Petőfi Népe, 1984. október (39. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-26 / 252. szám

Várható időjárás ma estig: Válto­zóan felhős, párás, főként a hajnali, reggeli órákban tőbbfelé ködös idő csapadék nem valószínű. Időnként megélén- ;él. A legmagasabb nappali hőmérséklet általá­ban 16» 21 fok~között, a hosszabb ideig ködös tájakon kevéssel IS fok alatt alakul. várható. kül a délnyu VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!-ÁG MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA ■ XXXIX. évi. 258. szám Ára: 1,40 Ft 198«. október 26. péntek A gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztéséről tárgyalt a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: • A Minisztertanács tegnapi ülésén megtárgyalta a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésének 1985-ben végrehajtandó feladatait. Ennek keretében többek között elfogadta az ár-, a jövedelem- és a keresetszabályozásban, a magasabb vezető állású dolgozók anyagi ér­dekeltségi rendszerében, a beruházások rendjében, továbbá a piac- felügyelet terén 1985-iben életbe lépő módosításokat és a szükségessé váló egyéb intézkedéseket. Ügy határozott, hogy a minisztertanácsi rendeleteket, valamint a végrehajtásukra vonatkozó jogszabályokat november első felében nyilvánosságra kell hozni. A kormány tájékoztatást kapott az energiagazdálkodás középtávú kutatási-fejlesztési programjának folyamatban lévő végrehajtásáról. Megállapította, hogy a kutatási eredmények fontos szerepet töltenek be az energiafogyasztás mérséklését szolgáló intézkedések megalapo­zásában, az új energiatakarékos eljárások és termékek gyártásának bevezetésében. A Minisztertanács irányelveket szabott meg az ener­getikai kutatás-fejlesztés VII. ötéves tervidőszakra szóló teendőinek kidolgozásához. Kiskunhalason ülésezett a népfront megyei elnöksége Tervszerű, tartalmas mozgalmi munka a lakóterületen MUNKÁSGYÜLÉS A BÁCSHÜS-NÁL Többet, olcsóbban és jobb minőségben Évente egy-két alkalommal, amikor a tárgyalt téma ezt in­dokolja, a beszámoló testületnél tartja ülését a Hazafias Népfront megyei elnöksége. így került sor tegnap Kiskunhalason a városi népfrontbizottság lakóterületi munkáját és további feladatait összegző beszámoló megvitatásá­ra. A testület tagjait a meghí­vottakat, a város párt- ős taná­csi vezetőit dr. Dobos László, a népfront megyei elnöke köszön­tötte.­A kiskunhalasi népfronttestü­let területi munkájáról Tóth Fe­renc városi titkár és Vincze Fe­renc elnök készített igen tartal­mas, kritikus és önkritikus, a gondokat sem kendőző beszámo­lót. Az a mozgalmi, politikai és társadalmi tevékenység, melyet a népfront a lakóterületen, a vá­ros belső és külső körzeteiben végez, nem 'képzelhető el az ön­kéntes segítőtársak sokasága, a bizottságokban szívesen dolgozó aktivisták lelkes munkája nél­kül. A környezetvédelmi, a köz­jogi, a városszépítő, a nő- és ré­tegpolitikai, a béke és barátsági munkabizottság, a fogyasztók ta­nácsa, valamint a kertbarátkö­rök egyre tervszerűbb és tartal­masabb munkájához sikerült a hatékony módszereket is kialakí­tani. Még nagyobb öntevékeny­ségre és kezdeményezőkészségre van szükség egy-egy körzet te­lepülésfejlesztési programjának összeállításánál, amelynek lénye­ge, hogy az állampolgárok a ta­nácsi testület döntéseit, tehát a város fejlődését is kedvező irány­ban befolyásolhatják. A lakosság bebizonyította, hogy nagyobb áldozatokra is ké­pes, például a vezetékes gáz ér­dekében, ugyanakkor nehezmé­nyezi, hogy az alkatrészhiány sok. szór gátolja a berendezések üzembeállítását, illetve haszná­latát. Jobban kellene anyagilag is támogatni központilag is az utak, járdák építését, amelyért a lakosság szintén hajlandó anyagi áldozatokra. A társadal­mi munka értéke az elmúlt év­ben elérte a 62 millió forintot, s fejenként csaknem kétezer fo­rintot tett ki. De ennél is fonto­sabbnak tartják, hogy a város legkülönbözőbb rétegeit \sikerült mozgósítani a szűkebb pátria épí­tésére, szépítésére. A népfront szervezi ezt a munkát, amelynek egyik meghirdetője is a tanács­csal együtt. Ugyanakkor szóvá te­szik, hogy a díjak átadásakor ez a részvétel nem jut megfelelően kifejezésre a körzetek szintjén. A további feladatok közül kü­lönösen említést érdemel a gaz­daságpolitikai tevékenység bőví. tése, a döntés előtti eszmecsere erősítése, a demokratizmus növe­lése. Az a törékvés, hogy a tár­sadalmi munka még tervszerűb­ben kövesse a lakosság 'által is fontosnak érzett fejlesztési célok elérését. A megyei elnökség elismerés, sál nyugtázta a városi népfront­testületek lakóterületi munkáját, s egyetértett a megszabott fel­adatokkal. A vitában — amely­ben felszólalt Tengeri Pál, a me­gyei pártbizottság osztályvezető­je — számos olyan javaslat is elhangzott, amelyet hasznosítani lehet a további munka során. Az ülés résztvevőit a továb­biakban Farkas József, a Haza­fias Népfront megyei titkára idő­szerű mozgalmi feladatokról tá­jékoztatta. A továbbiakban be. jelentések és javaslatok hangzót, tak el. T. P. ENSZ-KŐZGYÚLÉS Vita a közép-amerikai helyzetről NEW YORK A CIA által a nicaraguai el­lenforradalmárok számára ké­szített kézikönyv „nem elszige­telt és jelentéktelen tény”, ha­nem írásos bizonyíték arra, hogy az Egyesült Államok meg akar­ja dönteni a sandinista kor­mányt. Ezt Javier Chamorro Mora, Nicaragua ENSZ-nagykö- vete állapította meg szerdán a világszervezet közgyűlésének ülésszakán, ahol kétnapos vita kezdődött a közép-amerikai hely­zetről. Ohamorro sürgette, hogy mi­előbb írják alá a Contadora-cso- port által kidolgozott — Nicara­gua' által már elfogadott — kö­zép-amerikai „békeokmányt”. Oleg Trojanovszkij, a Szovjet­unió állandó- ENSZ-képviselője rámutatott: az Egyesült Államok azért növeli a feszültséget a kö­zép-amerikai térségben, hogy be­avatkozhasson szuverén államok belügyeibe. „ötvenmillió forintnyi nyere­séget terveztünk erre az eszten­dőre, s ezt a jelek szerint el is érjük, sőt, joggal bízhatunk ab­ban, hogy sikerül túlteljesítenünk majd néhány millióval.” — Dr. Horváth István, a bajai BÁOS- HÜS Közös Vállalat igazgatója mondta ezt tegnap délután azon a munkásgyűlésen, amelyen — egyebek mellett — megtárgyal­ták ‘az éves terv időarányos tel­jesítését, és számbavették a még hátralevő feladatokat. A tanácskozás — amelyen részt vett Balogh Károlyné, az Élel­miszeripari Dolgozók Szakszer­vezetének főtitkára is — jó al­kalom volt arra, hogy mérlegre tegyék: a vállalati tervek végre­hajtását hogyan segítették azok a szocialista brigádok, amelyek különféle felajánlásokat tettek a felszabadulás 40. évfordulója és a XIII. pártkongresszus tisztele­tére. Ennek ■ során hangsúlyozták, hogy az elmúlt hónapokban a vállalat jelentősen növelte kibo­csátott termékeinek mennyisé­gét; amennyiben a felvásárolt sertések száma 360 ezerről 400 ezerre, a feldolgozottaké 250 ezer­ről 270 ezerre, az exportált vég. termékek súlya pedig 9 ezer ton­náról több mint 11 ezer tonnára növekedett az idei esztendőben. A szocialista munkaverseny má­sik jelentős sikere, hogy növel­ték a hazai piacra szánt, olcsóbb termékek választékát: a tavalyi eggyel szemben az idén például már háromfajta májashurkát gyártanak, s néhány héten belül üzletbe kerül a vállalat új ter­méke, a csomagolt kocsonyahús is. A munkásgyűlésen a szocialis­ta kollektívák újabb felajánlá­sokat tettek. Az egyik vágócsar­noki brigádnak a tagjai vállalták például, hogy a tervezettnél 30 ezerrel 'több sertést vágnak le december utolsó napjáig, a tmk- üzem dolgozói pedig — ehhez kapcsolódóan — azt, hogy kar­bantartási hibák miatt nem fog­nak állni a gépek. A munkaügyi osztály Erdei Ferencről elneve­zett szocialista brigádja azzal a felhívással fordult az alkalma­zotti kollektívákhoz, hogy — évi két nap erejéig — vállaljanak fizikai munkát, elsősorban a szakemberek tehermentesítésére: ne 'kelljen az áruk csomagolásá­val bíbelődniük például azoknak, akiknek a külföldre szánt húsok csontozása a legfontosabb fel­adatuk. A többi felajánlás első­sorban az energiatakarékos mód­szerek bevezetését szorgalmazta, annak érdekében, hogy az ön­költség csökkentésével- is segít­sék a termelés hatékonyságának fokozását. A felszólalások során szót kért Balogh Károlyné is, aki elmond, ta, hogy az élelmiszeripari dolgo­zók — s ezen belül a húsipari szakemberek — kiemelkedően so­kat tehetnek azért, hogy az or­szág exportból származó bevéte­lei növekedjenek. K. J. Nemzetközi gombatermesztési id nácskozás • Dr. Balázs Sándor főigazgató (jobbról) ismerteti a kiállított gombákat. Kedden- reggel Budapesten, a TOT-szállóban a MAE és a fő­városi Duna Tsz szervezésében nemzetközi gombatermesztési ta­nácskozás kezdődött. A 23 or­szágból összegyűlt, mintegy 250 szakember és kutató az első napon a csiperkegomba termesz­téséről és a komposzt hőkezelésé­ről hallgatott előadásokat, majd délután megtekintették a magyar nemesítők és termesztők — képes tablókkal illusztrált — kutatá­sait bemutató kiállítást. Szerdán délelőtt a laskagomba termeszté­séről hangzottak el előadásók, majd délután a résztvevők ellá­togattak a Duna Tsz-be, ahol megismerkedhettek ennek a gombafajtának a termesztési technológiájával. A tanácskozás befejező napján — csütörtökön — a kecskeméti ZKI Fejlesztő Vállalat látta ven­dégül a résztvevőket. Dr. Balázs Sándor főigazgató tartott tájé­koztatót a gombatermesztéssel kapcsolatos kutatómunka 10 éves eredményeiről, majd a gondosan rendezett kis kiállításon ismer­tette a gombákat és ezek felhasz­nálási- és feldolgozási lehetősé­geit. Ezt követően a résztvevők a főigazgató, valamint Kovácsné dr. Gyenes Melinda és dr. Filius Istvánná tudományos kutatók kí­séretében végigjárták az intézet gombatermesztő helyeit. Érdemes Külön megjegyezni — ami az érdeklődést jól jellemzi —, hogy a szakemberek igen sokat jegy­zeteltek, szinte mindegyik fény­képfelvételt készített az intézet­ben folyó gombatermes riési munkáról, többen pedig magnó­ra vették a kérdésekre kapott részletes válaszokat. A tanácskozás résztvevői dél felé indultak el Borotára, ahol a helybeli tsz évi 5 ezer tonna laskagomba-alapanyagot állít elő és ad át a kistermelőknek. Ezt követően megtekintették a Kis­kunhalasi Állami Gazdaság gom­batermesztő részlegét, itt meg­ismerkedtek a mezőgazdasági melléktermékek hasznosításával. O. L. EZER FOLYÓIRAT A VILÁG MINDEN TÁJÁRÓL Kiállítás Kecelen Az újratelepítésének 250; évfordulóját ünneplő Kece több színpompás esemény után újabb rangos rendez­vénynek ad helyet: a nevelési központ nemrég avatott épü­letében az országban itt mutatkozik be először a hírlap­folyóirat-, bélyeg- és postatörténeti kiállítás. Csaknem ezer újság, folyóirat, közlöny, irodalmi, művé­szeit és tudományos kiadvány hívja fel magára a figyel­met, a tárlókban látható szikratávíró, öntöttvas levélszek­rény, a Magyar Rádió első szünetjel-adója, telefongyűjte mény a századelőről, s még soktucatnyi egyéb érdekesség iKecel egyébként nemcsak a ju­bileum okán-jogán kapta meg a kiállítás megrendelésének lehe­tőségét, hanem az 1869 óta mű­ködő postamesterség jó munkája elismeréseként is. A tízezer lako­sú faluban gyakorlatilag minden család újság-előfizető. Az 1960-as évi 220 ezer darabról tavaly csak­nem 800 ezerre nőtt az összes itt eladott újságok száma, s ugyan­ebben az időben — amint azt dr. Geri István, a megyei tanács el­nökhelyettese is hangsúlyozta megnyitójában— 180-ról 1260-ra nőtt a Petőfi Népe előfizetőinek száma is. A posta itteni dolgozói­nak áldozatos tevékenységét a telefonközpont bővítése során végzett társadalmi munka fém­jelzi igazán: június 23-án rakták le az épület alapkövét, s szeptem­ber 24-én már el is készült: a kézbesítők hétfőnkénti szabad­napjukat töltötték munkával. Amikor tehát néhány hét múlva átadják a jelenleginél csaknem háromszorta nagyobb kapacitású, 600 vonalas telefonközpontot, a Végelszámoláskor másfél millió­ra rúg majd a megtakarítások összege. A tegnap délutáni megnyitón a vendégek — közöttük több szo­cialista ország budapesti nagy­követségének munkatársa, párt­SZÁMOTTEVŐ FEJLŐDÉS Termelési együtfműköáé az ipari szövetkezetek!) Mint megrendelő, vagy bérmun­kát vállaló jelenleg a megye har­mincnégy ipari szövetkezete ér­dekelt különböző — egymás közti, valamint ipart és mezőgazdasá­gi üzemekkel létrejött — terme­lési együttműködésben. A koope­ráció révén, az idén — a múlt évit meghaladó mértékben —, csaknem 300 frfclűió"forint érté­kű árut készítenek. Több, kisebb vegyesipari szövetkezetnek (a katymárinak, a nagybaracskai­nak, a csávolyinak) a kapcsola­tok folyamatos foglalkoztatást, létbiztonságot jélentenek —, hal­lottuk tegnap Kecskeméten a KIS2ÖV eSinökségi ülésén, ame­lyet Herédi Kálmán, a János­halmi Bácskai Szövetkezet elnö­ke vezetett „ Az együttműködés — tavaly mintegy 100 millió forint ér­tékben — az állami vállalatok­kal számottevő. A legtöbb meg­rendelést az MMG Automatika Művek, az) Ikarusz, a Medicor, továbbá az ÉPFA, a Lágymá­nyosi Faipari Vállalat, a Duna Cipőgyár és a Bajai Finomposz­tó Vállalat megbízásából telje­sítik. A kapcsolatrendszerben a Császártaltési Vegyesipari Szö­vetkezet figyelemreméltóan dol­gozik. A múlt esztendőben 19 millió forintra tett szert terme­lési 'kooperáció eredményeként. Mechanikai és bútoralkatrészek, ajták, ablakok, vasipari felszere­lési tárgyak — csupán utalás, jelzésszerűen a szövetkezeti mű­helyek sokrétű munkájára. . Fejlődik a szövetkezeteknek az egymás közti együttműködése is- Faipari termékeiknek a felét közösen állítják elő. A katymárú szövetkezet a mélykúti UNIVER- EXPO Ipari Szövetkezetinek fa­ipari készterméket gyártott 5 millió forint értékben. A jános­halmi Bácska faházeleméket ké­szített 1 málöfcó forintért. Akecs­|A*1 jkeméti ÉPSZISZ a helyi aazta- 'losipari szövetkezetnek kárpi- tosáliványofcat, a solti vegyes­ipari kollektíva laboratóriumi bútorelemeket, a kerekegyházi Fa-. Fém- és Szolgáltató Kis­szövetkezet pedig bútorkereteket és fotelkarokat • szállított. A sort még hosszan folytathatnánk a ruha-, a cipőipari és ai mezőgaz­dasága termelőszövetkezeti együttműködés eredményeivel. Az ipari szövetkezetek elnökei és a KISZOV-elnökségi tagok hasznos hozzászólásokkal egészi_ tették ki a beszámolót. A elő- rehai'adás mellett felhívták a fi­gyelmet a nehézségekre is. Szi- vák Gyula, a Kiskőrösi Ipari Szövetkezet eűfnöke az anyagbe­szerzési gondöknúl szólva, el­mondta: egy tonna lemez és 300 kilogramm kék festék hiányzik ahhoz, hogy egy nagyobb értékű kamionos exportszállítmányt no­vemberben idejében úrnak-in­dítsanak, Jobb híján 4—5 kilo­grammonként vásárolják meg a hiányzó festéket, ott, ahol ép­pen kapni lehet. A fcüOkereske- deimi vállalatok közül többen elismerően említették meg a GENERÁLIMPEX és a HUN- GAROCOOP üzletszerző és -szervező tevékenységét és •együttműködési készségét. He­rédi Kálmán, az ülés levezető el­nöke a gondosabb, ä megalapoz zottaibb tervkészítés, és amellett foglalt állást, hogy a jelenlegi körülmények között csak az ész­szerű kockázatnak van érteflme. A szerződéskötéseknél nagyobb körültekintést javasolt Ezután a külkereskedelmi ér­tékesítés és az importhelyettesí­tés tényezőivel foglalkoztak, majd a szervezeti életeit érint® kérdésekről hallgattak meg tájé­koztatót K — I és tanácsi szervek, tömegszerve­zetek vezetői, képviselői, — nagy elismeréssel szóltak a látottakról. Kövesdi Ferencné, a posta Köz­ponti Hírlap Irodájának igazga­tója külön is a látogatók figyel­mébe ajánlotta az alkalmi pos­tahivatalt, ahol egy sereg bemu­tatott folyóirat megvásárolható, továbbá szabásminta-szolgálatu­kat. Most vasárnapig bárkinek saját méretére készítenek szabás­mintáit a nevelési központban, méghozzá annyi idő alatt, amed­dig az illető megnézi a kiállítást. Am nemcsak ezért érdemes be­térni, hanem azokért a látniva­lókért is, amelyek segítik megér­teni a hírközlés ezen ősi módjá­nak múltját, jelenét, s jövőjét: maketten ugyanis a taliándörög- di műholdkövető állomás is meg­tekinthető. A cél — ismét dr. Geri István Megnyitójából idé­zünk — „bemutatni az előfizet­hető, illetve megvásárolható la­pokat, ezzel is hozzájárulva az olvasók érdeklődésének felkelté­séhez, igényeik kielégítéséhez, is­mereteik bővítéséhez”. A kiállítást — amelynek egyik rendezője a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat — november 7-ig, naponta 10—18 óráig tekint­hetik meg. B. J. B A kecskeméti Ezermester Ipari Szövet­kezetben felület­kezelt alkat­részeket továbbítanak a szárítóba. A MEGYEI NEB NAPIRENDJÉN Az ellenőrzés ellenőrzése Bár a cím szójátéknak tűnik, mégis pontosan takarja azt a leg­fontosabb témát, amiről a megyei NEB tegnap délelőtti ülésén Szvo- rény János elnök vezetésévei ta­nácskozott. Napirendjükön első helyen szerepelt, hogy az állami ellenőrző szervek (megyei tanács ágazati, felügyeleti, törvényességi ellenőrei, a Pénzügyminisztérium Ellenőrzési Igazgatósága és a négy szövetségi érdekképviseleti el­lenőrzési iroda) megállapításait a gazdálkodó szervezetek, szövetke­zetek hogyan hasznosítják. Be­tartják-e a hatályos előírásokat az ellenőrzési napló vezetésére, a megállapítások nyilvántartá­sára és egy sor kapcsolódó kér­désre vonatkozóan. Az említett szervek évente el­lenőrzési naptárat készítenék, amely elvileg kizárja, hogy is­métlődően menjenek ugyanarra a helyre az ellenőrök, vagy pár­huzamosan végezzék , munkáju­kat. Sajnos, az együttműködést, a közös vizsgálatok szervezését gátolja,! hogy eltérőek a módsze­rek. Ez. önmagában még nem len­ne baj, de a különböző szervek a korábbi ellenőrzések megállapí­tásait ritkán veszik figyelembe, így sokszor elmaradt a már egy­szer feltárt hiányosságok kijaví- (Folytatás a 2. oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents