Petőfi Népe, 1986. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-12 / 36. szám
# 4 ff PETŐFI NÉPE • 1986. február 12. TISZA KÉCSKEIBRAVÚR Neutronelnyelő bóracél kazetta 2 J milliárdos megtakarítás Az országos sajtó a közelmúltban adott hírt egy szenzációsnak tekinthető műszaki és szervezési teljesítményről. Hazánk egyetlen atomerőművében, Pakson; a 2-es blokk pi- hentetőmedencéjéb.en kialakították a sűrített rácsozatot. Mielőtt a megoldás lényegét és jelentőségét ismertetjük, egy apró momentum említésével megpróbáljuk érzékeltetni, hogy a siker feletti jogos büszkeség is milyen ellentmondásoktól terhes. Mindezt azért, hogy olvasóink tudják hova tenni a dolgot, helyesen értékeljék a teljesítmény nagyságrendjét. A Magyarország című hetilap az eredményt bemutató cikkében hosszasan méltatta a Vegyiműveket Építő és Szerelő Vállalat tiszakécskei gyárának munkáját. Később közölték a Láng Gépgyár levelét, melyben ez a nagy hagyományú cég nehezményezi, hogy az elismerésből nekik nem jutott, pedig részük van á sikerben. Tehát a Láng Gépgyár az, aki nem akar a kécskeiek mögött, lemaradni, s ez a tény önmagában minősíti a fiatal Bács-Kiskun megyei városban dolgozó kollektíva munkáját. Az előzmények a Magyarország és a Heti Világ- gazdaság cikke, valamint Mihala Ferenc gépész- és vegyészmérnök, hegesztő szakmérnök, a Vegy- épszer tiszakécskei gyárának főmunkatársa tájékoztatása alapján az alábbiakban foglalhatók ösz- sze: Az atomreaktorokban felhasznált, kiégett, de még radioaktív fűtőelemeket az elszállítás előtt hosszú ideig az úgynevezett pihentetőmedencében kell tárolni. A paksi erőmű tervezése idején a szakemberek a szükséges pihentetési időt három évben állapították meg. Azóta — nemzetközi tapasztalatok alapján —, a hozzáértők körében az a vélemény alakult ki, hogy biztonságosabb és helyesebb az elhasznált fűtőelemeket mintegy hat—tíz évig tárolni. Tárolás közben gondoskodni kell az elemek hűtéséről, s közöttük —, hogy láncreakció még véletlenül se alakulhasson ki —, megfelelő távolságot kell tartani. A hosszabb ideig történő pihentetés nagyobb tárolókapacitást igényel. Ha a fűtőelemeket nem lehet(ne) összébb sűríteni, közbülső tárolók építése (volna) szükséges. Hacsak nem helyezzük őket úgynevezett abszorbens tokokba! A sűrített rácsosztás Ötlete A szocialista országokban ezidáig csak lexikoncímszó, a fejlett ipari országokban és a nemzetközi szakirbdalomban viszont már korábban ismert gyakorlat volt a sűrített rácsosztású párolás. Ehhez a kiégett fűtőelemeket különleges, neutronel- nyelő tokokba kell elhelyezni. Ez nem készülhet akármiből. A hozzá szükséges, 1,2 százalék borral ötvözött acéllemez előállítására a KGST-orszár gok kohászati ipara egyelőre nem képes. Az Erő- hiű Beruházási Vállalat primer gépészeti főmérnökségén a fenti hátráltató körülmények ellenére felmerült az ötlet, hogy a sűrített rácsosztást meg kellene valósítani. Az egyébként építendő közbülső tárolók költségei ugyanis megközelítenék a három- milliárd forintot, a korszerűbb megoldásé viszont a félmilliárdot sem éri el. Jelenleg már az ERBE a neutronelnyelő tokok gyártásában nagy tapasztalatokkal bíró nyugatnémet Kraftwerk-Union céggel kötött szerződés alapján — a magyar fél számára devizát megtakarító módon —, készítteti a szóban forgó kazettákat, darabját 52 ezer forintért. Az alapanyag, a gépek és a szerszámtervek nagy része mellett a KWU adta az induláshoz szükséges szakértelmet, s a vállalkozásban való részvétele garancia a minőségre. A sűrített rácsosztás bevezetéséről 1984 májusában született döntés, s hogy 1985 végére, a 2-es blokk első tervezett ürítésére minden a helyére került, abban a megvalósítás elindítói és az NSZK-beli vállalat, valamint az ERŐTERV és a Láng Gépgyár mellett a Vegyépszer tiszakécskei kollektívájának is nagy szerep jutott, ők készítik ugyanis — az ERBE megrendelésére —, a neutronelnyelő tokokat. A hatszög nem négyszög Tiszakécskén régóta foglalkoznak különleges acélok megmunkálásával, nagy tapasztalatuk van a színesfémekből és titánból készülő gyártmányok előállításában. Minősített hegesztőket vizsgáztat• A tok elkészítése a végéhez közeledik. Juhász Imre síkmarás közben. (Gaál Béla felvétele) nak, de a plazmahegesztés iparszerű technológiáját nekik is meg kellett tanulniuk. Mihala Ferenc, a gyár már nyugdíjas, de még alkalmazásban álló háromdiplomás főmunkatársa elfoglalt ember. Ottlétünk alatt egy csepeli küldöttség szeretett volna beszélni vele, telefonon pedig a mecseki uránbányából keresték. Előbbieket megváratta, utóbbiaknak pedig rövid, értekezés színvonalú előadást rögtönzött a titánból készült szivattyúkhoz alkalmas csavarok gyártásának fortélyairól. (Ki hinné, hogy egy ilyen ember inkább csak a mezőgazdaságáról ismert Izsákról származik?) Nehezen indul a beszélgetés. Mihala Ferenc sokat tapasztalt ember, atomerőműről van szó, a sajtóban is kavart már vihart az ügy. A kezdeti bizalmatlanság azonban feloldódik. 1984 májusában minden nagyon szépnek látszott — mondja. — Azonban a KWU által gyártott abszorbens tokok négyszög keresztmetszetűek, Paks- nak viszont hatszögletűre van szüksége. Négy hónapos megfeszített többletmunkát igényelt, hogy a miénk bonyolultabb alakzat, ráadásul kisebb méretekben. Jöttek-mentek a szakemberek, állandó telefonösszeköttetésben álltunk az NSZK-val. Bonyolultabb szerszámokra van szükség, több a haj- lítás. Egy három méter hosszú, hajlított, hegesztett gyártmánynál az egy milliméteren belüli mérettűrés különlegesen nagy pontosságnak számít. A tok 3 milliméter vastag lemezből készül, 150-es laptávolsággal. A rideg bóracél-ötvözetnél ezek a méretek a megmunkálhatóság határát jelentik, nagyon fontos tehát, hogy fegyelmezetten hajtsuk végre a technológiát, ami egyébként gyártási titok. Ma már megy a dolog, az első sorozatot beszerelték, a második is elkészült, jelenleg a harmadik gyártására készülünk. Az egész „akció” a népgazdaságnak 2,3 milliárd forintos megtakarítást eredményez. Vegyépszer~díj Oroszi Imre gyárigazgató azt újságolja, hogy a Vegyépszer 25 ezer forintos dijat alapított, amelyet évente egyszer ítélnek oda. Első alkalommal, 1985-ben, a 25 ezer forintot a tiszakécskei gyár öttagú csoportja kapta, nekik voltak legnagyobb érdemeik a bóracél kazetta gyártásában. Mihala Ferencen kívül Varga László főmérnök, Szász László technológiai osztályvezető, Sonkoly Ferenc szerszámkészítő művezető és Kiss István hegesztő tagja még a teamnek. — Szeretnénk, ha a KGST-országok felfigyelnének rá, hogy nálunk beindult a gyártás. Ha úgy döntenek, hogy készülő, vagy később építendő atomerőműveikben bevezetik a sűrített rácsosztást, szívesen állunk rendelkezésükre — mondta a jövőre is kitérve Oroszi Imre. Ismereteink szerint Bács-Kiskun megyében a neutronelnyelő bóracél kazetta a legmagasabb műszaki színvonalat képviselő gyártmány. Minősége nemcsak a Krupp-acélon, hanem a tiszakécskeiek munkáján is múlik. Balal F. István A jánoshalmi Pe- ^ tőfi Termelő- szövetkezetben a közelmúltban értékelték az 1985. évi szocialista munkaversenyt. A versenybizottság vezetőségi ülésen ismertetett előterjesztéséből kitűnt, hogy a közös gazdaság dolgozóiból szerveződött 10 szocialista brigád gazdasági és mozgalmi munkája elősegítette a szövetkezeti közösség további gyarapodását. A versenyfelajánlások teljesítését figyelembe véve egy brigád a tizenegyszeres aranykoszorús, két brigád a kilencszeres, egy brigád a nyolcszoros, két brigád a hétszeres, egy brigád a hatszoros, egy brigád az ötszörös, két brigád a négyszeres, két brigád a háromszoros, egy brigád a kétszeres aranykoszorűs, két brigád az ezüstkoszorús szocialista, egy kollektíva az Ifjúsági szocialista brigád címet érdemelte ki. A tsz-vezetőség a Kun Béla törzsbaromfitelepi brigádnak a Szövetkezet Kiváló Brigádja kiff Papp Istvánná, a törzsba romfi-te- lepi Angela Davis szocialista brigád vezetője átveszi a négyszeres aranyko szorús elmet és a jutalmat. tüntetést adományozta az arany- koszorús cím mellé. A brigádtagok 22 ezer forinton felüli összeget ajánlottak fel a szövetkezet kisjövedelmű járadékos és nyugdíjas tagjainak segélyezésére. E tettükkel emberségből is jelesre vizsgáztak. A közös gazdaság összesen 157 ezer 200 forint jutalommal ismerte el a tizenhat szocialista brigád 199 tagjának az elmúlt évi teljesítményét, amit a szövetkezet elnökétől a napokban ünnepi párttaggyűlésen vettek át a brigádok képviselői. Südi Bertalan « Nemcsak gyártani, kereskedni is érdemes KÉTÉVESEK A TÉKA ÜZLETEI A baijaii Lakberendező, Építő és Vasipari Szövetkezet, valamint a budapesti Népművészeti Vállalat 50—50 százalékos részesedéssel 1983 októberében létrehozta a Téka lakberendezési társulást. A társulás működteti a budapesti Téka lakberendezési kisáruhá- zat és a bajai lakberendezési boltot. Nem (társulásos alapon, hanem a BLÉVISZ saját boltjaként működik a kecskeméti szalagház alatt a Portéka — mindössze egy év óta. Az eltelt idő már elegendő ahhoz, hogy mérle- giet készítsünk: érdemes volt-e egy termelő vállalatnak a kereskedelem területére átrándulnd ? Kamatozott-e a befektetés, kelendőbbek lettek-e a szövetkezet termékei? Ezekre a kérdésekre válaszol Mészáros Józsefné áruforgalmi csoportvezető és Vedelek Tamás előadó. — Boltjainkban — különösen azóta, hogy raktározási lehetőség is van — gyártmányaink széles skáláját mutatjük be. A készletekről hetente készítenek jelentést, ezért frissen tudunk intézkedni, és a hiánycikket azonnal pótoljuk. Több kisszövetkezettel vagyunk kapcsolatban, s ezeknek teljes belföldre szánt termelését leköti a Téka. A piaci igényeket árgus szemmel figyeljük, mert szinte napról napra változnak. Csak egv példa: régebben nagyon népszerű volt a Szófia hálógarnitúránk, most csökkent a kereslet iránta, ezért kevesebbet gyártunk belőle. Az elmúlt évben értékesített Téka- ánu összesen 105 millió forint értékű volt, amelyből a budapesti áruház 70 milliót hozott, a bajai ff Téka-bútorok az őszi BNV-n. balt pedig 14 milliót. További 21 millió forintot a Kaposvárra, Debrecenbe, Miskolcra szállított termékeinkért kaptunk. Itt kel] arról szólnunk, hogy a Tékába minden egyes bútor szigorú szakmai zsűri értékelése után kerülhet, a bírálók különösen figyelnek arra, hogy bútoraink a skandináv jellegnek, ezen belül a skandináv stílusegységnek megfeleljenek. Művészeti vezető ügyel arra, hogy a stílushoz illő egyes lakberendezési cikkeket 's forgalmazzunk boltjainkban. E termékeket — függöny, kerámia, étkészletek — kivétel nélkül iparművészek tervezték. Egyes művészek közvetlenül szállítanak nekünk, s vannak bútorok, amelyeknek forgalomba hozására kizárólagossági jogunk van. csak a Tékában kaphatók. A Kecskeméten levő Portéka bolt elmúlt évi forgalma 8 millió forint volt, de amióta megoldódtak raktározási gondjaink, azóta jelentős növekedés tapasztalható. A megyeszékhelyen és vonzáskörzetében keresették a skandináv bútorok. Igyekszünk felhívni a figyelmet a természetes anyagok, a meleg és barátságos színek, a tiszta és kiegyensúlyozott formák e gazdag stílusteremtő lehetőségeire. Ügy látjuk, hogy törekvésünk találkozik a vásárlók elképzeléseivel. G. Z. FÉSZEKRAKÁS, OTTHONTEREMTÉS Kedvezőbb hitelfeltételek III. Az építés vagy vásárlás költségeinek Jelentős részét hosszú lejáratú hitel formájában, évtizedekre nyúló visszafizetési Idővel lehet Igénybe venni, többnyire kedvező kamatteherrel. A gyermekek és az egyéb eltartottak után pedig szociálpolitikai kedvezmény is adható. Ezek részleteit az alábbiakban közöljük. Hosszú lejáratra Az állami kölcsön kamata évi három százalék. A kölcsön összege nem haladhatja meg a szociálpolitikai kedvezménnyé! csökkentett építési költség vagy vételár 70 százalékát, iltetve bíz éves hitelpolitikai irányelvekben a családlétszám függvényében meghatározott maximumot. A társadalmilag elismert igényszintet lényegesen meghaladó méretű vagy költségű lakás építése (vásárlása) esetén, az állami kölcsön egy része helyett bankkölcsön nyújtható. Az ingatlanszerzésre jogosult kiskorú személy (személyek) önálló lakásépítéséhez (vásárlásához) csak bankkölcsön nyújtható. Szintén csak bankkölcsön ny újítható annak az építtetőnek (vásárlónak), akinek a tulajdonában olyan ítélek, vagy be nem épített ingatlan, illetőleg üdülő van, amelynek forgalmi értéke az építeni (vásárélni) kívánt lakás építési költségét (eladási árát) meghaladja. A tulajdonszerzési korlátozás alóli felmentés alapján történő lakásépítés (-vásárlás) esetén — ha jogszabály kivételt nem tesz —, ismét csak bankkölcsön nyújtható. Ebben az esetben állami kölcsön csak akkor adható, ha az építtető (vásárló) vállalja, hogy a többletingaltlan elidegenítéséből származó összegből az új lakás építésének (vásárlásának) saját anyagi eszközöket meghaladó hányadát az igénybe vett kölcsöntartozás törlesztésére befizeti. A kölcsön törlesztési ideje legfeljebb 35 év. A havi törlesztés összegét a családlétszám és az egytittköltözők összjövedelmének fiigyeüemlbevételével kell megállapítani. A havi törlesztés nem lehet kevesebb az együittköltözők jövedelmének 10 százalékánál. Az állami kölcsön mértékének és a havi törlesztés összegének miegáÜllapításához aiz építővel (vásárlóval) együtt lakó, illetve az új lakásba együtt költöző következő hozzátartozók vehetők figyelembe: — házastárs, élettárs, gyermek (mostoha és ne1986-ban a kölcsön felső határai a következők (ezer forint): vei is), a gyermek házastársa, unoka, szülő (mostoha és nevelő is), nagyszülő, testvér, tartási szerződés alapján együttlakó személy. Azoknál a 35 év alatti fialtál házaspároknál, akiknél a szociálpolitikai kedvezményt egy vagy két gyerekre megelőlegezték, e gyermekekét beköltöző személyekként kell figyelembe venni. A havi törlesztőrészlet számításához szükséges jövedelem megállapításánál figyelembe kell venni a fizetendő tartásdíj levonásával a munkaviszonyból, ipari és termélőszövetkezieti tagsági viszonyból, valamint a jövedelemadó-köteles tevékenységből származó nettó (unyugdíjjárulék- kal, általános jövedelemadóval csökkentett) jövedelmet, a gyermekgondozási díjat, a nyugdíjat és a nyugdíjszerű ellátásokat, nyilatkozat alapján a kapott tárté sdiíjat. Engedmény a gyermekek után A kedvezmény mértéke meglevő és együtt költöző — első gyermek után 40 ezer forint (változatlan), — második gyermek után 05 ezer fariint (eddig 40 ezer forint), — harmadik gyermek után 125 ezer forint (eddig 80 ezer forint). Minden további gyermek kedvezménye 40 ezer forint. A kedvezmény összege egyéb eltartottak után 30 ezer forint. Természetesen a kedvezmény összege továbbra sem haladhatja meg az építési költség (eladási ár) 45 százalékát. A lakások megfelelő cserélődését szolgálja —, s emiatt nagy jelentőségű — az az alapvető módosítás, amely szerint az újabb lakásépítéskor, vagy nem magánforgalomban történő vásárlásakor a légi lakáshoz kapott alacsonyabb, s az új lakáshoz igénybe vehető magasabb összegű szociáLpoUitikai kedvezmény különbözedét is megkapja a család. Természetesen csak azok után, akik még az új lakásba költözéskor is jogosultak a kedvezményre. Ez a rendelkezés különösen a három- és többgyermekes családokat érinti kedvezően. Ha a házastársak egyike sem töltötte be a 35. életévét a szerződéskötés időpontjában, úgy kérhetik a (kedvezmény legfeljebb két gyermekig való megelőlegezését. A megelőlegezés időtartama egy gyermek esetében 3 év. két gyermek esetében hat" év. A pénzintézet a megelőlegezett kedvezményt önálló bankkölcsönként nyújtja, de a megelőlegezés időtartama alatt törlesztést fizetni nem kell. Ha a gyermekek a vállalt határidőn belül megszületnek, úgy az állami költségvetés az összeget megtéríti a pénzintézetnek, amely azt vissza nem térítendő támogatásként jóváírja a vásáriénak. Ha viszont bármi okból nem születnek meg a gyermekek, úgy a megelőlegezett összeget — és annak kamatait — a bankkölcsönre előírt feltételekkel, a még hátralevő idő alatt kell kiegyenlíteni. Ha a megelőlegezés hat évre szállt, és nem történt teljesítés, úgy a még hátralevő 9 év alatt kell a kölcsönt és kamatait megfizetni. A kamatot természetesen a megelőlegezés idejére is fel kell számítani. Ez már az egyéb kölcsönök törlesztőrészleteáivel együtt igen súlyos terheket jelenthet. S minthogy a családlétszám is kisebb maradit la tervezettnél, lehet, hogy egy kisebb lakás választása lesz a lehetséges jó megoldás számukra. A megelőlegezés igénylésénél erre is gondolni kell, mert a Minisztertanács rendelete kizárja, hogy az ilyen tartozás kedvezményes kamatozású állami köcsönné legyen alakítható. (Folytatjuk.) Tuza Béla Eredményes brigádmunka