Petőfi Népe, 1986. január (41. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-11 / 9. szám
2 • PETŐFI NÉPE 9 1986. január 11. LIBANON Ma: Asszad—Dzsemajel találkozó A bizonytalanság egyenlő a háborúval BE.JRÜT Bejrutban és az egész országban csökkent a feszültség, mert mindenki arra számít, hogy a szombatra tervezett Asszad—Dzsemajel csúcstalálkozó mindent eldönt. A tét: a háromoldalú egyezmény, amelyet Nabih Berri, az Amal vezetője, Valid Dzsúmblatt, a Haladó Szocialista Párt vezére és Elie Hobelka, a- jobboldali keresztény erők feje irt aló december 2tt-án. Az. egyezmény nemcsak Libabon békéjét, de politikai Jelenét és jövőjét határozná meg. Az. már bizonyos, hogy Dzsemajel elnöknek kifogásai vannak: természetesen ellenzi az elnök jogkörének megkurtítását, a hadsereg szerepének megkérdőjelezését, az „alkotmányjogi eretnekséget", amelynek keretében egyszerűen kineveznének egy sor parlamenti képviselőt, és határozottan ellene van annak is, hogy Elie Hobeika, a 27 éves fiatal katonatiszt írjon alá — helyette egy olyan okmányt, amely Libanon politikai jövőjével kapcsolatos. Damaszkusz a libanoni vitákra kétféleképpen reagált: egyrészt világosan közölte, hogy a háromoldalú egyezmény megmósítása nem lehetséges, más- részit ismét a Szíriái fővárosba hívta az aláíró felek képviselőit — és már a következő lépésről, az új libanoni kormány megalakításáról tárgyalt velük. \ Hobelka, a Libanoni Erőik vezetője mindenki értésére adta: a jobboldali keresztény milíciáknak vannak ugyan belső gondjaik (célzás Szamir Zsazsa ellenkezésére) —, de legfőbb gondjuk: Dzsemajel elnök habozása. A frontok nagyjából tisztázódtak — Szíria végső álláspontja kérdéses. Bejrúti újságírói körökben úgy vélik, hogy a hét végén valamilyen határozott döntésre van szükség. A bizonytalanság egyenlő a háborúval. Shultz támogatást sürget a szövetségesektől (folt/tofós az 1. oldalról.) landó erről részletesen nyilatkozni. Megerősítette, hogy az újabb csúcstalálkozó időpontjáról ‘ is folytatódnak a megbeszélések, de időpontot még nem tűztek ki<erre. Moamer el-Kadhnfl, líbiai vezető csütörtökön Tripoliban tartott sajtóértekezletén hatástalannak minősítette az amerikai gazdasági szankciókat, egyúttal azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy meghiúsított minden olyan törekvést, amely a líbiai-amerikai feszültség enyhi% tését szolgálta. Nyugati újságírók részére tartott egyórás sajtótájékoztatóján Kadhafi elmondta, hogy több ország — köztük Olaszország, Jugoszlávia — tett kísérletet a líbiai-amerikai feszültség enyhítésére, az amerikai kormányzat elutasító magatartásán azonban ezek rendre megbuktak. Ügy vélekedett, hogy az Egyesült Államok változatlanul katonai akciót fontolgat országa ellen. Kijelentette: a világ felszabadító mozgalmaival együtt arra fog törekedni, hogy megszűnjék az amerikai katonai jelenlét a Földközi-tenger térségében. Kadhafi megismételte, hogy országának nincs köze a bécsi és római repülőtéren végrehajtott véres terroristaakcióhoz. A líbiai vezető véleménye szerint mindazonáltal nem lehet kizárni, hogy a jövőben is bekövetkeznek hasonló események — mindaddig, amíg a palesztinok nem érik el céljukat, saját álla-: műk megteremtését. ^ Satalov az űr- együttműködésről MOSZKVA A Szovjetunió kész együttműködni a világűr békés felhasználásában minden olyan országgal, amely ez iránt érdeklődést mutat. Ezt hangsúlyozta csütörtökön Vlagyimir Satalov, a szovjet űrhajósok felkészítésének vezetője, aki a nemzetközi űrhajózási programokban való szovjet részvételről és a szovjet űrkutatás eredményeiről nyilatkozott újságíróknak. Emlékeztetett arra, hogy ez év márciusában két szovjet űrállomás is részt vesz a Halley-üstö- kös pontos megfigyelését célzó nemzetközi Vega-programban. Az űrállomások fedélzetén kilenc ország műszereit helyezik el. A távolabbi Jövőről szólva elmondta, hogy két szovjet űrállomás vesz majd részt a Marsot, és annak természetes bolygóit kutató, 1988-ra tervezett Phobos-prog- ramban. Ebben a tudományos kísérletben még a Vegánál is szélesebb körű nemzetközi részvételre számítanak. Közreműködését jelezte Svédország és az európai űrkutatási hivatalhoz tartozó néhány más állaim is. A Szovjetunió szélesíti a nemzetközi együttműködést a személyzettel repülő űrhajók felbocsátásában is — folytatta Satalov. A tervezett közös szovjet—Szíriái űrrepülés részvevőiként Csillagvárosban két szírlai pilóta készül feladatára. A tervek szerint tárgyalásokat kezdenek Francia- országgal arról, hogy francia űrhajósok is részt vegyenek a hosz- szabb ideig a világűrben tartózkodó szovjet űrhajók és űrállomások fedélzetén végzett munkában. T HETI VILÁGHÍRADÓ AZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA: VASÁRNAP: Amerikai flottamozdulatok a Földközi-tengeren, lélektani háború, majd gazdasági szankciók bejelentése' Líbiával szemben, a bécsi és római merényletekre hivatkozva; A NATO-partne- iipk nem követik az amerikai lépéseket, világszerte bírálják az amerikai magatartást. — Nehézségek a damaszkuszi egyezmény végrehajtása kapcsán. «ÉTFÖ: Vietnami—amerikai tárgyalások Hanoiban a háborúban eltűnt amerikai katonák földi maradványainak felkutatásáról. — Az Iszlám Konferencia külügyminiszteri értekezlete Fezben. KEDD: Sevardnadze Moszkvában Kaddumlval, a PFSZ politikai osztályvezetőjével tárgyal. — Bejelentés Mihail Gorbacsov idén esedékes indiai útjáról. — Kambodzsa nemzeti ünnepe. SZERDA: Managuában nemzetközi békemenet, több közép-amerikai ország nem ad engedélyt a területén történő áthaladásra. — A KGST tervezési bizottsága a vietnami fővárosban tanácskozik. CSÜTÖRTÖK: Szovjet—jugoszláv külügyminisztert találkozó Moszkvában. — A kabineten belüli viták következtében lemond Headline angol hadügyminiszter. — A KNDK igényt tart rá, hogy az olimpiai rendezvények egy részét Korea északi felében bonyolítsák le. PÉNTEK: Abe Sintaro japán külügyminiszter Washingtonban.'— Elnökválasztási kampány Portugáliában. A hét három kérdése: Mi áll a Líbia körül kirobbant feszültség hátterében? A terrorizmus korunk egyik rákfenéjévé vált, minden józanul gondolkodó embernek el kell ítélnie ezeket a bűnös cselekedeteket. A bécsi és római repülőtéren történt merényletek tömegmészárlássá fajultak, s ami bennünket közvetlenül is érintett, a szemtanúk és a sebesültek között magyarok is voltak. A terrorizmus megfékezéséhez igazi nemzetközi összefogás szükséges, ennek volt biztató Jele a Biztonsági Tanács minapi egyhangú állásfoglalása. Ugyanakkor a nemcsak felületesen szemlélődő joggal állapíthatja meg, hogy a terrorizmus végleges felszámolása nem képzelhető el azoknak a súlyos problémáknak megoldása nélkül, amelyek rendezetlensége hozzájárul a torz és szélsőséges formában jelentkező megnyilvánulásokhoz. Észak-Irországtól a Baszkföldig, Libanontól a palesztin kérdésig, sajnos se szeri, se száma azoknak a válsággócoknak, amelyek táptalajt jelentenek a terrorizmushoz. Sok mindent lehet és kell tenni, de egyet nem szabad: a terrorizmust ürügyként használni az állami szintre emelt, ellenterror alkalmazására, független országok fenyegetésére, más országok' ügyeibe történő erőszakos beavatkozásra. Washington a héten mégis éppen ezt tette Líbia irányában. Néhány nap alatt az Egyesült Államok szint^ minden eszközt kipróbált. Először katonai felvonulásra és flottamozdulatokra került sor a mediterrán térségben, nem messze Líbia partjaitól. A szovjet sajtóban, amely határozottan bírálta ezt az amerikai sorozatot, egy új kifejezés nyert polgárjogot. Amerikai kommentárokat idézve „neoglobalis- ta doktrínáról”, az amerikai „új globalizfhusról” cikkeztek. A régi „világcsendőri” szerep felelevenítéséről van szó, azzal á különbséggel, hogy Washington nem egyedül, hanem szövetségeseivel együtt szeretne célt érni. A tulajdonképpeni cél pedig nem más, mint globálisan (átfogó, általános) módon beavatkozási jogot formálni mindazoknak az országoknak ügyeibe, amelyek nem hajlandók az amerikai politika irányát követni. Moszkvai vélemény szerint ez ellentétes a gen- f szellemmel, s egyúttal azt Is jelenti, hogy az Egyesült Államok a világ különböző pontjain szovjetellenes alapon, katonai fölényt akar kicsikarni. (Természetesen eredménytelenül, hiszen más a kívánalom, és megint mások a nemzetközi realitások.) A szövetségesek azonban fenntartásokkal élnek, egyrészt elvi okokból, a jelzett amerikai politika veszélyessége miatt. (Ha ezt ilyen nyíltsággal természetesen nem is hangoztatják), másrészt jól felfogott gyakorlati érdekeik következtében. A héten elhangzott nyilatkozatok (elnöki és külügyminiszteri sajtóértekezlet), „nyitvahagyták” az ajtókat a még lehetséges katonai akciók előtt Is. De a történtek és tanulságok figyelmeztetnek: a tűzzel veszélyes játszani, a felelőtlen lépések ártanak a 9 Az Egyesült Államok előbb katonai intervencióval fenyegette meg Líbiát, majd gazdasági szankciókat léptetett életbe ai arab ország ellen. A képen: Reagan elnök bejelenti a „büntető” Intézkedéseket. nemzetközi kapcsolatoknak, s végsősoron Rllgha szolgálhatják az Egyesült Államok valódi nemzeti érdekeit. Mi akadályozza a damaszkuszi egyezmény végrehajtását? A damaszkuszi egyezmény, a Libanon jövőjéről, a kibontakozásról szíriai közvetítéssel kötött megállapodás érvényben van, csak éppen a megvalósítás halad nehezen. A tűzszünet ellenére Bejrutban időnként megszólalnak a fegyverek, egymást követik a merényletek, Dél-Libanonban éleződtkva helyzet. A damaszkuszi egyezménynek — szemben a korábbi nagyszámú egyezséggel — több új eleme van. Először az, hogy a há-: rom legnagyobb tényleges hatalommal rendelkező fegyveres testület (Berri silta milíciája, Dzsúmblatt drúz pártja, és a Ho* beika vezetése alatt álló keresztény libanoni erők) kötötte. Másodszor: olyan Időszakban tárgyaltak, amikor a polgárháború tizenegyedik évében a teljes szét- esettség és apátia uralkodik Libanonban, a gazdasági helyzet mértéktelenül romlott, s e folyamat megállítása valahol közös érdeknek tűnhet. Végül, de nem utolsósorban, Damaszkusz nemcsak az egyezmény aláírásának színhelyét jelöli, de mutatja a szíriai eltökéltséget, hogy béke- fenntartó szerepet yállalva, minden módon hozzá akar járulni a szomszédos ország konszolidációjához. Ugyanakkor zavaró mozzanatokkal is számolni kell. Elég a széttagolt libanoni politikai képre utalni: számos ' kis szervezet kimaradt a rendezés fővonalából, s ezek fegyveres provokációkkal, más hasonló eszközökkel próbálnak hírt adni magukról. Az aláírók között nem szerepeltek a „nagyapák Libanonjának” nevezett hagyományos jobboldali erők. igaz, éppen ezen a héten, az egyezmény egyik eddigi ellenzője, Franzsljé volt elnök csatlakozott a megállapodáshoz. De nem világos a kormányhadsereg szerepének pontos meghatározása, sőt Dzsemajel elnök helye is kérdéses az új felállásban. (Alighanem ez okozta a libanoni— szíriai elnöki találkozó sorozatos halasztását. Milyen események jelezhetik a kambodzsai konszolidációt? Nemzeti ünnepet, évfordulót ültek a héten Kambodzsában, Hét esztendeje, hogy a kambodzsai hazafiak, vietnami támogatással, megdöntötték a már-már nemzethalált előidéző polpotis- ták uralmát. Mindent újra, elölről kellett kezdeni. A világsajtóban joggal honosodott meg — Kambodzsával kapcsolatosan — a találó „nulladik óra’’- kifejezés. S nemcsak egy szétzilált ország rend- behozatala várt a fordulat végrehajtóira, hanem az állandó harc; külső segítséggel egymást . követték a fegyveres betörések, s az ENSZ-ben még ma sem foglalhatta el méltó, jogos helyét a kambodzsai népköztársaság. Most, az évfordulón, a konszolidáció új eredményeit sorakoztathatták fel. Működik az államgépezet, törvényes rend van az országban, fejlődik a gazdasági és társadalmi élet. A legutóbbi párt- kongresszus már a távlati tervekről Is tanácskozhatott. Az elmúlt esztendőben, a száraz évszak során felszámolták az ellenforradalmárok tizennyolc határmenti bázisát, többezer emberüket megsemmisítették. A kedvező fejlemények nyomán folytatódhat a vietnami csapatkivonás, a nemzeti ünnepen elhangzott nyilatkozatok szerint a kambodzsai néphadsereg mindinkább képes a védelemre, s legkésőbb az évtized végéig az utolsó vietnami katonák is elhagyják az országot. Ha azonban megszűnik a külső beavatkozás — ez a dátum még korábbi is lehet. Réti Ervin Megkezdte tanácskozását a MEDOSZ XXVI. kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról.) nélkülük ma már nem képzelhető el például a társadalmi munka szervezése sem. ösztönzik a munkaversenyt, amely a — felvetések szerint — a jövőben az eddiginél jobban segítheti az exportvállalások teljesítését is. Többen, Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter Is, szóltak a munkaerő-gazdálkodás ellentmondásairól. A miniszter azt fejtegette, hogy báláz elmúlt öt évben a mezőgazdaság kisebb létszámmal növelte a termelést, tehát növekedett a munka termelékenysége, ám egy- egy területen még mindig túlságosan nagy számú munkaerőt fog. lalkoztatnak. A belső munkaszervezés sem tart lépést a lehetőségekkel, holott számos üzem példája Igazolta, a munkaerő helyes irányításával, mozgatásával javulhat a termelés hatékonysága. A vitában az egyes ágazatok helyzetére la kitértek. Az állattenyésztés jövedelmezőségének javítására hozott intézkedések nyomán a helyzet javulására lehet számítani, de _— erre Váncsa Jenő Is utalt — nem szabad kihasználatlanul hagyni a helyi lehetőségeket. Ezek feltárását a szakszervezet sajátos eszközeivel, Szervező munkájával az eddiginél is jobban segítheti. Egyebek között az elhullási veszteség csökkentésétől is várható a gazdaságosság javulása. A tudományos kutatás jelentősége — mint többen rámutattak — a következő években tovább növekszik. Arra kell. törekedni, hogy a szellemi tőke mindjobban kamatozzék a gyakorlatban, ezzel kapcsolatban az elmúlt időszakban kedvező tapasztalatok vannak. Kedvezőtlen viszont, hogy visszaszorulóban van az alapkutatások aránya, ami a későbbiekben gondot jelent az újabb módszerek megalapozásánál és a külföldi eljárások átvételénél egyaránt. A fölszólalók elemezték az erdészeti és a vízügyi ágazat helyzetét. Hangoztatták: kedvező, hogy javult a szociális ellátás, aminek a szabadban végzett munkánál különösen nagy jelentősége van. Korszerűsödött az üzem- egészségügyl ellátás is, ám ennek Javítása néha érthetetlen rendelkezésekbe ütközik; a gazdaságok üzemorvosai nem élvezik az egvéb dolgozókat megillető juttatásokat, nem kapnak például hozzájárulást a gépkocsihasználathoz. A kongresszusi küldöttek megkoszorúzták a földművesmozgalom mártírjainak emléktábláját. Rigó Sándor felszólalása — Bács-Klskunban — kezdte a MEDOSZ megyei bizottságának titkára — szakemberek segítségével elemeztük az elmúlt 5 évben a kulturális célra szánt kiadások rendeltetésszerű felhasználását az alapszervezetekben. Megállapítottuk, hogy a szűkülő anyagi források ellenére a kulturális n,evelőmunkában értünk el eredményeket, az emberek igényét felkeltő új ismereteket nyújtó programok iránt van érdeklődés. Az anyagi forrással rendelkező nagyüzemekben —, ahol egységes művelődési terv alapján dolgozó lelkes tisztségviselők találhatók, a művelődési bizottságban — tapasztalható tagságunk kulturális igényelnek sokoldalú kielégítése. Bizonyltja ezt: az országjáró kirándulások sokasága, a történelmi emlékhelyek, a múzeumok, kiállítások kollektív látogatása. A kulturális nevclömunka továbbfejlesztésére ajánlom a munkahelyi művelődési kezdeményezések további kibontakoztatását, például az amatőr művészeti mozgalom felkarolását. Erre már igen jó példákat találhatunk a megyében. E mozgalom felkarolásával a beszámolási időszakban növekedett szak- szervezetünk befolyása a megye művészeti életére. A szakszervezetek által támogatott művészeti közösségek, kamaraegyüttesek, népdalkórusok, néptáncegyüttesek, citeraegyüttesek, fafaragók, fotószakkörök színvonalas munkája jól segíti a nép kulturális hagyományainak ápolását. A későbbiekben mint jó példát megemlítette a felszólaló a kunfehértói, évenként megrendezett MEDOSZ, KISZ, MHSZ kulturális, ifjúsági és honvédelmi találkozót, amelyet tavaly már a 25. alkalommal rendeztek meg, majd így folytatta: Amellett, hogy igyekszem mozgalmi munkánk széles eszköztárának néhány részletét bemutatni, nem hallgathatom el, hogy a továbblépéshez az anyagi lehetőségek megteremtésére is szükség van. Ezért is tartom fontosnak, hogy az írásos beszámolóban kiemelten foglalkozik központi vezetőségünk, elnökségünk a művelődés és tömegsport cél- támogatási rendszerével. A központi célok teljesíthetők, a differenciált támogatási rendszertan, alapszervezetek tagsága a jövőben is igényli, * • , . ■ „ A fejlődés ellenére — olvashattuk az írásos beszámolóban — több területen elmaradtunk a tagság igényeitől a kulturális nevelésben. A VII. ötéves terv Időszaka alatt további előrelépésre van lehetőség, a tömegpolitikai, a művelődési, az agltációs és a propagandamunkában — hangoztatta Végezetül a MEDOSZ Bács-Kiskun megyei titkára. Marjai József hazaérkezett Havannából Pénteken hazaérkezett Havan- tudományos együttműködési bi~ nábál Marjai József, a Miniszter- zottság magyar tagozatának elnő- tanáds elnökhelyettese, a magyar Voe, aki rétest vett a bizottság 14. —kubai gazdasági és műszaki— ülésszakán. (MTI) LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETI * Reagan tárgyalása Abe Sintaróval Reagan amerikai elnök pénteken rövid tárgyalást folytatott Abe Sintaro Japán külügyminiszterrel. Abe pénteki találkozóinak napirendjén szerepelt még egy megbeszélés Bush aleínökkel, valamint Shultz külügyminiszterrel is. Ugyancsak találkozót tartott Weinberger hadügyminiszterrel is. A Japán külügyminiszter washingtoni tárgyalásainak középpontjában a két ország kereskedelmi mérlegének kérdései, a Japán export és Import problémái álltak. A Weinberger hadügyminiszterrel folytatott tárgyalás fő témája az űrfegyverkézési program, illetve Japán részvétele a program egyes pontjainak megvalósításában. ÜLÉSEZETT AZ SZMT ELNÖKSÉGE Vita a lakásépítés ütemezéséről A Szakszervezetek Bács-Kiskun Megyei Tanácsa elnökségének péntek délelőtti ülésén dr. Körös Gáspár vezető titkár köszöntötte a megjelenteket, majd Gaborják József, a megyei tanács tervosztályának vezetője tartott tájékoztatót a megyei tanács 1986. évi költségvetésének tervezetéről. Az elgondolásokat és a hozzászólásokban megfogalmazott észrevételeket, javaslatokat Is megvitatják majd a Szakszervezetek Megyei Tanácsának következő ülésén. Különösen az állami és szociális támogatású bérlakások ütemezése nyugtalanítja az elnökséget. Helyeslik a nagyarányú iskolai, főként középiskolai fejlesztéseket, de attól tartanak, hogy az új ötéves tervben meghatározott, az említett kategóriába tartozó lakásokat csak akkor tudják megépíteni, ha már 1986-ban több elkészül ezekből a tervezettnél. Princz László, az SZMT titkára ismertette azt a tervezetet, amely összefoglalja, hdgy a tömegszervezet miként kívánja segíteni 1986-ban a gazdálkodást. Ez a napirend is SZMT-ülés elé kerül. Elfogadták az SZMT, munka- és rétegbizottságai, valamint az elnökség első félévi munkaprogramját és ülésrendjét. Az elnökség több kulturális jellegű ügyben is állást foglalt. H. N.