Petőfi Népe, 1985. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-25 / 20. szám
KELENDŐ, AMI SZÉP, ÍZLÉSES Több festészeti bemutató a Képcsarnoknál A Képcsarnok Vállalat kecskeméti bemutatótermében az elmúlt esztendőben mintegy ötmillió forint volt az árbevétel — tájékoztatott Nusser Elemérné üzletvezető. Főképp iparművészeti tárgyak találták gazdára, minden darab kelendő, ami szép, ízléses. A törzsvevők gyakran előjegyeztetik azokat a zsűrizett alkotásokat, amelyekkel lakásukat szebbé, hangulatosabbá akarják tenni. Nincsenek különleges igényeik a kecskemétieknek, ha csak a márványasztalra álhftozóké nem az. Ezekét a rendeléseket is teljesíteni tudják. Tavaly Bozsó János festőművész kiállítását rendezték meg a kecskeméti Képcsarnokban, rajta kívül bemutatkozott még Kovács Nagy lra, Dobro- vics Ferenc festőművész, Bana Károly iparművész. Gíatz Árpád bűtorait, Pogány Judit esztétikus világítótesteit, Gönczi András pedig textilmunkálit tárta 'közszemlére. Az elmúlt évben több iparművész kapott lehetőséget, viszont az idén fordított lesz a helyzet. Áprilisban Hajós Hollandi Éva, májusban Vágó Magda, szeptemberben Bóka Dezső, októberben pedig Hévízi Éva festményeit láthatjuk és vehetjük meg. Pannonhalmi Zsuzsa keramikus és Takács Judit texti'ltervező június 6. és 15. között állít ki Kecskeméten . A Képcsarnok helyi bemutatótermének vezetője élhet azzal a lehetőséggel, hogy felkér művészeket a vállalat központján keresztül. Azokat az alkotókat hívhatja meg, akiknek munkáit kedvelik a vásárlók. Így tervezik Kecskeméten, hogy Bozsó János és Fodor József festőművészek képeit ismét NEM FOGADTÁK EL A BESZÁMOLÓT KlSZ-programok tavaszra • Csáti Gábor: Fából faragott tál. kiállítják. Ami űj a Képcsarnok tevékenységében: kísérleti jelleggel az országban található öt-hat üzletben — köztük a kecskemétiben — bevezették a nyereségérdekeltséget. Nagyobb teret kapnak az árubeszerzésre, de a. továbbiakban is csak zsűrizett darabokkal kereskedhetnek. UfJ=i-l=U»W51 Negyven évvel ezelőtt, 194S. január 25-én jelent meg az Ideiglenes Nemzeti Kormány 81/1945. számú rendelete a háborús bűnösök felelősségre vonására hivatott népbíróságok létrehozásáról. Már 1944 végén, az ország felszabadított területein felmerült az az igény, hogy a Magyarországot katasztrofális háborús kalandba belevivő, továbbá a fajüldözést kezdeményező, illetve kiszolgáló felelős személyeket büntetőjogilag is felelősségre vonhassák, s kiszabhassák rájuk a háborús és népellenes tetteikkel kiérdemelt jogos büntetéseket. A debreceni Ideiglenes Kormány igazságügyminisztériumában dolgozták ki — konzultálva a demokratikus pártok vezetőivel — ennek a külön- bíróságnak a jogi intézményét, amely azután a kővetkező években főként a háborús és népellenes bűncselekményük vádjával bíróság elé állított személyek ügyeit tárgyalta. Az első népbi- rósági tárgyalást egyébként február 3-án tartották meg; Budapesten, az Oktogonon két volt keretlegényt kötél általi halálra ítéltek és kivégeztek. A népbíróság a hivatásos bíróból, mint tanácsvezetőből, és a politikai pártokat iképviselő laikus bírókból alakult tanácsban ítélkezett. A népbírósági tevékenység egységes elveinek kidolgozására, a gyakorlati alkalmazásuk biztosítására 1945. március 30-án megalakult a Népbíróságok Országos Tanácsa. Orvosmeteorológia A Dél-Skandinávia felett örvénylő ciklon hidegfronttá nyomán megtorpant a felmelegedés. Hazáinkat már csütörtökön elérte a hidegfront. Érkezését, illetve átvonulását megerősödő szél kísérte. Átmenetileg visszatér ugyan az enyhébb idő. de a jövő hét első napjaiban újabb jelentős lehűlésre számíthatunk. Pénteken • hainalbatn általában —1 é* —6 fokira hűl le a levegő, napközben 1—6 fok mellett hózáoorok várhatók; élénk lesz a szél. , A hét végén hajnalban —1 és plusz 4 fok. nappal 1—6 fok várható. A jövő hét elejétől a hajnali lehűlés fokozatosan eléri a —5 és — 9 fokot, a nanoali órákban plusz 4 és —1 fokot és átfutó hózáporokat várhatunk. Az orvosmeteorológus szerint a hidegfront hatása csupán a hét végéin érezhető, jelentősebb biológiai változást azonban nem okoz. A hét eleién a hűvösebb levegő nyugalomba jut. A nagv hőmérsékleti ingadozás, illetve változás miatt azonban — á meghűlések elkerülésére — kellő gondot kell fordítani az öltözködésre. főként a korán munkába Indulóiknak. Erősein csökken az emberi szervezet vitaminkész. lete is. ezért ne feledkezzünk meg pótlásáról sem. Hajók mentőöbölben Nem kevesebb, mint száz különféle vízijármű — kotróhajó, önjáró uszály, elevátor, dereglye —• vendégeskedik kényszerűségből Pilismaróton, a biztonságot nyújtó dunai téli mentőöbölben. Többségük szinte az utolsó pillanatban vetett horgonyt és menekült meg a veszélyt jelentő jégtáblák szétroppantó öleléséből. Tegnap ülést tartott a KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottsága. A testület elfogadta a megyei apparátus 1985-ös első félévi üléstervét, valamint a tavaszi tömegpolitikai rendezvények tervezetét. Ez utóbbiban a többi között a forradalmi ifjúsági napok, a XII. Világifjúsági Találkozó és hazánk felszabadulásának 40. évfordulója ünnepségeit, eseményeit említették meg. A tanácskozás napirendjén Zsam külterületén, január 22-én világítás nélkül parkolt az út jobb oldalán pótkocsis tehergépkocsijával Csóti Lajos (Pusztamérges, II. kér. 47.). Ugyanezen az úton közlekedett szeJamuár 18-ról 19-re virradó éjjel Kecskeméten, az Árpád körút 11. számú ház mögött parkoló 1500-as Lada három darab, FULDA típusú gumival felszerelt kerekét eddig ismeretlen tettes ellopta. Megkezdte a negyedik szerepelt az elmúlt esztendőben lezajlott ifjúsági parlamentek tapasztalatainak ösz- szegzése is. A megyében 1150 munkahelyi és 48 tanintézeti parlamentet rendeztek szeptember 1. és december 31. között. Átfogó értékelést nem könnyű készíteni. Ez ki is derült a tegnapi ülésen, ugyanis a KISZ megyei bizottsága nem fogadta el a • beszámolót. Egy későbbi időpontban újból napirendre kerül ez a téma. mélyautój ával Varga Lajos (Szeged, Fölsóváros 215/b.), aki -járművét nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette, ezért az álló teherautónak ütközött. Varga súlyosan megsérült. kerék leszerelését is, de ebben vállald megzavarta. A rendőrség kéri, hogy akik a bűncselekmény elkövetéséről valamit tudnak, jelentkezzenek a városi rendőrkapitányságon. (Kecskemét, Kossuth tér 3.) (b. t) A legdrágább film Nagy Péternek, az Oroszországot megújító, birodalommá tevő cárnak az életéről forgat négyrészes, összesen tízórás filmsoro. zatot Szuzdalban az NBC, az egyik legnagyobb amerikai televíziós társaság. A Nagy Péter életét bemutató, 26,5 millió dolláros költséggel ké. szülő szuperprodukció lesz a leg. drágább televíziós film. amelyet eddig Nyugaton készítettek. Iga- zi sztárparádé lesz: szereplői között olyan világhirességek vannak, miht Lawrence Olivier, Omar Sharif, Vanessa Redgrave, Lili Palmer, Hanna Schigulla. A címszerepet a Nürnbergi perből, az Altona foglyaiból és sok más világsikerű filmből Magyarországon is jól ismert Maximillian Schell játssza. Bár a film nem koprodukcióé alkotás, szerepel benne több neves szovjet színész is. A forgatáshoz a Gorkij filmstúdió nyújt segítséget az NBC. nek. s a csatajelenetek felvételében részt vesznek a szovjet hadsereg egyes alakulatai. Hétvége a Szórakaténuszban Szombaton délelőtt 10 órától Kókai Rozália népművész lesz a „Mese, mese mátka...” rendezvénysorozat vendége. Gera Klára vezetésével szövést, fonás! tanulhatnak a gyerekek. Délután két órakor kiállítást nyitnak a Ma- gyarlukafai Néprajzi Műhely fiataljainak munkáiból. A pécsi Gu- zsalyas Kör tagjainak, játékkészítőinek és kézműveseinek irányításával zajlik majd a délutáni program. Vasárnap 10-től 13 óráig bábszínház és nemezelés lesz a „gyermekparadicsomban”. Január SS-én, pénteken KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 'Délután 3 óraikor: A KÉTBALKEZES VARÁZSLÓ* Bérletszünet. KELEMEN LASZLÖ KAMARASZÍNHÁZ Nincs előadás. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI központ 10 és M éráikor: HÖH a HO t A Radnóti Színpad gyenmekelöadása. Mesebérlet 1L elóadás. 10 órakor: Szexológiai. szabadeevetem. Testi okok. betegségekre épüld szexuális zavarok. Előadó: dr. Tóth Miklós pszichiáter. Figyelem! A január 26-ra hirdetett Pótszilveszter teohnikai okok miatt az Árpád sörözőben lesz. A jegyek 24-én és 25-én visszaválthatók. Előzetes Január 28-án. szombaton, lil óraikor: Cl róka Bábszínház. MIBŐL LEHET CIRKUSZ? MOZI KECSKEMET Városi mozi: fél 4. háromnegyed 8 és 8 óraikor: BOMBAJO BOKSZOLÓ. Sz.i mb., olasz kalandfilm. Árpád mozi: fé) 4, háromnegyed I és 8 órakor; TŰZHARC. Sz.. mb., angol film. Otthon mozi: nincs előadás. Stúdiómozi: a óraikor: VALAKI KOPOGOTT. Sz., szovjet film. Mesemozi: háromnegyed 8 órakor: BARÁTOM AZ ESERNYŐ. BAJA Kttzpontl mozi: 4. 8 és 8 órakor: SCAPIN FURFAiNGJAl. Sz.. francia film. Uránia mozi: fél 4, fél 8 és fél 8 órakor: KI KÉM. KI NEM KÉM. Sz.. mb., amerikai bűnügyi vígjáték. KISKOROS Petőfi mozi: I órakor: GANDHI I—II. Sz., mb., Indiai—angol film. KISKUNHALAS 4 és 6 óraikor: A VADON SZAVA. Sz., mb., angol kalandfilm. 8 órakor: VARLAK NALAD VACSORÁRA. Sz.. mb., amerikai fllmvlgjáték. tiszakEcske Művelődési ház: 7 órakor: FINO't KIS BORDÉLY. Sz., mb., csehszlovák film. Csak lé éven felülieknek. NAPKÖZBEN vőlk szinte bizonyosra veszik: az egyszer maximumra állított központi fűtést még központilag is nehéz lesz a munkavégzésnek és az egészségnek megfelelően szabályozni! • Kormányzati vezetőik kérték a sajtó munkatársaival való találkozásukkor: igyekezzenek jobb belátásra bírni a túlfűtőket. Mert amennyire ostorozni kéül az alacsony hőfokot, ugyanúgy egészségtelen, gazdaságtalan és tűrhetetlen a 27—28 Celsius-fokos izzasztó meleg ils! Mit tehetünk a normális emberi közérzethez szükséges — 20 fok körüli — hőmérsékletért mi, akiknek a keze nincs rajta a hőszabályzókon? Osalk annyit: átadjuk az „üzenetet"! —kohl— Megyénk az országos sajtóban Óvodai Nevelés, 1984, 12. szám: Losoncz Mihályné—Tövis Ferencné: Óvodapedagógiai Nyári Egyetem (Kecskemét, 1984. június^ 25—30.). Az intézet tanárai az előadásokat ismertetik. — Kiss Györgyi: Költészetünk kegyhelye: Kiskőrös. (A városban rendezett gyermekrajz-kiállításról és az óvónők számára kiirt mesemondó versenyről.) Kóta, 1985. 1. szám: Gáspár Mária ír az Enek-zenekari híradóban a kecskeméti Tudomány és Technika Házában Bárdos Lajos születésének 85. évfordulóján tartott megemlékezésről, és a Kodály-intézet három tanárának kitüntetéséről. — C. Szalai Ágnes: Beszélgetés Einojrani Ravtavaarával. (A zeneszerző Kecskeméten a kortárs finn kórusmuzsikáról tartott előadást.) Képes Cjság, 1985. 4. szám: Eöry Éva: Fürdőkád van elegendő? (A Kecskeméti Zománc- és Kádgyárról.) Kertészet és Szőlészet, 1985. 4. szám: Antalfalvi János: A szőlő és a fejlődését segítő növények. (Kecskeméti szerző írása a Biológiai kertművelés rovatban.) — S. M.: Nemzeti fűszer a fűszerpaprika. (A Kalocsa és a Szeged környéki termesztésről fotókkal illusztrálva.) Ifjúsági Magazin, 1985. 1. szám: KJG-hiradó. (A Nyílt tér rovatban bemutatkozik a 420 éves kecskeméti Katona József Gimnázium.) A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK ÁLLÓ TEHERKOCSINAK ÜTKÖZÖTT Józanul a túlfűtöttségről Olvasom a lapban, hogy az -egyik lakótelepi épületben a plusz 20 Celsius-fok hőmérséklet csak álom. Csupán a felét érzik (mérik) a lakók. Amíg 11 fokra ébrednek, nem -hajlandók fűtési díjat fizetni. Az Alföldi Tüzép Vállalat kecskeméti Fészek Áruházában nemrégiben álmodni sem mertek tizenegy fokról. Mivel a tél felkészületlenül érte az áruházat a fűtési rendszer bekapcsolásának elhúzódása •miatt, 2—4 fokra süllyedt az eladótérben az álom-, azaz a hőhatár. Egyik gyárunk hideg szerelöcsarnökában az igazgató, az ott dolgozók egészségének védelmében, s a termelés folyamatosságáért, nagyobb hatásfokú kazánt helyeztetett üzemibe. Vannak munkahelyek, ahol úrrá tudták lenni a tél okozta nehézségeken — míg másutt még alszanak, a szó szoros értelmében! Némelyik vállalatnál és Intézménynél — nem kivétel ez alól a MÁV jó néhány túlfűtött személykocsija sem — a 26—27 Cel- sius-faktól izzadtam bóbiskolnak a dolgozók, az alkalmazottak. Ablakot nyitnak, de hiába. A központi fűtés olyan ádázul ontja a meleget, hogy a nátha előtt, vagy után leKERÉKTOLVAJT KERESNEK HÍREK • HÍREK I NAPTÁR Major Tamás kitüntetése 1985. január 25., péntek Névnap: Pál Napkelte: 7 óra IS perc Napnyugta: 16 óra 35 perc . Holdkelte: 9 óra 39 perc Holdnyugta: 21 óra 14 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Január 23-án Kecskeméten a ktt- zéphőmérséklet plusz 3.4 fáz 50 éves átlag mínusz 2.8). a legmagasabb hőmérséklet plusz 4.9 Celsius-fok volt. Tegnap reggel 7 órakor plusz 5.8. 13 órakor plusz 3.8 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet plusz 3.2 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1002,7 millibar (sülyr lyedő) volt. Január 23-án Baján a középhőmérséklet plusz 6.2 (az 90 éves átlag mínusz 2,6). a legmagasabb hőmérséklet .plusz 10.6 Celsius-fok volt, a nap 0.4 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor plusz 7,6. 13 órakor plusz 2,4 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet plusz 5,4 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1004,1 millibar (süllyedő) volt. — Vásárnaptár. Az időjárás enyhülésével a kereskedelem hétvégi vásárkínálata is bővült. Január 26-án, szombaton országos állat, és kirakóvásárt rendeznek Csanyteleken. Jászárok- szálláson, Mindszenten, országos sertésvásár lesz Gyálon, országos állatvásár Pécsett és Simontor- nyán, autóvásárt tartanak Makón és Pécsett. Január 27-én, vasárnap országos állat- és kirakóvásárt tartanak Nagykátán, országos állatvásárt Pécsett. Autóvásárra várják az érdeklődőket Csornán, Debrecenben, Hatvanban. Kalocsán, Kecskeméten, Kisújszálláson, Komáromban, Miskolcon, Nagyatádon, Nyíregyházán, Pécsett. Siklóson, Szarvason, Szegeden és Zalaszentgróton. — Több mint 160 halottja van az Egyesült Államok keleti és középső vidékén a múlt. hét végén beköszöntött kemény télnek. Az áldozatok egy része közúti balesetben, másik része tűzesetekben vesztette életét, de sok a fagyhalál is. Az anyagi károk is jelentősek: a hideghullám egészen Floridáig eljütött, s az állam egyik fontos mezőgazdasági termékét, a citrusfélékéi Szinté teljesen tönkretette. A becslések szerint a narancs-, citrom- és grapefruit-termés csaknem fele megfagyott. Ez több milliárd dolláros veszteséget jelent a termelőknek. — Kisegítő járat. A Volán 9-es Vállalat illetékesei főként a gyerekekre. a tanulókra gondoltak, amikor eldöntötték, hogy munkanapokon a kecskeméti 3-as jelzésű helyi járathoz kisegítő autóbuszt kapcsolnak. A továbbiakban munkanapokon — hétfőtől péntekig — reggel 7 óra 10 perckor a Mükertváros ABC- áruházától indul az első járat, és délelőtt addig közlekedik, míg az utasforgalom ezt megkívánja. — Marokkói útjáról tart diavetítéses előadást dr. Magyar Károly orvos ma Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában. A 16—18 óra közötti rendezvényre várnak minden érdeklődőt. Tárlat Nagykőrösön Dobos Lajos festőművész legújabb alkotásait — akvarelljeit. kollázsait — mutatják be a nagykőrösi Arany János Múzeumban. A Bu. darvesten illetve Balatonalmádiiban élő művész kiállítását vasárnap. január 21-én 11 órakor nyitják meg. és február 17-ig tart. iáik nyitva. — TIKSZ1. Megjelent a bajai Türr István Közgazdasági és Pót. taforgalmi Szakközépiskola ét Kollégium KISZ.bizottságának lapja, á Tikszi. A kiIllemre is tetszetős diákújságban imák a fiatalok a diákparlamentröl. félév előtt riportot készítettek a tanulókkal, és azt is elmondják, miiven volt a karácsony a kollégiumban. Egy régi diák arról vall. mit jelentett számára az iskola. Székién kívül még számos érdé. kés cikk olvasható a negyvenöt oldalon: Hofi-humor. keresztrejtvény. rajzok, divattanálcsok is. helyet kaptak. Kitekintő rovatukban a kecskeméti Űttörőházi Űj. sápot és a Katona József Gimná. zium Híradóját mutatják be. IRODALMI SIKER A kezdő író büszkén újságolja pályatársának: — A darabjaimnak már kétszer annyi nézőjük van. mint azelőtt! — Szóval megnősültél! Az Elnöki Tanács Major Tamás kétszeres Kossuth-diias. színművésznek. nyugalmazott főrendezőinek, a Színház és Film. művészeti Főiskola egyetemi tanárának, a Magyar Népköztársaság Kiváló Művészéhek kiemelkedő művészi és pedagógiai tevékenysége elismeréseként 75. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság Zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést dr. Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke csütörtökön adta át. Jelen volt Köpeczi Béla művelődési miniszter és Knopp András. az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezető-helyettese. — MHSZ-KÜLDÖTTSÉG. Kiss Lajos vezérőrnagy, az MHSZ főtitkára vezetésével csütörtökön küldöttség utazott Havannába az MHSZ kubai testvérszervezete, a SEPMI kongresszusára. — ERKEL-EMLÉKB1ZOTT- SAG. Csütörtökön Gyulán megtartotta elsői ülését a zeneszerző születésének 175. évfordulója alkalmából alakult. Erkel Ferenc, emlékbizottság. A magyar zenei élet e nevezetes jubileumának programját vitatta meg. A még módosuló tervből annyi már biztos, hogy március első fe. lében szerzőjének szülővárosában. és egyben a mű keletkezésinek színhelyén — Gyulán — a Szegedi Nemzeti Színház opera- társulata bemutatja a Bánk bánt. — Nappali sötétség. Az ország időjárásában bekövetkezett gyors változást követően egyik napról a másikra elolvadt a hó a nyugati országrészen. Az időjárás csütörtökön reggel újabb meglepetéssel szolgált: Zalaegerszeg térségében a reggeli órákban plusz 7—8 fokot mértek, kevéssel nyolc óra után pedig sűrű fekete fellegek érkeztek az osztrák Alpok felől, s a Nyugat-Du- nántúl jelentős része fölé esti sötétség borult. Egyidejűleg dörgés és villámlás kíséretében havazás kezdődött. — Szerkesztőségi ügyelet: vasárnap 10-től 18 óráig, hétfőtől péntekig naponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítások, információk közölhetők a 27-611-es telefonon, valamint a 26-216-os telexszámon. 0 Holnapi lapszámunkból ] A negyedik oldalon a ba- I jal Türr István Múzeum filet a Dunán cimű állandó kiállításáról közlünk képe« tudósítást. Másik Írásunk a kétszeres Kossuth-dijaa Major Tamás szinmüvésat | köszönti. 75. születésnapja I alkalmából. Itt találják ol- I vasóink a Könyvespolc rovatunkat, amely Gál Farkas: Az úriszék előtt cimű _ B Kozmosz-sorozatban n emrég megjelent — köny- | vét Ismerteti. Közöljük Ko- loh Elek Múltdarabkák cimű novelláját. Lapunk ötödik és hatodik oldalán a rádió és a televízió jővö . heti műsorát találják olvasóink. PETŐFI NÉP* A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottságának ■ napilapja. Főszerkesztő: Dr. Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács-Klskun megyei Lapkiadó vállalat. Felelős kiadó: Prelszlnger András lgazgatő Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. «001 Telefon: 27-0111 Telexszám: 28-318 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hlrlapkézbesftó postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft. negyedévre: un,— Ft. félévre: 258,— Ft. egy évre: #18,— Ft. Készült a Petőfi Nyomdába* ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külsó-Szegedl út (. •001 Telefon: 38-777 Igazgató: Ablaka István Index: 25 088 HU ISSN 019B-OM X. KSHBHBi Í