Petőfi Népe, 1984. november (39. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-13 / 266. szám

PETŐFI mén TANÉRT-JAVASLATOK A KŐVETKEZŐ TERVIDŐSZAKOKRA Az iskolai eszközellátásró EMMI-lM-l Tíz évvel ez­előtt, 1974. no­vember 13-án halt meg — 73 éves korában — Vittorio de Sica olasz ren­dező és szí­nész, Oscar-dí- jas művész. Kereskedelmi iskolát végzett, érdeklődése azonban korán a színi pálya felé vonzotta. A 30-as évek elején már az olasz színpadok vezető jellemszínésze. Sokoldalú művész volt; fiatal­korában főként szerplmes-szere- repekben, drámákban, vígjáté­kokban, zenés művekben aratott nagy sikereket. Kellemes ének­hangja mellett parodizáló haj­lama. is hatott. Néhány néma produkciótól eltekintve, a han­gosfilm korszakában kezdett rendszeresen szerepelni, s fölé­nyes technikájú, igen jó képes­ségű színészként mutatkozott be. Drámai ereje, brilliáns humora, nagyszerű szatírizáló érzéke a legváltozatosabb figurákat is él­ménnyé avatta. Színészi sikereinél azonban fontosabb kiváló rendezői mun­kássága. 1940-től dolgozott önál­lóan. Ekkor két magyar film (Péntek Rézi, Magdát kicsapják) olasz változatát forgatta. 1943- tól dolgozott együtt Zavattini forgatókönyvíróval, s kettőjük nevéhez számos emlékezetes, művészi értékű produkció (Ró­ma nyílt város, Biciklitolvajok, Rovtai történetek. Házasság Olasz módra stb.) fűződik. Az idei iskolaévre megrendelt taneszközök több­sége a tantervihez igazodva még ebben az évben az intézményekbe kerül. A tanévre előírt 27 új' esz­közből! csupán ötnek a megjelenése késilk szerve­zési-gyártási okok miatt — tájékoztatták az Orszá gos Tanszergyártó és Értékesítő Vállalatnál az MTI munkatársát. Az általános iskoláik évente mintegy 110—130 millió forintot költenek alapvető taneszközökre, mégis több mint 900 millió forintra becsülik a vál­lalatnál az oktatásul hiányzó eszközök értékét. Megítélésük szerint a általános iskolák ilyen irá­nyú ellátottsága 85—90 százalékos. A középiskolák­nak évente mintegy 25—35 millió forintért kínál a TANÉRT különféle felszerelési cikkeket szemlél­tetőeszközöket, azonban csak 15—20 millió meg­rendelés érkezik vissza hozzájuk. Az iskolák szerint a TANÉRT túlkínálata ellené, re is gondok vannak a taneszközök beszerzésével, az új iskolák felszerelésével, mivel, amikor pénzük van, és szükségük volna rá az intézményeknek, azok Bűvész a Toronyban l A kecskeméti Toronyház ét­terem közönségcsalogató újítá­sokat vezetett be. Esténként például kizárólag felnőtteknek ajánlott táncos műsorral szóra­koztatja a nagy számú érdeklő­dőt, s bizony nemegyszer elő­fordul, hogy ki kell tenniük a megtelt táblát. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Ütközés, borulás — figyelmetlenség miatt November 9-én Kiskunfél­egyházán, az Izsáki út ,25. számú ház előtt tolta a kerékpárját az úttesten a 76 éves Csenki János (Kiskunfélegyháza, Fisch Emil utca 3.). Ekkor érkezett az út­szakaszra azonos irányból Varga Illés (Kiskunfélegyháza, Szilfa u. 46.), munkaadója tehergépko­csijával. A gyalogos kikerülését éppen megkezdte, amikor az idős férfi halra lépett. Emiatt a veze­tő fékezett, de járművét már nem tudta megállítani, így an­nak hátsó részével elütötte a gya­logost, aki súlyos sérülést szen­vedett. Kisszállás külterületén ifj. Va- kula János (Kisszállás, Hunyadi út 7.) motorkerékpárral nem tar.' tott kellő követési távolságot, ezért nekiütközött az előtte for­galmi okok miatt fékező személy­autó hátsó részének. A motorke­rékpáros súlyosan megsérült. November 11-én Kecskemé­ten, az István király körúton a házgyár irányába haladt sze­mélygépkocsijával a 19 éves Csa­pó Erzsébet (Kecskemét, Tinódi u. 25.). A csomagtartóban kutyát szállított, ezért a belső tükröt használva hátranézett. Közben a kormányt jobbra húzta, így le­térve az útról, egy beton villany, 'oszlopnak ütközött. Csapó Erzsé­bet súlyosan megsérült. Kiskunhalas külterületén Bé leczki József (Kalocsa, Nagy S. u~ utca 6.) személygépkocsival Kis­kunhalas felől Szeged irányába haladt. Műszaki hiba miatt el­vesztette járműve felett az ural­mát, letért az úttest bal oldalára, és ott felborult. A baleset követ­keztében a 10 éves Béleczki Il­dikó súlyosan, Béleczki Józsefné könnyebben megsérült. Kalocsa külterületén Könczöl József (Budakeszi. Batthyány u. 19.) személyautójával áttért a menetirány szerinti bal oldal­ra, majd az útpadkáról való visz- szatérés közben a gépkocsi fel­borult. Végül az út jobb oldalán lévő árokban állt meg. A bal­eset következtében Könczöl Fe_ rencné .súlyos, a gépkocsi veze­tője, valamint Könczöl Ferenc könnyű sérülést szenvedett.. Soltszentimrén, az Arany Já­nos utcában Marton Gyula (Solt. szentimre, Arany J. u. 27.) segéd'- motorkerékpárral nem az útvi­szonyoknak megfelelő sebes­séggel közlekedett és felborult. A férfi életveszélyesen megsérült. Keressük... ... a DA 02-74 forgalmi rend­számú, bordó színű, 250-es Jáwa típusú motorkerékpárt. Novem­ber 7-re virradóra lopták el Kis­kunfélegyházán a Darvas tér 3. szám alól; ... az OX 44-00 forgalmi rend­számú, kék színű, MZ 250-es tí_ pusú motorkerékpárt. Novem­ber 3-án, 20 és 21 óra között tu­lajdonították el á kunszállási kul. túrház mögül. • Ez a nyuszi az előbb még vi­rágcsokor volt. (Tóth Sándor felvétele) Az étterem vezetői nemcsak a felnőttekre, hianem a gyerekek­re is gondolnak. Szombaton dél­előtt például több, miint hatvan iskolás fiú és lány díjtalanul szórakozhatott azon a műsoron, amelynek szereplője Szemerei László bűvész és Hegyi Füstös László rajzolóművész volt. A gyerekek jórészt a Zója utcai is­kolából jöttek el az ingyenes műsorra, de voltak közöttük más iskolák tanulói, sőt óvodá­sok iá. A nézők mindegyike ka­pott tízóraira két palacsintát, s egy üveg nariaincs-collát. Sőt, aki, mint közreműködő „segített” a ■bűvésznek, illetve a rajzolónak, külön jutalomban is részesült. A Toronyban úgy tervezik, hogy hasonló gyermekműsort a jövő­ben is rendeznek. ÜSOR November 13-án. kedden KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ és KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ NINCS ELŐ AIDAS ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 10 • és 14 órakor: A kertészlegény királysága. Zenés mesejáték. A szol­noki Szigligeti Színház gyermekelio- adása. Gyermekbérlet. Előzetes: 20-án. kedden 20 órakor: Rómeó és Júlia ma. Az Ikarosz Jazz Balett előadása. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 3 órakor: BALFÁCÁN. Sz., mb., francia vígjáték. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 3 órakor: ÖLD MEG A SOGUNT. Sz., mb., japán kalandfilm. Otthon mozi: délelőtt J.0, fél 6 és fél 8 órakor: Filmmúzeum. MÁRCIU­SI MESE. Magyar film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: ALIM ÉS SZAMARA. nem .kaphatók. A vállalat szerint ez azért van, mert a keszletezési előírások nem engedik, hogy az iskolák­nak szükséges eszközök teljes választékát több éven taroÜák. Az utóbbi időiben azonban elég gyakran előfordult, hogy az évente felépülő 40—50 új okta­tatási intézménynek előkészített 30—40 millió fo­rintot érő taneszköz, s ugyanennyi értékű bútor je lenbős része raktáron maradt, mert a beruházók- naik az építési 'költségek emelkedése miatt az iskola elkészültekor már nem volt elegendő pénzük a szükséges felszerelés megvásárlására. A vállalat 1985 végére befejezi az iskolákban be­vezetett új tantervek szerinti oktatáshoz szükséges eszközök gyártásált. Az ezt követő évekre, a hete­dik és nyolcadik ötéves terv időszakára 'kidolgoz­tak egy minimális és egy optimális taneszközellátási programjavaslatot. Az első a szinten tartásira, a tan. tervi feladatok megoldásához nélkülözhetetlen' tan­eszközökre irányul, a második a minőségi fejlesz­tést szolgálja. Javaslatukat már tanulmányozzák az oktatásügy illetékesei. Megyénk az országos sajtóban Hétfői Hírek, 46. szám: Mécs. G.. László: Pehely- halmok birodalmában. (Lá­togatás a Kecskeméti Ba­romfifeldolgozó Vállalat toliüzemében.) Népszabadság, november 11-i szám: Pakó Sándor: Ki alkalmas pilótának? (Alkalmassági vizsgálatok a kecskeméti repülőorvosi vizsgáló- és kutatóintézet­ben.) Népszava, november 11-i szám: (1. v.): Bányászok és erdészek a kongresszusi versenyben. (Exportnövelő teljesítmények a Kiskunsá­gi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságban.) — (lend- vai); Márton-napi libahe­tek.) Szó esik a Kiskunha­lasi Baromfifeldolgozó Vál­lalatról.) Pártélet, 11. szám: A pártélet és a pártdemokrá­cia időszerű kérdései. (A szerkesztőségben folytatott kerekasztal-beszélgetésen Terbe Dezső, a Bács-Kis- kun megyei Pártbizottság titkára is résat vett.) — Bozó Lajos: Reális helyzet- értékelés. (A kiskunfélegy- há?i Lenin Tsz púrtvezető- ségi titkárának írása.) Irodalomtörténet, 2. szám: Benedek András: Az át­igazított Bánk . bán. (Az Illyés-átigazítás és az ere­deti Katona-szöveg különb­ségeiről.) 'Stúdiómozi: 8 órakor: a V-árösi mo­zi épületében. ÜVEG TÖRÖK, sz., ze­nés angol film. ifi éven felülieknek! BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél -8 órakor: JIM CRAIG. Sz., mb., auszt­rál kalandfilm. Központi mozi: 4. 6 és 8 órakor: A KICSI KOCSI ÚJRA SZÁGULD. Sz.. mb., amerikai film. KALOCSA Otthon mozi: 4 és 7 órakor: PISZ­KOS TIZENKETTŐ I—II. 14 éven alu­liaknak nem aiánlott! Kétrészes, sz.. mb., amerikai kalandfilm. KISKOROS Petőfi mozi: Szünnap. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4 és fél 7 órakor: V ASS-ZA I—II. Kétrészes, sz.. szov­jet film. KIVONHAT AS Fáklya mozi: 4 és 8 órakor: JÁT­SZANI KELL. Sz.. magyar—amerikai film. 6 órakor: Kortárs filmklub. ROBBANÁSVESZÉLY. 14 éven alu­liaknak nem ajánlott! sz.. lengyel film. TÍSZAKÉCSKE Művelődési ház: 6 órakor: GAND­HI I—II. 14 éven aluliaknak nem aiánlott! Sz.. kétrészes, mb„ indiai— angol film. ÍREK• HÍREK NAPTÁR 1984. november 13., kedd Névnap: Szilvia Napkelte: e óra 46 perc Napnyugta: ifi óra 10 perc Holdkelte: 19 óra 33 perc Holdnyugta: 11 óra 33 perc IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország terüle­tére ma estig: Nyugaton és dé­len több, máshol kevesebb iflz! a felhő, de csapadék nem vár­ható. A déli, délkeleti szél időnként, megélénkül, a Dunán­túlon erős széllökések is lehet­nek. Főiként hajnalban és reg­gel szórványosan köd képződik. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 4, 9 fok között valószínű. Távolabbi kilátások holnaptól szombatig: Időnként megnövek­szik a felhőzet, csapadék még itiem várható. A 'hőmérséklet emelkedik. Az időszak legvégén sokfelé esőkre számíttatunk. A legalacsonyabb hajnali hőmér­séklet eleinte —2, pOiusz 3, az időszak végén) 1, 6 fok között. A legmagasabb nappali hőmér­séklet általában 7, 12, az idő­szak legvégén 5, 10 fok között lesz. — Emlékezés Madarász Emilre. Madarász Emil, a magyar forra­dalmi munkásmozgalom .kiemel­kedő harcosa születésének 100. évfordulója alkalmából 'koszo- rúzási ünnepséget rendeztek iteg. nap a Farkasréti temetőben, el­helyezett urnájánál. A tisztelet és kegyelet virágait a 'Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Ellen­állók, Antifasiszták Szövetsége, a Magyar írók Szövetsége, valamint a Magyar Újságírók Országos Szövetsége képviselői helyez­ték el. Meghalt Bánhídi László Hosszan tartó betegség után, 78 éves karában tegnap meghalt Bánhídi László színművész. Szat­márnémetiben, született 1928-ban végezte el a Színészaikadémiát, majd vidéki és fővárosi színhá­zakban játszott kisebb szerepe­ket. A felszabadulás után, végleg Budapestre került, s a Belvárosi, az Ifjúsági, a Magyar Néphadse­reg Színháza és a Jókai, illetve a Thália Színház tagja volt. Kü­lönös hanghordozása, iróniája, hu_ mora karakterfigurá'k megfor­málásában érvényesült a legjob­ban, s főleg munkás- és paraszt­figurái váltak " emlékezetessé. Több mint száz mozi- és tévé- filmben szerepelt. — Találkozás Bajor Nagy Er­nővel. A kunszentmiklósi műve­lődési ház és a szakmaközi bi­zottság közös rendezésében ma 16 órai ■ kezdettel Bajor Nagy Er­nővel, a Szabad Föld rovatveze­tőjével találkozhatnak az érdek­lődők a községi művelődési ház­ban. — Egészségügyi hét Nagyba- racskán. Ma délután 17 órai kez­dettel dr. Gubacsi László megyei főorvos nyitja meg Nagybaracs- kán a filmszínházban, az egész, ségügyi hét rendezvénysorozatát. Holnap bölcsődei nyílt nap lesz, s a programban szerepel még dr. Frank Jánosné védőnő tájékoz­tatója a terhesek felkészítéséről, az újszülöttek fogadásáról, a cse- csemőgondozásról és -ápolásról. November 21-ig még több, köz- érdeklődésre számottartó, is­meretterjesztő, egészségügyi fel- világosító előadás lesz a község­ben, mint például a családi éleit, re nevelés, a betegségek meg­előzése, a. serdülőkor problémái stb. — Nyugdíjastalálkozó. A Kecs­keméti Fodrász Szövetkezet, a hagyományokhoz híven a napok­ban megrendezte a nyugdíjasok találkozóját, amelyen szép szánig mai vettek részt. Az idős embe­rek a vidám, kötetlen beszélge­tés előtt tájékoztatót hallhattak r.égi munkahelyük gazdasági eredményeiről. — A ZARÁNDOK TUDÓS. A városföldi klubkönyvtárban no_ vember 30-ig látható a Körösi Csorna ‘ Társaság vándorkiállí­tása, amelyen a zarándok tudós utazásait színezett rézkarcokon szemléltetik. A tárlathoz (15-én, 17 órai kezdettel) hangosított dia- sorozat-vetités is kapcsolódik. Akik pedig hibátlanul kitöltik a Körösi Csorna Sándor életéről szóló feladatlapot, azok a kiállítás zárónapján könyvjutalmat, jel­vényt és emléklapot kapnak. (Ze- lenák Katalin tudósítónktól.) Vadászaton. — Lükő Gábor köszöntése. Az ismert néprajztudós, Lükő Gábor Baján, majd Kiskunfélegyházáin volt múzeumigazgató. Ezen kí­vül még sok szállal kötődik me­gy énkh ez. Hetvenqtödik szüle.» tésnapján a Bács-Kiskun megyei Tanács és a múzeumi szervezet képviselői köszöntötték pécsi otthonában. A bensőséges ünnep­ségen több megyebeli művész is jelen .volt. SZERKESZTŐSÉGI ÜGYELET: hétfőtől .pénte­kig naponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítások, informá. ciók közölhetők a 20-lll-es telefonon, valamint a 26— 216-os telexszámon. Holnapi lapszámunkból ] A negyedik oldalon meg­ismerkedhetünk a Volán I 9-es számú Vállalatának bácsalmási kollektívájával, amelynek tagjai családias [ légkörben, eredményesen dolgoznak. Itt jelentkezik Sajtóposta rovatunk is, | amelyben olvasóink közér­dekű panaszaival, észrevé­teleivel foglalkozunk. Az ötödik oldalon bemutatjuk | a kereskedelmi és vendég­látóipari szakmunkáskép- I zőben folyó munkát. Meg­tudhatjuk azt is ezen az oldalon, hogy milyen be­mutatókra készülnek a kecskeméti Katona József Színházban. Filmjegyze- tünkben Sydney Pollack A szenzáció áldozata című, alkotásáról olvashatunk. TV I. MŰSOR: 8.10: Idősebbek is elkezdhetik. 8.15: Iskolatévé. Deltácska. (FF) 8.35: Magyar irodalom (ált. isk. alsó tagozat) Lila fecske 9.05: Orosz nyelv kicsiknek — 7. rész 9.15: Környezetismeret (ált. isk. 2. oszt.) Mérések — Hogyan mérünk? 9.30: Élő múzeum. Látogatás a moszk­vai Politechnikai Múzeumban 9.50: Parasztok. Lengyel tévéfilmso­rozat. Xin/12. rész. (ism.) 10.40: Híres spanyol operaénekesek. Spanyol filmsorozat. Vincente Sar- dinero (ism.) 11.25: Képújság 15.00: Iskolatévé. A kémia tudománya és oktatása (FF). Térkémia 15.35: Barangolás °a szerkezetben. II. (A 7. osztályos kémia tantárgyhoz) 16.05: Adni, kapni, jó! Hasznos tár­gyak 16.20: Most mit tegyünk? Hogyan mondjuk meg? (Az 5—8. osztályos osztályfőnöki órákhoz.) 16.35:. Hírek 16.40: A rövidfilmstúdiók műhelyéből. Híradó és Dokumentumfilm Stúdió (FF). 1. A mi iskolánk. 2. Szezon­vég. 3. Endlösung 17.30: Mi legyek? III. 18.00: Reklám 18.05; Kakukkfióka. Táncjáték. A pé­csi körzeti stúdió műsora 18.45: Képújság '*.=0: Mini Stúdió ’84 1V': Reklám « 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévé­torna 19.15: Esti mese •">: Tv-híradó 20.00: Különös házasság. Tévéfilm — I-V/1. rész ^1.35: Stúdió *84 '".25: Tv-híradó 3. TV II. MŰSOR: Képújság 18.20: Yxilon show 4. NSZK bábmű­sor 18.50: Hasznos mulatságok. Az ördög bibliája (ism.) (FF) 19.25: Egy hang és néhány maszk, (ism.) 20.00: Két kalandtábor — az egyik VisegráÓ-Mogyoróhegyen — a má­sik Szögligeten 21.00: Tv-híradó 2. *'1.?0: Reklám 21.30: Autó-motorsport 21.50: Kínai tájak és emberek. VIII/7. rész: Sanghaj nappal (ism.) 22.25: Képújság. ÚJVIDÉKI TV: 16.55: Műsorismertetés — magyarul L7.00: TV-híradó — magyarul 17.15: Reklám 17.20: Bejelentkezés és akció 17.25: TV-híradó 17.45: Gyermekműsor 18.15: Irodalom 18.45: Zenés műsor 19.15: Rajzfilm 19.25: Reklám 19.30: TV-híradó — magyarul 19.55: Reklám 20.00: Jelzések 20.45: Lottó 20.50: Reklám 20.55: Családi összeesküvés — ame­rikai film 22.35: TV-híradó 22.55: Műsorzárás KOSSUTH: 8.20: Társalgó 9.44: Muzsika Zsuzsika meséi 10.05: Diákfélóra. Világok meséi. Kel­ta népmesék (walesi) 10.35: Nádihegedű. Muzsikáról gyere­keknek 10.50: Zenekari muzsika 11.40: Az élet komédiásai. Jókai Mór regénye. 8. rész 12.30: Ki nyer ma? 12.45: A Rádió Dalszínháza. Németh Amadé: A zongorahangoló. .•9: Kamarazene 14.10: Magyarán szólva 14.25: Orvosi tanácsok — a lúdtalpról 14.30: Dzsesszmelódiák 15.00: Élő világirodalom. Nagy-Britan- nia. Samuel Beckett 15.20: A Magyar Népdal Hete 15.40: Horusitzky Zoltán: VI. vonós­négyes 16.05: Varázskörben. Lázár Ervin és a gyerekek 17.00: Világablak. A közép-európai tu­dományok bölcsőinél. II. rész 17.30: Rózsa Miklós: Bűvölet — film­zeneszvit 17.45: A Szabó család 18.15: Hol volt, hol nem volt. •. 19.15: Gondolat 20.00: Operaáriák 20.40: A Magyar Népdal Hete 21.30: Munkások *84. V. rész 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Ligeti András hegedül Kb.: 23.30: Operakettősök 24.00: Németh Zoltán táncdalaiböl PETŐFI: 8.08: Slágermúzeum 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.05: Napközben. Zenés délelőtt 12.10: Fúvószene táncritmusban 12.30: Cigánydalok, csárdások 13.05: Pophullám 14.00: Zenés délután. Gál Márta csem­balózik 14.20: A Magyar Népdal Hete. „Éne­keltem én*»: Demse Dávidné, Gás­pár Simon Antal és Simon Ferenc Józsefné 14.40: Hangos szótár: pofézni, roseib- ni, stelázsi. Beszélgetés idegen sza­vakról 15.05: Operettrészletek 15.20: Könyvről — könyvért 15.30: Csúcsforgalom 17.05: A Csúcsforgalom folytatása 17.30: Tini-tonik 18.30: Táncházi muzsika 19.05: Csak fiataloknak! 20.00: Vidám népmesék. A pénz min­dent megcsinál 20.22: Dél-amerikai melódiák 21.05: „Vár, ország, nemzet s tartal­ma e nép»*. Legkedvesebb verseiből válogat Sinkovits Imre 21.29: Operettfelvételekből 22.00: Zeneközeiben a rádióhallgató 24.00: Éjféltől — hajnalig. 3. MŰSOR: 9.08: Mendelssohn-művek 9.42: Zenekari muzsika 10.50: Emlékezetes dzsesszhangverse­nyek. A Spyro Gyra együttes ját­szik. I. rész 11.40: Operarészletek 12.28: A befejezetlen mondat. Portrék Déry Tibor regényéből. 8. rész 13.05: Világújság. 13.20: A Magyar Népdal Hete Fiatal zeneszerzők feldolgozásaiból 14.12: Paul Rutman (zongora) hang­versenye 15.32: Zenei Tükör 16.02: Bach-művek 17.00: Iskolarádió. Két keréken Ma­gyarországon 17.3D: A Magyar Népdal Hete. Páva­énekek. III 2. rész 17.54: Operafelvételekből 18.30: Na maternjem jeziku. A Ma­gyar Rádió szerb-horvát nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről 19.05: In der Muttersprache. A Magyar Rádió német nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről' 19.40: Együttesek muzsikálnak. — A Magyar Rádió hangversenysorozata. Vili. rész Közben: Kb.: 20.15: Modern írók portréi. Trumann Capote Kb.: 21.25: Kórusok, hangszerszólók 22.14: Webern: Dalok Stefan George verseire 22.30: Fiatalok stúdiója, jelenlét. 22.54: Szimfonikus könnyűzene. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél.’ Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X.. }

Next

/
Thumbnails
Contents