Petőfi Népe, 1985. június (40. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-28 / 150. szám
] család • otthon - szabad idő LZZZZZZZ3 JOGI TANÁCSOK A nevelési segélyről A nevelési segély az állami gondoskodásnak a lehető legjobb, legtapintatosabb formája azoknak a családoknak az esetében, amelyeknél minden személyi és tárgyi feltétel fennállna a kiskorú egészséges neveléséhez, ha a gyerek gondozására hivatott felnőtt hozzátartozó (nem minden esetben a szülő neveli a kiskorút) önhibáján kívül nem lenne nehéz anyagi vagy egészségi helyzetben. Kiemelkedő jelentősége van annak, hogy a család önhibáján kívül kerüljön nehéz anyagi helyzetbe. Azt, aki a nevelési segély reményében, hagyja ott a munkáját, a környezettanulmány elvégzése után csalódás éri. A jogszabály hangsúlyozza, hogy a szülőnek saját magának is meg kell tennie mindent azért, hogy jobb anyagi helyzetbe kerüljenek. A nappali tagozaton tanuló fiatal szülők vagy a gyesen levő kismamák tekintetében a következő az állás- foglalás: Az orvosi kar kivételével minden más felsőfokú iskola elvégezhető esti tagozaton is. Meg kell próbálni ezt munka mellett, ha anyagi gondjaik vannak a szülőknek. Az egyedülálló gyesen levők sem kapnak nevelési segélyt pusztán annak a ténynek az alapján, hogy a gyesből nem tudnak kijönni. Meg kell próbálni a gyereket bölcsődében elhelyezni, és munkát vállalni. Ha a gyerek semmiképp nem bírja a közösséget, és anyjának otthon kell maradnia vele, akkor segít a gyámhatóság. A jogszabály az egy főre eső jövedelmet a legkisebb saját jogú nyugdíj minimumában jelöli meg. A gyakorlatban a baleseti nyugdijak I. kategóriájára megállapított összeget kell alapul venni, (Ez 1985- ben 2440 Ft.) A rendszeres nevelési segély lehet pénz" beni, természetbeni juttatás, ’ és a kettő együttes alkalmazása. Mivel a nevelési segélyt a gyermek- és ifjúságvédő intézetek folyósítják, mindig az intézet igazgatójától kell előzetesen beszerezni a nyilatkozatot, hogy a kérelmező család esetében hány gyereknek és milyen összeget tudnak biztosítani. (A nevelési segély a gyermek korától is függő, meghatározott összeg.) A segítségre igényt tartóknak türelmesen kell várakozniuk. Sok a mérlegelési szempont, ezért az eljárás lassú. Egyszeri környezettanulmány alapján nem is lehet határozottan megítélni, ki jogosult, ki nem. Ha már kapja a család a rendszeres segélyt, számítani kell arra, hogy a nevelőszülői felügyelő folyamatosan ellenőrzi a gyermek nevelését, iskolai előmenetelét, a segély rendeltetés- szerű felhasználását. Ha úgy látja, hogy a segély nyújtásának célja nem valósult meg, javaslatot tesz a segély megvonására. Dr. Kertész Éva HINTAPAD A KERTBEN flj A hétvégi telken, családi ház kertjében felállított hintapad sokak vágya. Érthető, hiszen kényelmes, kellemes pihenést, gyerekeknek jó szórakozást jelent. A kereskedelemben kapható nap- ernyős, fémlábas, csővázas hintapad azonban Igen komoly kiadást' jelent. A vállalkozó kedvűek házilag Is készíthetnek hasonlót. A hinta háttámla- és ülőrészéhez a vízszintes lécek (a ábra) fenyőfából készülnek (1) és laposvashoz vannak csavarozva (2). A lapos vasat vagy csövet kényelmes támaszt adó formára hajlítjuk. Az acélhuzalokat (3) — körülbelül öt milliméter átmérőjű drót — lent a laposvas furataiba akasztjuk be, felül viszont a meghajlított szakaszt (3a) a legalsó láncszemen fűzzük át. A teljesen fából készült pad összeállítási módját a b ábrán láthatjuk. Két megfelelő profilra alakított deszkát (4 és 5) ösz- szeszögelünk az 5a részen. Ha a bad 120' centiméternél hosz- szabb. három ilyen tartóbordát kell készíteni, amélyek közül kettő a széleken, egy a közepén helyezkedik el a padnalj. A szerkezet merevítése céljából a bordákra hosszirányú lécet szögelünk (4a). A c ábrán látható kapu (6) vastag, négyszögletes oszlopokból készíthető. A függőlegeseket stabilan kell a talajba rögzíteni. Még jobb, ha a szimpla oszlopok helyett ferde támaszokat (6a és 6b) alkalmazunk, ezek fémcsőből is készülhetnek. I HORGÁSZOKNAK A „paksi viza” Baján 1957 tavaszán ritka szerencse érte a paksi halászokat: vizák akadtak a hálóba. Az egyik két és fél méteres példány preparálva a budai halászcsárdájukat díszítette. A múlt év őszén a szövetkezet a bajai Türr István Múzeumnak ajándékozta a készülő „Élet a Dunán" című kiállításhoz. Negyedszázad szárazon még a vizának is sok, ezért újra preparátor kezébe kellett adni, hogy ,kikozmetikázza". Most elkészült, s rövidesén a bajai múzeum állandó kiállításának látványossága lesz. Hajdan a viza — s vele a vágó- és sőregtok _ m inden tavasszal és Ősszel csapatosan úszott fel a Fekete-tengerből a Dunába. Általában Komáromig jutott fel. A folyamszabályozások és a megnövekedett hajóforgalom miatt ezek a több mázsás halak egyre kisebb számban jelentek meg, az 1950-es években még elvétve hálóba került egy-egy, de a vaskapui erőmű megépülésével végleg elmaradtak. A viza és a tok a Duna legértékesebb hala volt. A vizafogó-helyeket a király adományozta a kolostoroknak, hű embereinek. Fogásukra hatalmas gerendarekeszeket építettek, de használták a tűhegyes jebegő horgokat és a vastag fonálból kötött kerítőhálót is. Egy-egy vizahalászat olyan látványosságnak számított, hogy még a bécsi udvar is kirándult végignézni, hogyan birkóznak a halászok a több mázsás halakkal. A földesurak nem is törődtek azzal, hogy mit és mennyit fognak a halászok, csak a vizákból szolgáltassák be a köteles részt, amit lesózva tartósítottak. A felesleget Bécs, sőt még Párizs halpiacaira is eljuttatták élelmes halkereskedők. A viza ikrájából készült a kaviár, hólyagját bor- derítésre használták. A régi szakácskönyvek sokféle vizareceptet közölnek. Vizafogásra a mellékágak torkolata volt alkalmas Vidékünkön nevezetes vizafogó tanyák voltak Paks- nál az Imsósi, lejjebb a Szénégető, a Várszegi, a Dokomlási, a Rezéti, Szeremlénél az Erősházi és Gyűrűsalji tanyák. Ezekben 1747-ben majd 300 mázsa vizát fogtak, s ennek értéke meghaladta a kalocsai érseki uradalom vizeiben fogott összes többi halét! így érthető a vizahalászok azon szokása is, hogy már a hálóvezetés előtt hajlandók voltak néhány forintért — vagy pár liter borért — vállalkozó kedvű kereskedőknek eladni a vizákon kívül hálóba kerülő összes többi halat. E néhány kiragadott példa talán eléggé érzékelteti, hogy a „paksi viza” nemcsak különös látványosság a bajai múzeum kiállításán, hanem a dunai halászat hajdani jelentőségének — már-már feledésbe merülő — jelképe is. , Dr. Sólymos Ede VERSENYEK ■jTy^mbaton: megyei .,A-kategóriás csapatverseny, vasárnap:( B-kategóriás csapatverseny, Kiskunsági ‘ötftóiö' Főcsatorna, Homaki-hidi szakasz, 8—11 óra. NAPTÁR Június 28-tól 30-ig gyenge, július 1-től 3-ig jó, 4-től 9-ig ismét gyenge fogást ígér a horgásznaptár. (Kosztolányi Dezső Kosztolányi Dezső gazdag munkásságából idézünk mai rej tvényünkben. VÍZSZINTES: 1. Község Vác szomszédságában. 3. Algériai kikötőváros. 9. Nemesfém. 14. Az író kedvelt hőse, a róla szóló elbeszéléskö- téte K933-4KU1 jelent meg. 17. Női név. 18. .. . Vénusz, az ókori (görög szobrászat nagy alkotása*. 19. San . . olasz tengeri fürdő- és üdülőhely. 20. Az atngodok kedvelt söre. 21. Kalandos regényeiről híres francia író (Julies). 23. 'Feűőlaip. 25. Néhány fűiből álló katonai (egység. 27. Katonai rövidítés. 28. ... poetica; költészet- tan. 80. Szovjet gépkocsik betűjele. 32. {Mutatószó. 33 .............de bajos jó s zereitőt találni" (népköltészet). 34. ‘A Dunazug-hegység része. 36. Sok helyen,, szétszórtáig. 38. «Rövidítés a ménéi rendben. 39. Költészet van Ilyen. 41. Osztrák, spanyol és máltai autók ibettüjelzése. 41. Az ókori Rómában lejátszódó regény«. 46. Amin .. ugandai államfő volt. H7. Francia diplomata, ő honosította meg Európában a dohányt. 48. Kis Olga. 49. Prémmel bélelt falusi ítélikabát. 61. Ez a „pásztor" a piros atlsó névadója. 53. Kolloncvégek! 54. Földet tángált. 55. Kétes! 57. ... itur ad atsit- ra iez a nagyság útja). 68. ... Alamos ; atomenergia-kísérleti telep New-Mexikó államiban. 59. Kisebb üdülőépület. 61. Nyomdai fém. 64. A . kalandozó *■ máig yaífjök" 'égyik' Vesére vóllt. Óé' lágykor t&oíédéöré^ rnászOcsmány. 72. Államszövetség. 73. A Mágia című versciklusának egyik ■költeménye. 75. Égből hullott eleden. 76. Ausztráliai félsziget. 77. Akd kétszer fárad. FÜGGŐLEGES: 1. Szintén nem. 2. Hangzavar. 3. Meglepő, váratlan gondolat. 4. Nagy párizsi divatszalon. 5. Gólnélküli döntetlen a labdarúgó-mérkőzésen. 6. Egyforma betűk. 17.. Svájci francia író (Claude). 8. Germán nyelvet beszélő nép. 10. A kukorica tudományos neve. h. Nagyközség a főváros határában. 12. Szép költeménye. 13. A tantál vegy- jéle. T5. A harmincas években megjelent novelláskötete. 16. ötestámefn- tumd hős, felesége sóbálvánnyá változott. 22. ... kőnig, Goethe műve. 24. Korai verseskötete. 26. Vírus okozta bőrbetegség. 27. Embenevő. 29. Sporteszköz. 31. Ugyanez rövidítése. 34. ... et contra. 35. Heves megyei község. 36. Skandináv légiforgalmi társaság.. 37. Motoros csillagtúra. 38. FejQJődiik. 40 A fényképfelvétel hibáinak kijavítása. 43. Regénye, a modern epika kiemelkedő alkotása. 44. . . . 'maior; elháríthatatlan akadály. 45. Nyakát szegi. 50. Egyes! 52. standard . . . Company. 53. KéregetŐ. 56. Népszerű komikus színésznő (Márta). 5>8. Női név. 60. Bibliai alak, aJki testvérét Ábelt irigységből megölte. 62. Rabol. 63. Szóösszetételek előtagjaként egyet jelent. 65. Híres amerikai musical. 67. Spanyol úr. 69. GUéda. 71. Hivatal németül (AMT). 72. «Ügy (mint rövidítése. 74. Pénzintézeti. Központ. H. fi Beküldendő: a vízszintes 14., 42., 73. és a függőleges 12., 15., 24., 43.. (számú sorok megfejtése. Az elmúlt héten közölt keresztrejtvény {helyes -megfejtői közül könyvutalványt nyertek: Meskó György, ■Kiskunfélegyháza; Várnai Lilla, Baja; Katona József, Kecskemét; Pap J Attila, J á nos halma. A június 21-én megjelent rejtvény helyes megfejtése: S MINT A SELLŐK REBBENNEK IDE-ODA AZ ÉDES UTCÁKON A NŐK. KISTERMELŐK FIGYELMÉBE! Az aknázómoly elleni .védekezés GALAMB, NYÚL EXPORTRA Állattenyésztés szakcsoportokban Az aknázómoly 'rajzása szokatlan mértékben elhúzódik ebben az évben. A kártevő első nemzedéke a borsón károsít. A lepkék főleg alkonyaikor repülnek, tömegesen. A megtermékenyített nőstény a petéket egyenként a csésze- vagy a sziromlevelekre rakja. A lárvák kelése melegben néhány nap, hidegebb időben 2— 3 hét múlva várható. A kis lárvák a hüvelybe hatolnak, és a szemekkel táplálkoznak, ürülékükkel is szennyezik a terményt Egy kártevő több hüvelyben is rághat. A behatolás helyét szövedékkel elzárja, a kijárati nyíláson , viszont nem találunk szövedéket. A kifejlett hernyók a talajban bábozódnak. A második nemzedék július—augusztusban rajzik, és az akácon, illetve a szóján fejlődik ki. A kifejlett lárva őszszel a talajba vonul -telelőre. Tavasszal alakul bábbá, majd lepkévé. A rajzás az idén nem volt erős, de szakaszossága miatt a lárvák hosszú időn át veszélyeztetnek. A jelenleg vagy a későbbiekben virágzó borsóállományok további kártételnek vannak kitéve, a védekezés indokolt. A rajzó lepkék ellen a Decis 2,5 EC, vagy a Chinetrin 25 EC, a lárvák ellen keléskor az Unifosz 50 EC, a Bi 58 EC vagy á Sinonatox 40 EC alkalmazható.-Bács-Kiskun megyében huszonhárom általános fogyasztási és értékesítő szövetkezet működik, mint integrált kisállattenyésztö szakcsoport. A tizenkétezer áfésztag közül a méhészettel foglalkozók tizennégy, a nyúlte- nyésztők ugyanennyi, a libaihiz- lalók, a baromfi- és tojástermelők. a galambtenyésztők két-két, a prémesáUat-, a juh- és az egyéb kisállattenyésztők kilenc szakcsoportba tömörülnek. A múlt évben összesen 656 millió forint értékű állati terméket forgalmaztak. Az idei év első hat hónapjában a nyúl és a galamb -tartása, tenyésztése visszaesett. Ebben közrejátszott a szokatlanul kemény tél, hiszen az almok és a fészekaljak egy része a leg- odafigyelőbb gondoskodás mellett is elfagyott. Az áfészek 'termelésszervezői, illetve a feldolgozó és forgalmazó vállalatok megpróbálkoznak kedvezményes akcióval, például a nyúltenyésztés stabilizálására. Tavaly kedvezményesen bocsátottak ketrecet és ingyenesen fehér, jó húsformájú, az exportkövetelményeknek megfelelő te- nyészanyagot a nyúltartók rendelkezésére. Igaz azonban az is, hogy még ezzel sem nőtt annyit az eladható nyúlállomány, hagy a mennyiségi növekedés megfelelően értékelhető lenne. A hús- •galambtartók érdekeltségének javítására. év elejétől tíz forinttal megemelték a galamb kilónkénti felvásárlási árát. Azonban a nyálhoz hasonlóan ez még mindig nem Iáiszik elég ösztönzőnek a termelés fokozásához. A szakcsoportok integrálására az áfészeken belül külön osztályokat alakítottak ki. Az itt dolgozó szakemberek a szerződések megkötésétől, a takarmány, táp, tenyészanyag beszerzésén keresztül az értékesítés gondjainak megoldásáig segítséget nyújtanak, a szaktanácsadás és a tapasztalatcsere pedig már szinte természetes. Ezek azonban csupán könnyíthetik a kisállattartók tevékenységét, az igazi ösztönző, a termelői és a forgalmazói érdekeltség „beállítása” még nem érte el a kívánt- szintet. Az egyre növekvő költségek mind jobban szűkítik a termelők tiszta jövedelmét. Egyre inkább meggondolják, mit érdemes tartani, mivel érdemes foglalkozni. Az így kieső árualapok hiánya pedig a nehezen megszerzett külföldi piacok elvesztésével járhat. Különlegesség: a leveles kel A korán lekerülő retek, saláta sperlőt, zöldborsó, korai burgonya után érdemes termeszteni másodnövényként a 'leveles kelt. Mivel gyökerei mélyre hatolnak, csak gondos talaj-előkészítés után -számíthatunk ennek a tápanyagban gazdag talajt kívánó káposztafélének a sikeres termesztésére. A leveles kel táplálkozásélettani értékét jelzi, hogy szárazanyag-tartalma mintegy 15—21 százalék, karo- tintartalma pedig majdnem százszorosa a karfiolénak. Jelentős C- vitamln, továbáb B,- és Br-vltamln, a csonterősítő foszfor és mésztartalmút is. Közvetlenül a leveles kel alá adjunk jó minőségű — nitrogén, foszfor és kálium műtrágyákkal dúsított — komposztot. Az öntözést a szépen fejlődő növények meghálálják. Helyesen járunk el akkor, ha az öntözővízbe egy-két alkalommal 0,7 százalékos arányban Wuxalt vagy 0,7 százalékos Plantant teszünk. Palántaneveléssel célszerű szaporítani, ez 4—5 hétig tart. A leveles kel négyzetméterenkénti -magigénye 6 gramm. Így körülbelül 900 darab jó minőségű palántát tudunk felnevelni. A hosz- szú tenyészidejű fajtáit június végén, július elején lehet kiültetni. Növekedési ideje a fajtától függően 14—22 hét, az ültetéstől a szedhető állapotig. Tehát legkésőbb július végén, augusztus elején is ültethető. A kisebb növésű korai fajták tenyészterülete 40X40 centiméter, a hosszabb tenyészidejű fajtákat viszont 50X50 centiméter sor- és tőtávolságra kell ültetni. Akkor szedhető, ha levelei teljesen kifejlődtek. Ez rendszerint októberben következik be, amikor az első fagy megcsípi” a leveleket. Az apró növésű fajtákat egészben ajánlatos leszedni úgy, hogy a föld felett a növényt elvágjuk, s a sárga alsó — értéktelen — leveleket eltávolítjuk. MÉG NEM KÉSŐ! ■ v, A zöldségeskertben még érdemes virágzó paradicsompalántát ültetni. A késői káposztafélék, a hosszú tenyészidejű karalábé- és 'karfiolfajták szintén földbe kerülhetnek. Fejeskáposztából 3—4, kelkáposztából 4—5, karfiolból 3—4, karalábéból 8—9 palántát ültessünk négyzetméterenként. E növények közül a kapáláson, öntözésen, fejtrágyázáson, permetezésen kívül a karfiol sajátos ápolást igényel. A fehér karfiolrózsákat ugyanis a napfény megbarnítja, így azokat a fajtákat, amelyek levele nem borul a rózsa fölé, árnyékoljuk úgy, hogy néhány levelet a rózsára törünk vagy a középső leveleket gumigyűrűvel összefogjuk. Ahol öntözni tudunk, paprikapalántákat is ültethetünk még. Nem késett még el az őszi és téli retek vetése sem. Ha nem szemenként vetünk, a kikelt, felesleges növényeket ritkítsuk. Óvatosan szedjük a málnát, hogy a termések ne essenék szét. A lapos edénybe szedett gyümölcsöt hűvös helyen tartsuk fogyasztásig. Az egy-két éves : szamóca töveiről szedjük le az ostorindákat. A letermett, háromévesnél idősebb szamóca ágyásait ássuk fel, a talajt Basudin G kiszórásával, elmun- kálásáyal fertőtlenítsük. Öntözzük a gyümölcsöst, a füvesített sorközökben kaszáljunk. A nitrogén- műtrágya egész évre szánt mennyiségének utolsó harmadát most juttassuk ki. A szőlőben ellenőrizzük az újtelepítésű szőlőket, lazítsuk meg a földhalmokat. Csak a két legerősebb hajtást hagyjuk a tőkén. Vizsgáljuk át a kötözést, ahol elszakadt, azonnal pótoljuk, nehogy a hajtások letörjenek. A virágoskertben a hagymákat már most felszedhetjük. Szikkasztás, tisztítás után szobahőmérsékletű helyiségben tároljuk. Az elvirágzott évelő virágok töveit 15 centiméterrel a föld fölött vágjuk vissza, így még számíthatunk egy későbbi virágzásra. A rózsa hervadt virágfejeit folyamatosan vágjuk le úgy, hogy kis hajtásrészt hagyjunk rajta. Az oltott vagy szemezett nemes orgona és díszcserjék tőből fakadó vadhajtásait távolítsuk el. • A szabad- : . szállási Szabó ' János régóta fog- H lalkozik nyíltakkal, havonta 50—60-at ad ; át feldolgozásra. (Somos László (elvétele) Wmm