Petőfi Népe, 1985. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-23 / 197. szám

család • otthon • szabad idő Gondnokság alá helyezés Sajnos nem ritka — a kívülálló számára viszolygást keltő — eset, hogy a hozzátartozók nem tudják kivárni, amíg örökségükhöz hoz­zájutnak. Az idős szülőt, vagy más rokont először szép szóval, később pedig finoman arra pró­bálják ösztönözni, hogy javairól inég életében mondjon le szá­mukra. Ezt kérés nélkül is sokan megteszik, hiszen minden szülő a gyereke javát nézi, és tehetségé­hez mérten hozzá akar Járulni ahhoz, hogy fia vagy lánya élet­kezdésén könnyítsen. Az óvato­sabbak — nyilvánvalóan, akik tudják, mit várhatnak a későb­biekben az esetleges megajándé­kozottaktól — nem állnak kötél­nek. Ragaszkodnak ahhoz, ami­jük van. A leleményes várományosok egy idő múlva aztán észreveszik, hogy anyuka (apuka) „nincs be­látási képessége birtokában”. Mindenét elherdálja. Könnyel­műen költekezik, holott mindig nagyon takarékos volt. Aztán meg töri a fejét, hogy új házas­társat hozzon a házhoz. Az aggó­dás odáig fokozódik, hogy meg­állapítja a családi tanács: gond­cselekvőképesség megléte vagy hiánya nemcsak az életkortól, hanem szellemi adottságtól, szel­lemi állapottól is függ. Egy idős ember különböző be­tegségek következtében valóban kerülhet beszűkült tudati állapot- ba, de ezt a tényt nagyon sokolda­lú vizsgálatnak kell megerősíte­nie. A jogszabály szigórúan meg­szabja, kik kérhetik a cselekvő- képességet korlátozó vagy kizá­ró gondnokság alá helyezést. Ezek a személyek a következők: a gondnokság alá helyezendő sze­mély házastársa, szülője, nagy­szülője, gyermeke, unokája (vagy­is az egyenesági rokonok), to­vábbá a gyámhatóság és az ügyész. A cselekvőképességet korláto­zó gondnokság alá helyezés — éppen a hozzáfűződő következ­mények miatt — hosszadalmas el­járás. Ha a gondnokság alá helyezés valószínűnek látszik, bármelyik fél kérelmére zárlatot kell elren­delni az alperes (a gondnokság alá helyezendő) vagyonára. Az JOGI TANÁCSOK úgynevezett zárgondnokot a gyámhatóság rendeli ki. Természetesen a perben az al­peres személyesen eljárhat akkor is, ha ügyének vitelére a gyám­hatóság ügygondopokot rendelt. A per jogerős befejezéséig ő kép­viseli az alperest. Ha sor kerül a gondnokság alá helyezésre, a gyámhatóság mér­legeli azt, ki lenne a legalkalma­sabb erre a feladatra. Először a házastárs jöhet számításba, majd a legközelebbi hozzátartozó. Min­denesetre alapos vizsgálat tárgya, hogy a gondnok a legmaximáli- sabban képviselje gondnokoltjá­nak érdekeit. Ezért az összes kö­rülményeket figyelembe veszik, mert a korlátozottan cselekvőké­pes személy helyett általában törvényes képviselője (a nagyko­rú gondnokság alá helyezett sze­mély helyett gondnoka) teszi meg a jognyilatkozatot. Bizonyos esetekben a gondnok tevékenysége állami ellenőrzést kíván. Dr. Kertész Cva Receptek Töltött burgonyagombóc Hozzávalók: 1 kg burgonya, 2 dl tej, 2 db tojás, 1/4 kg darált hús, 10 dkg liszt, bors, só és olaj a kisütéshez. A burgonyát sós vízben kari­kára vágva megfőzzük. Leöntjük a levét és áttörjük. Tejjel simá­ra keverjük. Ha teljesen kihűlt, a liszt (elét, kb. 4—5 dkg-ot és a két tojást hozzáadjuk, jól átke­verjük. A darált húst sóval, borssal fűszerezzük. A burgonyamasszát henger alakúra formáljiuk és ujj­nyi vastag szeletekre Vágjuk. Egy-egy szelet közepére kávés­kanálnyi darált húst teszünk. Gombócot formálunk belőle, liszt­ben megforgatjuk és olajban pi­rosra sütjük. Vesepecsenye angolosan Hozzávalók: 1 kg vesepecsenye, só, bors, olaj, szalonna, zsír. A megmosott és szárazra törölt húst kiverjük, sóval, borssal fű­szerezzük, szalonnacsíkokkal spékeljük, olajjal megkenjük és forró zsírral leöntve sütőben süt­jük. nokság alá kell helyeztetni az öreget. Szaladjunk a gyámható­ságra ! A jogszabályok, szerencsére, nagyon szigorú garanciát adnak arra, hogy senkit ne fosszanak meg jogtalanul a cselekvőképes­ségétől, vagy ne korlátozzák ab­ban. Mi a cselekvőképesség? Az embernek az a képessége, hogy saját akaratából, elhatározásá­val, saját nevében szerezhet jo­gokat és vállalhat kötelezettsége­ket. Cselekvőképes mindenki, akinek ezt a képességét a törvény nem korlátozza, vagy nem zárja ki. Vagyis nagykorú (18. életévét betöltötte), nem áll cselekvőképes­séget érintő gondnokság alatt, és rendelkezik az ügyei viteléhez szükséges belátási képességgel. Mi a belátási képesség? Az em­bernek az a képessége, hogy fel tudja mérni reálisan szükséglete­it és lehetőségeit, és ennek meg­felelően alakítja jogviszonyait. (Esetleg öröklési szerződést köt, eladja a vagyonát, ajándékoz stb.) A belátási képesség megléte, a reális életben való eligazodás bi­zonyos élettapasztalat meglétet kívánja. Ezért a 14. év alatti sze­mélyek jogilag cselekvőképtele­nek, a 14—-1 fi év közöttiek korlá­tozottan cselekvőképesek a jog­szabály szerint. Természetesen a HORGÁSZOKNAK Ruhában pecázni illetlen és tilos Mint horgász olvasóink bizo­nyára tudják, ebben az évben hivatalosan is megalakult a Ma­gyar Naturisták Egyesülete. A 'naturistáknak és a horgászok­nak van egy közös vonásuk: mindkét hobbi vízhez, vízparthoz kapcsolódik. Igen ám, de míg a horgászok szabadon hódolhatnak bármelyik víz mellett a szenve­délyüknek, addig a nudisták csak a kijelölt helyen tartózkodhat­nak. Mi történik akkor, ha ezen a területen kíván valamelyik bátrabb horgász pecázni? Kire­kesztődnek innen vagy van más megoldás? Van, mégpedig nem is olyan messze. Délegyházán jól meg-' férnek egymás mellett a víz sze­relmesei, annál is inkább, mert a napozók között is‘ nagyon sok a horgász. Pest megyében a Ma­gyar Naturisták Egyesülete és’ a megyei IB közösen készített egy olyan szerződéstervezetet, amely minta lehet az országban működő többi horgászegyesület számára is. A szerződés lényeges elemei a következők: A naturista területek orszá­gos házirendje kimondja, hogy amikor szezonban az . időjárás olyan, hogy tömegesen fordulnak elő ruhátlan napozók, fürdőzők — akkor a területen ruhában tar­tózkodni illetlen és tilos. Aki te­hát melegben is e területen kí­ván horgászni, megteheti, natu­rista szövetségi igazolvánnyal, te­rületi jegy birtokában — és ruha nélkül. Tavasszal és ősszel, amikor csak néhány elszánt naturista napozik, megengedett a ruhában való horgászát. A tervezet készí­tői tehát gondoltak arra, nehogy megfázzon a szegény horgász ... Dqmi vanJ(ajfkor. ha^ yalametóljc, h prgásztá'cs, .csónakból,, kíván., T.pe-r jS víaJ?1 (sjlf „07egöW áz illetékesek. Pest megyeben úgy van, hogy aki meleg időben csónakból szeretne horgászni a naturisták partszakaszain, az köteles a naturistáik szabályza­ti házirendjéhez alkalmazkod­ni, tehát csak ruha nélkül dob­hatja be a horgot. Dicséretes kezdeményezés, hogy a naturista szövetség jegy­bizományosa a zárt területen te­rületi napijegyet árusít azért, hogy engedély nélkül itt se hor­gásszon senki. Hasznos lenne, ha a naturista egyesület az egyes vízterületek közös hasznosítása, vagy használatba vétele érdeké­ben anyagiakkal is támogatná a horgászszerveket. Az ötletek megvalósíthatók, annak ellenére, hogy a tervezet korántsem teljes. Megyénkben is sokan hódolnak szenvedélyük­nek, a meztelenül napozásnak. Eljön az az idő, amikor a bajai naturisták után több települé­Mi^Ul is . a napimadok . egyesülete.,^Naturis­ták, béké­sén megférnek majd egymás mellett, s nem kell feltétlenül pucérra vetkőzni, ha valaki, mondjuk, veresszárnyú keszeget akar fogni... Hegedűs Géza Wagneri figurák Rejtvényünkben Richard Wagner operáiból tizenkét szerepet találnak. VÍZSZINTES: 1. Baritonszerep a Tannhäuser című operában. 8. Te­norszerep A walktír című operában. 16. Divatjamúlt zsebórafüggelék. 17. Realista olasz író. 18. A 'múlt idő rag­ja. 19. Az SZTK elődje. 2Ü'. Folyó Tthalföldön. 22. Tömegkommunikációs eszköz rövidítése. 23. Igor Sztravinsz­kij burl eszik je. 25. Mátka. 27. Játékon megszerzi. 29. Szopránszerep a He­gyek alján című D’Albert-operában. 30. Piiperecikkmárka. 32. Bálványoz. 33. Szolmizációs bang. 34. Formáló. 36. Idegen és. 38. ,,A . . . élete” (Mae­terlinck). 40. Színművész, utónevének kezdőbetűjével. 43. Jószívű. 43. Ha­marosan. 47. Egyforma betűk.’48. szá­mára. 50. Svájci szabadsághős (.Vil­mos). 52. Nívó. 53. Kettőzve: üres fecsegés. 55. Tenorszerep A nürnber­gi mesterdalnokok című operában. 56. Város Svájcban. 57. Kibérelhető. 59. Egyfajta fehérneműmárka. 60. Görög hírügynökség. 61. Amerikai csillagász, a Jupiter 5-lk holdjának felfedező­je ilS92-toen .(Frigyes lÁgost). 63. Gyám. 64. Cato egynemű betűi. 65. Az ..Ezer­jó” hazája. 66. A toll művésze. 68. Szovjet repülőgéptípus. 69. Virág a tavasz hírnöke. 72. Férfinév. 74. Basszusszerep a Tannhäuser című operában. 75. Basszusszerep A nürn­bergi mesterdalnokok című« operá­ban. oRtíaGf G ÖJ+E\G ES: 1, Basszbari- tonszerep A walkűr című operában. 2. Mezzoszopránszerep a Lohengrin cí­mű operában.' szoMÍ 4. .Kutyanév. 5. Részlet. 6. Portugál hírügynökség. 7. Két római szám, az első a másodiknak tízszerese. 9. Fia­talok folyóirata. 10. Világkorszak, in. Gyógyszerészek egykori legkisebb súlyegysége. 12. Becézett Margit. 13. Utóvizsga rövidítése. 14. A salétrom­sav sója. 15. Tenorszerep A nürn­bergi mesterdalnokok című operában. 20. Tenor szerep A bolygó hollandi cí­mű operában. 24. Hegycsúcs 25. Formai. 26. Rómeó és Júlia városának folyója. 28. (Mutaitónévmás. 30. Már jó előre. 31. A térnek zárt felülettel- határolt része, névelővel. 34. Né velős energiaforrás. 35. Porec része! 97. Baritonszerep A nürnbergi mesterdalnokok című ope­rában. 39. Hozzáér. 41. ... Dermota. szlovén származású osztrák tenoris­ta. 42. Baritonszerep a Lohengrin cí­mű operában. 44. Szökevény. 46. Basz- s/usszerep A bolygó hollandi című operában. 47. Emelő- és szállítószer­kezet. 49. Ázsiai nagyhatalom. 51. Sztori. 53. Képes. 54. Női név. 57. A Hortobágyon még található. 58. A koordinátarendszer kezdőpontja. 61. No-bel-díjas német fizikus (Max, 1882—1970). 62. Gyógyhatású anyag. 65. Római 1002-es. 67. Az oxigén, a kén és a nitrogén • vegyjele. 70. Üveg­ből való! 71. A gallium vegyjele. 72. Pápa része! 73. Megszólítás. E. B. Beküldendő: a 12 szerep ne- ve. Az augusztus 16-án közölt rejtvény helyes megfejtése: AKKOR SZÉP AZ (ERDŐ. MIKOR |ZÖLD. MIKOR A VADGALAMB BENNE KÖLT. Az augusztus 18-án közölt rejtvény helyes megfejtése: AZ ARCOKON ÖRÖM PIRUL; S A LELKŰNKBE BEKiE ÁRAD. , Az augusztus 16-án közölt kereszt- rejtvény helyes megfejtői közül könyvutalványt nyertek: Hányó1 Lás2^ ló,. KiskunfélegyházaBalázs István» Kecskemét; Tarjányi László, Petőfi- szállás; Békevári Anikó, KwsKéftiélí; Az augusztus 18-án közölt -kereszt- rejtvény helyes megfejtői közül könyvutalványt nyertek: Gublcza György, Kecel; Korsós Istvánná, La- josmizse; Mészáros Pálné, Izsák; Vörösváczki Istvánná* Orgovány. HÁZUNK TÁJA KISTERMELŐK FIGYELMÉBE! Növényvédelem a szőlőben A konaL most zsendülő szőlő­fajtáknál az elmúlt héten lehul­lott csapadék a növények gyors vízfelvétele miatt a bogyók kire­pedését okozta. A nyílt sebek kedvező feltételeket teremtenék a szőlő szürkepenészes rothadásit okozó gombának, a fürtrothadás pedig a termés minőségének és mennyiségének csökkenésével jár. A gombabetegség ellen az alábbi készítményeket javasoljuk: Topéin Metil-ÍO WP 1 db/100 liter viz.- í­Rovnai 20 dSog/100 liter viz, Ronilan 50 WP 18 dkg/100 liter víz, Sumilex 50 WP 18 dkg/100 liter víz. Polyoxin AL WP 25 . dkg/100 liter víz. Felhívjuk továbbá a figyelmet lombkárosütó káposztabagoly-lep- ke hernyójának károsítására. A kártevő 2. nemzedékű lepkéi a hónap elején tömegesen raizot- taik, sőt a lepkerajzás még most is tart. csökkenő egyedszámmal. A lerakott tojásokból megkezdő­dött a lárvák kelése, a tömeges kelés a napokban várható. A fia­tal lárvák a káposztalevelék fo­nákén kis foltokat rágnak. A ki­fejlett hernyók a káposztafelbe rágják magúikat. A járatokon át bejutó víz esőzés vagy öntözés után a'káposztafejek bűzös rotha­dását okozza. Fiatal hernyók el­len nagy hatékonysággal használ­hatók a következő szerek: 100 li­ter vízhez szükséges szermennyi- «ég: Bi 58 EC 0,5 dl. Decls 2.5 EC 0,5 dl. Ditrifon 40 WP 20 dkg, Unitrön 40 EC 2 dl. Chinetrin 25 EC 0,5 dl Itt hívjuk fel a figyelmet a há~ poszta-levéltetvek károsításának veszélyére, hisz a jelenleg ural­kodó párás meleg Idő Igen ked­vez elszaporodásuknak. Az erő­sen megtámadott káposzta leve­lei megcsavarodnak, a növények nem fejesednek be, vagy torz. fej­letlen fejeket hoznak. A kártevő vírusvektor tevékenysége mellett, elszaporodáskor súlyos terméski­esést is eredményezhet. Ameav- nydben a növények 10—20 százalé­kán már kiis kolóniák találhatók, védekezni kelL A káposzta-le vé1 - tetvek és a bagolyhemyó kárte­vők ellen a fenti szerekkel, egy menetben védekezhetünk. Figyeljük a kertben, a ház előtt levő fákat, hogy észrevegyük raj­tuk az amerikai fehér szövőlepke hemyófészkeit. Ezek először a hajtások külső részén jelennek meg, így könnyen felfedezhetők, eltávólíthatók. Később, amikor a nagyobb hernyók szétszélednek, már mechanikai eljárással nem és vegyszerrel is csak nehezen pusztíthatók.- i $3; • A; kecs- < ketnéti Ko­csis Pál Kertbarát, kör tagjai felvételünk Idején még csak készü­lődtek a ki­állításra. Dudás kit. váti és Nyá. ri István vá­logatta a huszonkét kertben Ősz. szegyűjtött rózsabarack legjavát. Az OMÉK-on láttuk Nem is lehetne teljes a magyar mezőgazdaság eredményeit felsorakoztató kiállítás, ha a kőbányai vásárvárosban nem kapnának helyet szemet gyö­nyörködtető termékeikkel a 'kistermelők. A szerve­zők jelentős terül etetbocsájtottak 'rendelkezésükre. BácsiKiskun megyét három kertbarátkör képvise­li a kiállításon: a kiskunhalasi, a 'bajai és a Kocsis Pál nevét viselő kecskeméti. De itt van a keceli ker­tész egyesület is. Sok érdeklődőt vonz a blokert-bemutató. A növé­nyeket Itt „biológiai szemlélet” szerint válogatták össze. Ami a leglényegesebb, ennél a művelési mód­nál vegyszeres növényvédelemre nincs szükség. Lát­ható Itt dombos zöldségágyás is. A kiskertbe a kor­szerű technika is ,/beszökött”. elektronikus egysé­gek vezérlik az öntözést, amihez a vizet ingyen ener­giával, szélkerék szolgáltatja. Cz. P. Még nem késő A konyhakertben öntözzünk és gyomláljunk, a nyári fejeskáposz­tától azonban vonjuk meg a vi­zet, hogy ne repedezzen fel. Még vethetünk áttelelő fejessalátát, feketegyökeret, spenótot, sóskát, és őszi hajtatásra petrezselymet. A tárolásra szánt vöröshagymát egy-két napig szárítsuk a földön. A nyári fejeskáposzta szedését lehetőleg száraz időben végez­zük, ha vizes a növény, a fejeket fordítsuk lefelé, hogy a víz ki­folyhasson a takarólevelek közül. A bokor- és karósbabot folyama­tosan szedjük. Készítsük elő a hónaposretek ágyásait, négyzet- méterenként 10—15 kilogramm érett trágyát, 15 gramm pétisót, 10 gramm szuperfoszfátot és 7 gramm kénsavas kálit dolgozzunk be 5—10 centiméter mélységbe. Az idős cseresznye- és meggy­fáinkat most ifjítsuk meg, a le­fűrészelt ágak nyomán keletke­zett sebeket gondosan zárjuk le fasebkátránnyal, vagy fémmen­tes olajfestékkel. Egyúttal metsz- szük is e fákat és a tősarjakat távolítsuk el. A pöszmétebokor félig elfásodott hajtásaiból ké­szítsünk dugványokat. Árnyékos helyen» jó minőségű talajban, gyakori öntözéssel gyökereztes- sük. Készítsük elő az alma és körte tárolására szolgáló helyisé­get, söpörjük ki, a falakat me­szeljük le. A legtöbb nyári, őszi érésű körte szedésénél ügyeljünk arra, hogy ne hagyjuk túlérni a fán. Akkor szüreteljük, amikor a sárga alapszíne kialakult. Ez­után szellős, hűvös helyen 3—4 napig utóérleljük. így kapja meg ízét, zamatét. A csemegeszőlő érését segít­hetjük úgy, hogy a fürtöket ta­karó leveleket eligazítjuk, ne ár­nyékolják a bogyókat. Ne feled­kezzünk meg arról, hogy a szőlő nem utóérő, tehát csak akkor szedjük, amikor tökéletesen érett. A fürtöket már félérett ál­lapotban vizsgáljuk át, és a sé­rült, beteg szemeket távolítsuk el. A pincét és a présházat gon­dosan takarítsuk ki. Meszeljük le a falakat, a nemespenészt vi­szont ne bántsuk, mert közvetve fontos szerepe van a kedvező pinceklúma kialakításában, a bor érlelésében. • A biokert mentes s növényvé­dő szerek, tőt, és » szélkerék . ingyen hús­za » visel. mmm összeállított*: Gál Eszter 4 i

Next

/
Thumbnails
Contents