Petőfi Népe, 1984. december (39. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-24 / 302. szám

nemzetiségiek csátalján Németül az utcán, a klubban, a boltban Csátalját nem emlegetik mindennap a rádióban, nem szólnak a faluról tudósítások a tv-híradóban. Kevés újságíró fordul meg erre-. Pedi9 van látnivaló: a török mecset romjai. S akad téma is: például a nemzetiségi klub. Az a közösség, amely nyolc esztendeje létezik, mégis ritkán hallat magáról. Miért? Mert 6k nem a hírve- hanem szépen csendesen tesznek valamit annak ér- vekében, hogy a Bács-Kiskun megyében élő nemzetiségiek alkalom- adtán találkozzanak, beszélgessenek, sőt: vitatkozzanak azokról a kérdésekről, amelyek foglalkoztatják őket. A Tudományos Ismeretterjesz­tő Társulat csátaljai módszerta­ni klubjának tagjai délszláv, szlovák és német nemzetiségűek. A helyiek gyakrabban össze tudnak jönni, de a megye északi részén levő szlovákok, németek ritkábban jutnak el Csátaljára, hiszen az oda- és visszautazás igen sokba kerül. Jó néhány esztendeje már, hogy a TIT országos vezetői Csátalján tanácskoztak. Akkor látták meg,’ hogy milyen nagy jelentősége van a nemzetiségi klubnak. Azonnal megsegítették a lelkes közösségteremtőket: százezer forint értékű felszerelést ajándékoztak nekik — erre szükségük is volt. A régi, elha­gyatott parasztházat már rend­be tették, itt kapott helyet a klub. Az épület főszárnyában van a pártiroda, s az oktatási kabinet — az ajándékba érke­zett audiovizuális eszközökkel. Az indulást szép emlékként őr­zik beszélgetőpartnereim: Ku- batov Antal tanácselnök. Röcfcl József, a nemzetiségi klub ?,lel* ke" és Jaeger Mihályné könyv­táros. • — Az ügy közös! — mondja Röckl József, aki a Magyaror­szági Németek Demokratikus Szövetségének alelnöke is volt már. — Amikor a nemztiségi szövetségekkel és a TIT megyei szervezetével aláírtuk a szerző- ■ dést, a marxista-leninista nemze­tiségi politika 'gyakorlatba 1 valő átültetését tűztük ki célul. Nem akarok titokzatos lierani, ha bele. néz la munkatervünkbe, láthatja, hogy mivel foglalkozunk, témáink közt szerepel nemzetiségi politi­ka, hagyományápolás, nyelvtan­folyam ... — Két esztendeje kiállítást ren- deztühk — veszi át a szót Jaeger Mihályné — Az akkor összegyűj­tött eszközök a leendő falumú­zeum alapját képezik. Sok olyan tárgy van leltárunkban, amelyet csak a tulajdonos halála után ad­nak ide az örökösök. Azért, hogy ne kerüljön ki a faluból... Mert bizony, amíg nem kaptunk ész­be, ■ sok-sok értékes néprajzi tár­gyat elhordták Csátaljáról'.- Az előbb emlegetett kiállítást több mint hétszázan látták, híre ment a környéken. Még külföldiek is jártak a tárlaton. Az 1982-es ki­állításnak sok érdeme volt, de a legfontosabb az, hogy nyitottab- bak azóta az emberek. Ugyanis először még magyar nyelven be­szélgettek a nemzetiséggel (kapcso­latos kérdésekről, de aztán áttértek a németre. Nem volt könnyű be­csalogatni a klubba őket, de meg. találtuk a módját: személyre szó­ló feladatokat osztottunk ki. Nép­rajzi gyűjtőutamon házról házra jártam, s ilyenkor órákig beszél­gettem égy-egy családdal. Szoká­sokat elevenítettek fel emlékeze­tükben, meséket, mondókákat je­gyeztettek fel velem, megnyíltak. Persze hazudnék, ha azt monda­nám, hogy mindenhol szívesen fogadtak. Ma is vannak megkö- zelíthetetlenek. 9 Jaeger Mihályné állítja: — Ne­héz volt megnyerni a csátaljai-' akat. (Somos László felvételei) — Az 1980-as népszámlálást megelőzően felvilágosító, biza­lomerősítő beszélgetéseket tar. tottunk — folytatja a tanácsel­nök. — Sokan, bármennyire is hihetetlen, még négy éve sem na­gyon merték nyilatkozni nemze­tiségi hovatartozásukról, töp­rengtek, azt írják-e be, hogy ma­gyarok, vagy azt-e, hogy néme­tek? Ma már nincsenek ilyen gondok, s ebben szerepe volt an­nak is, hogy kétnyelvűéül a köz­feliratok, németül is tanítanák az óvodában, az iskolában. Minden­napos a vegyes házasság, az ut­cán az emberek németül is be­szélnek. Mit tagadjam: ebben nagy szerepe volt — s van! —, a .nemzetiségi klubnak. — Türelem, szeretet kellett ah­hoz, hogy munkánknak 'gyümöl­cse legyen — véli Röckl József. — Hogy „győztünk”, az a község vezetőinek (is) köszönhető! A rendezvényeken mindig ott ül­9 — Németül is meg mernek szólalni, az utcán az .emberek. (Kubatov Antal, tanácselnök) nek. S ez példás magatartás! Nincsenek hátsó gondolatai a népnek, hogy vajon ez és ez a vezető miért nem jött ell Fel­adatunknak tartom, hogy a fia­tal generációt is bevonjuk a nem­zetiségi közéletbe. Tavasszal ki­állítást nyitunk, s bemutatjuk: mi történt a felszabadulás után Csát. alján. • Az aranykoszorús emlékplaket- tel kitüntetett nemzetiségi klub vezetői már elkészítették az 1985-ös munka tervet. Ezt a ta­nács beépíti közművelődési fel­adatai sorába!. így együtt teszik jobbá-szebbé a csátaüjaiak életét. A nemzetiségi klub mára túlnőtt azon a szerepkörön, amelyet haj­danán vállalt. Amit ma csinál­nak, sokkal több az egyszerű is­meretterjesztésnél. A közműve­lődés segítői, s közösségteremtők lettek! Borzák Tibor BUDA FERENC: Legenda Pásztorok, háromkirályok útja nem hatol el a házig. Fönn virraszt József egymaga, cigarettázik. Kis jézus alszik, fölretten, sikoltó csecsemőhang csapdos a csendben száj tátog — fuldokló madár csőre. Mit lát vajon, miféle iszonyokat jóelőre? Pribéket, szöggel, szekercével? Római katonát? Heródes dühödt lovát? Mária kimerültén fekszik magában. Jó pásztorok, bárányvivők, Keletről jött királyok lába hova süppedt el, micsoda sárba! Virraszt fönn József, az ács reggelig ébren. Szívja a keserű füstöt szelíden, eltökélten. HÉTFŐI ÜNNEPNAP HAT MUZSIKUS DUNAVECSÉRŐL „Az élethez a szép zeneszó is kell. * Csípős hideg szél fúj a Duna felől. Régen leszállt már az este. Ilyen tájban, hét óra körül, alig akad már járókelő a dunavecsei utcákon. A községet ke­resztülszelő 51-es főúton csak néha-néha húz el egy-egy személygépkocsi, barátságosan világítanak a köztéri lámpák; olyan hangulatos így karácsony környékén ez a decemberi este. mint nagyanyám­nál volt, Kurjantó-pusztán, jóllehet, ott sohasem élt több száz családnál. A vecsei Otthon mozival szomszédos a Bartók Béta utca. A higanygőzök fényessége után itt szin­te sötétség van: a közvilágítás szinte csak pislákol Bajos lenne megtalálnom a 7-es számot, de még-’ sem tartok attól, hogy eltévedek. „Hangos házhoz” igyekszem: a citera. a tárogató vagy a harmonika' hangja majd csak-kiszól értem. így is van: megér­kezem Török Imre nyugdíjas szabómester takaros házához. „ősszel érik, babám, a fekete szőlő / te voltál az igazi szeretőm, / bocsájtsd meg ha vala-valaha vétettem, / ellenedre babám, / rosszat cseleked- tem ... szól a dal. Török Imre klarinéton, Krepsz Mihály köcsögdudán. Nagyváradi István hel gedűn,pécsi Ferenc tangóharmonikán, 'Ágoston Mi­hály citerán és Jeges Imre szakács — a társaság egyetlen nem nyugdíjas tagja — szintén citerán mu­zsikál. A kis műhely bizony szűk a társaságnak, az asztal, a varrógép és a szabászbabák mellett alig férnek el. A szünetben nemcsak ismerkedésre van mód. Po­harat kapok én is: megkóstolhatom az ilyen alka­lomra kevert fröccsöt. és Jeges Imre tepertős po­gácsáját. ■ — Ez a rendszeres „menü” hétfőnként — kezdi a társalgást Jeges Imre. — Minden héten máshová megyünk ugyan, de úgysem bírnánk ennél ko­molyabb vendéglátással, arról nem is beszélve, hogy a muzsikálásnak sem tesz jót a túlságosan gazdag asztal. Lustítja, lassítja a ritmust. — Nehéz lenne összefoglalni, mit jelent szá­munkra a zene — veszi át a szót Decsi Ferenc. — Hadd mondjak csak annyit: nagyon-nagyon sokat. A próbák — mert hát így nevezzük ezeket a talál­kozókat — kiemelnek bennünket a bajos, fárasztó, szürke hétköznapokból. A vasárnap mellett a hét­fő a másik ünnepnapunk. — Van köztünk volt tanácsi tisztviselő, pásztor, iparos. Magam pénzügyőrként dolgoztam — mutat­kozik be Nagyváradi István. — Nos, a zene jó kö­zösségteremtő, és még az ilyen különbségeket is eltünteti: meghitt baráti légkört teremt. — Vannak közöttünk kottaolvasó emberek is, de a legtöbb számot csak úgy „natúr”, hallás után játsz- szuk — árulja el.Krepsz Mihály. — A régi világban a disznótorok, a iakodalmak és névnapok voltak a Zenetudomány iskolái. Itt, a vecsei-szalki határban OSil icle vaiy tizenkét puszta — szinte nem S HfAt olyan tanya, ahol legalább egy citera ne akadt volna Ha -pedig volt mit pengetni, pengető is akadt ■. Kotta híján mutogatás után előbb a szü­lök, utóbb az egész család nótáját megtanulta a eve­rek ..... dunavecsei dalárda - hajdanán - igen híres volt. Évtizedekig működött. Vendéglátóm. Török Imre szerint, aki abban szerepelt, ingyen bejár­hatta az egész országot, annyi meghívásnak kellett eleget tenni. Akócs Lajos énektanár volt a vezetője a kezdet kezdetén. Akkoriban is hetenként találkoz­tak az ipartestületben, a gazdakörben, vagy a fel­ső (városi) 48-as olvasókörben. — Oda nem juthatott ám be akárki! — bólogat Török Imre. Csak tisztes, dolgos, családszerető ember lehetett tag. A „fölvételi vizsgán” a jó hallás es hang mellett ez is a mérlegre került. Szép egyen­ruhánk, zászlónk, jelvényünk volt. és komoly egy­leti szabályzatunk, emlékszem. Gyopálosi János volt a legkitűnőbb karnagyunk, vele értük el a legtöbb sikert. - pí; — Miért szűnt meg a dalárda? — A háború gyászra, nem pedig dalra ösztönzött. Sokan odavesztek. később? Nem próbálkoztak az újraélesz­téssel? • — Többször is !"De,'-valahogy nem sikerült.- Az egykori pedagóguskar szinte valamennyi férfitagja foglalkozott a jobb hangúakkal. Vészeli László Ada­tnék István, Naszály Sándor és Pápai Dezső egy-egy télre, tavaszra .fölvállalta a volt dalárdistákat de uj gyökeret nem eresztett a csoport. “ No felejtsük —i veszi át a szót Nagyváradi István — Gyukity Bódogot. Tehetséges és szorgal­mas tanárember volt; aki negyvenöt fős felnőtt ze­nekart szervezett. Az volt ám a megható! Emlék­szem, amikor kiálltak a község főterére, és elját­szották a Kis éji zenét, olyan boldog, büszke volt mindenki: nekünk, vecseieknek ilyenünk is van ... A, hetvenes évek közepére abbamaradt az önte­vékeny zenélés Dunavecsén. Sokan úgy tudták, hogy nincs rá pénz, de ha valamilyen forrás mégis meg­eredne, talán már jelentkező sem volna Más ma a világ... Mi, amíg csak tudtunk, falúról falura jártunk — emlékezik a házigazda. — Énekelni Apostagra. citerázni Dunaegyházára... De aztán mind a két helyen lehúzták a rolót. Mi, hatan már nem tar­tozunk sehová, de hétfőnként azért továbbra is ösz- szejövünk. és amíg egészséggel bírjuk, nem is hagy­juk abba. Nem vagyunk művészek, nem is akarunk azok lenni, de mi még azt valljuk, hogy az élethez a szép zeneszó, a kedves népdal, a citera, a duda, a harmonika, a fröccs és a tepertő is kell. Nem igaz? Farkas P. József PROVAZNIK GÉZA télközei lekopott rólunk a Nyár mi ránk ’tapadt mint mozdonyok füstje vasúti laktanyák falán s most húnyt szemmel nézünk mint légpárnás szánok repülnek a szikrázó hóesésben tűnő álmaink után LEZSÁK SÁNDOR: Suhogó csöndben Suhogó csöndben fűbwi feksizem, ölelő szellő mellém ül. Fonnyadt pipacsról harmat cseppen. Buta bogár megrémül — Ügy nézek most a hajnali ködbe,. mint' akkor szemedbe. Éjszaka — KÉCSKEI HÍREK, HALASI TÉKA, BAJAI MŰSOR Kell-e a ] Az ellentmondás jókora. A ma­gyar átlagpolgárnak nagyobb esé­lye van az eseményekkel egyidő­sen értesülni egy több ezer mér- föidnyire zajló államcsínyről, mint viszonylag gyors és pontos információkhoz jutni arról, hogy az általa választott, az ő nevében és képviseletében eljáró tanács­tag milyen álláspontot támogat, s végül mire szavaz ’ a testületi ülésen. Még országon 'belül is külön­böző a kép. A fővárosiak tájékoz­tatása nagyságrenddel jobb, mint Magyarország négyötödéé. Talán így is lehetne általánosítani: mi­nél kisebb településen él-az em­ber. annál kisebb az esélye, hogy országos — vagy megyei — lap­ban a saját hétköznapjaival szem­besülhessen. A megoldás: helyi újság, amely nem csupán a tájékoztatás, ha­nem a lakóhelyi demokrácia esz­köze is lehet. Igény'— Bácsalmá­son, Kunbaján — épp úgy mutat­kozik, mint követésre érdemes példa Tiszakécskén. Baján. Kecs­keméten. • Kiskunhalason. Azon­ban ezek „másolása” már csak azért sem egyszerű, mert Magyar- országon csali a Tájékoztatási Hi­vatal engedélyével jelenhet meg sajtótermék, ám az engedély ki j adásának meglehetősén sok fel­lelyi újság tétele van, amelyek között nem az utolsó a megfelelő anyagi fe­dezet, amit a kisebb falvak alig­ha vállalhatnak. Egyetlen „sajtótermék” nem engedélyköteles, ez pedi^ a mű­sorfüzet. Bács-Kiskun,ban Bajától Kunszentmiklósig, Félegyházától Kalocsáig majdnem mindenütt élnek ezzel a lehetőséggel. Talán az sem véletlen, hogy Tiszakécs­kén. Kiskunhalason, Baján volta­képpen a meglevő műsorfüzet szerkezetét igazították hozzá a. nagyközség, a váro^ igényéhez. A legegyszerűbb eszközökkel., a legolcsóbban, ugyanakkor a leg­gondosabb szerkesztésben készül a tiszakécskei Arany János Mű­velődési Központ műsorfüzete, a Kécskei Hírek. Első száma ősz­szel jelent meg, s már akkor ér­demes volt odafigyelni a tarta­lomra! A tizenkétezer: lakosú te­lepülés minden említésre méltó eseményével — „műsorával” — foglalkozni igyekeztek a szerkesz­tők: hasznos tanácsokat adtak a szőlősgazdáknak, megérdeklődték. a káposztafeldolgozás gazdaságos módszerét, sőt, még, hirdetéseket is közreadtak. Háromezer ház van Tiszakécskén, s a füzet 1200 példányban kel el. Népszerűsé­gére jellemző, hogy if júsági par­lamenten követeltek belőle többet. ? Példa a Kécskei Hírek abból, a szempontból is, 'hogy hivatásos újságíró közreműködése nélkül készül: a •művelődési központ igazgató-népművelője, a. pártbi­zottság munkatársa, a jó írás­készségű tanárnő a „főszerkesz­tő”. Ma mindent pénzzel mérünk, nem árt tehát belepillantani a kasszába: 4500 forintos kiadásra 6000 . forintos bevétel jut, ami egyúttal vonzó példát is mutat­hat fe többi falunak. Baján is megújult a műsorfüzet, s másodszor jelentkezett bővebb tartalommal. Az összeállítók egy- egy előre kidolgozott tematikát járnak körül, s bár túlzott Baja­központúságukkal ezenközben — óhatatlanul — a provincializmus uszályába kerülnek, mégsem ál­lítható, hogy az új Bajai Műsor rossz volna. Sőt! Aki a régit is kézhez kapta, mégi álmában sem tudja ahhöz hasonlítani az újat. A tiszakgeskei sokszorosítóüzem­ben, a bajai igazi nyomdában ké­szül, s ez a számlán is érzékelhe­tő; összesen 16 ezer 300 forintból tudják kihozni' a 2000 példányt. Ugyanakkor ez alig 1200-zal több a korábbi összegnél, i van rá fe­dezet. A régit és az újat egyaránt 10 forintért árulnák, ám míg a régi esetenként több hónap múl­va is olvasatlanul porosodott, ad­dig az újat „kilopták” az illeté­kes tanácsi tisztviselő szekrényé­ből. ’ Harmadikféle utat jár a halasi műsorfüzet Téka címet viselő mel­léklete, amely Szilády Áron több mint száz éve írt vezércikkével fejtette ki céljait: „Hogy néha- néha egy-egy ilyen füzet megje­lenjen, arra az is elegendő ok, hogy általában hasznos olvasni­valóra tehessenek szert lakostár- ' saink..Az októberben napvi­lágot látott első szám 1500 pél­dányban készült, szerkesztője Pap Gábor, az ismert művészet- történész, A Téka foglalkozik múlttal, jövővel, mindezt tudo­mányos apparátus felhasználásá­val, sok 'tekintetben folyóirát- színvbnalon teszi, neves szerzőik' megszólaltatásával. A néhány mondatban bemuta­tott műsorfüzetek legnagyobb eré­nye: a közérdeklődésre számot tartó események bemutatásával, hírek közlésével beavatják olva­sójukat a helyi közélet történé­seibe, amelyeknek ezáltal így ők is részesei lesznek. A jelek azt mutatják, hogy elemi igény van ezen „újságok” iránt, s hogy az igény fizetőképes kereslettel egé­szül ki. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy deficit helyett szolid nyere­ség gyűlik össze a kiadók kasszá­jában a korább veszteség (ráfi­zetés) helyett. A műsorfüzetek pél­dányszáma ügrásszerűen mégnő a tartalmi változások következ­tében, a Kecskeméti Szemle pél­dául éppen kétszer akkora olva­sóközönséghez jut el, mint elődje, a Kecskeméti Műsor (holott dup. la annyiba kerül). Sok minden szól tehát, amellett, hogy az ilyen helyi újságoik terjedjenek el, hi­szen — mondjuk — kábeltévét még a nagyvárosok is csak több évi spórolás után engedhetnek még maguknak, ám havi 4—5 ezer forint még egy községben is jut­hat a műsorfüzetre. A jelek sze­rint a helyi politikai testületek jól irányítják a szerkesztők fi­gyelmét a legfontosabb kérdések­re, így aztán a mozi programja mellett a falugyűlésen elhangzott kérdéseket a válasszal együtt közlik. fejlesztve és növelve nem- csak a tájékozottságot, hanem a lakóhelyi demokráciát is. E demokráciának talpköve a tudás, az informáltság. Könnyeb­ben, mélyebben azonosul az or­szág, a megye céljaival az. aki a helyi lehetőségeket is ismeri, épp ezért kiáltóan hiányzik a he­lyi sajtó a magyarországi sajtó- struktúrából, amelynek az orszá­gos. a megyei és az üzemi lapok alkotják, a vázát. Történelmi .ta­pasztalatok. a jelen és a jövő fel­adatai egyformán felvetik,a he­lyi tájékoztatás szerepének növe­lését, a helyi sajtó kialakításának szükségességét. Orszáaépítő céljaink eléréséhez nemcsak kiművelt, hanem infor­mált — tájékozott és tájékozta­tott — emberfő^ is kellenek! Bailai József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents