Petőfi Népe, 1985. december (40. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-24 / 301. szám
s • PSVf ÖFI NÉPE • 1985. december 24. P sakinem hat évitiztxlet töl- ^ töbt a Vöröfiu'cere&izitbeMi a ■kiskunhalasi Bodoglári Lajt )sné, akit a hellybeli ttatalctk, idoseb- t*ek csaik Bagó néniként emlegetnek. Egész élete az e^nbeiri esség, aiz önzetlen segibenia karáa jegyében telt. Öt lepte meg legjobban a hír, hogy a Nemzt 'tkö- ri Vöröskereszt az idén neki t adományozza a, szervezet liegmis vga.- sabb elismerését — a krimi . háború legendás angol ápolónő, léről, a „Lámpás Hölgyről" ein e- vezertlt — Florence Niightinga le kitüntetést. A díszes oklevelet t ’s emlék plakettet a Vöröákeresz It nemzetközi bizottságának alel - nöke, Maurice Aubert hozta el' Tiogó néninek Svájcból. — Tizennégy évqs koromban 'kezdődött. A vöröslkeresiztes iroda szomszédságában laktunk, ahol az édesanyám főzött, takarított. Én meg segítettem neki. Szolgáik voltunk. Aztán rámbízták a postára jövés-menést is, később pedig segédkezhettem a gyógyszernaktár rendbentartásá- ban Ez bizalmi munkának számított, büszke is voltam rá! 1930-ban — szinte méie gyermekfejjel — kezdtem el a be- fcegápalói tanfolyamat, még ma is megvan az, elvégzést tanúsító oklevelem. A tanultaikat gyerekkori barátnőmmel, Jolikával — ma Goczol Péternmeik híviák —, a kórházban haranos ütöttük: ápolónők lettünk. Emellett — •mint vöröskereszti.', taigók. — 1u*t nviipalma.zri‘t árolónő gondozását is váltattuk. A későbbiekBogó néni és a Vöröskereszt ben a Vöröskereszt újabb tanfolyamokét szervezett, melyeken már gyakorlati ókitató voltam. — A rohamosan romló gazdasági helyzet éreztette a hatását városunkban is. Ez újabb fel- nctaitakiait hozott. Ilyen volt például a nemzetközi rubaakció lebonyolítása. A giazdag nagyságáktól gyűjtöttük össze a ruhákat, és szétosztottuk a sorban álló szegények között. Sokan kézcsókkal fejezték ki köszöne- iti'kiet. . . De osztattunk élelmet is Az úgynevevezett dán—magyar konyhán főztük — szárított zalbpehelyből, zöldségekből — a leveseket, főzelékeket, amikből cflaík a rászorulók kaphattak. A szegénységet írásban kellett igazolni. — A negyvenes évek elején a Vöröskere-szt elsősegélynyújtása i r&gygyakorlatra hívta össze a k í képzett ápolókat, mert már éi "ezni léhietett a háború közele dtét. Megérzésünk nem volt tikaptalan. mert a gyakorlat végéire megérkeztek a háború első sebesüli tjei. Ettől a naptól kéz dve fáradságéit, álmosságot, félelmet nem ismerve dolgoztunké. szinte éjjel-nappal. Az ál- land ó kór ház mellett két ideiglenes haidikórházban fogadtuk a sé TÜilltel;et. Az egyik a mai Sziláily Áron Gimnázium épületében,, a másik a vasútállomás helyén volt feiáltliítva. Kórház- vonatókop is dolgoztam. Egyszer a vonaton ért bennünket a bombázás. Borzasztó volt: iszonyú külsejű, égett sebesülték... Ma is magam előtt látom azt a sínek között fekvő kisfiút, akit vízért szalasztottak el Otthonról — a fél lába lelt oda. Én is kaptam néhány szilánkot. Már többször operáltak, de még mindig van belőlük. — A sebesültek fogadása és gondozása mellett szórakoztató műsorokat, színpadi előadásokat szerveztünk. Mi magunk voltunk a szereplők is. A rendezvényekből (befolyt pénzt a sérülitek jobb ellátására fordítottuk. Hogyan vtiít mindehhez erőm? Nem tudom, ezen sóba nem morfondíroztam. Mindig aZt tettem, amiről úgy éreztem: csinálnom kell! Édesanyám — akitől legtöbb tula idonságomat örököltem — mesélte, hogy kislány koromban bekötöztem a kislibák lábát, ne fázzanak . .. Szerencsére, hozzám 'hasonlóan gondolkodik a fértem is. alkii tizenkilences párttag. — A háború befejeződése után mint vöröskeres ztes aktivista, egy magyar és orosz nyelvű igazolást kaptam, amely fölmentett a közmunkák végzése alól. Szolgálati egyenruhában dolgoztunk tovább, még mindig a vasútállomáson. Vállaltuk azt is, hogy az átmenő vonatokról a katonák, hadifoglyok áltál ledobált leveleket összeszedjük a sínek közül, hogy eljuttassuk a hozzátartozókhoz. Sok-sók köszönőlevél tanúskodik erről. — Ezerkilencsizáznegyvennyolc- tól — az élsősególyhely megszűnése után — ismereteimet, tapasztalataimat új munkahelyemen hasznosítottam: tizenöt évig műtősnő voltam a kórházban. Aztán, nyugdíjba vonulásomig — hatvanegy éves koromig — bölcsődei gondozóként dolgoztam. Minden kisgyereket a sajátomként szerettem. Itthon, a családban öt gyereket neveltünk fel. Hármat a férjem hozott az első házasságából, kettőt pedig örökbe fogadtunk. Én egyet szültem, ő szegény, nagyon korán meghalt. Öe úgy érzem, mind az öt élő az enyém! És nemcsak ők: kilenc unokáink és tizennégy dédunokánk is van már! Karácsonyonként mindannyian ösz- szejövünk. Az egyik unokám ilyenkor levetíti a videón, amit az elmúlt ünnepen, meg aiz év folyamán felvett a családokról. Mondjam-e, hogy számomra ezek az esetendő legszebb napjai?... Szabó Klára Ma is elfog a szorongás, valahányszor az öt éve villám sújtotta csengődi családi ház jut az eszembe. A Dózsa György úti épület egy éjjel leégett. Olyan heves volt a pusztítás, hogy az ablaküveg apró lávaszemcsékké folyt össze. Az ABC társadalmi összefogással épill. 49 Egy társadalmi munkás, Gál László szakszövetkezeti dolgozó ... (Gaál Béla felvételei) . . • Ifjú Molnár Antal tanácstag: — Valakinek lépni kellett már. • Jó lenne az időseknek napközi. Erről beszélget Égető Árpád tanácselnök Saalókf nénivel. Csinos házak, ABC Ifjú Kalmár Sándort, feleségét, és gyermekét — akik abban az időben Zalaegerszegen tartózkodtak — hazatérve üszkös gerendák és romok fogadták. „Mi lesz velünk?" — nézték riadtan, hogy immár nincs tető a fejük felett. E siralmas helyzetben, mielőtt az Állami Biztosító fizetett volna, a falu adott gyorssegélyt a családnak. A lakosok 47 ezer 830 forint egyéni adománnyal fejezték ki együttérzésüket. Az összefogás szép példája felejthetetlen maradt számomra. Évek múltán arra járva, láttam: nyoma sincs a tűznek. A házat újjáépítették. Közben fejlődött a nagyobb közösség, a kétezer-nyolcszáz lakosú község. A VI. ötéves tervben esztendőnként 15—20 család épített itt magának új házat. Égető Árpád tanácselnök mutatja, némelyik boltíves. Ahol korábban a régi vásártér és egy cédulaház állt, labdapályák, szertárak, öltözők és egyéb kiszolgáló-létesítmények várják a sportolókat. A közvilágítás javítására megkétszerezték, 236-ra növelték a sárga fényű nátriumlámpák számát. Tizennyolcat a múlt héten szereltek fel. Igv a Dózsa György úton és a József Attila utcában mindegyik, míg a belterület többi részén minden második oszlopon világít lámpa. Örömmel várta a falu az új gyógyszertárat is, hiszen a réginél ütöttebb- kopottabb talán az egész megyében sem volt. Tető alá hozását 200 ezer forint értékű társadalmi munkával segítették. Szívesen jöttek az ABC építéseikor is. Az idén tavasszal csúnya, szeles időben alapozták. A háromnaposra tervezett munkát száztizenhét embernek sikerült két nap alatt befejeznie. Az áfész házilagos brigádja Klajkó Benjámin tetőfedővel zsaluzott. Varga Mihály, volt tanácstag idősebb társaival betont döngölt. Eljött a Petőfi utcai Ribárszki Ferenc tanácstag. Nem maradt távol Gál László szakszövetkezeti dolgozó sem, aki azelőtt részt vett a sportöltöző építésében. Senki nem kérdezte, hogy ezért munkáért — máshol — mennyi napszámot fizettek volna. Maguk építkeznek Viszont kiszámolták, hogyan erősíthetik meg az utakat kevesebb pénzből. Gazdaságos megoldást választottak. A község mellett vezet a budapest—ke- lebiai vasútvonal, ahol rezgés, beázás és süllyedés miatt időnként kicserélik a kőágyazatot. Megállapodva a MÁV- val, a kisebb szemcsenagyságú köveket a tanács a faluba szállíttatta. Az egyik napon a Kiskőrösi Állami Gazdaság, a bartai téeszek és más mező- gazdasági üzemek pótkocsis teherautóiból 28 állt sorban kőért a csengődi állomáson. Terven felül 5127 méter utat fedtek be 15—20 centiméteres kőalappal és a szokásosnál kevesebb bitumennel. Négy és fél kilométer járda épült 1980 óta. Ebben a munkában sem szorultak kivitelezőkre. Maguk végezték el a feladatot. A tanács betonkeverőt vásárolt. Ezzel dolgoztak a sportlétesítmények alapozásakor, ezt veszik bérbe magáncélra is. ^Napközi? Az bizony jó lenne!” Életrevaló falu, amely nem csak a Kalmár családért fogott össze annak idején. Tenni kész az idősekért is. Szalóki Bertalanná 76 éves. Egyedül él a Dózsa György utca 34. számú házban. Szomszédja a lakásfeljárójához kapaszkodót szerelt fel, és időnként fát is vág a néninek. Mint vasutas özvegyének, a kiskunhalasi állomás konyhájáról küldenek neki ebédet. A Halasról való ételt a tanácsi szociális gondozó dél tájban elhozza a csengődi vasútállomásról. Ám még jobb volna — 40 százalék javaslati aránnyal ez is szerepel a településfejlesztési hozzájárulás ajánlásai között —, ha napközi otthont építenének az olyan időseknek, mint amilyen a Dózsa György úti ház lakója. — Napközi, közös pénzből? Az bizony jó lenne az ilyen magamfajtáknak! — mondja Szalóki néni. — Már úgy remeg a kezem, hogy alig bírok egy krumplit vagy egy hagymát megtisztítani ! Ha az idősekért is olyan gyorsan cselekszenek, mint a Csengődhöz tartozó Tiboldon ifjú Molnár Antal tanácstag a külterületi lakosokért, a közösség újabb tanújelét adja majd összetartozásának. A fiatalember nem nézte tétlenül, hogy Tibold táppal és palackos gázzal ellátatlan. Látta, menynyit küszködtek a tanyasiak, mire ezeket a — nélkülözhetetlen — árukat a faluból hazahordták. Esőben kiszakadtak a kerékpáron tolt táposzsákok, s a takarmány a földre szóródott. Ifjú Molnár Antal addig kilincselt különböző helyeken, mígnem egy éve engedélyezték neki, hogy házi lerakatot nyithat. Azóta másfél millió forint értékű tápot és több száz palack gázt adott el. — Nem a saját hasznomért csinálom — magyarázza a Tibold 31-es tanya gazdája —, hiszen a lerakat nem a fő jövedelmi forrásom. De valakinek lépni kellett már. « Koromsötétben indulunk hazafelé. Mégsem komoran, inkább a friss élményekkel feltöltődve, bizakodva gondolunk Csengődre és Tiboldra. Ahol együtt ABC-t alapoztak, Szalóki nénivel és másokkal törődnek, s a tanácstag takarmány- és gázárusítással köny- nyít a tanyákon élők helyzetén, ott jó karácsony után jó új évet (is) köszönthetnek. Kohl Antal S. O. S.-falu — átadás előtt Az idén tavasszal ismerkedtünk meg, az épülő battonyai gyermekfalu- otthonok, az éppen virágba borult öreg almiafák között. Amikor először jártak a legtöbbjük számára ismeretlen délkeleti határszélen, abban a nagyközségben, amely — ha választásuk he- lyesinek bizonyul — életreszólóan otthonuk lesz. ők — akkor még tizenöten, ma a tanfiolyam és a végső döntés után ti- zemk etten —a teendő első S. O. S.-gyer- mek;falu-anyák. Ak:kor még szinte csak körvonalaikban látszottak a házak, rendezetlen volt sí porta, nem ért el az egykori öreg alma skertig a gázvezeték. Akkor még sok írott a kérdés, nem tisztázódott ön- maguikban sem pontosan: mit jelent számi ukra ez az élethivatás. Édes anyák lesznek Egy jó félesztendő után az most már bizonjros, hogy ők, tizenketten alkalmasunk találtattak erre a nehéz és szép bivaitá sra. És döntöttek ők is, valamennyien: élethivatásul választják, hogy édesanyákként nevelik fel a mások el árvult vagy elhagyott gyerekeit. ,Batt;onyán arra kértek: ne jegyezzem he a nevüket. Joggal sérelmeznék, hogty egyszerre mindenki személyükre, szel Tiéilyes életrajzukra kíváncsi és kévésé m kérdezősködnek afelől: miért vá- líiszt tótták a nevelőszülői hivatást. Arról i beszéltek legszívesebben, ami mélyebi >en jellemző valamennyi ükre, mint a kor 'ábbi pedagógusi, nevelői, hivatali vat ?y üzemben vállalt foglalkozás: hogy ők azok, akik cselekvőén akarnak s* egíteni azokon a kisgyerekeken, akik e lvesztették Vér szerinti hozzátartozóika it, vagy akiket nem képesek, vagy r lem akarnak vállalni „édesszü- leik”. Szere tték volna tudni: valójában milyen is a még alig ismert, mert Ma- gyarorsí ágon először épülő gyermekfalvak élet e? Milyen távolságra lesz az iskola, v an-e üzlet a közelben, kerékpárral \ 'agy autóbusszal közelíthető meg a ke irülött ük élő községben mindaz, ami a mindennapi élethez tartozik? Jó lenn e tud ni azt is, milyen összegből gazdá lkodhatnak majd, és igen vágynak r nár arra is, hogy megismerjék fogadc >tt gyermekeiket. Szegeden i éltek, hónapokig. Ismerkedvén e 'gyrnássail is, hiszen egy közösségben élő, jó szomszédasszonyokként fogna k élni ezután, hosszú évekig. Ismerk :eclvén mindazokkal a lényeges alai ^ismeretekkel, amelyek a háztartásve; ütéshez, a gyermekellátáshoz és r tereléshez szükségesek és nélkülözhet« ‘tlenek. November első napjaiban Ausztriában jártak. Gyakorlatban ismerhették meg az otti mi gyermekfalvak életét. Hiszen ők, ; az eddigi gyermeknevelési tapasztalatai! cat állami nevelőotthonokban szere zték — amennyire megszerezhetők \ roltak ezek a tapasztalatok röpke hó napok alatt. De nekik majd, hivatás uk szerint, önálló családanyákként ke 11 helytállniuk. Együtt a fei lyő alatt S november utolsó napjaiban már bizonyos, hogy együtt maradnak, s az is,, hogy tavaszi *a benépesülnek a sorra elkészülő bat tonyai hiázak is. — Már a kar ácsonyt is együtt töltjük — persze, még sajnos gyerekek nélktil — mondjál Margit, aki a legelső elkész ült házak lakója lesz. — Ügy tervezzük’, hogy köí'.ös karácsonyfát állítunk. Valán az egyik házban, ha lehet már, ta.'án a kentben, de szeretnénk érezni m ár, hogy ott az otthonunk. Időzzünk még az utóbbi hónapoknál, heteknél. Milyen hasznos tapasztalatokkal szolgált az ausztriai út? — Ó, nagyon sokkal — mondják egyszerre többen is. — Egészen más hallani, és más a valóságban látnunk a megvalósult elveket, amelyek szerint felépült egy-egy 15—20 családi otthonból álló, mesterségesen létrehozott, de igazi családok közösségévé vált falucska, amely hivatott és alkalmas is arra, hogy kiegyensúlyozott, a társadalomba könnyebben beilleszkedni képes emberekké formálja az elhagyott, családjukból kipottyant gyerekeket. — Láttunk olyan családot is — mondja Vera —, amelyiknek már több nemzedéke nőtt fel ebben a védettségben és szeretetben, ahol már unokák is vannak. Hiszen a gyermekfaluban épp az a nagyszerű, hogy a családi kapcsolat nem a nagykorúságig, hanem az egész életre szól. — Arról is volna épp elég mesélni - valónk, milyen szeretettel fogadtak bennünket, amerre csak megfordultunk, hogy milyen esztétikusak, az eredeti faluba illeszkedők ezek a mesterséges falvak, hogy milyen csodálatos tájakon jártunk, hogy mennyire otthon éreztük magunkat e rövid időt alatt is mindenütt. De a legfontosabb, hogy most, az út után már valóban pontosan értjük: milyen életformát vállaltunk. — Azjs tanulságos — jegyzi meg Andrea —, hogy kicsit’ későn döbbentünk rá néhány dologra. Az egyik, hogy a tanulásra fordított időnkből telt volna például arra is, hogy jogosítványt szerezzünk. Ez meglehetősen fontos a távolság miatt, amely elég nagy, nemcsak a városoktól, de a faluközponttól is ... és persze legalább alapfokon meg kellett volna tanulnunk németül. így még jobban hasznosíthattuk volna ezt a tanulmányutat. Főhivatásban Mostani beszélgetésünkkor is azt kérték, ne írjam le a riportban a teljes nevüket, noha már kinek-kinek a családja is elfogadta, tudomásul vette, hogy hozzátartozójuk döntése az új hivatást illetően végleges. De nem szeretik, ha ..csodabogarakként” kezeli őket a közvélemény. — Sajnos — mondja Margit mind- annyiuk nevében — ez volt számunkra a legnagyobb és a legkellemetlenebb meglepetés, hogy túl sokakat érdekelt az a magánéletünkből: házasság, saját gyerek helyett miért választottuk a sokgyerekes, nevelőanyai hivatást. Arról sincs kedvünk beszélni, hány elromlott házasság, hány magányos ember, hány gyerekre vágyó gyerektelen nő és férfi él Magyarországon is, menynyi az elrontott emberi kapcsolat, mennyi a rosszul vagy éppen sehogy nem nevelt gyerek. — Mi úgy gondoltuk — hiszen azért vagyunk ott —, hogy gyerekszerető emberek lévén, a legtöbbet azzal tehetünk, ha vállaljuk, főhivatásban, egész életünkkel a gyermeknevelést. — És pontosan körvonalazódott már a közelebbi jövő? — Azt tudjuk, mert eldöntöttük, méghozzá sorsolással, hogy igazságos legyen, ki az első öt közülünk, aki a már elkészült házakba költözik. S ahogyan befejeződik az építkezés, úgy költözünk sorra, mindannyian. A bútorok kiválasztásában is részt vehetünk, a megállapodás szerint — természetesen egy bizonyos anyagi keret szerint — és kiki a saját ízlése szerint alakíthatja ki leendő otthonát. Fizetésünk átlagfizetés lesz, úgy tudjuk, és hamarosan meghatározzák azt is, milyen összegből gazdálkodhatunk. — Ha jövő nyáron ellátogat hozzánk Battonyára, reméljük, már bemutathatjuk a gyerekeinket is, és a valóságban is megismerheti az első magyar S. O. S.-gyermékfalu étetét. Azt hiszem, rengeteg mondanivalónk lesz. Rab Nóra CSENGŐD ÉS TIBOLD A jobb életért megmozdul a közösség KITÜNTETÉS SVÁJCBÓL HALASRA • Bodoglárí Lajosaié a Nemzetközi Vörös- kereszt legmagasabb elismerését kapta meg.
