészeti kiállítás. Eljöttek a Tavaszi Napokra a kisiparosok, a népművészek, hogy tetszetős tárgyaikat kínálják: népi játékokat, mézeskalácsokat, nádsípokat, kádár- munkákat, és még sorolhatnánk mi mindent. Közben az alkalmi színpadra zenészek léptek fel. Sokak tetszését elnyerte a megyebeli kertészek, virágárusok igazán színpompás bemutatója. Az egyik legszebb kompozíció a ke- celieké volt: a csarnok közepén felállított szekér — teli virágokkal. Ezt örökítette meg felvételén Méhest Éva. Idegenforgalmi nyitány Megérkeztek Bugacra az első turisták A nemzetközi vendég járás hagyományos nyitánya hazánkban a húsvéti ünnepek idejére esik. Ekkor érkeznek először nagyobb számban külföldi turisták az országba. Az idegenforgalmi idény miméi korábbi megkezdéséhez, a szállodák, és más létesítmények jobb kihasználásához fonitos érdek fűződik. Néhány éve a Budapesti Tavaszi Fesztivál hozott e területen kedvező változást. Hatására már a húsvét előtti hetekben megélénkül a vendégforgalom Bács-Kiskunban is. A mostani, tavasziasnak csak némi jóindulattal mondható hét végén már több lovasbemutatót tartdttak Bugacpusztán. Az elsőit pénteken, a Hungária Nagyszálló NSZK-béli vendégeinek. Szombaton kinyitott a bugaci csárda is. Százhetven olasz turista ízlelhette meg a csárda szakácsainak idei első főatjét. Az utóbbi időben gyakran bizonyult' szűknek a csárda, ezért év közben jelentősen bővítik a kiskunfélegyházi Lenin Termelőiszövetkezet által üzemeltetett létesítményt,. A munkálatokat igyekeznek úgy végezni, hogy az építkezés ne zavarja a Bugacra látogató több tízezres vendégsereget. * A megye más tájain is érzékelhető az idegenforgalmi idénykezdet. A Kiskunhalasi Csipke Szállóban már telt ház van, s a következő hónapokra is lefoglaltak minden szqlbát a szovjet, és NSZK-beli turistacsoportok számára. A Bajai Sugovlca Szállóban jelenleg német és görög vendégek laknak. Áprilisra, májusra itt is jó előre lekötötték a szobák többségét. A kecskeméti Aranyhamak lakói jelenleg főként a megyeszékhelyen dolgozó külföldiek, de áprilistól erősödik majd a vendégforgalom. Az utazási irodák szervezésében mintegy százezer külföldi turista látogat az idén Bács-Kis- kunba. A Pusztatourist több új programmal várja a vendégeket. A Kiskőrös melletti Dankó-vil- lában az emlékkiállítás megtekintése után lakodalmast mutatnak be a Szivárvány népitánc- együttes tagjai. Harkakütönyben halászléfőzést rendeznek a vendégek által kifogott . halakból.. Szalkszentmártonban a Petőfiemlékhelyről indul, ,s a N.yáhvÁ~ gó csárdában végződik az egész napos látogatás. Zenepedagógiai és mezőgazdasági szakmai programok is szerepelnek a megyei id eg e n í or ga Imii. a j á n la tba n. Szeretnék bővíteni a belföldi vendégforgalmat is: ma a kőbányai vásárvárosban rendezett Utazás ’86 kiállításon a dél-alföldi megyék napján Bács-Kís- kun is bemutatkozik a hazai közönségnek és a kiállításra látogató szakembereknek. —s —1 A FIN megyei megnyitója Kiskoroson (Folytatás az 1. oldalról.) szólt a közelmúlt legfontosabb eseményeiről, az MSZMP XIII., valamint az SZKP XXVII. kongresszusáról. Részletesen elemezte az országgyűlés által nemrégiben elfogadott VII. ötéves terv célkitűzéseit, s a megyei feladatokat is, majd így fejezte be beszédét. — Amint a magyar történelem sorsfordulói is bizonyítják, a fiatalok törvényszerűen a haladás mellé állnak. Társadalmunk hittel, bizalommal tekint önökre, legyenek méltó folytatói a haladásnak, amelyet 1848 márciusától fiatalok nemzedékei szolgáltak tetteikkel, és ha kellett, életüket is föláldozták érte. Éljenek azzal a sok-sok lehetőséggel, amelyet ma a fiataloknak szocialista rendszerünk ad, hogy harmonikusan illeszkedhessenek be társadalmi életünkbe és teremtő munkával járuljanak hozzá népünk boldogulásához. Hittel, felelősséggel végzett munkával szolgálják, szolgáljuk a haza, a nép, a haladás ügyét, ki-ki a maga területén, s legyünk részesei az újvilág megteremtésének. A beszéd után a párt-, állami és társadalmi szervek • képviselői koszorúkat helyeztek el a Petőfi- szobor talpazatánál, majd a Szózat hangjaival zárult a megemlékezés. Ezután a megyei és a helyi vezetők részvételével emléktáblát avattak az ifjúsági háznál, Ligeti Károly internacionalista költő emlékére. Délután 6 vendégeknek és a helyi sportbarátoknak játékos ügyességi, sport- és szellemi vetélkedőket szerveztek, este fél nyolckor pedig a Ligeti Ifjúsági Központ dísztermében levetítették az Itt élned, vagy halnod kell című zenés magyar filmet. F. P. J. Telt ház vetélkedősorozatunk döntőjén (Folytatás az 1. oldalról.) vehetett át dr. Páris Györgytől, a zsűri elnökétől a döntő többi résztvevője is. íme, a további helyezettek az általános iskolás korosztályban: 2. Magyar Gábor (Petőfi Alt. Isk. Kecskemét), 3. Késmárki Mátyás, 4. Körmöczi Csaba, 5. Kiss Ernő (mindhárman a kecskeméti Zrínyi Ilona Általános Iskola tanulói). A középiskolások legjobbjai: 2. Csikai Attila (KJG), 3. Nagy István (KJG), 4. Vámos György (KJG), 5. Nagy Attila (623-as Ipari Szakmunkásképző Intézet). Zárszavában Tohal László, a megyei tanács általános elnökhelyettese köszönetét mondott a vetélkedőt támogató vállalatoknak, intézményeknek, majd a következő szavakkal zárta le a rendezvénysorozatot: — A megye állami és társadalmi vezetése elhatározta, hogy meggyorsítja az iskolák számítógéppel való ellátásának programját. Három éven belül szeretnénk elérni,, hogy minden tanulónak lehetősége nyíljon a számítástechnika elsajátítására. Ehhez a tervek szerint megfelelő számú korszerű berendezést biztosítunk, a kisebb külterületi iskolákat pedig mozgó számítógép-stúdiókkal látjuk el. Az átfogó számítástechnikai oktatási program megvalósításában számítunk a gazdálkodó szerveik, intézmények, a megye egész társadalmának cselekvő támogatására. L. D,