Petőfi Népe, 1985. december (40. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-24 / 301. szám

MŰVELŐDÉS • IRQ

A szó becsülete

„Társadalmunknak nem kis gondja a magatartás- és érintkezéskultúra elsivárosodása, ami leginkább beszédkultúránk elszomorító állapotában érhető tetten. Már nemcsak anyanyelvűnk tisztaságának megőrzéséről, védelméről van szó, hanem arról, hogy a köznapi életben, sőt az irodalomban, a tömegkommunikációban is kiszolgáltatottjává válik a többség az egyre jobban eluralkodó durva, trágár beszédnek, ami édes anyanyelvűnket mind keserűbbé teszi.”

A nép front kongresszus határozatában olvashatjuk ezeket a súlyos, figyelmeztető szavakat. A háromnapos tanácskozás vjtájá- §§ ban is sokan szóltak az Ili anyanyelvűnk, beszédkultúránk épségét társadalmi méretekben fenyegető veszélyről. Keresztury Dezső akadémikus nagyhatású érveket sorakoztatott fel a magyar nyelv megvédésének ügyében. Példákkal bizonyította, hogy minden népközösségnek, Így a mienknek is legnagyobb élő alkotása az anya nyelv. Ezért is fontos ápolása, tisztántartása.

— Régen beszélt a magyar nép nem kis rétege olyan papírra nem való módon, mint ma — figyelmeztetett az akadémikus. Mint mondta, a durva szóhasználat,, nyelvünk „elmocskolódása” mellett terjed a nyelvi üresjárás is: a tartalmatlan közhelyek, üres fordulatok használata. Köznyelvünk töredékesebbé, moaaikszerűb- bé vált. Pedig ahhoz, hogy népünk értelmesen tudjon gondolkodni, a nyelv tisztántartására van szükség — ez egyben nemzeti erkölcsünk fokmérője is.

Deme László arról beszélt a népfront országos fórumán, hogy anyanyelvi és vitakultúránk hiányosságai hűen tükrözik a társadalmi együttélésiben fellelhető ellentmondásokat. A kisgyermek, a nyelv ‘ segítségével fedezi fel magának a valóságot. — A világból az az emberé, amit megért belőle, s az ember a világban annyi, amennyit meg tud értetni önmagából — elsősorban „ nyelv segítségével. Ha a nemzedékek közötti kommunikáció nem működik jól, az ifjúság nehezen tud eligazodni, és nem biztos, hogy az apák által kezdett utat folytatja majd tovább — mondta a közismert nyelvészprofesszor. Bejelentette a kongresszusnak azt ‘is. hogy a nyelvi illemkódexet, a kapcsolattartás illemszabályait összefoglaló kézikönyv kiadását tervezik a közeljövőben.

Nemcsak nyelvészek mondták el véleményüket a tennivalókról. Szokolay Sándor zeneszerző például szóvá tette, hoigy sokféle közösségben, nyilvános fórumon divat lett az ócsároló, nyegle hang. Az ilyen divattal szembeszálló

nyelvművelés — az élményt adó, érzéknyitoga- tó oktatáshoz hasonlóan — nemzetfenntartó erő.

Az olvasás alapvető szerepét emelte ki Fekete Gyula író a kultúra elsajátításában. Az „Olvasó népéit” mozgalom, a közösségi házaik, fáluházak, olvasókörök a könyvek megszerettetésén keresztül aiz ainyanyelv ápolásáért is sokat tehetnek. Ismét más oldalról. az újságírás szemszögéből mondta el gendolaltaif Pálos Tamás, a Magyar Távirati Iroda fő- szerkesztője: — A társadalom életében nagy szerepet játszik a tömegtájékoztatás. Közös céljaink eléréséhez mindenekelőtt szót kell értenünk egymással.

Talán ennyiből is kitűnik. hogy a kongresszuson esvéntelműen megfogalmazódott: a népfrontmozgalomnak sok tennivalóin van a magyar nyelv védelmének ügyében. A küldöttek a tanácskozás alatt kézbe vehették a legújabb népfrontkiadványt is, mely ..A szó becsülete” címen négy évszázad magyar íróinak gondolatébresztő vallomásait tartalmazza az anyanvelvről.

— E gyűjtemény üzenet — olva sbatjuk a kötet bevezetőjében. — Sok húron nekünk ,küldi intelmeit, meglbiatározza napjainkra is teendőinket. Nem lehet és nem szabad, hogy süket fülekre találjon.

Lovas Dániel

VÁLOGATÁS A SZÓ BECSÜLETE CÍMŰ KIADVÁNYBÓL:

Mit tehet arról a drága hegy, ha kincseit belőle nem szedik; mit tehet róla a magyar nyelv is, ha fiai őket sem ékesíteni, sem nagyítani, sem felemelni nem akarják. (Bessenyei György, 1777)

Meleg szeretettel függj a hon nyelvén, mert haza, nemzet és nyelv három egymástól válhatatlan dolog; s ki az utolsóért nem buzog, a két elsőért áldozatokra kész lenni nehezen fog. (Kölcsey Ferenc, 1830—37)

Ha valamely állam a jövőjét meg akarja erősíteni, szilárdítani s a népét homogénné tenni, akkor gondolnia kell arra, hogy a nyelv ép, egészséges és tiszta legyen. Közvetlen hasznot nem hoznak ezek a dolgok, tehát nem költenek pénzt rá: de onnan kell kiindulnia a nyelv újra- születésének, az iskolából. (Móricz Zsigmond, 1927)

A szó nemcsak egyszerű és hasznos közlekedési eszköze a gondolatnak: a szó azonos a tettel, sokszor nagyon is szembetűnő intézője és parancsnoka a tényeknek. (Sza- ./ bó Lőrinc. 1929)

Nyelvünk ősi és modern, erdei, mezei és városi, ázsiai és európai. Mi is ősiek és modernek vagyunk, európai magyarok. Mérnökök, üzletemberek, szántóvetők és költők népe (József Attila, 1934) •

Felemás beszéd felemás lélek jele. Hozzuk rendbe előbb a beszéd, a kiejtés lelki alapját. Akkor szinte magától megjavul a kiejtésünk. Többé-kevésbé mindnyájan hibázunk a beszédben, mert több-kevesebb fogyatkozás mindnyájunk belső magyarságában akad. Intsük-tanít- suk egymást szeretettel, félretéve egyéni hiúságot, vélt jobban tudást, semmi egyebet nem tartva szem előtt, mint egy eljövendő nagy magyar kultúra ideálját. Ez pedig beszédkultúra nélkül nem képzelhető. (Kodály Zoltán, 1938)

Olyanok a szavak, mint a hírnökök: mindazt a jót vagy rosszat elbeszélik, ami ott honol abban az országban, ahonnét jöttek. (Tamási Áron, 1941)

A szép beszéd fényűzésére, mely a nagy kultúra jele, semmi sem biztathat úgy. mint a magát kivántató. ízes, illatos élő beszéd. (Németh László, 1943)

A szó nélkül nem történhet semmi. (Nagy László, 1975)

Nem is a mélymúltban még középiskolás tankönyv is volt ilyen címmel: Retorika. Külön fejezet ebben, mitől lehet a szóra bízott gondolat olyan tartalmas és szép, mint az írásos. Hogy mi a törvénye és követelménye akármilyen területen a kifejezésnek. Nemcsak nemzeti hála illeti hát azokat, akár már évtizedekkel ezelőtt magánmunkába kezdtek, hogy a gondolatközlésnek ezt az eszközét megvédjék és tökéletesítsék. Hogy az elmék között jól működjenek a transzmissziók, tisztán forogjanak " fogaskerekek: általános emberi .szükséglet (Illyés Gyula.. 1980)

.ESKÜT TETTEM, HOGY A NÉPET SZOLGÁLOM’’

9

Ne vesszen el egyetlen gyermek sem

6 Készül a* másnapi házi feladat a napköziben — természetesen a tanító bácsi segítségével. (Méhesi Éva felvétele)

Balogh Ödön majsal tanítót már nem először keresem. Ezen a téli, szürkületbe hajló délutánon már egyenesen az iskola egyik udvari, hátsó épülete felé indulunk, ahová barátságos fény hívogat. A ház majd százéves, eredetileg Majsa óvodája volt, később hatosztályos elemi Iskola lett, ahol temesvári sváb apácák tanítottak. Persze, ezekre a részletekre nem a magam búvárkodása nyomán jöttem rá, hanem Balogh Ödön mesélte, akinek akkurátosságára jellemző: tudja ez az idegen azt Is, hogy most tulajdonképpen hol ül! A rövidke folyosón már-már sárguló fényképek, tizenöt-húsz évvel ezelőttiek. Cigánygyerekek iskolapadban. előttük füzet, kezükben ceruza, s minden figyelmüket a fotográfus ügyködése köti le. Az akkori nebulóknak most már a gyermekeik koptatják Itt a padokat — a tanító azonban ugyanaz.

A semmiből indultunk

— Pont jókor jöttek — fogadja melegen váratlan betoppaná- sunkat Balogh Ödön. — Épp a napokban kaptam meg a felmondólevelem.

Megrökönyödött pillantásunkra előhúz egy bélelt borítékot, amiben valóban „felmondanak” neki, mivel november 23-án betöltötte 60. évét. Azok alapján, amiket már korábban hallottam felőle, biztos vagyok abban, hogy mindezt csak a tréfa kedvéért mondja, s esze ágában sincs befejezni pedagógusi pályafutását. Ezért inkább a kezdetekről kérdezem.

— 1949 óta tanítok, a félegyházi tanítóképzőben végeztem. Azután a kunszentmiklósi járásban dolgoztam, ide 1962-ben kerültem, amikor meg kellett szervezni a cigánygyerekek iskoláztatását. A semmiből indultunk. Harminckét hat és tizenkét év közötti gyereket iskoláztunk be, közülük mintegy húszán megtanultak olvasni. Az volt a szerencse. hogy a megye egyik legjobb alsós nevelője, Topolyai Erzsiké tanította őket olvasásra. Én azért a biztonság kedvéért nyáron hetente kijártam hozzájuk a telepre gyakorolni, hogy szeptemberig ki ne essenek a tudományból. Négy éven át dupla műszakban is dolgoztam: délelőtt korrekciós első osztályt tanítottam, délután pedig a napközi otthont vezettem. Most már csak ez utóbbival foglalkozom.

A beszélgetésre van egv nyugodt órácskánk, á gyerekeket az egyik tkollléga elvitte tönténielíem- korrepetálásra. Sok a hiányzás, rendszeresen be kell pótolni a lemaradásokat. A tanító közben egyik cigarettáról a másikra gyújt. Munkást szív, a volt tanítványai már ennél finomabbra szokták.

— A mostani növendékekkel sokkal kevesebb a gond. A szülők tanítványaim voltaik, dolgoznak, a gyerekek „máshonnan”

jönnek az iskolába. Kezdetben nekünk kellett őket megtanítani például a zsebkendő használatára, és a helyes étkezésre. Volt, aki kézzel merte a leves sűrejét. Nehezen tudtuk rászoktatni a gyerekeket a tej, a kávé ivására. Nem bírta a gyomruk az itteni zsírosabb, tartalmasabb kosztot, erőltetni nem lehetett, lassan emeltük a normát. A majsai cigányok a cigányság legelmaradottabb rétegébe tartoztak. Az általános iskolát még ma is csak kevesen fejezik be. Sokat mulasztanak, az egyik óra itt, a másik ott. t s közben megszöknek. Olyan már nincs, aki nem hajlandó iskolába járni, bár vari néhány notórius lógósunk. Most tudtam meg, hogy az egyik gyereknek nincs nagykabátja, azért hiányzik. A tanácsnál már intézik a segítséget.

A tanári asztalon az oktatás elengedhetetlen kellékei mellett vaskos dossziék, tele precíz kimutatásokkal. Valamennyi cigánycsaládról nyilvántartás, ki dolgozik, ki nem. ki hol lakik, hány gyerek van, és a többi. Nem kis munka fekszik benne, maga gyűjtögette az összes adatot. Lapozgatunk a papírok közt.

,,A bizalmasuk vagyok”

— Majsán a munkaképes korú cigány férfiak 82—84 százaléka, a nőknek pedig 70 százaléka dolgozik. 1962-ben még mindössze két nőnek volt munkahelye. Az általános és kisegítő iskolások — százhármán vannak — 81,6 százaléka bent lakik a nagyközségben, az óvodásoknak 63,3 százaléka. A többieknek a telep az otthona. Minden évben készítek óvodáztátási és iskoláztatási tervet. hogy ne vesszen el egyetlen gyermek sem. Ez persze nem kötelességem, de valakinek foglalkoznia kell vele, s ilyenkor nem szabad azt nézni, rám tartozik-e, vagy sem. Korábban élt itt egy „magyar cigány”, igazlátó asszony, Rácz Szilárdné, aki összekötő szerepet töltött be a cigányság és a tanács között. 1968-ban halt meg, azóta rám maradt minden. Ide hozzák a különböző ki-bejelentő lapokat, személyi igazolvány- ügveket. kérvényeket. A bizalmasuk vagyok, közéjük tartozónak éreznek. Mindig mondják, ha magyarral csináltatják egy-két korsó sörért, nem biztos, hogy jó is lesz az úgy.

Időközben visszatértek a gyerekek az osztályba, s rávetették magukat az asztalifocira. A mécsesét jókora csatazaj kísérte, a szurkolók sem kímélték a hangjukat. A gyerekek cigányul kiabáltak, tanítójuk pedig cigányul csitította őket.

— A nyelv a gyerekekről ragadt rám. Muszáj volt megtanulnom, egyébként nem értettük volna egymást. Itt a gurvara nyelvjárást beszélik, csakúgy, mint Félegyházán, Halason, Ke- celen és Heves megyében. Korábban már készült egy magyar— cigány nyelvű képeskönyv az iskolásoknak, de más nyelvjárásban, itt a felét sem értették. Tavaly nyáron az Olvasni tanulok című tankönyvből ötven oldalt feldolgoztam, valamennyihez magyar—cigány nyelvű lapokat írtam. A megyei pedagógiai intézet kérésére óvodai szöveget — leginkább a viselkedés szabályaival kapcsolatosakat — ültettem át erre a nyelvjárásra, s augusztus végén magnóra is mondtam. Halason próbálják ki, úgy tudom, eddig jól bevált. Rendkívül fontos, hogy a kicsik óvodába járjanak, ahol rendet szoknak, s megtanulnak magyarul. így elkerülhetjük az elszigetelt cigány- osztályok indítását.

Kolompárok útján

Balogh Ödön munkássága nemcsak azért tiszteletet parancsoló, mert negyedszázada ezt a nehéz, s nem mindig hálás feladatot végzi. Tízéves levéltári kutatás után írta meg a Cigánygyermekek a Kiskunságon a benépesítés korában című tanulmányát. A kutatási kedvet, amely azóta sem csökkent, egy 1780-as passualis levél (útlevél) keltette benne. Félegyházán állították ki Kolompár Ádám és társai részére, akik Maisára, majd Halasra utaztak kolompárt (bádogos, drótos) munkára élelemszerzés céljából. A tanulmányt fölajánlotta Kiskunfélegyházának — ö ugyanis odavalósi, naponta jár át tanítani —, de nem kellett a városnak. A búvárkodással azóta sem hagyott föl, a nyarat egy újabb dolgozat megírására szenteli. 1977-től a megyei cigányügyi koordinációs bizottság üléseire is rendszeresen hívták, beszámolókat kértek tőle — két év óta nem. Hogy miért, ki tudja. Mindezek ellenére Balogh Ödön nem kelti a csalódott ember benyomását: telve munkakedvvel, bizakodással. Kedvét sem akarom szegni, de nem hagy nyugodni a kérdés: miért vállalta ezt a nem mindennapi áldozatot, kitartást követelő munkát? Kikopott mellőle mindenki, aki ugyanezzel próbálkozott. Oklevelével ő is elmehetett volna innen bárhová.

— Hivatásszeretetre neveltek a tanítóképzőben, és arra, hogy ahová kerül az ember, ott helyt kell állnia. Nem bántam meg, hogy erre áldoztam az életem. Esküt tettem, hogy a népet szolgálom. Az igazi ilyen gyerekeket tanítani, akik a semmiből jönnek. Jóllehet, túl nagy eredményt nem tudunk fölmutatni, de a mostani diákjaink fiaiban már bízom. Egy-két nevet így is említhetek: növendékeim közül Aradi Sándor és Tapolcai Pál húsipari szakmunkás, Pécsi Zoltán — most három fia jár ide — nehézgépkezelő a szegedi házgyárban, s felvették a pártba is, Aradi Pál pedig targoncavezető a tajói bor- kombinátban. Szeretem a hivatásomat. S persze nyugdíjasként is maradok, ameddig kellek ...

Kormos Emese

Ady ENDRE: Született Betlehemben Júdás

Ugyanabban az időben, mikor Názáretben nem volt szabad Mária nevét kiejteni szemérmes leányzónak, áldott állapotban volt Betlehemben egy boldog asszony. Nem tudom az írásokból kibötűzni régen elcsengett nevét. Gondolom, hogy Leónak híi tik, mert szép ez a név, s Lee nevet csak boldog asszony hordhat.

Názáretből vette az ő ura Leát, s laktak Betlehemben együtt vígasságban. És lakománál ült a szép, viselős asszony az ö urával, mikor jöttek a szolgák, s beszéltek e szavakkal:

— Urunk és úrnőnk, balgatag szolgáitokra ne haragudjatok. Mi elvegyültünk a vásárban délután, s a barmok istállóját elfelejtettük. Hazajöttünk, és igen megijedtünk, mert a barmok ugrándoztak. s az üres jászolban egy asszonyi állat jajgatott. A vásárosok azt mondják, hogy ez egy Mária Snevű némber Názáretből. Csak idegenek voltak az asszonyi állat mellett, ki nagyon szenvedett. Ne haragudjatok reánk, hogy nem vittük őt ki az utcára. Mire az alkony beállott. ez a Mária fiat szült az istállótokban. Lea ura fölugrott a dús asztal mellől átkozódva:

— Kutyák és disznók, hát így vigyáztok ti az én udvaromra? Most menjetek, s dobjátok ki ama céda asszonyi állatot a szemétre. Meg van gyalázva az én kapum tájéka ezzel.

Ám halványan, s tüzes szemekkel fölkelt Lea. és szólt az ö urához:

— Én jó uram, kérlek, ne bántsd azt az asszonyt és az ő fiát. Muzsika zeng az én szívemben most. s úgy érzem, fiat szülök mked az éjjel, ha irgalom száll a telkedbe.

Fiú született a palotában még hajnal előtt, s Lea ura futkosott víg eszeveszettként:

— Jehova megáldotta az én házamat. Adott nekem fiút, ki föl- ragyogtatja családom dicsőségét. Királyi palotákban járni már látom, s Júdásnak fogják hívni a hódoló emberek.

Ének zendült az udvarban. Pásztorok énekeltek az istálló előtt. Lea ura ámulva hallgatta, mit énekeltek az együgyű pásztorok. Hogy született megváltó Betlehemben, s békességet nyernek. az emberek.

Agyában a pásztorok énekét Lea is meghallotta. A csecsemő Júdás úgy sírt, mintha fölnőtt ifjú lett volna. Az udvar fölött megállóit egy nagyon fényes csillag. Az istállóban a barmok hangosan bőgtek, s Mária aludt a kicsiny Jézussal.

Lea ura odakiáltott a pásztorok elé:

— Én a kariótbeli Simon vagyok. Ez a díszes ház az én házam. Ez az istálló is az enyém. Magtáraim élelemmel telvék, s f kincseim számosak. Jehova kegyelméből fiam született. Ti egy csecsemőről énekeltetek az előbb. Mondjátok meg nekem, kariótl éli Simonnak, ki lenne ez a csecsemő?

A pásztorok legidősebbike pedig válaszolt:

— Az bizonyosan a te fiad, kiből lesz a zsidóknak királya. Hogy fog a te fiad neveztetni, ó hatalmas kariótbeli Simon?

— Az én áldott fiam Júdásnak fog neveztetni.

A pásztorok örvendező dalba fogtak, s reggelig énekelték a. kin Júdás dicsőségét, ki mosolyogva szunny adózott.

Heggel pedig elmentek a pásztorok gazdagul megajándékozottam Ragyogott az istálló fölött a csiliág a nappali fényben is. A pásztorok égi hangokat hallottak. Vonta lelkűk őket az istállóbeli gyermek mellé. De Lea ura kísérte őket, s ők elfordított fejjel mentek el az istálló előtt.

Kariótbeli Simonnak pedig terhére volt már Mária és gyermeke. De Lea könyörgött őérettük. Különös tájakról különös idegenek érkeztek. Ezek hódoltak a jászol mellett a szőke, szép gyermeknek, kit Jézusnak hívott már Mária. De mikor kijöttek, lesett rájuk Lea ura, s elvitte őket bőséges asztalához, majd az ágyhoz, melyen Lea és Júdás pihentek. Az idegenek pedig elfeledték, hogy őket istenes jelek mely gyermekhez küldöttek. Júdásnak szőtték a szép jövendőt, melyről már próféták is beszélnek.

Egy napon kavargóit Betlehem mezejében minden. A kis város népe összecsődült. Idegen királyok érkeztek fényes kísérettel a városba. Kariótbeli Simon elé- biik' ment az idegen fejedelmeknek. Szólt egy lovag a fejedelem kíséretéből:

— Minket Isten költött föl álmainkból, hogy a királyok királya született Betlehemben. t ^ E nagyszerű csecsemő tiszteletére jöttünk.

Válaszolt erre a Lea ura iay:

— Az én fiam az, akit ti kerestek.

És porba borult a fényes királyok előtt a kariótbeli Simon A lovag azonban folytatta hideg

beszédét:

— Ama fényes csillag alatt született a királyok királya.

Ujjongva kiáltott Lea ura:

— Az a csillag az én udvarom fölött ragyog.

Mégis a királyok az istállóba mentek. Könnyeikkel öntözték a

jászolt, melyben Jézus anyja ölében szendergett. Aranyat, tömjént és mirhát tettek a jászolba.

Estig imádkoztak a királyok az istállóban. Kariótbeli Simon átkozódott egész napon. A csecsemő Júdás pedig úgy zokogott, mint egy felnőtt férfiú.

Mikor az alkony leszállt, Lea ura szolgáival ellopatta a jászolból az aranyat. A királyok estig imádkoztak. Estére megéheztek, s fejüket sem volt hová hajtsák.

Odament hozzájuk Lea ura:

— Hatalmas királyok, ne vessétek meg hajlékomat, asztalomat és boromat.

Kariótbeli Simon palotájába mentek be a királyok és lovagjaik ekkor. Dús lakoma alatt erős borokat ittak. Az egyik fejedelem á bor mámorában így szólt:

— Júdás lehet az isteni csecsemő, s nem az istállóbeli gyermek.

És bő ajándékokat raktak Ju- dás ágyára, mielőtt eltávoztak.

Másnap már lábadozóban voltak az asszonyok. Máriáért eljött Názáretből egy József nevű ács, hogy hazavigye az anyát és gyermeket Názáretbe.

Éppen künn játszott a csecsemő Júdással a bágyadt jés szép Lea. Mária sírva ült a szamárra. Gyönyörű arca remegett, vonag- lott. Félt a szégyentől. ^ mely őt otthon fogadja. De Jézus víg volt. És mikor elindultak, előttük szállt a csillag. Pompás pólyájából a palota tornácáról látta ezt a csecsemő Júdás. Sírni kezdett, és úgy sírt. mint egy öreg ember. Á szamaras koldus- karaván messze járt. De az előttük szálló csillag látszott. És a csecsemő Júdás kezeit nyújtogatta. mintha le akarná verni m. magasságból azt a csillagot...