Petőfi Népe, 1984. május (39. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-13 / 111. szám
2 • PETŐFI NÉPE m 1984. május 13. HETI VILÁGHÍRADÓ AZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA HÉTFŐ: A Varsói Szerződés új „budapesti felhívását” a magyar Külügyminisztériumban vették át a NATO-országok budapesti nagykövetei: a katonai erő alkalmazásáról való kölcsönös lemondást célzó szerződésre tettek, javaslatot a szocialista országok. — Teng Hsziao-ping Pekingben fogadta Arafatot. — II. János Pál pápa látogatása Pápua Űj-Guineában. KEDD: Megkezdődött a stockholmi konferencia második fordulója, a szovjet küldöttség előterjesztette javaslatait az európai bizalom- és biztonságerősítő intézkedésekről. — Reagan fogadta Washingtonban Genscher nyugatnémet külügyminisztert. — Bush amerikai alelnök Tokióba érkezett. SZERDA: Usztyinov marsall napiparancsa a győzelem napján. — Magyar felszólalás az ENSZ leszerelési bizottságában. — Stuttgartban megkezdődöt a CDU kongresszusa. — II. János Pál a Salamon-szigeteken. — Nyugatnémet—kínai szerződést írtak alá Bonnban az atomenergia békés hasznosításáról. CSÜTÖRTÖK: 'Konsztantyln Csernyenko fogadta a Moszkvába érkezett I. János Károly spanyol királyt. —. A hágai nemzetközi bíróság felszólította az USA-t, szüntesse meg a Nicaragua elleni ellenséges cselekményeket. — Hu Jao-pang, a kínai pártfőtitkár befejezte koreai látogatását. — Bejrutban első teljes ülésére ösz- szeült az új kormány. PÉNTEK: Csernyenko Moszkvában Alvaro Cunhallal tárgyalt. — Veronában megnyílt az olasz szocialista párt kongresszusa. — Stuttgartban véget ért a CDU kongresszusa. — Weinberger amerikai hadügyminiszter Tokióban a japán fegyverkezés fokozását sürgette. — Ugyancsak a japán .fővárosban tárgyalt Thorn, a Közös Piaci bizottság elnöke. SZOMBAT: Hanoi jelentések újabb vietnami—kínai harcokról. — Az Ír Köztársaság tárgyalásokat javasol Nagy-Britanniának az Eszak-lrország fölötti kormányzati hatalom megosztásáról. — Damaszkuszban Asszad elnök Nicolae Ceaucescuval tárgyalt. — Üjabb áldozatokat követelt a kilencedik chilei tiltakozási nap. A hét három kérdése: Milyen visszhangra talált a Varsói Szerződés országainak budapesti felhívása? A politikai lépések visszhangját nem lehet valamilyen „decibel-adattal” mérni. Nagyon gyakran nem is az számít, hogy a sajtó, a rádió- és televízióállomások mekkora teret vagy mennyi műsoridőt szánnak ismertetésére, kommentálására. A közvélemény megnyerésére természetesen igen fontos feladat, de a lényeg, hogy a vezető körök, a kormá- nyok és a hangadó politikusok a diplomaták reagáljanak kedvezően, vagy legalábbis érdeklődéssel egy kezdeményezésre. . Így például az, ami a sajtó- visszhangban majdhogynem pejorative, tehát lekicsinyelve, rosszallóan hangzik el: „a Varsói Szerződés megismételte eddigi javaslatait” az a diplomácia nyelvére lefordítva, és a politikai értékelés alapját szolgáltatva úgy értendő, hogy igenis, a Varsói Szerződés országai megmaradnak eddigi vonalukon, érvényesnek tartják valamennyi eddigi indítványukat. Persze, nem meglepő, hogy a brüsszeli NATO-központban elutasítás volt a válasz, viszont azt ott is nyugtázták, hogy Varsói Szerződés országai most tettek először írásbeli, dokumentumban rögzített javaslatot az Észak-Atlanti Szerződés államainak egy meg nem támadási szerződés kidolgozásához vezető tárgyalásokra. Egyébként a nyugati hírügynökségek elemzésében általában visszatér az a megállapítás, hogy a szocialista országok most sokoldalú alapon javasolnak konzultációkat, tehát nem csupán kétoldalú eszmecseréket. A hét elején Stockholmban újrakezdődött konferencián, amely köztudomás szerint az európai bizalom- és biztonságerősítő intézkedésekkel, valamint a leszereléssel foglalkozik, Varga István nagykövet, a magyar küldöttség vezetője felhívta az értekezlet figyelmét arra a felhívásra, amelyet a magyar jKül- ügyminisztériumban adtak át a NATO-tagállamok budapesti nagyköveteinek. Ugyanezen az ülésen Oleg Grinyevszkij nagykövet, a szovjet delegáció vezetője hat pontból álló részletes javaslatot terjesztett elő. Ez a budapesti felhívás szellemében fogant, és annak kiegészítéséül szolgált. Milyen gondokkal kell szembenéznie az új libanoni kormánynak? A hét végére sikerült csak úgy- aihogy megteremteni a feltételeket ahhoz, hogy végre, teljes létszámban összeüljön az új libanoni kabinet, de az úgynevezett nemzeti egységkormány első tanácskozásaival egyidőben ismét ropogni kezdtek a fegyverek, olyan szembenálló csoportok között, amelyeknek vezető emberei .ott ülnek a kormányban. 'Nem könnyű tehát az első feladat elvégzése: mindenekelőtt, ugyanis a polgárháború éveiben szétzilálódott hadsereg újjászervezését tűzik ki célul. A kormány — így határoztak a benne ■képviselt, ellentétes érdekű politikusok — testületileg tölti be a fegyveres erők felügyeletére hivatott védelmi tanács jogkörét. A két ellenzéki miniszter, Dzsumb- latt és Berri is jogot kap a hadsereg átszervezésénél, felhasználásánál a maga véleményének • kifejtésére. Vitatéma volt és marad Libanon és Izrael viszonyának meghatározása. Május 17-én lesz a Bejrútban már egyoldalúan érvénytelenített izraeli—libanoni megállapodás aláírásának az évfordulója. De épp az évforduló • II. Erzsébet angol királynő avatta fel a csaknem fél milliárd font költséggel épült áj londoni gátrendszert. A hatalmai berendezések a brit láváról keleti rémét vannak hívatva megvédeni a Themze árhullámaitól. g Stuttgartban tartotta kongresszusát a nyugatnémet Kereszténydemokrata Párt. Képünkön: Helmut Kohl kancellár, a párt elnöke (középen) a tanácskozás elnökségében. • Olaszország több körzetében okozott pánikot . a 'héten észlelt újabb földmozgássorozat. Képtth- kön: : Pescara városában is több száz épület rou- gálódott meg. napján nyitják meg Jeruzsálemben az úgynevezett „libanoni erők”, vagyis az Izraellel együttműködő jobboldali libanoni mili- cisták összekötő irodáját. A mi- licisták legfőbb irányítását végső soron Pierre Dzsemajel és Camille Chamoun látja el, mindketten a kormány tagjai... Az idősebb Dzsemajel pedig az államfőnek az apja.... Továbbra is feszültség tapasztalható az izraeli—szír viszonyban azután, hogy az izraeliek libanoni összekötő irodájának három tagja emlékezetes módon a szír csapatok kezére került. Fegyveresen próbáltak bejutni a szírek ellenőrizte libanoni területre. A három izraelit — a szír közlések szerint — hadifoglyoknak tekintik. Megjegyzendő, hogy az izraeli összekötő iroda éppen az Izraellel együttműködő, már említett jobboldali milicisták, a „libanoni erők” ellenőrzése alatt álló területen van, így a bejrúti kormány hivatalosan keveset tehet az ellen, ha Samir izraeli kormányfő ragaszkodik az összekötő irodának a fenntartásához. Ezzel ugyanis Jeruzsálem azt a látszatot akarja kelteni, hogy az egy éve aláírt -megállapodás mégiscsak „él”. Hogyan alakul a közép-amerikai helyzet a salvadori választás, a kongresszusi szavazás és a hágai döntés után? A hivatalos Amerika mindig is Napoleon Duarte, a papíron kereszténydemokrata salvadori politikus sikerére számított: tőle várta, hogy a törvényesség minimális látszatát kelthessék az országban, amelynek egyharma- dát a népi elégedetlenségből erőt ■merítő hazafias csoportok mondhatják a magukénak. Napoleon Duarte vezethetné Washington szerint győzelemre a salvadori kormányhadsereget. Ehhez pénzt és fegyvert szívesen ad a Reagan- kormányzat. Most már a kongresszus várható jóváhagyásával is. A képviselőház — pedig ott demokrata többség van! — 129 millió dollárt szavazott meg ez évre Salvador támogatására, jövőre pedig 256 milliós katonai segélyprogramot fogadott el a salvadori hadsereg megerősítése céljából. (Mellesleg megjegyezve: az ilyen katonai segélyprogramok az USA 'hadiiparának juttatnak új megrendeléseket!) Ugyanakkor, amikor Reagan sikert könyvelhetett el a kongresszusban, Hágában, a nemzetközi bíróság erkölcsi-politikai vereséget mért az imperialista, agresszív közép-amerikai politikára. Egyhangú döntéssel követelte a nicaraguai kikötők elaknásítá- sának megszüntetését és elítélt minden cselekményt, amely erőszak alkalmazásával Nicaragua politikai függetlenségére tör. Washingtoni hivatalos közlés szerint elfogadják a hágai ítéletet, s úgy tesznek, mintha az különben is tárgytalanná vált volna, hiszen már megszűnt a kikötők elakná- sítása, egyébként pedig azt mindig is tagadták,.hogy katonai erőt akartak volna alkalmazni Nicaragua ellen. A szép szávakkal szembeállíthatok keményebb szavak: Robert White, aki korábban az USA salvadori nagykövete volt, úgy nyilatkozott, hogy Reagan ame- rikanizálja a közép-amerikai háborút, s politikájának az lesz a logikus következménye, hogy egyszer majd amerikai csapatokat fognak bevetni a térségben. P. J. Tollhegyen Rájár a rúd az amerikai államra, mint — alperesre. Két nagy, látványos perben kellett felelniük Washington embereinek — saját polgáraik vádjai alapján. Amit a hatóságok — tegyük hozzá: katonai hatóságok — szemére vetettek a kárvallottak, az korai halál és tartós egészség- romlás volt. Okozták pedig nukleáris robbantások odahaza, a névadói sivatagban és vegyszeres lombpalanítá- sok, sok ezer.kilométerre az TJSA-tól, annak idején Vietnamban. A felelőtlenség volt a közös a kísérleti robbantásokban és a nem is kísérleti, hanem nagyon is valóságos vegyi háborúban. Amerikai életeket. is kockáztattak a legkisebb lelkiismer etfurdalás nélkül!. A lakosságot nem költöztették ki a nukleáris kísérletek * közeléből. A vietnami háború expedídós amerikai hadseregének katonáit pedig nem készítették fel arra, hogy miként védekezzenek a nemcsak a lombokat, hanem az emberi életeket is veszélyeztető vegyi anyagok ellen. A bíróságok milliókat ítéltek meg kártérítés címén az -életben maradott áldozatok vagy a halottak hátramaradottai számára. De ez kevés vigaszt nyújt a nyomorékoknak, az árváknak vagy éppenséggel a torzon világrajötteknek És nem bizonyítja még á demagóg módon emlegetett demokráciát sem. A bírák nem tehetik jóvá a politikusok és tábornokok bűneit. P. jKISZ-küIdöttgyűlések Bács-Kiskuiiban 9 Baján Szabó István leköszönő KISZ-titkár válaszolt a kérdésekre. (Folytatás az 1. oldalról.) Az idézett sorok valóban arra irányították a figyelmet, ami az ifjúsági mozgalom hélyi"' sajátosságai között az egyik leglényegesebb, hiszen a térség kiemelkedő gazdasági eredményei aligha születtek volna meg a fiatalok, aktív-részvétele nélkül. A helyi KISZ-bizottság testületileg is támogatta például az új gazdálkodási formák — köztük az ifjúsági vgm-ek — elterjesztését, különféle módszerekkel igyekezett serkenteni az újítási kedv élénkülését. Nem hallgatta el a beszámoló természetesen a hiányosságokat sem. Az említett sikerek mellett például azt, hogy a második szakma megszerzése iránti igényt kevesebb fiatalban sikerült felébreszteni. E szellemben tekintették át az eszmei és politikai nevelő munkát, politikai nevetés gyakorlatát is. A pozitívumok sorában megemlítették, hogy e tevékenység az úttörőcsapatokkal, s különösen a bajai úttörőháznak köszönhetően már a gyermekkorban elkezdődik. Nagyon életrevalónak bizonyultak például’ a nyolcadikosok klubjai: ’ A hozzászólók foglalkoztak egyebek mellett a közéleti aktivitás fokozásának lehetőségeivel. A felszólalók közül többen is hangsúlyozták ezzel kapcsolatosan, hogy a korábbinál nagyobb súlyt kell helyezni az'érdekvédelmi tevékenységre. összesen 14 felszólalás hangzott el, majd a választásokra került sor. Ennek menetrendje Baján eltért a megszokottól: a KISZ városi bizottságának 16 tagból álló testületét nem választás, hanem delegálás útján állították össze. Viszont ai hagyományos módon választották meg a megyei küldöttgyűlés résztvevőit, a pénzügyi ellenőrző bizottság tagjait és a KISZ bajai bizottságának új titkárát, Kiss Tamás személyében. Dunarecse Dunavecsén, a nagyközségi tanács dísztermében 41 küldött részvételével rendezték meg a nagyközség KlSZ-fiataljainak beszámoló és tisztújító közgyűlését. A délelőtt kilenc órakor kezdődő értekezleten részt vett Kalácska László, a KISZ KB munkatársa, Kerti Istvánná, az MSZMP megyei bizottságának tagjai, Vass Gyula, a KISZ megyei bizottságának tagja, valamint Szalai Péter, a nagyközségi tanács elnöke, a pártbizottság tagja, s a településen működő üzemek és intézmények több vezetője. Toponáry Gábor — a küldöttgyűlés levezető elnöke :— köszöntötte a 11 alapszervezetben munkálkodó 413 KISZ-tagot képviselő tagtársait és a vendégeket, majd Kára Mihály, a KISZ nagyközségi bizottságának titkára egészítette ki a meghívottakhoz már korábban eljuttatott írásbeli beszámolót. Elmondta, hogy a nagyközségben vesztett lendületéből a mozgalmi munka. A pályakezdés éveiben a családalapítás, az otthonteremtés errefelé is sok időt, fáradtságot igényel. Ezért munkaidő után, a másod gazdaságból próbálják a legtöbben jövedelmüket gyarapítani. A KISZ irányító-testületéi segítik a mozgalomban résztvevő fiatalok ilyen jellegű törekvéseit, ugyanakkor — hangsúlyozta az előadó — az is feladat, hogy egyre több jólkép- zett mozgalmi vezető dolgozzon az alaipszervezetekben. Az eredményekről szólva Kara Mihály elmondta: Örömteli, hogy a KISZ-tagok aktívan részt vesznek a környezetszépítő munkákban. Gyümölcsöző kapcsolatot alakítottak ki a településen működő intézményekkel éstársiadal- mi szervekkel. ■ A beszámolóhoz kapcsolódó vitában, vélemények hangzottak el arról a megyei KISZ-bizottság által1 közreadott levélről is, amelyben jól tükröződnek az ifjúsági mozgalom jelenlegi gondjai és eredményei. Az elnöki zárszó után megválasztották a megyei küldötteket, valamint megerősítették tisztségében Kara Mihályt, a KISZ nagyközségi 'bizottság titkárát. Bácsalmás A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség bácsalmási Nagyközségi Bizottsága tegnap a helyi művelődési házban tartotta küldöttgyűlését, amelyen részt vett dr. ICsiky János, a KISZ KIB gazdaságpolitikai és érdek- képviseleti osztályának helyettes vezetője, Pigniczki Zoltán, a megyei pártbizottság munkatársa, Vida Miklós, a nagyközségi pártbizottság első titkára és Szöl- lősi Béla, a KISZ megyei bizottságának titkára. A küldöttgyűlés elé terjesztett beszámoló rámutatott arra, hogy a helyi gazdasági egységeknél, (ruhagyár, finomposztó vállalat, Petőfi Tsz, állami gazdaság stb.), hogyan javult a munkaidő-kihasználás, az energiatakarékosság, s a munkafegyelem az ifjú kommunisták egyéni feladatvállalásainak köszönhetően. A munkahelyi K’ISZ-alapszerveze- tek tagjainak 70 százaléka szocialista brigádtag, akik nincsenek híján a kezdeményező kedvnek, ha munka versenyről van szó; s a társadalmi munkaakcióknak, kommunista műszakoknak nemcsak lelkes résztvevői, de aktív szervezői is. A KIISZ bácsalmási Nagyközségi Bizottsága beszámolójában számot adott azokról a törekvésekről, amelyekkel a fiatalok szabad idejének tartalmasabb eltöltését igyekezett elősegíteni a kongresszus óta* eltelt időszakban, külön méltatva, milyen nagy segítséget, milyen jelentős előnyöket jelent ezen a téren is a helyi közművelődési intézményekkel, társadalmi és tömegszervezetekkel való jó kapcsolat. A 'beszámoló megvitatása után, a küldöttek javaslatokat tettek arra, mi az, amit célszerű lenne módosítani, illetve továbbfejleszteni a mozgalmi munkában. Választással zárult a küldött- gyűlés. A KISZ bácsalmási Nagyközségi Bizottságának titkára ismét Szilvási János lett. a A bácsalmási küldöttek egy csoportja. (Tóth Sándor felvételei) j