Petőfi Népe, 1985. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-13 / 266. szám

1985. november 13. • PETŐFI NÉPE • 3 Beszélgetés Sipos Jánossal Társadalmi, politikai életünk kiemelkedő eseménye volt az idén a XIII. pártkongresszus. Az elfo­gadott határozatban a gazdasági, munka kapta a fő hangsúlyt, ugyanis ezen a területen vetődik fel a jelenlegi hazai valóság leg­fontosabb kérdése: Miből élünk? „A következő tervidőszakban a népgazdaság jövedelemtermelő képességének fokozásával, a gaz­dasági fejlődés élénkítésével, ha­tékony gazdálkodással, a telje­sítmények növelésével, a mun­kaidő jobb kihasználásával, a munkafegyelem javításával meg kell alapozni az életszínvonal érezhető emelkedését" — olvas­ható az említett dokumentumban, s ez a mondat tulajdonképpen válasz a kérdésre. Csak saját — az eddiginél jobb — munkánkból élhetünk. Most már a határozat végrehajtásán, a tetteken a sor. Hogy ebben vagy abban a vá­rosban mik a konkrét feladatok, arra a helyi pártértekezlet hatá­rozatai utalnak. Ezekről beszél­gettünk Kiskunhalason Sípos Já­nossal, a városi pártbizottság gaz­daságpolitikai titkárával. — A városban és vonzáskörze­tében a munkavállalók száma alig változott az elmúlt években: 11 ezren az iparban, 9 ezren a mezőgazdaságban dolgoznak. Utóbbiak létszáma mutat némi növekedést, főleg a melléküzem- ági tevékenység fejlődése miatt. A városi pártértekezlet a gazda­ságban újabb hatékonyságnöve­lő források feltárását tűzte ki célul, s az anyagi lehetőségek szűkülése ellenére előrelépés a feladat a településfejlesztésben is. — Mik lehetnek a hatékonyság növelésének újabb forrásai? — Kezdjük az iparral. Az or­szágszerte tapasztalható szerve­zetkorszerűsítés nemjiagyta érin­tetlenül városunkat sem, s jelen­leg is vannak folyamatban lévő „ügyek". Az ÉPFA itteni üzeme január elseje óta önállóan dolgo­zik, Kiskunhalasi Faipari Válla­lat néven. Itt egy sajátosan új dolgot tapasztaltam. Az eddigi gyakorlat szerint egy gyár, gyár­egység az előírt nyereségterv tel­jesítésén túl szándékosan „rejtve hagyta” belső tartalékait, hogy szigorúbb követelmények esetén is legyen elég „játéktere.” A KHFV már az eddig eltelt idő­szakban is változtatott ezen a ma­gatartáson, mégpedig a nagyobb bérfejlesztés lehetősége érdeké­ben. Az önállóság tehát valóban megoldhat számos gondot, poten­ciálisan magában hordozza a ha­tékonyság növekedését. Remél­jük, hogy a közeljövőben megva­lósul a Ganz-MÁVAG halasi gyá­rának leányvállalattá szervezése, de maradnak a jelenlegi szerve­zeti kötelékben, s talán pont ke­rül a Fémmunkás-huzavona vé­gére is. A számításokkal megalapozott üzleti kockázatra és annak sike­rére mutat jó példát a Kunép kötvénykibocsátása és lakásépí­tő fővállalkozása. Vannak to­vábbi lehetőségek az anyag- és energiatakarékosságban is, hiszen csak a Ganz-MÁVAG-nál évi két­milliós termelési költségmegtaka­rítást lehet kimutatni. Termék- szerkezetének korszerűsítésére készül a faipari vállalat, a jövő­ben — például boltíves nyílászá­rók gyártásával —, alkalmazkod­ni kívánnak az építészet fejlődé­séhez. A Baromfifeldolgozó Vál­lalatnál megkezdte működését a továbbfeldolgozó üzem, új tölte­lékárukkal akarják meghódítani a fogyasztókat. — Mi a helyzet a mezőgazda­ságban? — A mezőgazdaság hatékony­sága a termelési rendszerekben rejlő lehetőségek jobb kiakná­zásával növelhető. Jó példaként említhetjük a Vörös Október Tsz gesztorságával létrehozott hib- nidkukorica-termesztő rendszert, amely 1986 elejétől közös válla­latként működik. Jövőre ezer hektárra növelik a vetésterületet, amit részesművelésre a lakosság­nak adnak majd ki. Az export növelése érdekében megcélozták az egyiptomi piacot, itteni neme- sítésű vetőmaggal. — A háztáji és kisegítő gazda­ságok milyen jövő előtt állnak? — A kérdésben szereplő jöve­delemkiegészítő forrásoknak a város és környéke életében jgen nagy szerepük van. Például sző­lő-részesművelésből és sertéshiz­lalásból az állami gazdaság part­nerei tavaly 27 millió forinthoz jutottak. A Vörös Október Ter­melőszövetkezet a közelmúltban 826 személynek 316 hektár, nagy­üzemi művelésre alkalmatlan te­rületet osztott ki hobbikertek cél­jára. Itt említem meg, hogy a városban és környékén több mint ezer fő tagja valamilyen gazda­sági munkaközösségnek, s a ha­gyományos kiegészítő tevékeny­ségek mellett ennek is része van a betétállomány utóbbi években bekövetkezett negyvenszázalékos növekedésében. A szóban forgó szektor szerepe tehát megmarad, s reméljük, hogy a felvásárlási árat érintő intézkedések újabb lendületet adnak a baromfite­nyésztésnek is. — Külön kategóriát képvisel a városban a Kőolaj és Földgázbá­nyászati Vállalat Kiskunsági Üzeme. — Valóban. Ha őket is beleszá­mítjuk, akkor az egy főre eső termelési érték az elmúlt négy évben ötven százalékkal nőtt, nélkülük ez a szám húsz száza­lék. Egyre kedvezőtlenebb föld­tani adottságok között dolgoznak, rendszeresen eleget téve olaj- és gáztermelési kötelezettségeiknek. A szolgáltatás jövőbeni biztonsá­gára nagymértékben kihat az in- tenziíikálási és nyomásfokozó programok sikere, ez azonban nemcsak rajtuk múlik. — A műszaki, technológiai szín­vonal alakulásában ml várható? — Ennek a fejlesztésében van­nak a legnagyobb lehetőségek. Már említettem a faipari és ba­romfifeldolgozó vállalatok ter­mékszerkezet-korszerűsítési tö­rekvéseit; az utóbbi igényelt na­gyobb technológiai fejlesztést. A közelmúltban befejezett olajipa­ri beruházások értéke meghalad­ja az egymilliárd forintot, ami már meg is térült. Ennél csak kisebb volumenű fejlesztésekre lehet számítani, s ezeknek is előbb a pénzügyi feltételeit kell meg­teremteni. — Végül mondjon néhány szót a településfejlesztésről. — Erre — minden ellenkező híresztelés ellenére —, több pénz jut, mint az elmúlt időszakban. Napjainkban kezdődik a felüljá­ró építése, ez lesz a legnagyobb beruházás. Nagy gondot kell for­dítani az oktatás fejlesztésére, ezért a közeljövőben bővítjük a szakmunkásképző intézetet. To­vábbra is fontos helyen szerepel a lakásigények kielégítése. A von­záskörzethez tartozó községek kö­zül Kelebián, Tompán és Mély- kúton egészséges ivóvízhez jut­tatjuk a lakosságot, Kisszálláson és Kunfehértón pedig hamaro­san gázzal főzhetnek, süthetnek. Bálái F. István EMBERKÖZELBEN A népfrontmunka hétköznapjai Befejező szakaszához érkezett a népfrontkongresszus előkészí­tése. Az elmúlt hónapokban or­szágszerte összehívták a falugyű­léseket, a városi küldöttértekez­leteket, elhangzottak a beszá­molók, újjáalakultak a helyi népfrontbizottságok, megvá­lasztották a küldötteket. Az ese­ményekről, az ötéves munka ösz- szegzéséről a Petőfi Népe hasáb­jain is sorra megjelentek a be­számolók. Ám a tudósítónak rend­szerint épp a jellemző apró moz­zanatok bemutatására nincs le­hetősége. Pedig mennyi az egyé­ni ötlet, eredeti megoldás, ami­vel a szervezők, akivisták hozzá­járulnak a helyi bizottság ered­ményes működéséhez, egy-egy fontos politikai rendezvény si­keréhez. Íme egy csokorra való példa a tudósítói jegyzetfüzetből: a népfrontmunka hétköznapjai 1985 őszén egy 2500 lakosú köz­ségben, Kunfehértón. * Plakát. Ne engedd, hogy más döntsön helyetted! — Az ügy fon­tos, mindenkit várunk! — Ez volt a falugyűlésre invitáló plakát el­ső és utolsó mondata. S a hatás: több mint kétszázan vettek részt a község parlamentjén. Falugyűlés. Persze vannak, akik nem a meghívó vagy a plakát, hanem a gyerekek kedvéért men­nek el a falugyűlésre. A község­ben több mint egy évtizede ha­gyomány, hogy az iskolások rö­vid műsort adnak a megjelentek­nek. S ha máp a gyerekek fel­lépnek, a felnőttkórus sem hagy­ja ki az alkalmat. Másképp hang­zik a közösen elénekelt Himnusz is, ha van, aki vezesse a többiek hangját. Szintén hagyomány Kun­fehértón. hogy a falugyűlésen megemlékeznek a község időköz­ben elhunyt lakóiról: — Ezzel is kifejezzük, hogy saját halottaink- r.tk tekintjük őket, nemcsak ad­Az alábbi levelet egy negyedik gyermekét váró kecskeméti édes­anya küldte szerkesztőségünknek. Közlésének különös aktualitást ad: november a fogászat és a testápolás — pár éve még jóval nagyobo propagandakampánnyal kísért — hónapja. „Lyukas a gyerekeim foga. Nosza, ma délután szabad va­gyok, elmegyünk az iskolafogá­szatra. Betömetjük. A legkisebb bőg, ígérgetés, rábeszélés, végül nehezen, de csatlakozik a csa­pathoz. Megérkezünk a rendelőinté­zetbe, nézem a rendelési időt hirdető táblát: levakarva. Ki­írás semmi. Azért beülünk a váróba. Várunk. Várunk! Me­leg van, fény, sehol senki. Jókor jöttünk, hamar sorra fogunk kerülni. Ülünk, semmi nesz, el­unom, kopogok az egyik ajtón, sentmi. Másik ajtó, semmi. Vé­gül a párnázott ajtó mögül ki­jövő hölgy közli velem, hogy itt nincs rendelés, menjünk a felnőttfogászatra. Ezek gyere­kek, mondom én, mire ő: az nem számít! Felballagunk. A szokott zsú­foltság, gyerekek, felnőttek egy kupacban. Várunk, várunk ... Az általános iskola új szárnya társadalmi összefogással épült. dig kellettek, amíg éltek. Ez a legkevesebb, amit tehetünk. Le­het, hogy egyszer elmondjuk majd azt’ is, kik születtek. A népfrontelnök. Az utóbbi sza­vakat már a népfrontbizottság elnökével, Burai Istvánnal be­szélgetve jegyeztem fel. Egy híján harminc éve oktatja a kunfehér­tói gyerekeket a Sziklai Sándor Általános Iskola igazgatója. A mai iskolások szülei is többnyire a tanítványai voltak, mint ahogy a tanácselnök is a keze alatt kop­tatta az iskolapadot. Ahogy ő ma­ga megfogalmazza: — Eléggé benne vagyok az itteni életben. Események könyve. „Nemigen volt olyan számottevő esemény a község életében, ahol a nép­front ne képviseltette volna ma­gát, ne hallatta volna vélemé­nyét” — olvashatjuk az ötéves beszámolóban. Valóban így tör­tént? Kunfehértón könnyű erről megbizonyosodni: kettő már be­telt, így októberben nyitották meg a harmadik „Események könyvét”, melybe folyamatosan feljegyzik a népfrontmozgalom krónikáját. Országos fórumon. Szeptem­berben a Hajdú-Bihar megyei Ebesen rendezte meg a népfront a szocialista községek országos találkozóját. Képviseltette ma­gát Kunfehértó is — a párt, a Nővérke ki, személyit beszedi. Szántanak. Kérdezik: mi a pa­nasz? Mondom: a gyermekeim fogát szeretném betömetnü Kérdezik: iskolás, óvodás? Fe­lelem: két iskolás, egy óvodás. Melyik iskolába járnak? Molnár Erik Általános Iskola. Alsós vagy felsős? Egyik alsós, a má­sik felsős, a harmadik óvodás. Papirnézegetés hosszasan, majd megszületik a válasz. Al­sós: baromfifeldolgozó. Felsős: megyei tanács. Óvodás: X dok­tor-nő, de ö csak délelőtt ren­del az iskolafogászaton, és csak a kijelölt iskolásainak. Kiver a verejték, próbálom megjegyez­ni az elmondottakat. Elballagunk haza. Útközben azon töröm a fejem, hogyan tu­dom én a három gyerekemet a varos három különböző pontjára elvinni? Családi kuiraktanács. Döntés: Gabika nem kap új nadrágot, elmegyünk maszek fogorvoshoz. A doktornő ara­nyos, sorra betömi a gyerekek fogát, nem kérdezi: alsós, fel­sős? Új nadrág nincs. tömés van. Bennem két _andarin, renge­teg keserűség és sok kérdés. Hová tűnt az iskolafogászat? Mién kell a három gyerekemet három helyre vinni? Miért kell ar óvodást a zsúfolt felnöttren-. dőlésre irányítani, amikor az isi.óla fogászati váró ott áll min­der délután üresen? Nagyon félek, ha ezt az ötle­tet máshol is átveszik, akkor leendő gyermekemmel már a a körzeti orvoshoz fognak kül­deni szülni. Egy nagyon elkeseredett, héthónapos terhes anyuka” A keserű levél nyomán olyan személyeket keresünk fel, akik felelő­sen tudnak nyilatkozni a város fogászati ellátásának rendszerében be­következett változás lényegéről. Folytatás holnap, ugyanezen az oldalon. SZAKSZERVEZETI KÜLDÖTT Csapiár Vilmos — Csepelen a gyári szakszer­vezeti irodába vezetett első utam. Ott találkoztam az üzemi műked­velő csoport híres előadásának Puckjával, a szakszervezet gép­írónőjével, Zsurzs Évával, örü- münkre elfogadták meghívásun­kat, és a Szentivánéji álom be­mutatásával viszonozták a kecs­keméti V AOSZ-színjátszók ven­dégszereplését. Mi Gergely Sán­dor Vitézek és hősök című drá­máját adtuk elő a gyárvárosban. A nagyüzemi műkedvelők — köz­tük Suka Sándor és Zsurzs Éva '— a színház mellett felállított pódiumon gyönyörködtették a nézőket Shakespeare remekével. Bárhol kezdjük Csapiár Vil­mos nyugalmazott szervezőiro­da-vezető életútjának fölfejté­sét, pillanatokon belül a színház­ra, a szakszervezetre terelődik a szó. A tömegszervezeti politizálás és a színjátszás iránti vonzalom szétválaszthatatlanul összefonó­dott a Szakszervezetek Megyei Tanácsa tagjának életében. — Amikor 1945-ben a városi tanácsnál népművelési előadó­ként alkalmaztak, VAOSZ-szín- játszó csoport megalakítására gondoltam legelőször, őszintén megmondom, hogy gyerekkorom óta legfőbb szórakozásom a szín­ház volt. Hatéves koromban gye­rekszereplőként léphettem föl a kecskeméti színházban, a Régi jó Budapestben. Még harcok dúltak Európában, amikor titkára lehet­tem a városi színügyi bizottság­nak. — A fiatalabbak aligha tudják, hogy mi volt a VAOSZ? — A felszabadulás után vala­mi újat akaró, az új típusú köz- alkalmazott réteg kialakítását segítő szakszervezet volt a Váro­si Alkalmazottak Országos Szö­vetsége. Azóta megszűnt, beolvadt a Közalkalmazottak Szakszer­vezetébe. A mai napig sajnálom, hogy utólagosan sem ismerték el a VAOSZ-tagságot. Így adódha­tott, hogy noha már 1945 őszén titkára voltam a kecskeméti szer­vezetnek, szakszervezeti köny­vemben 1947 szerepekbelépési dá­tumként. — Csaknem három évtizedig dolgozott a kecskeméti színház­nál. Olyan sikeres éveknek volt cselekvő részese, mint Németh Antal, majd Seregi László, ké­sőbb Ruszt József főrendező „kor­szaka”. Mit tart legfőbb szemé­lyi sikerének? — Közreműködhettem az új közönség kialakításában, a szín­ház és a lakosság jó kapcsolatá­nak kiépítésében. Évről évre nö­vekedett a nézők száma egy olyan városban, ahol 1949-ig még jó társulatok is csak néhány hóna­pig játszhattak. Szakszervezeti tisztségviselőként a jó színházi légkörért is munkálkodtam. — Mikor választották szakszer­vezeti titkárrá? — 1957-ben. Húsz évig dolgoz­hattam ebben a hivatásukból, te­hetségükből adódóan mindig ér­zékeny színészek között, nem könnyű funkcióban. Több igazga­tóval együtt szolgálhattam a szín­ház ügyét. Mindegyikük elismer­te a szakszervezet létjogosultsá­gát. A legtevékenyebb, a leg­ügyesebb Radó Vilmos volt. Min­dig megkérdezte a párt és a szakszervezet véleményét, per­sze jiem mindig fogadta el, de véleményünk ismeretében , dön­tött. — Csalódások? — Évtizedekig hiába küzdöt­tünk egy elfogadható színvona­lú társalgóért. — Tizenöt esztendeje válasz­tották a szakszervezetek megyei tanácsa tagjai közé? — Igen, egy évtizede vezetem a kulturális bizottságot. Megbíz­tak a Művészeti Dolgozók Szak- szervezete Bács-Kiskun megyei szervezési feladataival is. Hozzám tartozik szervezetileg a színház, a moziüzemi vállalat, a zenepe­dagógusok és a szórakoztató ze­nészek szervezete. — Elégedett a szakszervezetek kulturális tevékenységével? — Erősödött, tudatosabbá vált az utóbbi években, annak ellené­re, hogy az öntevékeny művésze­ti. élet ellanyhult. 1945-ben élénk vetélkedés voH a jó színjátszó csoportok között. Többször meg­előzött bennünket — például — a bajai kórház műkedvelő cso­portja. A visszaesés legfőbb okát az időhiányban látom. A dolgo­zók túlnyomó többsége a munka­idő után olyan munkát vállal, amiből anyagi haszna van. Külö­nösen sajnálatos a lakásra gyűjtő fiatalok távolmaradása. Még jobb eredményeket érhetnénk el az is­meretterjesztésben, ha vonzóbb, jobb előadókat választanának. Sok tehetséges amatőr képzőmű­vész tűnt föl. — Természetesen Csapiár Vil­mos részt vesz szombaton a szak­szervezetek megyei tanácsa IX. küldöttértekezletén. Ismerősei biztosra veszik1, hogy legidősebb küldöttként ezt a fórumot is fel­használja a kultúra, a művelő­dés népszerűsítésére. Jól gondo­lom, jól tudjuk? — Ismét megtiszteltek bizal­mukkal, jólesett. Ha szót kapok, természetesen szólok saját terü­letemről. Beszélni szeretnék az újonnan alakult ifjúsági szakszer­vezeti csoportok kulturális te­vékenységéről. Heltai Nándor tanács, a népfront vezetői —, s vitték magukkal a község életé­ről készült írásos ismertetőt. A tervek szerint a legközelebbi ilyen találkozót Bács-Kiskun megyé­ben rendezik. Járdaépítés. Ismét egy jellem­ző részlet a beszámolóból: — Az emberek — községünkre jellemző — igenis jönnek, és szívesén, ha segíteni kell a köznek. Elég, ha csak a sikpres járdaépítési ak­cióra utalok a Jókai utcában. (Azért jelzem, hogy a bitumen még nincs a járdalapok közé önt­ve, pedig a szurok ott van már régen. Ezt se ártana megoldani.) Állásfoglalás. A falugyűlést megelőző tanácsülés végén szere­pelt egy rövid bejelentés az in­duló gázprogramról és a tervezett településfejlesztési hozzájárulás­ról. Pillanatok alatt estébe nyúló vita kerekedett. Az egyik hozzá­szóló így fógalmazta meg véle­ményét, melyet a népfronttestü­let is magáévá tett: — Ne arra törekedjünk, hogy a hozzájáru­lás bevezetéséhez szükséges öt­ven százalék plusz egy szavazatot célba vegyük és mindenáron el­érjük. Igyekezzünk mégnyerni az ügynek az emberek hetven— nyolcvan százalékát. A többség együttérzése, cselekvése kell kö­zös céljaink megvalósításához. • Lovas Dániel TÚRA-HÍRADÓ November 23-án rendezi meg a Kiskunhalasi II. Rá­kóczi Ferenc Mezőgazdasági Szakközépiskola és a MEDOSZ megyei bizottsága a hagyo­mányos MEDOSZ-Kupa túra­akadályversenyt. A rendez­vényhez kapcsolódóan a Pe­tőfi Népe nyílt túrát hirdet, melynek helye Pirtó környéke, távja pedig körülbelül 15 ki­lométer. Szakképzett tűrave- zető kíséri végig a gyönyörű — tipikusan kiskunsági — útvonalon olvasóink csapatát, természetesen versenyen kí­vül. Ám a nyílt túra résztve­vői bekapcsolódhatnak min­den olyan versenyfeladatba, amelyet a „hivatalos” meg­hívottaknak — Bács-Kiskun, Csongrád és Tolna megye me­zőgazdasági szakközépiskolá­sainak — kötelezően végre kell hajtaniuk. Az érdeklődőket a kiskun- halasi vasútállomásról reggel fél 9-kor induló különbusz vi­szi a túra kiindulópontjához, a pirtói általános iskolához. Ez lesz egyébként a végállo­más is, ahol délután fakulta­tív sportolási lehetőség és sza­badtéri főzőverseny várja az olvasók csapatát. A részvétel ingyenes, előzetesen jelent­kezni nem szükséges. Pirtó, Pilis November 18-ig kell viszont jelezni részvételi szándékukat azoknak, akik szeretnének ve­lünk tartani a hónap utolsó napján a Pilisbe. A 30 kilo­méteres hegyi túrát — mely egyben az olimpiai ötpróba egyik versenyszáma is — a kiskunfélegyházi 608-as szak­munkásképző intézet ország­járó diákköre szervezi. Indu­lás: 30-án reggel, különautó- busszal. A busz a félegyházi vasútállomás elől 5 óra 30 perckor indul, a Kecskemét­ről csatlakozó résztvevőket pedig 6 órakor várja a me­gyeszékhely MÁV-nagyállo­mása előtt. Az utazási költség — oda-vissza — Kiskunfél­egyházától 110 forint, Kecske­méttől pedig 90 forint. A részvételi díjat postai csekkel kell befizetni és — a mellékelt túraszelvénnyel, együtt — személyesen vagy ajánlott levélben lehet eljut­tatni a túra vezetőjéhez leg­később november 18-ig a kö­vetkező címre: Iványi Ferenc testnevelő, 608-as szakmun­kásképző, 6100 Kiskunfélegy­háza, Kossuth u. 34. Felhívjuk olvasóink figyel­mét, hogy a pilisi túra igen megerőltető hegyi úton vezet, ezért elsősorban edzett termé­szetjárók jelentkezését vár­juk! fOWgim tűraszelvény (név) jelentkezem a Petőfi Népe novem­ber *30-i pilisi túrájára ......... főveJ, akik ........................................-n c satlakoznak a csoporthoz; (a város neve) A jelentkező címe: ........................................................................................... Hol tömik be a gyerek fogát? Halasi hatékonyságnövelő források A PÁRTHATÁROZATOK TÜKRÉBEN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents