Petőfi Népe, 1984. június (39. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-17 / 141. szám

I .......... . ■".........ItBirt - ■'£>, _ _ _ »2 P ORTRÉVÁZLAT BOZSÓ JÁNOSRÓL .....XIWUIR JlWimill III ■» A Kiskunság festője Szép, meleg, ínyár eleji délután. Uzsonnázunk Bozsó János mik- lóstelepi'tanyájában. Az előszoba haitalmas ablakalin át bőveni jut ránk is a délutáni fényből. A mester fiestékfoltas nadrágban ül velem szemben, a rézpámttal dí­szített kerek asztalnál'. Eszünk, kortyolgatunk jóízűen, de a be­szélgetés nehezen indul. Régóta ismerjük egymást, sosem hiány­zott a téma, de most, hogy írni' készülök róla, minden összföku-' szálódott. — Ismersz, láttad a képeimet és á gyűjteményt — mondja —, írjál, ha inni akarsz rólam; amit gondolsz. Ne én meséljek. Sok­szor elmondtam már az életemet, nem hiszem, hogy valakit is ér­dekelne. .. Ennyiben maradunk. Bozsó János 1922-ben született, , Kecskeméten. Ifjúkorában a si­vár hpmokkal küzdő parasztok életét élte maga is. Festeni akkor kezdett, amikor kortársai mór kiállításokon szerepeltek'. Nehéz körülmények között, kemény akarattal, szorgalommal, a meg­szállottak hitével dolgozott, küz­dőt, s lett művésszé. Tíz évig festett értő publikum nélkül. Ez idő alatt alakult ki sajátos stí­lusa. Ember, környezet, és alko­tásmód különös egységét valósí­fest. Nem véletlen, hogy a tájkép a válásztott jnűfaja; ez az alko­tásforma az, melyben tökéletesen otthon van, s melyben legjobban kiteljesülhet egyénisége és tehet­sége. Milyenek a képei? Ezt számta­lanszor próbálták már megfogal­mazni nálam szakavatottabbak: kritikusok és művészettörténészek is. Mégsem sikerült igazán. Mert a szavak nehezen ltudják vissza­adni azokat a hangulatokéit, ame­lyek a bozsói színekkel könnyed­séggel teremthetők. Az érzelmek­re apellál, amelyeket kár volna szégyellnünk, behódolva rövid életű divathullámoknak. Bozsó János munkásságával 'egyfajta misszióit teljesít. Amikor tanyákat, parasztudvarokat, öreg pincesort vagy kanyargós, • sáros falusi utcácskákat fest, a váro­siasodé környezet és a táj to­vatűnő emlékeit menti. És ehhez a megőrző szerephez illák a „má­sik”, a gyűjtő Bozsó említése, mert benne a kétféle szenvedély sajátos szintézisben találkozik. Országos, sőt európai hírű a kecskeméti Klapka-házban kiál­lított gyűjtemény. Bozsó kezdet­ben csak azért szerzett néhány parasztedényt, bokályt, hogy egy- eg5' különleges hangulatú csiend­ummal és alkotóházzal gazdagít­va közösségét. , A Kecskemét környéki tanyák, rétek festője hűséges szülőhelyé­hez: csak édesanyjával tudja ro- konítani, ha arról kell szólni, mit is jelent számára. Itt vált emberré, egyéniséggé, festővé, Bozsó Jánossá. Ügy vélem, mű­vészetét sem értheti az meg iga­zán, aki ezt a tájat, az itt élő embereket, vagy a város- szel­lemiségét, örökségét nem ismeri. tóttá meg művészetében. Közép- és felső iskolája a kis­kunsági táj és a „gyümölcsös” város, Kecskemét volt; a megye- székhely kedves utcácskái, har­monikus terei, jellegzetes épüle­tei. valamint a környező táj akácerdőkkel, itágas rétekkel, ta­nyákkal. Ezzel a világgal' már akkor eljegyezte magát, amikor még a vásznak kifeszítóse, a fes- tekkevenés vagy az ecset haszná­lata is gondot okozott számára. Pályáját nehéz korszakokra felosztani, mert mentes az erő­teljes stílusváltásoktól. Nemrégen — két hétig — napról napra fi­gyelhettem a 'hatvankét éves al­kotót, hogyan dolgozik. Máig meg tudta őrizni az egykori tanyasi gyerek rácsodálkozó világlátását. Bozsó János az ezer színt, for­mát, motívumot kínáló termé­szettől mámorosán ül le nap mint nap festeni. A serdülők nyitott­ságával képes újra és újra „sze­relembe esni”, ha meglát egy-egy öreg utcát, házat, tanyát, felhőjá­tékot ... Szívből, szenvedélyesen életet állítson össze és fessen meg. Aztán érdekelni kezdite a tárgyak múltja és származása is. Gyűjtött majd minden korból és majd minden műfajból: megta­lálható nála XV. századi ácsolt láda, XVII. századi faszobrok, ikonok, barokk, reneszánsz és ro­kokó bútorok, a festmények kö­zött Rubens és Tintoretto köré­ből való mesterek művei, ónedé­nyek, poszthabán korsók, boká- lyok, a Kárpát-medence minden tájáról. A népszerű művész a vi­lágot körbeutazhatta volna már többször is azon a pénzen, amit a tárgyak restaurálására költött. Az sem hallgatható el, hogy amíg a múzeumnyi értéket egybegyűj- tötte, országosan ismert szakte­kintélyévé vált a művészettörté­netnek és a tárgyi néprajznak. -És- még egy adalék: a gyűjtő, aki kalandokat élt meg azért, hogy egy-egy megsemmisülésre ítélt darab a birtokába kerüljön, felajánlotta gyűjteményét, és a legalább olyan gazdagon beren­dezett tanyáját városának, múze­Bozsó sikeres ember. Sokan az ő „szemüvegén” keresztül tanul­ták meg csodálni, tisztelni a kis­kunsági tájat. Több mint három évtizede, hogy nevét plakátokon és kiállítások katalógusaiban ol­vashatjuk. Számtalan csoportos és egyéni tárlaton mutatkozott be az ország nagyvárosaiban. Isme­rik külföldön is. Kiállított a Szovjetunióban, Belgiumban, Svájcban és Csehszlovákiában. Festményei megtalálhatók a leg­nevesebb képtárakban. Sokat fest, sokat elad... Pedig sohasem tö­rődött munkái árusításával. Nem változtak képei a divatokkal, el­tűrte,, ha lekicsinylőén beszéltek műveiről. Festett és fest máig — az Alföld barátainak és saját maga gyönyörűségére. Boldog, életigenlő, optimista ember, U aki szembe tud nézni áz elmúlással is... Farkas P. József • Matkói tanya. (Tóth Sándor felvétele) VS;vv,N UTASSY JÓZSEF: Feslő fák erejére Tüzek szállodái már a kertek, ragyogás ráz eget, földet, folyót. Kikeleti ágablakok nyílnak, piros rügyek, becsavart lobogók. Én, amíg a remény ága renget, tüzek tüze,, márciusi gyermek, a feslő fák erejére mondom: győzni, győzni kell a gyökereknek! MESTER ATTILA: Párhuzamos Felpillantott rám a halál — mozdultam talán, mintha mennék? — Aztán csak néztünk, arra hol mint egymást metsző nyárfasor ölelkezik a lét s a nemlét SZIKSZAI KÁROLY: A napló-ciklusból Alkony! órán nézem a Holdat Lüktet-e benne valami Asszon yi szív melyre holnap Napot küldenek vágyaim Két napja már, hogy útra keltél Két napja csak a csönd lapít Alkon yi órán nézem a holdat Lüktet-e benne valami Asszonyi szív melyre holnap Napot küldenek vágyaim Két napja már, hogy útra keltél Két napja csak a csönd lapít KÖNYVESPOLC A Puskás-ügy „..; vagyok olyan önhátt,\ hogy azt képzelem: ha megjele­nik egy könyvem, azü Hegyes­halomtól Biharkeresztesig puszta bizalomból megveszik, mert én írtam.” — Moldova Györgynek ez a kijelentése abban a köteté­ben olvasható, amely az ünnepi könyvhéten jelent meg A Pus­kás-ügy címmel, s amelynek valamennyi példányát elkapkod­ták néhány óra' alatt. „Puszta bizalomból”! S ez nem csoda: Huszonnégy esztendeje, hogy a ma már Kos­suth-díjas író első kötete (Az idegen bajnok) megjelenít, amit azóta több mint két tucat kö­vetett és szinte valamennyi bestseller lett a hpai könyvpia­con. Negyven prédikátor, Gáz- lámpák alatt, Sötét angyal. Ma­lom a pokolban, Az elátkozott hivatal, Mandarin a híres va­gány, Titkos záradék, Akit a mozdony füstje megcsapott. A szent tehén, Égi szekér — hogy csak néhányat említsünk a sok közül, amelyek közismert, nép­szerű íróvá avatták. S amelyek­nek az említett bizalmat köszön­heti. Mindenekelőtt, meg kell val­lanom. hogy zsenge ifjú korom óta Moldova-rajongó vagyok. Most azonban, ahogy elolvastam legújabb kötetét, mintha meg­szakadt volna bennem valami... Ügy éreztem magam, mint akiit becsaptak; mint akinek meg­győződése volt, hogy aranyat vett jutányos áron, s azután kiderült: nem mind arany, ami Moldova. Igaz, a kötetben. szereplő tizen­öt írás egynémelyikével már ko­rábban, az Űj Tükör és a Ra­kéta Regényújság hasábjain volt szerencsém találkozni, s akkor sem tetszettek, az igazi csaló­dást mégis így egybegyűjtve jelentették számomra... A címadó elbeszélés- azt a be­nyomást kelti, mintha pénzza­varral küszködne a szerző. S ha már kicsúszott egy jó téma a kezéből (pontosabban annak le­hetősége, hogy regényt írjon a legendás focista, Puskás öcsi életéről), 'hát megírja azt, hogy végül is miért nem írta meg (?)... Egy elbeszélést megér, elvégre az író is a piacról él. és így legalább némi elégtételt is vehet a kudarcért mindazokon, akik szinte előidézték. — Hiá­nyosságai ellenére kétségtelen, hogy A Puskás-ügy, valamint az önérzet című elbeszélés a legjobb írás e kötetben. A leggyengébbek: a Sok a baj! és a Magyar saláta. Az. egyik hét. a másik hat humo­rosnak szánt, langyos sztoriszi­lánkból áll, amik legfeljebb fin­tort rántanak az olvasó arcára, nem mosolyt. — Holott Moldo­va korábbi írásainak egynéme- lyike harsány kacagásra- inge­relt ezreket! Régi szép idők... — Még öreg szakállas viccek is helyt kaptak e kötetben (egy újszülöttnek minden új alapon?) Íme az egyik — most ;• mar „Moldova-műnek” számító — viccecske: „Két ember fát vág az őrségi erdőben; sokáig csönde­sen dolgoznak, azután az egyik megszólal: — Hát akkor Isten veled! — Miért? Hová mész? — Én sehová, de feléd dől a fa." — Körülbelül tíz éve hallottam először... És most sem értem; hogyan lehet csöndesen fát vág­ni? Gumibaltával? Az már nemcsak szerzői; szer­kesztői hiba is, hogy egy-két poén szinte szóról szóra megis­métlődhet több művében is. A Puskás-ügy című elbeszélésből például ezt írja Moldova: „Há­mori elhallgatott, tekintete arc­ról arcra vetődött, mintha azt akarná felmérni, hogy mennyi esélye maradt, mikor megbizo­nyosodott, hogy körülbelül annyi, mint Szálasinák a főtárgyaláson, odalépett hozzám, és kezet nyúj­tott.” A kötetzáró; Az ötödik sípszó című kisregényben pedig ez olvasható: „Mint^ láthatja: egy verekedésben annyi esélye volna, mint Szálasinak a főtár­gyaláson.” Megítélésem szerint a neves szerző most még arra is sajnál­ta az időt, hogy előkészítsen egy-egy poént, hogy kibontson egy-egy sztorit: csak egy­szerűen (nyersen) papírra ken­te őket. Sőt, a , témaválasztások­ban sem fedezhető fel különö­sebb igényesség. — Kétségtelen, hogy a legtehetségesebb alkotók is produkáltak (produkálnák) olykor gyenge műveket — a vi­lágirodalomban számtalan példa található erre —, csakhogy ez még nem lehet mentség az írói igénytelenségre, az összecsapott, elnagyolt munkára. A Puskás-ügy most ott lapul a könyvespolcomon, a büszkén őrzött Moldova-kötetek hosszú sorának legvégén. Pedig nem oda való... (Magvető Könyvki­adó. Rakéta Regénytár sorozat) Koloh Elek mmmm .V.V.V.V.V.V/.V.V.V.VAW. DEÁK MÓR: Csuka-tó Dani kilencéves 1volt, nagyfejű, és limádta az édesanyját. Kilencéves volt, mint a csodákat hivő emberek mindig. /Apja (az istenek honaba disszi­dált, ahonnan nincs visszatérés — hát lángjáért ra­jongott Ihelyette is, és arról ábrándozott, hogy meg­mentheti 'egyszer. . 1 „ , Képzeletében hol lángra lobbant ház, hogy ö éle­te kockáztatásával, ölben hozza (ki édesanyját, hol banditák törtek la városra, akiket egyedül kellett visszavernie.^De [hiápa edzette indiánregényeken a szívét, hiába ajzotttai pattanásig az íját, apja lelfe­ledett, érthetetlen Náplóját olvasgatva újra és újra vacogó kisfiúvá vált. . „Apa mindig szomorú volt?’ „Nem, (kisfiam, nem”. „De, lamit ír, jinagyon iszomorú”. „Honnan tu­dod9” ,Nálam 'van [a Naplója". „Neked még nem szabadna azt elolvasnod”. „Miért volt lszomorú?” Tudod néha elkeseredett”. „Néha mindenki elke­seredik’, igaz?” „Igen, ikisfiam", „És miért ír min­dig a Csuka-tóról?" „Ott ismerkedett meg velem . ...nem tudom, mi szívta ki a türelmet abból a napsütés-nevelésű lányból, aki a feleségem .. .a Tó egykori -ezüstje, icunii tszeTtetükTÖzte íjókedvét, ólom- színűvé vált, mozdulatlanná... az iszap a partra csap és én már nem találok vissza a szavaink for­rásához ... és én már nem tudok megtisztulni az emlékekben, újjáteremtve ezzel la öelent... Dani aznap is rettenthetetlen hős volt, amikor a szirénázó mentőautó megérkezett: az orvosok azon­ban imár csak egy tehetetlen ,kisfiút láttak az any- ' ja mellett 'térdelni. Gyors, pattogó szavak repked­tek, amilyenekkel Dani szokta megfélemlíteni az ellenségeit — de most hiába könyörgőtt, hiába kia­bált ja rettenthetetlen hős, egyedül maradt az üres lakásban. 1Hogy elűzze félelmét, föl-alá , járkált, ahogy Apjától látta, aftán, ahogy apjától látta, ágy­ba bújt. , ... Talán azt szerette Ivolna, ha hozzá súly oso- dom ... :ha rám is rámrakádnak |a hétköznapok, és lehúzzák a karomat, fmint a teli bevásárlószaty­rok ... félek, hogy Imert a fiam engem formáz, gyű­lölete ellene is fordul... rá is kiterjeszti, mintha fekete szárnya nőtt \vólna... a keserűségt földre- vért varjúja gubbaszt fmár régóta a szemében ... „Mi az (a Csuka-tó, lány a?" „Egy régi bányató, kisfiam”. „Messze |van?” „Messze”. „Ti mért járta­tok oda?” „Tálán, hog)/ a bátorságunkat ibizonyít- 1 suk”. „Egyszer el kell oda mennem, anya”. „A Csu­ka-tó hideg és Imély, kisfiam”. „Apa azt írja, ezüst­ből van”. i;,A Csuka-tó hideg és mély, fiam”. Sokáig vergődött, jmíg lel tudott aludni végre, ösz- sze-összékoccant h foga, de maga lsem (tudta, a hi­degtől-e' vagy az üres gyógyszeres fioláktól. Moc­canni sem mert, úgy bérezte, valaki áll mögötte, is ha megmozdul, azzal lelárulja magát. Apró |kupacba hordta össze az álom, s a Napló a Csuka-tó., vizé­ben lebegett... furcsa, |fciilönös álmom tvolt ja Tó­ról... ijesztő, sötét [alagút az (erdei ösvény... két kisfiú tapossa a havat. j. vacognak (mindketten, de letagadják maguk előtt is, úgy nógatják egymást... amikor ■végre a (tiltott tóhoz érnek, >-csalódottan lát­ják, hogy befagyott ia víz ... — Pedig azt hittem, megleshetjük — 'pityereden el az eg))ik. ■—■ Apu biztosan megver otthon. — Te imondáad, hogy jöjjünk! — kiáltotta dühö­sen a |másik. (— Te mondtad, hogy alkoiiyatkor lát­ni lehet a Csuka-királyt! ...megrándultam álmomban, szerettem volna fölébredni... szerettem volna, ha nem folytatódik többé semmi... Megrándul álmában, szeretne fölébredni. (Szeret­né, ha nem folytatódna többé semmi. Jdegrándul, de az álom örvénye beszippantja, hiába kapálózik erőtlen mozdulatokkal, hiába iüt ki verejték iá ha­ja tövén. | ... / .. .stég .. .korhadt, megrepedt deszkák, I vízbe csúszott palló ... Ielőször ,Dani, aztán a másik me­részkedik ,rá.... jég ... sikoly, a fiam megcsú­szik ... {a másik futása ... eszeveszett, félőrült fu­tása ... ujjak ... fogást kereső ujjak ... látom, és nem tudok [segíteni... a zokogás, amikor végül partot |ér ... a húsba' (maró hideg, az alkony ... az ijedtség, az úszni nem tudás... ia menekülés, ke­resztül az ~[erdőn... .s a zokogás otthon, a zoko- gás .... „Voltam a Csuka-tón, |anya”. „Tudom, kisfiam”. „Tudtad, hogy leimegyek, ugye?” „Igen, jkisfiam", ,Azért, mert ott ismerkedtetek meg”. „Meg (azért, mert nem engedtelek”. „Majdnem meghaltam, anya!” „Miért fordulsz el?! Majdnem meghaltam!” Most, most (végre fölébred. {Fázik, -de ,csurom víz a feste. Fél, de érzi, hogy előbb-utóbb el kell men­nie ia Tóhoz. ]Felöltözik, (az iskolatáska húzza a ke­zét. Két órával a tanítás |kezdete előtt már bent ül az osztályban. „Mi baj, ariya?” „Tudod. [Néha mindenki elkese­redik”. „Én megvédélek Ibárki ellen!" „Jól van, Jcis- fiam”. „De ha nem Imondod meg, mi (baj, (nem tu­dok segíteni”, pNincs semmi baj, fiam’!. „Te nem szeretsz tengem, janya? |Mért inem szeretsz te én- gem? !”• ' ■ ... ki az, aki még adni tud... mindegy, ^ mit csak ingyen, mert jmég (vagy már inem |megvásárol­ható ... tálán ia iköttök?:... a költők koporsóból be­szélnek [mindig... a szerelem koporsójából, a ba­rátság koporsójából... tha felujjonganak, az is )csak olyan, mintha fekete ruhában örülne valaki... jaj, ha elmegyek, (levetett gönceimet rá ne (adja á fiam­ra... A portás nem engedte be. — Ma nincs látogatás — mondta kiráérten • —, kisgyerekek meg, pláne felügyelet nélkül, amiigy- se mehetnek be. — Tudja mi maga? — Kiabálta a Kisfiú, csak el ne sírja imagát. — Egy hülye hólyag! Hülye hó­lyag! Hülye hólyag! „Sokan haltak meg a Csuka-tóban, anya?” po­lcán, kisfiam”. („Ti is?” „Apád igen. És lehet, hogy én is. ágén, lehet”. „De én nem!” „Hál istennek, te nem”. „Mert !erős vagyok, és bátor, igaz, anya?" „Igaz. |De azért jie menj el soda”. Talált egy rést a kerítésen, bedobta |az iskolatás­káját, utáriamászott. — Anyukámat keresem I— |szólította meg toz egyik nővért. — Pogány Dánielné. \Sok gyógyszert vett be tegnap. Véletlenül. . A nővér rámosolygott, megsimogatta a fejét. — Gyere — fogta kézen b kisfiút. Az öröm. A szégyen. „Hogy kerülsz ide?” „Bemásztam”, „Ne haragudj rám, fiam”. 1Nem haragszom, anya”. „Hívd el ■ a nagymamát”. t,Jó, elhívom”. „Mi ez rajtad? „Apa orkánja”. „De hiszen borzasztó nagy!” „Nem baj. Legalább jó1 kényelmes”. „Na gyere, feltúrom az ujját”. „Jobban vagy, anya?” „Jobbari. És i most eredj haza”. „Anya! Tudod, hogy én bárki ellen megvédelek! Ugye, ugye tudod?!” „Tudom, Dani. Na eredj, leredj”. .. talán félnem kéne ja Csuka-tótól.'.. ialán ne­vetséges, hogy mi mindent jelent nekem az a tó... jobb lett válna, ha megismerem' a tengert... talán akkor nem nőne tekkorára éjjelente a tó... talán megtalálom még a ipariján azt a régi-régi lányt... hiszen én jól tudok úszni... nagyon jól... „Te tudsz úszni, anya?” „Nem tudom. Valamikor tudtam”. „Mért csináltad ezt? Azt mondták, meg akartál halni”. Mondtam, hogy ne haragudj”, .hói­kor jössz haza, anya?” JNem tudom. Na eredj, men­jél, és hívd el ia mamát”. De Dani nem hazafelé indult. Most. Most sike­rülnie kell, gondolta, s megszaporázta a lépteit. ...ijesztő, sötét alagút az erdei ösvény...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents