Petőfi Népe, 1984. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-12 / 189. szám
I PN MAGAZIN „Ha könyvek nélkül magunkra hagynak bennünket, mindjárt zavarba esünk, eltévedünk: nem tudjuk, mihez tartsuk magunkat, hová pártoljunk, mit szeressünk, mit gyűlöljünk, mit tiszteljünk, mit nézzünk le. Még az is nehezünkre esik, hogy emberek, igazi hús-vér emberek, önmagunk legyünk.” (DOSZTOJEVSZKIJ) Kecskeméten először a nevezetes lovag Kevesen tudják már, pedig könyvészeti-művelődéstörténeti ritkaságnak számít, hogy a hírős városban jelent meg legelőször Cervantes, Don Quijote című világhírű alkotása. Egyik érdekessége, hogy egy Horváth György nevű kecskeméti mérnök fordította le a regényt magyarra. A kiadvány Szilády Károly nyomdájában jelent meg 1850- ben. Képünk az egykori könyv belső illusztrációjából ad ízelítőt. |i«u üuKhittf t* .Hasrlii tt!aik nitntaak- * t*»** Bach-emlékhely Köthenben 1 ‘ 1985-ben ünnepli 'á' világ ' - Jo-1 hann Sebastian Bach (1685—.1750) születésének 300. évfordulóját. A nagy jelentőségű kulturális eseményre készülve, az NDK-beli Köthenben új Bach-emlékhe- lyet avattak. Az emlékhelyet abban a régi házban rendezték be, amely 1717 és 1723 között a kö- theni udvari karmester címet viselő Bach otthona volt. A mester egyébként ebben a városban alkotta meg egyik halhatatlan remekművét, a Brandenburgi versenyeket. A zeneóriás kultusza régi hagyományokra tekint vissza német földön. A Bach-kutatások egyik világszerte elismert központja: Lipcse, ahol a mester 27 éven át — egészen haláláig — a híres Tamás-templom megbecsült karnagya volt. Ma ebben a városban működik a Nemzeti Kutatási és Emlékhely Szervezési Bizottság, amely a világ 50 országával tart kapcsolatot. A lipcsei Bach-ar- chívumban 3700 könyv és folyóiratkötet, 6300 kotta, 2800 hanglemez és magnókazetta, 82 ezer mikrofilm, ílletvé fotókópia őrzi és teszi közkinccsé a kutatások eddigi eredményeit. Lipcse nemcsak a kutatások székhelye, hanem az élő hagyományok ápolója is. Itt rendezik meg kétévenként a Bach Fesztivált, amely fiatal tehetségek bemutatkozására ad alkalmat. Itt alapították meg 1900-ban az Űj Bach Társaságot, amely 20 országból gyűjt zenebarátokat és zenetudósokat tagjai sorába. A Lipcsei Zeneművészeti Kiadó gondozásában jelenik meg a közeljövőben a bibliográfiával és regiszterkötettel kiegészített új Bach-monográfia, ami minden bizonnyal felkelti majd a kutatók és a Bach-rajongók érdeklődését. Kibővítették és értékes ereklyékkel gazdagítják a lipcsei Bach Múzeumot. Az 1985-ös ünnepségsorozatot az NDK V. Nemzetközi Bach Fesztiválja nyitja meg, amelynek keretében tudományos konferenciát is rendeznek neves Bach- kutatók részvételével. HIMNUSZOK A KÖNYVHÖZ A XVII. századbeli írók gyakran idéztek egy latin nyelvű himnuszt, „A könyv litániája” néven szokták említeni. Szerzője ismeretlen. így hangzik: „A könyv -a lélek világossága, a testnek tükre; megtanít az erényre és elűzi a bűnt; 'ő a bölcsek koronája, az utazó kísérője, az otthon barátja, a beteg vigasztalója, a kormányzók társa és tanácsadója; az ékesszólás illatdoboza, gyümölccsel \teli kert, virággal ékes rét; ha hívják jön; mindig készenlétben van, mindig előzékeny; ha megkérdezed, rögtön válaszol; felfedi a rejtettet, megvilágítja a homályosat; balszerencsében megsegít, jószerencsében mérsékletre oktat.” És íme egy másik lelkesedés: a szerzője francia, Prévost-Paradol: „Üdvözlégy, Könyv, édes és hatalmas vigasztaló! Mióta az emberi nem hozzáfogott, hogy eldadogja, amit érez, s amit gondol, Te voltál az, aki a világot elhalmoztad jótéteményeiddel. Közöttük legnagyobb a béke, amelyet képes vagy lelkűkre árasztani. Olyan vagy, mint a kristálytiszta forrás, hús árnyékban, pár lépésnyire a járt úttól: a nemtörődöm utas fáradtan vándorol tovább, s tán összerogy a kimerültségtől; tde aki ismer, hozzád siet, felüdíti égő homlokát, és szíve új ifjúságra frissül, örökké szép vagy, örökké tiszta, hűséges a szeretőhöz, kegyes a visszatérőhöz. Keljen fel halottaiból, álljon elő, és merjen vádolni téged, akit valaha megcsaltál volna!” Összeállította: Varga Mihály MMp A kensingtoni kő rejtélye A nagy kezdeményező • Szilády Károly Kecskeméten a múlt század első felében, pontosabban 1835- ben történt az első kezdeményezés egy állandó nyomda felállítására. A javaslattevő Lukács László, helybéli születésű tipográfus volt. Ám a terv megvalósítása igazán csak egyik riválisának, Szilády Károlynak (képünk) sikerült, néhány esztendővel később. Szalkszentmárton-' ban született 1795-ben, s nagy- nagy harcok árán végre 1840- ben mondhatta magáénak a nyomdaalapítási oklevelet. RÖVIDEN.:. — A mai napig a világszerte ismert ősnyomtatványok száma meghaladja a negyvenezret. — Idáig Napóleonról több mint ötvenezer könyv, tanulmány látott napvilágot. — Az első magyar nyomtatvány a Hess András irányítása alatt működő budai nyomdában, 1473- ban jelent meg. — Az írás a tudósok többsége szerint a föníciaiaktól származik. Más vélemények szerint viszont a krétaiak voltak az elsők, akik először kitalálták a szótagírást. — A nyomdai szedőgépet a német származású Ottmar Mergent- haler találta fel, 1886-ban. A „folyók anyjának", a Missis-.. sippinek forrásterületén, a mai Wisconsin, Minnesota és Dakota térségein szétszórtan tanyázott egykor egy nagyon érdekes indián törzs. Erről a törzsről keveset hallottunk, mert nem került az indiánokról elterjedt romantikus történetekbe, s az általuk lakott területekre csupán 1850 óta nyomultak be fokozatosan a fehér „úttörők”. A mandán indiánok azonban már mintegy 200 éve magukra vonták a néprajzi kutatók, utazók figyelmét, mert valamennyi más indiántörzstől különböztek mind testi sajátosságaikban, mind szokásaikban és vallási nézetekben. A mandánok közé került első európai kutató, a francia de la Vereandryé' volt. A tudós, a kanadai főkormányzó megbízásából 1738-iban romantikus vállalkozásra indult. Kanadán keresztül a Csendes-óceán partjára akart eljutni expedíciójával. Így került a mandánok földjére. Más magyarázatot nem talált a mandánok rejtélyére, csak azt, hogy „egykor a Föld valamelyik ismeretlen országából nagy katonai expedíciót vezettek erre a területre”. Rajta kívül még több utazó, et-' nográfus és etnológus fordult meg a mandánok között, s többen megírták csodálatos észleleteiket. Magyarázatot azonban egyikük sem talált, míg végül Catliri felállította elméleti végkövetkeztetését: a mandán keverék fajta lehet, egy indián törzsnek valamelyik civilizált néppel való keveredéséből származik.- Miképpen történhetett meg ez a keveredés olyan területen, amely másfél ezer kilométernél messzebb fekszik az Atlantióceán partjától, és amelyre a XIX. század derekáig a fehér telepesek nem hatoltak be? A múlt század .végén olyan leletre bukkantak, amely a titokra világosságot deríthetett volna, de ez is újabb rejtélyt jelentett a különböző tudományok számára, ' és ezzel a talánnyal mindmáig nem sikerült megbirkózni. Talán igaza van Hjalmar Lindroth gö- teborgi professzornak, aki kételkedett abban, hogy ezt a rejtélyt valaha is megfejthetik. Egy Olaf Ohman nevű svéd telepes a Minnesota állambeli Kensington közelében levő farmján 1898-ban kivágott egy körülbelül 70 évesre becsült nyárfát. Amikor a gyökereket eltávolította, észrevette, hogy azok egy jókora kőtömb köré fonódtak. A kőnek tehát j szükségképpen a földben, . azon a helyen kellett lennie, ahol a fa gyökeret kezdett ereszteni, tehát bizonyosra vehető, hogy 1Ö20 táján már ptt volt a földben. Amikor a csaknem négyszögletes, mázsányi súlyú tömbről a farmer levakarta a -földet és sarat, kisfiának különös jelek tűntek fel. Sűrű rovátkák voltak a kő felületére vésve. A minneapolisí egyetem skandináv tanszékének vezetője, O. J. Breda professzor hamarosan értesült a leletről. Nyomban megállapította' a rovátkák rovásírás jellegét. A meglehetősen terjedelmes, de igen jó rúnaírással készített szöveg első kibetűzését nemsokára közölte az újságokban. (A rúnák a germán népek legrégibb írásjelei, amelyeket a rúnaszakértők többsége a latin, némelyek a görög írásjelekből származtatnak.) Ez a leghosszabb rúnaírás, amelyet idáig ismerünk. A kensingtoni kő feliratának fordítása így hangzik: ,;Mi nyolcán gótok (svédek) és huszonketten norvégok fölfedező úton vagyunk Vinlandból nyugatra a nagy tavakig. Két csoportban szálltunk partra néhány napi járásra ettől a kőtől. Künn voltunk és egy napig halásztunk. Aztán visszatértünk, és tíz emberünket vértől vörösen és holtam találtuk. Ave Virgo Maria (Üdvözlégy Szűz Mária), ments meg műnket a bajtól.” A kő szélére pedig ezt vésték: „Csoportunkból tízen a tengernél vannak, hogy vigyázzanak csónakjainkra (vagy csónakunkra), 14 napi járásra ettől a szigettől. Az 1362. évben." Breda professzor kezdeményezésére a kensingtoni rúnakövet a chicagói Northwestern egyetemre szállították. Itt megvizsgálták, és bár ez meglehetősen felületes volt, nyomban kinyilvánították, hogy „otromba hamisításról” van szó. Ügy vélték ugyanis, hogy a szöveg néhány angol eredetű szót tartalmaz, tehát nem normann, hanem újabb keletű. Valóban a szöveg annyira meglepő, s annyira nincs összhangban mindazzal, amit a Kolumbus előtti idők Amerikájáról ismert a tudomány, hogy 1899'óta heves vita támadt körülötte. Nagynevű tudósok, mint Gjessimg, Hoegh és maga Breda is, arra az eredményre jutottak, hogy a szöveg formája teljesen modern jellegű. Fritjof Nansen az északi kutatásokról szóló nagy művében (Nebelheim) még csak említésre méltónak sem tartja. A' kárhoztató ítéletek után a kensingtoni kő értéktelenné vált, Ohman gazda visszakapta a követ, és azt nyolc éven át gabona- raktára küszöbéül használta. A tudománynak olyan érdekes rejtélyével állunk szemben, hogy teljes biztonsággal ma sem jelenthetjük ki, hogy hiteles a kensingtoni kő felirata, avagy pedig egy agyafúrt fickó orránál fogva vezette a tudományos világot? A vita még ma sem fejeződött be, a kérdés nyitott. A könyvnyomtatás Gutenberg előtt A nomád törzsek, amelyek a mongol állam létrejötte előtt benépesítették az ország területét, jellegzetes, eredeti kultúrával rendelkeznek. Némelyikük — például a szienpi és a tabgacs — saját írásbeliséget alakított ki. Ezeknek irodalma csak hírében maradt fönn, de a ki'tájoké — ha még megfejtetlenül is — a mai mongol könyvtárak kincse. A kutatók egy része szerint a mandzsu-tunguzokhoz, más részük szerint 'viszont a mongolokhoz, tartozó kitajok vagy kitanok a X—XI. században lakták Mongóliát. Magas fokú kultúrájukét jellemzi, hogy már nyomtatott könyveik voltak. E kulturális hagyományok hatására alakult ki a XIII. században a mongol írásbeliség. Dzsingisz kán, a birodalomalapító vezette be az írást, s tette hivatalos nyelvvé az ujgurt. Egyik későbbi utóda, Kublaj kán hívével, Pagba tibeti szerzetessel kidolgoztatta a tibeti ábécé alapján álló mongol írást. így 1269-ben a birodalomban áttértek a mongol írásra. Marco Polo, a XIII. századi velencei utazó, aki hosszú éveket töltött a Kínát meghódító és a Jüan-dinasztiát megalapító Kuglaj szolgálatában, visszaemlékezéseiben részletesen beszámol a mongol könyvnyomtatásról és a papírpénz kibocsátásáról. A mongolok tehát már — évszázadokkal Gutenberg előtt — éltek a könyvnyomtatás lehetőségeivel. A XIII—XIV. században a mongol szerzők művei mellett sorra 'készültek a tibeti, mandzsu, kínai és szanszkrit fordítások. Filozófiai, orvostudományi, csillagászati, építészeti, természettudományi műveket nyomtattak, nemcsak a mai Mongólia területén, hanem a birodalomhoz tartozó más vidékeken is. A Kínában működő mongol nyomdák ezres példányszámiban bocsátották ki a fa- dúcról nyomott könyveket, de alapítottak műhelyeket Iránban és Turkesztánban iS. Sok kolostori nyomda üzemelt Észak- és Dél-Mongóliában. Ezekben többféle nyomtatási eljárást alkalmaztak: dolgoztak metallográfiával .— bronz- és réznyomótáblákkal —, litográfiával, továbbá fametszéssel. A, könyveket gazdagon illusztrálták. Mindezzel együtt nem vesztették el jelentőségüket a kézírásos könyvek sem. A sokszorosításnak ez a régies módja egészen a XX. század kezdetéig fennmaradt. Ezeknek a köteteknek az értéke felbecsül- \ hetetlen. Készítésükhöz a legkülönfélébb anyagokat használták: papírt, selymet, nyírfakérget és fémeket is. Díszítésükhöz ' ezüstöt, aranyat, sőt nemegyszer drágakövet és igazgyöngyöt vettek elő. A Mongol Állami Könyvtár egyik ritkasága az a könyv, amelynek betűit ezüsttel és aranynyal rótták fekete papírra. . A Mongol Állami Könyvtár régi könyveinek állományában több mint ezer művészi kivitelű mesterművet őriznek. A mongol írásbeliség kézzel rótt és nyomtatott emlékei'''jöggaL^számíthatók a világirodalom legértékesebB'Telikviái közé. jjj Védőborítók ■ Goethe egyik híres műve, az Utazás Itáliában a Helikon Kiadó gondozásában jelent meg Budapesten. A védőboritó a műfaj egyik remekének számít. Az Iliász — dióhéjban Minduntalan találkozunk a kifej e- / zéssel: dióhéjban adni elő valamit. A mondás Plinius egyik feljegyzéséből ered. A História Naturális VII. (Természethistória) című könyvének 21. fejezetében ezt mondja: „Cicero említ egy diót, amelynek héjában elfért a pergamenre írott teljes Iliász.’! A szűkszavú tájékoztatáson sokat töprengtek a tudósok. Az általános vélemény szerint Cicero ide, Cicero oda, a dolog lehetetlen. Az Iliászban 15 686 verssor foglaltatik,' ezt képtelenség akárminő finom tollal, akárminő hártyára úgy lemásolni, hogy egy dióhéjban elférjen. A francia Huet, a nagyhírű és tu-, dós avranche-i püspök, ellenpróbát rendezett. A királyné és a trónörökös jelenlétében történt a kísérlet. Először is kiszámította, mekkora kiterjedésű pergament lehetne a dióhéjba gyömöszölni. A legfinomabb és legvékonyabb hártyapapírból 27X21 centiméteres darab volt a végső haf ! tár. Ezen a lapon miniatűr írással 7812 verssor fér el, a hátlapján ugyanannyi, vagyis összesen 15 624. Ha tehát a leíró művész összeszedi magát valóban képes az Iliász teljes szövegét beszorítani. A táblavédő burkoló célja, hogy a keménytáblás vagy kartonfedelű könyvet' a könyvtári rekeszbe való Helyezéséig, sőt azon túl is megvédje a használat közben előforduló sérülésektől. Ezenkívül „kirakati” célzattal is készül. Művészi grafikájával fokozott mértékben hívja fel a szemlélő figyelmét egy-egy kiadványra. A védőborítónak a tábla alá hajtott részén (a „nyélven” vagy „fülön”) jó szolgálatot tesz a művet' röviden ismertető szöveg is. Grafikai kivitelétől és példányszámától függően magasnyomással (tipográfiai elemekkel» autotípiai vagy fototípiai klisékkel), ofs?etnyomással, esetleg mélynyomással sokszorosítható. A nyomtatás utáni lakkozás védi a nyomat tisztaságát, és növeli az esztétikai hatást. A védőborító jó értelmű „reklámja” a könyvnek. Grafikai (vagy tipográfiai) megoldásának tükröznie kell a mű tartalmát, szellemét, színvonalát. H
