Petőfi Népe, 1985. július (40. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-03 / 154. szám

I S553SHH3 Százötvenöt évvel ezelőtt, 1830. július 3- án született Esztergom­ban, és 79 éves korában, 1909 júliusában hunyt el Buda­pesten Schenek István kémi­kus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. A bécsi egyetemen 1856-ban szerzett doktori oklevelet, majd 1859-től a kassai főreáliskola, 1867-től pedig a keszthelyi Gaz­dasági Felsőtanintézet kémiata­nára volt. Innen hívták meg né­hány év múlva a Selmecbányái Bányászati és Erdészeti Akadé­mia tanárának. Itt előbb a vegy­tan és a természettani, majd két évtizeden át az általános és ele­mi vegytan tanszék vezetőjeként oktatott. Farbaky István tanár­társával közösen egy tökéletesí­tett ólomakkumulátort szaba­dalmaztatott. A másodrendű gal­vánelemekről írt tanulmányát 1885-ben a Tudományos Akadé­mia Marczibányi-díjjal tüntette ki. Cikkei jelentek meg a korabeli szakfolyóiratokban, s jelentős ta­nulmányai a színképelemzésről, valamint az elektromos akkumu­látorokról. Július 3-án, szerdán MOZI KECSKEMET Városi mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: A CÁPA. sz., mb., ame­rikai ikailandfilm. Csak 16 éven felni- lietaek! Árpád mozi: háromnegyed 6 és 8 órakor: ÖT LÁDA ARANYRÖG. Sz., mb., francia film. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 áraikor: EGY ASSZONY VISZ- SZANiÉZ. Magyar film. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: ROMRAJÓ BOKSZOLÓ. Sz., mb., olasz kailiancLfilm. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4 órakor: FEJ- NÉLKÜLI LOVAS, sz., szovjet ka- la/ndfilm. Háromnegyed 6 és 8 óra­kor: HÁLÁL EGYENES ADÁSRAN. Sz., mb., francia film. 14 éven alu­liaknak nem ajánlott. TISZAKÉCSKE Művelődésiház-mozi: 6 és 8 órakor: SŐRTŰZ EGY FEKETE BIVALYÉRT. Sz., magyar film. Megújult a tassi halászcsárda Egyre népszerűbb üdülőhely a soroksári Duna-ág Bács-Kiskun megyei szakasza, a tassi zsilip környéke. Talán éppen a gyors „siker” következménye, hogy az ide látogató, üdülni, horgászni, kikapcsolódni vágyó vendégek ellátása |iém kielégítő. Ez a hely­zet a magánüzletek megjelené­sével az utóbbi években részben változott ugyan, de a probléma még nem rendeződött. Sőt sú­lyosbodott. Az elmúlt 'tavasszal leégett a környék egyetlen nagy- kapacitású melegkonyhás ven­déglátó egysége, a Dunavecse és Vidéke Áfész Halászcsárdája, melynek tetőterében hétszobás turistaszálló is üzemelt. Az üzlet rekonstrukciója az erők összpontosításával, a moz­galom irányító szerveinek segít­ségét is kérve, közvetlenül a ko­ra tavaszi tűzeset után megin­dult. Az Állami Biztosító a lehe­tő leggyorsabban intézte a kárta­lanítást, és a SZÖVOSZ nagy összegű támogatása is hamaro­san megérkezett. Ezeknek, és a munkában részt vállaló brigádok lelkiismeretes­ségének köszönhető, hogy a na­pokban ismét a vendégek ren­delkezésére bocsátották a meg­újult Halászcsárdát. „Nagy lépés ez — mondotta Borbély Lajos áiész-elnök, —1 áz üdülőkörzet infrastruktúrájának fejlesztése útján.” Igazat adhatunk az elnöknek, de hozzá kell tenni: még nem lehet teljes az öröm, hiszen csak a vendéglőt kapta vissza Tass, a penziót — legalábbis egyelőre — nem sikerült pótolni. A visszatért vendégek —, akik lelkesen di­csérik az új, szép épületet, és 'ízletes, olcsó' halételeket, az ud­varias kiszolgálást — legutóbb a vendégkönyvbe is beírták kéré­süket: jó lenné, ha rövidesen pó­tolni lehetne a szállodát is! Reméljük, a fejlesztés folyta­tódik. I F. P. J. részműveletek után készre A z Akkumulátor- és Szárazelemgyár kun- szentmiklósi telepén elké­szült egy új üzemcsarnok, ami a járulékos beruházá­sokkal együtt 32 millió fo­rintba került. A Budapest­ről letelepített gépeken az 4dén 7 millió laposelem elő­állítását tervezik. Korábban csak részműveleteket tudtak a telepen elvégezni, a máso­dik negyedév óta pedig kész­re gyártják a zsebtelepeket. Így évente négy-öt millió forint szállítási költséget ta­karíthatnak meg. (Méhes! Éva felvétele) Elemek Kunszentmiklósról NAPKÖZBEN JÖVEDELMEZŐ Ruhatisztítás A hiba nem hiba? és -árusítás Az új lakásba költözők elő­ször féktelenül örülnek, de aztán az örömbe — alapos körülnézés után — máris be- lévegyül az üröm. A kulcsát­adáskor még „csak” bosszan­kodik azon a tulajdonos, .hogy az építők, majd a takarítók — ha voltak — milyen felületes munkát végeztek. A családfő dolga, hogy lakhatóvá, barát­ságossá tegye otthonukat. Fest, mázol, tapétázik, zárat javít, küszöböt gyalul, villanykap­csolókat erősít fel stb., stb., mire végre berendezkedhet­nek. Ezeket könnyűszerrel meg­oldja, ha szerszámai is van­nak hozzá. Zsebrevághatja az ezreseket — olykor tízet, hú­szat! —, amelyeket értékcsök­kenés címén kap. De mit csi­náljon a többi hibával? Hon­nan vegyen jól záródó abla­kokat, ajtókat? S hogyan cse­rélné ki a hibásakat? Ezért találták ki az illetékesek az éves garanciát... (Lakva is­meri meg az ember a szobá­kat!) Ám ne gondolja senki, hogy a szakadó tapéta, a felváló műanyagpadló, a selejt aj­tó, a rapcsos betonfal hiba lenne. Legalábbis a szakem­berek szemével nézve nem az. Nekik köszönhetem, hogy — mint számos lakótársamat — rádöbbentettek erre a tényre a napokban, amikor ott jár­tak. Ugyanis hamarosan lejár a tavaly ősszel átadott kecs­keméti Győzelem utcai laká­sok garanciája, ezért mosta­nában szakértők ellenőrzi^: valóban hibák sorakoznak-e s Megyénk az országi sajtóban Népszabadság, 1985. július 3-1 szám. . tanácsadó. (Választ kapott Jaksa Jánosné kiskunmajsai olva&6 »terhes nők éjsza­kai munkavégzésével kapcsolatos kérdésére.) E Népszava, 1985. július 2-i szám: ;E. tyL,. BKR-napók Baján. (A Duna-parti városban megtartott eseményen a résztvevők a sikerrel alkalmazott rendszert- ismerhet tjük meg.) Magyar Hírlap, 1985. júliuus 2-i szára: Győri Anna: Tajirus márkabolt Kecskeméten. (A kecskeméti Alföld Áruházban ha. zánk első Taurus márkaboltját nyitották meg.) Film, Színház, Muzsika 1985. 26. szám: Fesztivál Kecskemé­ten. Az első animációs filmszemle. Eredményhirdetés. Gazdálkodás, 1985. 6. szám: dr. Südi Bertalan: Tallózás. Hár­mas vagy harmadik követelmény? (A jánoshalmi szerző a ve­zetői alkalmasság követelményeiről ír.) j— Halász Péter: Falvak és mezővárosok a magyar társadalomban. (A nagykőrösi kon­ferencián Romány Pál a szociológiai szekció elnöke volt; Csa­tári Bálint a falvak népességmegtartó erejéről tartott előadást. Kóta, 1985. 6. szám: Szabó Sándor: Ének-zenei iskolák kó­rustalálkozója. (Beszámoló jelent meg < az Éneklő Ifjúság ro­vatban a kecskeméti Kodály iskolában május 23-án megrende­zett találkozóról, ahoi 17 kórus mutatkozott be.) — Fittler Katalin: Legányné Hegyi Erzsébet: Stílusismeret Kodály peda­gógiai művei alapján. (Könyvismertetői:.) — Vigyél esernyőt! Esik. (Hegyi Füstös László rajza) listákon? Csakhamar kide­rül, a fele sem igaz ... Sok a javítanivaló a lakásban? Egy tollvonással megoldható: ki kell húzni ezt-azt a hibajegy­zékről. A szigorú „ellenőr” még azt is megjegyezte, hogy a há­romperces javításokat miért nem végezte el a boldog(talan) lakástulajdonos. Igen? Ez is kötelessége a garanciális időn belül?’S mit szólnának ahhoz az érintettek, ha az áruházak­ban hasonló módon ripakod- nának rájuk az eladók: ne akadékoskodjanak annyit, majd otthon megjavítják a választott árut. Mindössze há­rom percet igényel! Azért van különbség a ket­tő között. A házgyári lakást örök életre kapja az igénylő. S élete végéig bosszankodhat, ha például nem csukódik az ajtó ... Vagy ha nem akar nyugtaikat szedni, ő maga lát 7 t n hoz. S kijavítja azt, anv i A ként nem hiba ... (—bor—) A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Ismét egy gyermekbaleset Úszódon Somodi János 38 éves helybeli lakos (Attila u. 2.) hét­főn segédmotor-kerékpárral itta­san közlekedett, elesett, és köny- nyebb sérülést szenvedett. Mint kiderült, Somodinak vezetői iga­zolványa sincs. Hartán a Hunyadi és a Dózsa György utca kereszteződésében ugyancsak július 1-én Hársfői Péter 51 éves hartai lakos (Dó­zsa György u. 97.) ittasan ke­rékpározott, nem adott elsőbb­séget a védett útvonalon haladó személygépkocsinak. összeüt­köztek x^ kerékpáros könnyeb­ben 'frtégkermf:­Kecskeméten, az 52. számú úton Mócza Margit 11 éves tanu­ló, kecskeméti lakos (Schönherz Zoltán tér 9.) kerékpárjával bal­ra kanyarodott és összeütközött egy —í őt már előző — teherau- tóval. A kislány súlyosan megsé­rült. E, baleset ürügyén — sajnos sok a gyermektragédia is a köz­utakon — a rendőrség ismétel­ten felhívja á járművezetők fi­gyelmét, hogy fokozottan figyel­jenek a közutakon közlekedő gyermekekre, akiknek a maga­tartásai — életkori sajátosságuk és a közlekedési szabályok isme­retének hiánya miatt — gyakran kiszámíthatatlan. R. M. Mint lapunkban annak idején megírtuk, áprilisban a RUVESZ kétszázötven fős tagsága úgy döntött, hogy egy helyett három kisszövetkezetben dolgozik to­vább. A különválásban a haté­konyabb és jövedelmezőbb gaz­dálkodásra való törekvés fontos szerepet játszott. A Kecskeméti ’ Textiltisztító Kisszövetkezetben az eltelt két hónapban bizonyították, hogy akarnak és tudnak is élni az új szervezeti forma adta lehetősé­gekkel. A korábbinál nagyobb önállósággal dolgoznak. A vegy- tisztítás mellett arra is vállalkoz­tak, hogy — Budapest és Bé­késcsaba után az országban har­madikként — 1985-ben tizenöt tonna használt ruhát hoznak forgalomba felvevőhelyeiken: a Luther-udvarban, a Wesselényi, a Vak Bottyán utcában, a Leninvá- rosiban, valamint Félegyházán, Lakiteleken és Tiszakécskén. Ke­rekegyházán ugyancsak tervezik bevezetni a használtruha-árusí­tást. A TEMAFORG Vállalattól szál­lított import női és férfiruhákat a kisszövetkezet eladás előtt kitisztítja. Az olcsó zakók, pan­tallók, szoknyák és ballonkabá­tok eredeti áruk egynegyedéért találnak vevőkre. Főleg nyugdíja­sok és kiskeresetűek körében népszerű a nemrég kezdett olcsó- ruha-értékesítés. Eddigi eredmé­nye a Luther-udvarí üzletben há­rom hét alatt 28 ezer forint be- "vétel. Ugyanakkor az alapszol­gáltatás, a vegytisztítás 47 ezer 378 forintos forgalommal azt mu­tatja, hogy az új és a hagyomá­nyos üzleti tevékenység egy he­lyen valóban a hatékony és jö­vedelmező gazdálkodás alapja. A Luther-udvarí boltnak hosz- szabbították a nyitvatartási ide­jét is. Míg a régi üzemeltetési formában 11 és 14.30 óra közt zárva tartották, az új munka­rend szerint reggel 7-től 19 órá­ig szolgáltatnak és árusítanak. K. A. Egy pillanatra Üresen áll a konvejor, Sajnos, ,én elkéstem, ■ Hová lettek a társaim? Ezt sehogy sem értem. Útbaigazítást vajon, Én kitől is kérjek? Hol lehetne jelentkezni Pecsenyecsirkének? —O— NAPTÁR 1985. július 3., szerda Névnap: Kornél Napkelte: 4 óra 52 perc Napnyugta: 20 óra 44 perc Holdkelte: 22 óra 10 perc Holdnyugta: 5 óra 12 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoroló­giai Főállomás jelenti: Július ,1-én Kecskeméten a közép- hőmérséklet 20,5 (az 50 éves átlag 20,7), ia legmagasabb hőmérséklet 28,9 Celsius-fok volt, a nap 10 tórán át sü­tött, és 9,4 milliméter csapadék hul­lott. Tegnap reggel 8 órakor 16,6, 14 órakor 20,l Celsius-fokot mérték. A legalacsonyabb (hőmérséklet 14,2 fok, a tengerszintre átszámított légnyo­más 1013,1 millibar (mérsékelten emelkedő) volt. Július l-én Baján a középhőmér­séklet 19,4 (az 50 éves átlag 20,7), a legmagasabb hőmérséklet 28,6 Cel­sius-fok volt, a nap 10,7 órán át sü­tött és 5 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 8 órakor 17, 14 órakor 19,9 Celsius-fokot mértek. A legala­csonyabb hőmérséklet 13,9 fok, a ten­gerszintre átszámított légnyomás 1014 millibar (emelkedő) volt. Új főigazgató a GAMF élén A Művelődési Minisztérium dr. Kulcsár Bélát a kecskeméti Gép­ipari és Automatizálási Műszaki Főiskola főigazgatójává nevezte ki. Kulcsár Bála 1944-ben szüle­tett, 1967-ben a Miskolci Nehéz­ipari Műszaki Egyetemen gé­pészmérnöki oklevelet szerzett. 1971 óta a kecskeméti műszaki fő­iskola gépipari és automatizálási tanszékének oktatója, 1984 óta tanszékvezetője. 1982-től a tan­intézet főigazgató-helyettese. A műszaki tudományok kandidátu­sa. — KITÜNTETÉS. Dr. Szikulai Loránd, a Munkásőrség megyei parancsnokság törzsmunkatársa 1985. július l-én a Munkásőrség Országos Parancsnokságán a Semmelweis-napi ünnepségen a Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozata kitüntetésben ré­szesült. Ma befejeződik a Trabant-vásár A Merkúrtól kapott tá­jékoztatás szerint a Trabant 601 Limousine Special tí­pusú személyautó június 26-tól indított készpénz­vásárlási akciója ma befe­jeződik. A kereskedelmi üzemegységeknél naponta 300—400 vevő jelentkezett és fizette ki az autó 80 ezer forintos vételárát, össze­sen 1700 gépkocsi talált így gazdára, s mivel az akció­ba bevont Trabant-készlet elfogyott, holnaptól meg­szűnik a készpénzre árusí­tás. Így ismét az OTP-nél és a takarékszövetkezetek­nél lehet megrendelni a Trabant 601 Limousine Specialt, amelyből még ebben az évben várhatóan 3700 kocsi érkezik,- s , ezért az újabb megrendelőknek sem kell évekig várniuk Trabantjukra. — Elmarad a Neoton nyári tur­néja. Az Országos Rendező Iro­da közli, hogy Végvári Ádám be­tegsége miatt a Neoton együttes nyári országos turnéja elmarad. A jegyek a váltás helyén vissza­válthatók. (MTI) _ A dunavecsei országos állat­é s kirakodóvásár ideje megválto­zott. Nem július 7-én tartják — közölték a megyei tanács keres­kedelmi osztályán '—, hanem egy héttel később, 14-én: — Űj közúti határátkelőhely. A magyar—osztrák államhatáron új közúti határátkelőhelyet nyitottjaik meg Kópháza és Deutschkreutz kö­zött. A Soprontól 5 kilométerre léte­sített korszerű, nagy áteresztő ké­pességű, impozáns határátkelő ameay éjjel-nappal nyitva áll a nem­zetközi személy- és áruforgalom szá­mára - — magyar beruházásban és osztrák kivitelezésben készült. — A kecskeméti Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet kezde­ményezésére a Felszabadulás parkban . lévő Mathiász János- szobrot a közeljövőben az inté­zet központjába helyezik át, ahol a szakma legkiválóbb művelői rendszeresen megfordulnak, és tiszteleghetnek a nagy szőlőne­mesítő emlékének. — ÜZEMAVATÁS. Tegnap Váncsa Jenő rrfezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter átadta rendeltetésének Győrött a ma­gyar édesipar legnagyobb hato­dik ötéves tervi beruházását, a Győri Keksz- és Ostyagyár csak­nem félmilliárd forint költséggel felépült kekszgyártó üzemét. — Növényélettan. Szegeden az MTA Biológiai Központjában megkezdődött a II. Magyar Nö­vényélettani Kongresszus. Az MTA Biológiai Tudományok Osz­tálya és az Európai Növényélet­tani Társaságok Magyar Nemze­ti Bizottsága által rendezett há­romnapos tanácskozáson a hazai kutatóintézetek és egyetemek mintegy 150 képviselője vesz részt. Áz előadások elsősorban a növényi molekuláris biológia, a fotoszintézis, a növényi növeke­désszabályozás, a sejtmembrán- szerkezetek kutatásaival, azok új elméleti eredményeivel foglal­koznak. — A BÁCS-KISKUN MEGYEI NÉPI ELLENŐRZÉSI BIZOTT­SÁG tegnap délelőtt megtartotta alakuló ülését, amelyen részt vett Terbe Dezső, a megyei pártbi­zottság titkára, valamint Szálkái Tóth István, a KNEB elnökhe­lyettese is. Áz alakuló ülésen a soronkövetkező feladatokról tár­gyalt a testület. — FIŰKÓRUS SAN FRANCIS­CO BÓL. A SAN FRANCISCÓ-I BOYS CHORUS lép ,fel Kecske­méten július' 4-én, csütörtökön 7 órakor az Erdei Ferenc Művelő­dési Központban. Műsorukon Brahms-, Mendelssohn-, Mozart- és Strauss-művek szerepelnek. MALÉV-rendezvény. Csütörtö­kön délelőtt 10—17 óráig kiállí­tással egybekötött információs na­pot tart a MALÉV Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házá­ban. Az érdeklődőket bármilyen légifuvarozási és utazási ügyben tájékoztatják. Lesz meglepetés is: a MALÉV-totón értékes nyere­ményeket sorsolnak ki, 17 órakor. ÉBER EB — Éber a kutyád? — Éber? Ez nem is' kife­jezés. Már akkor ugat, h$ betörőkkel álmodom. — Szerkesztőségi ügyelet: vasárnap 10-től 18 óráig, hétfőtől péntekig naponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósí­tások, információk közöl­hetők a 27-611-es telefo­non, valamint a 26-216-os telexszámon. Holnapi lapszámunkból A KGST 40. ülésszakán Varsóban aláírt keretegyez­ményről — amely a szocia­lista országok együttműkö­dését segítő újabb megálla­podás — szól a 4. oldalon megjelenő kommentárunk. Ugyanitt közöljük azt az interjút, amelyet Miklós Zoltánnal, a KISZÖV elnö­kével készített munkatár­sunk. Arról beszélgettek, hogy az új irányítási rend­szer fejlesztésének megfe­lelően hogyan alakítják te­vékenységüket a megye ipari szövetkezetei. Az 5. oldalon a Petőfi-emlékek nyomában Nagyar község történetébe pillanthatunk. Publicisztikánk témájú:

Next

/
Thumbnails
Contents