Petőfi Népe, 1984. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-15 / 191. szám
Nemzetközi tanácskozás a juhtenyésztésről Kétszáztizenöt évvel ezelőtt, 1769. augusztus 15-én született, és 52 éves korában, 1621-ben halt meg Bonaparte Napóleon, Franciaország későbbi császára. Háborúi, amelyek kezdetben elősegítették a népeknek a feudalizmus felszámolására irányuló törekvéseit, később rabló jellegű, hódító háborúkká váltak; ezek során csaknem egész Európát leigázta. Mindez maga után vonta a népek nemzeti felszabadító mozgalmának kibontakozását, amit az elmaradott feudális államok reakciós uralkodói, továbbá a Franciaország európai hegemóniája ellen küzdő Nagy-Britannia jól kihasználhattak a napóleoni rendszer megdöntéséért vívott háborújukban. A folytonos véres küzdelmek, a kontinentális blokád következményei aláásták Franciaország gazdasági erejét. Végül a lipcsei csatában elszenvedett veresége nyomán Napóleonnak le kellett mondani a trónról, s bár egy rövid időre (100 napra) sikerült visszaszerezni a hatalmat, a Waterlooi ütközetben végleg vereséget szenvedett; az angolok elfogták, Szent Ilona szigetére száműzték, ahol hat év múlva meghalt. A burzsoá hadművészet egyik legjelentősebb képviselője, kimagasló államférfi és szervező volt, akinek sikerét elősegítette képességeinek sokoldalúsága, nagy munkabírása és személyes bátorsága. — TOTŐZÖKNAK. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatja a fogadókat, hogy a 32. heti totónyereményeket tévesen közölte, ezért a 13 plusz 1 talá- latos nyereményösszeg tegnapi lapokban hibásan jelent meg. A 13 plusz 1 találatos nyeremény és jutalom együttes összege helyesen: 29 223 forint. (MTI) Háromnapos nemzetközi juhte- nyésztési szimpózium kezdődött tegnap Debrecenben, az Agrár-* 1 tudományi Egyetemen. A tanácskozáson huszonhat ország száztíz küldötte és kétszáznál több hazai szakember vesz részt. Csaknem száz előadás alapján vitatják meg a nagyüzemi juhtenyésztés ökonómiai kérdéseit. Klenczner András, a Magyar Agrártudományi Egyesület főtitkára nyitotta meg a tanácskozást, majd Keserű János, az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutató központ főigazgatója tartott előadást „Magyarország állattenyésztése” címmel. A részvevők öt szekcióban foglalkoznak a genetika és a szelekció legújabb eredményeivel, a takarmányozás, az állategészségügy, az épületgépesítés és tartástechnológia kérdéseivel. Az előadók részletesen szóltak a juhállomány alakulásáról és a fejlődési tepdenciákról. Magyarországon 1982-ben 3,2 millió juhot tartottak. Ennek valamivel több mint 60 százaléka volt anyajuh. Ezzel az állomány- nyál 48,6 ezer tonna vágóállatot, 12,2 ezer tonna gyapjút, 3,2 millió liter tejet termeltek. A juhhús belföldi fogyasztása azonban személyenként évente mindössze 0,2 kilogramm, a megtermelt vá- gójulh, illetve juhhús 78 százalékát külföldön értékesítik. Jelentős a juhsajt kivitele is. A gyapjút a hazai ipar dolgozza fel. Az előadók szóltak arról, hogy a magyar juhtartó gazdaságok ökológiai helyzete gyenge, a juhászat épületállománya elavult, a férőhelyek túlzsúfoltak, termeléstechnikai ellátottsága elégtelen. A juhászait jelentős hátrányba került a magyar mezőgazdaság általános fejlettségéhez, más állattenyésztési és különösen a növénytermelési ágazathoz képest. A juhászat gazdaságossá tételének ^ egyik módja a szaporaság növelése, amelynek érdekében újahb fajtákat vontak be a tenyésztésbe. Jó eredményeket értek el egy hármas keresztezéssel, ahol száz anyától egy ellésre 170 bárány születik. A-szaporaság növelésének másik módja az ellések sűrítése. A gazdaságok több tejet adó fajtákkal is próbálkoznak. Ami a gyapjútermelést illeti, e téren hátrányunk mérséklése csak lassabban történhet. Százéves a Keleti pályaudvar Holnap, augusztus 16-án lesz száz éve, hogy az ország legnagyobb forgalmú utazási központját, a Keleti pályaudvart átadták. A központi épület stílusára a reneszánsz eklektika a jellemző. A Keleti elrendezésével, felszereltségével és reprezentatív megjelenésével a világvárossá fejlődő Budapest egyik nagy alkotása. A legnagyobb forgalmú • napokon 100—110 ‘ vonat fordul meg a pályaudvaron. Tudományos információforrások Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság kiadványt jelentetett meg a műszaki fejlesztéshez szükséges információk forrásairól és azok megszerzésének módjairól. A négyszázoldalas könyv részletesem ismerteti a hazai és a nemzetközi műszaki és tudományos információs rendszereket. ' Tájékoztat arról, hogy miként lehet ezekbe bekapcsolódni, az itt tárolt adatokhoz hozzájutni. A könyv ismerteti azokat a hazai és nemzetközi adatbázisokat is, amelyek segíthetik a speciális témájú kutatások, tanulmányok elkészítését. A kiadvány egyelőre az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtárban, a Köz- gazdasági és Jogi Könyvesboltban és a Műszaki Könyváruházban kapható, de a közeljövőben más könyvesboltokban is megvásárolható lesz. (2) Régen jártam Tázláron. Ügy hozta a sors, hogy noha kulturális ügyekkel foglalatoskodom, még nem láttam ,az ottani műkedvelő csoportot. Talán sohasem élvezhetem előadásukat. Nem ismerem a Tornyai családot sem, az ottani amatőr együttes mindeneseit. Mégis örömre hangolt mindaz, amiről a szegedi körzeti tévé tudósított. Falvak tucatjában jó memóriájúak sem emlékeznek rá, hogy mikor volt utoljára báb- vagy színielőadás. Elő-előfordul, hogy jóhírű vendégművészekre annyian kíváncsiak másutt, mint ahányan ebben a kis faluban játsszák, éneklik, táncolják, mondják az előadást. Tornyai György és felesége a falu lakosságának 5 százalékát a színpadra csalta munkatársai segítségével. Legszívesebben azonnal fölhívtam volna őket telefonon: köszönöm az élményt, az örömöt. Egy fillérrel sem növekszik jövedelmem, mégis boldog vagyok. Örülök a közösségi elveket hirdető társadalom sikerének, örülök az ismeretlen kis közösségnek, örülök elveink és a valóság szép találkozásának. Gondolom sokan éreztek hozzám hasonlóan az elmúlt hét keddjén a tévé előtt ülve. A nevükben is köszönöm. H. N. Augusztus 15-én, szerdán MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 érakor; A BESZÉLŐ KÖNTÖS. Magyar film. Árpád mozi: háromnegyed fi és 8 órakor: SZTÁROK BŰVÖLETÉBEN. Sz., lengyel film. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: MEGTALÁLNI ÉS AH- TAűJMIATLAJN'NIA TENNI. Sz., szovjet bűnügyi film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: AiZ ÖT GIDA ÉS A FARKAS. Sz., mb„ román mesefilm. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: A HÁROM FüVIÉR. Sz., mb. olasz—francia film. KISKŐRÖS Petőfi mozi: SZÜNNAP! KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: háromnegyed 6 és 8 órakor: SKALPVADÁSZOK. Sz., amerikai westernfilm. TISZÁKÉ CSKE Művelődésiház-mozi: 8. órakor: HÁZASSÁG SZABADNAPPAL. Sz., magyar film. Ékszer fei«#.- I 1 IPAR ÉS KERESKEDELEM ÖSSZEFOGÁSA... A COMPACK Kereskedelmi Csomagoló Vállalat és a KONZUM Kereskedelmi Vállalat összefogásával, a kecskeméti Kossuth téri élelmiszer—csemege üzletünket augusztus 16-án 11 árakor megnyitjuk! A város egyik legszebb .üzletében a COMPACK Kereskedelmi Vállalat termékeiből kiemelt áruválasztékkal, gazdag csemege, élelmiszer, hús, húskészítmény és büfé-szolgáltatással vágjuk kedves vásárlóinkat! REPREZENTATÍV ÜZLET........ .......REPREZENTATÍV KISZOLGÁLÁS! 1 772 CSALÁDI- ÉS TÁRSASHÁZÉPÍTŐKNEK Új termékek, több födémmel m Beton- és Vasbetonipari Művek dunaújvárosi gyárában korábban a termékek hatvan százalékát az állami építőipar részére készítették, s csak negyven százalékát adták a Tüzép-eknek lakossági értékesítésre. Az idén ez az arány megfordult, a gyártmányok 65 százaléka jut közvetlenül a lakosságnak, a családiház- és a társasházépítőknek. Többet gyártanak a családi ház építésére. legalkalmasabb geren- datípúsokból, a lágyvasbetétű födémgerendákból például fél esztendő alatt 138 ezer méterrel többet, összesen 370 ezer métert készítettek, s 221 ezer méterrel növelték az E-gerenda termelését. Ebből másfél millió folyóméter került ki a dunaújvárosi üzem-' bői. Az ablak- és ajtónyílásokat áthidaló elemekből 32 ezer1 méterrel többet, összesen 152 ezer VfB métert gyártottak. A lakosság kiszolgálására két hónapja nyitották meg termékbóltjukat, amelyben eddig ötmillió forint értékű gerendát és bélóstestet értékesítettek. Kapós termékük az általuk kiféjlesztett előre gyártott ga-. rázs is, amiből fél év alatt há- romszáznyolcvanat készítettek. Termékeik elterjesztésére, ajánlati és gyártmánytervek készítésére, valamint fővállalkozások szervezésére a 26-os Állami Építőipari Vállalattal közösen egy kisvállalatot hoztak létre Dunaújvárosban, ÉPINVEST néven. A gyárnak kifizetődnek e változások, mert változatlan áron számolva 35 millió forinttal nagyobb árbevételt értek el az első félévben. Tavaly az első hat hónapban ráfizetéssel zártak, az idén már eddig 47,4 millió forint nyereséget értek el. Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, augusztus 14-1 szám: Karbantartás ' Solton. (Megkezdődött a solti rádióadó antennatornyának karbantartása.) Népszava, augusztus 14-i szám: Szakszervezeti tisztségviselők kitüntetése. (Az elismertek között dr. Stang Jenőné, a bajai szakszervezeti művelődési ház igazgatója,/aki a Szocialista Kultúráért kitüntetést kapta.) Képes Sport, 33. szám: Hollai Andrea: 1 Kételyekkel vegyes optimizmus, avagy világelső lesz-e újra a magyar fogathajtás’ (A szilvásvárad! világbajnokságon megyénk sportolói is részt vesznek.) CSAK DEKORÁCIÓ? Egészségünk védelme érdekében számos munkahelyen, hivatalban, étteremben stb. vannak olyan táblák, falragaszok, amelyek a dohányzás mellőzésére hívják fel a figyelmet. Sőt, némelyik hangvételé már-már udvarias is. Egy kecskeméti hivatal (ahol ilyenkor különösen nagy az ügyfél- forgalom) szembetűnő részén például ez áll: ,«Köszönjük, hogy nem dohányzik!”. így aztán, nem csoda, ha az ügyfelek — szenvedélyük mértéke szerint — csak ujjaik között forgatják a nikotintartályt. De nem úgy az ügyfélfogadók! A minap például az egyik hölgy mintha minduntalan szemtől szembe akarta volna bemutatni füstkarika-eregető tudományát. Nem vitatom: ötös. Bár jómagam ezideig nem léptem be a dohányzók népes táborába — de mégsem vagyok megrögzött nikotinellenes. No meg hiába is lennék. Viszonylag könnyen elviselem a szinte egész napos füstfelhős környezetem. Megszoktam. De azt már kevésbé szeretem, ha a hivatalos ügyintézés közben éppen azok „ködösítenek” — folytonosan —, akik Nmegköszönik, hogy nem dohányzom. Vagy csak amolyan kötelezően elfogadott dekorációs táblák ezek? NAPTÁR 1984. augusztus 15. szerda Névnap: Mária Napkelte: 5 óra 40 perc Napnyugta: 19 óra 56 perc Holdkelte: 21 órá 47 perc Holdnyugta: 9 óra 14 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Állomás jelenti: Augusztus 13-án Kecskeméten a középhőmérséklet 19,3 (az 50 éves átlag 20,5), a legmagasabb hőmérséklet 23,1 Celsius-fok volt, 0,1 milliméter csapadék hullott, a nap 2 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 16,2, 14 órakor 23,2 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 15,5, a tengerszintre átszámított légnyomás 1013,5 millibar (emelkedő) volt. Augusztus 12-én Baján a középhőmérséklet 18,8 (az 50 íjves átlag 20,8), a legmagasabb hőmérséklet 23,3 Cel- sius-fok volt, a nap 1,8 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 15,5, 14 órakor 23 Celsius-Tokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 12,1, a tengerszintre átszámított légnyomás 1013,1 millibar (süllyedő) volt, 0,8 milliméter csapadék hullott. — IPARI KIÁLLÍTÁS, ÉS’ VÁSÁR. Augusztus 17-én, pénteken nyílik meg a X. Miskolci Ipari Kiállítás és Vásár. A, jubileumi kiállításon az ország különböző területeiről érkező 157 kiállító — ipari üzem, szövetkezet, mezőgazdasági termelőszövetkezet és kisiparos — mutatja be termékeit, az elmúlt' évinél ezer négyzetméterrel nagyobb, összesen 3700 négyzetméter alap- területű városi sportcsarnokban. A rendezők több mint százezer látogatóra számítanak. A MÁV 33 százalékos utazási ^kedvezményt ad a vásárra utazóknak. — SZEGEDI ELŐZETES. A hét végén öt előadást rendeznek a szegedi szabadtéri játékokon. Holnap tartja bemutatóját a Dóm téren a nyolcvanöt' tagú Grúz Állami Akadémiai Népi £ Tánc- együttes, tizennyolc műsorszámukban hazájuk minden megyéjének legszebb folklórhagyományát elevenítik meg. E bemutatón kívül pénteken és szombaton is a grúz együttes műsorát tekintheti meg a közönség. Az idei szabadtéri játékok befejezéseként vasárnap és hétfőn is Szörényi— Bródy: István, a király című rockoperája szerepel a programon. — Gyermektragédia a síneken. A Heves megyei Karácsond külterületén a nyílt vasúti pályán egy gyorsvonat elütötte a sínek között szabálytalanul közlekedő Lakatos Adolf 12 éves, Németh József 13, Balogh Sándor 8 és Balogh Matild 10 éves káli gyér-, mekeket, akik a helyszínen meghaltak. . — Bélyeg. A békéscsabai Motoros Műrepülő Világbajnokság ^alkalmából — az Évfordulók-ese- mény ’84 sorozaton belül — kétforintos bélyeget bocsát forgalomba a posta. A bélyeg Varga Pál grafikusművész . terve alapján, többszínű ofszetnyomással 1 millió 592 300 fogazott és 5800 fogazatlan példányban készült az Állami Nyomdában. A bélyegképen stilizált világtérkép, előtte motoros műrepülő, alatta a magyar nemzeti színű zászló látható. — Nagyhatású gyomtalanítók. A kukorica vegyszeres gyomtalanításával foglalkozó országom tanácskozást tartottak tegnap a Kisalföldi Állami Gazdaság nagy- szentjánosi központjában. Az egyik legnagyobb gyomiftószer- termelő cég — a sajóbábolnai Észak-magyarországi Vegyiművek képviselői elmondták, hogy a közelmúltban is újabb hatékony gyomirtók gyártását kezdték meg. Ezek már a talajban meggátolják a gyomnövények kifejlődését. A kukoricára káros gyomokat már a csírázás kezdeti állapotában elpusztítják, s ki , sem' tudnak bújni a föld felszínére. nőtlen Két férfi beszélget: — Moríd'd, komám. ha egész éjjel, tivornyázol, te is összetörve érzed magád másnap?i — Szó sincs róla! nőtlen vagyok! Én — TÉVÉLOTTÓ. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság szeptemberre tévélottö-szelvényt hoz forgalomba. A szelvények beérkezési határideje szeptember 15., déli 12 óra. A tévélottó a szeptember havi előfizetéses lottószelvényen is rajta van. A szám- sorsolást szeptember 18-án tartják, a húzást a televízió közvetíti. A tárgynyeremény-húzáson, szeptember 25-én, 561 nyereményt sorsolnak ki. Főnyeremény: külföldi színes televíziókészülék és videoberendezések vásárlására jogosító utalvány, összesen 200 ezer, forint értékben. — Szolgáltatóház épül Izsákon. Hét kisiparos és egy nőgyógyászszakorvos fogott össze Izsákon, hogy közösen építik fel műhelyeiket, illetve a rendelőt. A kétszin\ tes épületben pedikűrös, masszőr, üveges, fogtechnikus, kozmetikus műhelye kap helyet, és autóalkatrész-üzlet is nyűik. — iRÉGIZENE-FESZTIVÁL. A nemrégiben, megalakult Céh — művészeti alkotó és kutató egyesület — első ízben rendezi meg a magyar régizene-fesztivált augusztus 18—19—20-án a Györ- Sopron megyében levő mihályi kastélyban. Az egyelőre1 műhelyjellegű fesztiválon hét amatőr együttes — közöttük a kecskeméti — vesz részt, olyan ének- és zenekarok, amelyek elsősorban régi zenét játszanak, vagy azzal szeretnének foglalkozni. Az együttesek zenei illusztrációval egybekötött , előadásokat hallhatnak, konzultációkat folytathatnak a régi zene neves hazai képviselőivel. — Kaliforniai vendég. Egyhetes tanulmányúton tartózkodik megyénkben a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjának kecskeméti Településkutató Csoportjánál Paul Vander Meer amerikai geográfus. A Kaliforniában levő Fresnói Állami Egyetem professzora a me- . gyeszékhely-környéki tanyákat és a hozzájuk kapcsolódó sajátos mezőgazdasági kultúrát és föld- hasznosítást tanulmányozza. 0 Holnapi lapszámunkból gs A negyedik oldalon írunk arról, hogyan hasznosítják a Duna—Tisza közén a homokot fásítással. Folytatjuk az új keresetszabályozás ismertetését. Irányjelző I összeállításunkban olvashatunk a KRESZ Változásairól és a biztonsági övről. Az ötödik oldalon ellátogatunk a bajai nyelvi táborba, ahol magyar és angol gyerekek tanulják egymás nyelvét. Ugyanitt közlünk | hozzászólást Miskolczi Miklós sorozatához és egy alapfontosságú zenetörténeti ■ müvet ajánlunk a könyvesI polcra. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei bizottságának napilapja. Főszerkesztő:j . , Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató . Szerkesztőség, Kia^óhlVatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26-21« bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a. hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesitőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint Készült a Petőfi Nyomdába* ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út I. 6001 Telefon: 20-46» Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X.