Petőfi Népe, 1984. június (39. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-03 / 129. szám
1 ,,Én olyan iskolát szeretnék, mely ahelyett, hogy mindent bele akarna zsúfolni a gyerek fejébe, egy világtáj kíráncsiságvágyát ébresztené föl benne... Mert éhséget kell tanítanunk a természeti világ és az ember megismerésére.” (Juhász Ferenc) fWWOTff ■■■Ll „RUTINBÓL NEM TARTHATOK ÓRÁKAT” Kiváló szakoktató Évekkel ezelőtt már kapott miniszteri kitüntetést. Most kiváló pedagógus lett. Kovács István 1956. augusztus 16. óta szakoktató a kiskunfélegyházi 698. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben. A villany- szerelő tanulókkal ismerteti meg a szakma titkait. Negyven—ötven diákja végzett, eddig, legtöbben a helyi DÉMÁSZ-nál helyezkedtek el, de akad köztük már fontos beosztású is: az áramszolgáltató válla, lat dunavecsei üzemvezetője. Milyen a kapcsolata az egykori tanítványaival — kérdezeti Kovács Istvántól. — Mondhatom: nagyon jó. Bátran jönnek hozzám a problémáikkal. — Mennyiben különbözik a szakoktató munkája a többi középfokú intézmény pedagógusáétól? — Nehéz megfogalmazni. Többnyire olyan gyerekeket tanítunk, akik nem jelentkezhettek volna eséllyel a gimnáziumokba, vagy ép_ pen onnan jöttek hozzánk. Nem szabad engedni, hogy elkallódjanak, lemorzsolódjanak ezek a fiatalok. A szaktanár munkájában tükröződnie kell, hogy szereti a növendékeit. Szerencsére olyan srácok vesznek körül, akiket az órákon kívül is érdekel leendő szakmájuk. — Nemrégen az Élet és irodalomban Beke Kata írt oldalas cikket arról, mit ér az ember, ha tanít. Ebből az írásból megismerhettük, hogy a pedagógusnak menynyi elfoglaltsága van, a nap huszonnégy órájából menynyit áldoz a gyerekekre. Hadd kérdezzem meg, önnek milyen tennivalói adódnak naponta? — Sokat kell készülni, rutinból nem tarthatom meg az órákat. Változik a tananyag is. Üj technológiai megoldások, szerelési anyagok jelennek meg, s ezek szükségessé teszik nekünk is. a továbbképzést. Az egyik héten a gyakorlati foglalkozásokat kell meg_ szerveznem, ez a vállalattal való kapcsolattartást jelenti. Olyan feladatokat jelölünk ki a diákoknak, amelyekben a tanulók a szakma elsajátításához kellő gyakorlatot szerezhetnek. Nem egyszerű, hiszen a tananyag terjedelmes, az üzem profilja pedig meghatározott. A másik héten az elmélettel' barátkoznak a szakmunkástanulók. Az oktatónak azért nehezebb a dolga, mert a tankönyv- hiány miatt elő kell készítenie a forrásanyagot, ami valamelyest pótolja a fontos kiadványokat. Az otthoni műhelyemben gyakran megjavítom az iskolai technikai berendezéseket, készülékeket. Évente hatvan—hetven órát fordítok arra is, hogy filmet vetítsek a gyerekeknek, társadalmi munkában. B. T. VÉLEMÉNYEK „Még gyermeki korban kell szép tettel nevelni.” (PHÓKÜLIDÉSZ) „Bottal ifjú lelket senki nem nevelhet: annak, ha erkölcse jó, botnál többet ér a szó." (VOGELWEIDE) „A nyilvános nevelés mindig értékesebb az otthoni nevelésnél.” (HELVETIUS) „Az ember neveltetése a születéssel kezdődik.” (HERDER) „A javakat, gazdagságot meg lehet szerezni, de az erkölcsi érzéseket idejekorán kell a gyermekbe oltani.” (BEETHOVEN) „Mindenkinek önmagát kell nevelnie.” (TURGENYEV) „Minden a nevelés.” (MARK TWAIN) „Csak szeretettel lehet nevelni.” (DZERZSINSZKIJ) „Elitnevelés és tömegnevelés egymástól el nem választható szerves egység kell, hogy legyen. Csak qkkor értékes az eredmény, ha megvan a kettő egyensúlya." (KODÁLY) Számítógép az oktatásban A japán oktatásügyi minisztérium ez év elejei felmérése szerint a japán középiskolák mintegy felében a szakmai oktatás számára és egyéb célokra mikro- komputert alkalmaznak. A számítógépek azonban messze ritkábbak az elemi iskolákban és az alsófokú középiskolákban, (amely megfelel Magyarországon az általános iskola felső tago- zatánakf^ ezeknek csak mintegy 0,1, illetve 1,8 százalékában működnek ilyen berendezések. E készülékek az üzleti életbei/ gyorsan elter- jedtek', ezzel ellentétben azonban bevezetésük az oktatásba igen lassan ment végbe Japánban. Az olcsó és nagy teljesítményű komputerek elterjedése megteremtette a lehetőséget ahhoz, hogy ez az irányzat fokozatosan megváltoznék. A minisztérium f®1- mérése kimutatta, hogy országosan 36 elemi iskolában működik jelenleg mikrokomputer, ebből 2? az állami és 9 a magániskolák száma. Ez az össziskolák mintegv 0,1 százalékát jelenti, vagyis ezer iskóla közül egyet. Átlagosan minden ilyen iskolára 1,4 komputer jut. A kréta körül A .tanárok — egyik barátom szellemes(nek tűnő) megjegyzése szerint — azok az emberek, akik saját vérükéit szívják. Az alábbiakban néhány anekdotát szeretnék elmesélni, melyek bizonyságaként a tanár „míég vérszívás közben” sem veszti el a humorérzékét. AZ ÍTÉLET — A te feleleted, édes fiam, annyit ér, mint Ohiclkagóban a drasztvutyi, A KÉRDÉS — Salgó, mi a válasz? (A fiú hosszan mereng, nem hallja.) . — Salgó, mi a válasz? (Lásd, mint fent.) Erre a tanár a Mengye- lejev-féle periódusos rendszer megértését nagyban elősegítő hosszú pálcával a fejére koppint — a diák fölugrik. — Nézd! Most meg ugrál, mint egy jégszekrény! AZ ÍGÉRET — Ha ez a kísérlet nem sikerül, akár le is köphettek. Nicsak! A Bé- zerédi már gyűjti a nyálát! A TÉTEL (A tanár a táblára rajzol.) — Akkor most felveszünk egy háromszöget, (reccsenés), meg a krétát A VIZSGA — Előrebocsátom, ha nem tudod a tételt, ne beszélj összevissza! Hanem mondjál valamit! Amint a bevezetőben említeni voltam bátor, a pedagógus a saját vérét szívja. A korlátozott terjedelem miatt legyen elég eny- nyi annak igazolására, hogy egyebek között ez különbözteti meg a vámpírtól. H. Z. MAGAZIN Tanító bácsi... • A pedagógusnap alkalmából Bényei Mihály tanárt a Művelődési Minisztérium Kiváló Munkáért kitüntetésben részesítette. így szólítják Bényei Mihályt, falujában, Dunatetétlenen. Itt született, itt nevelkedett. Szülei cselédek voltak gróf Teleki János uradalmában. Egytanerős iskola működött náluk a negyvenes évek elején. A tanító néni szívesen küldte a jófejű kisfiút magaSább iskolába; azonban a katonai pálya'nem tetszett, így maradt a másik lehetőség: a kálocsai tanítóképző. Az iskola elvégzése után, 1947. január elsején kapott, állást — álmai szerint — a tetétleni iskolában. Igaz, már korábban is vissza-visszajárt az öreg alma materbe tanítani, ha áz idős tanító néni betegeskedett. Azóta — egy-két napot nem számolva — szinte megszakítás nélkül ott munkálkodik. Élete, környezete és hivatása úgy egybeforrt mát, hogy nem is emlékszik olyanra, hogy szabadságra ment volna. Persze, nem mindig az, iskola ügyeit intézi. Kis közösségében, ő már jóval a hetvenes évek előtt megvalósította a közművelődési eszmét: mozis, kultúrbáz-igazgató, TIT-tit- kár, labdarúgó- és kézilabdaedző, tanácstag és zenekarvezető egyszemélyben ... — Ide köti) húzza minden. — Az bánt csak, hogy elkerültek tőlünk a felső tagozátosáink — mondja, s kissé elhalkul a hangja. — Mert amíg nálunk voltak a nagyobbak is, pezsgett itt az élet. Volt utánpótlása a foci- és a kézilabda- csapatunknak, a -színjátszó- és a tánccsoportunkban, az énekkarunkban együtt szavaltak, énekeltek, táncoltak a KISZ-esek és az úttörőik. Nem is beszélve arról, hogy akkoriban nem hárman, hanem tizenket- ten voltunk itt pedagógusok. Vagyis négyszerié több munkása működött a helyi közművelődésnek. Sajnos, az eljáró gyerekek sem ide, sem Hartához nem kötődnek. Ami a szabad idejük lenne, elutazzák ... — Életfogytiglan tanítónak ítélt engem a sorsom, de nem bánom. Bizonyság erre, hogy három gyerekem közül kettő a pedagóguspályát ’választotta hivatásul. Harminchét év egy helyen — bizony nagy idő. Ma már az első tanítványaim unokáit is tanítom. Gondozom a sportpályát, festem a partvonalat, kaszálom a füvet, hétfőn és vasárnap filmet vetítek a moziban, (azután télen jönnek a TlT-előadások, egy- egy bált vagy brigádtalálkozót is szervezek időnként. Ügy van ez, mint egy nagy családban: az ünnepségen irányítom a kis? dobosok kórusát, majd üdvözlöm a vendégeket — egykor szinte valamennyi tanítványom volt —, felköszöntöm az ünnepet, aztán amikor már jobb a hangulat (két társammal) megfogjuk a hangszereket, és elszórakoztatjuk a megjelenteket. Énekelünk, táncolunk, nevetünk — mint egy nagy-nagy osztálytalálkozón. Ha újra kezdhetném, akkor sem csinálnék mást... F. P. J. MILYEN A JÓ ISKOLA? Olyan, mint a miénk... Apró tanyai iskola az aranyhegyi, az 5-ös út mentén. Amióta 1981-ben a körzetesítés folytán megszűnt a felső tagozat, általában húsz diákja van. És két pedagógusa: Borda Ferenc, aki 1947 óta áll az iskolai élén, s felesége, aki 1952-ben került ide. A mostani nebulók szülei mind itt koptatták valamikor az iskolapadot. még betegen is eljönnek. Olyan tanulónk is van, aki már szüleivel beköltözött Félegyházára, mégis ide jár iskolába. Takarítónk nincs, így az iskolát és a sportpályát magúnk gondozzuk a gyerekekkel. Itt minden feltétel megvan ahhoz, hogy aki akar, az tanulni tudjon. Miközben a tanárnővel beszélgettem, Noha nagyon várta már a nyugdijat, ezen a napsütötte vasárnap délutánon mégis új terveket szövögetett. Elhatározta, hogy még egyszer megmutatja, magának is, a világnak is, mit tud egy tapasztalt pedagógus, ha összeszedi magát. Ügy érezte, sikerült ötvöznie az új matematikatanítási módszerekeit régi tapasztalatai- val, és ebből most valami nagyon jó fog kisülni. Különösen boldog volt amiatt, hogy egy régi tehetséges tanítványának fia, aki most kezdi az iskolát, az ő osztályába kerül. Az apuka városszerte elismert kiváló mérnök- lett, eddig is sokra vitte, de akik ismerték, még nagyobb jövőt ‘jósoltak neki. Hozzájuk igyekezett, az ilyenkor szokásos családlátogatásra. Udvariasan fogadták. A néhai tanítvány alig leplezett büszkeséggel mutatta meg a nemrég felépült szép házat, tágas nappalival, két fürdőszobával. A tanítónő jóleső érzéssel foglalt helyet a drága koloniál- bútorok között, a legkisebbre várva. A leeitdő kisdiák értelmes szemű, eleven kölyöknek látszott. Mellét kidüllesztve azzal dicsekedett, hogy neki mi mindene van már, egy halom különböző grafit és színes ceruzát téve ki az asztalra. Értékes Parker-tollak, Pelikán-filctollak is előkerültek. — Hogy neked milyen• sok szép ceruzád van! — kedveskedett a tanítónő. — Megköszönted őket apunak? — A vállalattól hozta őket! — rándított a vállán a jövendő nebuló, s úgy látszott, hogy a figyelmeztető kérdés miatt még meg is sértődött. Feszült csend támadt, melyben az öreg tanítónő egy pillanatra az egész életét kudarcnak érezte. Zavart búcsúzkodás után rosszkedvűen ballagott hazafelé a bealkonyult utcán, 'és újra arra gondolt, hogy milyen nehéz is világító lámpásnak lenni. Bálái F. István megkértem a gyerekeket, írják le, szerintük milyen a jó iskola, íme a válaszok közül néhány: Rácz Erika negyedik osztályos: Szerintem a jó iskola olyan, mint a mienk, mert itt nagyon sok mindent megtanulunk. És itt vagyunk boldogok. Galgóczi Andi második osztályos: Vidám és játékos. Itt minden meg van engedve, a szünetben mindig elkérjük a labdát, és egy szóra ideadja a tanár néni. Ebben az iskolában mindenki a barátom. Cseh Andrea második osztályos: Azért szeretek iskolába járni, mert sokat szoktunk olvasni. Énszerintem olyan egy jó iskola, mint ez. Tóth Amarilla harmadik osztályos: A mi iskolánk azért jó, mert vidám. Galgóczi Sándor harmadik osztályos: Azért jó ez az iskola, mert sokat tanulunk és játszunk. És itt jól érezzük magunkat. Papp Katalin negyedik osztályos: Olyan, mint a mienk, mert itt gyönyörű az iskola. Én sokat segítettem dolgozni a tanár néninek és az igazgatóbácsinak. Ladányi Judit negyedik osztályos: Olyan a jó iskola, ahol jók a gyerekek, és rendben tartják az iskolát. A mi iskolánk azért jó, mert .nagyon sokat lehet tanulni és nevetni. Azért lehet nevetni, mert a tanár bácsi nagyon vicces. Ladányi József első osztályos: Szeretek itt tanulni, jobban, mint otthon. Papp László harmadik osztályos: Azért jó a mi iskolánk, mert vidám és sok könyv van itt, meg kép. Focizni is lehet. Magyar József harmadik osztályos: Jó a mi Iskolánk, mert játszani és énekelni is lehet itt, és sok virág és sók kép van, és friss a levegő is. Szerintük ilyen a jó iskola... H. K. E. ' ' összeállította:' . .. Varga Mihály 1 Ceruzák® Az idős tanítónő jókedvűen sétált az új, fehérre meszelt családi házak mellett. Maga is elcsodálkozott azon, milyen nagy várakozással tekint az utolsó tanév elé. Az utóbbi időben ugyanis jócskán belefáradt már az örökös gyerekzsivajba, belefásult egy kicsit a sok-sok nebuló ezernyi gonddal járó tanításába. A neveléshez még az apácáktól kapott indíttatást, ö maga is sok tapasztalattal gyarapodott a hosszú évék során. Még süldőlány volt, amikor a parasztok levették a kalapjukat, ha kerékpárjával szembement velük a homokos tanyasi dűlőn. Régi kántortanítók, s nála alig idősebb szakfelügyelők tanácsait egyaránt meghallgatta, megfogadva belőlük azt, amit saját gyakorlatában is igazolódni látott. Sok gyereknek maga vásárolt ceruzát ezekben a szegényebb időkben, de később, amikor már ■ külvárosi iskolában dolgozott, akkor is előfordult, hogy saját fiának kinőtt ruháját kellett odaadnia valamelyik hiányosan öltözött csemetének. Növendékei közül jónéhányan lettek ormosok, jogászok. Még újságíró is akad, akit' ő tanított a betűvetésre, de aki nem értelmiségi pályára került, az is megállta a helyét. Becsülettel dolgoznak, ki itt, ki ott. A tanítónő mindig nagyon megörült, ha sok >éw után meghívót kapott ballagássá, diplomaosztó ünnepségre, vagy éppen ésküvőre. Szerette hivatását, a közelmúlt években azonban egyre nehezebbnek érezte a munkát. Közelről láthatta a családi közösségek széthullásának súlyos kö- vetkezméiíyeit, nehezen haladt egyről kettőre, a sok hátrányos helyzetű, ideges gyerekkel. . — Amikor a férjem kezdte — meséli Borda Ferencné —, 70-en 80-an jártak ide. Épp a múltkor mutattam a gyerekeknek egy akkoriban készült osztályképet. Szinte alig volt valamelyiknek a lábán csizma, legtöbbjük mezítlábas volt. 1947-ben olyan romos volt az épület, hogy a szomszédos tanyában tanítottak, ma már van villany, telefon, két éve központi fűtés, s közben elfogynak a gyerekek. Nem' igaz, hogy a tanyai tanulók hátrányosabb helyzetben vannak, mint városi társaik, akik lakáskulccsal a nyakúikban csatangolnak egész nap a lakótelepen. A nagylétszámú városi osztályokban nem sok idő jut az egyes tanulókra, nálunk mindenki mindennap számol, olvas, naponta ellenőrizni tudom az otthoni munkát, le tudok ülni melléjük egyenként magyarázni, segíteni. Családias légkörben dolgozunk, sem a fegyelmezéssel, sem a hiányzással nincs gond. Sokszor
