Petőfi Népe, 1984. december (39. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-14 / 293. szám
Nyolcvan évvel ezelőtt, 1904. december 14-én született Budapesten, és 39 éves korában, 1943 januárjában az ukrajnai Davidov- kában munkaszolgálatosként fejezte be fiatal életét Petschauer Attila, a kiváló kardvívó, újságíró. Tagja volt az 1928-as amszterdami, majd az 1932-es Los An- geles-i olimpián bajnokságot nyert magyar kardcsapatnak; 1928-ban az egyéni kardversenyben a második helyen végzett. Az ■ Európa-bajnokságok során 1930- ban Liege-ben és 1931-ben Bécsben részese volt a kardcsa- pat-bajnoki győzelemnek; az egyéni versenyben 1926-ban Budapesten, 1930-ban Liege-ben, 1925-ben Ostendében és 1929-ben Nápolyban második helyezett, 1931- ben Bécsben harmadik. A Nemzeti Vívó Club tagjaként 1928 és 1931 között csaknem húsz alkalommal volt válogatott. Visszavonulása után Az Est munkatársaként, újságíróként dolgozott, és közismert, derűs tagja volt a művészvilágnak; alakja körül számtalan anekdota is támadt. A fasizmus szekértolójául szegődött horthysta rendszer nem méltányolta a nagyszerű sportember érdemeit; 1942-ben munkaszolgálatra hívták be, és az ukrajnai hadszíntéren pusztult el. Vendég az NDK-ból A Művelődési Minisztérium és a Magyar Nemzeti Múzeum vendégeként hazánkban járt dr. Hans Gaus, a sonnebergi Játékmúzeum igazgatója, aki a héten a Szóra- katénuszba is ellátogatott. A szakember beszélt a dél-német vidék több évszázados múltra visszatekintő játékcentrumairól, melyek számos terméke Magyarországon is közkedvelt volt, s hatásuk a Kecskeméten kiállított polgári játékegyütteseken is felfedezhetők. A vendég a kiállítás és a gyűjtemény, értékes szerzeményeinek megtekintése mellett elsősorban a játékkészítő és kézműves 'műhelymunkáról érdeklődött, majd NDK-beli tapasztalat- cserére hívta meg kecskeméti vendéglátóit, s egyúttal v kiállítások cseréjét is felajánlotta. TÁRLATNYITÁS: MA DÉLUTÁN Gyurcsek Ferenc szobrai Baján December 14-én, pénteken KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZfNHÄZ • 'Nitres • előadás. HERNÁDI GYULA Drakula című szm'rti'űvéhek -bemutatója elmarad. A műsorváltozásért elnézést kér a színház. A megváltott jegyek a na/pi előadásra érvényesek, vagy kívánságra a jegypénztárnál visszaválthatók. A bérlettulajdonosofcat külön, értesítik. KELEMEN LÁSZLÓ kamaraszInhAz Nincs előadás. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 19 órakor: Szexológiai szabadegyetem. Szextechnika. Előadó: Korányi Tamás biológus. [19—22 óráig az SZMT Művelődési Központban: Táncház. MOZI KECSKEMET Városi mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: A SÁRKÁNY LÉP. Sz., amerikai—hongkongi film. Árpád mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: SERIFF ÉS AZ Tr.IGENEK. Sz.. mb., olasz kalandfilm. Stúdiómozi: 8 órakor: MARIA BRAUN HÁZASSÁGA. Csak 16 éven felülieknek! Sz.. NSZK film. Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: EGYIPTOMI UTAS. Sz.. mb., francia bűnügyi film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: A LEGKISEBB TÖRPE KALANDJAI. Sz., szovjet mesesorozat. BAJA Uránia mozi: fél 4 és fél 7 órakor: VOLT EGYSZER EGY VADNYUGAT. 14 éven felülieknek! Sz., kétrészes, amerikai—olasz westernfilm. Központi mozi: 4, 6 és 8 órakor: ZSARU, VAGY CSIRKEFOGÓ. Sz.. francia film. KISKOROS Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: JÁTSZANI KELL. Sz.. magyar—amerikai film. KISKUNHALAS Otthon mozi:- 4. 6 és 8 órakor: HAT GÉZENGÚZ. Sz., mb., amerikai, kalandfilm. „Gyurcsek Ferenc szobrászi munkásságában — a múltbeli és jelenbeli forradalmi átalakulás, illetve ennek legfőbb mozgatói, a tömegek ábrázolása mellett — kezdettől fogva nagy helyet foglal el a megjelenítése. Ilyen témájú művei azonban sosem mun- kástípusok vagy munkásmozza- natok egyszerű megjelenítései: a kérdéskör keretében elsősorban az ember és a munka viszonya, illetve a viszonyban megjelenő társadalmi változások plasztikai megjelenítése foglalkoztatja” — írja egyhélyütt a szobrászról Tasnádi Attila művészettörténész. Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, december 13-i szám: Történelem képekben. (A Kecskeméti nyomdában készült, Budapest kiürítése elleni plakátról kép és írás.) — Horváth Kálmán: a tanulságokat nem feledve. (Felkészülés a télre. A hóvúvásos útszakaszokat ezúttal időben lezárják a forgalom élői Bács-Kiskunban is.) Népszava, december 13-i szám: Kéri Tamás: Rendteremtés Tompán. (A tompái ÁFÉSZ-nél lezajlott munkaügyi vitáról és a Kecskeméti Munkaügyi Bíróság törvénysértő ítéletét hatályon kívül helyező legfelsőbb bírósági határozatról szóló cikk.) — Azok a kritikus hétfői napok. (A TOT szakemberei a termelőszövetkezetekben történt baleseteket vizsgálva érintik Bács-Kiskun megyét is.) Kertészet és Szőlészet, 50. szám: Bujdosó Gabriella dr.: Sárgarépa. A Fertődi korai hibrid. (Az új fajtát a kecskeméti Zöldségtermesztési Kutató Intézet Fejlesztő Vállalat munkatársa ismerteti.) — Kocsis Pál-emlékülés. (A Kossuth-díjas szőlőnemesítő születésének 100. évfordulóján.) — Járfás József dr.—Édes Imre: Növényvédelem. Életteret a madaraknak. (Beszámoló az izsáki Sárfehér Tsz-ben zajló kísérletről.) 1700 MŰALKOTÁS Jubileumi képzőművészeti pályázat 'Mintegy 1700 művet küldtek be a jubileumi ■képzőművészeti pályázatra, amelyet a Művelődési Minisztérium és a Magyar Képzőművészek Szövetsége hazánk felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából -az idén tavasszal hirdetett meg. A zsűri a napokban elbírálta a beérkezett munkákat, s így lassan kirajzolódnak a jubileumi tárlat körvonalai. A jövő esztendőben március 23-án nyitjáik meg a kiállítást, ahol nemcsak az új művek kér rülnek a közönség elé, hanem reprezentatív válogatást is kínálnak az elmúlt 40 esztendő magyar képzőművészetéből. Különböző műfajokban — festészet, grafika, plasztika, karikatúra és alkalmazott grafika — mutatkoznak be a közelmúlt és a kortárs magyar művészet kiemelkedő alkotói. BÓLYI CSILLAGSZÓRÓK Hazánk egyetlen csillagszórógyárában, a ■ bólyi ÁFÉSZ kisüzemében befejeződött a karácsonyfákra szánt csillagszórók — sziporkázó rudiacslkák és figurák — készítése. A dél-baranyai szövetkezeti üzem harminc dolgozója a közelmúltán beszerzett korszerű berendezéseken az idén már harmincmillió hagyományos, figurális és illatosított csil’.zg- szórót készített. Pehelykönnyű iskolaköpenyek A Hazai Pamutszövőgyár a sikeres próba- gyártás után megkezdte az iskolaköpenyeik alapanyagának sorozatgyártását. Ez eddig nem tartozott a gyár termékeinek körébe, ám a piac igényeit felismerve a vállalat szakemberei kifejlesztettek egy poliamidból készülő hurkolt kelmét. Az űj gyártmány habkönnyű, négyzetméterenkénti súlya kilencven gramm, emiatt mosás után hosszas szárítást nem igényel. Nem gyúródik, vasalására ezért nincs szükség. • , A Hazai Pamutszövőgyár tervei szerint az iskolaköpenyek alapanyagából jövőre mintegy 500—600 ezer négyzetméternyit küldenek a feldolgozóiknak. Ezt a mennyiséget azon a munka nélkül maradt 14 hurkológépen állítják elő, amelyek korábban a FÉKON Ruhár zati Vállalat számára készítették a Juniform- ingek, -blúzok alapanyagát. E termékcsalád mostanra elavult, a váltás pedig egyben ahhoz is hozzájárul, hogy az iskolaiköpeny-ellá- tás a korábbinál egyenletesebb legyen. A konfekcionálásra a Szegedi Ruhagyár Vállalkozott, amely 1985 első negyedévére 170 ezer négyzetméternyi hurkolt kelmét rendelt budapesti partnerétől. Eszmecsere pékárukról Rendhagyó beszélgetésre gyűlitek össze tegnap délelőtt Kecskeméten a Bács-Kiskun megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalatnál a kalocsai és a kecskeméti sütőipari vállalat, valamint a Malom- és Sütőipari Kutató Intézet vezetői. Kölcsönösen tájékoztatták egymást a legújabb fejlesztési elképzeléseikről. A kutatók a külföldi .tapasztalatok ismertetése mellett a hazai lehetőségekről szólva hangsúlyozták — ami egyébként a termelő vállalatok érdeke is —, hogy tovább kell folytatni az új termékek bevezetését, és ezek elterjesztéséhez szem előtt kell tartani a korszerű táplálkozás alapanyagainak élőállítását. • Táncosok (Barcs, 1980). 1 Gyurcsek Ferenc szobrászművész november 2-től december 9- ig a budapesti yigadó Galériában, a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának kiállítótermében mutatkozott be. Az ismert alkotó Üszők című munkája, amelyet 1972-ben készített, Baja közterén áll. Űjabb tárlatát Baján, a József Attila Művelődési Központban nyitja meg Tasnádi Attila, ma délután öt órakor. A 'kiállítást december 31-ig látogathatják az érdeklődők, naponta 15-től 18 óráig. (b. t.) Nádaratás A Népszabadság egyik e heti számában egy hír arról számolt be, hogy a Csongrádi Állami Gazdaság Bács, Békés, Csongrád és Szolnok megyére kiterjedő körzeteiben aratják a nádat. Talán kevesen tudják, hogy az említett területek ■ közül Bács-Kiskun „ az, ahonnan a legjobb minőségű nádat lehet betakarítani. Tavaly Ágasegyháza és Pirtó. térségéből nyolcvanezer kévét exportált a Csongrádi Állami Gazdaság az NSZK-ha és Dániába, tetőfedő anyagként. Pirtó és Kunfehértó határában jelenleg is vágják a nádat. Idáig 18 ezer kévét gyűjtöttek be. Megyénk területéről ebben az évben kétszáztízezer köteg nád betakarítását tervezik. Jelentős mennyiség ez, ha tudjuk, hogy a gazdaság éves terve a négy megyére számítva félmillió köteg. —sz. 1.— GIDUSKA, HOL VAGY ? Nagy Ferenc kunbaracsi, Kákás 318. szám alatti lakos, rokkantnyugdíjas azzal a kéréssel fordult szerkesztőségünkhöz, hogy segítsünk neki Gidus- ka névre hallgató őzikéjének a megkeresésében. Giduska héthónapos. Ismertető jelei: feltűnően sötétebb a színe a hozzá hasonló korú őzekénél, a bal szeme alatt körülbelül egy centiméteres heg, két h.átsó lábán pedig dió nagyságú hég látható. „Giduska” szó- lításra megáll, közeledik az emberek hez, s nem jár csapatban. — Aki nyomára vezet és általa meg kerül — közli levélírónk — 500 forint jutalomban részesítem. Azért kérem a lakosság segítségét, mert az őzike a kecskeméti vadaikért tulajdonába kerül majd. A vadásztársaság kunbaracsi körzetének*tagjait pedig arra kérem, hogy ne lőjék le. ha találkoznak vele! Értesítéseket a kunbaracsi-tanácshoz, vagy címemre kérek. Nem tudjuk, megkerült-e már Giduska héthónapos. Ismertető hogy aki megtalálta vagy megtalálja, visszaszolgáltatja — talán jutalom nélkül is ... — rapi — NAPTAR 1984. december 14., péntek Névnapi Szilárda Napkelte: 7 óra 25 perc Napnyugta: .15 óra 53 perc Holdkelte: 22 óra 25 perc Holdnyugta: 11 óra 55 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agromet/eorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: ■í December 12-én Kecskeméten a középhőmérséklet 2 (az 50 éves átlag 1,1), a legmagasabb hőmérséklet 6,9 Celsius-fok volt, a nap 7 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 4,3, 13 órakor 4,4 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hömérséiv let mínusz 4,9 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1020,7 millibar (Süllyedő) volt. December 12-én Baján a középhőmérséklet 2,5 (az 50 éves átlag 1,2), a legmagasabb hőmérséklet 6,2 Celsius-fok volt, a nap 7 órán át cüto.t. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 4,4, 13 órakor 3,4 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 5,8 fok, a tengerazintre átszámít a légnyomás 1020,8 millibar (süllyedő) volt. Alkoholellenesek klubja ö-vendetes, hogy hazánkban is terjed az alkoholellenesek klub- mozgalma. Már csaknem száz ilyen klub működik országszerte. Bács-Kiskun megyében Baja, Kalocsa l és Kiskunfélegyháza után Kecskeméten is megalakult a napokban az AE-klub, az alkoholgondozó kezdeményezésére, a megyei és a városi tanács egészségügyi osztályának támogatásával. Az alkoholizmusból már kigyógyultak és a gyógyulni akarók találkoznak itt minden hétfőn este. A programot saját maguk tervezik, alakítják. Kezdeti lépésként megteremtették a testedzés lehetőségét, | megalapozták a klubkönyvtárat. Az új klub egyébként a Jókai utcai öregek napközijének épületében kapott helyet. VÁSÁRNAPTÁR December 15-én, szombaton országos állat- és kirakóvásárt tartanak Mohácson és Vajszlón, országos sertésvásár lesz Gyálon, autóvásár Makón. December 16-án, ezüstvasárnap Tápiószelén és Vácott rendeznek országos állat- és kirakóvásárt, Pécsett országos állatvásárt. Autóvásárra várják az érdeklődőket Ajkán, Aszódon, Debrecenben, Dunaújvárosban, Kaposvárott, Miskolcon, Mohácson, Nagykanizsán, Nyíregyházán, Orosházán, Pécsett, Sopronban, Szegedén, „Szolnokon, Tatabányán és Vácott. — Orvosmeteorológia. A meteorológiai előrejelzés alapján a következő napokban, egy hét alatt, lényeges időjárásváltozás nem valószínű. A hideg levegő csak lassan jut nyugalomra, ezért változóan felhős lesz az ég és egy- egy napon futó hózápor is kialakulhat. A hajnali órákra erősen párás lesz -a levegő, s néha még napközben sem tisztul ki az idő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában —2 és —7 fok között alakul, a szélcsendes helyeken ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 fok körül várható. Bár a jövő hét közepéig légköri változásokra nem számíthatunk, az orvosmeteorológus szerint egészségünk, közérzetünk szempontjából mégis eléggé eltérő lehet egy-egy nap időjárása. Az erősen párás, felhős napokon kissé levertek, aluszékonyak lehetünk, máskor, a kitisztult időben felfrissülünk, sőt túlságosan is elevenné válhatunk. Ennek következtében az emelkedő vérnyomás, az éberség, a frisseSég .csökkenjti a veszélyérzetet, s erre nagyon oda kell figyelni, mert az élet bármely területén baleset- veszélyes helyzetek alakulhatnak ki. — KARÁCSONYI VARÁZSLAT címmel á kecskeméti Ciró- ka bábegyüttes mutatja be műsorát ma délután 4 órákor a Városföldi Klubkönyvtárban. A kicsinyeknek szánt előadás után mesekönyv-, kazetta- és hanglemezvásár lesz. _Lovas kocsinak ütközött. December 12-én Solt külterületén Ács Istvánná (Solt, Remanencia út 4. sz.) ARO kistehergépkocsi- val gyorshajtás miatt nekiütközött- az előtte azonos irányban közlekedő Lami Gábor (Solt, Kazinczy út 1. szám) hajtotta lovas kocsinak. Lami Gábor a helyszínen meghalt. A lovas kocsi utasa. Poós János (Solt, Felszabadulás út 25. sz.) könnyű sérülést, szenvedett. _ŰJ FILMES ismeretterjesztő lap indul Mozgó Képek címmel a jövő év január jótól. A Filmszem című lapot váltja fel, kiegészítve annak profilját a videózás témakörével. A 32 oldalas folyóirat figyelemmel kíséri majd a havi mozi- és videofilmkínálatot. A televízióban sugárzott alkotások közül a hosszú nyomdai átfutás miatt csak á mozifilmeket követheti nyomon, legalábbis az első időszakban. A lap nem kritikai orgánum, hanem a művek ismertetésével és a hozzájuk kapcsolódó háttéranyagokkal kívánja olvasóit tájékoztatni. A tervek szerint egyaránt foglalkozik majd művészeti, szórakoztató és társa- ■ dalmi-politikai, tudományos, pedagógiai indíttatású mozigp televíziós, valamint videoműsorok- kal. — VENDÉG: POZSGAY IMRE. A Kiskunmajsai Könyvbarát Kör tagjai ma este ismét találkoznak a nagyközségi könyvtárban, este 6 órakor. Vendégük Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára. — Házi gyógyszertárak. A Bács- Kiskun megyei Gyógyszertári Központ kérésére közöljük, hogy patikáikban díjmentesen vállalják a házi .gyógyszerkészletek felülvizsgálatát, selejtezését, s természetesen szakmai tanácsokat is adnak. Kérésük csupán annyi, hogy lehetőleg ne a napi forgalmi csúcsok idején keressék fel ez ügyben a patikusokat. DZSEMEXPORT. VARENYÉ fantázianéven, extraédes meggy- és sárgabarack dzsemet készítettek a Nagykőrösi Konzervgyár tiszakécskei telepén, egyesült államokbeli megrendelésre. A mintakollekciót konténerben vitték el. A következő esztendőre nagyobb megrendelésre van kilátás az új termékekből. — Évek óta rendszeresen megtartják az öregek napját Szabad- szálláson a Lenin Tsz-ben. A legutóbbin százötvenen vettek részt, ahol a közös gazdaság disznótoros uzsonnán látta őket vendégül. Emellett 12 nyugdíjas ezerezer forint jutalmat kapott. — Vénusz fotelokhoz 37 ezer oldalrészt készítettek az idén a Kecskeméti Szék- és Kárpitos- ipari Vállalat megrendelésére a Kerekegyházi Fa-, Fém-, és Szolgáltatóipari Szövetkezetben. A jövő évben a Vénusz heverő faszerkezetét is itt készítik. — Bejgli-hír. A karácsony megunhatatlan édessége, a bejgli, az idén is kapós lesz. Mákos és diós változatból a Kiskunhalasi Sütőipari Vállalat 20 mázsányita város — további negyvenet pe1- dig a környező községek megrendelései alapján készít el. — KONCERT JÁNOSHALMÁN. December 14-én, pénteken, 19 órakor a P. Mobil együttes lép fel Jánoshalmán, a sport- csarnokban. Műsorukban a Honfoglalás című nagylemezük dalait mutatják be. VÁLÁS — Itt hagyott a férjem. — Biztosan visszajön. — Nem, soha 'többé, magával vitte a villanyvonatát is... í Holnapi lapszámunkból ü Lapunk negyedik oldalán, a Család, otthon, szabad idő összeállításban- ta- [ náccsal szolgálunk az aján- I , d ékozáshoz és az ünnepi kalácssütéshez. Írunk az I ideális babakocsikról, és I I közöljük a kecskeméti és a kiskunfélegyházi piaci árakat. Marafkó László tárcája Magányosok címmel je- I lenik meg. Az ötödik, hatodik oldalon a rádió és a televízió jövő heti műsora I található. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Dr. Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: , Kecskemét, r Szabadság tér 1/a. 6001 . Telefon: 20-111 Telexszám: 28-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél- Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X.