Petőfi Népe, 1985. április (40. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-10 / 83. szám

1985. április 10. • PETŐFI NÉPE • 3 Az első évtized után 1974-ben, amikor a Kiskunsági Nemzeti Park alapító ha­tározatát aláírták, még kevesen hittek abban, hogy képes lesz valóban hatékonyan védeni, óvni természeti értékein­ket. Mára bebizonyosodott: fölösleges volt az aggodalom. A KNP működésének első évtizedében a kutatók jelentős eredményekkel gazdagították a tudományt, és nagy töme­geket tudtak megnyerni a természetvédelem nemes ügyének. Dr. Tóth Károly igazgatóval, a KNP megszervezőjével az elmúlt évtized tapasztalatairól, eredményeiről és a jövő ter­veiről beszélgettünk. Beszélgetés dr. Tóth Károllyal, a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatójával — A term'észet' fejlődésében egy évtized jelentéktelen idő. Vi­szont egy új, hagyományok nél­küli intézményben ez a legfonto­sabb szakasz. Hogy kezdődött? — Az első magyarországi nem­zeti park 1973-ban, a Hortobá­gyon alakult. Mi 1974-ben kezd­tük meg a szervezést, de túl sóik hasznosítható tapasztalat nem állt rendelkezésre. A nagyobbik gond az volt, 'hogy o magyar ter­mészetvédelem mintegy 100—150 éves késéssel indult: ez a Duna— Tisza közén azt jelentette, hogy nem tudtunk kialakítani össze­függő területű -parkót. A fejlett mezőgazdasági kultúra ugyanis szétszabdalta az összefüggő élő­helyeket: fölszántották a legelő­ket, lecsapolták a mocsarakat, feltörték az ősi gyepeket: „kul- túrtáj” jött létre. Csak szigeteket találtunk, ezeket kellett összefüg­gő rendszerré szervezni. — Milyen szempont szerint nyil­vánítottak védetté területeket? — Azt kerestük, ami tipikus a Duna—Tisza közén. Például ár­téri élőhelyből szinte csak egy összefüggő egység volt: a Tőserdő az alpári réttel. Homokbuckás pusztaság több is található a me­gyében, de a mi választásunk a legszebbre esett Ágasegyházán, illetve Fülöpháza határában. E táj jellegzetességei közé tartoz­nak a szikes puszták és tavak. Ezek közül Kunszentmiklós, Fü- löpszállás, Szabadszállás és Fü­löpháza térségében nyilvánítot­tunk védetté néhányat. Az izsáki Kolon-tó az édesvízi mocsarat reprezentálja. Bugac pedig, nos, ez a térség önmagában is több mintát foglal magában. Vannak ott buckák, puszták, mocsarak, zsombékos lápok, és természetes erdőtársulások. Így álltak össze a mozaik részei. A már említet­teken kívül figyelembe kellett venni még néhány előírást, pél­dául a Nemzetközi Természetvé­delmi Uniónak azt a javaslatát, hogy ezer hektárnál kisebb terü­letet nem lehet nemzeti parkká szervezni. — Ügy tudom, ez a fajta „mo­zaik-park" Európában is újítás­nak számit. — Igen, nagyon sok kutató csak azért jön el hozzánk, hogy a szervezetet tanulmányozza. — Milyen elvek alapján védik a természetet? — Nincsenek külön elveink: a meglevő törvényeket szeretnénk betartani. Az már csak külön ér­dekessége a munkának, hogy ná­lunk nem az egész védett terüle­tet sajátítottá ki a magyar állam. — Gondolom, ez nem tette ha­tékonyabbá a munkát... — Mit mondjak, volt elég gö­röngy az úton ... Azt ugyanis egyik gazda sem szívlelte, ha be­leszóltunk a dolgaiba. „A saját portájukon söprögessenek!” — kaptuk meg többször a barátság­talan útmutatást. — Mi miatt voltak konfliktu­saik? — A még hasznosítható terüle­teket elsősorban az átalakítástól, a megváltoztatástól kívánjuk megóvni. Az eredeti élőhelyeket abban az állapotában szeretnénk megtartani, amelyben védelem alá helyeztük. Ezért nem enged­jük a művelési ágakat megvál­toztatni, a növénytársulásokat felbolygatni, a vizeket lecsapolni. Ezt a gazdaságok és a magánter­melők — mivel érdekeikkel gyak­ran ellentétes — nem vették min­dig jónéven. — Azt mondta: úgy szeretnék megtartani a tájat, a területet, ahogy átvették. Korábban viszont azt állította, hogy a magyar ter­mészetvédelem jó százötvenéves késésben van. Nincs ebben valami ellentmondás? — A természetvédők téves úton járnak, ha csak tíz-húsz évre ter­veznek. Nekünk több száz évre szóló tervet kell figyelembe ven­ni. Ezért munkánkban passzív és aktív természetvédelmi funkció is érvényesül. Ahhoz, hogy fele­lősséggel avatkozhassunk be a természet életébe, tudományos alapossággal meg kell ismerni a védett területek élővilágát. Az első feladat az volt tehát, hogy a természetvédelmi „kezelés" megkezdése előtt számba vegyük, megismerjük értékeinket. Elké­szült például a nemzeti park élő­leltára. Az óriási munkán a Ter­mészettudományi Múzeum nyolc évig dolgozott, több mint 12Q ku­tatóval. Sok meglepetést eredmé­nyezett a leltározás. Nemcsak olyan fajokat találtak a tudósok, amik hazánkban ritkaságok, ha­nem olyat is, ami az egyetemes tudomány számára is jelentős ér­ték, mert nagyon ritka. Föltérké­pezték a terület talajtípusait,-víz­rajzát is. Most már tehát ponto­san tudjuk, hogy mit védjünk. — Ez passzív természetvéde­lem. És az aktív? — Terv készült Bugacpuszta tájrekonstrukciójára. Kétszer is feltörték már itt a földet, 1936- ban és 1945-ben és — bármilyen rossz minőségű is a talaj — szán­tóföldként használták. Egy másik nagyobb vállalkozásunk a vízgaz­dálkodás, azaz a természetes vi­zek visszatartása az élőhelyeken. Ezen a tájon ugyanis minden természeti érték vízhez kötődik. Ha nincs kellő mennyiségű ned­vesség, természetvédelmi terüle­teink elszegényednek, kipusztul­nak. Mi megtettük a tőlünk tel­Dr. Tóth Károly. hetőt. Gátakat, zsiliprendszere­ket, csatornákat építettünk a te­rületen több millió forintért. Saj­nos, azonban az utóbbi aszályos évek keresztülhúzták számítása­inkat. Nem volt mit visszatarta­ni. A kiszáradást nem lehetett megakadályozni. — A természetnek tehát még nem tudnak parancsolni. És az embereknek? — Ami azt illeti, a vadászok, a horgászok, az erdészek, a mező­gazdászok és a turisták sem na­gyon szeretik, ha valaki beleszól ■ a terveikbe ... — Kikkel egyeztek meg legne­hezebben? — Talán a vadászok értették meg legkésőbb a ,természetvéde­lem szándékait, törekvéseit. Meg­tiltottuk például a dúvadirtásnál a mérgezett csalétkek használa­tát, ezeket ugyanis védett állatok is fogyasztották és elpusztultak. Evekig tartott a vita arról is, hogy miért tiltjuk meg vagy kor­látozzuk a víziszárnyasok vadá­szatát. Ezen persze szerencsésen túl vagyunk már. Nehéz volt egyezkedni a mezőgazdasági nagyüzemekkel is. Szeretnénk ugyanis, ha a védett területek közelében csak istállótrágyát használnának és rátérnének a biológiai védekezésre. Sajnos, több esetben is bírságolnunk kel­lett a törvény megszegése miatt. Például a nemzeti park létesíté­se után nyolc évvel egy Apajr pusztán működő állami gazdaság 250 hordó mérget ásott el a föld­be. Rossz rágondolni, mi törté­nik, ha ez az időzített vegyi po­kolgép „felrobban”. Ezt ráadásul egy olyan állami gazdaságban csi­nálták, amelynél legalább félszáz embernek van egyetemi végzett­sége ... — Az utóbbi időben a külföld érdeklődése is megélénkült mun­kájukkal kapcsolatban. — Az elmúlt években több tu­cat tudományos delegáció látoga­tott el hozzánk. Nagyon örülünk, hogy itt, a hét éve átadott közpon­ti épületünkben végre már fogad­hatunk nemzetközi csoportokat is. Jelentős állomás volt, hogy az UNESCO nemzetközileg is be­jegyzett és védett területnek nyilvánította rezervátumunk je­lentős részét. Több kiadványunk jelent meg angol nyelvterületen, és mind a mai napig érkeznek hozzánk kutatók, akik a magyar alföld sajátosságaival kívánnak ismerkedni. — A turizmust is önök szerve­zik? — Nem mi vagyunk az illeté­kesek, de segítünk: három terü­letet jelöltünk ki idegenforgalmi célokra. Ezeken megépítettük a megfelelő infrastruktúrát is. Tőserdő, Bugac és Apajpuszta évente több tízezer vendéget fo­gad. — A tévénézők három filmet is láthattak már a Kiskunsági Nem­zeti Parkról. A filmek mellett mit tettek azért, hogy az Alföld ter­mészeti értékei ismertté váljanak az ország lakossága előtt? — Az első feladatok között a természetvédelem j népszerűsíté­se szerepelt. Az emberek! nem is nagyon tudták, hofey környeze­tükben mennyi ritka természeti érték található, éppen ezért nem is becsülték őket. A nemzeti park munkatársai ezer ismeretterjesz­tő előadást tartottak az elmúlt tíz esztendőben és ötvenezer ember­nek magyarázták el — szerte az országban — mennyire értékes a Duna—Tisza köze flórája-fauná- ja. Ma is járunk iskolába, mű­velődési házakbá, egyetemekre — ahová csak hívnak. Az ismeret- terjesztő munka mellett több ki­adványunk jelent meg: könyvek, prospektusok, számos tudomá­nyos dolgozat, újságcikk. Tábo­rokat rendezünk a természetvé­delmi területekén, a székházunk­ban pedig évente öt-hatezer isko­lás fordul meg, akik itt tartják nálunk egy-egy biológiaóráju­kat. Munkánk elismerése, hogy a Nemzetközi Természetvédelmi Unió Nevelési Bizottsága J.986- ban nálunk tartja világkongresz- szusát. — Az első évtized tehát az ala­pozás jegyében telt el. Mik a főbb célkitűzéseik a jövőre? — Az 1982-es Természetvédel­mi törvény szellemében szeret­nénk egyre nagyobb földterüle­tet saját kezelésbe venni. Olyan részekre gondolunk, amelyen a mezőgazdaság nem tud felmutat­ni jelentős eredményt. Tovább folytatjuk a vízrendezést is: a természetes vizek minden csepp- jéért megharcolunk. A génban­kunk fejlesztését is tervbe vet­tük. Fontos feladat a tájrekonst- ruikció, ami több évtizedes mun­kával lehet csak eredményes. El- tüntetjük a tanyaromokat. Töb­bet törődünk az idegenforgalom fejlesztésével és szeretnénk, ha ■bevételeikből mi is nagyobb arányban részesülhetnénk. Bács- Kiskunban még újabb nyolcezer 'hektárnyi területet szeretnénk védelem alá helyezni. Ha erre a következő öt év alatt nem kerül sor, már hiába minden igyekezet, amit védenénk, eltűnik: fölszánt­ják vagy lecsapolják. — Bár három megyében is, illetékesek, a Kiskunsági Nemze­ti Parkot Bács-Kiskun megyei in­tézményként ismerik az ország­ban. Hogy érzik magukat itt? — A nemzeti park háromne­gyed része Bács-Kiskun megyé­ben van. Tehát meghatározók a kapcsolataink a megyei vezetés­sel, a tudományos társaságokkal és intézményekkel. Az elmúlt tíz év alatt sok problémánk, össze­ütközésünk volt a különböző szervezetekkel, termelőegységek­kel. Nehéz volt elfogadtatni ma­gunkat. Ha a megye vezetői nem álltak volna mellénk — vagyis a természetvédelem ügye mellé — biztos, hogy nem értük volna meg a tizedik születésnapot. Ha egyédül maradnánk a jövőben — hiába ötven törvény vagy száz őr — nem tudnánk eredménye­sen munkálkodni. A természet- védelem ugyanis társadalmi ügy... Farkas P. József * Interjúnk megjelenését kö­vetően — a Kiskunsági Nemzeti Park szakemberei által írt — cikksorozatban mutatjuk be a rezervátumban folyó munkát, és a terület védettebb értékeit. ÁR — RUGALMASSÁG Mit jelez a piac? Stoptáblával nem állhatjuk út­ját az áremelkedésnek. A ter­melők és a kereskedők — a piac törvényei szerint, jogszabályok, és nem utolsósorban önállóságuk keretei között — gazdálkodnak. Kinek többe, kinek kevesebbe kerül egy-egy termék gyártása, illetve forgalmazása. Azonban a fogyasztás oldaláról a piacot érő serkentő hatások gyengítése semmiképpen sem kívánatos, ugyanis ez esetben a vevők húz­zák a rövidebbet. Szélesebb kprű kitekintést fel­tételez a gazdasági életre min­den termelői és kereskedelmi ár- intézkedés. Mint március 20-i, „Áreltérítők” című cikkünk is tanúsítja, vannak példák a piac értékítéletének, árszabályozó sze­repének megnyilvánulására. Mint olvasóink emlékezhetnek rá, egy­hetes „próbaidő” után a Konzum Kereskedelmi Vállalat bajai üz­leteiben a tájjellegű kenyér maxi­mált, 13 forintos kilogrammon­kénti fogyasztói áráról kénytele­nek voltak visszatérni a koráb­bi, 12 forintra. Panaszkodnak egyes forgalma­zók, hogy üzleteikben ezt sem ve­szik, azt sem veszik a kívánt RÁDIÓJEGYZET Az Akadémia körúti, múlt va­sárnapi tűzvész valószínűleg még hosszú ideig foglalkoztatja a köz­véleményt: így van ez minden szenzációval, s még inkább, ha sok-sok ezer ember volt közvet­len szemtanúja a történteknek. A rádió népszerű politikai maga­zinja, a 168 óra igen jól tette, ami­kor műsorába iktatta 20 perces riportját a tűzről. Megszólalt Gárdái László mikrofonja előtt Bíró Mária, aki öt kisgyerek megmentésének volt főszereplője (e helyt írjuk meg, több olvasónk kifejezett kívánságára: a 10. eme­leten nem szülői felelőtlenségből maradtak egyedül a gyerekek, ha­nem mert anyjuk telefonálni sie­tett, ám vissza — épp a tűz miatt — már nem tudott menni), s el­mondta azt, amit ő érzett, látott és tapasztalt. Ö úgy minősítette a tűzoltók munkáját :, „^ggrgncsét- lenkedtek”. Szót kapott Tímár István alez­redes, a Tűzoltóság Országos Pa­rancsnoksága tűzmegelőzési osz­tályvezetője is, aki Bíró Máriát rövid úton megpróbálta lesöpörni a színről. „Nem egészen szabad a mértékben. A kecskeméti Dobó körúti UNIVER ABC-ben példár ul — úgymond — csalogató fi­nomságként kínálják az Alföld Szakszövetkezet kandírozott do­bozos gyümölcseit. Egyfelől jó érzés megyei termékkel találkoz­ni az üzletben, viszont fhásfelől kesernyésen állapítjuk meg: a 30 dekagrammos áru, noha díszdo­bozos csomagolású, 69 forintos árával keresletben irdatlan tá­volságra elmarad a kelendőbb cikkek mögött. „Közkedveltebb lenne, ha olcsóbban adnánk” — így az áruházigazgató a még kós­tolónak is igen drága gyümölcs­ről. A gyártó, azt gyanítva, hogy a kispénzűek kevesebbel is be­érik, negyedkilogrammos 1 töltő­súllyal akar kísérletezni. Míg néhol az árpumpát rutino­san nyomnák a vevők nem kis megrökönyödésére, vannak olyan termelők, sőt forgalmazók is, akik józanabbul — reálisabban — íté­lik meg lehetőségeiket és érde­keiket. Példaként a szegedi Tisza Füszért Vállalat kecskeméti rak­tárházának legutóbbi kétnapos árubemutatóját és vásárát em­lítjük. Azon tízmillió forint ér­tékben kínáltak kiskereskedelmi szemtanúk elbeszélését ilyen esetben tényszerűnek venni — mondta, majd megnyugtatásul hozzátette: — A tűzoltók begya­korlott módon jártak el.” Elmond­ta továbbá — azzal kapcsolat­ban, hogy egy tűzcsap eltört —, hogy „ezek a földalatti tűzcsa­pok száz éve funkcionálnak”, amiben csupán az a bökkenő, hogy Kecskemét legrégebbi szé- chenyivárosi lakásai, közművei sincsenek meg húsz évesek, nem beszélve azokról, amelyekben a tűz ütött ki. A nagylétra működését Tímár István alezredes „biztonságosnak” nevezte, a riporternek azt a köz­bevetését pedig, amely a tízper­ces zavarra utalt, „tévedésnek”. Sorolhatnám tovább, miket mon­dott még a tűzmegelőzési osztály- vezető. Aki ott volt a helyszínen múlt vasárnap — nem számol­tam, de lehettünk vagy hatezren — azok jól tudják, mit gondol­janak e szavak valóságtartalmá­ról. Jómagam már csak azért is za­varban vagyok, s azért sem ér­tem Tímár István tűzoltó alezre­forgalmazóknak különféle kon- zerveket, kozmetikai és testápoló­szereket, száraztésztát és egyebe­ket — 30 százalékkal olcsóbban. Megtört a jég? Ilyet is megen­gedhet magának némelyik vál­lalat? Igen — válaszolhatnánk, akár helyettük is —, hiszen ők gazdálkodnak készleteikkel, ők tudják, mit lehet, mit érdemes piacra vinni kedvezményesen. Az áruknak melyik az a csoport­ja, amelynek az értékesítésével mindenki: a termelők, a kereske­delem és a fogyasztó is jól jár? Mi ez, ha nem a változó piaci helyzethez való rugalmas alkal­mazkodás ? Szabad-e üresjáratban hagyni azt a piaci hatást, amely a vá­sárlók részéről a termelőket és a forgalmazókat az eddiginél jobb, hatékonyabb munkára és a tény­leges költségekhez közelebb ke­rülő árak megállapítására bírja? Semmiképpen sem. Jóllehet stop­táblával nem állhatjuk útját az áremelkedésnek, és vannak indo­kolt, szükséges árváltozások is, azonban egy részük elkerülhető — vagy legalább csökkenthető —, ha a piaci keresleti—kínálati vi­szonyok kiteljesedésére és az ár- szabályozásra a fogyasztói oldal jelzései mind erőteljesebben hat­nak, Kohl Antal dest, mert olyan tényeket vont kétségbe, amiket ő maga is jól1 is­mert, tudott. Ha máshonnan nem, hát éPPen tőlem: a dr. Lengyel László megyei parancsnokkal ké­szített interjút a megjelenés előtt — telefonon — neki kellett beol­vasni; a Petőfi Népe április 2-i számában közölt Pokoli lépcsőház? című írást tehát már április 1-én délután ismerte. Nem ismerérh azokat az oko­kat, amelyek arra késztették Tí­már Istvánt, hogy azt nyilatkoz­za a 168 óra riporterének, amit nyilatkozott. Azt viszont tudom, 'hogy a tűzesetből csak akkor le­het levonni az érvényes tanulsá­gokat, csakis abban az esetben lehet elkerülni hasonló katasztró­fákat, ha a tényekkel nézünk szembe, azokat elemezzük. Sen­ki nem haragszik a tűzoltókra: hi­szen biztonságunkat ezentúl is ők vigyázzák; szeretnénk, ha megfelelő fölszereléssel szállhat­nának szembe az elemekkel. A továbblépéshez azonban a tények tisztelete fölöttébb kívá­natos ... Ballal József A tények tiszteletéről Vetőmag nagy tételben Csaknem tizenötezer ton­na vetőmagot szállít fel­használóinak a Vetőmag­termeltető és Értékesítő Vállalat Magyarországi Központjának káli vető­magtisztító és borsóhán- toló üzeme. A TÁRGYALÓTEREMBŐL Szalonnát, konyhakéssel A történet szereplőit jó testvér­ként tartották számon Kerekegy­házán. Együtt mentek napszámos munkát végezni és a kapott élel­met italt megosztották egymás­sal. Jakab László, az ügy vádlott­ja csendesebb myugodtabb. ki­egyensúlyozottabb természetű volt, mint az öccse. Gusztávjal- koholizmusa miatt is, gyakran kiabált, veszekedett másokkal. Néhány alkalommal ugyan ők ketten is összevesztek, de utána pillanatok alatt elfelejtették a sé­relmüket. Ha László úgy látta, hogy az öccse nagyon ittas, elsza­ladt előle. Viszont Gusztáv ilyen­kor kiabált utána, s nemegyszer „magtalannak” nevezte, arra cé­lozva, hogy nincs gyermeke. Tavaly szeptember 21-én dél­előtt az udvari diófáról verték le közösen a termést. A diót ezután a szomszédban eladták, majd bort vettek az árán. László késő dél­után a faluban is járt. ahol a rokonaival benézett a kocsmába. Míg a többiek az italbolt után a mozit választották időtöltési he­lyül. László úgy döntött, inkább hazamegy. Amint hazaért, azon. nal látta hogy testvére erősen ittas. (Utóbb a vizsgálat igen sú­lyos. 4,53 ezrelék véralkohol-kon- centrációt állapított meg.) Perce­ken belül kitört közöttük a vihar majd László végső érvként távo­zásra szólította , fel Gusztávot, ö viszont azt hangoztatta, hogy ne­ki is joga van a lakáshoz, hiszen az a szüleik tulajdona volt. Köz­ben László nekiállt vacsorázni. A tűzhely mellett állva szalonnát kezdett falatozni egy fanyelű konyhakéssel. Az ajtóban álló testvére ezalatt — békülékenyen — lopni hívta, dé sikertelenül. Kívülről az ajtófélfának tá­maszkodva Gusztáv erre sérteget­ni kezdte a bátyját. Azt kiabálta, hogy „nyalizik” a munkaadójá­nak majd újból felhozta,; hogy „magtalan”. A nem éppen hizel- gő szónoklat hatására Lászlót el­öntötte a méreg. A kezében tar­tott szúrószerszámot úgy bele­vágta a falba, hogy a kés menten kettétört. Becsapta az ajtót az öccse orra előtt, majd betámasz­totta egy seprőnyéllel. Ezután a konyhakredenc-ből elővett egy másik kést és folytatta az evésig A következő . pillanatban nagy robajjal kivágódott az ajtó. s mö­götte ott állt a feldühödött Gusz­táv. kezében egy csukott bicská­val. Üvöltve" fenyegetni kezdte a, bátyját: „mindjárt kieresztem a beledet”. Ezután már László sem tudott határt szabni az indulatai­nak. Tehetetlen dühében bele. szúrta a kést öccse mellkasába, aki ettől hátratántorodott. majd elterült a földön. • A rémisztő tett után László át-j botorkált a szomszédban lakó J-; J.-hez, akinek elmondta, mi tör­tént. Amikor a körzeti orvos megérkezett, már csak a halál beálltát tudta megállapítani. A gyilkosság miatt kétségbeesett László erre menekülni kezdett. A következményektől való félelmé­ben bevette magát a közeli 10 holdas kukoricásba, ahonnan csak a hajnali órákban jött elő. A bíróság bizonyítottnak látta, hogy Jakab László emberölés bűntettét követte el. Ezért őt 10 év börtönben letöltendő szabad, ságvesztésre, és 10' év közügyek­től való eltiltásra ítélte, egyben elrendelte — alkoholista életmód­ja miatt — kényszergyőgyítását is. A büntetés kiszabásánál a bíró­ság enyhítő körülményként érté­kelte. hogy az elkövető a bűnös, ségére is kiterjedő beismerő val­lomást tett, s egyben nagyfokú megbánást tanúsított az egész el­járás folyamán. Ugyancsak javá­ra szólt a sértett provokatív ma­gatartása, valamint az a tény. hogy Jakab László enyhe fokban gyengeelméjű. Terhére értékelte a bíróság azt. hogy korábban már volt büntetve emberölés büntet­telek kísérlete miatt, s az eset­ben is hozzátartozója — élettár­sa — sérelmére követte el a bűn- cselekményt. Az ítélet jogerős. Tuza Béla

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents