Petőfi Népe, 1986. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-25 / 47. szám
1986. február 25. • PETŐFI NÉPE * S EREDMÉNYES LAKÁSPROGRAM BÁCS-KISKUNBAN Két esztendő alatt 1600 család kapott támogatást A megye lakossága előtt ismert, hogy 1984-ben a városi és városi jogú nagyközségi tanácsúk 3 éves (1984—86-ra érvényes) programot készítettek az alacsony jövedelmű, többgyermekes családok és a családalapító fiatalok lakáshoz jutásának elősegítésére. A megyei program — a itöbb mint háromezer igényjogosult család lakáshelyzetének elemzése után — 1986 végéig mintegy 2200 család lakásigényének kielégítését tartotta reálisnak. Ez azonban nem azonos a lakáskiutalás korábbi tanácsi gyakorlatával. Ugyanis a programban lényegesen nagyobb szerepet kapott és kap az úgynevezett első lakás (alacsonyabb komfort- fokozatú átmeneti otthon, ifjúsági garzon stto.). S a tanácsúk — a család megfelelő előtakarékos- sága mellett — néhány éven belül garantálják a tényleges igényeket kielégítő lakáshoz jutást. A program keretében a jövedelmi viszonyuk alapján egyébként jogosultak közül is csak a legrászorultabbak, az összesnek mintegy egyharmad része kaphat szociális bérlakást. Ezért a tanácsok családonként megvizsgálják, hogy az igényjogosultak közül kik tudnak lakásépítést vagy -vásárlást vállalni — tanácsi külön támogatás mellett. Mit hozott az 1985-ös esztendő ? A program második évéről, 1985-ről megállapítható, hogy eredményes volt. Az év elején nyilvántartott 2755 igényjogosult közül december végéig 583 család tanácsi bér- és tanácsi érté- kesítésű lakást kapott. További 516 család részesült lakásépítési és -vásárlási külön támogatásban. Ennek összege meghaladta a 63 millió forintot. Az elmúlt két év összesített eredményei ugyancsak a program tervszerű végrehajtását bizonyítják. 1984—85-ben összesen 1598 család lakáshoz jutását biztosították, illetve segítették a helyi tanácsúk. Ezek közül 863 család lakáskiutalást, 735 pedig tanácsi külön támogatást kapott 90 millió forint összegben: A saját erőt kiegészítő támogatás átlagosan több, mint 120 ezer forint, s ez a munkáltatói támogatásokkal együtt családonként eléri a 160— 200 ezer forintot. Az eddigi eredmények és tapasztalatok igazolták az előzetes várakozásokat. A lakáselosztás és a teherviselés igazságosabbá vált. Szociális bérlakást valóban csak a legrászorultabbak kaphatnak. A tanácsi és a munkáltatói támogatás pedig olyan saját munkát és erőforrásokat is mozgósít, amelyeket eddig a lakásigények kielégítésébe nem tudtunk bevonni. Növekedett a lakásra várók biztonságérzete is, mivel a programiban szereplők folyamatosan, előre meghatározott időn belül — általában három év, Kecskeméten körülbelül 5 év — lakáshoz juthatnak. Amin változtatni kell Az elmúlt két évben azonban az előkészítő és a végrehajtó munka több fogyatékossága és problémája is felszínre került. Ezeket az érdekeltek ismerik, néhányat azonban itt is indokolt felvetni a további együttműködés javítása céljából. Nem mindig megfelelő a tanácsok és a munkáltatók együttműködése a jogos lakásigények rangsorolásában, kielégítésében. A jövőben — a szociálpolitikai szempontok mellett — fokozottan kell figyelembe venni az igény- jogosultak munkához való viszonyát, a munkahelyi vezetés és a kollektíva véleményét. A munkáltatókat szervezettebben kell bevonni a lakáshoz jutás feltételeinek javításába. (A pénzügyi támogatás mellett a terül etailakí- tásba, szervezésbe, kivitelezésbe.) Az eddigieknél átfogóbb támogatásiban szükséges részesíteni a saját lakásépítést vállaló családokat. Eddigi tapasztalataink azt bizonyítják, hogy az igényjogosult családok alig 15 százaléka vállalja a lakásépítést. (1984-ben 32, 1985-ben 191 család.) Az okok sokrétűek. A megkérdezettek a telekellátásiban és a szervező, kivitelező munkában is több támogatást kérnek. Ehhez — a tanácsok mellett — a lakásszolgálatok és a munkáltatók hatékonyabb segítségét is joggal igénylik. Tovább kell szélesíteni a lakásépítő szövetkezetek, a KISZ és a Hazafias Népfront eddigi eredményes közreműködését is. A lakásvásárlási támogatások eredményességét csökkenti, hogy a támogatottak egy része a vártnál nehezebben jut lakáshoz. Elsősorban Kecskeméten hiányzik -a megfelelő összhang a támogatási lehetőség és az eladásra kínált lakások között. Jóllehet ehhez az OTP saját lakásépítése és -értékesítése összességében megfelelő fedezetet jelent, az átadások ütemessége azonban nem kielégítő. Itt a lakáshoz jutás feltételét sürgősen javítani keld. Ehhez további segítséget nyújthat a tanácsok és a kivitelezők saját lakásépítési vállalkozása, ennek helyi megalapozása, széles körű támogatása. 1986-ban a hároméves lakáshoz jutási program befejező szakaszába érkeztünk. A helyi tanácsok már összegezték éves feladataikat és lehetőségeiket. A jelenleg nyilvántartott 1594 igény- jogosult család közül az év folyamán mintegy 800 részesülhet lakásjuttatásban, illetve lakás- építési, -vásárlási támogatásban. A tanácsi tervek a támogatott családok számának és a támogatás összegének növekedésével számolnak. A körülbelül 500—600 igényjogosult család 70—80 millió forint támogatást kaphat. Így az egy családra jutó támogatás az eddigi 120 ezer forintról 160 ezerre emelkedik, de a tényleges körülményektől és a jövedelmi viszonyoktól függően elérheti a 200—250 ezer forintot is. Az 1986. évi célkitűzések alapján a programban szereplő családok közül három év alatt körülbelül 2400 család lakáshoz jutását tudják a tanácsok biztosítani. A további mintegy 800 család 1987-ben (Kecskeméten 1987—88-ban) kaphat szociális bérlakást, illetve tanácsi külön támogatást. Új igények Folyamatosan jelentkeznek az új igények is. Ezek számbavételét és a kielégítés ütemezését a helyi lakásellátási programok tartalmazzák. Az eddigi felmérések alapján várható, hogy a lakásellátás feszültségei a VII. ötéves tervidőszakban mérséklődnek. A tervezett 18—20 ezer lakás felépítésével, a lakásmobili- tás növelését, a lakásgazdálkodás javítását célzó intézkedésekkel a jogos lakásigényeket az eddigieknél gyorsabban és szélesebb körben tudjuk kielégíteni. Támogatási rendszerünk kiszélesítésében előrelépést jelent, hogy e téren is csökkent a „városcentrikus” szemlélet. Az igény- jogosult községi lakosok a városokkal azonos feltételek mellett részesülhetnek lakásépítési és (»vásárlási támogatásban. Indokolt, hogy ezeket az igényeket a községi tanácsok is felmérjék és ütemezzék. Ezek fedezetét a helyi erőforrások mellett a negyei céltámogatás biztosítja. Sándor Béla, a megyei tanács építési és vízügyi osztályvezetője KÉPERNYŐ Egyiket a másik után Két markos ember szorításában tehetetlenül várja a rokonszenves fiatalember az ökölcsapásakat. Ütik, rúgják, majd azt írtaim, ahol érik. Gonosz kiszámí- tottsággal dolgoznak a vadnyugati legények. A seriff ráérősen baktat, nyugodtan szemléli a brutalitást, a hasbarúgásokat. Miiért vetítik az egyik piff-puff filmet a másik után? Az Egyiket a másik utánban hamarosan előkerültek a pisztolyok is, hullottak a fickók, mint egy-egy sikeres dobás* után a tekebálbuk. Mivel feltehetően összehasonlíthatatlanul többen nézik az olasz—spanyol , westernfilmet, mint a Dózsát a másik műsorban, elhatároztam, hogy a bunyós filmről írok. Rövid ideig bírtam — hogy stílusos legyek — cérnával. Átkapcsoltam a kettesre. Ez eddig magánügy volna. Tü r el mességet, mások ízlésének megértését javaslok, ahol csak lehet. Megértem a tévé műsorszerkesztőinek a gondjait. Tetszik, nem tetszik, a közönségigény és a művészi érték hazánkban eléggé távol esik egymástól. Ennek bizonyítása fölösleges szó- szaporítás volna. Elegendő, ha a moziműsorra, bizonyos hanglemezek példányszáimaira gondolunk. A televíziónak úgy kellene teljesíteni a sokféle igényt, hogy egyre több emberiben keltse fel az érdeklődést, a vonzalmat a tartalmasabb, az emberibb műsorok iránt. A brutalitásnak azonban nincs helye — véleményem szerint — a képernyőn. Kollégámtól tudom, hogy a becsületes képű ifjú Is bandita volt a javából. Hidegvérű, ravasz fickó. Még az sem 'mondható tehát — mint a klasz- szikus vadnyugati filmeknél —, hogy a jó, az igaz győzött a rossz, a gonosz fölött. Olyanok a vais- öklűek kalandíilimjei, mint a népmesék — így érveltek a műfaj védelmezői. A többnyire szegény ökölbajnokok, pisztolymesterek révén érvényesül a társadalmi igazság. Ezzel is számoltak a profitra termelő amerikai álomgyárak a világot elárasztó vadnyugati filmdömp inggel. Eszükbe sem jutnak a köznapi igazságtalanságok, az élet sorsi kérdései a vadnyugati kalandokkal elhódított kétkezieknek. Minél kevesebb erőszakot szórakoztatás ürügyén! Hullanak az emberek a tv-híradátóban,, doku- mentuinfilrnekiben. Már az apró gyerekek is megszokták az oktalanul pusztult katonahalottak látványát. Szemünk sem rebben falégetett házakat, lerombolt otthonokat szemlélve. Szemlélve? Már az érdekesség, a különlegesség vonzását is elveszítették a napról napra ismétlődő huszadik századi képsorok. Tetszett a „Cafe Centrál”. Tudom, többeket idegesít, ha Idegen nyelven beszélnek a magyar tévében. A múltkoriban egy Ausztriából közvetített operettrészletet kifogásoltak a nézők. Tetszik, nem tetszik, tudomásul kell vennilnk, hogy összezsugorodó világunkban mind többször kerülünk közvetlen kapcsolatba külföldiekkel. Visszafordíthatatlan ez a folyamat. Mind gyakoribbak a kulturális tnfi- soroserék. A világméretű közügyekben számos ország Illetékes. Természetes, hogy az osztrák-magyar kapcsolatokról csak németül tárgyalhattak, beszélhettek a Hungária Kávéházba meghívott vendégek. A nyílt, a tartalmas, az őszinte eszmecsere Igen erőteljesein bizonyította: hazánk a hétköznapokon is tartja magát az egyebek között az (Európai Kulturális Fórumon meghirdetett elvekhez. Heltai Nándor ÉPÍTÉSZETI KIÁLLÍTÁS ; j Egyéni igények, egységes utcakép Fekete tussal húzott vonalsereg, áttetsző pauszpapíron, fehér vagy színes műszaki rajzlapon, fénymásolatban; területek bevonalkázva, satírozva, kifestve. Településrendezési tervek, épüiet- alaprajzok és -metszetek — amelyek talán a szakembernek mondanak többet —, homlokzati és perspektivikus megjelenités, valamint fotók — ezek viszont a csak kíváncsiskodóknak is sokat elárulnak az építészek, tervezők munkáiból. Mert — szerencsére — a felkasírozott, tablókra kirakott tervdokumentációk éppen ezt a célt szolgálják, amikor egy-egy kiállításon közszemlére teszik őket. Mint például Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában, ahol 12 fiatal építész, a Thoma Emőke vezette egri építészkor munkáiból nyílott bemutató a múlt héten. A tárlatot a tavalyi egri kiállítás anyagából válogatták össze az alkotók és a rendezők, a Magyar Építőművészek Szövetsége helyi csoportjának tagjai. A hazai megrendelésre készült tervektől a párizsi pályázatra benyújtott munkákig széles a skála, ez is mutatja: változatosaik a feladatok. Mégis, a kecskeméti bemutató anyaga alapjában három nagy csoportba sorolható: egyik a pályázatokra készült terveké, második a súk szellemi értéket hordozó, de különböző okok miatt meg nem valósult dokumentációké, harmadik a kivitelezésre váró terveké. Negyedik csoport lehet — s minden bizonnyal az alkotók számára a legkedvesebb — a közreműködésükkel elkészült épületek fotóinak bemutatója. S épp e fotók egy része, valamint egy színes utcakép áll a kiállítás középpontjában, s emiatt nevezte megnyitójában különösen figyelemreméltónak az ' egri építészkör példamutató kezdeményezését Borbély Lajos megyei főépítész. Ugyanis a fiatal szakemberek felvállalták, hogy egységes elvek alapján megtervezik egy egész utca képét az Eger belvárosához, a híres várhoz közeli Almagyar dóimban. Az egykori önálló falucska helyén, üres területen, négyszáz telket osztottak ki sajáterős lakásépítés céljaira, s ebből tizenöt szomszédosat az építészcsoport által kialakított egységes elvek szerint építenek be — az egyéni megrendelők. S jóllehet minden ház más — alaprajzi elrendezésben, homlokzati megjelenésben —, és igazodik a leendő tulajdonos sajátos igényeihez, az ópületsor díszítésével, fonmajegyeivel, szerkezeti arányaival mégis egységes egész, valódi utca. A beépítés — mint ahogy az családi házas telkek osztásakor lenni szokott — nem egyszerre történik, hanem időiben és térben is megosztva. Ám ez nem akadálya a koncepciózus megvalósításnak. A példát Bács-Kiskunban is követni lehetne az új parcellázásoknál — hangsúlyozta a főépítész, akár úgy is, hogy a helyi tanácsúk a telekosztáshoz az 'általános rendezési terv előírásait kiegészítve elkészíttetnének egy lehetséges, a környezetbe illő utcaképtervet is. Amely elsősorban mintát adna, s nem a későbbi lakástervezés lehetőségeit korlátozná. Mindehhez az eddiginél csak kicsivel több szellemi energia szükségeltetik. Az egri építészkor fiataljai az engedélyezési terveket díjmentesen készítették, és a művezetést is ingyen végezték, végzik — ez is nyilván egyik oka sikerüknek. De nem ez a legfőbb ok, s a kiállítás látogatói is meggyőződhetnek róla, hogy a vállalkozás bebizonyítja: a hasonló kezdeményezés némi pénzt is megér! Például az előzetes tervezés árát. Mert a városkép megformálása, a lakóterület arculatának kialakítása hosszú évtizedekre szól. S nem mindegy, milyen lesz a környezet. Bács-Kiskunban pedig különösen időszerű e téma, hisz az országban itt a legnagyobb a sajáterős lakásépítés aránya. Váczi Tamás A MENTŐSÖK ŐRANGYALA - „ÁLDOZAT” A 44-ESEN -A HÖLGY CSAK A SZAPPANT VISZI EL Szolgálatban a rohamkocsi Vijjogó sziréna, tömegszerencsétlenségek, versenyfutás az életért. Többnyire ezek jutnak eszünkbe, ha azt halljuk: MENTŐK. Pedig a fekete egyenruhások munkájának csak egy töredékét teszi ki a szó szoros értelmében vett életmentés. Szerencsére. Ám ez a töredék — éppen jelentőségénél fogva — megkülönböztetett figyelmet, kiemelt technikád és személyi fettételeket igényel, és kap is a mentőszolgálaton belül. Ütőn a .sima” szállítókocsi. Kártékony mazsolák Februári ködös-havas reggel. Hét óra. Szolgálatátadás a kecskeméti mentőállomáson. Sokunk torokszorító ismerősét, a Mercedes rohamkocsit ma dr. Sípos Róbert veszi át, teljes huszonnégy órára. Társai ezen a napon: Horkai János mentő szakápoló és Tóth Ferenc gépkocsivezető, valamint — izgalmas kalandokra számító — jómagam. A potyautas újságíró reményei — ha már itt van, történjék valami —, nem botránkoztatják meg a fiatal raen- tőorvost. — Én is szeretők „vonulni” — mondja. — Ez természetesen nem azt jelenti, hogy örülök, ha baleset történik, de ez a munkáim, amire gyerekkorom óta készültem. Bár megjegyzem, ha hozzánk beteszi a Lábát egy újságíró, szinte őrangyalként hárítja el a súlyosabb eseteket. Ezt cáfolni látszik, hogy ebben a pillanatban felberreg a rohamkocsi csengőjele. Egy perc múlva szirénázva gördül ki a garázsból. — Az Árpád körútra megyünk — mondja Horkai János, és olvassa a sofőrnek a pontos címet. — Egy 74 éves, bőr alá ültetett szí v r i tm usszab ályozóval élő asz- szony lett rosszul. Tóth Ferenc hirtelen a fékre lép. — Már megint ez a ... ! — harapja el káromkodását. — Mindig a. trabantos „mazsolák” hallják meg legkésőbb a szirénát! Kényszerűen lassít, míg a kisautó visszaevidkél megkezdett előzéséből a kamion mögé. A negyedik emeleti lakásban a szomszédasszony segédkezik a nyolcvan körüli férjnek a beteg körül. Sípos doktor megvizsgálja, érdeklődik a használt gyógyszerek felől, elkéri a legutóbbi kórházi leleteket. Nyugtató szavai nem sokat érnek. — Nem jövök én már haza — mondja elhaló hangon a néni, miközben szakszerűen karba veszi a sofőr és a szakápoló. — A legtöbb emeletes házban csak így tudnak szállítani — mondja a lépcsőházban az orvos. — Építészeink elfelejtették számításba venni, hogy a lépcsőfordulókban hordággyal is meg lehessen fordulni. De nem jobb a helyzet a tízemeletesekben sem, mert a hordágy nem fér a liftekbe. — Mi lesz a nénivel? — kérdezem tőle suttogva, már a kórház felé száguldó kocsiban. — Nincs komoly baj. A rosszul - lét valószínűleg a melegfront hatására következett be, de inkább lelki eredetű. Akik tudják magukról, hogy szívbetegek, enyhe mellkasi nyomásna is hajlamosak a legrosszabbra gondolni. Leltárba vett pálinka Miután a kórházi orvosok gondjaira bíztuk az idős asszonyt, v.isszahajitunk a garázsba. A készenlétben álló hagyományos Nysák mellett a rohamkocsi ránézésre is „szuperebb”. Megtudom: az ára — felszereléssel együtt — azok sokszorosa. De tud is mindent,, amire adott esetben eigy mentőkocsiban szükség lehet. Nem tart sokáig a pihenő. A 44-es úton baleset történt. Többet az ügyeletes szolgálatvezetővel, László István mentőtiszttel nem közölt a bejelentő. Dupla riasztó jellel, robogunk a helyszínre. A Skoda körül kisebb csoportosulás. Mint kiderül: sok hűhó — majdnem — semmiért. Az „áldozat” egy erősen alkoholszagú középkorú férfi, aki a főút jobb szélén dülöngélve — saját szavaival élve — ,hirtelen* megszédült” és elesett. A Skoda fél méterrel előtte meg tudott állni. A férfi összezúzott kézfejét az autót vezető fiatalasszony már bekötötte, arca azonban több horzsolástól vérzik. Pillanatok múlva alig lát ki a ragtapaszok alól, és egyre csak azt hajtogatja, hagyj.ák őt békén. A kórház baleseti sebészetén leltárba veszik személyes holmijait — köztük egy félig telt pálinkásüveget —, megröntgenezik sérüléseit. A nap hátralevő részét felháborodott sebesültünk a kijózanítóban tölti. Ismerős a „beteg” ^Következő úticélunk a D. cukrászda. Eleve gyanús, közli velem Sípos doktor. — Félő, hogy megint fölöslegesen bennünket, rúhamkocsiso- kat riasztottak — magyarázza. — Mindkét előző esetben elég lett volna ugyanis „sima” szállítókocsit küldeni, de hát ezt nagyon nehéz a hiányos bejelentésekből megítélni. Jobb napokat megélt idős hölgy piheg a kerek presszóasztal mellett. — Megfulladok — leheli alig hallhatóan. A mentősök összenéznek. „Tolvajnyelvükön ” pár szóval nyugtázzák: ez ismét egy beugrató telefonhívás volt. Nagyot sóhajtva karolják közre az asszonyt, s vezetik a kocsihoz. Megkülönböztető jelzést nem használva, nyugodt tempóban tartunk a kórház felé. Sípos doktor kezelésbe veszi a — mint megtudjuk: nyolcvanhat éves — hölgyet. Venné, de a hölgy gyanakvó. Csak: akkor engedi magához nyúlni, amikor megbizonyosodik felőle, hogy a kényelmes, fekete mentős egyenruhát viselő fiatalember igazán orvos. — Magácska is doktornő? — kérdezi tőlem aggódva, miközben az ágyon fekve megigazítja kucsmájával együtt homlokába csúszó parókáját. — Természetesen — mondja, neki felém kacsintva a doktor. EKG-vizsgálat, vérnyomásmérés következik. Minden a legnagyobb rendben. A belgyógyászat folyosóján egy asszisztensnő ösz- szecsapja a kezét. — Jé, már megint a P. néni! Kolléganői összefutnak, mosolyognak, régi ismerősként üdvöz- lik az asszonyt. Ami azért nem mentes minden iróniától, P. néni ugyanis rendszeres időközönként megjelenik náluk, mondják, legutóbb tegnap volt. Egyedül él, és bár makkegészségesi, nem bírja elviselni, hogy nem foglalkozik: vele senki. Néha a két lábán jön be, néha mentőt hívat. Igazán nem is haragszanak rá ezért. Azért annál inkább, hogy távozásakor mindig eltűnik a mosdóból a papír és a szappan. A törülközőt — többszöri megdorgá- lás eredményeként — már nem viszi el. Az ő kedvét viszont talán* el lehetne venni elnézően fogadott „szórakozásától”, ha a fuvarokat kifizettetnék vele. Ha rajtunk múlik... Lám, az újságíró ismét őnam— gyataak bizonyult. Az említetteken kívül este nyolcig még ösz- szesen háromszor riasztották a rohamkocsit. Komolyabb tennivalójuk ott sem volt a mentősöknek. Az izgalmas sztori így elmaradt, mégis azt mondom: szerencsénkre. Kollégáim nevében is kijelenthetem: ha tényleg ezen múlna, mindannyiunk vállalna, időnként egy-egy félnapos szolgálatot ... Szabó Klára
