Petőfi Népe, 1985. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-16 / 269. szám

Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1890. novem­ber 16-án 'szü­letett Csanta- véren Basch Endre kom­munista, a Ga­lilei Kör egyik alapítója, a nemzetközi munkás - mozgalom kiemelkedő alakja. Egész fiatalon kivaló matema­tikusnak indult, s ezért a Buda­pesti Műszaki Egyetemre jelent­kezett. A Galilei Kör munkájá­ba bekapcsolódva, sokat járt munkásotthonokba, szakszerve­zetekbe, s ott 'volt minden jelen­tősebb munkásmegmozduláson. A háború végén olasz hadifog­ságba esett; csak 1919 őszén ke­rült haza családjához, Szabadká­ra. Rövid ideig a városi mérnöki hivatalban dolgozott, és eljutott a kommunista mozgalomig. 192S-ben emigrációba kénysze­rült, családjával együtt Belgi­umban telepedett le. 1931—32-ben átvette a magyar pártcsoport irá­nyítását. Hamarosan lebukott, ki­utasították Belgiumból, ám ö il­legalitásba vonult és tovább dol­gozott. •Kitűnő szervező volt, be­szélte az összes szláv nyelvet, ezenkívül tudott olaszul, németül, angolul, franciául. Részt vett a Spanyol Köztársaság védelmé­ben, majd Franciaországban dol­gozott. 1943-ban egy csoport politikai fogollyal együtt i koncentrációs táborba zárták, ahonnan a fog­lyokat Németországba deportál­ták. Ott nyomuk veszett; minden valószínűség szerint a nácik va­lamelyik megsemmisítő táborá­ban ifejezte be életét ö is, és megannyi társa. 1985. november 16-án, szombaton. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Délelőtt 11 órakor: GYERE HAZA MIKKAMAKKA. Bemutató előadás. Tájelőadás. Budapest, Dózsa Művelődési Ház . 19 órakor: VŐLEGÉNY. < ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 19 órakor: Ciróka Bábszínház. LUDAS MATYI. Utána terménybáb- készítés, táncház. 19 órakor: a MUZSIKÁS együttes műsora, utána táncház. Előzetes. 18-án, hétfőn, 19 órakor: David Ro­gers: TOM JONES. A kaposvári Csi- ky Gergely színház előadása. Honthy Hanna-bérlet. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: TITOKBAN HONGKONG­BAN. sz., francia film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 órakor: IVANHOE. Sz„ mb„ szovjet film. 8 órakor: TO A szE- NAKAZALBAN. sz., mb., angol ka­landfilm. 19 éven felülieknek! Otthon mozi: délelőtt 19, fél 6 és fél 8 órakor: HAIR. Sz., amerikai film. 14 (éven belülieknek. Mesemozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: KRISZTA SZÜLETÉSNAPJA. Stúdiómozi: 8 órakor: BICIKLITOL- VAJOK. Olasz film. Pajtásmozi: fél 4 órakor: ELEKT­ROMOS ESZKIMÓ. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: AZ ELVESZETT FRIGYLÁ- DA FOSZTOGATÓI, sz., amerikai film. 14 éven felülieknek! Központi mozi: 4 órakor: VÁNDOR­LÁSOK MESEJE. Sz., mb., szovjet mesefilm. 6 és 8 ójakor: A GONOSZ LADY. Sz., mb., angol kalandfilm. 16 éven felülieknek! KALOCSA Otthon ,mozi: 4, 6 és 8 órakor: ÁT­VERÉS. Sz., mb„ amerikai krimi. 16 éven felülieknek! KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: AZ ÉLET MUZSIKÁJA. Sz., zenést magyar—szovjet film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: NYOMÁS, UTÁNA! sz., olasz kaland­film. 14 éven felülieknek! TISZAKÉCSKE Művelődési .központ: 5 és 7 órakor: JÖJJÖN EL EGY KÁVÉRA HOZ­ZÁNK! Sz., olasz film. 16 éven felü­lieknek! NOVEMBER 17-ÉN, VASÁRNAP. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 15 órakor: VŐLEGÉNY. Tóth Lász- ló-bérlet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT A jövő héten nyitva tartó kiállítás: id. Benedek Jenő festményei. Előzetes. 20-án, szerdán, 10, 14 és 16 órakor: CSILI CSALA CSODÁI. Az Állami Bábszínház előadása. Gyermekbértet. MOZI A MOZIK MŰSORA AZONOS A SZOMBATIVAL, KIVÉVE: BAJA Uránia mozi: matiné: GYÖNGY­VIRÁGTÓL LOMBHULLASIG. KISKÖRÖS Petőfi mozi: 3, 5 és 7 órakor: KING- KONG. Sz., amerikai film. 14 éven felülieknek! TISZAKÉCSKE Művelődést központ: 5 és 7 órakor: ÖRÜLT ROMAI VAKÁCIÓ. SZ., mb., olasz film. HŰTŐGÉP-VISSZAINDÍTÓ, SZALAGFŰRÉSZ-CSÉVÉLŐ Újítások, hasznos ötletek a kereskedelemben Bács-Kiskun megyei krónika November 9-től 15-ig SZOMBAT: 'Kecskeméten, az SZMT székházában tartotta me­gyei küldöttértekezletét az Egészségügyi Dolgozók Szak­szprvp7ptp VASÁRNAP: A politikai könyv- napok rendezvénysorozatának megyei megnyitója Baján a Kis­motor- és Gépgyár üzemében. — A Közalkalmazottak Szakszerve­zetének megyei küldöttértekez­lete Kecskeméten. HÉTFŐ: Megyei szolidaritási nagygyűlés volt r- kisiparosok részvételével — Kiskőrösön, a KIOSZ városi szervezetének székhazában. — Katona Józsefre emlékeztek Kecskeméten, a drá­maíró születésének 194. évfordu­lóján. KEDD: Szovjet belkereskedel­mi küldöttség látogatott a me­gyébe. — Tóth Menyhért festő­művész alkotásaiból emlékkiál­lítás nyílt Kiskunhalason, a Gő­zön István Művelődési Központ­ban. SZERDA: A Kőolaj- és Föld- gázbányás^ti Vállalat Kiskun­sági Üzemének szanlki telepére látogatott Romány Pál, a megyei pártbizottság első titkára. — Ülést tartott a megyei fanács végrehajtó bizottsága és megvi­Jubiláló leánykórus Országos karikatúra­pályázat Az alkotásokból kiállítás nyílik Húszéves fennállását ünnepelte tegnap a kecskeméti SZMT Műve­lődési Központ és az Egészségügyi Szakiskola hatvannyolc tagú leány­kórusa a művelődési központ nagytermében. A kórus alapító-veze­tője, Sípos Károly karnagy mutatta be a többszörösen kitüntetett együttest a közönségnek. Az eseményen a kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola művésztanárai is felléptek. Képün­kön: a jubiláló leánykórus. Mintihegy kilencven pályázó küldte el csaknem háromszáz ka­rikatúráját a kecskeméti városi KISZ-ibizottság felhívására. Az V. . Országos Karikatúrapályázat eredményéről, a napokban ka­punk tájékoztatást, öttagú zsűri bírálta el a rajzokat. Első díjat nem adtak ki. Második lett Joó József (Győr), Mező István (Hom- rogd). A harmadik helyre Weisz Béla (Kecskemét) és Hanyecz Mihály (Budapest) került. Kecs­kemét Város Tanáosa különdí- ját Nyilas Sándor (Nyíregyháza), a Ludas Matyi különdíját pedig Pál Kálmán (Győr) nyerte. A karikatúrapályázat alkotá­saiból kiállítás nyílik a kecske­méti SZMT Művelődési Köz­pontban, november 23-án. • Solohov nevét vette fel csütörtökön a tiszakécskei termelőszövet­kezet. Képünkön: A szovjet író életét bemutató kiállítást nézik az ünnepség résztvevői. tatta az Erdei Ferenc Megyei Művelődési Központ munkáját. CSÜTÖRTÖK: A Szocialista Kultúráért kitüntetéssel és az örökös Kiváló Együttes címmel ismerték el a 25 éves kecskeméti Ciróka Bábegyüttest. — Játék­gyártók- és forgalmazók tanács­koztak Kecskeméten, a Szóraka- ténusz Játékházban. Zalaegerszeg után másodikként Kecskemét ad otthont, a Tudo­mány és Technika Házában, az idei belkereskedelmi újítási hó­napok innovációs tapasztalatcse­réjének és egyhetes kiállításának. A csütörtöki tanácskozást, majd a bemutatót Kalmár Pál, a házigaz­da Szigma Kereskedelmi Vállalat igazgatója nyitotta meg. ' Az előcsarnokban rendezett kiállításon harminc alföldi és észak-magyarországi újítás, il­letve ötletes megoldás ad képet a kereskedelemben — különböző munkaterületeken — dolgozó szak­emberek innovációs készségéről. A megújulás, a jobbító törekvé­sek hasznos produktumait ve­hetjük szemügyre. A Polgár és Vidéke Áfész, egy, az élelmiszer- kereskedelmi hűtéstechnikában jelentős (megelőző) módszert mu­tat be. Az eljárás lényege, hogy villamos fáziskimaradás után, automatikus visszaindítóval is­mét üzembe lehet helyezni a könnyen romló felvágottakat és tejtermékeket tartalmazó hűtő- szekrényeiket. A békéscsabai Univerzális Kereskedelmi Vál­lalat kirakatrendezőknek ajánl jó megoldásokat. A Szolnok me­gyei Ideál Kereskedelmi Válla­lat azt szemlélteti: miként hasz­nálhatók ki a raktárak gazdasá­gosabban. Nógrád megyéből gör­gősort és izzó-próbatáblát, más- ihonnét zászlókihelyezőt hoz­tak. Itt van, a Bácska Kereskedel­mi Vállalattól Vukov Jánosné felújított csizmaakasztója, Sza­bidé Ferenc homokszóró kéziko­csija, a halasi Bábud Imre sza­lagfűrész - és a kecskeméti Kis Elek János boltvezető tüskésdrót- csévélője. Az UNIVER Áfész több terméke ugyancsak helyet kaipott a kiállításon. K—1 PIACI KÖRKÉP Árak -Kecskeméten Körte 14—26 Tojás (db) 3 (forint/kilogramm) Szőlő IS—40 Tejföl (liter) 50 Elő csirke 59 Dió 40—50 Burgonya 5 Élő tyúk Ö2 Mák 80—90 . • Sárgarépa 12 Tojás (db) 3—3,40 savanyúkáposzta 20—25 Petrezselyem 20 Tejíöl (liter) 50 A kecskeméti nagybani Fokhagyma 60 Túró 60 piac árai Hagyma 12 Burgonya 4,50—6 Burgonya 5 Paprika 20—<25 Sárgarépa 10—12 Sárgarépa 10 Uborka 25 Karalábé 8—<12 Petrezselyem 15 Sóska 20 Karfiol 20—25 Fejeskáposzta 5 Paradicsom 12 Paradicsom 25—30 Alma 10 Karfiol ao Paprika 3A—40 Körte 14 Káposzta 14 Hagyma 10—14 Kelkáposzta 10 Szilva 10 Fokhagyma 60—80 Arak Kiskőrösön Szőlő 25 Fejeskáposzta 6—8 Élő kacsa 50 Alma 8—12 Kelkáposzta 10—45 Élő tyúk .40 Körte 10—14 Alma 8—18 Élő csirke 60 Sütőtök 8 Megyénk az országos sajtóban Népszava, 1985. november 15-1 szám: Szatmári Gizella: Üveg­festészet a századfordulón. Rióth Miksa kecskeméti kiállítása. (A Kecskeméti Galériában rendezett kiállítás méltatása.) — Lukács Mária: Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete. A két dl- dalas cikk egyik illusztrációja a kecskeméti megyei kórházról készült fénykép.) Magyar Hírlap, 1985. november 15-i szám: Átkozott madár? 2. rész. (A cikkben szerepel a kecskeméti Alföld Szakszövetke­zet, valamint a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat.) Magyar Ifjúság, 1985. 46. szám: Kiskőrösi házavató. (Elkészült az ifjúsági ház.) — Várhelyi András: Amit nem lehet megen­ni... (A természetvédelem helyzetéről szóló beszélgetésben többször említik a Kiskunsági Nemzeti Parkot is.) Egészségügyi Dolgozó, 1985. 11. szám: Komáromi Magda: A kórházak tisztasága. (A szerző bemutatja a Hollós József-kór- ház géppel takarító brigádját) Szövetkezet, 1985. 46. szám: Ülést tartott a SZÖVOSZ Elnök­sége. (A Kecskeméten tartott kihelyezett ülésről.) — Vadas Zsuzsa: Égre nyíló ablakok Kalocsán. (A Petőfi KISZ Lakás­építő- és Fenntartó Szövetkezet munkájáról* 1.) JUTÁNYOS TÉRÍTÉSÉRT Hogyan lehet tüzelőt gyűjteni? A napokban a megye erdé­szeteiben végzett munkáról írtunk. Beszámoltunk, mit •tettek eddig és tesznek ez idő szerint is az erdőgazdaságok a lakosok tűzifa-szükségleté­nek kielégítéséért. Az akác- tuskókat, a vékony tűzifát és a gallyakat a Kiskunsági Er­dő- és Fafeldolgozó Vállalat erdészeteiből ingyen hazavi- hetik a lakosok — közöltük egy helyütt. A gyűjtés azon­ban nem ingyenes — hívta fel a figyelmünket Mohácsy Dá­niel, a KEFAG osztályvezető­je. Helyileg megállapított, jutányos térítési díjat kell > mindenkinek fizetnie a hul­ladék tüzelőért. Erről köze­lebbi felvilágosítást és a gyűj­tésre engedélyt az erdészetek vezetői adnak. HÍREK • HÍREK KAPÓS KIFLI Több panasz érkezett szerkesztőségünkbe Kiskunhalasról, hogy a gyorsan közkedveltté vált burgonyás kiflihez nehéz hozzájutni. Egyik ottani olvasónk tréfásan azt is megjegyezte, hogy csak pult alól lehet kapni. Nagy Istvántól, a helyi sütőipari vállalat igazgatójától tájékoztatást kértünk a kiflihiány okáról. — Nemrég kísérletként vezettük be az új termék készítését. Kiváló szak­emberünk, szalai László, az egyik üzemünk vezetője dolgozta ki technológiá­ját, amiért újítási dijat is kapott. A kifli készítése munkaigényes, és csak nappali műszakban sütjük, naponta 2 ezer darabot. Őszintén szólva, nem szá­mítottunk ilyen sikerre, most azután törhetjük a fejünket, miként növeljük a termelést. Azt már elhatároztuk, hogy jövő év elejétől kétszer ennyit sü­tünk a 19 dekás kifliből. Végezetül elmondta, hogy a technológiát szívesen átadják más sütőipari vállalatoknak is. —ö —r NAPTÁR 1985. november 16., szombat Névnap: Ödön Napkelte: 6 óra 50 perc Napnyugta: 16 óra 07 perc Holdkelte: II óra 38 perc Holdnyugta: 19 óra 43 perc IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország terüle­tére ma estig: Jobbára derült lesz az ég, számottevő csapadék mem várható. Az északi, észak- nyuglatü szél (tovább gyengül. Reggel csupán egy-két szélvédett helyen valószínű köd. Hideg idő várható. A (legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1 és 5 lak között alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoro­lógiai Főállomás jelenti: November 14-én Kecskeméten a kö­zéphőmérséklet 3,5 (az 50 éves átlag 5,1), a legmagasabb hőmérséklet 3,7 Celslus-fok volt, a nap 0,4 órán ke­resztül sütött, 0,4 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor 0,3, 13 órakor 5,5 Ceisius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 0,3 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1030,1 millibar — emelkedő — volt. November 14-én Baján a középhő­mérséklet 3,5 (az 50 éves átlag 5,8), a legmagasabb hőmérséklet 5,3 Cel- sius-fok volt, a nap 3,2 órán keresz­tül sütött. Tegnap reggel 7 órakor 0,4, 13 órakor 5,1 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 0,4 fok volt, 0,1 milliméter csapadék hullott. A tengerszintre átszámított légnyo­más 1031,8 millibar — emelkedő — volt. LOTTÓ A Sportfogadási és Loftó Igaz­gatóság közlése szerint a Csák- váron tegnap megtartott, 46. heti lottósorsoláson a következő' nye­rőszámokat húzták ki: 6,10, 52, 57, 85. Előadás a kamaraszínházban 1 Eleink életét megjelenítő érde­kes előadásra kerül sor Kecske­méten. A magyarok története 1370-ig címmel a Bakfark Bálint lanttrió, valamint Lantos Kecskés András és együttese mutatja be műsorát hétfőn, délután 5 és es­te 7 órakor a Kelemen László Kamaraszínházban. A diavetítés­sel, dallal, tánccal,. korabeli hangszerekkel színesített műsor­iban regösénekeket, középkori táncokat, magyar gregoriánokat, az Ómagyar Mária-siralmat, a Halotti beszédet hallhatják, lát­hatják az érdeklődők. • Kecskeméten: ismét kábeltévé Hétfőn, november 18- án este 7 órakor hatodik alkalommal jelentkezik a kecskeméti városi televízió. Ezúttal a 25 éves Ciróka Bábegyüttesről, a telepü­lésfejlesztési hozzájárulás­ról, a Hunyadi-szobor és a kiskörút új szakaszának átadásáról lesz szó. Bemu­tatják a Kecskeméti búvá­rok az Adrián oímű filmet is. A műsor a kábellel ren­delkező lakásokban, az OIRT—6-os csatornán te­kinthető meg. Az érdeklő­dők az Erdei Ferenc Mű­velődési Központ előcsar­I nokában is megnézhetik a városi televízió adását. I _______________---------------_J — NB II-ben a Lajosmizse fér­fi kézálabdaosapata. Kecskemé­ten, az árpádvárosi sportcsar­nokban rendezett férfi kézilab- da-osztályozón a Lajosmizse csa­pata veretlenül lett első és beju­tóit az NB II-be. A második he­lyen végzett Ferencvárosi Vasu­tas is NB Il-es csapat lett. — A TÍZEZREDIK KULTIVA­TOR. Tegnap délelőtt ünnepé­lyes keretek között adták át a tízezredik kultivátort a Kecske­méti Mezőgép Vállalat kiskőrösi gyáregységében az NDK-beli Fortschritt Kombinát Torgaui Mezőgazdasági Gépgyára képvi­selőinek. Az ünnepségen Kovács Lajos, a kiskőrösi gyáregység igazgatója elmondta, hogy a P— 437-es típusú berendezést, mely egy alapgépből és két adapterből áll, tíz éve kezdték gyártani az NDK-beli partner tervdokumen­tációi alapján. Az elért eredmé­nyek lehetővé teszik, hogy a kis­kőrösi gyár szakemberei meg­kezdjék a felkészülést egy új tí­pusú kultivátor gyártására. Az ünnepség végén Szakolczai Pál, az MSZMP megyei bizottságának gazdaságpolitikai titkára a .ma­gyar és az NDK vállalat közötti eredményes együttműködés el­ismeréseként a Kiváló Munkáért kitüntetést adta át Wilfried Ren- kewitznek, a torgaui mezőgazda- sági gépgyár igazgatójának. G. B. — MAFFIA. Hétfőn 20 órai kezdettel Oltványi Tamás, a Ma­gyarország című politikai és tár­sadalmi hetilap rovatvezető-he­lyettese Maffia címmel tart elő­adást a Keceli Nevelési Köz­pontban. November 20-án 19 órától pedig Hofi-kabaré lesz az intézményben. — MEGVÁLTOZOTT NYITVATAR- TAS. A Bizományi Aruház Vállalat kecskeméti, Nagykőrösi utcai boltjá­nak megváltozott a nyitvatartása. A felvevőhely és a ruházati bizományi ezentúl hétfőnként (reggel 8-tól 13 óráig) is nyitva tart. — Súlyos sérülés. Csütörtökön este Tass határában, az 51-es szá­mú úton Läufer László 42 éves budapesti lakos (XIII. kér. Ady E. u. 57.) nem a látási viszonyok­nak megfelelő sebességgel ve­zette személygépkocsiját. Későn vette észre és elütötte a vele azo­nos irányban haladó, kerékpár­ját toló Bécsi János 40 éves nyír­bátori lakost, aki súlyosan meg­sérült. — FOKTŐI TERVEK, Mint­egy félmillió forintot fordíta­nak sportpályájuk rendbehoza­talára és öltöző építésére a fok- tőiek. Mivél a pénznek csak egy része áilil rendelkezésükre, társa- tíiélmi összefogással valósítják meg a tervet. A munkához még az idén hozzáfognak. 1 — Űj gázátadó állomás készült el Hajdúszoboszlón. A hozzátar­tozó vezetékek óránként 20 000 köbméter földgázt szolgáltatnak a fogyasztóknak. Az eddigi át­adó óránkénti teljesítménye mind­össze 8000 köbméter volt, s ez már nem tudta a háztartások és az üzemek megnövekedett igé­nyeit kielégíteni. A 30 millió fo­rintos költséggel felszerelt új gáz­átadóval hosszú időre megoldott a fürdőváros földgázellátása. MEMORIA Az étkezőkocsiban való hosszas üldögélés után az utas sehogy sem találja a fülkéjét. — Hát nem jegyezte meg a számát? — kérdi a kalauz. — Azt nem, de arra ha­tározottan I emlékszem, hogy az ablakon túl nyír­faliget volt ú Hétfői lapszámunkból A negyedik oldalon — a Sajtóposta összeállítás | mellett — bemutatjuk a kecskeméti SZŰV Super­visor aranykoszorús szo­cialista brigádját. Itt szol­gálunk a háztáji gazdasá­goknak egy jó hírrel: job­bak lesznek a tápok, jöve­delmezőbb a baromfihiz­lalás. Finisben az Európai Kulturális Fórum, amely­nek mindennapjaiba ad bepillantást az ötödik ol­dalon megjelenő interjú. | Néhány ország képviselői arról nyilatkoztak a cikk szerzőjének, hogy miben látják e tanácskozás jelen­tőségét, hasznát. Filmjegy- . zetünk a Titokban Hong- . I kongban alkotásról szól. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bá os-Klskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. sztrapák Ferenc Főszerkesztő-helyettes: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 27-9111 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft. negyedévre: 1129,— Ft. félévre: 258,— Ft. egy évre: 516,— Ft. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 1 Telefon: 28-777 Igazgató: Ablaka István HU ISSN 0131—2SSx

Next

/
Thumbnails
Contents