Petőfi Népe, 1985. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-29 / 280. szám

2 * PETŐFI NÉPE 0 1985. november 29. események sorokban Reagan fontolgatja a SALT-II. fenntartását Távirat a Vajdaságba Romány Pál, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első tit­kára táviratban köszöntötte Djordje Stojsicot, a Vajdasági Kommu­nisták Szövetsége Tartományi Bizottsága Elnökségének elnökét Jugo­szlávia nemzeti ünnepe, a köztársaság napja alkalmából. A távirat kiemeli, hogy az elmúlt két évben a jószomszédi, testvérmegyei kapcsolatok tovább fejlődtek Bács-Kiskun megye és a Vajdaság települései, gazdasági egységei, társadalmi, politikai szer­vei, kulturális intézményei között, ami alapját képezi a további együttműködésnek. Romány Pál végezetül sok sikert kívánt a Vajdaság kommunistái­nak, valamennyi dolgozónak a mostani tervidőszak feladatai sikeres teljesítéséhez, a XIII. pártkongresszus előkészítő munkálataihoz. Nőtt a TSZKER alaptőkéje MOSZKVA _____________________ A proletár internacionalizmus elveihez híven a szovjet emberek ma is igaz barátságot éreznek az albán nép iránt, rokonszénvvel figyelik a szocializmus építésére tett erőfeszítéseit. A valamennyi szocialista országgal fenntartott kapcsolatok javítására irányuló elvi politikájának megfelelően a Szovjetunió következetesen fel­lépett és fellép a szovjet—albán kapcsolatokban a hatvanas évek elején támadt nehézségek felszá­molásáért — írja csütörtöki szá­mában a Pravda. _________ B UDAPEST____________________ A palesztin néppel vállalt szo­lidaritás nemzetközi napja alkal­mából a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa táviratban üdvö­zölte a Palesztin Felszabadítási Szervezet Végrehajtó Bizottsá­gát. LONDON_______________________' M oamer el-Kadhafi, a líbiai forradalom vezetője szerdai te­levíziós nyilatkozatában cáfolta azt a kairói állítást, hogy orszá­gának része volt az Egyptair lé­gitársaság gépének szombati el­rablásában. Kadhafi az országát ért vádat minden alap nélküli­nek, puszta propagandának ne­vezte. Líbia ellenzi a géprabláso­kat és más, ehhez hasonló tette­ket, „a kommandóakcióban el­pusztult ártatlan emberek halá­láért pedig Mubarak egyiptomi elnököt terheli a felelősség" — mondta. WASHINGTON Kenneth* Adelman, az ameri­kai fegyverzetellenőrzési és le­szerelési hivatal igazgatója — egy washingtoni lapértesülést megerősítve — kijelentette: Rea­gan elnök még az év vége előtt közli, tervez-e kormánya lépése­ket a SALT—II. szerződés érvé­nyének fenntartására. Adelman, aki külföldi újságírókkal talál­kozott, az MTI tudósítójának kérdésére válaszolva azt mondot­ta: ,,meg kell fontolni" megtart­sa-e az Egyesült Államok a ha­dászati nukleáris fegyverek szá­mát korlátozó szerződést, ame­lyet szerinte „a Szovjetunió meg­sért". A The Washington Post szer­dán megírta: ha a kormány meg kívánja tartani a szerződésben meghatározott keretet, jövőre le kell szerelnie két régebbi típusú, BRÜSSZEL Wilfried Martens keresztény- demokrata miniszterelnök hat héttel a parlamenti választások után a liberálisokkal fenntartott koalíció folytatása mellett dön­tött. A koalíciós tárgyalások csü­törtök reggel fejeződtek be. Martens csütörtökön délelőtt terjesztette kormánya névsorát Baudouin belga király elé és vár­hatóan pénteken mondja el a par­nukleáris rakétákat hordozó ten­geralattjáróját, mert hadrendbe állít egy új, Trident rakétákkal felszerelt tengeralattjárót. A genfi csúcstalálkozó- nyomán Adelman úgy vélekedett, hogy lehetőség nyílik az előrelépésre a közepes hatótávolságú eszkö­zök korlátozása terén. Mint el­mondotta, a Szovjetunió csökken­tette Európába telepített közepes hatótávolságú SS—20 típusú ra­kétáinak számát, ahogy azt ko­rábban Mihail Gorbacsov kilátás­ba helyezte, de az amerikai meg­ítélés szerint „ezeket a rakétákat könnyen vissza lehet hozni”. Adelman szerint a jelentős nézet- különbségek ellenére az a tény, hogy ezt a kérdést elkülönítve tárgyalják a leszerelés más kér­déseitől s a felek készek ideigle­nes egyezményt kötni erről, le­hetővé teszi a tárgyalások meg­gyorsítását. lamentben kormánynyilatkoza­tát. Brüsszeli értesülések szerint az új belga kormány személyi összetételében is lényegében a régi marad. Az október 13-i választásokon a keresztényszocialista és a libe­rális pártból álló jobbközép koa­líciónak sikerült megerősíteni pozícióját az ellenzéki szocialis­tákkal és más kisebb pártokkal szemben. Leopold Gratz a kulturális fórumról A Budapesti Kulturális Fórumot — jóllehet nem sike­rült záróokmányban meg­egyezni — mindenképpen po-- zitívan értékeljük — jelentet­te ki Leopold Gratz osztrák külügyminiszter. 35 ország vezető kulturális személyiségeinek első párbe­széde egy sor igen konkrét ja­vaslatot hozott, amelyeket ér­tékelni kell. s azokkal jövőre Rérshen az enrnnai biztonság­gal és együttműködéssel fog­lalkozó tanácskozáson kell to­vább foglalkozni — mondot­ta. Gratz szerdán este az euró­pai biztonság és együttműkö­dés kérdéseiről tartott előadást az osztrák külpolitikai társa­ságban, és főként a Bécsben 1986 őszén összeülő újabb össz­európai konferencia kilátá­sait elemezte. A külügyminisz­ter véleménye szerint az euró­pai biztonsági folyamatnak a szabályozó szakaszból immár a gyakorlati, az ajánlásokat megvalósító szakaszba kell lépnie. Ilyen szempontból is tanulságos volt a budapesti fó­rum, ahol ,,a nem utolsósor­ban a házigazdák kitűnő szer­vezésének és vendégszerete­tének köszönhető vélemény- cserében" váratlanul sok gon­dolat, konkrét javaslat merült fel a szabadabb és erősebb kulturális együttműködésre. A TSZKER Kecskeméti Terü­leti Központja részközgyűlést tartott tegnap a megyeszékhelyen a Kiskunsági Termelőszövetke­zet Területi Szövetségének Szék­házában. Elsőként Balvich Iván, a TSZKER országos központjának igazgatóhelyettese ismertette a szervezet tevékenységének fél­éves eredményeit, majd a terüle­ti központ igazgatója, Deák Ist­ván tartott tájékoztatót a helyi szervezet háromnegyedéves te­vékenységéről. Elmondta, hogy az értékelt kilenc hónap eredmé­nyes volt. Különösen fontosnak tartotta, hogy a népgazdasági el­várásoknak megfelelően az előző év hasonló időszakához képest 24 százalékkal nagyobb export- forgalmat bonyolítottak le. Ä zöldség-gyümölcs adás-vé­tel több mint kétszerese volt az 1984. évinek. A tavalyinál sok­kal több üzletet bonyolított le a faipari ágazat is. A taggazdasá­gok beruházásra szánt pénzei je­lentősen csökkentek, így a jármű-, gép- és iparianyag-megrendelései- ket többen visszavonták. Ezen a téren visszaesés mutatkozik. Gon­dot jelent az is, hogy az Autóker nem tud az igényeket kielégítő típusválasztékot biztosítani. A területi központ pénzügyi te­vékenysége a kedvezőtlen feltéte­lek ellenére eredményes volt. A hitelvisszafizetési kötelezettsé­geknek időben eleget tettek. A vállalat az eltelt háromnegyed­év alatt kétmillió forinttal nö­velte alaptőkéjét. Az igazgatói beszámoló és az azt követő hozzászólások után a közgyűlés megszavazta a kas- kantyúi Homokgyöngye Szak- szövetkezet felvételét a TSZKER közös vállalat tagjai sorába. L. Sz. L>. Marad a belga koalíció Radzsiv Gandhi a Távol-Keleten Radzs/iv Gandhi indiai minisz­terelnök egyinapos vietnami lá­togatását befejezve, csütörtö­kön reggel Hanoiból továbbuta­zóit Tokióba. Mim(t jelenítettük, a vietnami vezetők szerdán Hiamoábetn fo­gadást adtak 'la magas rangú indiai vendég tiszteletére. Azott elmondott pohárköszöntőkben Radzsiv GEtndbi és be Duan, a VKP Központi Bizottságának főtitkára sürgették a többi ázsiai országot: tárgyalásokon oldjáik meg a Kambodzsa körül kialakult problémákat. Az indiai vendég kifejezte azt a reményét, hogy a genfi meg­beszéléseket a világűr militari- zálásánlalk megakadályozására és a fegyverkezési hajszg megféke­zésére irányuló kórakrát lépések követik. Radzsiv Gandhi hang­súlyozta: reméli, hogy a délke­0 Radzsiv Gandhi indiai minisz­terelnök (balról középen), jobbról a Le Duan és Pham Van Dong vezette vietnami delegáció. let-ázsiai vitás kérdések rende­zésére tett legutóbbi javaslatok és lépések elvezetnek az átfogó rendezéshez, amely külső be­avatkozás nélküli békés viszo­nyokat teremt a térségben. Han­got adott a népirtást átélt és je­lenleg országát építő kambod­zsai néppel való szolidaritásának. Tokióban Radzsiv Gandhi in­diai és Nakaszone japán mi­niszterelnök egyaránt üdvözöl­te az elmúlt heti szovjet—ame­rikai csúcstalálkozó eredmé­nyeit. Megállapították, hogy Genf előrelépés volt a háborús veszély csökkentésének, a .nem­zetközi feszültség enyhítéséjnek útján. Szűrös Mátyás látogatása az NSZK-ban Szűrös Mátyás, az MSZMP KB titkára, a parlament külügyi bi- zoltitságámak elnöke, a kormány meghívására november 23. és 28. között látogatást tett a Német Szövetségi Köztársaságban. A miagyar politikust fogadta Helmut Kohll, aiz NSZK szövet­ségi 'kancellárja. Szűrös Mátyás* megbeszélést folytatott Ha.ns- Dietrich Genscher külügymi­niszterrel, és más vezetőkkel. Az MSZMP KB titkárát fo­gadta Willly Brandt, az SPD el­nöke. A szívélyes, nyílt légkörű megbeszéléseken véleménycserét folytattak a nemzetközi élet időszerű kérdés élről, minidéinek - előtt a genfi szovjet—amerikai csúcsértékezlet után kedvezőbbé váló együttműködési lehetősé­gek kihasználáísáról a fegyver­kezési verseny megfékezése, az enyhülési folyamat továbbvitele ételekében. Áttökintefrék a sok­rétű és kölcsönösein előnyös magyar—NSZK kapcsoltatok helyzetét, fejlesztésük lehetősé­geit. Szűrös Mátyás csütörtökön este hazaérkezett. Fogadásánál jelen vélt Ernst-Friedrich Jung, az NSZK budapesti nagykövete. Szovjet—japán kapcsolatok Nakaszone Jaszuhiro minisz­terelnök csütörtöki sajtóértekez­letén kijelentette, hogy kormá­nya a Szovjetunióval váló vi­szony .megjavítására törekszik. A miniszterelnök annak a né­zetének adott hangot, hogy a szovjet—amerikai csúcstalálkozó eredményei kedvezően befolyá- sölhatják a japán—szovjet kap­csolatok .alakulását. Mint kifejtette, kormánya „át­törést” igyekszik elérni, a kétol­dalú kapcsolatokban. Hangoztat­ta, hogy Japán és a Szovjetunió (esetéiben szomszédos örszágok- ról Van sízó, s ebből a megköze­lítésből a viszony megjavítása különösen kívánatos. Szavai szerint Japán átfogó párbeszédre törekszik a Szovjet- vinióvail; Tokió a gazdasági és le utturálífe együttműködés bőví­tését, a .tudományos és techno­lógiai csere szélesítését óhajtja. Jugoszlávia ünnepén Kettős ünnepet ülnek ma dé­li szomszédaink. A második világháború befejezése után fél évvel, 1945. november 29- én, kerek negyven esztendeje kiáltották ki Belgrádban a Jugoszláv Szövetségi Köztár­saságot. Két évvel korábban, ugyanezen a napon tartotta második ülését a Jugoszláv Népi Antifasiszta Tanács (AVNOJ), a festői szépségű boszniai kisvárosban, Ja jóé­ban, a tanácskozás határozatai rakták le az új Jugoszlávia alapjait. 1943 végén még dühöngött a háború Európában, véres har­cok folytak a jugoszláv he­gyek között is. Amikor Jajcé- ben meghozták a történelmi döntést Péter király trónfosz­tásáról, és az egységes szövet­ségi népköztársaság kikiál­tásáról, már több százezer ha­zafi állt fegyverben, és a kom­munisták irányításával az or­szág negyedéről kisöpörték a német fasiszta megszállókat. Ahogy « szovjet hadsereg visz- szaszorította a hitleristákat, úgy erősödött a jugoszláv ha­zafiak harca, míg végül közös erővel felszabadították az egész országot. Ez a győzelem tette lehető­vé a jajcei határozatok való- raváltását. Jugoszlávia a nemzetek egyenjogúságán ala­puló szocialista ország lett. Nagy feladatokat kellett meg- oldaniok. Mindenekelőtt hely­re kellett állítaniok a hábo­rúban tönkrement ipart, le kel­lett rakniok az átfogó gazda­sági-társadalmi változások alapjait. Bonyolult feladatot jelentett, hogy a tagköztársa­ságok fejlesztését, gazdaság- szerkezetét úgy kellett össze­hangoltok, hogy csökkent­sék az egyes országrészek kö­zött fennálló jelentős fejlettsé­gi különbségeket, úgy. hogy közben az ország egészének érdekei se szenvedjenek csor­bát. A Jugoszláv Kommunis­ták Szövetsége vezetésével az azóta eltelt több mint négy év­tized alatt nagy eredményeket értek el a gazdaságfejlesztés­ben, a közoktatásban, a tudo­mányos-kulturális élet fellen­dítésében, a népek, nemzetisé­gek harmonikus együttélésé­ben. Az út azonban nem volt könnyű, és ma sem az. A vi­lággazdaságban bekövetke­zett változások súlyosan érin­tik a jugoszláv népgazdaságot is, a nehézségeket bizonyos belső hibák is fokozták. Ezek leküzdésére dolgozták ki két évvel ezelőtt az 1990-ig szóló stabilizációs programot. A cél a megbillent gazdasági egyen­súly helyreállítása, az inflá­ció visszaszorítása, a néptö­megek életszínvonalának meg­őrzése. A szocialista Jugoszlávia-/ nagy nemzetközi tekintélyt ví­vott ki magának. Az el nem kötelezett országok mozgalmá­nak alapító tagjaként jelentős erőfeszítéseket tesz a béke és biztonság, a nukleáris leszere­lés, a nemzetközi feszültség csökkentése érdekében. Hazánkat és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köz­társaságot szoros szálak fűzik össze az élet minden területén. A két ország vezető testületéi között rendszeres a párbeszéd. Gazdasági együttműködésünk rendkívül fontos mindket­tőnk számába, amit az is bi­zonyít, hogy közös erőfeszíté­sekkel a mostani nehezebb vi­lággazdasági körülmények kö­zepette is sikerül bővítenünk az áruforgalmat. Barátsá­gunk ápolásában jelentős a szerepük a Magyarországon élő délszláv és a Jugoszláviában élő magyar nemzetiségeknek. Kettős nemzeti ünnepükön jószomszédként, barátként kí­vánjuk Jugoszlávia népeinek, hogy sikerrel teljesítsék tervei­ket és haladjanak tovább a társadalmi-gazdasági építés, a béke és a szocializmus útján. A magyar vezetők táviratban üdvözölték a Jugoszláv Szo­cialista Szövetségi Köztársaság vezetőit országuk nemzeti ün­nepe alkalmából. Táviratuk­ban hangsúlyozták: .,Szívből kívánjuk, hogy országuk anya­gi és szellemi erejének növe­lésében, a béke védelmében, a nemzetközi biztonság és együtt­működés erősítésében érjenek el újabb sikereket.” LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT 0 Óvári Miklós látogatása Hajdú-Bihar megyében Óvári Miklós, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára Hajdú- Bihar megyébe látogatott. Óvári Miklós csütörtökön fel­kereste a Biogal Gyógyszergyárat; majd a megyei pártbizottság székházában rendezett aktíva­ülésen időszerű kül- és belpoli­tikai kérdésekről tartott tájékoz­tatót. A program Hajdúböször­ményben folytatódott, a Közpon­ti Bizottság titkára a Béke Tsz-t kereste fel. • Tanácskozás a szénbányászat helyzetéről A szénbányászat helyzetéről és a szénbánya-vállalatok VII. öt­éves tervi feladatairól tartottak csütörtökön megbeszélést az Ipari Minisztérium, a szénbá­nyászattal rendelkező megyék pártbizottságainak, a bányaipa­ri dolgozók szakszervezetének, valamint a szénbánya-vállalatok­nak a vezetői. A tanácskozásról Kapolyi László ipari miniszter tájékoztatta a sajtó képviselőit. Az idei termelési eredmények­ről elmondta, hogy a szénbányák a tervben szereplő 24 millió ton­nás szintet el fogják érni, ebből több mint ötmillió tonnát fordí­tanak a lakosság szénellátására. A VII. ötéves tervidőszaki felada­tokra vonatkozóan a tanácskozá­son megállapodás született az elő­irányzatok teljesítéséhez szük­séges tennivalókról, valamint a műszaki fejlesztés és a teljesít­ményjavítás mértékéről. Gyorsabb ipari szerkezetváltást Az Országgyűlés ipari bizott­sága csütörtöki ülésén a Par­lamentben megvitatta az Ipari Minisztérium tájékoztatóját az ágalzait 1986—1990. évi iparfej­lesztési elképzeléseiről. Az ülé­sen részt vett és felszólalt Pulai Miklós, az Országos Tervhiva­tal elnökhelyettese és Melega Tibor külkereskedelmi minisz­terhelyettes. Az eszmecserére az ipari bizottság tagjain kívüli meghívták vplamejnnyi, az ipar­ban dolgozó képviselőit is. Kapolyi László ipari miniszter szóbeli kiegészítést fűzött az előterjesztéshez. Rámutatott: az elkövetkező években az ipar csak akkor tud megfeleflini a társladal­mi kivánalmaknak, ha meg tud­ja gyorsítani a szerkezetváltás folyamatát, és az eddigieknél jobban, gazdaságosabban hasz­nálja fel a rendelkezésre álló forráísokat. Erőteljesebb, piac- orientált fejlődésre van szükség, amelynek során jobban figye­lembe .kell Venni a kül- és bel­földi kereslet alakulását. Kapo- lyi László rámutatott arra is, hogy minden erővel keresni kell azokat a lehetőségekeit, amelyek revéyi Iíf szocialista integráció jobban ösztönözheti az ipar fej­lődését. A vitában felszólaló képvise­lők sokoldalúan elemezték az iparfejlesztési koncepciót. Elismerés a kiskőrösi NEB-nek Kecskeméten tegnap ülést tar­tott a Bács-Kiskun megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. A testület egyebek között megvitatta a kis­kőrösi NEB utóbbi két és fél évi munkájáról szóló beszámolót. Mint megállapították, a kiskő­rösi NEB eredményesen hajtot­ta végre azokat a feladatokat, amelyeket a megyei Népi Ellen­őrzési Bizottság, valamint a helyi párt- és tanácsi szervek megha­tározták számára, elvártak tőle. A kiskőrösi népi ellenőrzés — hangsúlyozták — élvezi a lakos­ság bizalmát, amit az igazol a legjobban, hogy nagyon sokan fordulnak hozzá ügyes-bajos dol­gaikkal, a társadalmi tulajdon vé­delme érdekében tett bejelenté­sekkel. Ezekkel minden esetben érdemben foglalkoznak; saját hatáskörben vagy más szerveknél intézkedéseket kezdeményeznek. (Folytatás az 1. oldalról.) A programot a tanácsülés egy­hangúlag elfogadta. A napirend szerint ezután következett volna a településfejlesztési hozzájáru­lásról szóló tanácsrendelet meg­alkotása, amit azonban kénytele­nek voltak későbbre halasztani, mert a szükséges számú szavazat nem jött össze. A városban nyil­vántartott kötelezhetők köre a törzskönyvi adatok alapján 13 ezer 394 lakos, s november 27- ig csak 6 ezer 73 igenlő szavazat érkezett. Tekintve, hogy e tény okát a tanácstagok egyöntetűleg az elő­készítés hiányosságaiban látták, úgy döntöttek, hogy a szervezői munkát december 17-ig folytat­ják, s a településfejlesztési hoz­zájárulás bevezetéséről csak ez­után döntenek. • Ünnepi eseménnyel kezdődött tegnap Kalocsán a városi tanács ülése. Szalóki István tanácselnök emlékezett meg a tanácsok meg­alakulásának 35. évfordulójáról. Ezután a testület a pénzügyi és munkaügyi osztály tevékenysé­A megyei NEB felhívta a kis­kőrösi testületet arra, hogy to­vábbra is folyamatosan keresse és vonja be tevékenységébe az olyan társadalmi munkásokat, népi ellenőröket, akik képesek a hiányosságok feltárására, szük­ség esetén a mulasztók személyes felelősségének megállapítására. Ugyanakkor azt is megállapítot­ták, hogy tovább mélyült a tes­tület és a városi tanács közötti kapcsolat. A megyei NEB elis­merését fejezte ki jó munkájáért a kiskőrösi testületnek, népi el­lenőreinek, és külön dr. Kara- fiáth Károly elnöknek. Ezután a megye közműellátott­ságának (út, víz, csatorna) hely­zetéről, a fejlesztési törekvések­ről, a lehetőségek felméréséről készült jelentést vitatta meg a tes­tület. R. M. Tanácsülés Baján és Kalocsán géről készült beszámolót vitatta meg. Amint azt az írásos anyag is tartalmazza, a legutóbbi, 1979-es beszámoló óta jelentős változá­sok történtek az osztály munká­jában. Át kellett venni a meg­szűnt járási hivatal adóigazgatá­si és munkaügyi feladatait, ugyanakkor a tanács döntésével a tervezési tevékenységet a mű­szaki osztály hatáskörébe utalta. Az 1983-tól bevezetett új gazdál­kodási rend keretében nagyobb figyelmet kapott az intézményi pénzfelhasználás, így ez megnö­velte a szakapparátus munkáját is. A gazdálkodó szervezetekben dolgozók felkészítése mellett a gyakorlati feladatok megoldásá­ba is be kellett kapcsolódni. A beszámoló részletesen elem­zi a költségvetési és az adócsoport munkáját, valamint a munkaügyi tevékenységet, s a további fel­adatokat is, melyek közül a leg­fontosabbak: javítani a tervező munka színvonalát, a hatéko­nyabb gazdálkodás ösztönző fel­tételeinek kibontakoztatását. A tanács a beszámolót elfogad­ta, majd egyéb ügyekben döntött. K. J.—V. T.

Next

/
Thumbnails
Contents