Petőfi Népe, 1985. szeptember (40. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-18 / 219. szám
I v 1985. szeptember 18. 9 PETŐFI NÉPE • '3 ÖNERŐBŐL, KALÁKÁBAN Hűség a tájhoz, a néphez Kurucz D. István kiállítása Baján Házépítő fiatalok — Tiszaalpáron Könnyű a falusiaknak! — ejti ki könnyelműen a száján sok városi fiatal. — Ott olcsók a telkek, jómódúak a szülők (és így tovább), vagyis: pofonegyszerű a lakáshoz jutás. A kijelentés több szempontból is meggondolatlan. Először is: falun sem könnyű megkeresni a házravalót. Azután: a községekben eleve ismeretlen a fiatalok számára a lakás- vásárlás „beülünk a készbe” kényelmes módja, hiszen nem épülnek OTP-házak. Ha a szerény anyagi körülmények közül induló ifjú falusi házasok mégis hamarabb jutnak önálló otthonhoz, mint városi társaik, az éppen annak köszönhető, hogy jobban rákényszerülnek saját — fizikai — erejük bevetésére, s ha némi élelmesség is ibeléjük szorult, meg a környezet is segít, hát tényleg egyszerűbb a dolog ... A malacok áriból Ezen a nyáron „nőtt ki a földből” a Hevesi házaspár kétszintes háza Tiszaalpáron, a Deák Ferenc utcában. József 29, Mária 28 éves. Nemrégen ünnepelték hetedik házassági évfordulójukat. — Mennyi készpénzzel vágtatok bele az építkezésbe? — 150 ezerért vettük a telket a rajta álló rossz kis házzal együtt, még nyolcvanegyben — kezdi Marika. — Két év múlva lebontottuk, tavaly fogtunk hozzá az alapozáshoz. Ekkorra gyűlt össze az építkezésre szánt pénzünk: 300 ezer forint. — Ez már majdnem félmillió! Mennyit segített a család? — Semennyit, már legalábbis ami az anyagiakat illeti. Nem is tudtak volna: mindkettőnknek csak az édesanyja él, az enyém ráadásul csekélyke rokkantnyug- díjából — mondja Jóska. — De talán jobb is: így minden a két kezünk eredménye. — Akkor viszont jó szakmátok lehet. |— Én buszsofőr vagyok a Du- tep-nél, a feleségem meg kárpitos volt, Csongrádra járt dolgoz-' ni. Nem mondom, jól keresett, de a gyerekek miatt — Attila, a nagyobbik, most 6 éves, Tamás meg 2 —, hazajött. Nemrég megszakította a gyest, és elvállalta itt helyben két orvosi rendelő takarítását. De a fizetésünkből nem nagyon ficánkolhatnánk ... — Miből jött hát össze a házra- való? — Mióta összekerültünk, állatot tartunk — fedi fel a „titkot” a fiatalasszony. — Évente 30—35 hízót adunk át. Első közös szerzeményünk egy autó volt, ennek az árából vettük később a telket. A 300 ezer is a malacok árából folyt be. — De el is folyhatott volna — szól közbe a férj —, ha nem verjük a fogunkhoz a garast. Szórakozásra, kirándulásra, mi még nemigen költöttünk! — Majd talán egy pár év múlva jut arra is — így az asszony — akkor már legalább a gyerekek is jobban tudják élvezni, ha közösen elutazunk valahova. Húszán alapoztak Bevallom, azért éppen Hevesiéket választottam a sok-sok építkező falusi fiatal közül, mert épülő házuk előtt gyakran elhaladván, feltűnt: a falak felhúzásánál, a cseréprakásnál mindig tucatnyi „segédmunkás” serénykedett. Jól gondoltam: a malterhordó, tetőn dolgozó fiúk mind kollégák, barátok voltak. — Mennyit sikerült ezáltal lefaragni a költségekből? — Az alapot például 30 ezerért vállalták volna, így mindössze 5 ezerbe került. Az ács hármat engedett el a tizenháromból, a segítségnek köszönhetően. De volt, amiért egy fillért sem kellett fizetnünk: a sógorom végezte a villanyszerelést, a „keflizést” meg — a betongerendák közének kitöltését a béléstestekkel — ketten csináltuk a feleségemmel. — Azt mondják a barátok segítsége néha drágább, mint egy szakember... — Természetesen mindent a megfelelő mester irányításával végeztek — mondja Marika. — Ha meg az „etetésre” gondolsz, azt is megoldottuk: alapozáskor meg falazáskor levágtunk egy- egy disznót. Húsz emberre kellett főznöm! Olcsóbb és jobb is volt így, mintha a boltban vásárolok nekik reggelire- meg ebéd- revalót. — Ügy látszik, ezekre a disznókra tényleg lehet „építeni", de vajon ilyen szerencsétek volt az anyagok beszerzésében is? — „Mindenki a saját szerencséjének kovácsa”, igaz? — emlékeztet a bölcs mondásra Jóska. — Nekem majdnem mindent sikerült féláron megvennem. — Elárulnád, hogyan? — Persze, nincs benne semmi sötét dolog. Gyári áron Felsorolni is nehéz lenne, hogy az egyes építőanyagokért hány telepet járt végig a talpraesett fiatalember, azt tudakolván, hol olcsóbb a tégla, a cement, a gerenda. — A „verébdeszkát” például Szabadszálláson vettem, majdnem fele annyiért, mint ameriy- nyiért másutt kínálták. De főleg azt kutattam, árulják-e valahol gyári áron a 'keresett anyagot. Ezeket általában a tüzépen kell kifizetni és saját járművel elhozni a gyárból. Sok ilyen lehetőséget felfedeztem. Csak néhányat mondok: Makón fizettük a béléstesteket, amit aztán a békéscsabai gyárból hoztunk el. A csé- pai téglagyárból szállítottuk a kisméretű téglát, ezt meg a ti- szaugi tüzépen vettük. A B 30-as téglát Kunszentmártonról fuvaroztuk, a cementet meg egyenesen Vácról. Hangsúlyozom, hogy mindent sikerült „csúszópénz” nélkül megszerezni! — No de a szállítási költségek ... — Van két magánfuvarozó is a barátaim között... Én is sokat segítettem már nekik, meg fogok is még, ha tehetem. — De mikor jutott időd a sok utánajárásra? — Két műszakban dolgozom, így vagy munka előtt, vagy az után jártaim a vidéket. Az egyik haver adta kölcsön erre a célra a motorját, amikor csak kellett... Na és el ne felejtsem: télen. Akkor egyébként is olcsóbb minden, és főleg: van! A ház alapterülete több mint száz négyzetméter. Plusz tetőtér, hatalmas pince. — Ha a saját munkátokat nem számítjátok, mennyire rúg majd a végösszeg? — Körülbelül 600 ezerre, a telekár nélkül. Ebben benne van az OTP-tőI kapott 380 ezer forint kölcsön is, amiből nyolcvanat elengedtek a két gyerekre. — Mikor lesz a házavató? — Hát, az idén már nem. Tavasszal akarjuk beszerelni a központi fűtést, jövőre már itt telelünk. Addig a feleségem édesanyjának a házában lakunk. Újrakezdenék — Ezekkel a tapasztalatokkal, de ismét az út elején: nekivágnátok még egyszer az építkezésnek? — Neki bizony! — feleli tüstént a fiatalasszony. — Csak sokkal hamarabb! Nem élire kellett volna rakosgatni a pénzünket, hanem azonnal elkölteni az éppen kapható építőanyagokra. Így még kevesebből kijöttünk volna, hiszen csak az utóbbi pár évben is nagyon sokat emelkedtek az árak. De hát mi megvártuk, míg összejön az egész, s csak ’ akket mertünk elkezdeni vásárolgatni. — Annak ismeretében pedig — teszi hozzá a férj —, hogy a rokonokra, munkatársakra, barátokra ennyire lehet számítani, csak még bátrabban vágnánk neki! De ha nem segítenénk egymást, ki-ki egyedül, bizony, nem sokra jutna. Szabó Klára MUNKÁSŐR-HARCGYAKORLATON Az ég alján az egyre vastagodó vörös vonal jelezte: hajnalo- dik. Hiába a nappali kellemes meleg, korán reggel csípős már az idő, s elbírja az emiber a vattakabátot. A lövészgödörben fekvő, figyelő munkásőr fázósan összeütögette bakancsait, a „sur- ranókat”, hideg volt. A határban semmi sem mozdult, a szellő sem lebbent, valahol távol gépkocsi motorja zúgott. A feltételezések szerint, fegy- • • Dobos Józsefné munkásőr, ti- szakéeskei úttörőelnök őrségben. veres bűnözők diverziós cselekményeket követtek el, élelmiszert raboltak, embereket támadtak meg, ezért a kijelölt objektumokat a munkásőrök őrzésére bízták. A munkásőrség tiszakécskei alegységének parancsnoka, Bagi Ernő éppen az imént elfogott „gyanús személyt” hallgatta ki, aki megpróbált az első védővonalon az őr mellett besurranni. Tőle tudta meg a parancsnok, hogy összesen négyen vannak, megpróbálnak bejutni az őrzésükre bízott épületbe, ha kell fegyverrel, robbanóanyaggal.. A parancsnok önállóan, a tanultak szerint intézkedett. A tudomására jutott adatokat jelentette elöljárójának, megerősítette az őrséget. Világosodott már, amikor a szőlők 'között a figyelő mozgást észlelt. Golyószóró-sorozat hangja vágta ketté a reggeli csendet, amelyre géppisztoly pattogása válaszolt. A tűzharcban két „bűnözőt” megsemmisítettek. A harmadik nagyon közel jutott az épületekhez, s gránáttal próbált utat nyitni, pánikot kelteni. A munkásőrök szinte észrevétlenül • Tamási Sándor munkásőr, a lakiteleki Szikra Tsz raktárosa a „támadást” jelenti parancsnokának. bekerítették, elfogták, előállították. A gyakorlat, az objektumőrzés és -védelem, a munkásőrség megyei parancsnokságának szemlélői szerint is sikeres volt. A munkásőrök és parancsnokok ismét bebizonyították: minden harcfeladat során megállják a helyüket. Gémes Gábor • Gránáttal támadott a „bűnöző” Kurucz László munkásőr Kiskunfélegyházáról. • Az ártalmatlanná tett „diverzánst” megmotozza Tóth István és Vlrágb Bálint munkásőr. Hiányt pótolnak a kötőelemek visszavásárlásával Bevált a gyakorlatiban a Csavaripari Vállalat kezdeményezése, hogy visszavásárolja a gyáraktól, üzemektől az ott feleslegesnek bizonyult, de másutt keresett kötőelemeket — csavarokat, alátéteket, szegecseket, csavaranyákat —, s azokat felkínálja más vállalatoknak. Ezért a vállalat vezetősége úgy döntött, hogy az eredetileg egy évre tervezett akciót mindaddig folytatják, amíg átmeneti hiányok vannak egyes kötőelemekből. A Csavaripari Vállalatnál évente mintegy 900 millió forint értékű kötőelemet készítenek, s csaknem 200 millió forintért importáltnak is. A termeléssel és a behozatallal együtt a hazai igényeknek mintegy 70—80 százalékát elégítik ki. s bár folyamatosan korszerűsítik és bővítik a gyártást. néhány termék kínálata elmarad a kereslettől. A visszavásárlási akcióval a vállalatnak valamelyest sikerült enyhítenie a hiányokon. Tavaly például 6,5 millió forintért forgalmaztak olyan kötőelemeket, amelyek valahol elfekvő készletek voltak, de másak kapva-kaptak rajtuk. Az idei forgalmuk pedig már most meghaladja a tavalyit, augusztus végéig 8.4 millió forint értékű termék cserélt gazdát a vállalat közvetítésével. A vállalat általában azokat a kötőelemeket vásárolja vissza azonnal, amelyek éppen a legkeresettebbek Jelenleg a vállalatok többsége elsősorban kisméretű csavaranyákat hornvos csavarokat, pop-szegecseket és lemezcsavarokat leeres. Veres Péternek, a paraszti sorból kinőtt nagy magyar írónak a verseivel köszöntötték hétfőn Baján azokat, akik — Romány Pálnak, az MSZMP KB tagjának. a Bács-Kiskun megyei pártbizottság első titkárának jelenlétében — részt vettek annak a kamarakiállításnak a megnyitóján, amelyet Kurucz D. István Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész alkotásaiból rendeztek. A József Attila Művelődési Közporit kiállítótermében áhíta- tos csönd támadt, amikor Karsa Ákos népművelő az Én nem mehetek el innen című költemény következő sorait olvasta: „Azt mondta egyszer valaki, úgy mondják, egy görög bölcs: Adj egy szilárd pontot, és kifordítom sarkaiból a világot. ' Én megtaláltam azt a' pontot.' legalábbis önmagam számára. [ Ez a föld az, amelyen élünk: / A sziksós puszta, a ragadós televény. a szaladó homok és a zöldellő / Dombok földje Magyarország. / S a tízmillió magyar, aki benne él.” A feszült figyelem minden bizonnyal annak a fölismerésnek a megnyilvánulása volt, amelyet Romány Pál részletesen is kifejtett a megnyitójában: — Kurucz D. István erős karakterű művészetének legfőbb jellemzője a hűség. Mégpedig éppen a Veres Péter által is oly szépen megénekelt alföldi tájhoz. s az alföldi tájban élő emberhez. annak szokásvilágához, erkölcséhez. — Először a művekkel találkoztam — mondta —, s csak jóval később ismerhettem meg magát a mestert, s még később az ő otthonát, a számtalan variációban megfestett hódmezővásárhelyi 'házát, illetve fővárosi műtermét. Megdöbbentő volt tapasztalnom, hogy mennyire hasonlítanak. mennyire harmonizálnak e nagyon is különféle, már-már más világot feltételező környezetek az alkotó személyiségével. és végső fokon a műveivel is. Sokáig kerestem a titkát ennek á nyugalmas és biztonságot árasztó összhangnak Talán a mesterségbeli tudás teremti meg? Vagy a pedagógusi múlt szerencsés adománya? Valószínűleg ez is. meg az is ott áll mögötte, de legfőképpen az a mély bizalom, amellyel Kurucz D. István az emberek felé fordul. A szerényen propagált tárlatot szeptember utolsó napiáig tekinthetik meg az érdeklődők. K. J. Keceli öregek a Balatonnál A megye egyre több településén gondoskodnak ma már hétközi otthonokban a lányán élő idős emberekről. Ke- celen szeptember elsején nyílt meg az öregek hétközi otthona. ahol tizennyolc magára- maradt idős ember részesül teljes ellátásban, rendszeres orvosi felügyeletben'. Balázs Andrásné, az otthon együk lakója .. szerkesztőségünkhöz küldött 'levelében bepzámolt arról az emlékezetes egy hétről is. melyet a keceli tanács balatonboglóri üdülőjében töltött az idősek egy csoportja. Íme egy részlet a keceli asszony leveléből: „Néhányan rögtön a megérkezés után sétára indulunk, ötpercnyi út végén, át a nádason, előttünk csillog szikrázó szépségében a Balaton. Megilletődve szemléljük a látványt, különösen azok, akik életükben először gyönyörködnek a tó szépségében. Idősebb asszonytársaink ámulva suttogják, hogy lám, vénségükre ide is eljutottak. Másnap egy csoport Hévízre autózott a gyógyfürdőbe, a másik csoport Keszthelyen volt vársnézőben. Így felváltva. csoportonként beutaztuk a 'tájat. Az utolsó estén nótaszóval, tánccal búcsúztunk az üdülőtől.” KÉPERNYŐ A bürokrácia A bürokrácia olyan mint a rossz házassági számtalan okból elhi- degülhetnek összetartozó emberek. A lakosság — hivatalosul: az állampolgárok — szolgálatára teremtett apparátus is sokféle okból- fordulhat létrehozói ellen. Államformától független, de gyorsabban, veszedelmesebben, kellemetlenebből burjánozhat centralisztikus berendezkedésű országokba. Garai Gábor nem tagadja: „Itt van a mai Magyar- országon, itt a hazai szocializmusban, itt tenyészik, rohaszt, csüggeszt, lenyűgöz és felháborít, itt van bennünk, magunkban”. Váci Mihály jól látta: „Friss történelmünk lüktetését fojtó érelmeszesedés”. A bürokráciát indulatos szatírával támadó, korán elhalt költő a költemény bevezetőjében figyelmeztette olvasóit: olyan esetekről, magatartásokról szól, „mit nem hihet a józan elme”. Bizony nem hihet. Hajdanán önálló munkakörben dolgoztam a kecskeméti tanácson. Úgy adódott, hogy a szomszédos Kiskunfélegyházán és a megyeszékhelyen is értekezletre voltom hivatalos. Egyikről sem maradtam el, mert a gyorsvonat a legalkalmasabb időben röpített egyik városból a másikba. (Személyvonattal, gyalog, kerékpárral, lóháton, autóbusszal nem érhettem volna a megadott órára a kecskeméti eligazítás után a szomszéd városba.) Ügy véltem balga fejjel, hogy okosan cselekedtem, némi rátortisággal szólván: közhasznúan. Már megfeledkeztem az ügyről, amikor hivatalos értesítés riogatott. A cirkalmas, pecsétes papírból kiderült: elvetemült módon jogtalanul használtam a gyorsvonatot és ezért eddig és eddig, ide és ide fizessek vissza 3 forint 20 fillért. A városi tanács pénzügyi osztálya a megyei tanács — ilyen és ilyen számú vizsgálatának, X pontjára hivatkozva — kényszerített arra, hogy saját nagyon szerény fizetésemből költsék hivatalos célra. Elnézést kérek, hogy tévéműsorról szólván személyes emlékkel hozakodtam élő. Ki ne tudna hasonló, a józan gondolkodást irritáló esetet említeni saját tapasztalataiból. Közügyről szólt A HÉT legutóbbi két adásában. A folytatásos riportműsor fegyelmezett tárgyszerűséggel próbálta e közérzetrongáló, népgazdaságot károsító jelenséget, tápláló nedveit leleplezni. Már a riportalanyok megválasztásával érzékeltették: menynyire- gubancos kelevény is ez á bürokrácia. Azonnal a tanácsokra gondol ezt a lesajnáló-bőszítő kifejezést hallván a honpolgárok többsége, Nem alaptalanul, mint a fentebbi példa bizonyítja. De — kiderült A HÉT műsoraiból —, gyakran vétlenek, olykor áldozatok. A kecskeméti tanács ipari osztályvezetője — például — arról szólt, hogy mennyi idejüket veszi el egy bizonyos adatlap kitöltése. Tudják, fölöslegesen dolgoznak. Az űrlap még semmilyen formában nem segítette az ügyintézést, a 'döntések előkészítését, az áttekintést, a tervezést. Elképzelhető: van’ valamilyen ráció bevezetésében, de ezt érvényesíteni kellene. Így mindenképpen a bürokrácia — vagyis a fölösleges munka — ékesszóló megnyilatkozása. Napnál, világosabb á képlet. Az ésszerű módosításra sok reményünk nincsen, mert a bürokrácia értékrendjében „a mundér becsülete” áll a fő helyen. Mi tagadás, kicsit tart őszinteségének következményeitől egyikmásik nyilatkozó. (Fölfelé bírálni sosem vezet jóra?...) Éppen ez a félsz, a valódi alkotói légkör hiánya akadályozza az ügyintézési mechanizmust üresjáratokra késztető dugulások, torzulások küktatását, a szervezet egészséges önvédelmét. A televízió nélkül is sokaknak tudniok kellett volna: mi a teendő. Régóta ismerem a megyei tanács elnökét, így nem volt meglepetés számomra nyíltsága. Törvényhozóként, egykori termelőszövetkezeti vezetőként, a megyei tanács apparátusának irányítójaként maga is küszködött az ügyintézés merevségeivel. Kevesebb, jobb, pontosabb, egyértelműbb rendeletek, közérthetőbb határozatok szükségesek a „túlbiztosítás” megszüntetésére. Okfejtésének lényege: általános szemléletváltozás kívánatos, enélkül csak részeredményeket hozhatnak az egyes kinövéseket eltávolító intézkedések. Dr. Kulcsár Kálmán akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese értékes gondolatokkal gazdagította A HÉT kétrészes, időszerű riportját. Heltol Nándor
