Petőfi Népe, 1984. október (39. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-25 / 251. szám

2 • i* ETÍm NÉPE « 1984. október A Szovjetunió az igazságos békét támogatja a Közel-Keleten Telepüiéstudományi konferencia BUDAPEST A Lengyel Egyesült Munkás­párt Központi Bizottságának meghívására szerdán Varsóba utazót,t Szűrös Mátyás, a Ma­gyar Szocialista MunkásEKEtKöz­ponti Bizottság.maik titkára. Űt- játa elkísérte Horn Gyula, a KB külügyi osztályának vezetője és Roska István külügyminiszter­helyettes. _____________________ MOSZKVA____________________ A Szovjetunió Legfelsőbb1 Ta­nácsa Elnökségének szerdai ülé­sén a képviselők megelégedéssel szóltak az SZiKP Központi Bi­zottságának keddi ülésén elfoga­dott nagyszabású talajjavítási programról, s megállapították, hogy annak végrehajtásában a gazdasági egységek mellett je­lentős szerep jut a tanácsi szer. veknek is. A Legfelsőbb Tanács Elnöksége foglalkozott a második világháború veteránjainak hely­zetével is, feladatul szabta a köz. társasági legfelsőbb tanácsok il­letékes szerveinek, s javasolta, hogy hozzanak konkrét intézke­déseket a veteránok életkörül- ményeinek javítása érdekében. VARSÓ * A lengyelországi Tarnówban, Bem József szülővárosában em­lékművet emelnek a lengyel és magyar nép hősének. Jelenleg az alapot készítik, erre vasbeton ta­lapzatot építenek és ezen áll majd Bem tábornok három és fél mé­teres szobra.__________________ L ONDON________________, F rancois Mitterrand francia köztársasági elnök — aki HÍ Er­zsébet királynő meghívására tar­tózkodik Nagy-Britanniáhan — szerdán a brit parlament két há_ za előtt Nyugat-Európa szoro- . sab.b együttműködését, a Közös Piac „valódi politikai unióvá” való kiépítését sürgette. Nem­zetközi kérdésekről, a kelet— nyugati viszony tágabb, bizton­ságpolitikai összefüggéseiről szólva a francia elnök állást fog­lalt a fegyverzetkorlátozási tár­gyalások felújítása mellett. Azt mondta, hogy noha ia meglevő fegyverzet fontos szerepet tölt be a béke biztosításához szükséges egyensúly fenntartásában, néze­te szerint az adódó egyensúly, hiányokat nem a fegyverzet 'nö­velésével, hanem általános szint­jének a lehető (legalacsonyabb fokra süllyesztésével kell kiiga­zítani. BEJRUT , / A Szovjetunió nyílt'politikát folytat az arab or­szágokkal. Kész aYif. hogy szorosabb kapcsolato. kát építsen ki Szaúd- \ táblával, és más konzerva­tív arab államokkal A szovjet és szíriai vezetés egyetért abban, hogy erősíteni kell a Palesztinái Felszab'adítási Szervezet autonómiáját, hatékony­ságát és egységét — jelentette ki Karen Brutyenc, az SZKP KB Nemzetközi Osztályának helyettes ve­zetője.az Asz-Szafir című bejrúti lapban szerdán megjelent interjújában. A szovjet politikus azt a pártküldöttséget vezeti, amely az SZKP-t képviseli a Libanoni KP megalakításának 60. évfordulója al­kalmából rendezett megemlékezésen. Brutyenc az interjúban jelezte, hogy országa az arab világgal fenntartott kapcsolatait alapvetően a közös szovjet—arab antiimperialista bázison sze­retné fejleszteni. Kijelentette: tiszteletben tartva az egyes országok eltérő politikai rendszereit, ha­gyományos kötődéseit, másokkal kötött barátságát és szerződéseit, mi a kiegyensúlyozott együttműködés, a kölcsönös érdekek, az egymás belügyeibe való be nem avatkozás elvei, valamint az amerikai—izrae­li szándékokkal szemben az arab államok függet­lenségének támogatása alapján kívánunk tovább­lépni. Brutyenc sikeresen fejlődőnek minősítette a szov­jet—jordániai kapcsolatokat, megállapítva, hogy Amman szorosan, kötődik a Iközel-keleti válság ren­dezéséhez. „A Szovjetunió az igazságos és átfogó békét támogatja a térségben — ez valamennyi el­foglalt terület felszabadulását, és a Palesztinái nép független államiságra való törvényes jogának el­ismerésiét is jelenti" — szögezte l'e. Moszkva és Kairó kapcsolatai javultak a nor­mális diplomáciai viszony újrafelvétele óta, de kül­ső nyomás nehezedik Egyiptomra, hogy megaka­dályozzák a további1 lépéseiket ez irányba, állapí­totta meg. Hafez Asszad szíriai államfő minapi moszkvai lá­togatásáról a szovjet politikus elmondta, hogy en­nek gyakorlati eredményei hamarosan érzékelhe­tőek lesznek, beleértve ebbe a politikai és katonai együttműködés elmélyítését is. Brutyenc kijelen­tette: „Nagy fontosságot tulajdonítunk a palesztin tényezőnek a Közel-Keleten, s elfogadhatatlan min­den. olyan akció, amely e tényező aláásására irá­nyul. Elfogadhatatlan a Palesztinái Felszabadítási Szervezet megosztása. A PFSZ a palesztin nép egyetlen törvényes .képviselője.” A várható fejleményekről szólva Brutyenc kije­lentette, hogy a közel-keleti problémakör megoldá­sa nagyban függ az arab világ egységének alakulá­sától. A Szovjetunió folytatja ügyük támogatását, de — mutatott rá — senki nem helyettesítheti ma­gukat az arab országokat: A szovjet politikus előző nap adott interjút az An-Nidának, a Libanoni KP lapjának. Ebben egy­értelműen leszögezte: kormányának álláspontja sze­rint az izraeli megszállóknak azonnal és feltételek nélkül ki' kell vonulniuk Libanon területéről.' „A város lakóterülete — hely­zet, tennivalók” címmel kétna­pos tudományos konferencia kez­dődött tegnap a Magyar Tudomá­nyos Akadémia székházéban. Az MTA Településtudományi Bizottsága rendezte tanácskozá­son — amelyen mintegy 200, te­lepüléstudománnyal, városren­dezéssel ‘foglalkozó szakember vesz részt — Peirovai László épí­tésügyi és városfejlesztési minisz- tötihelyettes tartott bevezető elő­adást. Elöljáróban arról Szólt, hogy a lakókörnyezet tervszerű fejlesztése megkülönböztetett je­lentőségű f eladat az életkörülmé­nyek javítása, az emberek közér­zetének kedvező befolyásolása szempontjaiból. A továbbiakban áttekintést adott az elmúlt évtizedek nagy­arányú lakásépítési tevékenysé­géről, s ezzel kapcsolatban rá­mutatott: a tömeges lakásépítés városaink fejlődését „lakásköz­pontúvá” tette, a komplex város- fejlesztés követelményei nem ér­vényesültek a szükséges mérték­ben. Az új, nagy lakóterületi egy­ségek nem illeszkedtek kellően városaink szerkezetébe, s a szük­ségesnél kevesebb figyelem for­dult a belső városrészek felújí­tására, korszerűsítésére. Mai te­lepülésfejlesztési politikánknak az a célja — hangsúlyozta az elő­adó —, hogy egészséges és humá­nus emberi környezetet teremt­sünk városainkban, falvainikban egyaránt. A belső városrészek re­konstrukciójának elmaradása nagy anyagi veszteségek forrása is, hiszen ezeken a területeken a fejlődés során jelentős műemlé­ki-építészeti, kulturális, történe­ti értékek halmozódtak fel. Nem engedhetjük meg, hogy lemond­junk e városrészek felújításáról, az ezekben fellelhető értékek megmentéséről: Új elveknek kell érvényesülni­ük a megváltozott feltételekhez alkalmazkodó lakáspolitikai gya­korialtban is — mutatott rá a mi­niszterhelyettes. A tervezés, a te­rületelőkészítés és a kivitelezés olyan összefüggő, szerves egysé­get alkotó folyamatát kell meg­teremteni, amely lehetőséget ad a lakóterületek tervszerűbb alakí­tására, fejlesztésére. ' Városaink lakóterületének hely­zetéről, az aktuális fejlesztési fel­adatokról Faragó Kálmán, a Bu­dapesti Műszaki Egyetem tanára referált. NAPIRENDEN AZ AMERIKAI KÖVET MEGTAGADTA AZ ÜZENET ÁTVÉTELÉT Nicaragua tiltakozik a beavatkozások ellen végítélet ma? Erdeink egészsége Nicaragua felszólította az Egye­sült Államokat, hogy szüntesse be a közép-amerikai ország bel- ügyeibe való beavatkozását és határozottan tiltakozott amiatt, hogy a Reagan-kormány az álla­mi politika rangjára emelte a terrorizmust a Nicaragua ellen folytatott agresszióban. Miguel d’Escoto nicaraguai kül­ügyminiszter kedden levelet kül­dött George Shulitz amerikai kül­ügyminiszternek. D’Escoto köve­telte, hogy az Egyesült Államok tartsa tiszteletben Nicaragua szuverenitását és politikai füg­getlenségét. Harry Bergold, az Egyesült Ál­lamok nicaraguai nagykövete megtagadta az amerikai külügy­miniszternek címzett üzenet át­vételét. Nacionalista tüntetés Korzikán Körzlká . szigetén 13 Bastiában szerdán délelőtt heves tüntetés volt. Több száz nacionalista kor­zikai tüntetett két társuk elítélé­se ellen, akiket robbanóanyagok­A láthatatlan eredmény Különös kifejezést használt a lengyel nagykövet egy zá­ró sajtóértekezleten, amelyet svéd kollégájával együtt tar­tott a háromnegyed éve tartó stockholmi Európa-tanácsko- záson. Ezt mondta: ennek a találkozónak „láthatatlan eredményei vannak,". Lehet mosolyogni e megállapításon, vagy csodálkozni, de -a leg­érdemesebb talán — mögéje nézni. Január óta olvashatunk beszámolókat a stockholmi konferenciáról, amelyen 35 kormány küldöttei tárgyalnak a katonai bizalomerősítés le­hetőségeiről. A diplomaták most hazamentek, beszámol­nak kormányuknak a végzet­tekről, módot adnak a nem­zetközi sajtónak is a mérleg- készítésre. Majd november elején folytatják a munkát. Mielőtt a fent említett, kis­sé rejtélyes jellemzés magya­rázatára térnénk, töprengjünk el: mi várható ettől a talál­kozótól, általában mi a he­lye Stockholmnak az európai politikai életben? Feltettem ezt a kérdést svéd, nyugatné­met, szovjet és magyar kül­dötteknek: vajon az általános európai helyzettől függ-e tel­jes mértékben, hogy itt ők haladhassanak, vagy önállóan is juthatnak valamire? Azt válaszolták, hogy az általános európai helyzet alakulása az elsődleges, de a svéd fővá­rosban is kimunkálhatnak) olyan egyezményeket, ame­lyek jótékonyan formálhat­ják földrészünk állapotát, hangulatát. De mit jelent ma ez a meg­határozás: európai helyzet? A két világhatalom, a két katonai rendszer közötti erős feszültség a jellemző rá. Te­hát mi a teendő, mivel le­helne jobb irányba fordítani a fejleményeket, mivel te­remthető még — mondjuk ki a kulcsszót — I kölcsönös bi­zalom? Nehezen lehet biza­lomról beszélni addig, amíg rakéták árnyéka borul, még­pedig növekvő számban Euró­pára. Azért javallják a. Szov­jetunió, s vele szövetségesei, hogy vállalja mindkét fél: el­sőnek nem alkalmaznak nuk­leáris fegyvert egymás ellen. Hogy másfajta tömegpusztító eszközök is farkasszemet néz­nek egymással? Igaz. Mond­janak tehát le szerződésileg általában az erőszak beveté­séről az államok közötti viták­ban. További gesztusokra is szükség lenne? Létesüljenek atommentes övezetek, csök­kentse mihdenki katonai költ­ségvetését, semmisítsék meg a hátborzongató hírű vegyi- fegyver-állományt. S akkor tüstént a mainál nagyobb bi­zalommal tekinthetnek egy­másra Európa államai.. Mit tehet ezért Stockholm? Ez‘a hely ma az egyetlen nemzetközi tárgyalási fórum, ahol pezseg az élet, ahol (né. hány szünettel) aktív gondo­latcsere folyik, ahol nemcsak formálódnak a javaslatok, ha­nem némi' közeledés is mu­tatkozik. Kifejezésre jut, hogy az aSztal körül ülőknek — el­sősorban Kelet- és Nyugat- Európának — nem érdeké a kudarc. Itt napról napra be­szél egymással a szovjet és az amerikai nagykövet, itt a semleges államok közvetítő javaslatokkal kísérleteznek, és ki-ki szövetségi és nemzeti érdekeinek megfelelően hoz­zájárul a javaslatok és a jö- , vendő megállapodás alakításá­hoz. Igaz, a „két nagy” közele­dése nélkül semmilyen javu­lás nem képzelhető e.l... Igaz, hogy a két szövetségi rend­szer képviselőinek általában ki kell dolgozniuk valamilyen enyhülési megoldást —, de a stockholmi találkozó az a hely, ahol a legkönnyebben és a leggyorsabban közeled­hetnek egymáshoz. A láthatatlan eredmény — visszatérve a kiindulóponthoz —, abban van, hogy ha hiány­zik is még a tényleges meg­állapodás, a svéd fővárosban dolgozó diplomaták már jól ismerik egymást, túljutottak az első kemény szakaszon, felkészültek a sikeres mun­kára. i T. I. kai •elkövetett merényletek 'miatt i állítottak bíróság' elé. Áz egyiket ‘ öt évre, a másikat három évi bör­tönre ítélték. A tüntetők köveket és robbanó palackokait hajítottak a rendőrökre, akik közül tíz meg­sebesült, barikádokat próbáltak építeni és sok?üzlet kirakatát be­verték. A rendőrök könnyfakasz­tó gránátot használtak a itüntetők ellen, akik közül kettő megsebe­sült. A déli órákig tartott, amíg helyreállították a rendet. IRAN—IRAK Mintegy száz amerikai egy­házi személyiség nyílt levél­ben szólította fel a választá­sok küszöbéh a két elnökje­löltet: utasítsák el azt a — szélsőségesen konzervatív po­litikusok és az „új jobboldal­ban” vezető szerepet 'betöltő vallási vezetők által hirdetett — tézist, hogy a biblia sze­rint a közeli jövőre várható a nukleáris világháború. Az egyházi személyiségek állás- foglalása elsősorban Reagan ellen irányul, aki főbb ízben is kifejtette: nem tartja ki­zártnak, hogy a végítéletet megelőző utolsó háború — a Jelenések könyvében szereplő Armageddon — már a jelen­legi nemzedék életébén bekö­vetkezik. Az úgynevezett új keresztény jobboldal egyik vezetője, Jerry Falwell prédi- -kátonv .állásfoglalásai ’ . szerint egy ilyen ’ f—, í korlátozott,— . nukleáris háború a Közel-Ke­leten törne ki. Reagan elnöknek a legutób­bi televíziós vita során feltet­ték a kérdést, vajon valóban hisz-e a viíágvége-tézisben. Az eláök kitérő választ adott, azt mondotta, hogy „sohasem állította” a világvége közel­ségét. Ellentmondó hadijelentések Az ÍRNA iráni hírügynökség kedden azt jelentette, hogy sike­resen véget ért az iráni csapatok hat nappal korábban kezdett of- fenzívája. Az iráni erők Mej- mak térségében elérték kitűzött céljukat, felszabadították az ira­kiak által megszállt, 52 négyzet- kilométer nagyságú területet — hangzik az iráni jelentés. Irak ezzel szemben azt közölte, hofey a hatántérségben az irániak által elfoglalt magaslatok közül többet visszafoglaltak. Az iraki legfelsőbb katonai parancsnokság közleménye szerint a légierő harci repülőgépei és helikopterei kedden újabb támadásokat intéz­tek iráni állások ellen a front kö­zépső szakaszán. Tájkép tornádó után Erdeink egészségi állapotáról és a fával borított vidékeket érő környezeti hatásokról tanácsko­zott tegnap Szentendrén Csélőtei László elnökletével az országgyű­lés mezőgazdasági bizottsága. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, valamint az Or­szágos Környezet- és Természet- védelmi Hivatal előterjesztéséhez Ábrahám Kálmán államtitkár, az OKTH elnöke és Királyi Ernő, a Tvr.F.M Erdészeti és Faipari Hiva­talának vezetője fűzött szóbeli kiegészítést. Mint mondták, a té­ma napirendre tűzését az indo­kolta, hogy az erdőknek, gazda­sági hasznuk mellett megnőtt az emberi környezet védelmében betöltött szerepük. Hazánkban 1 millió 723 ezer hektár az erdő. Őshonos fafajok — tölgy, bükk, gyertyán — alkot­ják erdeink 50-—60 százalékát, a többit a mesterségesen telepített akác, nyár és fenyő. 1981—83 kö­zött az élőfakészlet növelése és a környezetvédelmi feladatok meg­valósítása érdekében 21 ezer hek­tár új erdőt telepítettek, s a ki­termelések ' után 58 ezer hektárt újítottak fel. Az erdők élőfakész- lete 266 millió köbméter. Ez a mennyiség azonban fokozatosan gyarapszik. Az elmúlt évtizedek körültekintő erdőtelepítései, va­lamint a faállománycserék ered­ményeként terebélyesedett a fia­tal ültetvények területe, s ez biz­tató a jövő szempontjából. A MÉM és az OKTH együttes előterjesztése rámutatott: az er­dők egészségi állapota az elmúlt évtizedben világszerte súlyos helyzetbe került. Magyarorszá­gon — európai összehasonlítás­ban — ugyan kedvezőbb a hely­zet, de az utóbbi időszakban nö­vekedtek a veszélyforrások és ez­zel együtt a károk, erdeinket szá­mos kedvezőtlen hatás éri, így például a légszennyezés' és a ta­lajvízszint változása. Ez utóbbi okai között szerepel a mélymű­velésű felszíni banyák víztelení­tése, a rosszul elvégzett meüiorá- ció és vízrendezés és számos, öko­lógiai szempontból helytelen víz­ügyi beruházás. Növekedett a csa­padékvíz savassága is. Az előterjesztésben és a szóbe­li kiegészítésekben felhívták a bizottság figyelmét arra is, hogy a már ismert veszélyforrásokon kívül — más európai országok­hoz hasonlóan — új, eddig isme­retlen betegségek támadják meg erdeinket, a kórokozók és azok hatásmechanizmusa egyelőre még a kutatók előtt is ismeretlen. Az erdőket ért pusztítás és kár enyhítésére, az elkövetkező idő­szak feladatainak meghatározá­sára széles körű kutatási prog­ram kezdődött, szakembereink külföldön — Ausztriában, Cseh­szlovákiában, Jugoszláviában és az NSZKrban — is tanulmányoz­zák a hasonló problémákat, s ki- ' jelölték a legsürgetőbb szakmai feladatokat. Az illésen hangsúlyozták/ az elpusztult, beteg erdőket új tele­pítésekkel kell pótolni. Jelenleg évi hat—hétezer hektár erdőt te­lepítenek, ezzel szemben a hete­dik ötéves tervidőszakra ennek másfél-kétszeresét irányozták elő. A képviselők a Pilisi Park­erdőgazdaságban erdőbejárason vettek részt, megismerkedtek az új műszaki és technikai eszközök­kel, gépekkel. Kisvállalkozások a Kiskunságban (Folytatás az 1. oldalról.) kaközösség alakult. Főként a múlt év második felétől kezd­ve növekedett a számuk gyor­sabb ütemben, amikor az útke­resés bizonytalanságain a kezdők már túljutottak. A Kiskunsági Szövetkezetek Területi Szövetségének elnöksége a közelmúltban elemezte a tér­ség kisvállalkozásainak műkö­dését. A szövetkezeti ipari szak­csoportok elsősorban olyan fel­adatok megoldására jöttek létre, mint az építőipari, a lakatosipa­ri munka, valamint a gépkar­bantartás, melyeket a közös gaz. das ág ez ideig nem volt képes a legjobb hatásfokkal, jövedelme­zően elvégezni. A szövetkezeti gazdasági mun­kaközösségek olyan termelési körben fejtenek ki hasznos te­vékenységet, ahol a főmunkaidő teljesítménykapacitását lénye­gesen már nem képesek növelni, és a munkaközösségben végzett • többlettermelés bevételéből a legjobb szakembereket az érde­mük, a teljesítményük szerint inkább meg tudják fizetni. A mezőgazdasági szakcsopor­tok már korábban létrejöttek. A Kiskunság 19 közös gazdaságában 24 szakcsoport termeszt szőlőt, gyümölcsöt, telepít ültetvényt, tenyészt vagy hizlal állatot. Mi­vel a1 homokhátsági nagyüzemek többsége általában körültekintően szervezi a háztáji és- tagsági gaz­daságok termelését, termékeinek értékesítését, a mezőgazdasági szakcsoportok iránti érdeklődés kisebb mértékű.. ‘ Általánosságban igaz, hogy az új szervezeti formák létrehozá­sával a szövetkezetek termelő- eszközeinek a kihasználtsága megnőtt. A többletteljesítmény következményeként a személyes jövedelmek is gyarapodtak. Köz­vetett módon a nagyüzemek jö­vedelme ugyancsak emelkedett, hiszen a kisvállalkozások sók milliós értékeket állítottak elő. K, A. v Tornádó pusztított az amerikai Texas környékén. A kép Pasadená- ban készült a szélvihar után. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT • A röplabda NB I. eredménye, férfiak: Bp. Honvéd—Kecskeméti SC 0:3 (—2, —9, —6). ® UEFA-Kupa labdarúgó-mérkőzés: Paris St. Germain—Videoton: 2—4 i

Next

/
Thumbnails
Contents