Petőfi Népe, 1985. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-25 / 20. szám
1985. január 25. • PETŐFI NÉPE • 1 SPORT. SPORT • SPORT Szuper játék a Szuper Kupán Elismerés a kecskeméti közönségnek is mir Debütált, szerdán este a kecske, méti Városi Sportcsarnok. Az in. tézmény először adott otthont vá. lógatott asztali tenisz-viadalnak. Itt rendezték meg a fölényes (6:1 arányú) .hazai győzelemmel véget ént Magyarország* 1 *—NSZK Szuper Liga-találkozót. A nagy érdeklődéssel kisért eseményen nem csalódtak a sport, ág kedvelői. Láthattak egy kifor. rptt. jó játékost. (Kriston), egy szép reményű fiatalt (Harczi) egy férfiasán „bombázó” leányt (Oláh) és két tehetséges serdülőt (Roskopf és Nolten). valamint egy kiütéssel felérő szép 'magyar győzelmet. Jó volt végignézni a csai. nak zsúfolt nézőterét, érkeztek szurkolók Orosházáról. Ceglédről s Bács-Kiskun .megye számos te. lepüléséről. Egy valaki ..féllábon” is eljött, hogy szemtanúja lehessen az ősz. szecsapásnak. Juhos József, az asztalitenisz-szövetség szakfel. ügyelője — mint elmondta — focizás közben szenvedett súlyos bokasérülést, de ezt a meccset semmiképpen sem akarta kihagy, ni. — Hogy esett a választás Kecskemétre, ahol sajnos csak a ping. pofigozás szintjén áll a sportág? — kérdeztem az egykori neves asz. tali teniszezőt. — Elvünk az. hogy a Szuper Liga-mérkőzéseket vidéken rendezzük meg. Vagy egy olyan vá. fosban, ahol pezsgő az asztalitenisz-élet. vagy ott. ahol kevésbé népszerű ez a játék. Nos. a „hírős városra” az utóbbi miatt esett a választás, szeretnénk, ha ez a rangos válogatottviadal is hozzájárulna a kecskeméti asztalitenisz fellendüléséhez. — Milyen más segítséget tud nyújtani a szövetség? — Ha anyagiakra gondol, akkor azt kell válaszolnom, hogy ebben nemigen tudunk segíteni. Hírverő mérkőzésekkel, szakmai tanácsokkal igen. Amikor tavaly felvetődött, hogy az NSZK elleni találkozót Kecskeméten rendez, zük, nagyon sokan támogatták a gondolatot. Mi és a város vezetői is úgy éreztük, hogy a mérkőzés jő propagandája lehet az asztal’’- tenisznek. a sportágnak. — S most a mérkőzés után. ho. gyan látja mindezt a szövetség szakfelügyelője? — Azt hiszem, senki sem csalódott. Nagyszerű közönség van Kecskeméten, hozzáértő és lelkes, ha kellett belehajtotta a győzelembe a magyarokat. A Harczi— Wosik meccs valóban izgalmas, magas színvonalú volt. lassan be. érik ez a 18 esztendős ceglédi fiú. Örülök annak, hogy ilyen sokan látták ezt az összeosaoást. biztos vagyok benne, hogy a fővárosban teljes érdektelenség mellett lépett volna asztalhoz a két csapat. Ezek azok a dolgok, amiért úgy érzem, megéri vidékre vinni a válogatott mérkőzéseket. — Reménykedhetnek.e a kecskeméti szurkolók a folytatásban, vagyis abban, hogy a közeljövőben is láthatnak érdekes, rangos asztalitenisz-mérkőzést? — Biztosat még nem mondhatok. de ha hazánk kanja az Európa 12 ifjúsági tornát akkor a városnak adjuk a rendezés jogát. Ha nem. akkor talán az egyéni országos bajnokság találkozóit láthatják a kecskemétiek — mondta Juhos József. Vagyis a debütálás jól sikerült, úgy a csapatnak, mint a rende. zőknek és a közönségnek. Remél, jük. lesz mód és alkatom a folytatásra is. Rajtmár István FELKÉSZÜLÉSI KÖRKÉP Miskei Tsz SK - szerény célokkal A sikeres őszi forduló után megérdemelt pihenődét tartotta a Miskei Tsz SK labdarúgócsapa, ta. s közben sem szakadtak el ^egymástól. A játékosok többségét a nályán kívül is baráti szálak Tűzik össze. — A közös munka 'alnuár 7-én .kezdődött — számolt be Kiss Já. "nos technikai vezető —. és alapos orvosi vizsga után január 8-tól 'heti 6 edzéssel készül a csapéit. Dacolnak az időjárással, s többnyire szabadtéren folyik a munka. de önody Tamás edző néhány alkalommal teremben is tart fog. jalkozást, kettős céllal. A fizikai erőfejlesztés mellett, a teremben a labda is előkerül. A felkészülés során több teremlabdarúgó-tor. nán is részt vesz a miskei gárda. Van változás a játékosállományban? f — Igen. Csehok — aki az ősz- szei nem tudott bekerülni a csapatba — Kiskőrösre távozott. Ab. bahagyta az aktív játékot Varga. Helvettük Kalocsáról akarjuk igazolni a fiatal, tehetséges Tóth Róbertét. Bízunk ahban. hogy a Kalocsai SE vezetői nem gördite. nek akadályt a játékos átigazolása elé. — A felkészülési tervek7 —■ A teremtornákon kívül a bajnoki rajtig 14 előkészületi mér. közőst terveztünk, s ezek többsé. gét már sikerült is tárgyalásokkal rögzíteni. — A tavaszi remények? — Tudjuk, hogy most sokkal nehezebb lesz a dolgunk, mint az ősszel. Nemcsak azért, mert több. szőr játszunk idegenben, hanem mert. már jobban odafigyelnek ránk. A célkitűzésünk ennek megfelelően talán szerényebb, mint azt egy élen álló csapattól vár ják. Az első hat hely valame. lyíkét akarjuk megszerezni, s ha ezt elérjük, elégedettek leszünk Szabó Zoltán RÖVIDEN X Elhalasztották a XX. téli áttörőolimpiát. Egy nappal a tervezett megnyitó előtt az enyhe időjárás miatt a kőszegi pálya alkalmatlan lett a versenyre. A tervezett új időpont február 7— 11-ig, ha az időjárás megengedi. X Valamennyi kecskeméti röp- ' labdacsapüf ToVéböjiított az MNK' ~ sZerdál"TbffluTő]dBaríf"A,nDÜTÉH női együttese '3íl-re nyert a Szol-! nők ellen, 3:0-ra győzött Tabon a KSC férficsapata. A DUTÉP férfiak játék nélkül kerültek tovább. miután ellenfelük, a H. Steinmetz SE nem jött el lejátszani a találkozót. X A hagyományos KSC-bált február 9-én, szombaton rendezik Kecskeméten az Aranyhomok összes termeiben. Meghívóigénylés és asztalfoglalás január 29-től a KSC-klubban. X Budapesten a BVSC tornacsarnokában a KISZ Kupa serdülő kötöttfogású birkózóversenyen 266 induló közt megyénkből a félegyházi Paksi Zsolt érte el a legjobb eredményt. Négy győzelemmel és két vereséggel harmadik a 78 kg-os súlycsoportban. X A Magyar Kosárlabda Szövetség elkészítette az MNK női elődöntőinek sorsolását. Az ötödik forduló után állva maradt nyolc csapatot kiemelés nélkül sorsolták négy párba. Nem Ismétlődött meg a tavalyi „baki”. A legjobbak elkerülték egymást, íme, a párosítás: Kecskeméti SC —Tungsram SC, BEAC—MTK- VM. ZTE—Bp Spartacus. TFSE —BSE. Az elöl álló csapatok a pályaválasztók. A döntőben március 6—7-én a győztesek játszanak egymással. A férfi elődöntők sorsolását február 12-én. kedden tartják meg. HÉTVÉGI ELŐZETES Élcsoportban marad-e a BSK? Már csak öt forduló van hátira a férfi NB I-es kosárlabda-bajnokság Á csoportjának küzdelmeiből, de még semmi sem dőlt el A Honvédnek 2 pont előnye van, de a piros-íeherek nem lehetnek biztosak a dobogóban, hiszen a 'hét végén, lesz a MA-FC elleni „öröfciramgadó . A BP- Honvédőt öt csapatból álló uldo ző mezőny követi es ebben van a BSK is. A hét végen a bajai- alk a. Tungsram csapsitát io&au)3.K a dir. Posta Sándor sportcsarnokb3A bajai fiúk idei szereplése kissé ellentmondásos. Mérlegük tulajdoniképpen pozitív. A - mérkőzésiből 8 alkalommal gy tek 5 mérkőzést vesztettek. A bajái szurkolóiknak «leg s<* bosszúságot akozott, hogy a nyolc győzelemből csak hármat láthat tok. Ötször ugyanis “ | JJAFC a Csepel, a Pécs, a SZEU1., TunS51,3111 e®en — került diadalt aratni. Meg rosz- saalbb hangulatot keltett, az, hogy az utolsó három meTkozest — a ZTE, a Körmend, a Csepel eU«i — sorozatban vesztette el a BSKKovács József edző így értékeli a csaipat szereplését. _ a bajnokság megkezdése előtt senki sem gondolt arra, hogy idegenben fogunk jobban SpUnf. Az elmúlt 25 évb£ erre nem volt példa. Jelenleg mégis az élmezőnyhöz tartozunk és a Tungsram el'len győzni kell aihhoz, hogy helyezésünket meg5rÍ?Milyen végső helyezésre szávégső helyezéseket egy kiszámíthatatlan körbeverés, es ebben az egymás elleni er«dme nyék fogják eldönteni. Ez a ki élezett harc mar korábban meg kezdődött, és mivel 3 csapatok játékereje nagyjából ^om*. »g lesz az utolsó fordulóig. Bízunk abban, hogy a Honved nyer ® MAFC ellen es nekünk is síké rüd javítani a hazai mertegvKi- ket azaz győzni a Tungsram ellen Ebben az esetben megelőzzük a műegyetemistákat. — Hogyan készülnék a Tungs ram elleni találkozóra? _ A Tungsram csapatában o lyan kitűnő játékosok jútsza- llsft*Wifilí fcáng,'-Varga, Zsoldos, semlegesítése, a másik a elleni dobogóteljesitmeny meg ismétlése. Bízunk abban, nogy kitartó közönségünk buzdítása ^» segíteni fog ezen a Lendületes játékra törekszünk - mondta Kovács József. ... Az NB I-es férfi B csoport élen élló Kecskeméti SCférfikosár- laibdázói vasárnap délelőtt Ke« keméten, a Városi Sportcsarnokban a TFSE csapatát fogadjak. A főiskolásegyüttesben húrom olyan fiatal is játszik, aki kecskeméti színekben szerepelt, s várhatóan hamarosan vissza * tér a kék-fehérekhez. Jelenleg a fővárosi csapatot erősítik, s bár a TFSE a táblázaton csak a íu* helyet foglalja el, hiba lenne lebecsülni a vendégek ereiét A KSC férficsapaita szerencsére nem hajlamos a könnyeimusóg116Fontos mérkőzés előtt áll a* NB I-es női A csoportban játszó KSC női együttese. Szamtaton délelőtt Budapesten a BEAC e> len eldől, hogy a továbbiakban versenyben maradnak-e az 1-7®- hely megszerzéséért folyó küzdelemben'. Király Sándor, a KSC edzője elárulta, hogy az ehnult héten a Tungsram elleni mérkőzésén a csapat irányítását segítőjére bízta, s helyette inkább a BEAC _TFSE mérkőzést figyelt e Megítélése szerint nem lehetetlen az egyetemisták legyőzése. A mi véleményünk szerint sem, de ennek első alapfeltétele a rendkívül ponterős Balogh kikapcsolása. Jó hír, hogy Farkas Anna, a KSC válogatott fcözépjá- tékosa már edzésben van, s szombaton csereként talán pályára is >léphet. Főpróba a férfi röplabdázóknak Egy héttel az első bajnoki négyes torna előtt, amit a kiírás szerint majd Csepelen rendeznék, a KSC férfi röpliabdacsaipa- ita Szegeden a DÉLÉP Kupa nemzetközi férfi röplabda tornán tart főpróbát.' Szükség is van élőké-/ szüleire, hiszen a válogatott Demeter csak szerdán érkezett visz- sza a csapathoz és olyan régen járja az edzőtáborokat, hogy néhány fiatalabb játékosnak talán1 be is kell mutatni. Nos, félre a tréfával, a szegedi erőpróba minden bizonnyal hasznos lesz. Bár a 'beharangozott ■NSZK-beli együttes nem jön el, a jelek szerint azért négy komoly mérkőzés vár a kecskemétiekre. Szombaton a MALÉV SC és a DÉLÉP SC, vasárnap a jugoszláv .Vojvodina és az Ü. Dózsa lesz az ellenfelük. A csapat sem lesz .teljes, mert a junior korosztályhoz tartozó Halász, Farkas és Gyapjas Budapesten az NB I-es junior bajnokság első körmérkőzéses tornáját vívja a KSC csapatában a Vasas, a KOMÉP SC és a Tungsram SC ellen. Bajnoki pontokért az ökölvívók Szombaton és vasárnap kezdődik el az egyidényes ökölvívócsapatbajnokság. Mint ismeretes, az NB I-iben csőikként a Bács- Kisikun megyei együttesek száma, miivel a H. Kun Béla SE az elmúlt idény végén az utolsó helyen végzett és kiesett az NB II- be. Viszont a Kecskeméti SC szeretne jobb teljesítménnyel kirukkolni a bajnokságban. A szövetség két csoportba osztotta a hat élvonalbeli együttest, a kecskemétiek a bajnok Hanvéddal és az Építőkkel találkoznak kör- mérkőzéses rendszerben. A másik hármas mezőnyt az Ű. Dó- gsa, a Tataibánya és az újonc Va-. sas alkotja. A 'két csoport első • helyezettje a bajnoki címért,a, második a bronzéremért, a harmadik pedig az 5. helyért mérkőzik meg. , Mint Balzsay Karoly, a KSC öklözőinek vezetőedzője elmondta, jó szereplést vár csapatától az egyidényes bajnokságban. A kék- féhérelknél mindenki egészséges, Kincses és Gönczi a válogatott edzőtáborozásáról érkezik az első csapatbajnok i találkozóra, amelyet szombaton a Bp. Honvéddel játszik a KSC. Tavaljr á kecskemétiek alaposan ráijesztettek nagynevű ellenfelülfcre, 14:14 arányú döntetlent értek el ellenük. Am a visszavágón sokkal jobb volt a fővárosi gárda. •Most is a piros-fehérek a mérkőzés nagy esélyesei, otthonukban még megszorítani sem sikerült egyetlen csapatnak sem őket. A kecskemétiek 'különösen az alsóbb súlycsoportokban reménykednek a pontszerzésben. Sikerül-e megállni a lejtőn? A tavalyi esztendő eredményei valószínűleg nem aranybetűkkel kerülnek majd be a HKBSE ökölvívó-szakosztályának évkönyvébe. Az élvonalból való kiesés elhomályosítja a kisebb- nagyobb sikereket, amelyeket a szakosztály öklözői elértek a 'különböző bajnokságokon, versenyeken. A HKBSE 1979-ben még ezüstérmes lett az NB 1-es csa ^SiOkságban. Bkkor mmde^ ki rózsaszínben látta a jovot. Am a szakosztály nem kapott segttse- eet a félegyházi szutetesu ver semyzők különböző Prob™^ megoldásához, s azok szinte időben fordítottak hatat az okol vívásnak. A bevonulásokon pedig csak ritkán érkeztek tészötol- vívók a H. Kun Bel® SE-bez. Mindezek már régóta sejtetik tavaly bekövetkezett bukást Mint Molnár László vezetőedzőtől megtudtuk, meglehetősen elkeseredett hangulatban kezd: ták meg a felkészülést január 3 án Az első mérkőzést vasárnap a második vonal egyik, legjobb együttesével, a Borsodi Bányász szál vívja a HKBSE Kiskunfélegyházán. Egy jó rajt valószínűleg sokat lendíthetne a csapaton, s talán könnyebben s“k^uj^ rendezni a sorokat is. Mindezekhez elengedhetetlen a sport és társadalmi vezetes az előző éveknél hathatósabb támogatás^ a bázishátteret adó egységgel együtt, mert a szakemberek szerint, ha ez ®z i*® Jg elmarad, akkor nemcsak az NB I- be való visszajutás, de az no II- ben való bemtmaradás is csak álom lehelt. • • •Ki lesz Kecskemét sakkbajnoka? Döntően a papírforma érvény®' Sült a kecskeméti városi sakkbaj ■SitsWII MÄSiKi: is ü «ámító mérkőzést nyert Sárost IfiÉS 9 Molnár Bélát gy^e félpontosak között zói vannak többségben. Hangos, nauer Donkó (KTE), Mathe. NTav'HeZ (DUTÉP SC) Molnár Z. (Tatabánya). Az utímpa^ lás-korosztály tagjai több érték« döntetlent h^coWakki címet viselő dr. Erdélyit Maro« és^g; dán is „kiremizite . A. tegwoo játszmában tartalmas^utotos küzdelem folyt az első fordulók_ b8Ma 16 órától' 3 ! «rtartják a DUTÉ5vJ^Haf- ruc körúti versenytermében. Hol nap délelőtt 9-tól az rtödilk, dél vitán 16 órától a hatodik fordulót játsszák. A hétfordul« torna «- galmasnak ígérkező lóját vasárnap 9 «ától tékinth tik meg az érdeklődök. Vasárnap 16 órától pedig v»i- lámversenyre várnak minden érdeklődőt a rendezők. Egyéb mérkőzések, versenyek A hét végén több megyei lab: darúgó-csapaitunk is előkészülete mérkőzést játszik, d« csak három találkozóról kaptimk pontos előrejelzést. Baján szombaton 13.30-kor BSKE—M^; Kecskeméten 13 Makor KSC Izsák Kiskunfélegyházán lO.du- kor Szövetkezeti SE—KTE mérkőzés lesz. narvAs Kiskunfélegyházán a Darvas téri iskolában szombaton es vasárnap egyéni és csa^t sakkversenyt rendeznek Petőfi Kupa neA szervezés csődjenek könyvelhetjük el, hogy Kecskeméten egy időben, szombaton es vasárnap két külön 'kispályás teremlabdarúgó-tárnát tartanak. A Lánchíd utcai iskolában a Hírős Kupáért, az Arpádvárosi sportcsarnokban az ÉFÉDOSZ-kupá- ért folyik a vetélkedés. 'ííí^'ííííjíííííííísííííííl'ífíífs'íí^^ MAI MŰSOR TV I. MOSOK:-1.00: Idősebbek Is elkezdhetik. l.es: Iskolatévé. Fizika (AH. lak. I. . oszt.) A csillagászat története (FF) 9.30: Fizikai kísérletek II. (FF) A j fény terjedése 9.40: Kémia (középlak. I. oszt.) A ' molekulák halmazai j 9.45: Tematikus összeállítás az űrhajózás történetéből. űrhajózás, I súlytalanság; (Fizika) (FF) ,9.20: Az űrhajózás története. (A Del- tácska sorozatból) (FF) 9.45: Német nyelv. Willkommen In : der DDR 10. Bel Freunden zu Gazt 1«.35: Hírek 10.40: Az örök fagy birodalma. Szovjet rövid film (ism.) 17.00: Pulzus. Könnyű zenei panorá- ma 17,50: Képújság 17.55: Reklám 10.00: Ablak 19.00: Reklám 19.1 idősebbek Is elkezdhetik. Tévétorna 19.15: Esti mese 19J0: Tv-híradó 20.00: TOKSO. Vitray Tamás műsora 21.00: Nézze meg az ember (Reklám) 21.15: Zenés TV-szinhái. Olasz vendéglő. Pop-opera 21.05: TV-hiradó 9. 21.55: Himnusz TV II. MOSOR: 10.15: Képújság 19.20: Don Quijote. Spanyol rajzfilmsorozat XXXIX/16. rész: Don Quijote varázslat áldozata 18.46: A kerékpár csodálatos története Francia filmsorozat IV/1. rész 19.00: Természetbarát. 19.20: Csali. Horgásztfzperc 19.30: Hetedik kontinens. A fogságba vezető út (lsm.) 20.00: Fortunata és Jacinta. Spanyol tévéfilmsorozat — X/3. rész 21.00: Tv-híradó 2. 21.20: Franciaország kastélyai. Francia rövidfilm 21.95: Képújság ÚJVIDÉKI TV: 116,95: Műsorismertetés — magyarul 17.00: TV-napló — magyarul 17.115: Reklám 17.20: Bejelentkezés és akció 17.25: TV-nan>ló 17.46: Májusi Játékok L8.16: TV-magazin szlovákul 19j1B : Ranzfikn 1(9^5: Reklám 19.30: TV-napló — magyarul U9.55: Reklám 20.00: Gengszterkrónika — sorozat- film 20:55: Reklám 21.00: Jó estét 21.46: TV-napló 22.00: Művelődési magazin 23.30: Műsorzárás KOSSUTH: 9.15: Mai kulturális programok és a múzeumok állandó kiállításai 8.25: Koránkelőik — Riport 8.35: Balettzene 9.30: Cinege madár, hol jártál? óvo- dások műsora 9.93: Lottósorsolás! Közvetítés a 4. heti sorsolásról az RTV Kereskedelmi Igazgatóságának Hargita stúdiójából 10.05: Keresve földi, égi társat.. • Komjáth Jenő vertei (lsm.) lOJlil: Nóták 10.40: Iránytű. Szórakoztató magazin világjáróknak és otthonttlőknek 12.45: Vargyas Lajos: Keleti hagyomány — nyugati kultúra. 12.55: Kórusmuzsika 13.20: Kamarazene 14.10: Zenekari muzsika 14.43: Tompa Mihály kottás dalgyűjteménye Ili i. rész 15.00: Erről beszéltünk. Válogatás s Magyar Rádió körzeti stúdióinak műsoraiból 15.30: Hétszín virág. Gyermekzenei magazin l€.05* a híres vadnyugat — H. rész: Cowboyok és haramiák. Irodalmi összeállítás 17.00: Oj utakon a FÉKON — Riport 17.25: Fiatal hegedűsök bemutatkozó hangversenye 18.05: Egy amerikai Párizsban. Részletek Gershwin filmzenéjéből 18.15: Hol volt, hol nem vök... A kandúr meg a róka 18.25: Mai könyvajánlatunk (lsm.) 19.15: Magyarország *85. Beloiannisz 20.15: Töltsön egy órát kedvenceivel 21.15: Faragó Laura balladákat énekel 21.30: A tömbtől a fóliáig. Egy nagy- beruházás története 22.20: Tíz perc ktilpolltlká 22.30: Szabó Csilla zongorázik Kb.s 23.30: Cslk Gusztáv dzsesszegyfittese Játszik 0.10: Vlrágénekek. PETŐFI: 8.05: A királyné cslpkekendője 8.50: Tíz perc külpolitika (lsm.l 9.05: Napközben. Zenés délelőtt Közben: 9.53: Lottósorsolás! 10.25: Válaszolunk hallgatóinknak 10.45: Láttuk, hallottuk. Művészet- és művelődésit rltika 11.25: Intermikrofon. Zenés szomszédolás 12.10: Fúvósátlratok 12.25: Édes anyanyelvűnk (lsm.) 12.30: Népi muzsika 13.05: Pophullám 14.00: Péntektől — péntekig 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Fiataloknak! 20.00: Régi nóta, híres nóta 21.05: Rádiószínház. A kör négyszögesítése. Valentyin Katajev komédiájának rádióváltozata 22.13: Bagoly. Éjszakai érdekes magazin 24.00— . 4.30: Éjféltől — hajnalig 3. MOSOR: 9.08— 9.3*: Iskolaridlö 9.31: Magyar művéizek operafetvéte* leiből 10.25: Kamarazene 22.00: Madrigálok 92.20: A Poptarisznya dalainak kQ* lBnkladása 11.14: H&ndel-művek 13.0*5 • RftdlAszinb&z. Vegyespáros. Vámos Miklós hangjáttka 13.53: Bemutatjuk Jimmy Kaepper „1 Dream Too Much” (Túl sokat álmodozom) című új dzseaszlemezát 14.39: OperátOrténetl ritkaságok. Vili 3. rész. Massenet: Sappho •— Otfelvonásos opera 11.00: Nyltnlkék — Kisiskolások műsora 11.30: Zenei Lexikon. „Keringő" 11.50: Régi magyar dalok és táncok Mas: Cj kamarazene felvételeinkből 19.50: Vargyas Lajos: Keleti Hagyomány — nyugati kultúra 19.05: Operaáriák 19.35: A Magyar Allamt Hangversenyzenekar hangversenye Kézben: Kb.: 20.15: A város terveaSJe. Beszélgetés Mik olás Tiborral Kb.: 21.20: Operettrészletek