Petőfi Népe, 1985. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-26 / 199. szám
Köpeczi Béla látogatása A hét végét Bács-Kiskun megyében töltötte Röpeczi Béla művelődési miniszter. Kecskeméten — egyebek mellett — megtekintette a város két legújabb múzeumát, majd Kiskunfélegyházán néhány kiállítást, melyeket a Kiskun Napok alkalmából rendeztek. Látogatásán elkísérte a művelődési minisztert Romány Pál. az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottságának első titkára. 4 Százöt évvel ezelőtt, 1880. (. -augusztus 26-án ____ sz ületett, és 38 ) %■/ éves korában. ! 1918-ban halt ; ■■■ meg Guillaume ' Apollinaire ^ francia költö. P Az olasz ka- í ' tonatiszt és emigráns lengyel nemes lányának kapcsolatából származó Apollinaire első jelentősebb költeményeit az Annié Playden angol nevelőnő iránti szerelme ihlette, Párizsban' korán békapcsolódoit az irodalmi életbe. Megismerkedett többek között Jacobbal, Pi- cassóval, s az irodalmi és képzőművészeti avantgarde több más képviselőiével. Ekkor találkozott Marie Laurencin festőnövel is szerelmes verseinek egyik ihletűjével, Az első világháborúban önkéntesként vett részt; 1916-ban fejsebet kapott, amiből nem gyógyult ki. Először prózai művekkel jelentkezett, erotikus és fantasztikus novellákkal valamint A rothadó varázsló című hosszabb elbeszélésével. Versei. — Cendrars költeményeivel együtt — a francia költészeti avantgarde első jelentős alkotásai. Bennük a nyers prózai világ a költői emlék és látomás foszlányai szeszélyes sorokban illeszkednek egymáshoz, ám az egészet összefogja az élet lényegét kifejező költői lendület és liraiság. Lírájára a szabad vers, a központozás megszüntetése, a modem élet kellékeinek és a köznyelvi elemeknek a felhasználása a jellemző. A magyar irodalomban elsősorban Kassák és köre révén hatott. 8 és fél ■ lljfr JIM Csúcsidény a Kecskeméti Konzervgyárban A paradicsom feldolgozásával megkezdődött a csúcsidény a Kecskeméti Konzervgyárban. Csak paradicsomból naponta 50—60 vagonnyi érkezik, s folyamatos a tartósítása. Az egészséges bogyókból, amelyek színben és aromában gazdagabbak a fajtaváltás következtében, svájci és svéd megrendelésre készül a püré. A pori tó üzemrészben is megkezdték a nyersanyag előkészítését, a sűrítmény- gyártást A* szárazság miatt a tervezettnél kevesebb paradicsommal számol az idén a gyár, ezért különös gonddal ügyelnek a feldolgozásra, a végtermék minőségére. Tart a csemegekukorica-feldolgozás, nem ad viszont munkát a savanyítóiiak az uborka. Ebből- a nyersanyagból minden eddiginél kevesebb érkezett az üzembe. Pótlására vegyes savanyúság készül az egyéb zöldségfélékből. A gyár Il-es 'telepén a gyümölcsök befőzése, tartósítása vasárnap sem szünetelt. Ezen a napon készült az őszibarack jam, a szilvabefőtt és az ivőle- vek alapanyaga. V. E. Szalkszentmártoni hangverseny A szalikszentmártonj Petőfi Emlékmúzeum és baráti köre. valamint a helyi termelőszövetkezet művelődési háza meghívására tegnap délután a Duna-parti (községben vendégszerepeit a Vasas Művészegyüttes hatvan tagú szimfonikus zenekara. Az eseményen Dömötör Zsuzsa és Vass Lajos Erkel-díjas karnagyok irányításával Erkel-, Haydn-. J. Strauss-. Muszorgszkij-, valamint Kodály-műveket, adtak elő a szimfonikusok. A műsorban Tamási Eszter tévébemondó. valamint Markaii Gábor színművész közreműködött. F. P. J. u 4 Meleg idő, délutáni záporokká! laiiáii-^Öc ÍO Továbbra is marad a meleg idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet a hét elején mérséklődik de továbbra is eléri. 25 illetve meghaladja a 25 fokot. Délutáni záporokra, zivatarokra is számítani lehet. A zivatarok 5 idején a szél megélénkül. A 0 talajnedves- Szó V ség átlagos értékei a szántóföldi vízkapacitás százalékában Bács-Kiskun megyében 0—50 cen■pőc JMí, <51 1<5| \m H K Sze Cs tdméter alatt 60—70. 50—100 centiméter alatt 40—50. AZ ÜGYELETEK JELENTIK A nyár mintha pótolni kívánta volna az elmaradt június—júliusi forróságotí a hétvégén igazi kánikula' volf országszerte. Az iskolai vakáció utolsó, nyugodt szombat—vasárnapjára igazán nem panaszkodhattak a diákok ... Pénteken délután, szombaton délelőtt megélénkült a személygépkocsi-forgalom a főútvonalakon. Különösen nagy volt a mozgás népszerű fürdőhelyeink, a Vadkerti-, a Szelidi- és a Fehértón, valamint a Tőserdő környékén. Érezhető volt az is, hogy a mezőgazdaságban dolgozók túl vannak már a nagy nyári szezonmunkákon. Az úgynevezett „kistélen”, a szüret előtti hétvégeken szervezik országjáró túráikat, kirándulásaikat közös gazdaságok. Izsákról, TDunavecséről, BoiilSPS 1 Still f rotáról, - Petőiiszállásról, Tisza- alpárról autóbuszaikkal utaztak a szövetkezeti gazdák a megyei üdülőközpontokba, több gazdaság az OMÉK látványosságainak megtekintésére vitte el dolgozóit. Zsúfoltak voltak a kempingek, télf ház volt á strandokon. Több tíz’mázsafagylalt, tetemes meny-, nyiségű sör és üdítő ital fogyott el a vendéglátó helyeken. „Arattak” a gazdag kínálattal előrukkoló zöldség—gyümölcs kereskedők: dinnye, őszibarack, szőlő és főtt kukorica bőven és aránylag olcsóin volt kapható a városok, községek főterein és az útmenti standokon. A hétvége sztárja a hűtött dinnye volt, amelyet egyes elárusítóhelyeken kilónként '6 forintért ds lehetett kapni. A mentők és a rendőrség hétvégi megyei ügyeletéiről lapzártánkig kapott adatok egybehangzóan bizonyítják, hogy az elmúlt, „nyárbúcsúztató” hétvége szerencsére csendesen, nyugodtan telt el. A megnövekedett közúti és vízi forgalom ellenére súlyosabb kár- vagy baleset nem történt. A tűzoltókat 11 esetben riadóztatták. Szombaton a dusnoki Haller-majorban 24 mázsa szárított majoránna. Tompán 30 mázsa szálastakarmány lett a lángok martaléka. Az esetek többsége kisebb kárt okozó, gondatlanságból eredő avartűz volt. • A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének kecskeméti szervezete minősítéssel egybekötött országos kutyakiállítást rendezett tegnap a megyeszékhelyen. A négylábúak nagyszabású seregszemléjén negyvenfajta eb mintegy 1200 pompás egyede volt látható. Felvételükön az egyik győz. tes. MEGKÉRDEZTÜK: Miért van vízhiány Hajóson? Arról értesültünk, hogy a legnagyobb nyári melegben vízhiánnyal küszködnek Hajóson. Nagyon rosszul jött ez éppen ebben az időben. Mi történt, miért fordulhatott elő a kellemetlen eset? A kérdésre Hajós tanácselnöke válaszolt: „Három hete tönkrement a vízvezeték-rendszert tápláló egyik kutunk amely már régóta szolgál, 14 évvel ezelőtt készült, kimerítette az állandó használat, nem bírta tovább a túlterhelést. A Dél-Bács-Kiskun megyei Vízmű Vállalat éppen ma kezdte meg egy új kút fúrását, s azt ígé-. rik, hogy ez körülbelül egy hónap múlva készen lesz. Közben megjavítják a régit is. amely —. ha minden jól megy — két hét múlva már működik. Így — az újjal együtt — három kút ad majd vizet, ezzel megszűnik a vízhiány, és remélhetőleg hosszú ideig nem lesz hasonló gond községünkben”. r— m— ü 1 SfisSB A fővárosi tanács — amint a tv-bői tudjuk — időnként ellenőrzést tart az utcákon, ’tereken, s ahol nyitott „munkagöidröket” kiásott csatornákat, lezárt utcákat talál, s egyetlen embert sem, aki dolgozik, megbírságolja a kivitelezőt. Kecskeméten és a megye más városaiban is hónapokig lehet felásva az úttest, felbontva, építési anyaggal, törmelékkel elzárva a gyalogosoknak, babakocsiknak épített járda. Pedig egy ideje működnék egyenruhás ellenőrök is, Nos, a kecskeméti Horváth Döme utcában, ahová az év elején költöztek be új lakásaikba a családok, hónapok óta a képeken látható állapotok uralkodnak. Nyitott betonárok, föltúrt föld, betonelemek, rozsdásodó csövek, deszkatörmelék, elszáradt gally. Szorgos munkának, sőt egyáltalában munkának semmi nyoma. Pedig jön a nyár vége, az ősz és sárban, hidegben, esőben már kétszer olyan fáradságos, költséges lesz a kinti munka^ mintha most végeznék. ilSKÉKÉjÉI • Tájkép a városközpontnak szá, 1 mitó Horváth Döme utcából. ÍmM Megyénk az országos sajtóban l Képes tíjság, 1985., 34. szám: Az OMÉK érdekességei (A tyi'kk egyik illusztrációja a KiSkunmajsán gyártott vezetőfülke §a Claas arató—cséplő géphez.) h Az Ének-zene Tanítása, 1985. 3. szám: Arany János: Középiskolái kórustalálkozó. (A kaposvári rendezvényről, ahol a kecskeméti Kodály Zoltán Gimnázium és Zeneművészeti Szak- középiskola leánykórusa Is fellépett.) I Alföld, 1985. 8. szám: Lezsák Sándor: Éjszaka a váróteremben) (A lalkiteleki költő verse.) , Rakéta' Regényújság, 1985. 35. szám: Rakéta Irodalmi Kávégház. — Vendég: Hernádi Gyula. (A szerző kecskeméti .tartóz- ikodásáról is ír. Szorongásos légkör címmel.) B Vasárnapi Hírek, 1985. 34. szám: Ahány bogrács, annyi | íz ■címmel tudósítás olvasható az agárdi halászléfőző .versenyről, Rnelyniek fődíját a nagyibaracskai Pétiké Ferenc nyerte. ■ Átkelés a betonmeder fölött. (Tóth Sándor felvételei.) Augusztus 26-án, hétfőn MOH KECSKKMET Városi mozi: fél 4, háromnegyed 8 és s órakor: aranyesO yuccaban. ■xines. magyarul beszéld olasz fllim. Árpád mozi: háromnegyed 8 és 8 órakor: A KARATEzö COBRA, sz., mb., japán film. OMhon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: <A BIZTOSAN ÖLŐ sAB- kAny LADY. Sz., japán film. Csak 16 éven felülieknek. Stúdiómozi: 8 órakor: A FEHÉR VAROSBAN. Sz., svájci—portugál film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: A LELEMÉNYES NYUSZI. BAJA Uránia mozi: fél 4 és fél 6 órakor: A ZSARU NEM TAGIT. Sz., mb., francia film. Fél 8 órakor: AZ UTOLSÓ TANGÓ PÁRIZSBAN, sz.. olasz— NAPTÁR 1M5. augusztus 26., hétfő Névnap: Izsó Napkelte: 5 óra 64 perc Napnyugta: lő óra 37 perc Holdkelte: 13 óra 01 perc Holdnyugta: — IDŐJÁRÁS Eleinte jobbára derült száraz idő várható, időnként megélénkülő, néhány helyen erős lökésekkel kísért délkeleti, déli széllel, Később — valószínűleg csak tea — ■nyugát felől egyre több helyen erősen megnövekszik a felhőzet, és előbb a Dunántúlon, délután már keleten is heves záporok, zivatarok várhatók. Napközben a szél fokozatosan északnyugatira, északira fordul és viharossá fokozódik. A hőmérséklet í 'hajnalban 15. 20, hétfőn kora délután nyugaton 20. az ország középső részén 25, keleten 30 fok körül alakul. Augusztus 24-én Baján a középhőmérséklet 24,3 (az 50 éves átlag 19,8), a legmagasabb hőmérséklet 33,7 Cél- slus-fok volt, a nap 11,4 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor '20,8, 14 órakor 32,7 Celslus-fokot1 mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 18,0 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1012 millibar (süllyedő) volt. LOTTÓ: A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 34. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvénye 87 fogadónak volt. nyereményük egyenként 110 853 forint. 3 találata 7910 fogadónak volt. nyereményük egyenként 610 forint,: A 2 találatos szelvények száma 224 428 darab, ezekre egyenként 27 forintot fizetnek. — A MAHART közleménye. A MAHART Balatoni Hajózási Leányvállalata értesíti az utazó- közönséget, hogy 1985. augusztus 26-tól. hétfőtől ÍBalatonon az utó- idényi menetrend szerint közlekednek a hajó- és kompjáratok. — A Szolidaritási Bizottság ülése. A Hazafias Népfront Belgrád rakparti székházában, augusztus 28-án. délelőtt 10 órakor kerül sor a Szolidaritálsi Bizottság ülésére. A (napirenden az első félévi munkáról szóló beszámoló és az őszi szolidaritási program megvitatása szerepel. ; Augusztus 28-án. Tiszafüreden lesz az őszi antjiJHr perialista szolidaritási ' akció országos megnyitó rendezvénye. — Titkárnőképző — harmadszor. Nagy érdeklődés kísérte az elmúlt két éviben a TIT kecskeméti titkárnőképző tanfolyamait. Fogadnak még el jelentkezéseket az idei tanfolyamra is, melynek foglalkozásain pszichológiai, etikai. munkajogi és kozmetikai ismereteket szerezhetnek a résztvevők. Ä vasárnap fénypontja fm francia filim. 'Csak 1« éven felülieknek. Központi mozi: Szünnap. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 érakor: PISZKOS IM'UNKA. Színes, magyarul bé- széfL-Ö, ausztrál westernfilm. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: háromii^égyed 6 órakor. kölyokbanda, sz., francia fiaim. 8 órakor: PROFI. Sz., mb., francia kricnd. Csak 16 éven felülieknek. KISKOROS Petőfi mozi: 7 érakor: ANNA PAVLOVA I—n. Sz., mb., kétrészes, szovjet—angol film. KISKUNHALAS (Fáklya mozi: 4, € és 8 érakor: SÁRKAN YOLÖ. sz., mib„ amerikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott. TISZAKÉCSKE Művelődési ház: 6 és 8 órakor: *ÜJ- RA SZÓL A HATLÖVETŰ. SZ., mb., amerikai fiam. A SÜGÖ Egy néző méltatlankodik a szünetben a színházban; — : Miért telefonálnák fölytofi. a szereplők a színpadon? ,1 — A súgó megfázott és otthonról, az ágyból súg. HÉTFŐTŐL HÉTFŐIG Olcsóbban vásárolhatunk A kecskeméti Centrum Áruházban hétfőn szovjet táskarádiókat és villanyborotvákat kínálnak 20 százalékos árengedménnyel. Amíg a készlet tart, egyes brokát paplanokat, takarókat, mesefigurás, felnőttméretű ágynemügarnitúrákat árusítanak ugyancsak 20 százalékkal olcsóbban. A héten azoknak, akik az áruházban bőr- és szőrmeárukat vásárolnak tízezer forint fölötti értékibei), 500 forintos ajándék-, utalványt adnak át. A Szigma Kereskedelmi Vállalát .kecskeméti lakásfelszerelések áruháza a Komszomol tér 3. szám alatti Diskont-boltban 50—70 százalékos engedménnyel árusít különböző edényeket, amíg a készlet tart. Az UNIVBR ÁFÉSZ 27-én 12 órától üzletzárásig a következő árukat kínálja 20 százalékos engedménnyel a szövetkezeti tagoknak: ágasegyházi vegyesüzletében vetőmagvakat, matkópusz- tai vegyesboltjában savanyúságokat, lakiteleki iparcikkáruházá- ban mosó- és mosogatószereket, öblítőket, nyárlőrinci iparcikk- áruházában szemüvegeket, kecskeméti, petőfivárosi ABC-áruhá- zában sütőedényeket, kerekegyházi cipő-konfekció üzletében férfi bőrszandálokat, kunbaracsi vegyesboltjában asztalterítőket és konyharuhákat, orgoványi ípar- cikkáruházában férfiingeket. A Bácska Kereskedelmi Vállalat kecskeméti Petőfi Sándor utcai készruhaboltjában 40—50 százalékkal olcsóbban árulnak női nyári ruhákat, női ihosszúujjú ruhákat, női sortot, nadrágokat, blúzokat és szoknyákat, amíg. a készlet tart. A vállalat Hornyik- János utcai cipőboltjában egyes fiú félcipők áraiból engednek 40 százalékot, a Szivárvány Áruházban pedig folytatódik a ruhavásár, amíg a készlet tart. Valamennyi ebédlőszőnyeg árából 600, a bükié ebédlőszőnyeg árából pedig 300 forintot .engednek el. A padlőszőnyegek 200, az ösz- szekötő- és futószőnyegek pedig 100 forinttal olcsóbbak ezen a héten. A vállalat kiskunhaláSf „Tünde” kisáruházában 20 százalékos ferigedménnyel iskölatáská-vásár kezdődik ma, és szeptember 7-ig tart. Bajai „Gabi” kisáruházában ugyancsak iskolatáska-vásárt tartanak 20—30 százalékos árengedménnyel 28—29-J-30-án. Holnapi lapszámunkból D “fm — XI. országos kisgratikai kiállítás. Szombaton az ajkai városi könyvtárban megnyitották a XI. országos kisgrafikai kiállítást. Az előzetesen meghirdetett pályázatra beküldött munkákból a zsűri 93 alkotást fogadott ej bemutatásra. A kiállított műveik egy részét az ájkai bányászok élete, munkája, a bányászváros természeti környezete - ihlette. A tárlat két hétig látogatható. — Megbetegedések az Omszkitónál. A hétvégén többen is rosz- szullétre panaszkodtak a Budakalász melletti Omszki-tónál fürdő- zők közül. Három embert fertó- zésgyanúsi megbetegedéssel kórházba szállítottak. A KÖJÁL szakembered egyelőre vizsgálják a víz minőségét. Addig is. amíg végleges eredmény születik, a tóban a fürdést fertőzés veszélye miatt nem javasolják; erre táblák is figyelmeztetik az idelátogatókat. . . ■ \ A melléküzemágak hasznáról beszélgetett munkatársunk Börcsök Andrással, a bugaci Aranykalász Szak- szövetkezet elnökével. A cikket a 4. oldalon közöljük. Az ugyanitt megjeleni Videót valutáért — feketén című írásunk a devizagazdálkodás megsértéséről és csalásról szól, pontosabban e bűncselekmények elkövetőiről. akiknek az ügyében már elkészült a vádirat. Gazdasági publicisztikánk címe: Késztermékek és nyersanyagárak. Az 5. oldalon a Fiatalokról — fiataloknak című rovat kap helyet, s itt közlünk cikket az első kecskeméti fogorvosnőről. valamint a félegyházi I Kiskun Múzeum kunok emlékeit bemutató új, időszaki I kiállításáról. PETŐFI nepe a Mftgyar Szocialista Munkáspárt Báos-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Dr. Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Pr élsz Inger András Igazgató Szerkesztőség, • ' Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon"! 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv b Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hlrlapkézbesftő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési' díj: egy hónapra: 43,— Ft. negyedévre: 1W,— Ft. félévre: 2S8 — Ft. egy évre: S16,— -Ft. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 8. 6001 Telefon: 28-777 , Igazgató: Ablaka István HU ISSN 0133—235x m *