Petőfi Népe, 1984. június (39. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-30 / 152. szám
2 9> PETŐFI NÉPE • 1984. június 30. események sorokban ROMA _______________________ P éntek délután befejeződtek Bettina Craxi olasz miniszterelnök és Pierre Maüroy francia (kormányfő római tárgyalásai.1 Közös sajtóértekezletükön közölték, hogy a legfontosabb kérdésekben teljes nézetazonosság alakult ki közöttük, s megállapodtak a két ország együttműködésének' fejlesztésében. _____ BUKAR EST_________________ A Nagy Nemzetgyűlés Bukarestben, pénteken elfogadta a lakosság tudományos táplálkozásáról szóló programot, amelynek hivatalos közlemény szerint az a célja, hogy „megszüntesse a mértéktelen fogyasztásból vagy a hiányos táplálkozásból eredő káros egészségügyi problémákat”. Ennek érdekében — hangzik a közlemény — megfelelő tápértékű és kalóriatartalmú fogyasztási szerkezetet irányoznak elő. amely összhangban van a romániai | fogyasztási szokásokkal, élet- és munkakörülményekkel. A program szerint ezentúl az ország minden lakosára napi átlagban 2800—3000 kalória élelmiszer jut. WASHINGTONNAK KELL LÉPNI JACKSON LÁTOGATÁSA UTÁN Kuba kivételes gesztusa Közép-amerikai kőrútjának utolsó mozzanataként Jesse Jackson amerikai politikus csütörtöki este — Managuából jövet — ismét Havannába érkezett, majd' továbbutazóit, és éjjel megérkezett Washingtonba. A Bdeing—707-et, j amelyen Jackson távozott, a kubai légi- társaság gépe követte, fedélzetén 22 különféle bűncselekményekért elítélt amerikai állampolgárral — és 26 kubai ellen- forradalmárral. A polgárjogi politikust, aki pályázott az elnökjelöltségre. Fidel Castro, a kubai Államtanács elnöke búcsúztatta más vezetők és ünneplő havannaiak jelenlétében. Castro kijelentette, hogy a kubai ellenforradalmárok elengedése kivételes intézkedés. Kifejezte reményét, ez a gesztus hozzájárul Kuba és az Egyesült Államok viszonyának javításához. A helyi sajtó megállapítása szerint Jackson látogatása is mutatta, hogy kudarcra van ítélve a Kuba elszigetelésére irányuló, immáron huszonöt éves amerikai politika. A következő lépést most az Egyesült Államok kormányának kell megtennie, miután Kuba ismételten kiMitterrand—González megbeszélés Rövid, négyórás látogatását befejezve Mitterrand francia elnök péntek délután elutazott Madridból. Ezt megelőzően előbb Felipe González miniszterelnökkel, majd János Károly királlyal együtt hármasban áttekintették a kétoldalú kapcsolatok, valamint a nemzetközi élet időszerű kérdéseit. Mdtterrland tájékoztatta vendéglátóit a közös piaci tagországok hét eleji csúcstalálkozójáról, valamint a szovjet vezetőkkel folytatott múlt heti moszkvai megbeszéléseiről. A péntek délutáni spanyol— francia csúcstalálkozón a felek — a nemzetközi élet időszerű kérdéseit illetően — egyetértettek abban, hogy a vitás kérdéseket tárgyalások útján, a kölcsönös érdekek figyelembevételével kell megoldani. Izrael újabb ellenséget szerzett magának Libanonban BEJRUT Űj ellenséget szerzett magának Izrael Libanonban, amikor szerdán és csütörtökön ismételten légi. és haditengerészeti támadásokat hajtott végre az Iszlám Egyesülési Mozgalomnak egy Tripoli közelében fekvő szigeten működő kiképzőtábora ellen. Szaid Saaban sejk, a konzervatív szunnita mohamedán szervezet vezetője cáfolta, hogy palesztin fegyveres akciók bázisaként használták volna fel a szigetet, majd azzal fenyegetőzött, hogy jól felfegyverzett harcosai Tel Aviv hadüzenetére válaszolva, megtorló támadásokat indítanak az izraeli megszálló csapatok ellen Dél-Libanonban. Az Iszlám Egyesülési Mozgalom a palesztin ellenállási mozgalom 'belső konfliktusában Jiassaer Arafat híveit támogatta az El Fatah lázadó szárnyával szemben, de mindeddig nem csatlakozott az izraeli megszállással szemben kibontakozott fegyveres ellenálláshoz. Az észak-libanoni célpont ellen végrehajtott izraeli támadást elítélő bejrúti politikusok — köztük Nabih Berri, a déllibanoni újjáépítési és fejlesztési ügyek államminisztere és Karim Mrue, a Libanoni KP Politikai Bizottságának tagja — azzal vádolták Izraelt, hogy meg akarja hiúsítani a libanoni nemzeti megbékélést, a nemzeti egységkormány rendezésre és a nyugalom helyreállítására irányuló erőfeszítéseit. Az újabb agresz- szió egyrészt nyilvánvalóan izraeli választási érdekeket szolgált/ másrészt bátorítást adott a libanoni rendezéssel szembehelyezkedő, az Izraellel együttműködő jobbodali milíciáknak — mutatott rá az LKP képviselője. nyilvánította: békés, tárgyalásos ■megoldást óhajt Közép-Amerikában. Bár .Jackson önként vállalt diplomáciai kezdeményezésének ^sikerét washingtoni hivatalos helyeken is elismerik, a Reagan- kormányzat ideges a demokrata párti politikus közbenjárásának sikere miatt. A külügyminisztérium sietett „humanitárius, nem pedig poétikai tettként” jellemezni Jackson utazását. A Fehér Ház tudtul adta, hogy a kubai gesztus nyomán semmiképp semj módosul meg a kemény washingtoni álláspont, s az Egyesült Államok kormánya nem ad válaszjelzéseket.Nattanyilatkozat Alessandro Natta, az Olasz Kommunista Párt kedden megválasztott főtitkára a rádiónak és a televíziónak pénteken adott első interjújában kijelentette, hogy a Craxi- kormány válságba jutott, ezért „minél előbb le kell mondania”. Hozzátette: már a közös piaci választások előtt nyilvánvaló volt a válság, ezt a szavazás kimenetele is igazolta. A kommunisták a június 17-i választás eredményéképpen •megnövekedett erejükkel arra törekszenek, hogy a jelenlegi helyzet megváltozzék. Natta a párt .politikai irányvonalának változat- íanságát hangsúlyozta, és a demokratikus alternatíva általános célja mellett az enyhülést, a fegyverzetcsökkentést, a békét, valamint az igazságos gazdaságpolitika megvalósításé- . nak és a közerkölcs megjavításának szükségességét állította előtérbe. Kalózakció A nemzetközi, hajózási jogokat semmibe vevő kalózakciót hajtott végre pénteken az izraeli hadiflotta Libanon területi vizein — jelentette az Arab Libanon Hangja nevű, bejrúti nasszerista rádió. Az izraeli naszádok feltartóztatták, majd több mint hatvan utasával a fedélzetén a haifai kikötőbe kényszerítették az Alisur Blanco nevű panamai utasszállító hajót, amely ciprusi Lar- nacából a nyugat-bejrúti ideiglenes kikötőbe tartott. A kalózakció feltételezett célja a utasok ellenőrzése, egyes utasok elrablása volt. SZÉLES KÖRŰ LEHETŐSÉGEK AZ EGYÜTTMŰKÖDÉSRE Magyar—kínai gazdasági tárgyalások Csen Mu-hua asszony, államtanácsos, a Kínai Népköztársaság külkereskedelmi és külgazdasági kapcsolatok minisztere vezetésével június 24—29. között kínai gazdasági küldöttség tartózkodott hazánkban. Csen Mu-hua asszony, aki a Magyar Népköztársaság kormányának meghívására érkezett Magyar- országra, megbeszélést folytatott Marjai József miniszterelnök-helyettessel és Veress Péter külkereskedelmi miniszterrel. A megbeszéléseken a felek tájékoztatták egymást a két ország népgazdaságának fejlődéséről, a gazdasági építőmunka és a gazdaságirányítási rendszer korszerűsítése terén felhalmozódott tapasztalatokról és a további elképzeléseikről. A tárgyalásokon áttekintették a kétoldalú gazdasági, kereskedelmi és műszaki-tudományos együttműködés eddig elért eredményeit, a napirenden levő kérdéseket, a kapcsolatfejlesztés fő irányait, formáit és megoldási módozatait. Kedvezőnek értékelték a legutóbbi években a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlődését. Egyetértettek abban, hogy azok további bővítése, új együttműködési formákkal történő gazdagítása lehetséges, szükséges és mindkét ország számára előnyös. 'Megállapították, hogy széles körű lehetőségek vannak a magyar vállalatoknak a kínai ipari létesítmények rekonstrukciójába és a kínai mezőgazdasági fejlesztési programokba való 'bekapcsolódására. Csen Mu-hua Veress Péterrel egyezményt írt alá a két ország közötti gazdasági és műszaki együttműködésről. Aláírták a kétoldalú gazdasági, keres-! kedelmi és műszaki-tudományos együttműködési bi-. zottság létrehozásáról szóló jegyzőkönyvet. Csen Mu-huát pénteken délelőtt fogadta Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottság titkára, Politikai Bizottságának tagja. Csen Mu-hua pénteken a kora esti órákban elutazott hazánkból. Munkáskollektívák felajánlásai (Folytatás az 1. oldalról) Az egyszer használatos injekciós (tűket készítő brigádok azt ajánlották fel, hogy még az idén terven felül tízmillió .tűt készítenék, elsősorban a legkeresettebb és rendszeresen hiányzó típusokból. Ezzel még az átmeneti hiányokat is ki akarják küszöbölni. •A munkásgyűlésen az is szóba került, hogy kapacitáshiány miatt a vállalat több értékes külföldi rendelést eddig nem tudott elvállalni. A kapacitás azonban kisebb újításokkal és jobb szervezéssel bővíthető, s ezt a. feladatot a kongresszusi és felszabadulási munkaversenyben meg akarják oldani. így lehetőség nyílik arra, hogy a szerződésekben már lekötött tételeken túl 16-csator- nás agyvizsgáló berendezéseket, több száz inkubátort — ezeket a vállalat soltvadkerti üzemében készítik —, ezer műtőasztalt és húsz röntgen-buszt szállítsanak a Szovjetuniónak. A kapacitások átcsoportosításával pedig az NSZK-ban használatos Médicor- kéziműszerekből az idén és jövőre 10 százalékkal többet exportálnak a tervezettnél. A Veszprémi Szénbányák Vállalat valamennyi bányaüzemében, ugyancsak munkásgyűlést tartottak tegnap. Felajánlásaik alapján a vállalat százezer tonna szén kitermelésével túlteljesíti idei tervét, ezen belül a lakosság számára 40 ezer tonna szenet termelnek terven felül. Á többletet teljes egészében a térmelékenység javításával, ésszerűbb üzemszervezéssel, a gépek, berendezések jobb kihasználásával érik el. A Híradástechnika Szövetkezetben a dolgozók elsősorban azt ' vállalták pénteki gyűlésükön, hogy korszerű berendezéseiket a tervezettnél is jobban kihasználják. Júliusban adják át az új felületkikészítő üzemegységet, ezt követően egy hónapon belül -elkezdik a próbagyártást, s röviddel később áttérnek a teljes üzemre. A számítógéppel vezérelt felületkikészítési technológia alkalmazásával , lényegesen le tudják , rövidíteni a fémalkatrészek, vázszerkezetek galvanizálásának idejét. Még fontosabb, hogy egyenletesebbé válik a felület, s így a szövetkezet termékei minőségben felvehetik a versenyt a külföldi konkurrenciával. A Nagyrédei Szőlőskert Mezőgazdasági Termelőszövetkezet szocialista brigádvezetői tegnapi tanácskozásukon szintén jelentős munkafelajánlásokát tettek a pártkongresszus és hazánk fel- szabadulásának 40. évfordulója tiszteletére. Elhatározták, hogy a gazdaság exportjának értékét — amely 1983-bán 240 millió forint volt — 1984-ben és 1985-ben ösz- szesen 10 százalékkal tovább növelik. Hűtőházukban1 például a külföldi igényeknek megfelelően változtatnak a termékösszetételen, s így — számításaik szerint :— 15 százalékkal növelni tudják a gyorsfagyasztott cikkek konvertibilis elszámolású exportját. ÉRTEKEZLET A PARLAMENTBEN A tanácsi tervezés feladatai Tegnap a Parlamentben Papp Lajos államtitkárnak, a Minisztertanács Tanácsi -Hivatala elnökének vezetésével értekezletet tartottak a fővárosi, megyei és városi tanácselnökök, valamint az MSZMP megyei bizottságainak gazdaságpolitikai titkárai. Az eszmecserén Faluvégi Lajos, miniszterelnök-helyettes, az Országos Tervhivatal elnöke adott tájékoztatást időszerű gazdaságpolitikai kérdésekről és a tanácsi tervezés feladatairól. A tanácsok tervező munkájáról szólva elmondotta1: a következő szakaszában — a jövő esztendő végéig — ki kell dolgozni az előzetes településfejlesztési elgondolásokat, és a megyék hosz- szú távú terület- és településfejlesztési koncepcióját. Ebbe a munkába a megyei tanácsok már bekapcsolhatják a tudományos kutatókat éppúgy, mint az érdek- képviseleti szervezeteket. A koncepciók felvázolásakor nagyobb figyelmet kell fordítani a megyék közötti együttműködés lehetőségeinek feltárására, a tapasztalatcserékre, a speciális gondok megoldására. Ez utóbbiak között említette egyebek között az aprófalvak népességmegtartó képességének fokozását, a helyi alapellátás, valamint az üdülőkörzetek fejlesztését, Budapest és nagyvárosaink agglomerációs gondját. E kiemelkedően fontos társadalompolitikai célok mellett a tanácsi tervezésben kiemelkedő feladat lehet a szociális lakásépítés mértékének növelése — a magán- lakásépítés sokoldalú támogatása mellett —; a középfokú oktatás mennyiségi feltételeinek bővítése; és az egészségtelen ivó- vizű települések számának csökkentése, a szennyvízelvezetés és -tisztítás hiányából fakadó környezetkárosítás elhárítása. .Faluvégi Lajos rámutatott: a tervező munkát könnyítheti számos korábbi, központi kötöttség megszűnése. Ennek megfelelően — a 'mai megítélés szerint — célszerű mérsékelni, a. megyei, tanácsok elosztó szerepét. A helyi tanácsok gazdasági önállóságának növelése jól illeszkedik a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztését célzó elképzelésekbe. A fejlesztési célra szánt pénz mintegy 45 százaléka a jövőben közvetlenül a helyi tanácsokhoz kerülhet. A miniszterelnök-helyettes szociálpolitikai kérdésekkel foglalkozva rámutatott: a gondok feloldása érdekében a következő évek kiemelt feladata a gyermekes családok fokozottabb támogatása, a többoldalúan hátrányos helyzetűek segítése, az időskorúak szociális biztonságának erősítése. A családcentrikus szociálpolitikai tevékenység megteremtése érdekében ki kell építeni a családvédelmi. hálózatot. SZTRÁJK-HÁTTÉR Fölöslegessé válnak A héten magyar újságíró-küldöttség tért haza az NSZK-ból. Tagjai másfél hétig tanulmányozhatták a világ egyik legfejlettebb ipari országának életét annak az alapítványnak a meghívására, amely" Friedrich Ebert, az egykori szociáldemokrata pártvezető, parlamenti képviselő — és a német köztársaság első elnöke — nevét őrzi Bonnban. A fővároson és minisztériumokon kívül az elektronikai ipar, s a bankok fellegváraiban, tudományos intézetekben és szerkesztőségekben sikerült sokféle választ kapni számos kérdésre. A Német ■ Szövetségi Köztársaság belpolitikai életének egyik sarkpontja a sztrájk. Nagy kihagyások törik meg a gazdaságot a fém- és nyomdaiparban. Gyárak álltak le, hiányoznak a megszokott újságok. A kapukban szervezett őrségek vigyáznak arra, hogy ne lehessen bemenni. Az utT cakón aláírásokat gyűjtenek. A tulajdonosok pedig egyfajta válaszként azokat a dolgozókat küldik el, akik bár nem akarnak sztrájkolni, de az üzem szervezetében fölöslegessé válnak: nem kapnak alapanyagot vagy nincs, aki utánuk következne a termelési futószalagon. A hét hete kezdődött és 400 ezer embert érintő szervezett megmozdulás kompromisszumos célt ért. A napokban megegyeztek egymással a fémipari dolgozók -szakszervezeti képviselői és a munkáltatók megbízottai: 38,5 ■órára csökkentik jövő áprilistól a jelenlegi 40 órás munkaidőt. Hozzátartozik a képhez,' hogy a negyvenórás hivatalos munkaidő többek szerint gyakorlatilag inkább 41, s eredetileg 35 óráért szálltak síkra a dolgozók. Úgy tűnik, hogy mindkét fél kifáradt. A közvetítések és érdekegyeztetések eddigi sikerét ugyan még egyaránt szentesítenie kell a szakszervezetek és a munkáltatói szövetség képviselőinek, de ■aztán ismét élet költözhet a halott üzemekbe. összességében igen ellentmondásos helyzet állt elő. Kétségtelenül bebizonyosodott a szak- szervezetek ereje. S miután a dolgozói érdekek védelmére szélsőséges/ eszközhöz, a sztrájkhoz 'kellett folyamodniuk, tetemes veszteségek .is érték a társadalmat. Münchenben a világhírű IFO gazdaságkutató intézetnek már most újra kell értékelnie idei előrejelzéseit. Tavasszal 3 százalékos gazdasági növekedést jósoltak az NSZK-ban. A módosítások fél százalékkal csökkentik ■az arányszámot, s még nincsenek adataik a kisebb üzemekből, illetve a nyomdákból. Sok helyen a kiesett munka nagyságánál is jelentősebb a termelésnek az a lassulása, ami ilyenkor szükségszerűen bekövetkezik. 'Látszólag csaknem minden a régi. Működik a fogyasztói társadalom. Bonn, Frankfurt, München, Trier, Düsseldorf belvárosaiban annyi az áru, hogy alig .lehet mozogni a Kaufhofokban, Kaufhallékban és az utcai standok között. Az egyik helyen ezt, a másikon azt kínálnak leszállított áron — ingeket, kötött holmit, fehérneműi, divatjamúlt lábbelit. Ki ne örülne az ilyen alkalomnak? De ki vesz mindennap inget? Aki a legnagyobb példányszámú, csak hirdetéseket közreadó lapot megvásárolja, arról is tudomást Szerezhet, hogy melyik üzlet ment csődbe, hol tartanak végkiárusílásti Nem véletlen, hogy az újságok első oldalain a Sztrájk- és áz egyeztető tárgyalások eseményei foglalnak helyet. Ezt csak Marianne. Strauss, a bajor miniszterelnök felesége halálos autóbalesetének -híre szakította meg átmenetileg. Aztán ismét az újabb társadalmi ' fejlemények, és tárgyalások töltötték meg a vezető hasábokat. A sztrájkhélyzettel felszínre tört problémák súlyosabbak annál, hogy sem egyik napról a másikra meg lehessen oldani. A nyomdaiparban továbbra sem veszik fel sokan a munkát. Nem jelennek meg .tekintélyes napilapok, mint a 200 ezer példányszámú Frankfurter Rundschau, a magát szabadelvűnek valló, 200 tagú szerkesztőséggel dolgozó 1 Süddeutsche Zeitung és társaik. Alighanem igen mélyre nyúlnak ■az eredők: a tudományos-technikai forradalmat szenvedi meg egy „ tőkés társadalom napról napra az élet különböző pontjain. Az au- tomátikák, robotok robbanásszerűen .szorítják ki munkahelyéről az embert. Ennek az árát talán legközvetlenebbül 2,3 millió munkanélküli fizeti, — Sőt, többen vauinak — egészíti ki a hivatalos helyzetképet Klaus Schäfer, a Szaksze.rvezeti Szövetség Gazdasági és Társadalomtudományi Intézetének munkatársa. — Azokat is ide kell sorolni, akik elvesztették állású-, ■kát, s még nem jelentkeztek " a munkaügyi hivataloknál. A munkanélküliek és a hozzátartozók ■nagy része igen érzékeny ányagi veszteséget szenvedett. A sztrájkok egyik célja éppen az, hogy a munkaidő csökkentésével a vállalkozók rákényszerüljének a foglalkoztatottak számának növelésére. De a végbemenő technikai fejlődés és racionalizálás következtében ez sem hozhat teljes megbékélést. ■Milyen megoldást lát reálisnak az intézetben dolgozó 32 .szakszervezeti kutató egyike ? Az úgynevezett holland modellt tartja elfogadhatónak a . jelenlegi helyzetben, ami átlagosan 38— 38,5 fél órás munkahetet jelent egész évre vetítve. A vállalatok ® Klaus Schäfer: „elvesztették állásukat.. .” ■termelési feladataitól függően ez lehet kevesebb, de akár \\ óra is időszakonként. A munkanélküliség gondjainak enyhítése csak az egyik teendő. A felmérések szerint túl sokat, s .intenzíven dolgoznak az NSZK- ban: á foglalkoztatottak felének nyugdíjkorhatár előtt ki kell lépnie munkahelyéről egészségügyi ■panaszok miatt, és csak Ötven százalékuk érkmeg a nyugdíj folyósítását. Négy—öt milliónyian ingáznak helyi munkaalkalom hiányában, s a hosszú oda-vissza- utazások miatt szinte 'ki vannak zárva a közösségi életből. A szakszervezeti kutatóintézetben ezeket is az orvoslásra váró gondok-bajok közt vizsgálják. Halász Ferenc ® Filléres adományokat gyűjt Frankfurt bevásárlóközpontjában az egyik munkanélküli.