Petőfi Népe, 1985. június (40. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-28 / 150. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1985. június 28. események sorokban PÁRIZS Elhunyt Eliasz Szárkisz volt libanoni államfő. A 61 éves politikust csütörtökön egy párizsi kórházban érte a halál. Szárkisz 1976-tól 1982 szeptemberéig, Bejrut izraeli ostromáig állt az ország élén. Hosszabb ideje betegeskedett, és utolsó éveit — gyógykezelés céljából — jobbára a francia fővárosban töltötte. Libanon párizsi nagykövetségének szóvivője szerint Szárkisz földi maradványait hazaszállítják Libanonba. * PÁRIZS Csütörtökön Rómából Párizsba érkezett az a jordániai—palesztin közöl küldöttség, amely nyugat-európai körutat tesz, hogy támogatást szerezzen a februárban Ammanban megfogalmazott rendezési tervnek. A delegációt csütörtökön fogadja Roland Dumas francia külügyminiszter. LUANDA Az angolai népi felszabadító fegyveres erők (FAPLA) egységei újabb sikeres akciókat hajtottak végre a CIA és a dél-afrikai titkosszolgálat által támogatott UNITA-bandák ellen — jelentette az angolai rádió. A FAPLA június 5. és 13. között Bengnela tartományban az UNI- ta 30 tagját semmisítette meg, kilenc terrorista pedig megadta magát. A FAPLA egységei kétszáz, az UNITA által elrabolt és fogságban tartott angolai polgári személyt szabadítottak ki. DÁKKÁ Kolera- és vérhasjárvány pusztít Banglades déli, hurrikán sújtotta területein. A járványos megbetegedések eddig 252 áldozatot szedtek. Mint arról beszámoltunk, az egy hónappal ezelőtti tájfun és szökőár több mint tízezer emberéletet követelt. Az ország déli részét az elmúlt tíz napban újabb természeti csapás, áradás sújtja. A mentési njiv^nkát a' mpnázun-esőzes* szinte ^ehetetlenné teszi.-lOtf !QS 'OS.'*» vlQWMSn I GORBACSOV KIJEVI AKTÍVAÜLÉSEN A tudományos-műszaki haladás meggyorsításának útja MOSZKVA Az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságban tett látogatását befejezve csütörtökön visszaérkezett Moszkvába Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára. Korábban a nap folyamán Mihail Gorbacsov részt vett és beszédet mondott Kijervben az Ukrán Kommunista Pórt által szervezett aktívaülésen. Ezen részt vettek az Ukrán KP KB, az ukrán legfelsőbb tanács elnöksége és az ukrán minisztertanács felelős munkatársai, a területi párt- •bizottságok első titkárai, a tanácsok végrehajtó bizottságainak elnökei, a szakszervezet és az ifjúsági szervezet vezetői, a minisztériumok és főhatóságok pártszervezeteinek titkárai, termelővállalatok, állami gazdaságok és kolhozok vezetői, párttitkárai, munkások és értelmiségiek. Az aktívaülésen sokoldalúan megvitatták a tennivalókat azoknak a feladatoknak a végrehajtásával kapcsolatban, amelyet a tudományos-műszaki haladás meggyorsításáról megtartott legutóbbi SZKP KB-tanácskozáson jelöltek ki, valamint az idei és az ötéves népgazdasági terv sikeres teljesítéséhez szükséges további lépéseket. Nagy figyelmet fordítottak az irányítás korszerűsítésével összefüggő problémákra, a politikai és szervezeti munka korszerű módszereinek és formáinak tökéletesítésére, az SZKP XXVII. kongresszusára való felkészülésre. ENSZ-ÉVFORDULÓ Minden tagország szolgálja a béke ügyét SAN FRANCISCp Az ENSZ-alapokmány aláírásának 40. évfordulóján San Franciscóban rendezett ünnepi megemlékezésen, szerdán Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkár a világ- szervezet minden tagországát a béke ügyének szolgálatára szólította fel. Az 1945. június 26-án San Franciscóban aláírt ENSZ- alapokmány jelentőségét méltatva a főtitkár kifejtette, hogy a dokumentumban lefektetett elvek máig érvényesek, mivel — mint mondta — a konfliktusokkal, háborúkkal terhes elmúlt negyven év alatt ezek bizonyultak az egyedüli reális útnak a béke megőrzésére. Az ünnepi ülést követő fogadáson Pérez de Cuellar hatékony nemzetközi intézkedéseket sürgetett a terrorizmus ellen. Követelte, hogy a tagállamok tegyenek „többoldalúan egyeztetett új. lépéseket”, tekintettel ar- ^híofidta - a légikalózkodás ellen eddig ho- bidHbtí ,nsqs[ ÜBnlBVirjt. zctt intézkedések elégteleneknek bizonyultak. A több mint száz ország ENSZ-nagyköveteinek részvételével három napon át tartó évfordulós tanácskozáson — bár ez az eredeti napirenden nem szerepelt — a felszólalók többsége kitért a terrorizmus kérdésre, sőt Stephen Lewis, Kanada ENSZ-képvvselője azt javasolta, hogy a következő közgyűlési ülésszakot szenteljék elsősorban a terrorizmus témájának. A san franciscoi tanácskozáshoz intézett üzenetében Shultz amerikai külügyminiszter azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államoknak „érdeked hatékony védelmében” ismét „erőteljes szerepet kell betöltenie a világ- szervezetben”. Bírálta a korább' amerikai kormányzatnak az ENSZ-szel kapcsolatos „passzív magatartását”. Kijelentette, az Egyessült Államoknak „nem szabadj többé jne ^engedni e, hogy el,;y«&^Í9<Jor<líí# flfóífeojhoci Dumas a francia—szovjet kapcsolatokról Roland Dumas külügyminiszter csütörtökön a francia rádióban nyilatkozva annak a reményének adott hangot, hogy Mihail Gorbacsov, az SZKP főtitkára még ez‘ év vége előtt ellátogat Franciaországba. A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Franciaország mindig kiváltságos kapcsolatokra törekedett a Szovjetunióval, s bár voltak bizonyos nehézségek, most ismét fel kívánja újítani e kapcsolatok rendes ütemét. „Úgy vélem — mondotta —, hogy Mihail Gorbacsov franciaországi látogatása kiemelkedő eseménye lesz e kapcsolatoknak.” Mitterrand elnök szerdán este fogadta Sztyepan Cservonyenko volt párizsi szovjet nagykövetet, aki az elnökkel folytatott megbeszélés után kijelentette, hogy a két ország közötti együttműködés kérdéseiről volt szó, s hangsúlyozta, hogy kedvező kilátások vannak e kapcsolatok elmélyítésére politikai, gazdasági, technikai és kulturális területen egyaránt. Cservonyenko újságírók kérdéseire válaszolva kijelentette, hogy Mihail Gorbacsov francia- országi látogatására valószínűleg még ez év vége előtt sor kerül. de e látogatás pontos időpontját még nem állapították meg. SALVADOR Fokozódik a harc A salvadori hazafiak fokozzák akcióikat a Duarte-kormány- zat képviselői, az országban működő amerikai és más nemzetiségű katonai tanácsadók ellen — jelentette be a Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front főparancsnoksága. Azzal, hogy a salvadori hadsereg kiképzésében amerikai' katonai tanácsadók vesznek részt, az Egyesült Államokat közvetlen felelősség terheli a salvadori nép fiai ellen végrehajtott gyilkosságokért, emberek nyomtalan eltűnéséért, a kínzásokért és a polgári települések ellen végrehajtott bombatámadásokért. A hazafias erők továbbra már nem hagyhatják válasz nélkül az amerikai kormányzat által ellenük folytatott hadüzenet nélküli háborút és az Egyesült Államoknak számolnia kell ennek következményeivel. TELJES HÍRZÁRLAT f Folynak-e tárgyalások a síita szervezettel? AZ OK: HIBÁS KIVITELEZÉS Börtönbüntetés — környezetszennyezésért WASHINGTON Teljes hírzárlatot rendelt el szerdán a Fehér Ház a Bejrutban fogva tartott amerikai túszok ügyében: sem az elnök, sem a külügyminisztérium szóvivője nem volt hajlandó nyilatkozni arról, folynak-e tárgyalások a síita Amal szervezettel, illetve más államokkal. Washingtonban viszont estére olyan hírek terjedtek el, hogy Nabih Berri szerdán előterjesztett javaslatai nyomán küszöbön áll a rendezés. A fő gondot a Reagan-kormány számára az okozza, hogy milyen módon hitesse el a közvéleménnyel: nem tett engedményt és nem teljesítette a gépeltérítők, illetve az Amal követeléseit. Washington számára gondot okoz Berri két további feltételének teljesítése. Az Amal vezetője szerint az Egyesült Államoknak el kell távolitania hadiflottáját Libanon közeléből — ezt viszonylag könnyebben lehetne elfogadni —, és ígéretet kell tennie arra, hogy a túszok kiszabadulása után nem hajt végre megtorló akciókat a síiták ellen. * * • Simon Peresz izraeli kormányfő szerdán telefonon megbeszélést folytatott Roland Dumas francia külügyminiszterrel — röviddel azután, hogy a párizsi kormány bejelentette: hajlandó közreműködni a Libanonban fogva tartott amerikai túszok kiszabadítása érdekében. Az izraeli rádió közlése szerint a kabinet az esti órákban rendkívüli ülést tartott, de döntést nem hozott. Megfigyelők arra számítanak, hogy a közeljövőben újabb libanoni személyeket bocsátanak szabadon az Izraeli A tilt börtönből. MOSZKVA A technológiai fegyelem be nem tartásáért, felelőtlen és lelkiismeretlen munkájuk következtében keletkezett természeti katasztrófa előidézéséért két és fél évtől öt évig terjedő börtönbüntetésre ítélte a volinszki területi bíróság az egyik helyi üzem több műszaki vezetőjét. Mint az Izvesztyija közölte, 1963 őszén a hibás kivitelezés miatt megrepedt majd átszakadt a sztyebnyiki Kalimutra-gyár tárolója. A berendezés a termelés A munkavédelem társadalom- politikai ügy, a vele való színvonalas foglalkozás a munkahelyi vezetőknek nemcsak kötelességük, hanem erkölcsi és politikai felelősségük is. A beosztott dolgozók esetében pedig természetes emberi érdek. Szövetkezeteinknél is szükség- szerű követelmény a hatékonyság és a minőség javítása, mindez azonban nem eredményezheti, hogy a munkavédelem ügye háttérbe szoruljon — állapítja meg a Bács-Kiskun megyei Ipari Szövetkezetek tegnapi elnökségi ülésére készülj írásos munkavédelmi és társadalombiztosítási helyzetjelentés. Az ezzel kapcsolatos kérdésekre dr. Lakatos István osztály- vezető és Szelei Pál szaktanács- adó válaszolt. Elmondták, hogy néha még az ellenőrzést végző munkavédelmi felügyelő jelenlétében sem használják a védő- felszereléseket. Fokozottabb, következetesebb ellenőrzést kell megvalósítani — hangsúlyozták a munkavédelmi szakemberek, majd ismertették: a megyében az ipari szövetkezetek tavaly több mint 22 millió forintot hasz- é náltak fel védőfelszerelések beszerzésére. Részint a felsőbb ellenőrző szervek, részint a dolgozók jelzései alapján. Több megyei ipari szövetkezet elnöke szólt hozzá a témához, során keletkezett mérgező mellék- termékek begyűjtésére szolgált. A keletkezett hatalmas résen három óra alatt csaknem ötmillió köbméter káliumvegyületeket tartalmazó veszélyes melléktermék került a közeli folyókba, s nagy területen megmérgeződtek a kutak. A bíróság a kivitelező üzem főmérnökét és főművezetőjét öt, a dúsító részleg vezetőjét négy, az üzem egyik mérnökét három, a tervezőirttézet szakértőjét két és félévi börtönbüntetésre ítélte. konkrét példákkal rámutatva a munkavédelem és a társadalom- biztosítás szerepére a termelő- munkában és a szövetkezeti életben. Többen utaltak a munkavédelmi felszerelések beszerzésének anyagi oldalára és az üzemorvosok fontos szerepére. Dudák Andrásné, az OKISZ szociálpolitikai és munkavédelmi osztályvezetője felszólalásában megköszönte a Bács-Kiskun megyei KISZÖV évek során tanúsított konstruktív együttműködését, majd elmondta: tervezik egy olyan műszeres állomás- hálózat kialakítását, amely öthat megye területén ingyenesen, szolgáltatás jelleggel mérné az egészségre veszélyes ártalmakat. Gergely Imre, az Országos Munkavédelmi Felügyelőség Bács-Kiskun megyei vezetője, kapcsolódva a felszólalásokhoz, kifejtette, hogy a munkavédelmi szabályok betartása elsősorban nem pénz, hanem odafigyelés kérdése. összegzésképpen Miklós Zoltán, a megyei KISZÖV elnöke utalt a munkavédelem és a gazdaság- politikai szempontok összefüggésére, s elmondta, hogy a táppénzen levő dolgozó nemcsak a munkahelyén okoz helyettesítési gondokat, állapota családja többi tagjától is fokozott áldozatvállalást kíván. L. Ss. L. PÁLYAKEZDŐ FIATALOK! A PETŐFI NYOMDA az 1985 86-os tanévre beiskoláz érettségizett vagy nyolc általánost végzett fiatalokat GÉPMESTER IPARI TANULÓNAK Tanulmányi Idő: érettségizettek részére 2 év, 8 általánost végzettek részére 3 év. A II. évtől kezdődően társadalmi TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJAT BIZTOSÍTUNK! Jelentkezni lehet: Petőfi Nyomda munkaügyi osztályán, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. (Megközelíthető a 13-as autóbusszal.) 1342 Műszeres állomások ártalommérésre A munkavédelem társadalmi és egyéni érdek KŐZGAZDÁSZ-VÁNDORGYÜLÉS Téma: ? a gazdasági növekedés Csütörtökön megkezdte munkáját a 24. közgazdász-vándorgyűlés Nyíregyházán, a Váci Mihály Művelődési Központban. A Magyar Közgazdasági • Társaság által rendezett háromnapos tanácskozás témája a gazdasági növekedés, illetve annak feltételei a VII. ötéves tervidőszakban. A vándorgyűlést Csikós-Nagy Béla, a Magyar Közgazdaság' Társaság elnöke nyitotta meg. Ezt követően Maróthy László, a Minisztertanács elnökhelyettese tartott bevezető előadást. Maróthy László emlékeztetett rá. hogy napjainkban gazdasági növekedés alatt elsősorban nem a termelési mennyiségek növekedését értjük, hanem a fejlődés olyan értelemben vett meggyorsítását, amellyel javítható a gazdaság jövedelemtermelő képessége. El kell érni, hogy a szükséges termelési többlet a jövőben a hatékonyság javulásából származzon. Az anyagi ágak komplex hatékonyságának, az egy főre jutó nemzeti termelésnek, az állóeszköz-hatékonyságnak egyaránt javulnia kell a soron következő tervidőszakban. Maróthy László utalt rá, hogy lehetőségeinkhez képest szükséges a megfelelő gazdasági fejlődést a termelő'infrastruktúra számára is biztosítani, főleg azokon a területeken, ahol a jelenleg', állapotok a tervcélok elérését ás akadályozzák. Mindenekelőtt a a telefon- és a vasúthálózat fejlesztése fontos feladat. Ugyancsak lényeges az élelmiszer-termelés fejlődési lehetőségeinek biztosítása. A hazai ellátást nem tehetjük lei a világpiac szeszélyeinek, a világpiaci manipulációnak — hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes. Összességében az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondhatjuk, hogy gazdaságunk problémáit, valamint ■ legfontosabb teendőinkéit már felismertük: intenzíven dolgozunk, de sokszor még extenzív szellemben. A gyakorlat és az eredmény pedig azt mutatják, hogy a sok munka, a szorgalom magában kevés. Talpon maradturik, a történelmi leszakadás veszélye azonban még nem múlt el. Ennek elhárításáéhoz célratörőbben, s főleg Taoio- ná’lisabbám, szervezettebben- kell dolgoznunk — hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes. Maróthy László bevezető előadása után Hoós János tervhivatali államtitkár tartott előadást a VII. ötéves terv előkészítése kapcsán felmerült gazdasági növekedési variánsokról. Beck Tamás, a Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke a vállalatoknak a VII. ötéves terv előkészítésében, valamint a vállalati tervek kialakításában végzett tevékenységéről tartott előadást. A vándorgyűlés pénteken szekcióülések " keretében folytatja munkáját. Biztató terméskilátások a kalászosokból (Folytatás az 1. oldalról.) talajnak, s fokozódik egyes betegségek, a f'Uzárium és a torzs- gomba veszélye. Sok múlik most az elkövetkezendő 'hetek időjárásán is. A bőséges csapadék most már rontja a kilátásokat, a napfényes mérsékelten meleg pedig nagyobb hozamokat jelent. A termés fogadására a mező- gazdasági üzemek és a Gabona- tröszt vállalatai előkészitették a tárolókat.. Az mtenzív-gabonater- mesztési prograrrt 90(Fíeáétf’ tonna tárolókapacitás bő|$ésé4!iírja(£LőJ,l ebből •300 ezér tonna termlS rak-; tározására tavaly már felépültek új tárolók, s az idén 600 ezer ' tonna befogadására adtak, . vagy adnak át új épületeket.. Á , termés növekedését a tárolótér bővülése így sem éri utol, emiatt az idén is számolni kell kényszer- tárolással. Az üzemek a betakarítás utáni munkák előkészítését is megszervezik; a műtrágya és istállótrágya kiszórást, a szalmabetakarítást, a tarlóhántást. Az őszi árpa után sokfelé másodvetésekkel használják ki a földet, mintegy 130—140 hektáron kerül ismét mag a talajba. Nagyobb arányban rijvid-teriyészidejú kukoricáú vét- neftf 1lIndybőlí^épl8mberWBi. silónak valpt takaríthatnák béj az állattartó ‘ üzemek. Milyenek az üzemi lapok? (Folytatás az 1. oldalról.) let szerint volt mit átvenni a nem kimondottan e kategóriába tartozó Kecskeméti Szemle, a jelenleg még nem engedélyezett Ti- szakécskei Hírek gyakorlatából, s az üzemi lapok közül is jó példákkal szolgál a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat Fórum, a Bugaci Aranykalász Szakszövetkezet Fórum, és a mélykúti Lenin Termelőszövetkezet Híradó című orgánuma. A legfontosabb feladat — mutatott rá Csányi Sándor, a megyei pártbizottság munkatársa — továbbra is a termelési s. agitáció, s el kell érni, hogy színvonala javuljon. H. Kis Béláné, a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat főkönyvelője azt javasolta, hogy a megyei oktatási igazgatóság tartson továbbképzést az üzemi, lapok szerkesztőbizottsági tagjai számára, dr. Tóth Károly, a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatója pedig szükségét látná a megyében megjelenő sajtótermékek megfelelő összegyűjtésének, nyilvántartásának. A Bács-Kiskun megyei Népi Ellenőrzési Bizottság javasolja annak a lehetőségnek a mérlegelését is, hogy egy adott térségben a jelenlegi 3—5 helyett csak egy lap jelenjen meg, hiszen ily módon a rendelkezésre álló szellemi és anyagi tőke egyaránt jobban hasznosulhatna. B. J. , i> D A ZÖLDÉRT VÁLLALAT 1985. AUGUSZTUS 1-TGL 1988. JŰLIUS 31-IG szerződéses üzemeltetésre átadja A KŐVETKEZŐ ÜZLETEIT: KECSKEMÉT 6. sz. Puskin utca 50. sz. Szeleifalu BAJA 24. sz. Piactér 79. sz. Monostori u. APOSTAG 77. sz. Kossuth L. u. FÁJSZ 43. sz. Szent István u. MARTA 72. sz. Hunyadi u. KISKUNFÉLEGYHÁZA 19. sz. Vörös. Hadsereg u. 25. 21. sz. Bercsényi u. 57. 57. sz. Piactér 73. sz. Bajcsy-Zs. u. sarok. 74. sz. Csongrádi u. sarok. 75. sz. Piactér IZSÁK 40. Fő utca 62. sz. Szabadság tér KISKOROS 66. sz. József Attila u. AKASZTÓ 29. sz. Fő utca A VERSENYTÁRGYALÁS 1985. július 29-én 9 órakor lesz a vállalat ebédlőjében (Kecskemét, Bercsényi u. 4—6. sz.). A pályázatokat 1985. július 20-ig kérjük szintén a vállalati központba beküldeni. Bővebb felvilágosítást, tájékoztatást a kiskereskedelmi osztály ad. Telefonon: 20-233, vagy szóban. üUtjlí ■ 1345