Petőfi Népe, 1985. április (40. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-30 / 100. szám
TÖRVÉNYBE FOGLALVA Feltámad a technikusképzés Baján a Bányai Júlia kereskedelmi és a kertészeti, Kecskeméten a Berkes Ferenc kereskedelmi, Kalocsán, Kiskunhalason és Kiskunfélegyházán mezőgazdasági technikum működött annak idején. Az 1970—71-es tanévben végzett az utolsó két osztály Kalocsán és Halason, s ezzel, mint mindenütt az országban, megszűnt az iskolarendszerű technikusképzés. Nem üres, de betöltetlen Nincs elég középfokú műszaki szakember. Kevés a technikus, aki a kapcsot jelenti a szakmunkások és az üzemmérnökök, mérnökök között. Ezt a termelésirányító posztot — hol, milyen lehetőségek adódnak — vagy mérnökök, vagy betanított szellemi munkások foglalják el. Egyik sem szerencsés megoldás, hiszen vagy leértékelik az alkotómunkára, kutatásra, tervezésre kiképzett felsőfokú végzettségűeket, vagy szakképzetleneket alkalmaznak. Márpedig a jól felkészült technikusok iránt egyre nő a kereslet. A technikumok megszüntetése után maradt az úgynevezett tanfolyami képzés, amely távolról sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az elsősorban szakközépiskolai érettségivel rendelkezők a szaktárcák által kijelölt iskolákban végezhették el ezeket a tanfolyamokat. Az oklevél megszerzése után azonban jó részük továbbra is szakmunkásként dolgozik, mivel igy anyagilag sokkal jobban jár. A termelőüzemek 9ürgető igénye megkövetelte, hogy a helyzeten változtassanak. Nem véletlen tehát, hogy az érdekeltek örömmel nyugtázták: a most elfogadott oktatási törvény ismét bevezette az iskolarendszerű technikusképzést. Természetesen nem a hajdani , négyéves technikum egy az egyben történő visszaállításáról van szó. Hanem miről is? Döntés másodikban Az első két évben a szakközépiskolaival közös alapozású képzésben részesülnek a tanulók, attól függetlenül, hogy végül technikusi vagy szakközépiskolai ágon szándékoznak befejezni tanulmányaikat. A közismereti tárgyak tanítása mellett ez idő alatt is folyik a szakmunkás- és a technikusképzés követelményeit egyaránt kielégítő szakmai 'gyakorlati oktatás. A 'második év vége előtt — április 15-ig — kell a hallgatóknak nyilatkozni, hogy a szakközépiskolai avagy a technikusi ágon óhajtanak-e tovább tanulni. Akik az utóbbit választják, alapvizsgát tesznek, s ennek eredménye alapján az iskola igazgatója dönti el, hogyan tovább. Az ötödik évben — mert az új technikusképzés ötéves lesz — csak szakmai, elméleti és gyakorlati oktatáson vesznek részt a tanulók. A műszaki szakközépiskolákban érettségizett felnőttek egyéves levelező tagozaton szerezhetnek oklevelet, ilyen típusú oktatás 1984 szeptembere óta folyik a bajai Tóth Kálmán Szakközépiskolában. Ősztől nappalin A nappali tagozatos képzést 1985 szeptemberétől vezetik be ott, ahol ehhez megvannak a feltételek. Bács-Kiakun megyében jelenleg két ilyen intézmény van. A bajai Tóth Kálmán Szakközépiskola, ahol települési vizgazdálkodó és területi vízgazdálkodó tagozaton lehet majd tanulni. A kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Szakközépiskolában a mechanikai szakmacsoporton belül .gépszerelő- és karbantartó-, gép- és készülékszerkesztö, valamint gépgyártás-technológiai ágazat lesz. E két iskolán kívül még háromban látnak lehetőséget a technikus- képzés bevezetésére, mégpedig mezőgazdasági ágazatban. Várhatóan 1986-tól » kiskőrösi Petőfi Sándor Kertészeti Szakközépiskolában kertész, a halasi II. Rákócziban mezőgazdasági gépész, a kalocsai Dózsa Györgyben állattenyésztő és állategészségügyi, valamint növénytermesztő és növényvédelmi szakot indítanak. Természetesen a jövőben más iskolák is számításba jöhetnek, mint például az idén Kecskeméten nyíló építőipari szakközépiskola. Kormos Emese MŰVELŐDÉS • IRO KECSKEMÉTI MÁJUS ELSEJÉK „A szocializmus forró vágyakozása PARASZTBÚTOROK, ÓNEDÉNYEK, BOROSKANCSÓK Gazdagodik a Bozsó-gyűjtemény MM mm „Örömmel adom át szülővárosomnak, Kecskemétnek és mindenkinek szerény gyűjteményemet. Leljenek nézésében annyi gyönyörűséget, mint amennyit én leltem gyűjtésében” — ezekkel a mondatokkal kezdődik az az adományozó levél, amelyet Bozsó János festőművész írt, s amellyel városára testálta a Közép-Európában egyedül álló, ritkaságokat rejtő műgyűjteményét. A kecskeméti Klapka-házban, az állandó kiállítás megnyitása — 1979 nyara — óta közel kétszázezer látogató fordult meg. A múzeum népszerűségét, megbecsülését bizonyítja, hogy kiemelten szerepel a külföldiek számára készült kecskeméti prospektusokban. Sőt nem ritka az olyan vendég, aki kizárólag a gyűjtemény.kerámiáinak, szakrális műtárgyainak megtekintéséért érkezik a városba. Jó hír, hogy a megnyitás óta is több száz műtárggyal gazdagodott az Impozáns gyűjtemény. A kecskeméti Városi Tanács illetékeseinek, valamint az adományozó művésznek azon kell gondolkodni, hogy — ha teljességében ki akarják állítani az anyagot — miként bővítsék a XVII. században épült műemlék lakóházat és a hozzá kapcsolódó ki- állítótermeket ? — Látogató van bővén— mond- j® Loránd Klára muzeológus, a gyűjtemény vezető munkatársa. — Ez persze annak is köszönhető, hogy jó kapcsolatban vagyunk az utazási irodákkal, az idegen- forgalmi hivatallal és az iskolákkal. Örömünkre szolgál, hogy a kecskemétiek — akik talán már régebben jártak az intézményben — szívesen kalauzolják el ide vendégeiket, barátaikat. — A gyűjteményünkről 1982- ben jelent meg egy reprezentatív katalógus magyar és német nyelven, amely remek fotókkal mutatja be legértékesebb műtárgyainkat. Rövidesen újabb négy nyelven publikálunk múzeumi vezetőt. Nagy az igény ezekre, hiszen a tavalyi húszezer látogatónak körülbelül egyharmada külföldi turista volt. Ügy látjuk mert vendégeink keresik — időszerű lenne egy nagyobb, alaposabb monográfiajellegű elemző munkát is közreadni, amely részletesen is bemutatná a nálunk őrzött ertekeket és bővebben szólna Bozso János munkásságáról is. r — A gyűjteményt folyamatosan bővítjük, gazdagítjuk — veszi át a szót Bozsó János. Ezek művészettörténeti szempontból az anyag újraértékelését teszik szükségessé. Ma is folyamatosan vásárolok, vásárolunk műtárgyat, régiséget. Szívesen fogadunk tehat mindenkit, akik ilyen ügyben” kopogtatnak a Klapka-ház kapuján. Sajnos, gyűjtés szempontjából az utolsó óra legutolsó másodperceiben járunk. Népi kerámiakincsünk még fellelhető darabjaiból, valamint a magyar és az erdélyi szász ötvösműhelyek 'kallódó értékei közül azért mostanában is ráakadtunk néhányra. Gyűjtőktől, műkereskedőktől és laikus „felfedezőktől” jutott a gyűjteményünkbe több igen ritka és rendkívül értékes műtárgy, melyeknek vizsgálata, restaurálása, leltározása és mu- zeológiai leírása jelenleg is tart. Rövidesen felújítjuk a múzeumot, s ezt követően szeretnénk egy külön kiállításon is bemutatni az újabb darabokat. Hogy mire vagyok a legbüszkébb? Talán a bútorokra. Már megtekinthető a kiállításon egy . Dunántúlról származó paraszt barokk edényes sarokszekrény. Nagyon szép! Szintén kihelyeztük a XVIII. századi, copf stílusú intarziás tabemákulumot (írószekrényt), amely néhány hónappal ezelőtt került hozzánk. Említésre méltó — a többi között — a XVIII. századból való asztalosremek: a rokokó ruhásszekrény. A kisebb méretű műtárgyak közül a legértékesebb a néhány hete vásárolt XVI. századi erdélyi ötvösmunka: egy gazdagon cizellált, aranyozott ezüsttel díszített kókuszdiókupa. Értékesek a XVII. századi református istentiszteleti ónedényeink, és késő habán tálaink, kancsóink. Szépek az erdélyi szász boroskancsók (XVII. század) és a német műhelyekből származó ónfödeles söröskupák (XVIII. század). Sok másféle tárgy is hozzánk került, köztük egy bronz harang, Jászszentlász- lóról. A régiségek szerelmese vágyóik és ez nem múló szenvedély. Gyűjtök, amíg. élek... F. P. J. • XVII. századi erdélyi cserép- kancsót mutat a gyűjtő Bozsó János. (Straszer András felvétele) Rádió, televízió, modern hírközlő eszközök nélkül is gyorsan szétfutott a hír a világban: 1890-től a munkások minden országban és minden városban egyidejűleg megünneplik a munkát, felvonulásokkal, gyűlésekkel, közös szórakozással 'kifejezik összetartozásukat. Már az első évben vezércikkel méltatta a kezdeményezést a Kecskeméti Lapok. A szerző azonban úgy vélte, hogy „Nálunk, viszonyaink között a munkás-kérdésnek nincs értelme.” A Kecskemét 1892-es cikkében a párizsi felhívás sikerét elemezte. „Ki hitte volna még néhány év előtt is, hogy a költők által oly sokszor dicsőített legszebb tavaszi hónapnak, májusnak elseje ily rövid idő múlva kínos aggodalommal, sőt, rettegéssel fogja eltölteni ’a népek szeretetétől övezett' felséges uralkodókat és hatalmas minisztereiket... még máig sem vették észre vagy nem akarják megérteni, hogy a kóros tünet valódi oka az általános elégedetlenség”. Magyarországon — a Kecskemét szerint — ostoba módon megtiltották a felvonulásokat, a gyülekezést, noha még csekély létszámúak a mun- •kásszervezetek. Keményen bírálta a kecskeméti rendőrfőkapitányt az elrendelt fegyveres készültségért. Mivel a várostól kapja fizetését, városi érdekeket kellene szolgálnia, és nem ilyen elhibázott országos rendeleteket. 1900 tavaszán már a hatóság sem akadályozta a nyilvános érzelemkinyilvánítást. Weither Dániel, volt főszerkesztőnk kérésére Hajnal József idézte fel az első kecskeméti felvonulást. A Liliom és a Klapka utca közötti kis térről indult a menet reggel 9 órakor. „Az embereknek már a gyülekezőhelyen szemet szúrt a kis had. Hétköznap révén nem tudták mire vélni az ünneplő ruhát, a lányok kezében a nagy orgonacsokrokat és különösen nem értették, hogy mit akarunk azzal a kis vörös zászlóval. S mikor kibomlott a vörös zászló, Csibra Jó- . zsef jó magasra tartotta, hogy hadd lássák, hadd fodrozza a szél I a fénylő selymet), Már mind a tizenhatan együtt voltunk, a zászlótartó az élre állt, mögéje párosával felsorakozva a Műkert felé vettük az utunkat. Az álmos és reménytelenül kínlódó város mit sem sejtett és magunk sem tudtunk arról, hogy egy nagy történelmi út kezdetén vagyunk. (Petőfi Népe 1961. április 30.) □ □ □ A munkásság tíz százaléka már szakszervezetekben tömörült) amikor a katonai kérdések miatt zaklatott országban kibontakozott az elnyomott osztályok bérharca is. 1904-ben — mint a Népszava tudósításában olvasható — „hatalmas népgyűlés volt. Berényi Pál üdvözölte a jelenlevőket és szép beszédben méltatta május elsejének jelentőségét.” Szavalatokkal, énekszámokkal, a munkás dalárda műsorával szórakoztatták az ünneplőket. A Kecskeméti Lapok megnyugtatta az óvatos polgárságot. A piros jelEZERFEJŰ CÉZÁR V onulunk május elsején. Együtt. Visz bennünket a közös élmény. Ilyenkor, amikor tavaszi hangulatú utcákon kivonul a nép, mindig jelentkezik a kérdés: mi formaija eggyé sok ezer, sok tízezer ember hangulatát? Megmagyarázta-e már a tudomány, hogy mi az a kiegyenlítő erő, ami a tömeget, az „ezerfejű cézáp-t” egyakaratúvá vonja össze, hacsak néhány órára is ? Meg lehet-e fogalmazni a közösségi élményt érzékletesen, világosan, mégis tudományosan ? Igen, megfogalmazták már. Mégpedig kicsit büszkék is lehetünk, mert aki a tudománynak ezt a kérdését megválaszolta, éppen magyar: Mérei Ferenc professzor. Közel két évtizeddel ezelőtt ő írta meg az Együttes élmény című tanulmányikötetét, az első ilyet a magyar tudományban, de a nemzetközi tudományos életben is az elsők közötti művet. Értékét tekintve pedig a legjobbat. Hiszen az alapkérdésre mindenképpen ő adta a legpontosabb feleleteket. Mit mondhat ez a tudományos mű egy május elsejei tömegélményről? — Hiszen Mérei Ferenc: Az együttes élmény című kötete nem egyfajta tömegélményt vizsgál, hanem ennek az élménynek az egyetemes megfogalmazására törekszik. A színházi, a mozibeli, a labdarúgó-mérkőzésen, az orvosi rendelő várószobájában, értekezleten, tömeggyűlésen levő kisebb-navénnyel gomblyukukban, a nemzetköziséget éltető kétkeziek „a népgyülés befejezése után körmenetet tartottak és kivonultak a Műkertbe. A rendőrhatóság minden intézkedést megtett az esetleges zavargások elfojtására". A Népszava 1905. május 7-én tudatta: „A kecskeméti munkások május elsején délután 3 órakor népgyűlést rendeztek a Főiskola téren, amelyen 2000 munkás vett részt. A gyűlés színhelyéről jelzőtáblák használata mellett a város főutcáján négyes sorokban vonultak föl a városi vigadóba, ahol májusi ünnepet rendeztek. Egész nap meglátszott a városon a munkásság ünneplése és mindössze néhány magáról megfeledkezett bérrabszolga rontotta itt-ott az ünnep egységét.” A helyi lapok is elismerték, hogy „a szocialisták dicséretes rendben ünnepeltek". A mélyülő belpolitikai válság, a már-már forradalmi helyzet következtében 1906-ban a lakosság széles rétegei előtt kibontakoztak a munkásmozgalom távlatai. Jól érzékelte Kováts Andor (az első igazi kecskeméti újságíró, Kovács Pál jogakadémiai tanár fia): „Nem messze a kor, amidőn ebből a dalból harci riadó lesz és május elsejéből új július 14-e. De még nem jött el ennek ideje." A Függetlenség, a Kecskemét, a Kecskeméti Lapok, a Kecskeméti Polgár egyaránt beszámolt a vörös májusról. „Mintegy ezren gyűltek össze, azonkívül óriási közönség. Horváth Ambrus nyomdászsegéd okos, mérsékelt hangon tartott beszédet, majd pedig zászlók és jelvények alatt, négyes sorokban, szakcsoportonként kivonultak a Széchenyi térről a Vigadóba. A Körösi utcán francia szabadságdalokat énekeltek. A rend és a nyugalom példás volt”, állapította meg a Függetlenség. Gúnyolódva közölte 1907. április 30-án a Kecskeméti Lapok: „Május elsején bizonyára sok borostás ember fog az utcán szaladgálni: aki pokolba kívánja a világmegváltó szocialistákat, minden ünnepükkel egyetemben." A lakosság többsége azonban megértette, hogy miért nyilvánították munkaszüneti napnak „a munkások ünnepét." A szerkesztőség is meghátrálásra kényszerült. Az együttes élmény gyobb embercsoportok — mindezek egyaránt benne vannak a vizsgálódási fénykörében. Vizsgálódásának kiindulási helyzete: azonos időben és azonos helyen nagyobb számú ember van együtt. Más-más képességű, kultúrájú, hangulatú, befolyásoltságú tömeg. Ezerfejű Cézár. Volt ugyan már egy jelentős kutató a tudománytörténetben: Gustave Le Bon, aki A tömegek lélektana című könyvében megvilágította ezt a kérdéskört. A francia szerzőnek a századfordulón megjelent munkája már alapkönyv lett a társadalomtudományokban. Különösen a jogtudományok praktikus leágazásai, például a választási gyűlés, a bírósági tárgyalóterem gyakorlatával foglalkozó közjog és perjog — mai szocialista szóhasználattal élve: államjog és eljárási jog, — használták szívesen. De végső következtetése, alaptétele rendkívül leegyszerűsített tétel volt: az értelem, érzelem és akarat hármas egységéből álló emberi személyiség a tömegben elveszti értelmét és akaratát, s csupán érzelmei irányítják. Tudományos kérdésekben igen veszélyes a leegyszerűsítés. MégMájus elseje című vezércikkükben így lelkesedtek: „Fölemelő a világ proletárjainak az együttérzés csodálatos megnyilatkozása. Május elsején, a csodaszép május elsején szünetel az egész világon az ipari munka." Az 1907- es Kecskeméti Nagy Képes Naptár biztos volt abban, hogy csak a késő jövő érti meg a vörös május eszméit, „de hogy uralomra jutásuk el nem marad, abban ki merne kételkedni." Hazafias szocialisták címmel helyeselte a Függetlenség cikkírója 1908-ban, hogy a nemzetközinek tartott munkásság ünnepén a magyar ipar fejlesztéséről beszélt a szónok. A kétkeziek oktatását, kulturálódását sürgető Horváth Ambrus felelősséggel figyelmeztette a dolgozók iskolázatlanságát csúfolókat: „Lehet, hogy a piros lobogók alatt tüntető munkások százezrei ma még a kor műve- letlenségének az áldozatai, de ők már látják a jövő hajnalhasadását”. □ □ □ Tóth László szervezte az 1919- es tavaszi ünnepséget. Reggel cigány- és fúvószenekarok ébresztették a város lakosságát. A gyülekezőhelyeken fölkért szónokok méltatták az üdíi^p'etf. A színpompás menet fölött repülők köröztek, a kisdiákok kezükben Ady Endre A proletárfiú versével vonultak. A moziban ingyenes előadásokat rendeztek. A' Széktói pályára népünnepélyre hívták a lakosságot. A színházi díszelőadáson Tóth László mondott ünnepi beszédet. A Magyar Alföld In- népi számában dr. Lőwy Ödön ismertette a május elseje történetét. Pontosan látta: a magyar munkásmozgalom egyrészt a termelés fejlesztéséért, másrészt • munkások szabadságáért küzdött. „A Május 1. ünnepe tele volt mindenféle szociálpolitikai vonatkozásokkal, de igazán a szocializmus forró vágyakozása hatotta át". □ □ □ Még három évtized sem telt el a Kecskeméti Lapok kinyilatkoztatása óta: „Nálunk, viszonyaink között a munkáskérdésnek nince értelme.” , i Heltal Nándor is, az átlagember érdeklődési szintjén leegyszerűsíthető a Le Bon és Mérei Ferenc közötti fejlődési ív. Nevezetesen abban a többletben, ami Mérei munkájából kitűnik: a kisebb csoportban vagy nagyobb tömegben tartózkodó egyén akaratát és értelmét nem veszíti el, csupán a környezet korlátozhatja azt. A?^égyedü- linek vélt érzelmi vonást nem lehet túlértékelni. Azért nem, mert a csoportban, tömegben húzóerővel bírnak az erősebb egyéniségek, s azok értelme, akarata — a pillanatnyi érzelmi szálon ugyan, — de értelmileg is befolyásolják a környezetet. A végletekig leegyszerűsített ez a gondolatsor, tudományos kérdésben szinte már a lehetőség határáig lényegit. Mégis, megmarad az együttes élményről alkotott felfogás magja. Május elsején tízezrek vonulnak, — együtt. Határozott, tudatos egyéniségek is, egyszerűen gondolkodó emberek is. Május elsején,, a munkának, életünk biztosítékának ünnepén sajátos tudományos boncolás ellenére, — szétboncolhatatlanul együtt. Sokféle lömeghatást leírt már a történelem, de a május elsejei felvonulásokra az egység a jellemző. Ilyenkor a tömegek nem választhatók szét. Ez a történelemben a május elsejék — akár viharosan, akár okosan, csendesen vonuló tömegeinek — sajátos jelentősége. A népegység élménye, i F. D. ZELK ZOLTÁN Kőtörők Alkonyattájt, hazafelé már a nagy völgybe értem; a bányában, a kötörő parasztokat néztem. Számolgattam, hányszor lendül egy perc alatt karjuk, hányszor sebzi a fölcsapó kősörét az arcuk? Húszszor tán... egy óra alatt egyezerkétszázszor... Alkonyodik. S ők dolgoznak reggel hét órától. Ezerkétszáz ... Hány ezer is tizenkétszer annyi? Eltűnődtem: tudhatnák-e ők még simogatni, puha kézzel érinteni asszony-, gyermek-arcot? Vagy úgy megszokta karjuk már a sújtást, a harcot, hogy csak ütnének örökkön. Álltam még tűnődve. Puha zápor — este ömlött a fákra, a völgybe. (A költő kiadatlan verse, 1937.)
