Petőfi Népe, 1984. november (39. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-11 / 265. szám
2 C PETŐFI NÉPE ® 1984. november 11. Apró Antal Algériába és Szíriába utazott Apró Antal, az országgyűlés elnöke tegnap parlamenti küldöttség élén — első, alkalommá} hivatalos baráti látogatásra Algériába utazott a nemzetgyűlés elnökének meghívására. A delegáció ezt követően Szíriába látogat a parlament elnökének meghívására. (MTI) Jaruzelski Csehszlovákiában Milyen volt a világvisszhangja Reagan győzelmének? Míg Ronald Reagan közvetlen környezete és a befolyása alatt álló amerikai sajtó az elnök kétségtelen jelentős választási győzelmét az egész reagani kül_ és belpolitika általános helyeslése, ként igyekezett feltüntetni, addig mind az USA határain belül, mind pedig az Egyesült Államok nyugati szövetségesei körében számosán arra figyelmeztettek, hogy a választási eredmény korántsem jelenthet „biankó csekket”, vagy „teljes felhatalmazást a reaga- nizmus folytatására”. Jelzésként értékelték, hogy a kongresszus, ban nem sikerűit a republikánu. soknak olyan többségre szert tenniük, ami az elnök abszolút támogatását lehetővé tenné. A világvisszhangban hangsúlyt kaptak a választási kampány második felében az elnök—elnökje. tölt békülékenyebb szólamai, az atomfegyverkezés korlátozására tett ígéretei. Az első szovjet reagálásokban is az áll, hogy ezeket a szólamokat tetteknek kellene követniük. De másutt is, Párizstól Madridig, Bonntól Rómáig azt hangoztatják hivatalos helyeken és a sajtóban, hogy most már meg kell kezdődnie a párbeszédnek. egy új leszerelési tárgyalás- sorozatnak. Vannak persze, kétkedő hangok is: a párizsi Le Monde például arra utalt, hogy az USA-iban még mindig óriási a befolyása a hadiiparnak, általában a katonai—ipari komplexumnak, s így a leszerelési tárgyalások még jó ideig aligha hozhatnak eredményt. Az USA és Japán, illetve az USA és Nyugat-Európa közötti gazdasági ellentétek felszínre kerülését várja számos kommentátor, mivel eddig az amerikai választási kampány miatt "azokat szándékosan háttérbe szorították. ' Jellemző a párizsi kormány szóvivőjének megfogalmazása: gazdasági és kereskedelmi téren a két kormánynak „bőven «an mondanivalója egymás számára”. De Tokióban is tartanak attól, hogy a túl nagy amerikai kereskedelmi mérleghiány megszüntetésére az új washingtoni vezetés kemény és kíméletlen kísérleteket tesz. Mi váltotta ki a Nicaragua körüli feszültséget? Az amerikai sajtó szenzációs tálalásban kezdte közölni a hét elején, hogy a CIA szerint egy szovjet teherhajó MIG-repülőgé- pek részeit szállította konténerekben egy nicaraguai kikötőbe. A washingtoni kormány szóvivői különböző nyilatkozatokban „az USA elleni fenyegetésnek” minősítették, hogy Nicaragua harci repülőgépekhez juthat. A mana-' guai kormány épp úgy cáfolt, mint a szovjet kormány, de ió darabig az amerikai propaggndagépezet erről alig akart tudomást venni. Az Egyesült Államok hadigépezer te pedig már mozgásba is jött; két amerikai fregatt 12 tengeri mérföldre megközelítette a nica- raguai partokat, katonai repülőgépek pedig felderítő repüléseket végeztek az ország légterébe hatolva. Ez ellen a managuái kormány hevesen tiltakozott, panaszával pedig az ENSZ Biztonsági Tanácshoz fordult. A nicaraguai fegyveres erőket riadókészültségbe helyezték, 20 000 diákot pedig, akik a kávészüretre indultak volna, honvédelmi feladatokkal bíztak meg. A mana- guai kormány ugyanis — külügyminiszterének, Miguel d’Esco- tónak nyilatkozata szerint 1 — a fregattok és a harci repülőgépek megjelenését az USA katonai beavatkozásának nyitányaként értékelte. Érdemes emlékeztetni arra, hogy a nicaraguai intervenció lehetőségét az amerikai sajtó és a washingtoni politikai körök már régóta latolgatják. Az U. S. News and World Report hasábjain október 22-én Reagan, még mint elnökjelölt, úgy nyilatkozott, hogy „nem lenne rosszabb dolog a világon, mint egy beavatkozás Nicaraguában ...”, viszont sok borúlátó hírmagyarázó azt jósolgatta, hogy az intervencióra mégis sor kerül, viszonylag hamar, hogy aztán a világ rövid idő múlva el is felejthesse. S jellemző bizonyos amerikai körökre, hogy a hírhedt Barry Goldwater szenátor nyíltan követelt Reagan elnöktől radikális intézkedéseket a „nicaraguai fenyegetés” ellen. Mi várható az izraeli—libanoni katonai tárgyalásoktól ? Nakurában, az UNIFIL, vagyis az. ENSZ libanoni; nemzetközi erői főparancsnokságán többnapos halasztás után összeült Izrael és Libanon katonai küldöttsége. Tárgyalásuk célja az lenne, hogy meghatározzák az izraeli csapatok kivonásának feltételeit. A feladat meghatározásában a feltételes mód használata azért látszik jogosnak, mert Tel Aviv már többször hangsúlyozta, hogy. csak Izrael északi határainak biztonságával kapcsolatos maximális elkötelezettség láttán hajlandó visszavonni egyégeit. Ami any- nyit jelent, hogy ‘az izraeli küldöttség állandóan fölfelé srófolhatja igényeit. A libanoni tárgyaló fél mozgásterét beszűkítik nyilvánvaló arab igények (Szíria és a Palesztinái Felszabadítás! Szervezet igényei), azon kívül, hogy természetesen maga Libanon sem mehet bele túl nagy engedmények megtételébe. Mindenesetre a helyzet alapos változására mutat, hogy szemben a tavaly május 17-i izraeli—libanoni megállapodás megkötése idején. tapasztalt majdnem barátságos hangulattal, most fagyos és • A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 67. évfordulója alkalmából tartott keddi ünnepségen Moszkvában Andrej Gro. miko mondott beszédet. • A hét elején az NDK fővárosában tárgyalt az osztrák kancellár. A képen Fred Sinowatz Erich Honeckerrel látható a megbeszélések kezdetén. szinte ellenséges légkörben kezdődtek el a /tárgyalások. A jelen volt megfigyelők megjegyezték, hogy a küldöttségek tagjai még kezet sem ■ fogtak Aiz izraeli kivonulás egyik kulcskérdése, hogy mi lesz a dél-libanoni Izrael-barát egységekkel, néhai Haddad őrnagy csapataival? Ezeket Tel Aviv szerelte fel, képezte ki igazán. Jelentőségüket mutatja, hogy Simon Peresz izraeli rriániszterelnök a nakurai tárgyalások másnapján látványos módon felkereste ezeket az egységeket. Végeredményben azonban valószínű, hogy Izrael magatartására rányomja majd bélyegét az új amerikai kormányzat közel- keleti koncepciója. Pálfy József PRÁGA Wojciech Jaruzelski, a LEMP Központi Bizottságának első titkára, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke magyarországi látogatásáról útban hazafelé Sturovóban rövid időre megszakította útját. Itt Jaruzelski (Folytatás az 1. oldalról.) szított filmről ismerte fel — több- kevesebb sikerrel — a tűzvédelmi hiányosságokat és válaszolt a villámkérdésekre. Minden csapatnak jogában állt, hogy elhozza városai iskolásainak „Így látom a tűzoltók munkáját” oímű pályázatának legjobb rajzait. A jól sikerült alkotásokat a helyszínen kiállították, sőt közülük a legkifejezőbbek (szakzsüri döntése alapján) értékes pontokkal növelték csapataik eredményét. iLgen szoros küzdelemben szerezte meg az első helyet a kecskemétiek különböző vállalatok munkatársaiból alakult csapata. Tagjai: Szabó Ferencné társasházi, Balassa Jámosné lakásszövetkezeti és Nemes Tiborné ingatlankezelő j vállalati házfelügyelő. őket a sárvári VárosgazJozef Lénárttal, a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárával és Julius Hanussal, a Szlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnökének első helyettesével is találkozott* akikkel rövid megbeszélést tartott. dálkodási Vállalat munkatársai követték. Harmadik helyen szintén kecskemétiek, az Ingatlankezelő és Távfűtő Vállalat 1. számú csapatának tagjai végeztek. Az eredményhirdetés után Tímár István alezredes belügyminiszteri kitüntetéseket nyújtott át. A Tűzbiztonsági Érem arany- fokozatát Márton Lajos, a kecskeméti 35KTV igazgatója és Pólyák Péter, a Kommunális Költségvetési Üzem vezetője kapta meg. A vetélkedő befejezéseképpen az első helyezett csapatnak a kecskeméti IKTV és a HVDSZ B ács-Kis kun megyei Bizottságának vándorserlegét Márton Lajos adta át, majd zárszavában kifejezte reményét, hogy az első alkalommal igen jól- sikerült vetélkedőt ezentúl minden évben megrendezik az ország valamelyik városában. T. B. HETI VILÁGHÍRADÓ AZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA: HÉTFŐ: A nicaraguai választásokon a Sandinista Nemzeti Felszaba- dítási Front nagy többséggel győzött, Dániel Ortega lett az elnök. — Indiában mérséklődött a .feszültség. — A Berlinbe látogatott Fred Sinowatz, vendéglátójával, Erich Honeckerrel együtt a párbeszéd és az együttműködés szükségességéről nyilatkozott. KEDD: Felújította munkáját a stockholmi konferencia. — A moszk- vai november 7-i díszünnepség szónoka Andrej Gromiko volt, s hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió továbbra is kész a komoly és becsületes tárgyalásokra. / SZERDA: Jelentős arányú győzelmet aratott Ronald Reagan az amerikai elnökválasztáson, a képviselőházi és' a szenátusi választásokon a‘republikánusok már korántsem érték el a várt eredményeket. — Konsztantyin Csernyenko ’ mondott beszédet Moszkvában, az ünnepi fogadáson. — Riadókészültségbe helyezték az amerikai flottamozdulatok miatt a nicaraguai fegyveres erőket. CSÜTÖRTÖK: Szovjet és nicaraguai cáfolatok a CIA vádjaira. — Az- első szovjet kommentárok szerint a választási ígéretek után a Szovjetunió tetteket vár az új Reagan-kormányzattól. — Szocialista országok leszerelési javaslatai az ENSZ-ben. — Genscher külügyminiszter a bonni parlament vizsgálóbizottsága előtt, nyilatkozott pártja és a Flick-konszern kapcsolatáról. PÉNTEK: Kádár—Jaruzelski-találkozó Budapesten. — A Szocialista In- ternacionálé leszerelési bizottsága Tokióban ülésezik. — Ostromállapot Chilében a kormányellenes megmozdulások elfojtására. — Simon Peresz izraeli kormányfő látogatása Dél- Libanonban. SZOMBAT: A Biztonsági Tanács Nicaragua panaszára az amerikai fenyegetésekről tárgyal. — Goldwater szenátor inváziót sürget. — Li Hszien-nien kínai államfő dél-európai körútra indul. — Papandreu görög kormányfő Szíriában tárgyal. A hét három kérdése • Konsztantyin Csernyenko fogadta a szocialista országok ifjúsági szervezeteinek vezetőit, akik a XII. Világifjűsági Találkozó nemzetközi előkészítő bizottságának ülésén vettek részt a szovjet fővárosban. FIZETÉS, TANULÁS, CSALÁDALAPÍTÁS Takarékpénztári fiatalok parlamentjén Az Országos Takarékpénztár Bács-Kiskun megyei Igazgatóságának székházában ültek össze , tegnap délelőtt Kecskeméten a megyei fiókok 30 év alatti fiatalj jai, hogy áttekintsék a legutóbbi ifjúsági parlament óta eltelt idő- • szak eredményéit, gondjait, és felszínre hozzák a pénzintézetnél dolgozók legégetőbb problémáit. Az elmúlt három évben történteket Dudás Ede megyei igazgató foglalta össze. A számvetés röJ vidített változatát már előre kézhez kapták írásban a parlamenten részt vevők. A beszámoló megállapította, hogy a takarékpénztár szervezetten, jól foglalkozik a fiatalokkal. Az újonnan felvett dolgozókat nem hagyják maguk- Ép hanem figyelemmel kísérik, munkájukat. A nagy pontosságot igénylő, kulturált ügyfélszolgálathoz igényes munkahelyi környezetet kell teremteni. 19811 óta ebben majdnem minden fióknál előrelépés történt, ami növelte az 'OTP jó hírét. Mint sok más helyen, itt is problémát okoz a pályakezdők alacsony fizetése, s nemegyszer feszültségekhez vezet. A fiataloktól a vezetők ugyanannyi és ugyanolyan minőségű munkát várnak, mint az idősebb kollégáktól, de ez a tény nem látszik meg a borítékokon Egyelőre nincs gond a munka melletti továbbtanulással, mégis ' úgy tűnik, mintha az egyébként jó képességű fiatalok kevésbé igyekeznének részt venni a különböző képzési formákban. Sajnálatos, hogy nem eléggé törekszenek — a valutakezeléssel foglalkozók sem — az idegen nyelvek elsajátítására. Pedig az évről évre növekvő forgalom már-már megköveteli akár több nyelv ismeretét is. A beszámolót hozzászólások követték, majd élénk vita bontakozott ki. Legtöbben a család- alapítás és a lakásszerzés anyagi problémái körül időztek. A szerény jövedelem és a magas tör- lesztőrészletek terhének ellent. ’mondását a törlesztési idő meghosszabbításával j látták sokan feloldhatónak. Szó esett még a munkakörülmények további javításának szükségességéről és egyéb aktuális pénzintézeti kérdésekről. Az OTP-nél rendezett ifjúsági parlament a vezetői beszámoló és az intézkedési tervjavaslat elfogadásával fejeződött be. —a —a Mmmmmmmmmmmmmmmmmrn® Vetélkedő a megyeszékhelyen NICARAGUA Az USA a leplezetlen agresszió útjára tér Közlekedésbiztonsági filmhét NATOhadgyakorlat RÖMA Az elektronikus háború vezetését, az együttműködés módszereinek kidolgozását, tengeralattjárók felkutatását kapták feladatul a „Deterrent force—84” fedőnevű c NATO-hadgyakorlat résztvevői. A Földközi-tengeren megrendezett egyhetes haditengerészeti gyakorlatban a „földközi-tengeri gyorsan bevethető haditengerészeti erők” kötelékébe tartozó egyesült államokbeli, angol, olasz és más hadihajók és haditengerészeti erők vettek részt. A hadgyakorlat megmutatta — jelentette ki Y. Frei, a török haditengerészet első osztályú kapitánya, a gyakorlat parancsnoka —, hogy ‘szükség esetén” a NATÖ-nak a Földközi-tengeren ■tartózkodó haditengerészeti erői 24 óra leforgása alatt a teljes harci készültség állapotába hozhatók. MOSZKVA Tények bizonyítják, hogy a washingtoni kormányzat a nicaraguai néppel szembeni „titkos háborúról” a leplezetlen agresszió útjára tér át — írja Nyi'kolaj Csigir, a TASZSZ politikai szem- leírója. A szovjet hírügynökség munkatársa felhívja a figyelmet arra, hogy az amerikai hadihajók nicaraguai .területi vizekre való behatolása, a nicaraguai légtér sorozatos megsértése, valamint a tavalyi grenadai intervencióban részt vett 82. légideszant hadosztály . Közép-Amerikába irányításának előkészületei erre utalnak. Az Egyesült Államok Nicaragua körüli lázas katonai aktivitását a sandinista forradalommal való leszámolást kilátásba helyező leplezetlen fenyegetések kísérik. Az amerikai hivatalos propaganda a legképtelenebb Nicaragua-ellenes rágalmakat terjeszti, nem átallva azzal a teljesen alaptalan váddal illetni Nicaraguát, hogy úgymond „veszélyezteti” szomszédai, sőt az Egyesült Államok bizton- ságáto A nicaraguai vezetés leleplezve a hazug washingtoni állításokat, rámutatott, hogy azok valódi célja a Nicaragua elleni amerikai intervenció előkészítése. Ugyanakkor világosan leszögezte, hogy Nicaraguának joga' van az önvédelemre, ezen belül arra, hogy az amerikai agresszió növekvő veszélyének körülményei között az ország védelmére bármilyen fegyvert beszerezzen. Ez a nicaraguai álláspont teljesen megalapozott, teljes összhangban van a nemzetközi jog normáival, az ENSZ alapokmányának elveivel. A közvetlen amerikai katonai intervenció fenyegető veszélye miatt a nicaraguai kormány felszólította az ország népét arra, hogy álljon készen a védelemre. A nicaraguai nép maga mellett tudja a békeszerető emberiség szolidaritását és támogatását — mutat rá a TASZSZ kommentátora. -V ,, , (Folytatás az 1. oldalról. kisfilmet és diasorozatokat láthatnak. Szerdán délután Kondor István nyugalmazott filmfőigazgató .tart előadást, majd megnyitják a Reklám és propaganda a közlekedés- biztonságért című kiállítást. A gyermekek számára ezen a napon tíz diától a televízióból is jólismert Stop! Közlekedj okosan című rajzfilmeket vetítik, s az óvodásak részére rendeznek közlekedési órát és filmbemutatót. Délután három órától videofilmeket Kecskeméten az ÉPSZISZ széchenyivárosi szolgáltató- ház továbbra is várja kedves megrendelőit az alábbi részlegeink szolgáltatásaival: — kárpitos részleg, — háztartási kisgépszerelő részleg, — kereskedelmi egységünk. 2435 láthatnak az érdeklődők, majd KRESZ-vetélkedőn mérhetik ösz- sze tudásukat. Csütörtökön délelőtt a Magyar Rádió nyilvános adását sugározzák Kecskemétről, amelynek riportere Petress István, a rádió főmunkatársa lesz. Egészségügyi előadás, közlekedési óra, filmbemutató, majd Kovács Miklós filmrendezővel való találkozó teszi még érdekessé ezt a napot. A filmhét befejező napján az új IKRESZ-filmet mutatják be, és díjakat adnak át. G. G. Eladásra felkínálunk IFA W—50 La/k billenős tehergépkocsit, pótkocsival 75-ös lánctalpas, 100-as lánctalpas , erőgépeket. Kunsági Mg. Szakszövetkezet Csólyospálos 2242 AMERIKAI BEISMERÉS WASHINGTON Az amerikai felderítés szerint nem rakodtak ki MIG-vadász- gépeket arról a szovjet kereskedelmi hajóról, melynek szállítmányával kapcsolatban épp az amerikai hírszerzés állította korábban azt, hogy szovjet gyártmányú vadászgépeket tartalmaz. Mint amerikai külügyi forrásokból jelezték, az amerikai felderítés „folyamatosan- szemmel tartja” a Córinto nicaraguai kikötőben horgonyzó szovjet kereskedelmi hajó kirakodását, jóllehet amerikai kormánytisztviselők pénteken közölték: a Szovjetunió biztosította Washingtont, hogy a szótoanforgó kereskedelmi hajón nincsenek MÍG—21 típusú harci repülőgépek.