Petőfi Népe, 1985. december (40. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-07 / 287. szám

Dolores Ibárruri 90 éves Magyar felszólalás az ENSZ-ben Kádár Jjnos, az MSZMP főtit­kára levélben üdvözölte Dolores Ibarrurit, a Spanyol Kommunis­ta Párt elnökét 90 születésnapja alkalmából. Kádár János fogadta^ Nicolas M. Salgöt ■ Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt főtitkára pénteken fogadta Nicolas M. Sal- gót, az Amerikai Egyesült' Álla­mok magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagyköve­tét. A találkozóra a nagykövet ké­résére került sor. (MTI) / NEW YORK Hazánk állandó ENSZ-képvi- selője, Rácz Pál felszólalt az ENSZ egyes számú bizottságában a nemzetközi biztonságot érin­tő kérdésekről folyó vitában. Kijelentette, hogy az ENSZ- ben 1970-ben elfogadott nyilatko­zat a nemzetközi biztonság erő­sítéséről kiállta az Idők próbáját, s az abban megfogalmazott el­vek ma is érvényesek. Többek között rámutatott, hogy a nem­zetközi . biztonságra kedvezőt­len hatással vannak a regionális válságok, s a viták megoldásá­ban a tárgyalásos utat támogat­juk. Kiemelten szólt az európai biz­tonság kérdéseiről, megemlítve, hogy úgy értékeljük: a nemrég befejeződött Kulturális Fórum Is hozzájárult egymás jobb megis­meréséhez, a kölcsönös bizalom növeléséhez. Felszólalásának be­fejező részében Rácz Pál szólt a genfi szovjet—amerikai csúcs talál-- kozónak a nemzetközi helyzetre gyakorolt kedvező hatásáról. Mitterrand kontra Fabius Mitterrand francig elnök úgy döntött, hogy véget kell vetni an­nak a kormányválsággal fenyege­tő politikai hangulatnak, amit az okozott, hogy Laurent Fabius mi­niszterelnök a parlamentben el­határolta magát az államfő dön­tésétől, hogy Párizsban fogadja Wojciech Jaruzelskit, a lengyel államtanács lelnökét. A marttnique-i látogatáson tar­tózkodó Mitterrand telefonon be­szélt Fabiussze!, s utána rövid nyilatkozatot tett: JVÍi.nt a^.az al­kotmány szerint természetes, a teljes felelősség az enyém minden olyan döntésért, amely hatáskö­römből fakad. Sok elvégzendő munkánk van Franciaországiban, a kormánynak folytatnia kell azt a művet, amit olyant jól kezdett el.” Szovjet­amerikai kapcsolatok A leszerelés és a nemzetközi biztonság kérdései állnak a szov­jet 'és az amerikai ENSZ-társa- ság tárgyalóküldöttségeinek pén­teken, Moszkvában megkezdődött megbeszélései középpontjában. A hétfőig tartó eszmecserén a szov­jet küldöttséget a társaság elnö­ke, Georgij Arbatov akadémikus, a Szovjet Tudományos Akadémia Egyesült Államok és Kanada In­tézetének igazgatója, az amerikait William Scranton, a társaság el­nöke, ismert, társadalmi szemé­lyiség vezeti. A küldöttségek tag­jai politikusok, társadalmi sze­mélyiségek, tudósok. A találkozón megvitatják a szovjet—amerikai kapcsolatok fej­lesztésének távlatait, elsősorban a genfi csúcstalálkozó eredményei­nek fényében, továbbá véleményt cserélnek a leszerelés, a fegyver-* zet — elsősorban az atomfegy­verzet — csökkentése, a világűr- beli fegyverkezési hajsza meg­akadályozása, az ENSZ-nek a bé­ke megőrzésében játszott szerepe kérdéseiben. HETI VILÁGHÍRADÓ AZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA: HÉTFŐ: Mugabe zimbabwei miniszterelnök megkezdte moszkvai tár­gyalásait. — Brüsszeliben összeült az úgynevezett „eurocsoport”, hogy összehangolja az európai NATO-országok fegyverkezését. — Shultz külügyminiszter elfogadta Izrael ..bocsánatkérését a kém­ügyben. , KEDD; Berlinben tanácskoznak a . Varsói Szerződés tagállamainak honvédelmi miniszterei. — Brüsszelben valamennyi NATO-ország hadügyminisztereinek részvételével az úgynevezett katonai teirve_ ző bizottság ülésezik. — Kompromisszummal ért véget a közös piaci csúcstalálkozó Luxemburgban. SZERÍá: Jaruzelski tábornok, a lengyel áiiüamtanács elnöke Párizs­ban Mitterrand elnökkel tárgyalt. — Lemondott McFarlame ame­rikai nemzetbiztonsági itapácsadó, John Poindexter altengernagy lett az utóda. — Círomiko fogadta Moszkvában az NSZK parla­menti küldöttségét. CSÜTÖRTÖK: A bécsi haderőcsökkentési tárgyalásokon a NATO-or­szágok új javaslatot nyújtottak be. — Carbagenában az. Amerikai Államok Szervezetének külügyminiszterei a földrész gondjairól tárgyalnak, — Nagy-Britannia kormánya döntött: kilép az UN ES co-bói. PÉNTEK: Amerikai—angol 'megállapodást írtak alá Londonban az SDI- programban való brit részvételről. — Kínai—mongol megál­lapodás a légiforgalomróli. — Szovjet—lengyel külügyminiszteri , tárgyalásók Moszkvában. — Willy Brandt látogatása Varsóban. A hét három kérdése: • A kolumbiai Cariagénában rendkívüli külügyminiszteri értekezletet tartott az Amerikai Államok Szervezete. A képen jobbra Shultz ame rikai külügyminiszter mellette Nicaragua képviselője. * Fel lehet-e ismerni a kelet—nyugati viszonyban Genf hatását? Igen, ha nem is mindig tisztán és nem is minden ellentmondás nélkül. Jaruzelski tábornok, Len­gyelország államfője például — Észak-Afrikából jövet — magán­jellegű munkalátogatásra meg­fordulhatott a párizsi Elysée-pa- lotában, hogy 80 perces eszme­cserét folytasson Mittarrand. el­nökkel. Moszkvában Andrej Gromiko a nyugatnémet parlamenti küldött­séget fogadva árrá mutatott rá, hogy a szovjet vezetők vélemé­nye szerint a genfi őszinte pár­beszéd egyértelműen hasznos volt. Ami a magyar álláspontot il­leti: szerdai ülésén az MSZMP Központi Bizottsága kifejezte a magyar vezetésnek és népünknek azt a* reményét, hogy a csúcsta­lálkozó hozzájárul a szovjet- amerikai fegyverzetkbrlátozási tárgyalások érdemi előrehaladá­sához, s kedvezően hat a kelet.— nyugati fórumok munkájára, mindenekelőtt a stockholmi kon­ferenciára, valamint a bécsi had­erőcsökkentési tárgyalásokra. Mindenesetre máris figyelem­felkeltő hír, hogy a bécsi tárgyalá­sokon a NATO-országok előhoza­kodtak a javaslataikkal. Ugyan­akkor nyugaton nem akarják feladni a fegyverkezés katonai, politikai és üzleti előnyeit, ame­lyek bizonyos imperialista körök számára jelentkeznének. Nem túlságosan jó jel, hogy Robert McFarlame. Reagan elnök eddigi nemzetbiztonsági tanács­adója, akit pedig valamelyest mérsékelt politikusnak tartot­tak, megvált tisztségétől. John ' Poindexter altengernagy kineve­zésével, megfigyelők szerint, a „ Wei nberger-vonal” megerősöd­het, legalább az amerikai veze­tés személyi összetételében. Ugyanakkor biztató, hogy 800 amerikai üzletember utazik a Szovjetunióba, ^Balridge kereske­delmi miniszter vezetésével. MAGYAR—JUGOSZLÁV KAPCSOLATOK Példák a határ mentéről A hírre, hogy Lázár György, a Minisztertanács elnöke Jugoszláviába látogat, önkéntelenül oda­figyel az ember. És ez érthető, hiszen szii}te nincs olyan polgára hazánknak, aki ne keíült volna valamilyen formában kapcsolatba déli szomszédainkkal, aki ne érdeklődne az iránt: miként alakul kétoldalú együttműködésünk. Kapcsolatainsokrétűek, kiegyensúlyozottak, rendezettek. Ezt bizonyítja a többi között a mos­tani. kormányfői találkozó. S ezt bizonyítják a néhány napja aláírt ötéves árucsere-forgalmi egyezmény adatai is. Ezekből kiderül, hogy áru­csere-forgalmunk 1986—1990 között 50 százalék­kal nö az előző öl évihez képest, és mintegy 5 milliárd dollár értéket képvisel majd. Tovább emelkedik a hosszú távú ipari együttműködések, termelési kooperációk aránya, s ez azért is ör­vendetes, *mert máris ígéretesek az eredmények a műtrágya- és cellulózgyártásban, a vaskohá­szatban, a közúti és személygépkocsi-gyártásban, a szerszámgépiparban, az elektronikában. Az előttünk álló öt esztendőben szembetűnő előre­lépést irányoznak elő a határmenti árucserében: a mostani 100 millió dollárról a tervidőszak vé­gére 120 millió dollárral nő az itteni forgalom. De ha a. hétköznapok gyakorlatát nézzük, ak­kor is csak azt mondhatjuk: természetes szá­munkra, hogy az üzletekben jugoszláv termékek sokaságával találkozhatunk, hogy például jugo­szláv színházak vendégszerepeinek nálunk, vagy hogy ha a nyári programokat tervezgetjük, a kül­földi lehetőségek sorában az elsők között gondo­lunk egy jugoszláv tengerparti nyaralásra. S to­vábbra is a hétköznapoknál maradva, természe­tes, hogy határmenti területeinket, megyéinket, városainkat szoros, testvéri szálak fűzik egymás­hoz. A szegedieket Szabadkához, a bajaikat Zom- borhoz, a pécsieket Eszékhez, a szombathelyie­ket Marihorhbz. Az itt élő emberek felismerték a földrajzi közelség adta lehetőségeket, tudnak egymás örömeiről, gondjairól. Ennek tudható be, hogy a határménti árucsere négy esztendő alatt megötszöröződött, hogy hiánycikkekből (téglából, cserépből, hűtőszekrényből, csecse.mőruhából) ér­keztek szállítmányok a szomszédból. Hogy pél­dául a Mohács körzetében termesztett cukorré­pát a szabad kapacitással rendelkező bellyei kombinát gyáraiban dolgozzák fel, s a készter mék 70 százalékát visszakapják a baranyai gaz­daságok. Mintha nem is léteznének a földrajzi határok, olyan bensőségesek ezek a kapcsolatok. Országos méretekben is hasonló eredménye­ket mutathatunk fel. Jugoszláviában megszokott látvány az utakon a Rába kamion, mint ahogy ■ nálunk egyre népszerűbbek a Zastava személy- gépkocsik. A magyarok kezemunkáját dicséri Zadar mellett az obrováci timföldgyár, az újvi­déki Duna-híd. Kiterjedtek kulturális kapcsola­taink is: egyetemeket, főiskolákat, színházakat fűznek szoros szálak egymáshoz, rendszeres az ösztöndíjasok, a lektorok cseréje. Együttműkö­désünk ápolásában jelentős a szerepük a Ma­gyarországon élő délszláv, és a >Jugoszláviában ' élő magyar nemzetiségeknek, a barátság hídját erősítik a két ország, riépéink között. (Ki’)] Varható-e fordulat a Füibp szigeteken? A csendes-óceáni térség egyik, hadá-szatilag rendkívül fontos ál­lama a Fülöp-szigetek; amerikai támaszpontok sokaságát taiMljuk ott —* szemben Délkelet-Ázsiával, Kínával. Tudni kell, hogy az egykori spanyol gyarmatot az USA hódí­totta meg a századforduló táján, s csak. 1.946-ban járult hozzá ah • hoz, hogy elnyerje függetlensé­gét; Ám Manilában mindmáig azok az amerikabarat politikusok vannak hatalmon, akiknek az Egyesült Államok nyújtott gaz­dasági és katonai támogatást a „hukbong" nevű nemzeti felsza bacíító hadsereg elleni -harcukhoz. Még az ellenzék is, amely a je ­lenlegi elnök, Marcos megbukta­tására tör. Washingtonban keres szövetségeseket. Benigno Aquino szintén az amerikai fővárosból •tért haza, amikor 1983. augusztus 21-én a maniiai repülőtérén agyonlőtték. Most, hosszas bíró­sági tárgyalások végén mégis /fel-» mentették Ver tábornokot, akit Marcos elnök nyomban vissza is helyezett vezérkari főnöki tiszté­be. Ezt még az amerikai főváros­ban sem hagyták szó nélkül... Marcos elnök „előre menekül”. 1 1986 február 7-re választásokat tűzött ki, abban a reményben, hogy ezt megnyerheti még az 1965 óta élvezett elnöki hatalmát további évekre meghosszabbíthat­ja. Melyek Latin-Amerika legégetőbb problémái? j A kolumbiai Cartagenában ült össze az Amerikai Államok Szer­vezetének külügyminiszteri kon­ferenciája. Az USA és Nicaragua küldötteinek szópárbaja rávilá­gított arra, hogy Latin-Amerika veszélyes, válsággóca Közép-Ame­rika. Az Egyesült Államok támo­gatta zsoldosok a managuai kor­mány megdöntését minden esz­közzel el akarják érni Shultz külügyminiszter viszont Nicara­guát vádolja azzal, hogy rnás la­tin-amerikai országok íelszába- dító mozgalmait segíti. Ugyanígy vádaskodott Kubával szemben is. A cartagenai tanácskozáson sok szó esett az eladósodottságról. 400 milliárd dohárra tehető a la­tin-amerikai országok adóssága. Az' USA az úgynevezett „Ba- ker-tery” keretében 20 milliárd dollár hitelt kínál a legsúlyosabb helyzetben levőknek A feltételek között az is szerepel, hogy — meg kell könnyíteniök a külföl­di tőke beruházásait a latin-ame­rikai országoknak, amelyek egyéb­ként is gazdasági reformokat tar­toznak végrehajtani. Az amerikai pénzügyminiszterről elnevezett tervet csak fenntartásokkal fo­gadták az érdekeltek Bányaavatás Lencsehegyen Pénteken felavatták a doro­gi szénbányák lencsehegyi új bá­nyáját. Az -ünnepségen ott volt Havasi Ferenc,, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Ka- polyi László ipari miniszter, Ko­vács László, a Bányaipari Dol­gozók Szakszervezetének főtit­kára és Antalóczy Albert, az MSZMP Komárom Megyei Bi­zottságának első titkára is. A lencsehegyi a negyedik, s egyben az utolsó új bánya, amely az eocén program keretében lé­tesült az észak-dunántúli szén­medencékben. Az elsőt, a nagy­egyházi új aknát 1981-ben. a má­sodikat, a Márkus-hegyit ez év tavaszán avatták fel, a harmadik új bányában, a mányiban pedig néhány hete kezdődött meg a ter­melés. A négy új eocén bánya az idén 2,6 millió tonna szenet ad a népgazdaságnak. Tóth István, a Dorogi Szénbá­nyák vezérigazgatója elmondot­ta, hogy a mintegy négymilliárd forintos költséggel létesült len­csehegyi bányában 17 millió ton­na, az átlagosnál jobb minőségű barnaszén vár lefejtésre. Az épít­kezést 1982-ben kezdték meg. Két függőleges és egy lejtős aknával hatoltak a mélybe. Az avatóünnepségen Havasi Ferenc a Központi Bizottság ‘ne­vében gratulált a bánya terve­zőinek, építőinek. Elismerő sza­vakkal emlékezett meg azokról a dorogi vezetőkről, bányászok­ról, akik különösen sokat tettek az új bánya létrehozásáért, és ké­szen állnak a szép hagyományok­kal rendelkező vidék 200 éves bá­nyászkodásának magasabb szin­tű folytatására. Évzáró parancsnoki értekezlet a Munkásőrségben Tegnap befejeződött Buda­pesten a Munkásőrség vezető be­osztású parancsnokainak kétna­pos tanácskozása. Borbély Sán­dor országos parancsnok minősí­tette az 1985-ben végzett munkát, s szólt arról, hogy mit tettek ed­dig a munkásőrök az MSZMP XIII. kongresszusa határozatai­nak megvalósításáért. Megálla­pította, hogy elismerésre méltó teljesítményeket értek el a kong­resszusi és felszabadulási mun­kaversenyben, nagy számban részt vettek a közéleti politikai események előkészítésében. Ki­válóan! hajtották végre az előírt kiképzési programot és maradék­talanul teljesítették szolgálatu­kat. Az országos parancsnok meg­határozta a Munkásőrség 1986. évi feladatait. A tanácskozáson Horn Gyula külügyminisztériumi államtitkár és Harangozó Szilveszter altábor­nagy, belügyminiszter-helyettes időszerű kül- és belpolitikai kér­désekről tájékoztatta a munkás- őrparancsnokokat. Építők kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról.) maztak és segítettek. Vállalkozási készségük kibontakozását mutatja erősödő aktivitásuk a versenytár­gyalásokon, szervezetük korszerű­sítésében, leányvállalatok, társu­lások és egyéb új vállalkozási szervezetek létrehozásában. Gyöngyösi István hangsúlyozta, hogy az építőipar rendelkezik az­zal az erővel, kapacitással, amely a következő ötéves tervidőszak­ban az építési feladatok teljesíté­séhez szükséges. Nélkülözhetetlen azonban az is, hogy az építő- és építőanyag-ipari vállalatok to­vábbi kezdeményezésekkel nö­veljék vállalkozási készségüket, javítsák gazdálkodásukat, mun­kájuk jövedelmezőségét. A kongresszus ma folytatja munkáját. Eredményekben is gazdag év (Folytatás az 1. oldalról.) és Megyeri Károly főtitkár he­lyezte el, s koszorúztak az újság­író-iskola hallgatói is. * * * A magyar sajtó napja alkalmá­ból tegnap délután Kecskeméten a megyei pártbizottság székhá­zában is ünnepséget tartottak. A megjelentek — újságírók, kiadói /alkalmazottak, nyomdászok, pos­tások — először Juhász Ibolya és Géczi Veronika hangulatos éne­kében gyönyörködtek, majd Vándorfi László, a Kecskeméti Katona József Színház művésze mondta el Nagy László Tűz cí­mű versét. Koloh Elek, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Bács-Kiskun Megyei Szerveze­tének titkára külön is üdvözölte Hodossi Sándort, az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottságá­nak titkárát, Kisné dr. Csányi Anikót, a megyei pártbizottság osztályvezetőjét és Szenes Pált, a Hírlapkiadó Vállalat osztály- vezetőjét, majd Hodossi Sándor mondott ünnepi beszédet. — A sajtó mozgósító, szervező tevékénysége iránt napjainkban fokozott a politikai igény — je­lentette ki a megyei pártbizott­ság titkára, majd kifejezte a tes­tület elismerését a 72 ezer pél­dányban megjelenő Petőfi Népe szerkesztőségének. Az elmúlt idő­szak eseményeit sorra véve an­nak a véleményének adott han­got, hogy ezek tükröztetésével a lap nemcsak eseményekben, ha­nem eredményekben is gazdag évet zár. A jövő feladatait ille­tően a helyi tájékoztatás színvo­nalának emelését, az elektronikus sajtó segítését említette. Szólt az üzemj lapokról is, hangsúlyozva: az egyszerű tájékoztatás ma 'már kevés, s a vállalati vezetők akkor járnak el helyesen, ha a dolgo­zókat a sajtó segítségével a dön­tésbe is bevonják. Ezután — immár hagyományo­san — jutalmak átadására került sor. A megyei tanács elismerését dr, Geri István elnökhelyettes hozta el dr. Gál Sándor főszer­kesztő-helyettesnek; a Hazafias Népfront megyei titkárhelyet­tese, dr. Bogár Lajosné Váczi Ta­más belpolitikai rovatvezető­nek nyújtott át jutalmat. A Szak- szervezetek Megyei Tanácsának 1974-ben alapított publicisztikai díját Heltai Nándor főmunkatárs vehette át Sibalin Istvánná tit­kártól; az SZMT díját ítélték oda dr. Eszik Sándorné olvasószer­kesztőnek és Kereskedő Sándor főmunkatársnak. Molnár Mihály a KISZ Bács-Kiskun Megyei Bi­zottságának titkára ifjúsági ní­vódíjat nyújtott át Szabó Klárá­nak, á belpolitikai rovat munka­társának, majd dr. Mező Mihály, Kecskemét Város Tanácsának elnöke Ballai Józsefnek fejezte ki elismerését. A megyei tűzoltó­parancsnokság Tóth Sándor és Méhest Éva fotóriportereknek ítélte oda idei jutalmát — ezt dr. Lengyel László tűzoltó ezredes megyei parancsnok adta át. A KSC 1985-ben alapított elismeré­sét Király József ügyvezető elnök Banczik István sportrovat-veze- tőnek adta, majd Kisné dr. Csá­nyi Anikó bejelen tette, hogy Tóth Sándor fotóriporter a megyei pártbizottság köszönőlevelét ve­heti át. Dr. Rapi Miklós,_ hírcso­portunk vezetője a rendőrségtől, Gémes Gábor főmunkatárs pedig a Magyar Néphadsereg politikai főcsoportfőnökségétől kiaipott el­ismerést. Csabai István gazdaság- politikai rovatvezetőnek Buda­pesten, a Mezőgazdasági Szövet­kezetek Házában nyújtottak át jutalmat. \ A jutalmak átadása után dr. Sztrapák Ferenc főszerkesztő mondott válaszbeszédet, emlé-. keztetve a 67 éve megjelent Vö­rös Újság példájára. „Feladataink a valóságban gyökereznek, s egész a cselekvésig ívelnek” — mondta a főszerkesztő. Hagyományainkhoz híven teg­nap koszorúzási ünnepséget Is tartottunk. A Magyar Alföld és Tóth László emléktábláján, to­vábbá Hajnal József és Tóth Lász­ló sírján helyeztünk el koszorút a nem felejtő utódok nevében. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT • Az ország hívhajtja Baját A Hétvége című tv-műsorban a nézők észrevételeiket a 76/29-715-Ö* telefonsaámon közölhettük, a bajaiak pedig a 12-215-ös számot hív­hatják. •

Next

/
Thumbnails
Contents