Petőfi Népe, 1985. december (40. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-03 / 283. szám
« PETŐFI NÉPE ® 1985. december 3. Kádár János olasz kitüntetése RÓMA A római Capitoliumban hétfőn megrendezték a Sim- bá Akadémia díjátadó ünnepségét. A díjazottak között szerepel Kádár János, az MSZMP főtitkára, akit az akadémia a nemzetközi együttműködés előmozdításáért kifejtett tevékenységéért részesített elismerésben. A díjat Szita János, hazánk római nagykövete vette át. A Simba Akadémiát 1979. június 30-án alapították Rómában. Elnöksége, a díj odaítélésével megbízott testület neves, haladó gondolkodású személyiségekből áll. A Simba Akadémia kétévenként ítéli oda díjait azoknak a politikai vezetőknek, közéleti személyiségeknek, tudósoknak és műr vészeknek, akik munkájukkal elősegítik a béke, a leszerelés ügyét, a kulturális, gazdasági, tudományos együttműködést. Csúcs, kevés optimizmussal BRÜSSZEL Luxemburgban igen kevés optimizmussal tekintenek a Nyugateurópai Közösség hétfőn megkezdődött csúcsértekezletének kimenetele elé. A tanácskozás fő témája: a közösség alapokmányának, az 1957-ben megkötött római szerződésnek megreformálása úgy, hogy az intézmények működésének, a döntéshozatal módszerének egyszerűsítésével a következő években lehetővé tegye a közösség teljes politikai, gazdasági és pénzügyi integrációját. Az ezt megelőző csúcsértekezleten, ez év nyarán Milánóban a téma már napirenden volt, de nem született megegyezés. Azóta a tagországok szakminiszterei többször tárgyalták, de a nézetkülönbségeket sem az Európa Parlament jogkörének kibővítésében, sem a pénzügyi egység irányába teendő lépésekben nem tudták megszüntetni. Franciaországnak és Írországnak a vámhatárok megszüntetése, az NSZK-nak a pénzügyi önállóság feladása, Dániának a parlament jogkörének kibővítése kérdésében, Nagy-Bri- tánniának pedig mindhárom témában van ellenvetése. ' Shultz elfogadta a „pardont” WASHINGTON Shultz amerikai külügyminiszter szerint Izrael bocsánatkérése „kiváló” és az Egyesült Államok elfogadja azt. Az izraeli kormány , amiatt kért elnézést az Egyesült Államoktól, mert kémszolgálata megbízásából egy amerikai állampolgár fontos felderítési adatokat juttatott el izraeli diplomatákhoz. A tel-avivi kormány megígérte, hogy minden részletre kiterjedő vizsgálatot indít, megbünteti a felelősöket és feloszlatja azt a kémalakulatot, amely az Egyesült Államokban folytatott adatgyűjtést irányította. A tel-avivi kormány több mint egy héten át nem volt hajlandó érdemi állásfoglalásra a kémügyben. A mostani állásfoglalást sajtóértesülések szerint az előzte meg, hogy Shultz több mint egyórás telefonbeszélgetést folytatott Peresz miniszterelnökkel és személyesen győzte meg arról, hogy a bocsánatkérés nélkül a két ország kapcsolata súlyosan károsodhat. VARSÓI SZERZŐDÉS Honvédelmi miniszterek tanácskozása A Varsói Szerződés honvédelmi miniszteri bizottságának soros ülésére hétfőn Berlinbe érkeztek a tanácskozás résztvevői. A honvédelmi miniszteri bizottság tagjai megkoszorúzták a fasizmus és a militarizmus áldozatainak emlékhelyét és a szovjet hősök emlékművét. A kedden kezdődő ülés résztvevői a következők: Dobri Dzsu- rov hadseregtábornok, bolgár nemzetvédelmi miniszter, Milán Václavik vezérezredes, csehszlovák nemzetvédelmi miniszter, Florian Siwicki hadseregtábornok, lengyel nemzetvédelmi miniszter, Oláh István hadseregtábornok, honvédelmi miniszter, > Fritz Streletz vezérezredes, az NDK nemzetvédelmi miniszterének helyettese, a Nemzeti Néphadsereg főtörzsének főnöke, Constantin Olteanu vezérezredes, román nemzetvédelmi miniszter, Szergej Szokolov marsall, szovjet honvédelmi miniszter, továbbá Viktor Kulikov marsall, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka és Anatolij Gribkov hadseregtábornok, az egyesített fegyveres erők törzsének főnöke. Felmentés az Aquino-ügyben A hétfői pekingi lapokban megjelent hír szerint a Kínai Kommunista Párt és a kínai kormány meghívására nicaraguai párt- és kormányküldöttség tesz látogatást Kínában. A sandinisták 1979-es győzelme óta Kínában először .. tartózkodik majd magas szintű nicaraguai küldöttség. A látogatás csütörtökön kezdődik. A küldöttséget Henry Ruiz, a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front Országos Vezetőségének tagja, a külfölddel való együttműködés minisztere és Miguel d’Escoto külügyminiszter vezeti. A nicaraguai delegáció a közös érdeklődésre számot tartó kérdésekről és a világhelyzetről fog tárgyalni. Várható, hogy a két ország hamarosan diplomáciai kapcsolatokat létesít egymással. Csao Ce-jang kínai kormányfő és Daniel Ortega nicaraguai államfő pár fiéttel ezelőtt New Yorkban, az ENSZ jubileumi ünnepségén találkozott. * A hondürasi területről Nicaragua ellen indított támadások miatt megromlott viszony normalizálását sürgette Daniel Ortega nicaraguai elnök. A sandinista vezető nyílt levélben fordult Jósé Ascona del Hoyo nemrégiben megválasztott hon- durasi elnökhöz. Ortega megerősítette, hogy Nicaragua békés, jószomszédi kapcsolatokra törekszik Hondurasszal. A két nép érdekei azt követelik, hogy Honduras és Nicaragua igazságos és tartós békében, a háború veszélye nélkül élhessen — írja Ortega levelében. Dolores Ibárruri kilencvenéves • Dolores Ibarrurtt, a Spanyol Kommunista Párt elnökét köszöntik Madridban 90. születésnapja alkalmából. MANILA A mianlilai bíróság hétfőn felmentette Falbian Ver tábornokot, a Fülöp-szigeteki fegyveres erők rendelkezési állományiba helyezett főparancsnokát és 25 társát — 24 katonát éís egy polgári személyt — a Benign o Aquiino ellenzéki vezető meggyilkolására szőtt katonái összeesküvés vádja alól. Ferdinand Marcois államfő ellenzékének legnépszerűbb vezető személyiségét 1983 augusztus 21-én gyilkolták meg a manilai MÁIG NEM TISZTÁZOTT, HOGYAN TÖRTÉNHETETT MEG Egy évvel a bhopali katasztrófa után Szokatlanul hideg, télies volt az idő egy évvel ezelőtt az indiai Madja Pradesh állambeli Bhopal környékén. December másodikén, éjszaka a festői szépségű tó partján fekvő nagyvárosban békésen aludtak az emberek. Az Idgah domb oldalán épített vegyiüzemben az éjjeli műszak egyik munkása tizenegy óra körül észrevette, hogy a 610-es jelzésű földalatti tartályban a normálisnak az ötszörösére növekedett a nyomás. Szólt ^többieknek, de az volt a vélemény, hogy bizonyara elromlott a nyomásmérő, hiszen korábban is voltak már bajok az ellenőrző műszerekkel. Háromnegyed óra múlva a tartály környékén tartózkodó munkások szeme könnyezni kezdett, a tartály fölé lerakott betonra sárgásfehér permet hullott. Nem sokkal később a betontető rázkódni kezdett, éles, fülsértő zaj hallatszott: a mérgező anyag, a metilizocianid a borzalmas nyomás hatására sivítva áramlott ki, s gázfelhővé alakulva a zsúfolt, alvó óváros felé sodródott. A veszélyt jelző szirénák hajnali háromkor szólaltak meg. De akkorra már tízezrek riadtak fel álmukból — szorító-szúró fájdalmat éreztek tüdejükben, szemüket elborította a könny, kapart a torkuk. Reggelre az utcákat emberi tes-- tek és állattetemek borították. A bhopali tragédiát az ipar történetének legsúlyosabb katasztrófájaként jegyezték fel a krónikák. A vegyiüzemet az amerikai székhelyű Union Carbide multinacionális vállalat működtette. Negyven tonna metilizocianid .került a levegőbe — és ki tudja, még mi más. A rendőrségi jegyzőkönyvek 1754 halálos áldozatról tudnak, feltételezik azonban, hogy a halottak száma eléri a kétezerötszázat. Voltaképpen mind a mai napig nem tisztázott, hogyan történhetett meg ez, a metilizocia- nidon kívül még milyen mérgező anyagok voltak a halálthozó gázfelhőben. Minthogy jogilag az .sincs eldöntve, hogy kié a felelősség — az amerikai konszern „nem vállalja”, de felajánlotta az indiai kormánynak, hogy „tárgyaláson kívül” egyezzenek ki százmillió dolláros kártérítésben. Üj-Delhi visszautasította az ajánlatot. A Madja Pradesh-i állami kormányzat a napokban terjesztette elő vizsgálati jelentését. Megállapítása szerint a tragédiát előidéző fő tényezők: az üzem hibás megtervezése, a berendezések rossz minősége, hanyagságok és mulasztások az üzemeltetésben, a karbantartás elégtelensége — az Union Carbide felelőssége a végzetes hibákért vitathatatlan. És a konszern? Nemrégiben az Union Carbide vezetősége azzal próbálkozott, hogy a „balesetet esetleg szikh szabotázsakció okozta”. Igaz, elismerte, hogy nincs „elegendő bizonyítéka”. Mivel még nerq sikerült teljesen kielemezni a gázfelhő összetételét, Bhopalban még mindig folynak orvosi vizsgálatok, keresik a különböző sérülések legalkalmasabb gyógymódjait. Még nem tudják, hogy a méreg mennyi ideig hat még. Ezreket kezelnek ma is tüdő-, gyomor- és izomsorvadási panaszokkal. A leggyakoribb tünetek: asztmatikus rohamok, étvágytalanság, gyengeség, szédülés. Gyógyíthatók-e? A betegek húsz százaléka depressziós és neurotikus zavarokban szenved. A tragédia idején terhes anyák közül csaknem négyszáz elvetélt, a megszületett csecsemők közül száztizennégy két héten belül elpusztult. Bhopal, a tragédia után egy évvel. Fizikai dolgozók ezrei, akiknek nincs erejük a szerszámot felemelni, szorongó és depressziós anyák, fejlődésképtelen gyermekek. A gyászos események első évfordulóján festett plakátok a házak falain: „Ne legyen több Hiroshima, ne legyen több Bhopal”. • Nagy felháborodást váltott ki a Fülöp-szigeteken, hogy felmentették az Aquino-gyilkosságban bűnrészességgel vádolt Ver tábornokot és 25 tiszttársát. A képen: tüntetők a manilai bíróság épülete előtt, ahol a döntés született. repülőtéren, amikor haizaérke- zett hároméves egyesült államokbeli Önkéntes száműzetéséből. Meggyilkolása hatialmiais méretű tiltakozási hullámolt váltott ki Ferdinand Marcos elnök uralma ellen. A bíróság a védelem álláspontját elfogadva arra az álláspontra 'helyezkedett, hogy Aquino gyilkosa Rolando Galman polgári személy volt. Galmantt a merénylet helyszínén, a manilai repülőtéren a kaltonáik agyonlőtték, állításuk szerint azért, mert ő adta le a gyilkos lövést a politikusra. A bíróság a döntés indoklásában, átvéve a katonai vezetés korábbi beállítását, „kommunista ügynöknek” minősíti Galmant. A döntés nem tértt ki arra, milyen indítékai lehettek Galmhlnnak a neki tulajdonított bűntett elkövetésére. Űrépítkezési próba Üjabb sikeres „űrépítkezési” próbát hajtottak végre az Atlantis amerikai űrrepülőgép személyzetének tagjai: ismét többször ösz- szeszerelték és szétszedték a rakodótérben azokat a vázszerkezeteket, amelyeket előzőleg már pénteken is sikerült egymásba kapcsolniok. A két szerkezetet ezúttal úgy rakták össze a különböző merevítőtartókból, hogy az Atlantis robotkarjával emelték őket magasabbra. A két kísérlet célja az volt, hogy kipróbálják, miként lehet különböző eleméket a világűrben összerakni. A váz- szerkezetek hasonlóak azokhoz, amelyeket az éljövendő állandó amerikai űrállomás létrehozásánál akarnak alkalmazni, s a mostani kísérlet azt bizonyította, hogy az űrruházat nem akadálya a szükséges szerelőmunka elvégzésének, a fizikai igénybevétel pedig nem haladja meg az átlagos űrhajós teljesítőképességét. Kínai—nicaraguai kapcsolatok Végső búcsú Dörner Henriktől Tegnap délben a keoekeméti Köztemetőben mély részvéttel helyezték örök nyugalomra Dörner Henriket, az MSZMP Bács-Kis- kun megyei Bizottságának tagját, a Duna—Tisza közi Állami Építőipari Vállalat nyugalmazott vezérigazgatóját. Ravatalánál díszőrséget álltak a megyei párt- bizottság, az Építésügyi és Város- fejlesztési Minisztérium képviselői, társadalmi és tömegszervezetek vezetői, a Dutépnél dolgozó közvetlen kollégái, lerótták tiszteletüket barátai, ismerősei, munkatársai. A ravatalnál az MSZMP Bács- Kiskun megyei Bizottsága nevében Tér be Dezső, a megyei párt- bizottság titkára búcsúzott az életének 61. évében váratlanul elhunyt Dörner Henriktől. Munkásságát méltatva kiemelte, hogy olyan vezető távozott a megye társadalmi és közéletéből, aki három évtizeden át elkötelezett harcosa volt a kommunista eszmének, tevékeny részese BácsKiskun fejlődésének, olyan ember, aki szakmájában, az építőiparban országos elismertséget szerzett. Kádár József, az ÉVM államtitkára a minisztérium, a pályatársak nevében vett végső búcsút az elhunyttól. Hangsúlyozva, hogy már fiatalon vezető beosztásba került, s ettől kezdve egész életén át a szakmáért, a korszerű építőipar megteremtéséért dolgozott. A sírnál a tanítványok, a vállalati kollektíva, a volt munkatársak képviseletében dr. Fáy Ferenc, a Dutép vezérigazgatója búcsúztatta Dörner Henriket. Meleg szavakkal szólt arról a nagy tudású férfiról, akitől nemcsak a szakmát, hanem az emberséget, elvhűséget is megtanulták, akivel éveken, évtizedeken át együtt dolgoztak. A gyászszertartás az Intema- cionálé hangjaival ért véget, majd a sírt elborították a kegyelet, az emlékezés virágai. Az Országgyűlés tisztségviselőinek tanácskozása Hétfőn a Parlamentben tanácskoztak az Országgyűlés tisztség- viselői, az állandó bizottságok elnökei, a fővárosi és a megyei képviselőcsoportok vezetői. A megbeszélésen Sarlós István, az Országgyűlés elnöke ismertette a Parlament soron következő, téli ülésszakának előkészítésével kapcsolatos teendőket. A tanácskozáson Faluvégi Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke beszámolt a népgazdaság VII. ötéves tervének törvényjavaslatáról, majd Hetényi István pénzügyminiszter szólt a jövő évi költség- vetés tervezéséről és* a tanácsok 1986—1990. évi pénzügyi tervéről. Markója Imre igazságügyminiszter tájékoztatást adott a választási törvény tervezett olyan kiegészítéséről, amely az országos listán megüresedett képviselői mandátumok betöltését szabályozza. t A Magyar Szociológiai Társaság tisztújító közgyűlése Tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Szociológiai Társaság hétfőn a Magyar Tudományos Akadémia székházában. Az 1986-ban Üj-Delhiben rendezendő szociológiai világkongresszus előkészületeiről Cseh- Szombathy László, a szociológiai tudomány doktora, a világkongresszus szervező bizottságának elnöke számolt be a tanácskozáson". A tisztújító közgyűlés megválasztotta a Magyar Szociológiai Társaság vezetőségét: Az ^élnök Kulcsár Kálmán , akadémikus, a titkár Bőhm Antal kandidátus lett, alelnökké Cseh-Szombathy Lászlót és Andorka Rudolf kandidátust választották. (MTI) Hétvégi rakodás kiemelkedő eredményekkel (Folytatás az 1. oldalról.) fuvaroztatók — üzemek, vállalatok, termelőszövetkezetek — megértették a vasút és a megyei szállítási bizottság kérését. Csong- rád, Békés és Bács-Kiskunban 2812 vasúti kocsi érkezett, amelyből 2752 vagont raktak ki. A megyében e három nap .alatt 1048 rakott kocsi érkezett a MÁV állomásaira, amelyből a vállalatok 960-at az előírt rakodási időn belül kiürítettek, s mindössze 69 olyan kocsi volt, amelyet késedelmesen raktak ki. Különösen jól dolgozott Kecskemét-Alsón a Tüzép, a Fémmunkás, az Agro- ker és a KZK, Helvécián az állami gazdaság, Baján pedig az Állami Termókgazdál’kodási Igazgatóság. Most is akadtak olyan vállalatok, amelyek késtek, nem készültek a kampányra. Kecskeméten az ÁFOR 24 óra múlva fejtette le a gázolajat, Kecelen pedig a császártöltési Kossuth Tsz egy vagont 48 óra múlva, egy vagont pedig 12 órán túl rakott ki. Kényszerrakodás a három nap alatt összesen 12 vagonnál történt. A másik nagy fuvarozó, a Kunság Volán a három nap alatt 34 vagon árut rakott ki. szállított a telephelyekre a nyolc vasútállomásról. Kecskeméten sehol sem volt fennakadás, idejében végezték el a rakodást, s a többi között egy vagon szenet szállított a Tüzépre. Tiszakécskén két vagon szenet raktak ki szombaton, s va- sárnaD újabb 2 vasúti kocsi kiürítését végezték el. Kiskunhalason, KaLocsán mindkét napon rakodtak. Kalocsán a 4 vagon szenet várakozás nélkül kirakták, a Tüzépre szállították, akárcsak Baján az 5 vagon tüzelőanyagot szombaton. Baján vasárnap a külső állomáson 4 vagon szenet a MÁV kénytelen volt a pálya .mellé kirakni, ugyanis ennek kirakásáról és elszállításáról nem intézkedtek. Ez azonban nem a Kunság Volánt terheli, mivel a vagonok kirakását más vállalta. Bácsalmáson ugyancsak egy vagon szenet raktak ki a Volán dolgozói késedelem nélkül. A hétvégi rakodási akció sikeresnek mondható, amelyet a számadatok is bizonyítanak. A MÁV vezérigazgatósága és a megyei szállítási bizottság ezúton köszöni meg a vállalatok, mezőgazdasági üzemek segítségét. G. G. a) vásárolható 1 «•magasabb bankjegyelmlat: 848-aa Péasaam Vételi Kiadási ___ '' árfolyam léé agységra. forintban Angol iont 6894,01 7328,60 Ausztrál dollár SUO.OÍ 1302/M Belga frank »0,7» »8,31 Dán korona 507,98 538,40 Finn márka 851,55 »04,23 Francia frank 603,67 •41,01 Görög drachma a) 36,48 »43 Hollandi forint 1637,85 1739,16 Japán yen (1006) 127,41 341,47 Jugoszláv dinár «.07 14,96 Kanadai dollár 3331,36 »537,42 Kuvaiti dinár 15923,66 10908,62 Norvég korona 610,65 •48,43 NSZK márka 1*4133 1096.25 Olaaz líra dOflO) 27,0t »,72 Osztrák schilling 262,06 278,28 Portugál escudo 29,13 29,89 S0,93 Spanyol peseta 30,64 Svájci frank 2225,25 2382,8» Svéd korona 606,01 •43,48 4001,81 USA dollár 4616,27 Ecu (Közös Piac) 4063,26 4314,60