Petőfi Népe, 1985. december (40. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-07 / 287. szám
MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET Az ének—zene-tanítás műhelyében Beszélgetés Erdei Péterrel Alig akad, aki az országhatárokon innen nem hallott még a Kodályi.ntézetrőL, de mindennapi életét, az ott folyó munkát a szakembereken kívül nem sokan ismerik. Hogyan telik áz idei tanév? Mik a terveik? Erről kérdeztük az intézmény igazgatóját, Erdei Pétert. — Továbbra is fő célkitűzéseink közé tartozik — elsősorban hazai vonatkozásban — az iskolai énektanárok munkájának aktív segítése, támogatása. Már végzett tanárokat képezünk tovább egész éves tanfolyamok és néhány hetes szemináriumok keretében. Hallgatóink óratervében elsősorban aktív zenei tevékenységet igénylő gyakorlati tárgyak szerepelnek, de természetesen helyet kapnak az általános zeneelméleti és zene- pedagógiai kérdésekkel foglalkozó tantárgyak is. Közben kapnak serkentést, késztetést módszereik megújítására. — Hogyan jellemezné nemzetközi tevékenységüket? • — Ez igen sóknétű. A munka gerincét a székhelyünkön megvalósított átképző, posztgraduális tanfolyamok jelentik, melyeken a világ minden tájáról ideérkezett éneik- és zenetanárokat fogadjuk. Tapasztalataikat iskolalátogatások bővítik: rálátást nyernek a zenei képzés legkülönfélébb területeire. Pontos képet kapnak az oktatás kezdeti szintjeiről épp úgy, mint a legmagasabb szintű, főiskolákon folyó munkáról. Amit pedig mindebből saját hazájukban, saját környezetükben megvalósíthatónak tartanak, az a saját tulajdonuk lesz, örülünk, ha sikerül hazavinniük. — Az utóbbi időben nagy a nemzetközi érdeklődés? — Úgy tűnik, egyre inkább. Meglehetősen nagy népszerűségre tett szert intézetünk a határokon túli zenepedagógiában. Tanáraink hat országban; az USÁ- ban, Írországban, Angliában, Lengyelországban, Spanyolországban és Görögországban vezettek kurzusokat az elmúlt hónapokban. A most elkezdődött tanévben pedig ,14 nemzet zenepedagógusai hallgatják az előadásokat. Számos olyan idegen nyelvű publikációt adunk ki, amely a nemzetközi zenepedagógiai életben hiánycikknek számít. Az elemző tanulmányok, oktatási segédkönyvek, zenetörténeti munkák között nagy szakmai érdeklődésre tarthat számot legutóbbi két kiadványunk: Bárdos Lajos korábban megjelent munkáiból egy elemzéseket tartalmazó összevont tanulmánykötet, melyet külföldön valószínűleg elsősorban a magyar zene iránt érdeklődő kórusvezetők forgatnak majd a legtöbbet. A másik Hegyi Erzsébet kétkötetes, hatalmas munkája. A szolfézs- és zéneelmélet elsajátítását és elsa- játtftatását egyaránt könnyítő, Kodály elvei alapján készített műhöz — elsősorban pedagógusoknak és iskolai énektanároknak — egy kivonatos, könnyebben forgatható példatár is készült. — Az ország minden településének általános iskolájában természetessé kellene hogy váljon a már évtizedekkel ezelőtt ismert módszer gyakorlati alkalmazása, csakhogy ennek még mindig elsősorban a szaktanárok hiánya az akadálya. A legnagyobb városok kivételével megyénkben is ez a jellemző. Milyen segítséget tud nyújtani a jelenlegi helyzet javításához az intézmény? Az elmúlt évek tapasztalatai és terveink alapján elmondhatjuk, hogy az intézmény a zenei szakemberellátás számszerű arányainak javításából is egyre alaposabban kiveszi a részét. Már régebben is voltak erre vonatkozó elképzelések, de kivitelezésükre a következő ötéves tervben nyílik csak lehetőség. Gyakorlati feladataink során — a korábban már megszerzett tudásra alapozva — a pedagógiai alkalmazás bővebb lehetőségeit tárjuk fel a hallgatók előtt. Hogy ez mennyire fontos, s mekkora igény van rtá, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy minden évben 60—100 hazai énektanárt fogadunk szemináriumainkon. Az idén az eddigi spontán érdeklődéshez viszonyítva lényeges változások is történtek. A Művelődési Minisztérium határozatot tett közzé, mely szerint ez év őszétől a jelentkezők 120 órás továbbképzésben részesülnek. Tanulmányaik befejezésekor vizsgáznak, s ennek eredményétől függően kapnak anyagi elismerést. Amit any- nyi ideje szerettünk volna elérni, most végre megvalósul: az énektanárok továbbképzésének egyik bázisintézménye leszünk. A következő ötéves tervben az intézet bővítését tervezzük. — Várható ettől megyén belüli változás is? — Természetesen, hiszen az intézet mint pedagógiai és művészeti műhely elsősorban közvetlen környezetére lenne —, s reméljük fesz is — a legnagyobb hatással. Az itt élő tanárok továbbképzése a jövőben mindenképpen biztosítottnak látszik, ha az illetékesek élnek a lehetőséggel. — Mi ígérkezik a közeljövő legjelentősebb eseményének? — Az intézet gondozásában álló Kodály-hagyaték anyagából hamarosan létrejön a Kodály- Emlékmúzeum és Archívum. Elkészült valamennyi erre vonatkozó terv. Az ehhez szükséges anyagi eszközök is várhatóan rendelkezésünkre állnak. Régi reményeink válnak valóra, ha a fővárosban, központi helyen, egy olyan kutatóműhely jön létre, ahol Kodály életműve a legteljesebb egészében és mélységében tanulmányozható lesz. Kodály 1967-ben halt meg, talán erre a húsz évre szükség is volt ahhoz, hogy életműve megfelelő távlatba kerüljön, s hogy a hagyaték feltárása, kutatása megfelelő intézményes formában elkezdődhessék. Károlyi Júlia KÖLTŐ, SZERKESZTŐ, FORRADALMÁR Ligeti Károly emlékezete „Mert győz az eszme, győz a gondolat!” — ínta egyik versében, befejező gondollaitlként. Ez volt rá mindvégig a jeltemző. A gondolkodó tépelődőre, a mindenkori optimistára, aki egy jobb, szebb világ eljövetelének reményében dolgozott, alkotott. A kiskőrösi születésű Ligeti Károlyról van pzó, aiki a szlovák nemzetiségű tett épülés rangját, hírnevét nagyban növelte. 1890.. december 8-án — tehát éppen kilencvenöt esztendővel ezelőtt — született azon a helyen, ahol Petőfi Sándor meglátta 'a napvilágot. Tizennyolc esztendős korában magyarosította Lutz Károflyról Ligeti Károlyra a nevét, az akkori időik magyarosi tásli törekvéseinek engedve. Apja küvácslmester, az édesanyja tázlári parasztlány volt. Kilencen voltak testvérek. Az ifjú Ligeti korai gyermekkorában kitűnt átlagon felüli szellemi képességeivel. „Ügy olvasott ihaitéveg koráiban, miint a v'zfoHiyás” — emlékezeti rá később testvéröccse, Ligeti Béla. Kiskőrösön járt iskolába. Korán megismerkedett a haladó eszmékkel. A Kommunisltla Kiáltványt még gyerekfejjel elolvasta. A podgári iskola elvégzése után mérnök akart lenni, ám anyagi helyzetük ezt nem tette lehetővé. Segédmunkás lett, közben írni kezdetit. A Népszavában láttok napvilágot írásai, később elkezdett verselni is. Fiatalon így nyiilaitlkiozott meg verssorokban lángoló optimizmusa: ,,S kinyíl a szívnek rejtett mélye. új élet, fény hatol beléje, s ledobja a lélek is jármát, s felveszi d nap lángrxúiáját." Ez volt a Jfegelső verse, mely máig is fennmaradt Időközben megismerkedett Darwin és Hegel műveivel. A lóét nagy gondolkodó ótliásá hatással volt rá mintívégiiigi Ez a lény is hozzájárult ahhoz, hogy Nagybecskeretoen ő szerkesztette a Haladás című diáklapot, miközben ott folytatta tanulmányait. Ekkor már -Ady Endre és Babits Mihály is ihatott szellemére, ízlésére, gondolkodására. Az első világiháború alatt fogságba került, Szibériában ette a rabok kenyerét. ©e nem tört meg. Harcolt, tanult, agitált, szervezett, érvelt a szocialista eszmék melldtt. Továbbra is írta lel világosító, lazító költeményeit, így fejezte ki vágyát, reményét az egyik versében: „Lelkem si- koliva tör a hegyre, a milljó szolga lent zokog: uram, Te sors, én megtalállak, mert értük S:onra felftvtok.” Hitt abban, hogy végül kialakul, megvalósul laiz új rend, eljön az új, másfajta világ. Ennek reményében Semmitől nem riadt vissza. Omszkban réndre írta cikkeit 'a Forradalom című újságba A szenvedélyes internacionalista, az elhivatott forradalmár rendkívül fontos szerepet töltött be a magyar hadifoglyok forradalmi mozgalmának szervezésében. Kéjsőbb a fehérterror elleni küzdelemben megsebesült, majd legyőzői kegyetlenül kivégezték. Emlékét Omszkiban ma is utca, tér, iskola és emléktábla őrzi. Varga Mihály SH Gy. Szabó Béla Ma egy hete hunyt el Gy. Szabó Béla grafikus, festőművész, a romániai magyar képzőművészet kimagasló egyénisége, aki gyakori vendég volt Bács-Kis- kunban is: szanki, majsai, bugaci emlékeit a Homokvilágban adta közre, s a megye több településén i ismerhették meg alkotásait a kiállításlátogatók. Reprodukciónk Tócsát utca című grafikájáról készült. HERCEG ÁRPÁD Csattog december cápafogával (Szanatóriumi töredék) Ügy fekszel itt, mint egy csöves, mondta Judit. Ügy fekszem itt, mint egy csöves, igen. Lehűlt az idő nagyon, mondják, huszonöt éve volt ilyen hideg ezidőtájt. Zoknit húztam, cipőt, farmerkabátot a meleg pulóver fölé; Judit kötötte ezt, Judit vette azt, tudom, tudom; fázok most, mert izzadok; újabban dróttal körülvett táborban élek álmaimban; most is, akartam szökni, szabadulni, dzsidások rohama szorított a dróthoz; paták dobognak homlokomon, szuronyok bökdösik mellkasomat, szívemet messziről röpített buzogányok verik; de szökni, menekülni nem tudok, kihallgatnak minden éjjel; botos legények törik a csontom, torkomba gombostűket szúrnak, parázsban kell állnom reggelig. — Itt a téli paplan, terítsd magadra, mondta Judit. Tudom, itt van kéznél téli paplanunk; Szegedről hoztam a tollat, lehet már öt éve is; őrültnek néztek végig a vonaton, hátamon, vállamon annyi zsákkal, de nem zavart; akkor még sok minden nem zavart, büszkén viseltem hendrixes koronámat, fekete göndör hajamat; megágyaztam a peronon, eldőltem a tollas zsákokon, és aludtam, aludtam, aludtam, mert akkor még azt hittem, aludni kell, ha fáradt az ember. Álmodtam ott is: röpültem, szálltam. kovácsolt vasból volt akkor az égbolt ajtaja, kitárva az arany- almakertre. — Csak azért jöttem, mert megint kiabáltál, mondta Judit. Almomban megint kiabáltam; le kellett szállnom a parázsról, jeges kádba dugtak, hóverembe ástak, onnét is kivettek; Gáspár— Menyhért—Boldizsárral hétszer megverettek; hát ne jajgattam volna? Kivert fogaimat ne sajnáltam volna? Mit tegyek, hogy ezüstláncodat csuklómról valaki gyorsan, de gyorsan lelakatolja. — Csöppnyi pálinkám talán van, mondta Judit. Pálinka nem kell, hagyj most magamra, hidegem, álmom ^legalább ne vedd el; de aggódj, ne törölgesd a homlokomat; a paplan se kell, csak ez a lószőrpok- róc, életem, színházam elnyűhe- tetlen kelléke; ruhám, ha kell, takaróm, ha kell; ágyam is ez volt valamikor a szúette padlón, bolhás albérletemben, amit akkor még te is szerettél; sebhelyes föld volt alattam, sebhelyes égbolt volt fölöttem. — Lázas vagy, igyál legalább teát, mondta Judit. Teát, csak azt ne! azt itattak velem a hóhérlegények is, véres teát; ujjbögyeimből kellett ki- csöpögtetnem önnön véremet; édes volt, keserű volt, savanyú volt, de váltságdíj volt; kiléphettem a vascipőből, törött bordámat, lábszárcsontomat saját kezemmel illesztettem össze; de szögesdrótból fonták a sínt, gipszként sarat tapasztottak köré; és szaladtam és szaladtam és szaladtam, béna lábbal is úgy ugráltam át a bokrokat, mint kö- lyökkoromban. — Makacs vagy, akár egy kölyök, mondta Judit. Makacs voltam mindig, és önfejű; és most már így lesz ezután; csak mentem, mentem, követtem lányokat is sarokról sarokra, megbabonázott a gondolat, amelyben erő volt és bizonyosság; hidakról ugráltam folyóba, úsztam föl-le, föl-le, föl-le, mert izmaimban ott feszült a szándék. — Akikor csak maradj magadnak. mondta Judit. Maradok, most már örökre így, összekucorodva ezen az ágyon, szakadt pokrócomat magamhoz szárítva; most már mindörökre; reggelig; mert reggel fölkel majd a nap, és meleg lesz, és csövesnek csúfolt palástomat nem vetem le, te meg csak pukkadj meg, kedvesem, az ódivatú gondolataiddal együtt; én élni akarok, élni, élni, élni. — Azt hiszed, hülyeségből állok itt, mondta Judit. Állsz itt, mintha muszáj volna itt állanod; még megfázol te is; tél van, a' padlószőnyegen csattog december cápafogával; toporogsz a lucsokban, töredezett lakkcipődbe befolyik a hóié; lábat váltasz: díszőrség! díszőrség! micsoda szánni való, fagyos csomóként látlak itt! De szemem immár sötétkamra, koponyám sötétkamra, készítem a csontkemény fotókat, az önnön szánalmasságát nem ismerő és mindjárt elpitye- red-ő ember dagerrotípiáit.— Lázas vagy, beteg vagy, orvost kéne hívni, mondta Judit. * Lázas vagyok, igen; mint a hetvenes évek elején, amikor még csodálkozva néztél a kamaszkorból hirtelen kiszakadt lázas férfira; csak szíve volt; és csak csöndje volt; most meg már csak láza van, de orvos nem kell neki, mert mögötte ezer esztendő, mögötte ezer kiűzetés az arany- almakertből. A szív mélyen elrejtőzött a bordák mögé, a csönd egyre csöndébb, a szavak egyre fájdalmasabban dobolnak a dobhártyán; uramisten, mivé lettetek, mivé lettetek. — Egyedül vagyok, te meg fekszel kiterítve, mondta Judit. « Az ember itt fekszik kiterítve; nem tudta senki, hogyan sejtette volna bárki is, hogy a túl gyakran szomorú arc mögött testi fájr dalmak vulkánjai működnek szüntelen, visszaszorítva az ezer éve kivájt üregbe; hogyan sejtette volna bárki is, hogy a szomorú szavak mögött, lecsupaszítva csontig, velőig, egy ázott-veréb- lélek búvik meg; kitelel ezer nyarat, kitelelt ezer őszt, ezer tavaszt, túlélt százezer telet; ét most kikezdte egyetlen pillanat, kikezdte ez a se-nyár, se-6sz, setéi. — Harmincéves korodra vén vagy, mondta Judit. Vén vagyok, igen; élhettem volna boldogan, élhettem volna, mint más; de fölégettem magam mögött a margarétás mezőt is, mentem, mentem, és mindig visz- szajöttem, kezemben egy szál virággal; hazaérkezéskor is mindig útrakészen. — GOŐR IMRE: horkan a tél horkan a tél ESÖ-HÖ támad határon túli hegyeinkről a városokba beveszi magát kilövi sorozatait madarak menekülnek retten az őz riog a fácán surran a róka golyózáporban billeg a nádas szekeren fut a vámos hümmög a bölcs s a bolond és rablott kincseit szórja a tolvaj futnak az őrség fejvesztett katonái retteg a város ESÖ-HÓ kivégző osztagai veretik immár az Aggok Házát áldozataik oldalán rőt lyuk feketevörös rózsa maguk-megadva égre nyújtják karjukat királyaink a fák koronáik a földön és ekkor előjön ö a kegyes gyolccsal fed mindeneket felettük fekete zászlót lenget látván hinnéd: szélben varjúcsapat SZOKOLY TAMÁS: Ki osztozik? Ebben a bódult szerelemben ki osztozik velem? Lám, a bogáncs néha még virágot is terem. Akárha nyílna könnyű nyár, akárha havazna odabenn — Napunk lsüthet még! Süt bizony! Maradj velem! Csalhatunk még, örülhetünk, ketté hasadhat évszakunk. S még az is lehet, bár őrület, hogy boldogok vagyunk.
