Petőfi Népe, 1986. január (41. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-10 / 8. szám
Épületterv az Aranyhomok Szálloda mögé ÉVFORDULÓ Hetven évvel ezelőtt, 1916. január 10-én született Sune Bergst- röm svéd orvoskémikus, a híres Karolins- ka Intézet orvosi karának dékánja, aki 1982-ben (két tudóstársával, a svéd Bengt In- gemar Samuelssonnal, s az angol John Robert Vane-nel megosztva) orvosi Nobel-díjban részesült „a prosztaglandinokkal és az azokkal rokon, biológiailag aktív anyagokkal kapcsolatos felfedezéseiért", a prosztaglandin kémiai szerkezetének meghatározásáért. A svéd orvosprofesszor 1977- től az ENSZ Egészségügyi Világ- szervezete, a WHO tanácsadó bizottságának elnökeként is hírnevet szerzett, s 1975 óta ő a stockholmi székhelyű Nobel-ala- pítvány elnöke. Neki és munkatársainak 1960-ban sikerült először az egyetemi laboratóriumban kristályos formában elkülöníteni két prosztaglandint, s így lehetővé vált a titokzatos vegyü- letek szerkezetének a megállapítása. Kiderült, hogy a prosztag- landinok — és rokon vegyületeik — olyan telítetlen (kettős kötést tartalmazó) zsírsavakból képződő, lipid-természetü molekulák, amelyek többnyire a sejthártyából szabaddá váló arachidonsav- ból keletkeznek, enzimek közreműködésével. Munkásságuk nyomán jelentősen előrehaladtak annak a rendkívül fontos élettani kérdésnek a tanulmányozásában, hogy miképpen hatnak a prosztaglan- dinok a magzati életben. A BÁCSTERV két építésze, Farkas Gábor Ybl-díjas és Vásárhelyi Dániel tervezte azt az egyelőre még csak rajzon látható építményt, amely Kecskemétre, az Aranyhomok Szálloda mögé, az autóbuszmegálló-sorok közé kerül majd. A mérnöki rajz is jól szemlélteti: érdekes, látványos lesz az új létesítmény. A tervről, az épület funkciójáról Borbély Lajos Bács-Kiskun megyei főépítésztől kértünk véleményt, tájékoztatást. — Azóta, hogy a Petőfi Népe tájékoztatta a közvéleményt a városközponti autóbuszmegállók kialakításáról, és a Széchenyi tér e részének parkosítási tervéről, elkészült egy kulturált utasellátó épület terve is. Ez magában foglalja egyebek között a jegyirodát, a diszpécserszolgálati helyet, és a fedett utasvárakozó peronokat. Tervezésénél alapvető cél volt, hogy Kecskemét szecessziós régi főterének hangulatát idézze, hiszen a Széchenyi tér szervesen kapcsolódik a város törtértelmi főteréhez. Az épületterv kialakításánál nagyon fontos szempont volt tehát a régi főtéri épületelemek visszaidézése, végső soron egy hangulatos, városképet gazdagító várakozóhely megvalósítása. További cél volt az Aranyhomok Szálloda — enyhén szólva — szegényes hátsó homlokzatának az eltakarása, az egész tér színesebbé tétele, esztétikai gazdagítása. Mindezeknek — véleményem szerint — kitűnően megfelel °z a terv. — Mikor lesz készen a hagyományokat továbbvivő, mégis újszerű épület? — A legjobb tudomásom szerint még az idén felépítik. Fontos a gyorsaság, hiszen több tízezer ember fordul meg naponta ezen a téren. ..— Mi lesz a terület Kiskörút melletti, meglehetősen csúfos északi részével? — Oda lakóépületsort terveznek, a földszinten üzletekkel. S hadd tegyem hozzá: a tér végleges rendezéséhez szorosan kapcsolódik a gazdasági malom homlokzati felújítása, amelyet — megfelelő építészeti feltárás után — a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat végeztet majd el. Rapi Miklós "A <****»<»*»*«« ♦ A létesítmény helyét szemlélteti az alaprajz. Megyénk az országos sajtóban Heti Világgazdaság, 1986. 2. szám: Ballal József: Látogatás a Ferrari-gyárban. Egy márka a fielső házból (Riport Enzo Ferra- rival, a maranellói gyár alapítójával.) — Mézes Flóriánt: Atom- hulladék-tárolás Pakson. Hácsmllliárdok. (Az újítás egyik kivitelezője a Vegyépszer tiszakécskei gyára.) Számítástechnika, 1986. 1. szám: COMPUTER—M Kecskeméten. (A SZÜV első vidéki ügyfélszolgálati irodájáról.) — Tóth Istvánná: Neumann-közgyűlés 1985. Tisztújító«. (Leitner László, a SZÜV kecskeméti központjának igazgatója Neumann-díjat kapott.) ■ Pajtás, 1986. 1. szám: Jó helyre (került a pénz. (A berhidaiak javára történő hulladékgyűjtő-akcióban a bácsalmási általános iskola úttörőcsapata az élőn van.) ;. i Magyar Mezőgazdaság, 1986. 2. szám: Kiákert-akadémia. (A Bács-Kiskun Megyei Tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának előadássorozatáról.) — Borsi László: Agrotechnika ’85. Gépkiállítás Frankfurtban. (Hazánkat a Kecskeméti Mezőgép Vállalat is képviselte.) > . Köznevelés, 1986. 2. szám: Garai István: Az önállóság feltétele. (A kiskunfélegyházi tanár hozzászólása a Vita az iskola működésének és belső életének továbbfejlesztéséről című rovatban.) Képes Újság, 1986. 2. szám: V. Kerekes Ferenc: Napközben (A tiszakécskei vásárlók problémáiról.) — A legidősebb lakó 103 éves. (Havasi Hénrik születésnapjáról írnak: Hirsch Imréné és a soltvacbkerti öregek napközi otthonának gondozónői.) Pesti Műsor, 1986. 2. szám: Seress Eszter: Beszélgetés Gábor Miklóssal. (Az interjúban a színművész kecskeméti éveiről is __ emlékezik.) Testnevelésóra — télen Nemigen kedvezett az időjárás a téli sportokat kedvelő gyerekeknek * szünidőben. Igaz, némi hó esett, de annak is már csak nyomaival találkozunk itt-ott, a hőmérő higanyszála viszont egyre lejjebb kúszik, s így semmi akadálya az iskolaudvarok jégpályává alakításának. Van, ahol ennek már évtizeden hagyománya van. mint például a kecskeméti Zrínyi iskolában, de említhetjük akár a Kertvárosi, a II. Rákóczi Ferenc, vagy a Molnár Erik Általános Iskolát is. A gyerekek nemcsak a délutáni szabad idejüket tölthetik a jégen, hanem — ahol lehetőség van rá, s persze az időjárás is kedvező — itt tartják a testnevelésórákat is. A korcsolyázás, a téli sportok gyakorlása ugyanis szerepel sí tantervi anyagban. A témához kapcsolódó hír: mintegy 250 általános iskolás vesz részt január 11-én és 18-án Mórágyon, a megyei téli úttörőolimpiai döntőin. Jóllehet, Bács-Kiskun nem bővelkedik a szánkózásra, síelésre alkalmas terepekben, az ifjú olimpikonok mindig szép sikerrel szerepelnek a hagyományos téli sportvetélkedéscn. (Tóth Sándor felvétele) A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK. Elütötte a vonat — Öngyilkosság az. öá-ösön Elütötte egy személyvonat a vágányok mellett gyalogló Katona Júlia 80 éves kecskeméti, Sárospatak utca 27. szám alatti lakost. A szerencsétlenség január 7-én, kedden 13 óra 50 perckor történt, a Kecskemét és Katonatelep közötti vasútvonalon. Az idős asszonyt súlyos sérüléssel szállították kórházba. Baja és Vaskút között, az 5506- os számú úton január 8-án, szerdán 7 órakor Gálái András Sándor 29 éves bajai lakos (Darázs u. 48.) figyelmetlenül vezette személygépkocsiját. Nekiszaladt egy — az úttest jobb szélén álló — személyautónak, keresztbe fordult az úton és összeütközött egy éppen odaérkező személykocsival, amelyet Fogl József vezetett. A vétlen járművezető, Fogl köny- nyebben megsérült. A gépkocsikban mintegy 70 ezer forint kár keletkezett. Mélykút külterületén, az 55-ös számú úton, ugyancsak szerdán, Bagóczki Péter Pál 31 éves helyi lakos (Zrínyi u. 9.) kerékpárjáról leszállt és egy felé közeledő — már féktávolságon belül lévő — tehergépkocsi-szerelvény elé vetette magát. Átgázoltak rajta a teherautó pótkocsijának kerekei. Sérüléseibe a helyszínen belehalt. Cselekményét — a vizsgálat eddigi adatai szerint — öngyilkossági szándékkal követte el. R. M. 1988. január 10-én, pénteken. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Tájelőadás. 1« órakor Klskuntnaj- sán: PARASZT DKKAMERON. Előzetes. 11 órakor: GYERE HAZA MIKKA- MAKKA! ERDEI FERENC művelődési központ 19 órakor: Szexológiai szabadegyetem. NŐI SZEXUÁLIS ZAVAROK ÉS GYÓGYÍTÁSUK. Előadó: dr. Kiss Ernő klinikai pszichológus. Előzetes. Január ll-én, szombaton délelőtt 11 órakor a Hunyadi János Általános Iskolában Clróka Bábszínház: LODAS MATYI. MOZI KECSKEMET Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: KÉK VILLÁM. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülteknek! Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 8 és 8 órakor: VEZEKELJ BONODÉRT! sz., szovjet film. Otthon mozi: szünnap. Stúdiómozi: 8 órakor: KUNYHÓ A NÁDASBAN. Sz., bolgár film. Csak lfl éven felülieknek! Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: A VILÁGGÁ MENT KIRÁLYLÁNY. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: ÉLETBEN MARADNI. Sz., amerikai film. 14 éven felülieknek! Központi mozi: 4, fl és 8 órakor: ANDROIDOK LAZADASA. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek! KISKOROS Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: ARANY- BSO YUCCABAN. Sz., mfo., cflasz film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 órakor: A KIRÁLY, AKINEK NEM VOLT SZÍVE. Sz„ mb„ firm mesefilm. < és I órakor: AZ ELE- FANTEMBER: Mb., angol film. 14 éven felülieknek I TI8ZAKÉC8KE A művelődési központban: 7 órakor: A MI CSALADUNK. Magyar dokumentumaim. 14 éven felülieknekI Élménybeszámoló ^ecslőadó; a Szórakaténuszban játék tervező A Szórakaténusz Játékműhely és Múzeum Baráti Köre ez évi első össze j öv atelét holnap 18 órakor tartja a játékmúzeumban. A vendég: Szilvássy István belsőépítész-konstruktőr, aki amerikai tanulmányújáról tart előadást, Autóstoppal az Atlantióceántól a Csendes-óceánig címmel. Szilvássy István tagja a Fiatal Iparművészek Stúdiójának. Belsőépítésznek és tárgytervezőnek tartja magát. Elsősorban játékokat tervez, de emellett kiállítások, ifjúsági klubok, és lakások belsőépítészeti tervezésével is foglalkozik. Játékai szerepeltek 1982—83-ban a nürnbergi kiállításokon, 1983-ban a Fiatal Iparművészek Stúdiójának bemutatkozása keretében a kanadai Ed- montban, 1984-ben Innsbruckban. Részt vett a Fiatal Iparművészek Stúdiójának első hazai kiállításán, ahol a KISZ Központi Bizottságának diját nyerte el fajátékaival. Ugyanebben az évben az I. Országos szoba játék- és játszótéri pályázaton kiemelt különdíjat kapott fajátékterveiért. HÍREK • HÍREK NAPTÁR 1986. január 10., péntek Névnap: Melánia Napkelte: 7 óra 30 perc Napnyugta: 16 óra 13 perc Holdkelte: 7 óra 58 perc Holdnyugta: 13 óra 47 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás Jelenti: Január 8-án Kecskeméten a közép- hömérséklet mínusz 1,0 (az SO éves átlag mínusz 0,9), a legmagasabb hőmérséklet 1,8 Celsius-fok volt. A nap 3 órán keresztül sütött, csapadék nem hullott. Tegnap reggel 7 órakor mínusz fi,2, 13 órakor mínusz 2,9 Celsius- fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 6,9 fok, a tenger- szintre átszámított légnyomás 1019,7 millibar — emelkedő — volt. Január 8-án, Baján a középhőmérséklet mínusz 1,0 |(az 50 éves átlag mínusz 1,2), a legmagasabb hőmérséklet 2,6 Celslus-fok volt. A nap 3,3 órán keresztül sütött, csapadék nem hullott. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 2,1, 13 órakor 0,0 Celslus-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 3,0 fok, a tengerszlntre átszámított légnyomás 1018,3 millibar — emelkedő — volt. — Felújítják, bővítik az orvosi rendelőt az idén Vaskúton. A tervek szerint két körzeti orvosi, fogorvosi rendelőt, valamint egészségügyi tanácsadót alakítanak ki. A (társadalmi munkával is támogatott (beruházást 1987-ben fejezik ‘be. — Garán ötven évre tartós használatba adják a házhelyeket. Jelenleg is huszonhárom telek vár gazdára. A tanács oly módon is segíti az építkezőket, hogy anyagot ad járdaépítéshez az új háztulajdonosoknak. — TANYAVILLAMOSÍTÁS. Kunadacson, Alsóadacs térségében 35—40 tanya villamosítására kerül sor az idén, 2,5—3 millió forint költséggel. Az érintettek hozzájárulása tanyánként 40—50 ezer forint. Szükség szerint vehetnek fel OTP- vagy takarékszövetkezeti kölcsönt is. — ÜJ ÁLTALÁNOS iskola épül Szeremlén. A négytantermes iskolaépület a lakosság társadalmi segítségével két év alatt készül el. Azonban építéséhez csak az ötéves tervidőszak végén kezdhetnek hozzá. — SZOBORTARLAT halason. Vass Csaba szobrász alkotásait mutatják be a kiskunhalasi Thorma-múzeumban. A tárlatot Villangó István, a Művelődési Minisztérium főosztályvezetője 13-án, hétfőn nyitja meg. Szűrös Mátyás előadása nyomtatásban A nemzetközi kommunista mozgalom néhány időszerű kérdése címmel füzet alakban megjelent Szűrös Mátyásnak, az MSZMP Központi Bizottsága titkárának 1985. október 30-án a Politikai Akadémián elhangzott előadása. A kiadvány a Kossuth Könyvkiadó gondozásában került a könyvesboltokba. Kitüntetés Kováts Géza kanonokot, kalocsai érseki helynököt, megyei tanácstagot, a katolikus békeblzott- ság alelnökét a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntette ki a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa. A kitüntetést Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke adta át Budapesten. Jelen volt dr. Pas- kai László kalocsai koadjutor- érsek és Polgár István, a Bács- Kiskun Megyei Tanács egyházügyi titkára. — Űj helyen az NSZK nagykövetségének útlevél- és vízum- osztálya. A Német Szövetségi Köztársaság nagykövetsége útlevél- és vízumosztályának új címe január 15-től Budapest, XII. Nógrádi utca 8., telefon: 559-366. Január 14-én, 15-én a vízumkiadás szünetel. Félfogadás idő hétfőtől péntekig 9-től 12 óráig. Jegyek a Forma—1-re A Magyar Autóklub január 14-től megkezdi a Forma—1 autóversenyre a jegyek elővételi árusítását. A klubtagok részére a januárban megvásárolt jegyek árából 5 százalék kedvezményt adnak. Jegyek kaphatók Kecskeméten (Nagykőrösi u. 9.), Kiskunhalason (Tinódi u. 21.), Baján (Április 4. tér 4.) az autóklub irodáiban. — Várossá avatták Boglárlel- lét. Csütörtökön, a helyi postásüdülőben rendezett ünnepi tanácsülésen várossá avatták a két Árpád kori somogyi település egyesítésével létrejött Boglárlel- lét. A várossá nyilvánításról szóló okmányt Czinege Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese adta át az új város vezetőinek. Az ünnepségen jelon voltak Somogy megye párL és tanácsi vezetői, a inegye többi városának küldöttei. — IPARÁGI CSÖOä: Élkészítették a brigádok múlt évi teljesítményének mérlegét az Oroszlányi Szénbányák Vállalatánál. E szerint a vállalat déli bányaüzemében dolgozó Babirálc János elővájó brigádja a hazai szén bányászatban eddig példa nélküli teljesítményt ért el: a három műszakban egymást váltó 43 tagú kollektíva egy év alatt 4594 méter hosszúságú föld alatti vágatot készített. Ez az előrehaladási sebesség országos iparági csúcsnak számít. — Bezárt a Szolnoki Tisza Szálló, miután az elkövetkező hónapokban teljesen felújítják az épületet. Az 1928-ban épített szálloda rekonstrukciós terveit a Budapesti Szövterv készítette, a munkálatok generálkivitelezője a Szolnok Megyei Állami Építőipari Vállalat. A felújítás során kicserélik az épület elektromos és közművezetékeit, majd valamennyi szállodai szobát fürdőszobával látják el. A mostani kádfürdő helyén sörözőt és rendezvénytermet alakítanak ki. A szálló padlásterét is hasznosítják: ott ugyancsak fürdőszobás miamzárdszobákat építenek. A kétcsillagosból háromcsillagossá váló szálló ‘várhatóan augusztusban fogad ismét vendégeket. CSIGÁK Hegyi Füstös László rajzai. — Szerkesztőségi ügyelet. Vasárnap 10-től 18 óráig, hétfőtől péntekig naponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítások, információk közölhetők a 27-611-es telefonszámon, valamint a 26-210-os telexszámon. C Holnapi ^lapszámunkból A negyedik oldalon, a Művelődés, irodalom, művészet című összeállításunkban interjút közlünk Keüchi Fujita japán zene- pedagógus professzorral. Ugyanitt beszámolunk a SZOT-öszlóndíjasok kiállításáról. és közöljük Oláh János pályadíjas novelláját. Az ötödik és a hatodik oldalon a rádió és a tele- _ vizió jövó hett műsorát ta- m lálják olvasóink. PETŐK NÉP* A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Sztrapák Ferenc Főszerkesztő-helyettes: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Prelszlnger András Igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. tool Telefon: 27-Olil Telexszám: 28-210 bm.lv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hlrlapkézbesftő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft. negyedévre: 1B»,— Ft. félévre: *8,— Ft. egy évre: &10,— Ft. Készült a Petőfi Nyomdába» ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út «. 8001 Telefon: aa-777 Igazgató: Ablaka István ■17 ISSN #133—Uta 1 UTAZÓK TÍZEZREINEK