Petőfi Népe, 1985. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-08 / 185. szám
IMS. miwiIih I. • PETŐFI NÉPE • t A paradicsom Kecskeméten A kisdiákok is tudják: Kolumbus útja után került Európába a burgonya. Csak a szakemberek ismerik a paradicsom eredetét. A táplálkozásunkban mind fontosabb növényről keveset beszélünk. A krumpliról három-négy vers is eszembe jut, szép sorok muzsikálnak bennem a tenyésztett szomorúságú burgonyavirágról. Az ízes, zamatos, rubintos trópusi származékról egyetlen költemény sem jut eszembe. Kicsit mostohán bánunk a nevével a hajdani földi édent idéző Solanum lycopersicummal. Csemege, ritkaság Hazánkban először Heindel pozsonyi kertész említette 1631-ben kiadott könyvében. Főúri parkokat díszített, húsos-leves termése ritka ínyencségnek számított. Évszázadokig elvétve került paraszti asztalra. Talán a külföldről idetelepült polgárság hozta divatba? Valószínűsíthető. Mintegy száz esztendeje Pest és néhány más város határában termelték először nagyobb mennyiségben. Kecskemét környékén a múlt század végén honosodott meg. Mária Terézia, II. József idején őseink feltehetően azt se tudták, hogy mi fán terem. A híres vásárokon százféle terméket árusítottak, paradicsomot hiába keresett volna az egykori háziasz- szony. Kubinyi és Vahot sem említi kecskeméti útirajzában, a minden jó ügyet felkaroló Hor- nyik János Szót sem szól a konyhakertekbe kívánkozó paradicsomról a kertlpár gondjait, lehetőségeit elemző, A három város kertészete és gyümölcstermelése című tanulmányában. Elterjedését, igen: diadalútját a konzervgyárnak köszönheti. Jól fizet Már 1901-ben, működésük második esztendejében a Kecskemét hasábjain tudatták: „Szükségünk van főzelékfélékre (...) továbbá paradicsomalmára, mely az ottani minőségben teljesen megfelel”. Bóka József gyártörténete szerint az első öt esztendőben 46-féle nyersanyagot dolgoztak fel, a legnagyobb mennyiségben <38 ezer mázsa) paradicsomot. Az addig a mindig bizonytalan piacra termelő kisgazdák örömmel szerződtek a gyárral. Nem fizetett ugyan sokat, de biztosra mehettek. Később tanácsokkal, vetőmaggal, palántákkal is segítette a nagyüzem a termelőket. A modern ipar meghonosítását szorgalmazó Magyar Alföld, a szocialisták lapja szívesen közölte a vállalat hirdetéseit. 1912 nyarán a hetilap minden számában olvashatták a keretes felhívást: A KECSKEMÉTI CONSERV-, GYÁR VÁLOGATÁS NÉLKÜL VÁSÁROL NAPI ÁRON PARADICSOMOT”. Vagyis: kevésnek bizonyult a szerződött mennyiség, jó piaca volt a paradicsom- konzervnek. A legrégibb kecskeméti újság hosszú elsőoldalas cikkben, — 1913. szeptember 17- én — méltatta a paradicsomkivitelt. A cikkíró szerint már elérte az újvidékit. 8—10 éve naponta 100—140 mázsát szállítottak ki, „most naponta 500—600 mázsát. Ára kilónként 8—16 fillér között váltakozik.” Kifejtette: ez a legjövedelmezőbb termék, mert már kilónként 2 filléres árral is nyereséges. „Ennyi nyereséget egyetlen más termelési ágbán nem érhettek volna eL" Napi öt vagon A háborús nélkülözések siettették a paradicsom további elterjedését. A Kecskeméti Lapok 1918. május 12-i száma szerint „A keresett zöldségfélék, között az első helyet a paradicsom foglalja el. Nagyabb városok mellett nem tudnak annyit termeszteni, amennyit jó pénzért értékesíteni nem lehetne. De a városoktól messzebb is kifizeti magát termelése, mert ha jól pakolják, bírja a szállítást.” Az írás részletesen ismerteti a bevált fajtákat — legjobb a sima héjjal bíró bíborparadicsom —, hasznos tanácsokat ad ültetéséhez, gonArchív felv dozásához. Megemlíti: „a talajban nem nagyon válogatós. Legjobban kedveli a középkötött vályogtalajt, de kellő előkészítés és trágyázás után a kötöttebb agyagtalajon is jól díszük”. Helyszűkében csak néhány adattal villanthatom föl a paradicsom további térhódítását. „Napi öt vagonnal dolgoznak fel”, tudatta konzervgyári tudósításában 1932. szeptember 18- án a Kecskeméti Lapok. A gazdasági világválság után a megélhetés, a kereskedelem új útjait keresve, a meglévőket a kor igényeihez igazodva nagyszabású mozgalmat indítottak a paradicsomtermesztés fejlesztésére. 1937-ben már úgy írtak a hírős városról, mint az ország legnagyobb paradicsomtermelő vidékéről. Üj „gigantikus gépeken” dolgozzák föl a paradicsomot hétfőtől, tudatta az említett újság 1937. augusztus 8-án. Olyan sokan akartak szerződni, hogy szociális és nemzeti szempontok szerint besorolták a jelentkezőket. Először négyszáz szerződést kötöttek, majd újabb kétszázat. A nagy kínálatot kihasználta a szép hazafias frázisokat pufog- tató gyárigazgatóság, mert egy fillérrel csökkentették a kilónkénti átvételi árat. Igaz, fél fillérrel emelték a minőségi prémiumot, ami a minőségi követelmények előtérbe kerülését mutatja. Köszönet a tudósnak A szőlőhöz, a barackhoz hasonlóan a paradicsom is megtalálta a maga emberét. A Kecskeméti Lapok 1938. február 4-én hosszú tudósításban ismertette Mészöly Gyula szakszerű előadását. A Kaszinó zsúfolásig megtelt dísztermében az előadó rámutatott arra, hogy a kísérleti eredmények birtokában a paradicsomot a jövőben nem szabad ötletszerűen termelni. Állami érdek, hogy a gazdák csak a legmegfelelőbb és többszörösen kikísérletezett fajtákat termeljék. Az állami érdek mellett itt azonban az egyéni érdek is előlép, mert a kikísérletezett fajták többet, jobbat termelnek és így több hasznot adnak. Az előadó rámutatott arra, hogy a paradicsom nagy jövő előtt áll.” Neki is köszönhető, hogy napjainkra régebben elképzelhetetlen hozamú paradicsomfajtákat szüretelhetünk, álljuk a paradicsomtermesztésben kibontakozott világversenyt. Ezért indokolt a következtetés: Kecskemét nem volna Kecskemét a szőlő és Ma- thiász. Kocsis Pál, Katona Zsig- mond, Hankovszky Zsigmond; a kajszi és nemesitől, a paradicsom ás Mészöly Gyula nélkül. Hcitál Nándor „Fekete doboz” gépkocsikba »y'rorr^ífa Szőnyegbemutató berendezés Ceglédről Érdekes és hasznos berendezést kaptunk lencsevégre a minap. A monori MEZŐGÉP ceglédi gyáregységében elkészült a SKÁLA- COOP megrendelésére a szőnyegbemutató berendezés prototípusa. Köztudomású, hogy az áruházakban általában kevés a hely és a nagyobb szőnyegek teljes megtekintése szinte lehetetlen. így azután a vevő megveszi a szőnyeget — amelynek az áruházban csak kis részletét tekinthette meg — és otthon derül ki, hogy nem felel meg az ízlésének. Ez a berendezés, amely kis helyen elfér, függőlegesen emeli fel a bármilyen nagyságú szőnyeget és a vevő megtekintheti a teljes mintázatát. Alig készült el a prototípus, máris öt újabb berendezésre kaptak megrendelést a ceglédiek. Felvételünkön Varjas! András lakatos csoportvezető és Cselovszki Pál lakatos a prototípus befejező munkálatait végzik. (Opanszky László felvétel«) A próbagyártás után megkezdődött a „FOK—GYEM” Finom- mechanikai és Elektronikus Műszergyártó Szövetkezet legújabb terméke, a Mars menetíró berendezés gyakorlati kipróbálása. Az eddigi tapasztalatok kedvezőek, mindössze kisebb módosítások szükségesek az üzemszerű gyártáshoz. A minden gépkocsiba beépíthető, elektronikus memóriaegységgel felszerelt doboz a repülőgépek „fekete doboz”-aihoz hasonlóan rögzíti az adatokat: út— idő diagramot készít, mágneslemez-tárolójából később is visz- szahívható adatokkal. Ez különösen hasznos az esetleges balesetek okának felderítésénél. A „fekete doboz” folyamatosan regisztrálja a sebességet, az időt, és segítségével az is megállapítható, hogy a vezető mikor lépett a fékre. Ezen túlmenően folyamatosan — négyméterenként — vesz jelet a berendezés, és a mindenkori utolsó ezer méter adatait tárolja, így pontosan visszakereshető például egy karambolnál, hogy műszaki hiba vagy emberi mulasztás volt-e az ok. A berendezést olyan kijelzőkkel is ellátják a gyártók, amelyek segítségével a gépkocsi vezetője és a gépkocsit irányító diszpécserek további információkhoz jutnak, így megtudhatják például az áru nélkül futott kilométerek mennyiségét és más, a szervezés szempontjából fontos adatokat. Egy korábbi jogszabály minden 3,5 tonnánál nehezebb terhet szállító gépjárműnél kötelezővé tette menetíró berendezés felszerelését, , ám ilyet eddig a hazai gyártók nem készítettek. Az eddigi mechanikus út—idő diagramok feldolgozása hosszadalmas és költséges volt; a mostani berendezés alkalmas arra, hogy számítógéphez csatlakoztassák, és ezzel a feldolgozás ideje 16 másodpercre csökken. A menetíró berendezés iránt, melyből a szövetkezet tervei szerint évi ötezer darabot gyártanak a jövő évtől kezdődően, a hazai fuvarozó vállalatok mellett osztrák cégek is érdeklődnek. Pontos készletnyilvántartás .7.0 V.d ' .?•; es hazai termékkódrendszer Magyarországon az elkövetkező években bevezetik a fogyasztási cikkek és a beruházási javak egységes kódrendszerét. A Magyar Kereskedelmi Kamarában működő egységes termékkódirodában elmondották, hogy a beruházási javak jelölésére Magyarországon egységes termék- azonosító kódrendszert dolgoztak ki, míg a fogyasztási cikkekre a világ számos országában már alkalmazott nemzetközi termékszámozási és vonalkódrendszert vezetik be. A két, egymással, kapcsolatban lévő rendszer alkalmazása minden eddiginél pontosabb népgazdasági szintű készletnyilvántartást tesz lehetővé, s nagyban hozzájárul a vállalati készletgazdálkodás hatékonyságának javításához. A munka már megkezdődött, 1986-ig 300 beruházási termékkör azonosító kódrendszere készül el. A hazai termékazonosítási jeleket úgy alakítják ki, hogy azok illeszkedjenek a nemzetközi rendszerhez. A közelmúltban jelent meg az Országos Anyag- és Árhivatal elnökének rendelete, mely előírja, hogy az egységes termékazonosítási kódrendszert 1988. január 1-ig milyen termékeknél kell bevezetni. Ebben a munkában mintegy öthatszáz vállalat, gyártómű vesz részt. Vállalatközi kapcsolataik szervezésében fokozatosan áttérnek az egységes kódrendszer alkalmazására. A fogyasztási cikkeknél a nemzetközi termékszámozási és vonalkódrendszer bevezetése nemcsak a hazai készletek nyilvántartásának korszerűsitése miatt fontos. Erre az exportálókat készteti az is, hogy Nyugat-Európában és Észak-Amerikában csak vonalkóddal ellátott termékeket lehet értékesíteni. Jelenleg már mintegy 500 olyan terméket gyártanak Magyarországon, amelyet vonalkóddal látnak el. Többek között ilyen cikkek a Caola Hemovit és Óceán készítményei, a Szentesi Baromfifeldolgozó Vállalat árucikkei és a Hungarofruct konzervei, amelyeket döntő többségében exportra szállítanak. Ma még elsősorban » külföldön értékesített fogyasztási cikkeket látják el vonalkóddal, mert hazai hasznosításának feltételeivel a kereskedelmi vállalatok még nem rendelkeznek. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság tervezi, hogy anyagilag is támogatja kereskedelmi, raktározási, ipari mintarendszerek kialakítását, amelyeket a későbbiekben széles körben alkalmazhatnak. Hazánk 1984. január 1. óta tagja a Nemzetközi Termékszámozási Társaságnak. Azóta a hazai szakemberek egyre aktívabban kapcsolódnak be a nemzetközi szervezet munkájába. Ennek elismeréséként a 25 tagországot tömörítő társaság végrehajtó bizottsági ülését idén decemberben Budapesten rendezik meg. Rejtély összetalálkoztam Petrovval. Üdvözöltük egymást, aztán megkérdezte: — Átadtad Ivanovnak? — Mit? — kérdeztem vissza. — Nagyon jól tudod, ne játszd meg magad. Amit Sarkov részére kellett átadnia... — Ja, igen... — bólintottam, bár semmit sem értettem, de reméltem, hogy minden megvilágosodik. Ám semmi nem világosodott meg. Pedig sokat töprengtem rajta. Sehogysem tudtam visszaemlékezni, mit adott át nekem Petrov, és mit kellett átadnom Ivanovnak. Elhatároztam, hogy utánajárok, összetalálkoztam Ivanovvat. — Remélem, átadtad...? — kérdeztem tőle.-r Mit? — nézett rám értetlenül. — Mit, mit...! — mérgelődtem. — Ne tettesd magad, jól tudod te azt. Amit én kaptam Petrovtól, átadtam neked, hogy átadd Sarkovnak! — Ja, persze! mondta Ivanov, bár látszólag semmit sem értett. Néhány nap múlva találkoztam SarkovvaI. — Köszönöm, barátom! — kiáltott örömmel. . — Megkaptam Ivanovtól... nagy jót tettél nekem. Add át az üdvözletemet Petrov- nak! Három éjszaka nem aludtam: gyötört a kérdés, mit kaptam, és mit adtam át? Georgi Szpaszov Fordította: Antalfy István Egyetlen cserép tartotta a gerendát... Beszélgetés a magánlakás-építkezések hibáiról Kétségtelen, hogy a lakások java ma már magánerőből épül városon és falun is. A magánlakás-építésnek több előnye is van, hiszen a tulajdonos a saját képére formálja a házat, s maga döntheti el, hogy hány szoba legyen ... És persze olcsóbb is, ha a dolgok javát magára vállalja. Ugyanakkor gyakran hátrányos helyzetet is el kell viselni. Olykor néhány építőanyag hiányzik. És amiről talán kevesebbet tudunk: a lakások szakértelem híján számtalanszor rossz minőségben készülnek el, sőt a boldog tulajdonos előbb-utóbb rádöbben, hogy veszélyes fedél van a feje fölött. Az Építésügyi Minőségellenőrzési Intézet rendszeresen ellenőrzi a magánlakás-építéseket, s a tapasztalatok bizony nem túl szívderítőek. — A családi házakat évszázadok óta kalákában építik, ám a korszerű szerkezetek nem olyan türelmesek, mint a hagyományos építőanyagok — mondja- Gro/- csik Gusztáv, az ÉMI műszaki igazgatója. — A bajok java, innen származik. A kalákában manapság is családtagok, rokonok és ismerősök építkeznek, ám ők többnyire nem hozzáértő emberek. Ugyan bejelentenek felelős műszaki szakembert, de az gyakran az építkezés felé se néz. És olykor már a legalapvetőbb szabályt sem tartják be. Azt hihetnénk, hogy a gyerek is tudja: esőben nem lehet szigetelni. Ám tucatnyiszor tapasztaltuk, hogy mégis megtörténik. — Az országban mindenütt egyformán rosszul építkeznek? — Nem, lényeges különbségeket tapasztaltunk. A nagyvárosokiban és főleg Budapesten a lakások többsége megfelelő műszaki ellenőrzéssel épül, s ez a kerületi tanácsok Igényesebb munkáját bizonyítja. Az ország más területén viszont az általunk ellenőrzött lakások 40 százalékánál be sem jelentették a műszaki vezetőt, holott ezt rendelet írja elő. Az alföldi megyékben a lakások zöme úgy épül fel, hogy szakember nem is látta. Megmagyarázhatatlan felelőtlenség, hiszen az építkezők többsége bizonyára nem kíván a közeli években új házat felhúzni, és mégis úgy építi be a. drága anyagokat, hogy az nem sokat ér. — Az építkezők hány százalékánál tapasztaltaik komolyabb hibákat? — Az ellenőrzött épületek harmadánál találtunk súlyos mulasztásokat. A szilárdsági és a tartóssági szabályokkal nem sokat törődve építették be a drága anyagokat. A gerendákat több háznál lapjával fektették, márpedig akkor nincs tartása. Máskor meg egyetlen cserép tartotta a gerendát. Ha meg elfogyott a beton vagy fagerenda, akikor régi, korhadt gerendát is beépítettek. És amiről már beszélgetésünk elején is szóltam — a korszerű anyagok helytelen használata.- A kisméretű hagyományos téglát bárhogy betelhették a falba, a lyukacsos téglát viszont úgy kell beépíteni, hogy az szigeteljen is. — Néha a hiánycikkek is arra késztetik az építkezőket, hogy az eredetileg tervezett anyag helyett mást használjanak. — Valóban, az anyagellátási nehézségek is nyomon követhetők. Az építkezők többnyire türelmetlenek, s gyakran a körül- , mények is siettetik őket, ezért nem érnek rá kivárni, míg az- a bizonyos építőanyag megérkezik. A szükségmegoldásak viszont általában nem a legszerencsésebbek, hiszen szakértelem híján nehéz a megfelelő helyettesítő szerkezetet kiválasztani. Gyakran a tüzépesek is rossz megoldást javasolnak. Tavaly többször hiányzott a FF-gerendához való béléstest. Ilyenkor a G-gerendához vailó béléstestet ajánlották, ám az jóval hosszabb. A szilárdság máris negyven százalékkal csökkent, s ha nem értenek hozzá, életveszélyes is lehet. — Tavalyi ellenőrzésük során önök azt is megállapították, hogy a kivitelező kisiparosok 30 százalékának nem volt iparjogosítványa a szerkezetépítéshez, tehát nemcsak a kaláka dolgozik kontár módon. — Sajnos az utóbbi esztendőkben éppen a nagy kereslet miatt felhígult a szakma. Nem mindenki végez megbízható munkát, és persze olyan feladatra is vállalkoznak, amihez képesítésük sincs. A kényszerhelyzet miatt viszont nem járnak el velük szemben kellő szigorral. Márpedig nagy luxus drága anyagot rosszul beépíteni. Az is gondot okoz, hogy az állam a tanácson keresztül az építtetővel áll kapcsolatban és nem az építővel. Kis Jánost büntetik, pedig a hibát X kisiparos követte el. Találkoztunk olyan esettel is, amikor a tanács elrendelte az épület lebontását és az iparos drága pénzért lebontottál, majd újra felépítette. Mi egyébként általában úgy dolgozunk, hogy az építkezőket figyelmeztetjük a hibákra és megmondjuk, hogy kell kijavítani. Ám ha a kivitelező iparos, akkor észrevételeinket továbbítjuk a hatóságoknak. — Említette, hogy a fővárosi kerületi tanácsok jól felügyelik a magánlakás-építést, s ezért kevesebb a szabálytalanság. Másutt miért nem lépnek fel szigorúbban a tanácsok? — Az egyik okot már említettem: sok a "ház és kevés az iparos. És magam is kénytelen vagyok elismerni, hogy a tanácsoknak sok a dolguk. A műszaki osztályoknak gyakran nem jut idejük, hogy minden építkezésre odafigyeljenek. Mi egyébként többször javasoltuk, hogy erősítsék meg az osztályokat Nem a bürokráciát gazdagítanák, hiszen lépten-nyomon építkeznek aiz emberek, s ha ezt rosszul teszik, nemcsak saját maguknak,, hanem az országnak is kárt okoznak. A régi építési rendelet még a háború előtt, 1937-ben készült, s abban az időben az építő addig nem fakadhatta el a tartószerkezetet, míg a tanácsi mérnök nem ellenőrizte. Manapság viszont az is megtörténhet hogy a tanácsi szakember egyáltalán nem látja az épületet... D. L. SZERENCSÉS TALÁLKOZÁS Megújul a szolgáltatóház A szolgáltatásokkal szemben egyre nagyobb igényeket támaszt a lakosság. A továbbfejlesztés, az öneltartó jelleg és az új gazdasági feltételrendszer azonban gondolkodásra készteti a szolgáltató szervezetek vezetőit. A kecskeméti Épület- karbantartó és Szolgáltató Ipari Szövetkezet — rövidebb nevén az ÉPSZISZ — kijelölt fogyasztói szolgáltató szervezet, amely a lakással összefüggő építőipari javító, valamint tartós fogyasztási cikk garanciális, illetve fizető-javító szolgáltatását végzi. A Széchenyi városi egységében annak idején kereskedelmi részleget is létrehozott. Azonban a kedvezmények megszűnése, a ráfordítások növekedése gondolkodóba ejtette Nusser Elemért, az ÉPSZISZ elnökét. A megoldást a VIDIA Bács-Kiskun megyei ki- rendeltségének igazgatója. Vitéz Sándor adta. Az ÉPSZISZ tevékenységi körébe nem illő. ráadásul bővítést igénylő kereskedelmi tevékenységet átvállalja a VI- DIA. Kínálatuk kibővül, amelybe majd beletartozik a tartós fogyasztási cikkek, festékek, fém- szerelvények, kéziszerszámok, kerti gépek eszközök, ajtók, ablakok vasalásához szükséges anyagok. híradástechnikád berendezések. hőelektromos és gázkészülékek, háztartási cikkek és az eddig is oly keresett különféle alkatrészek értékesítése. A megfelelő nagyságú eladótérrel és raktárhelyiséggel, ugyanazokkal b dolgozókkal szeptember első tíz napjában — a tervek szerint — megnyílik a VIDIA új kereskedelmi egysége. A két vállalat kooperációjával így megoldódik az ÉPSZISZ gondja is. hiszen eredeti helyén magasabb színvonalon tudják majd eddigi szolgáltatásaikat.ellátni, a VIDIA belépésével pedig a vásárlók is jól járnak, hiszen várhatóan az eddigi hétmillió forintos forgalom húsz—harminc millióra növekszik majd. ami természetesen nagyobb választékot feltételez. / A vállalatok vezetői a szolgáltatóház átalakításáról, átadásáról napra lebontott forgatókönyvet készítettek, eszerint augusztus 10-én bezár a boltrész, azonban a szolgáltató- és a tervezőiroda változatlanul működik. Alig egy hónap múlva a belső átalakítások után már az új. az ÉPSZISZ ét a VIDIA közös egysége üzemel ax eddigi Széchenyi városi szolgáltatóházban. G. E.