Petőfi Népe, 1984. június (39. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-17 / 141. szám
PN MAGAZIN „A civilizáció gyakorlatilag elsöpörte a kézművességet Európában. S talán elsöpri majd az egész Föld kézművességét. Az emberiség egészségesen, eredményesen, gyorsan akar élni. Ám a társadalmi haladás és az egyetemes technikai civilizáció vívmányai nem a megszerzés útján, hanem .csakis önmagunkban újraalkotva fordíthatók a szellemi közérzet javára.” (Banner' Zoltán) Fafaragók sereglése • Jó egy évtizeddel ezelőtt alig néhányat) voltak megyénkben, akik rendszeresen foglalkoztak szabad idejükben fafaragással. A változást jól mutatja, hogy ma már nyaranta átlagosan húszán munkálkodnak együtt a majsai egyhetes táborban. S érdemes megemlíteni, hogy az Erdei Ferenc Művelődési Központban működő fafaragóstúdiónak hetvennél több tagja van. Sevcov mérnök remekei 'Az Ural déli részén van egy kisváros, Gaj a neve. Itt él Ju- rij Sevcov mérnök, ipari formatervező. Szabad idejében eredeti dísztárgyakat alkot fémből, fából. Híres munkáinak érdekessége, hogy az egyes tárgyakat szépen megmunkált kövekkel díszíti. Amikor talál olyan követ, amilyenre szüksége van, a kellő méretűre, formájúra alakítja, és díszítőelemként használja a fémből készített tárgyakon. Sevcov művészi ötvösmunkái, fafaragásai gyakran szerepelnek Moszkvában is, a Népgazdasági Kiállításon. (Pintér József felvételei) KAPUK DÍSZEI Miért rémült meg Don Quijote a szélmalmoktól? A szélmalomról mindenkinek Don Quijote, Spanyolország vágy a holland táj jut eszébe. Pedig a szélmalmok — országonként változó, speciális formákkal — szinte egész Európát, Közel- és Távol- Keletet behálózzák. A legenda szerint, mint a virágokat, úgy ültette el a szélmalmokat görög földön egy óriás — ma is tizenötezer szélmalmot tartanak nyilván. A Miko- nos-sziget fehér szélmalmai — többnyire mulatók, művéazházak — éis Jós, Kimolos, Párosz-sziget öreg malmai a legszebbek. * Talán az alexandriai Heron, a ragyogó amatőr mechanikus találta, fel a szél energiájának speciális hasznosítását az első században. —, égy orgonát hajtott a szél erejével. Egyes források szerint Kínából, mások szerint Iránból vagy a Tibeti-fennsíkról származott Európába a szélmalom. Iránban ugyanis már — az írá'- ’sos források szerint — a IX. század óta ismerik a szélenergia efféle hasznosítását. A franciaországi Arles adattárában a XII. században említik először a szélmalmokat, de egy évszázaddal később már egész Frankhanban ismerték. Előbb terjedt el a szélmalmokkal való őrölés Skandináviában, Észaik- Európában, mint a szélmalom hazájában, Spanyol- országban. Dániában, Svédországban vannlak ma is a legjobban konzervált, sokszor ,ma is működő malmok. Csak Öland szigetén négyszázat, Skandináviában pedig kétezret őriznek. Hogy Cervantes hőse, Don Quijote szembeszáll a szélmalommal, snniak a késői spanyolországi meghonosodás az oka, számára ismeretlenek lehettek még e hatalmas szörnyek. Később La Mancha vidékén, Mallorca szigetén egymást érték a szélmalmok, amelyek közül rna is sok áll. Casablanca és Algáidé között élénk színű, működő és műemlék szélmalmok szegélyezik az utat. Hollandiában nemcsak őrlésre, hanem öntözésre, vízemelésre is használták a szélmalmokat a XV. századtól kezdve. Egyikor tízezer forgott. Holland iában, s máig is dolgozik közülük több mint ezer. • A Wipmolen típusú malmok feladata volt a tengertől elhódított területeken a csatornák mentén a • Tipikus holland malom. vízemelők működtetése. A holland malom szilárd kőalapzaton áld, csak a vitorlája forog. A német malmot falábakra építették, a rászerelt egész malomház elfordul a szélfúvás irányába. Ilyenek a gyertyatartónak becézett bretagne-i szélmalmok is. Hollandiában 1923 óta működik egy klub, amely védi, őrzi a régi malmokat és hagyományaikat. A németországi Münster büszkesége az a szabadtéri múzeum, ahol egykor 23 szélmalom forgott. Közülük a legnagyobb 1748-ban épült, s ma is őröl. A szalma veterán művésze A szobába lépve elfelejtjük, hogy mellettünk fut a műút, nem halljuk az ipari város, Ereszt zajait. A szoba Vera Gavriljuk, amatőr művész, a szalmából készített holmik avatott kezű mestere, a népművészet országos fesztiváljainak résztvevője sajátos dolgozószobája. A szálak valósággal életre kelnek a művész kezében. Szemünk láttára lesz belőlük madár, állat, ahogy azok a művész fantáziájában megszülettek. Különféle témák izgatják Vera Gavriljukot: műveit legendák, mesék, poémák motívumai alapján készíti. A „Falu” című alkotás minden részlete érdekes. Az utca mentén kis házak állnak. A fákon madarak ülnek. Két fáradt földműves napozik a ház tövében. Lány áll szalagokkal díszített koszorúban, mellette kiskutya. A falu határában, a dombon szélmalom — és mindez szalmából. Vera Gavriljuk fantáziájának gazdagsága ámulatba ejti a nézőt. — Szeretem azt, amit csinálok, a többi már kézügyesség dolga. Már gyermekkoromban mindent tudtam készíteni. A háztartási munka mellett kézimunkáztam. Egyszer lábtörlőt fontam szalmából. Aztán fényvédő ernyőt, amilyennel korábban díszítették a házakat. A most nyolcvanéves Vera Gavriljuk egész életében kedvelte a szalmát. Sok vázát, dobozt, babát, ernyőt készített, amelyek alapján a breszti ajándéktárgyműhelyben sorozatban gyártják a dísztárgyakat. A művész is hoszszú évek óta dolgozik a műhelyben, és fáradhatatlanul keresi az új motívumokat. Talán ezért is iratkozott be, 62 évesen a Moszkvai Művészeti Egyetem iparművészeti szakára, majd később annak rajzszakára. A nagymama, ahogy kedveskedve becézték évfolyamtársai, hat éven keresztül látogatta az előadásokat, vizsgázott. Erdélyi kopjafák A művészi kivitelezésű és archaikus jellegű faragott sírjelek, a fejfák, kopjafák a magyarságnál Erdélyben emelkedtek a legmagasabb művészi tökélyre és változatgazdagságra, úgyhogy Viski Károly méltán sorolta ezeket a „monumentálisnak-nevezhető faragások’,’ közé. A temetői sírjeleket nemcsak az iparművészetben is felhasználható formagazdagságuk miatt érdemes tanulmányozni. A fejfa mint hagyományos népi temetkezési szokásaink legfőbb tárgyi kelléke, valamint ősi jellege, társadalmi és kultikus vonatkozásai révén egyike néprajzkutatásunk nagyi figyelmet érdemlő és sokoldalú vizsgálatot igénylő tárgyainak. | K. K. Régi és mai ékszerek Kezdetben, a díszítő funkció mellett ugyanolyan fontos volt az ékszer jelölő szerepe. Jelölhetett rangot, méltóságot, vezető szerepet. A pénzgazdálkodás előtti időkben nem sokait törődtek az ékszerek anyagának értékével. Később azonban már az ékszer anyagának is értékesnek kellett lennie, hogy a társadalmi, vagyoni helyzetet híven tükrözze. i Az ékSzerművesség fénykorát a reneszánszkorban élte. Az ékszerek értékét nemcsak anyaguk milyensége, hanem a megmunkálás művészi foká is adta. A drágaköveknek ebben a karban kiegészítő, díszítő szerepük volt. A gyémántmézők felfedezése után azonban a finom ötvösmunka jelentőségét elhomályosították a drágakövek. A nemesfémek szerény keretként szolgálták a szikrázó brilleket, vérpiros rubinokat, tengerzöld smaragdokat. Az egész kivételes nagyságú drágakövek a királyi koronák ékei voltak. Köztük is a leghíresebb az indiai eredetű Kohinoor gyémánt. Viktória angol királynő koronáját díszítették vele 1849-ben. A középkor végére az ékszerek vagyon- és rangjelző funkciója érvényesült a legjobban. Az ékszerek harmadik, í alapvető szerepkörét, a kultikus funkciót azonban ezekben az időkben sem homályosba el az anyagias szemlélet, .iz őskor óta tölti be , az ékszerek egy csoportja az amulett szerepét. Eleinte állatkentőbb színű és formájú bizsu, Gipsz kagyló fülbevaló, bőrszíj- nyakék, toli-fülbevaló, biztosítótűből eszkábált kar-; és bokalánc; Sokan a bizsu születését a műanyag megjelenésével kapcsolják össze, holott a kevésbé értékes anyagokból készült ékszerek születése megelőzi méregdrága társaiét. Az értéktelenebb1 anyagokból készült ékszereknek csak díszítő és kultikus funkciójuk volt. Népi ékszereknek is nevezik őket, természetes1 anyagokból . készülték, főképp növényi szárakból, csigákból, lószőrből, csontból, szaruból, növények terméseiből. A népi ötvösök a faluközösség ügyesebb kezű emberei, náluk is gyakrabban a pásztorok. A szerényebb polgári rétegekben a valódi ékszerutánzatok hódítót- • lak. Fémekből is készültek ékszerek mind a falusi, iWnd a városi, szerényebb körülmények közt élő rétegek számára. Kedvelt alapanyag volt a réz és a pakfon, kivételesébe alkalmakkor az ezüst. Aranyékszerre ritc-sontokat, fogakat vagy védőszellemek kicsinyített mását viselték a bajok, betegségek, támadások ellen. Később már kombinálták „varázserő" nélküli ékszerekkel ezeket a darabokat. Nyakéken, övön, vegyesen hordták őket. A fülbevalókról — az egyetlen európai testdeformá. ló ékszerfajtákról — például így beszél a századfordulón egysum- máslány: „... ha matyó lánynak fülbevalója volt, az már csak szemfájós lehetett” ......... szinté b újtatta, hogy ne nagyon, lássák, ha lehetett, még a hajával is takarta, szóval dísznek senki nem hordta, matyó lányban; ez inkább szégyen volt.” A betegségek, rontások ellen védőláncok, karkötők, függők mai utódai a kabalaékszerek, a szeren- csemedélok. Napjainkban — legalábbis a divatdiktátorok szerint — nem divat az értékes ékszer. A módi a megíhökkentőbbnól meghöfk• Tehetősebb lány gyűrűkészlete Ersekcsanádon, a XX. század elején. • Pénz—gyöngy nyakék, népnyelven Iázsiás, értékesebb, értéktelenebb változatban egyaránt hordták. kán telt, egy-egy jegygyűrű, aranylánc generációról generációra öröklődött. A népi ékszerek stilizált, mai változatai megtalálhatók minden modern nő kelléktárában. Divat a kerámianyakék, karkötő, á magvakból fűzött lánc. a lószőr és1 a csontékszerek. Egyre több és több ifjú iparművész kutatja a régi motívumokat, s alkalmazza az ősi formákat. N. Sz. ’ Összeállította: Varga Mihály
