Petőfi Népe, 1986. január (41. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-10 / 8. szám

1986. január 10. © PETŐFI NÉPE • 7 SPORT* SPORT .SPORT 1 ■ HÉT VÉGI ELŐZETES VB előtt válogatott mérkőzés Dublinban és Koppenhágában • Papp fegyelmit kér Tarcsi ellen © Három megyebeli a keretben Az év ökölvívóesemánye az Egyesült Államokban május 8. és 16. között sorra kerülő negyedik világ- bajnokság. Havanna, Belgrád és München után ran­devúznak majd Renóban a világ legjobb amatőr versenyzői. A magyar válogatott keretet Papp László vezető­edző már korábban kijelölte. Decemberben már ke­mény munkát végeztek, s ezt folytatják január ele­jétől. — Az elmúlt évi eredmények újólag aláhúzták, csak úgy várhatunk sikert, ha sokat teszünk érte — mondotta Papp László az MTI-nek. — Minden ed­diginél többet követelünk, aki bírja marad, aki nem, elmegy. A VB-keretből egy versenyző, Tarcsi Gábor (Ú. Dózsa) már el is távozott. Minden indok nélkül ott­hagyta a tábort, s miután ezt már harmadszor tet­te meg, Papp László a MÖSZ fegyelmi vizsgálatát kéri, s azt, 'hogy a tárgyalásig függesszék fel ver­senyzési jogát. — Néhányan átmenetileg hiányoznak a jelöltek közül — mondotta Papp László, akinek változatla­nul Csötönyi Sándor az első számú segítőtársa. — Turu kerettag, de egyelőre — figyelmeztetésképpen — nem hívtuk be a közös munkába. Az Európa- bajnok Somodi könyökműtét miatt van távol, be­tegséggel bajlódik Nagy J., Kertész és Radó is. A VB-keret: 48 kg: Isaszegi (Borsodi Bányász), Hor­váth (Komárom), 51 kg: Várad! (Nyíregyháza), 54 kg: Botos (Salgótarján), 57 kg: Kincses (Kecskemét), 60 kg: Csikós (Kecskemét), Turu (Bp. Honvéd), 83,5 kg: Urnán (Komló), Nagy J. (0. Dózsa), 07 kg: Mol­nár T. (Oroszlány), 71 kg: Hranek (Salgótarján), Kertész (Vasas), 75 kg: Füzesy (Bp. Honvéd), 81 kg; Rimóczi (Kun B. SE), Erős (Paks), 91 kg: Alvics (Bp. Honvéd), 91 kg felett: Somodi (Tatabánya), Szikora (Bp. Honvéd). A VB-kerettagok több hazai és nemzetközi erő­próbán indulnak. Már a hét végén szorítóba lépnek a csapatbajnokságon. Február 12-én országok közöt- ti mérkőzés l©sz — Dublinba utazunk és Írország ellen lesz az első idei válogatott mérkőzés — folytatta Papp László. — Március közepén Koppenhágában Dánia ellen ál­lunk ki. Létrejöhet egy Algéria vagy Szíria elleni mérkőzés is, április elején, itthon. Az országok közötti találkozók mellett különböző egyéni versenyeken is vizsgáznak a VB-jelöltek. Dublin után Debrecenben a válogató jellegű Bocs- kai-viadalon már kötelező a részvétel. Márciusban az NDK-ban, Csehszlovákiában és Bulgáriában vesz­nek részt nemzetközi tornán. Az ezt követő karlsru- hei Inter Kupára már a világbajnokságra elsősor­ban számításba vett 8—9 versenyzőt akarják kikül­deni. — A hét végi csb-rajt miatt pénteken este haza­mehetnek a táborból a versenyzők, de január 27-től ismét együtt leszünk — folytatta a háromszoros olimpiai bajnok. — Áprilistól többhetes lesz a kö­zös felkészülés. A VB előtt két héttel már kiuta­zunk Renóba, a szervezőik még az elmúlt évi mér­kőzésen meghívtak bennünket, hogy megfelelően akklimatizálódjunk. Lengyelország a magyar utánpótlás-válogatott ellenfele Csütörtökön délben Zürich­ben ismét labdarúgó-sorsolást tartottalk. Először a 21 éven aluliak Európa-bajnoksága cso­portmérkőzéseiről továbbju­tott 8 együttest osztották négy párba, majd pedig a BEK, KEK és UEFA Kupa műso­rát alakították ki, ugyancsak a négy közé kerülésért. A 21 éven aluliak Európa- bajnokságún Magyarország Lengyelországgal került szem­be. Az első mérkőzés a len­gyelek otthonában lesz. A győztes a Franciaország—Spa­nyolország párharc tovább­jutójával játszik a döntőért. Az Utánpótlás EB sorsolá­sa, a négy közé jutásért: Svédország—Olaszország, Dá­nia/—Angliai, Lengyelország— Magyarország, Franciaor­szág—Spanyolország. A további műsor a döntőért: Lengyelország vagy Magyar- ország — Franciaország vagy Spanyolország; Svédország vagy Olaszország — Dánia vagy Anglia. A klubok csatározásában a bajnokoknál Barcelona—Ju­ventus mérkőzés lesz, a Bayern München az Ander- lechtet, kapta. BEK: Bayern München— Anderlecht, Steaua Bukarest— Kuusysi Lahti, Aberdeen- Göteborg, Barcelona—Juven­tus. KEK: Rapid Wien—Dina­mo Kijev, Dukla Prága— Benfica, Dynamo Dresden— Bayer Uerdingen, Cr vena Zvezda—Atletico Madrid. UEFA Kupa: Köln—Sporting Húszai born, Real Madrid— Neuchatel Xamax, Hajdúk— Wanegem, Internazionale— Nantes. A klubcsapatok március 5-én és 19-én játszanak. A Koreai NDK részt kér az 1988-as nyári olimpiai játékok rendezéséből A Koreai NDK és Dél-Korea Olimpiai Bizottsága vezetőinek szerdán Lausanine-ban elkezdő­dött újabb tárgyalásairól küldött jelentésében a Reuter hírügy­nökség arról számol be. hogy a Koreai NDK képviselői előter­jesztették az 1988-as olimpiával kapcsolatos javaslataikat. A Koreai NDK jelentős részt kér az 1988-as nyári olimpiai játékok rendezéséből, azt sze­retné, hogy az ötkarikás verse­nyeket Dél-Koreával együtt bo­nyolíthassa le. A Reuter hírügy- tiöksép értesülése szerint a KNDK az olimpiai műsorban szereplő 23 sportág közül legke­vesebb 11-ben kívánja magára vállalni a házigazda szereptét. Ugyanakkor a KNDK olimpiái vezetői — közös rendezés esetén — felvetették Dél-Korea és a Koreai NDK sportolóinaik együt­tes olimpiai szereplését, közös zászló alatt. Az előterjesztéssel kapcsolat­ban kifejtette véleményét Juan Antonio Samaranch, a NOB el­nöke, aki — akárcsak a tavaly októberi hasonló tárgyalásokon — ezúttal is összekötőként tevé­kenykedik a két Korea képvise­lőinek megbeszéléséin. A Nem­zetközi Olimpiai Bizottság' ‘elnö­ke ellenzi a közös rendezés ter­vét, s ismételten kijelentette: ezt csak az olimpiai alapszabá­lyok megváltoztatása tenné le­hetővé. Ahhoz viszont a 92 NOB-taig legalább kétharmadá­nak egyetértésére van szükség. RÖVIDEN • RÖVIDEN X A kecskeméti városi sakkbaj­nokság 3. fordulójának érdeke­sebb eredményei: Molnár B.—Va- rasdy 0:1, Mukics—Kormányos 1:0, C9ala—Molnár Z. döntetlen, Vidéki—dr. Lovas 0:1, Forgács— Fekete 1:0, Haragos—Brandies 1:0, Pólyák—Bauer 1:0, Abel—Pál döntetlen. A mezőnyt három sak­kozó vezeti 100 százalékos telje­sítménnyel: Varasdy (Dutép SC), Mukics (Szabadka) és dr. Lovas (Széchenyi SE) 3—3 ponttal. X Nagyszabású sakkversenyt rendeztek Malmöben. A svájci rendszerű tornán 48 sakkozó in­dult, köztük 5 nagymester és 15 nemzetközi mester. Varasdy Im­re, a Dutép SC nemzetközi mes­tere jól szerepéit az évnyitó tor- nán, holtversenyben a 8. helyen végzett. A győzelmet a csehszlo- ‘ vák Mokry szerezte meg. X Labdarúgó-játékvezetői tan­folyamot inditanak Baján és Kis. kunhalason. Mindkét városban Január 30-ig fogadnak el jelent­kezéseket a testnevelési és sport­felügyelőségeken. PÉNTEK RÖPLABDA NB I-es női mérkőzés, az 5—6. he­lyért: Almásfüzitői TSC—Dutép sC, Almásfüzitő, 16.30. SZOMBAT ASZTALITENISZ Kecskemét körzeti aiztalltenliz- csapatbajnokságu, eUŐ forduló: Kun- szentmtklós, a Damjanich Gimnázium tornaterme, 10 órától. X Mától fogadja az érdeklődő­ket a kecskeméti Katona József Gimnázium udvarán készült jég­pálya. Szombaton és vasárnap délelőtt 9—12 óráig, délután pedig 15—19 óráig várják a korcsolyáz­ni vágyókat. X Hírős Kupa kispályás terem, labdarúgó-tornát rendez a Hirös TSE január 25—26-án, Kecske­méten a Lánchfd utcai Általános Iskolában. A tornára január 22-íg lehet jelentkezni. X A BVSC-ben százhuszomnéigy újonc asztalitenisz-csapat mérkő­zött. A DC-rendszerű versenyen Kuinszentimlklás együttese (Érti. Blanka. Zolnai) veretlenül jutott a legjobb nyolc közé. A közeljövő­ben körmérkőzésen döntik el az újonc I. osztályba való feljutást. X A kunszentmlklósi birkózó­szakosztály a szülők, a meghívott vendégek és a városi jogú nagy­község vezetőinek részvételével rendezte meg ara 1985-ös évet zá­ró és az ideit nyitó találkozóját. A bajnokságon öt férficsa­pat vesz részt, a kunszentmlk­lósi Temaforg, a Dutép, az Or- govány, a Tejüzem és a K. Spartacus III. Valamennyi résztvevő egy-egy mérkőzést játszik a Kunszentmlklósi KSE legjobb női együttesével Is. NB Il-es mérkőzések, nők: Gamma— Kecskeméti Spartacus, Bp., 11 órakor. Férfiak: Ceglédi VSE—Kkfház.1 Lenin Tsz SK. Cegléd, H órakor. KOSÁRLABDA NB I-es férfimérkőzés: Bajai SK— Bp. Honvéd, Baja, Türr István-sport- csarnok, 17.30-kor. A két együttes ötvenkilen- cedik alkalommal méri össze tudását bajnoki mérkőzésen. Az eddigi mérleg a fővárosiak fölényét mutatja, a piros-fe­hérek ötvenegyszer kerültek ki győztesen, így Bajára mind­össze hét alkalommal jutott két pont a Honvéd ellen. A legnagyobb arányú győzelmet 1973-ban érték el a kék-sár­gák, ekkor 77—61 volt az ered­mény. Most talán még a megszo­kottnál is nagyobb az érdek­lődés a Sugovica partján a mérkőzés Iránt. Az ősszel em­lékezetes összecsapáson sze­rezte meg a két pontot a Hon­véd, vitára okot adó bírói té­vedések után. A bajaiak óv­tak Is, de a szövetségben eluta­sították azt. Most Kovács Jó­zsef együttese a pályán sze­retné bebizonyítani, hogy az ősszel jogtalanul fosztották meg a két bajnoki ponttól. Az előjelek mindenesetre biztatóak. A Dánffy Kupán meglepő magabiztossággal győzött a BSK. Kovács József edző arra a kérdésünkre, hogy miként látja csapata esélyeit, röviden így válaszolt: A' dobogós helyezés el- - érése «célunk. s ez a Honvéd, és az egy hét múlva sorra ke­rülő ZTE elleni mérkőzések megnyerését Is feltételezi. Az egyik legponterősebb já­tékos, Kovács László vélemé­nye: aki a rájátszás előtt a második helyen végez, az még a bajnoki cimre is jó esély- lyel pályázhat a pillanatnyi­lag veretlen Honvéddal szem­ben. S ebbe a versenybe még a BSK is beleszólhat... Természetesen a szurkolók is nagyon készülnek. Az egyik leghívebb drukker, Bánhidi Béla szerint a BSK mostaná­ban egyre kiegyensúlyozot­tabb játékot nyújt, egy kis szerencsével a piros-fehéreket is legyőzheti. A rangadó előtt ünnepségre kerül sor, ekkor adják át az OSK-t nyert BSK serdÜlőcsa- patának az aranyérmeket. NB I-es férfimérkőzés: Körmendi DMTE—Kecskeméti SC, Körmend, li7.30-kor. A Csepeltől hazai pályán elszenvedett veresége után re­ménytelen helyzetbe került a Kecskeméti SC férfiegyüttese. Legalábbis arra már nincs sok esélye, hogy a legjobb hat csapat közé verekedje magát, így a Körmend elleni talál­kozó eredménye Inkább csak a hazaiak számára fontos. így látja ezt Rezák I,ászló. a kék­fehérek mestere is: — Némileg felkészülési Jel­leget öltött számunkra a szom­bati meccs, hiszen nekünk már a Tungsram és a Szeol- Délép elleni találkozóra kell összpontositanunk, mert ezek végeredménye beleszámít a rájátszásba is. S ha a követ­kező Idényben is az elit me­zőnyben akarunk szerepelni, akkor ezt a két ellenfelünket mindenképpen le kell győz­nünk. Ennek ellenére némi félelemmel lépünk pályára a körmendi oroszlánbarlangban, amelynek félelmetes híre van a hazai kosárlabdázók között. Újság még a kék-fehérek­nél, hogy Gulyás felépült, s elkezdte az edzéseket. A ka­tonáskodó Király Is a csapat rendelkezésére áll a jövőben. A Dánffy Kupán néhányszor már szóhoz jutott, s meglepő­en Jól mozgott a hosszú kiha­gyás után. Radovics a váloga­tottal túrázott, s csak ma csat­lakozik Körmendre induló társaihoz. NB I-es női mérkőzés: Kecskeméti SC—TFSE. Kecskemét, Városi Sport- csarnok, 18 órakor. A Kecskeméti SC női kosár­labdázói remekül zárták az őszi idényt, mindenki biztos „befutónak” tartja a kék-fe­héreket a legjobb hat együt­tes közé. A merészebbek pe­dig a dobogóra várják a KSC-t. A pillanatnyi helyzet való­ban reményeket táplálhat a kecskemétiekben, de azért né­hány tényező óvatosságra kell, hogy Intsen. Balázs — aki az ősszel néhányszor remekül játszott — továbbra is sérü­léssel bajlódik, s Dömötör dok­tor két hétre cinkcsizmába „bújtatta” a magas játékost, A csapatkapitány Sütő Magdi pedig épp, hogy felépült a sé­rüléséből, s messze van még az igazi formájától. Jó hír viszont, hogy Farkas Anna is meggyógyult, s a TFSE ellen már pályára lép­het. Viszont vele együtt is csak 6—7 felnőtt kosárlabdázó­ra számíthatnak a csapat ed­zői. Az ellenfél pedig erősített a téli pihenő ideje alatt. „Le­igazolták” a válogatott szak­vezetőjét. Killik Lászlót. Így most ő segít Pálinkás József­nek, aki viszont a legjobbak klspadján szokott KUllknek segédkezni. Az ősszel a KSC Idegenben nyert 5 ponttal, minden bi­zonnyal most Is kiegyezne ha­sonló különbségű győzelem­mel. ÖKÖLVÍVÁS Megyei úttörő körverieny: János­halma, lfl.30-kor. RÖPLABDA MNK-mérkőzések, férfiak: Dutép SC—Szolnoki Vegyiművek, Kecskemét. Buday D. Általános Iskola tornacsar­noka, ll.30-kor. Nők: Izsáki Medosz— Dunavarsány, Izsák, 11.30-kor. TEKE Megyei egyéni bajnokság: Kecske­mét. MAV-pálya, 8 órától. Közel 150 tekéző száll harc­ba a két nap soráit a megyei bajnokság aranyérmeiért. Szombaton a férfiak „guríta­nák" három korcsoportban (serdülő, ifjúsági és felnőtt), vasárnap pedig a nők versen­genek. Az egyéni bajnokság mindig jó küzdelmeket hozott a múltban, valószínűleg így lesz ez most is. TÖMEGSPORT KSC Kupa teremlabdarúgó-torna: Kecskemét. Lánchíd Utcai Általános Iskola, 10 órától. A vaskúti teremtorna első forduló­ja: Vaskút, 8 órától. SAKK Kecskemét városi sakkbajnok­ság: 6. forduló 9 órától, 7. forduló 17 érától a Dutép SC Kurucz körúti versenyteremben. VASÁRNAP ÖKÖLVÍVÁS NB I-es csapatbajnoki mérkőzés: Kecskeméti se—Bp. Vasas, Kecske­mét, Városi sportcsarnok, 10 órakor. Igazán nagy csata, valódi rangadóhangulat várható va­sárnap Kecskeméten a KSC— Vasas ökölvfvó-csapatbajnokl találkozón. Az izgalmakat csak fokozza, hogy az ősszel vitat­ható körülmények között győz­te le 15:13 arányban a piros­kék gárda Balzsay Károly csa­patát. Ezen a mérkőzésen több nyert meccset vettek el a kecs­keméti bunyósoktól, s mint az ilyenkor lenni szokott, a ha­zai szurkolótábor előtt szeret­nének elégtételt venni az őszi sérelmekért. Ez nem lesz könnyű, mert a Vasas azóta erősödött. Az ifjúságiaknál a jó nevelőegye­sületnek számító EVIG-től há­rom országos bajnokot „köl­csönöztek” az angyalföldiek. Ráadásul — a hírek szerint — Hollandiába távozott edzőjük fejében két remek öklözőt igazoltak le „tulipánország­ból”. Az egyik a 91 kg-os Van der Leide, aki Európa-bajno- ki és olimpiai bronzéremmel dicsekedhet. Ha ez igaz, akkor Kiss Gyurinak igen kemény ellenfele lesz a nehézsúlyban! Ami a kecskemétieket ille­ti, nem sokat fedtek fel a kár­tyáikból. Nagyon fontosnak ítélik ezt a találkozót, s en­nek megfelelően készültek föl. Az már biztos, hogy a három országos bajnok — Kincses, Kozák és Csikós — szorítóba lép, de valószínűleg a felnőt­tek között száll rlngbe Kará­cson is. RÖPLABDA NB I-es női mérkőié»: Dutép SC— Almásfüzitői Timföld SC, Kecskemét, árpádvárosi «portcsarnok, UJO-kor. Az ősszel többször is leírtuk, hogy a Dutép SC női röplabda- együttese balszerencsés volt. mivel a Jóval nagyobb játék­erőt képviselő bajnoki cso­portba került. Most elérkezett az az idő, amikor az építős lányok bebizonyíthatják az állítás igazságát. Folytatódik ugyanis a keresztjátszás, amelynek keretében a másik csoport csapataival kell meg­mérkőzniük. — Mindössze két hét telt el az utolsó bajnoki óta, s ez a rövid pihenő szerintem sen­kinek sem használt — mond­ja Dunszt István vezetőedző. Az utóbbi napokban megpró­báltam ráhangolni a lányo­kat az Almásfüzitő elleni mér­kőzésre. Csak kevés erősítő, alapozó edzést tartottunk, többre ilyen rövid idő alatt nincs lehetőség, meg nem is lett volna értelme. Célunk az, hogy a hátralevő tíz mérkő­zésen felzárkózzunk a közép­mezőnyhöz, s ha lehet, előkelő helyet szorítsunk ott magunk­nak. Ehhez első lépcsőként si­kerrel kell vennünk a Timföld elleni találkozókat. A csapatban mindenki egészséges. Crnkovlcs felépült, a csapatkapitány Bognárné pedig túljutott az iskolai vizs­gáin. TEKE Megyei egyéni bajnokság: Kecske­mét. MAV-pálya, 8 órától. TÖMEGSPORT KSC Kupa teremlabdarúgó-tomat Kecskemét, Lánchíd Utcai Általános Iskola tornacsarnoka, 8 órától. A Bács-Klskun megyei labdarúgó- játékvezetők teremtornája: János­halma, 8.30-kor. SAKK Kecakemét várod sakkbajnokság: 8. forduló, 9 órától a Dutép BC Ku­rucz körúti vertenytermében. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: __________ 8 .55: Tévétorna (Ism.) 9.00: Iskolatelevlzió. Magyar irodalom (Alt. isk. alsó tagozat) Weöres Sándor: Bóbita 9.20: Az energia I. — Energiaváltozások 0 45" A hálózat 10.00: Nyugdijasdélelótt — Tékozló szív — Francia tévéfilm (Ism.) 11.30: H. Barta Lajos: Békesség, ámen — Tévéfilm (Ism.) 12.25: Képújság 15.05: Iskolatelevlzió: Tuula és Matti — Gyerekek Finnországban 15.40: .Szeretnénk, ha többek lenné­nek ...” Nyelvi-irodalmi kommunikáci­ós nevelési kísérlet l.(FF) 16.10: Hírek 16.15: Mihail Tyendrjakov: Felfedezés az erdőben — Tévéfilm (Ism.) (14 éven fe­lülieknek) 17.30: Három nap tv-mOsora 17.35: Postafiók 250 — Takács Méria műsora 17.50: Képújság 17.55: Reklám 18.00: Ablak — A Belpolitikai Főszerkesz­tőség műsora 19.00: Reklám 19.10: Tv-torna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Alaln Delon-sorozat: .Szicíliaiak klánja" — Olasz játékfilm (14 éven felü­lieknek!) 22.00: Csak a derű óráit számolom.. . Ver­sek, zenék, festmények — és néhány be­szélgetés 22.50: Tv-híradó 3. 23.00: Himnusz TV II. MŰSOR:__________ 18.25: Képújság 18.30: Borik és csapata — Csehszlovák jé- tékfilmsorozat IV/3. rész: Tigris (Ism.) (FF) ' 19.15: Dong Nai kerámiaművészet —Viet­nami kisfíím 19.30: A Mezzoforte együttes — a Pori Jazz Fesztiválon, 1985. 20.00:... szerencsésen alakult az éle­tem. dr. Wittmann István-portré 20.40: A halál márványból. NSZK rövid­film 21.25: Tv-hlradó 2. 21.45: Manuel de Falla: Concerto 22.00: Kettévált mennyezet — Magyar film (14 éven felülieknekI) 23.40: Képújság MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 1638 Koncert 16.45: Ma a világban 1700: Népszerű-tudományos film az alkohoézmusról 17.15: Népdalok 17.30: Problémák, útkeresések, döntések 19.00; Híradó 19.40: A Szovjetunió múkoicsolya-balnoksága — Gálaest 20.40: Ma a világban 21 00: Rajzfilm 21.08: Fardlnánd l élete és halála — III. 22.12: Hírek 22.17: Koncert ÚJVIDÉKI TV: 18.55: Műsorismertetés — magyirul 17.00: Tv-napló — magyarul 17.15: Reklám 17.20 Bejelentkezés 17.25: Tv-napló 17.45: Zenebona 18.15 Tv-maoazki — «lóvékul 19.15 Ra|zfllm 19.25: Reklám 19.30: Tv-napló — magyarul 19 55 Reklám 2000: özvegyek — angol sorozatlllm 20.55: Reklám 21.00: Szórakoztató zenei műsor 22.30: Tv-napló 22.50: Műsorzárás SZLOVÁK TV II. MŰSOR: 16.05: 16.10: 16.50: 17.00: 17.40: 1900: 1910: 1930: 20.00: 21.00: 21.30: 21.56: 22.00: 2210: Kerékasztal-beszélgetés A rendórség naplójából (Ism.) Gyerekeknek, felnőtteknek Jergus Lapin — Szlovák Hím (Ism.) Tv-torna Esti mese Tv-blradó Fiatalok Tv-klubja Vlzleróművek Szlovákiában — Dokumentumfilm Időszerű események ldöjárás|etentés Ez történi 24 éra mail Zenebarátok műsora KOSSUTH: 8.20: Vlléoablak — Humor ét történelem IV rész (Ism.) 8.50 RlmszkipKorszakov Változatok oboára ét fúvószenekar­ra 900: Kamaramuzslka 9 33 Jé a dm - Az óvodátok műsora 9.53: Lottósoraolásl 10.05: Amekbez — Fazékét Mihály varam (Ism) 10.10: Zenekart muzsika 11.00: íróvá avatnak — Szenlkutby Miklós Indulása 12.30: KI nyer ma — Székestebérvéroll? — Játék és muzsika Hz percben 12.45: Tekéit Gyűl»: Tükrök szava — betűk arca 12.55: Lemezmúzsun — Szerkesztő Varga Ferenc 14.10: Az Aland Népi Együttes (elvételeiből 15.00: Erről beszéltünk... 15.30: Hétszlnvklg — Gyermekzen* magazin 16.05 Százszorszép Színház — Megér|ük a pénzűnket — G Szabó Judit rádiójátéka IIM. rész 16.40: Százszorszép Klub 17.00 Ez is a munkavédelemhez tartozik?! 17.25: Örökzöld dallamok 1915: Huszas stúdió — In memóriám 20.07: And mindig kknarad .. — Népszerű operák Ismeretlen részletei 20 52: Barátság slágerexpressz 21.30: Földközelben — A Pannónia Borgazdasági Kombinátban 22.20: Tíz perc külpolitika 22 30 .Leporoló' — Műtói az mtűnt Idóból visszatérő dolgok bál I. 23.00: Kamaramuzsika 0.10: Himnusz 0.15—4.20: Éjfél után A Magyar Rádió zenés műsora halneSg PETŐFI: * 8 8.05: Az Izraelita teiekazit negyedórája 8 20: Komolyzane 9.05—1200: Napközben — Zenés óélelótt O , IV TMMUMduu, Lórinál La|oa műsora (Ism.) 12.19 ______ 1 2.25: Edét anyanyelvűnk 12 30 Népi muzsika 13.05: Popztne sztereóban 14.00— 1730 Péntektől — péntakig Ajánlóműsor sok muzsikával 17.30: ötbdik sebesség — lf|úság. politika kultúra 18.30: Fiataloknak! — Komjáflby György kívánságműsora 19 50 Egészségünkért* — Az Országos Egészségnevelési Inté­zet tájékoztatója 20.00 Régi nóta idles nóta 21.05: Látogatás a múltúnkban ahogy a hangarchívumból látjuk 21 49 Kortársunk — Apán Tölti Sándor fotóművész — Cegléd 22.19 Slágerüknek — film slágerek 23.20: Dzsessz 24.00— 0.13: Régi lúvészene 0.15—4.20 é|1M után A Magyar Rádió zenés műsora hainaüg 3. MŰSOR: 9.38: Saint-Sáens: IhhoH hegedűverseny 10.10 Csak fiatalok neki — Kom|á1tiy György műsora (lem.) 11.05: Szokolay Balázs (zongora) hangversenye 12.23: Operaáriák 13.05: Rádiószlnhiz Wole Soyinka: A láplakók 14.15: Az MRT énekkara magyar szerzők műveiből énekel 14.48: HindaHnOvek 16 38: Fúvószene 17.00- Iskoáaridáö - NyMdkék. kisiskolátok műtora (lám.) 17.30: Barokk zene Kb. 1830 Régi magyar táncmuzsika 18.50: Takáts Gyűl»: Tükrök szava — belük arca — Könyv­szemle (lem.) 19.05: Mahler: VII. szlmtónla 20.29 A magyar nyalv századai — irattan évezredek 20 44: A Műér készülődik — Ha|nM Anna vertei (Mm.) 20.49 Brahms: A-dúr szonáta 21.11 Kompakt-banglamazbamúlató — Pucdcd: Ptéangbkle- asszony

Next

/
Thumbnails
Contents