Petőfi Népe, 1986. február (41. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-12 / 36. szám

1986. február 12. • PETŐFI NÉPE • 5

VITORLÁT FÖL, ELŐRE!

Népművelők tanácskozásai után

Mozgalmas volt a december a népművelők háza táján. Nemcsak azért, mert reprezentatív szórakoztató programokat készítettek elő karácsonyra és az óév búcsúztatására. A hónap folyamán két jelentős konferenciát is szervezett a szakma. A Népművelők Egyesülete küldöttközgyűlést, a minisztérium pedig országos szakmai tanácskozást tartott a művelődési háziak igazgatói számára. Sokak szerint mindkét esemény egy süllyedő hajón összehívott parancsnoki tájékoztatóhoz volt hasonló, melyen a tiszti kar értesítette az „utasokat”, hogyan kell használni a mentőörveket, mire ügyeljenek a csónakba szállásnál...

Valóban ilyen reménytelen helyzetben vannak a művelődés otthonai? Igazából „hajótörésről” van szó, vagy csak a távolabbra látók jelzik a közelgő zátonyt?

A legfőbb probléma szerintem az, hogy az országos hálózat munkásai önvédekezésre rendezkedtek be. Másra mutogatva próbálják palástolni: évtizedek folyamán sem sikerült a művelődési házi kereteken belül igazából kedvét csinálni nagy tömegeknek a kulturálódásihoz.

Az intézményhálózat az ötvenes évek elején azért szerveződött, hogy olyan emberek is részesüljenek bizonyos alapvető „kultúrtermékekből”, akiknek eddig erre nem nyílt lehetőségük. Hiszen a „hőskorban” rádió sem volt minden házban. Televízió pedig — hazánkban — egyáltalában nem létezett, ugyanakkor, bár a hajdani klubok és egyletek nagy része elsorvadt, nagy léptekkel alakultak ki egyebek között a színjátszás, a tánc, az ének öntevékeny közösségei. A hetvenes években több tucat falusi művelődési ház dicsekedhetett országos hírnevű, magas színvonalon dolgozó együttessel. Az akkor még aktív járási hivatalok nagy része töhb főállású amatőr színházi rendezőt, bábtanárt és koreográfust foglalkoztatott. A kisebb közösségek — falvak, kerületek, munkahelyek — szórakozási lehetőségét is ezek az intézmények teremtették meg.

Sokáig úgy tűnt, hogy ez az intézményi konstrukció megél minden időben: új után újabbat tud kitalálni és kínálni.

A beat- és az ifjúságiklufo-mozgalam hanyatlása idején egyre több panasz hangzott el a megmerevedésre, az ötletszegénységre, a kongó „kultúr-hodályokra”. Űj utat, vonzó lehetőségeket mutatva, 1974- ben a párthatározat és nyomában számos kormányintézkedés igyekezett rekonstruálni, megújítani, lendületbe hozni ismét a közművelődést. Végre mindenki reménykedett, de ez a friss tavaszi fuvallatként ható felendülés újra csak megtorpant.

A kulturális célokat szolgáló épületek állaga az esetek többségében igen rossz. Berendezéseik elavultak és ez nagymértékben hátráltatja az ott folyó munkát. A művelődési otthonok működtetése nem tartozik az alapellátás keretei közé. Ha a fenntartó szerv illetékesei szívük szerint támogatnák is a rekonstrukciót, nem tehetik: az úgynevezett egységes tanácsi pénzalapból a fejlesztésre fordítható összegek ma már a szintén nagyon fontos csatornázásra, tornateremre, vagy az elektromos hálózat korszerűsítésére kellenek.

Milyen jövőt várhatnak a művelődés otthonai?

Véleményem szerint — s ez derült ki az elmúlt időszak nagyobb jelentőségű értekezletein — csak ott marad majd meg a művelődési ház önálló intézményként — s megfelelő szakember-apparátussal —, ahol a működés elemi szintjét biztosítják a fenntartók. Akik persze, ha áldoznak ilyen célokra, feltétlenül szeretnék látni a forintok elköltéséből, ésszerű felhasználásából származó hasznot is. Ami közvetlenül nem forintokban mérhető, de feltétlenül meg kell, hogy jelenjen a település műveltségi szintjének változásában. Mindegyik intézménynek meg kell találnia helyét az adott közösség életében. Alakulnia, azonosulnia kell a sajátos igényekhez, a hagyományokhoz. Meg kell találnia azt a funkciót, amely legjobban megfelel a „tulajdonos” közösség igényeinek.

Ha süllyed a hajó, nem szabad erővel bizonygatni: nincsenek hibák. De a sziklaszirtek láttán nem is kell rögtön a vízbe ugrani.

Alaposan át kell értékelni a művelődési házak munkáját, feladatait, törekvéseit.

Jól tudjuk: Gödöllőn, Hajóson, Salgótarjánban, Zalaszentgróton, Jászszentlász- lón és Kecskeméten vannak már olyan „kapitányok”, akik át tudták menteni egy új „hajóra” mindazt, ami a régin érték volt: ötletesen, nagy szakismerettel át tudták szervezni az intézményeket, meg tudták újítani a szakmai munkát. Sikerült kialakítani egy újfajta népművelői érzékenységet. Ma a család és a többi kisebb-na- gyobb közösségek átalakulása idején feladat akad bőven. Vitorlát fel, előre!

Farkas P. József

»

HONISMERET — HELYTÖRTÉNET

Az első nevek sorsa

UTCÁK, TEREK, VÁROSOK

Az első hivatalos kecskeméti utcanévadáson, 1850-ben 129 uttza, 3 tér (tere), 13 sor, 2 út és 5 piarcz kapott nevet. Most a külterület és a város- környéki Hetényegyháza területét is figyelembe véve 567 utcát, 19 utat, 28 teret, 12 közt, 3 sétányt, 16 körutat, 2 fasort, 3—3 „útjá”-t, egy-egy parkot, sort és „terén”-t, valamint postacímként is szereplő tanyákat, városokat, hegyeket tartanak nyilván.

Néhány évvel korábbi adatok szerint Győrben 514, Szegeden mintegy 620, Debrecenben nyolcszáznál töhb közterületi megnevezés található. A települések eltérő sajátosságaival, a kialakult szokásokkal magyarázható, hogy — például — Zalaegerszegen hiába keresünk sétányt, sort, fasort, Kiskunfélegyházán nincs liget, sor, fasor, Kecskeméten sugárút, sikátor, part, kert, dűlő, Békéscsabán körút.

Bárányból Katona

Az utcanevek mint az évgyűrűk a fát, úgy jellemzik a változó ízlést, a közgondolkodást, a politikai stílust.

Sokatmondó a hatóságilag először jóváhagyott utcanevek sorsa. Több más településhez — például Kiskunfélegyházához, Békéscsabához — hasonlóan Kecskeméten is az 1850 szeptemberében bevezetett telekkönyvezések előkészítése, végrehajtása érdekében helyi császári tisztviselő rendelte el az utcák megnevezését, a házak számozását. A Keresztes megyefőnök utasítására három nap alatt véglegesített, elfogadott megnevezésekből eredeti helyén mindössze 32 él. Fekete János könyvéből tudom: Móra szülővárosában 58 utcanévből kettő vészelte át a városvezetés olykor múlékony szempontjait. A szomszéd településnél maradva érdemes megjegyezni: talán az egész megyében ott volt az első hivatalos személyneves névadás. 1867 decemberében kapta az Aranykéz utca eleje Petőfi Sándor nevét.)

A mai megyeszékhelyen a kibontakozó Katonakultusznak áldoztatott föl a drámaíró szülőházát érintő Bárány (1879-től Katona József) utca, Vörösmarty Mihály neve került a volt Hemző, Eötvös Józsefé a Búzapiac tér helyére. Átkereszteléssel kapott emléket a szerencsétlen sorsú Losonczi László és Mátyási József. Az addig névtelen utcák, terek 1879-es elnevezésekor, némely régiek módosításakor az egyik helyi lap azt javasolta, hogy „a nem jellemző utcákat híresebb, itteni születésű, itt élt emberekről kell elnevezni”. Noha többféle vélemény hangzott el, az említettet érvényesítették. Így lett az Iskola utcából az országbíró kecskeméti földesúr tiszteletére Koháry István és hirdette utcanévtábla Ladányi Gergely volt főbíró emlékét.

Se Sutu, se Tehén, se Tyúkláb

A századfordulón Kecskemét restellni kezdte paraszti, mezővárosi múltját. Szerették volna eltüntetni a falusi tegnapra emlékeztető utalásokat, emlékeket. 1907-ben lett — például — az Ágas utcából Hoffman János, a Magtár sorból Szultán, a Malom utcából Károlyi, a Sáska utcából Martinovics, a Sutu utcából Kenderessy, a Szappanból Hajdú, a Tehénből Bercsényi, a Tyúkláb utcából Eötvös utca.

A gyorsuló élet, az élénkülő kereskedelem, a közlekedés megkövetelte a tájékozódást nehezítő név- ismétlődések megszüntetését. Részben ezért került új név a Halasi nagy (Batthyány), a Halasi kis (Horváth Döme), a Budai nagy megmaradt szakaszára (Arany János), a Budai kis (Budai. Csokonai), a Temető kis (Tolnai), a Vásári nagy (Gáspár András), a Vásári kis (Kisfaludy) utcákra.

1907-ben használták először a körút minősítést. Ekkor keresztelték át a Mária sort részben Mária, részben Széchenyi, a Széles utcát Erzsébet illetve Kossuth, a Katona-sort, a Rácztemető-sort Kurucz, a Vágó tért, a Mária szőlősort Széchenyi, a Tabán utca egy részét, a Katona és a Vacsi sort Bethlen kőrúttá. (Ebben az évben összesen 124 elnevezést hagytak jóvá. Ekkor rendelték el az eddigi tized- számozás helyett az utcánként újrakezdődő házszámozást. A Munkásotthon korábbi címe — például V. tized Tehén utca 269. volt, az új Bercsényi utca 16.)

Védjük, ami maradt

A revíziós gondolatot az utcanévadásban is érvényesítő 1925-ös és 1932-es rendezés során főként új oszfásdkat, városszéli, szegényes, részben kényszerlakóhelyeket neveztek el.

A felszabadulás után józan mértéktartással igyekeztek kifejezni a demokratikus eszméket, a haladó hagyományokat új elnevezésekkel. A Mezei utca Bajcsy-Zsilinszky Endrére, a Forrás Szegedi Lajosra, a Csongrádi út a mártírokra, a Festő Be- rényi Pálra emlékeztetett.

Űjabban a földtológépes (buldózeres) városrendezés tüntette el a Burga és a Kádár utcát.

Kívánatos volna, ha védetté nyilvánítanák valamennyi, még érvényes 1850-es utcanevet. Unokáink is lakhassanak, sétálhassanak az Árok, a Borz, a Cimbalmos, a Csóka, a Dellő, a Fecske, a Fehér, a Fűzfás, a Galamb, a Horog, a Kapás, a Kaszap, a Kerekes, a Kistemplom, a Liliom, a Magyar, a Mária, a Nyíl, az Ötemető, az öz, a Pacsirta, a Rigó, a Sarkantyú, a Sétatér, a Szarvas, a Tabán, a Tímár, a Trombita, a Vágó, a Zöldfa, a Zsinór utcában és a Malom közben.

Heltai Nándor

PEKINGI HÉTKÖZNAPOK

KÉPERNYŐ

Mit csinál a szakszervezet?

Benkő Imre fotókiállítása

A/Tikor jelentkezett á Ref- lektor-magazin a képernyőm? Bárhogyan erőltetem az agyamat, képtelen vagyok bemutatkozásának fölidézésére. Aligha tévedek, ha gyors felejtődé- sét jellegtelanségéval, szürkeségével magyarázom. Helyszűke és alkalom egyaránt gátolja a szak- szervezeti mozgalom és tévés tükrözésének, tükröződésének vizsgálatát. Mégis megkockáztatom; néhány év előtti megújítását a szakszervezeti munka korszerűsítésének, sajátosságai erősítésének mind követellőbb igényei indokolta.

Egyre gyakrabban kellett önállóan állást foglalni területi, vállalati, üzemi szakszervezeti vezető testületeknek, irányítóknak. tagságnak. Miimd sűrűbben találkoztak megfogalmazódott rétegérdekekkett. A gazdasági nehézségek, az életszínvonal ingadozásai határozottabb állásfoglalást, ha úgy tetszik, kiállást, vitáit tettek kívánatossá. A növekvő társadalmi különbségek sokakat ingerelnek. Mivel mind közvetlenebbül érzékelhetjük munkahelyünk gazdasági helyzetét, teljesítményeit, egyre többen követelnek sízarvezeti, vezetési változásokat, ha veszteséges asz üzem, rassz az irányítás, akadozik a termelés az adott vállalatnál.

Az Üj Reflektor Magazin is fórumot teremt a szakszervezeti tagság javaslatainak, kételyeinek, bírálatainak, egyrészt tükrözve, kifejezve a dolgozók hangulatát, másrészt mindenkit ösztönözve a megfontolt, önálló véleménynyilvánításra. az ehhez szükséges felelős tájékozódásra.

A lakosság szeles rétegeit érintő kérdéseket vitattak meg a képes folyóirat legutóbbi, kongresszusi különszámábain is.

Aligha vinné előbbre az ügyeket, ha az Ilked Csaba szerkesztésében jelentkező Üj Reflektor Magazin elhallgatta volna a szakszervezeti választásokon is kifejtett, olykor türelmetlenül követelt igényeket Hallhattuk az egyik dolgozó asszonytól: számos fiattal számára elérhetetlen álom a lakás. A nyugdíjas tiit- kolatlan csalódással beszélt a fori rat értékének csökkenéséről. Tereit kaptak a fialtatok panaszai, bizonyos értelmiségi-rétegeik gondjai.

Azzal sem sokra mennénk, ha a Szalkszervezetek Országos Tanácsa nevében válaszoló Baranyai Tilbor főtitkár csupán sorban megeirősíitehé: „jogoo a kérdés, indokolt a kérés”. A csütörtök este sugárzott műsorban jónéhányszor utált arra a SZOT főtitkára: keresik, szorgalmazzák a megoldást, ahol lehetséges, a lényegi változtatás feltételeit. A lakásgondoknál — például — tovább javíthatnák az elosztási rendszert, bővíitheltnék a támogatások körét, de tartós javulás csak a lakásáraik csökkenésétől válható, Vagyis: ne fogadjunk ed bizonyos hellyzeteket változtathatatlan Mitételnek.

A beszélgetés során ág nyilvánvalóvá vált, hogy még az általános munkásérdekek, az értelmiség közös érdekei is másként hatnak a különböző társadalmi rétegekben, foglalkozási csoportokban. A sajátos nétegéndekek pedig mindenütt határozottabb és hatékonyabb képviseletet követetnek! Mindehhez alkalmazkodni kell a mozgalomnak, ha meg akarja tartani, ha erősíteni akarja tömegbefiolyását.

Feltehetően számos érteflimisé- git bosszantott a körültekintő, okosan kérdező műsorvezető ázom megjegyzése, amely szerint a kétkezieket bosszantják a munka nélküli szerzett jövedelmek, Miért csak: a kétkezieket?

A pontatlan kérdésfeltevés azt sugalljia, hogy csak a féhórköpe- nyiesek, — régi mozgalmi kifejezéssel fej munkások — körében fertőzne a kapzsiság, a ha- rácsolás mételye. Az 5000 Ft-ot kereső if jú pedagógus sem ugrál örömében, ha tízperces javításért több száz forintot vág zsebre valaki...

Tartsa meg sokáig az Új Reflektor Magazin most is tapasztalt frissességét, felelős kritikai szellemét.

*

Talán emlékeznek méhányan a nyolcvanéves Págert köszöntő cikkemre. A születésnapig négyórás interjú során is megcsodálhattam fáradhatatlan játékkedvét. Magam is ámulva hallgattam sajátos, furcsa pályakezdését, szegedi búcsúját. (Azóta is beszélgethettem vele.) Remélem, előbb-utóbb képernyőre kerülnek élete más fordulatai. A színész vállalja tévedéseit, bánja hibáit, de szeretné etosizűatmi az igaztalan vádialkat, önvizsgálata tanulságos itörlténelmii leckeként sem lenne haszontalan.

Az igazi Págert mutatta be vasárnap este ' Molnár Gál Péter műsorvezető és Marton László rendező. „Mutatta be?” Annyira öntörvényű egyéniség, hogy bárki és bármit kérdezne tőle: önmagát adná. 'Miint most is. Ezért volt élvezetes, izgalmas a há- rcmneigyedórás művészportré.

H. N.

Budapesten, a Fotóművészeti Galériában nyílt meg Benkő Imre kiállítása.

Munkáiról így ír a szerző: „Három hétig kísértem figyelemmel — a Magyar Távirati Iroda fotóriportereként — Peking mindennapi életét, a bel- és külpolitika eseményeit.

Munkám során meglátogattam a hagyományos! kínai kéz- művesisíég ma élő művészeit a Pekingi Művészied és Kézműipari Gyárban.

Fényképeztem a legmodernebb számítógépijei programvezéreit szerszámgépeket is 1. gyártó Pekingi Gépgyárban, a 3. számú Pekingi Textilgyárban, az aku- punktúrás, tűszúrásos kezeléssel gyógyító kórházban, nemrég épült szállodákban. Jártam a Pekingi Opera sminkszöbáinak, öltözőinek titokzatos világában, a kínai cirkusziban, óvodákban, az iskolások nyári szakköreiben, sportfoglalkozásokon, egy munkáslklubban, ahol a modern táncok iskoláján vehettem részt, ikfnai konyhákban, metróállomásokon és nagyritkán magánlakásokban. Utam során több mint négyezer fekete-fehér éls színes felvételt készítettem. Kiállításomon ennek töredékét tekinthetik meg a látogatók”.

sl \ — Nem sokáig lehettem

( *■' V ott, úgy vélem. Nemcsak megvertek minket, enni is adtak. Télen meleg volt, és nem áztunk, ha esett az eső. Ruhát kaptunk, rendet kellett tartani mindenben, de aki rosz- szat csinált, az meg is érdemelte a büntetést. A nagyobbak iskolába jártak, vagy kiadták őket házakhoz és azok családnál laktak, onnan jártak iskolába. Én is iskolába következtem volna nemsokára, de jött a háború, így azután nem lettem iskolás.

— Az árvaházban érte a háború?

— Hát ott laktam, de éppen akkor kint voltunk a határban, az árvaház földjén. Répát szedtünk. öreg délután volt, amikor egyszerre csak nagy lövöldözés kezdődött, egészen közel mihoz- zánk. A nevelő úr elkiáltotta magát, hogy mindenki bújjon el. Én egy bokorba bújtam, a többiek elszaladtak. Sokáig voltam ott, imádkoztam. Egyszer csak odaszaladt egy katona, felkapott és szaladt velem. Én sikítottam, karmoltam, de nagyon erős volt, csak

szorított magához és rohant,\ mondott is valamit, de nem értettem a szavát. Megcsókolt és gyorsan beszélt. Én akkor elkezdtem sírni, mert azt hittem, hogy az én apám lehet az, megtalált, s most visz hazafelé. Szaladt, szaladt velem. Már jó messze játtunk a határban, messze a répaföldtől, nem is látszott semmi a városból. Egyszeresük gyönge lett a katona, kiejtett a kezéből és ő is elesett. Mindenfelől lőttek. Feküdtem mellette, már sírni sem mertem, még mozdulni se. Aztán megláttam, hogy a nyakánál meglőtték. Imádkoztam és sírtam. Elkezdett esni az eső. Nem messze kukoricaszár kúpok voltak. Odamásztam az egyikbeat és belebújtam. De már féltembe halott katonától és egyre tovább, tovább másztam, mindig a következő kúphoz. Aztán már nagyon fáradt voltam és az egyikben meghúzódtam. Ott aludtam el éjszakára.

— Miért nem vissza, a város felé igyekezett? — hajolt előre a bíró, aki közben egy pillantással fölmérte a tárgyalóteremben levőket, a többieket is. Az ügyvéd, az ügyész feszülten figyelt. Ügy néztek a bíróra, mint aki szándékosan félbeszakított egy izgalmas történetet. Már-már haragudtak rá.

— Már akkor sötét volt. Nem láttam semmit, azt sem tudtam, merre van a város. Meg esett az eső is. Így aztán elaludtam a szárkúpban. Jó meleg volt ott, nem fáztam, csak sokáig éreztem, hogy nagyon éhes vagyok. De amikor elaludtam, az elmúlt.

A bíró itt megállította a kihallgatást és összefoglalva jegyzőkönyvbe diktálta az elhangzottakat. A gépírónő szinte egyfolytában a vádlottat nézte, amíg ujjai futkostak a gép billentyűin. Azt sem vette észre, hogy a fegyör tágra nyílt szemmel figyeli, amint gépelés közben finoman meg- megrezzennek nagy mellei. Az ügyész szorgalmasan jegyzetelt, időnként fölnézett a mennyezet rozettáira, $ újra papírjai fölé hajolt. Az ügyvédet mintha kicserélték volna. Feszülten figyelt minden szóra, s hol a bíróra, hol pedig a vádlottra nézett, s ő is jegyzeteket készített.

— Kinek van kérdése a vádlotthoz? — nézett körül a bíró, amikor befejezte a diktálást. De sem a népi ülnökök, sem az ügyész, sem pedig az ügyvéd nem jelentkezett. A kihallgatás mostani tényei, adatai messze vannak az ügytől, nincs mit kérdezniük. A férfi népi ülnök azonban mégis kiváncsi volt arra, miért vette fel a katona, és hová akarta vinni a vádlottat, mint kisgyereket?

— Ezt én nem tudom, mert ő ugye meghalt a lövéstől — hangzott Sárosi válasza, majd hozzátette: — Az biztos, hogy nem akart bántani. Lehet, hogy féltett a golyóktól és jó fedezékbe igyekezett volna velem.

— Van-e még kérdés? — hordozta körül tekintetét ismét a bíró, majd mert senki nem jelentkezett, tíz percre felfüggesztette a tárgyalást, szünetet rendelt el. Mindenki az órájára pillantott: fél tíz múlt öt perccel. A fegyör felpattant, bilincset tett Sárosi

csuklójára és kikísérte a folyosóra. A büntetőtanács tagjai a címer alatti ajtón a bíró dolgozó- szobájába mentek.

— Gyújtson rá! — lépett oda az ügyvéd a fegyőrhöz, aki meghajolt, s zavartan kotorászott az eléje nyújtott dobozban. Az ügyvéd Sárosit is megkínálta, de az megbilincselve nem tudta kivenni a cigerettát. Védője a szájába tette, tüzet adott neki. Aztán szót lanul pöfékeltek az ablakmélyeV désben, ahonnan a betonozott, négyszögletes udvarra láttak. Fáradt őszi nap sütött kint. A fegyör beszélgetni szeretett volna az ügyvéddel, de az csak állt és nézett, nézett kifelé, ahol pedig semmit sem láthatott, ami lekötötte volna a figyelmét. Sárosi szívta a cigarettát, s összebilincselt kezével tartotta a hamutartó fölé.

— Ilyen időben vétek behúzódni. Kint volna jó! — kezdte a fegyör, aki azt hitte, hogy az ügyvéd a kinti napfény után áhítozik.

(Folytatjuk) t