Petőfi Népe, 1984. május (39. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-03 / 102. szám
4 9 PETŐFI NÉPE # 1984. május 3. csütörtök BARÁTI ORSZÁGOK ÉLETÉBŐL TEVE ÉS KÉKRÓKA Közös akarattal Kazahsztánban 41 A kolhoz tevetenyészetében a tejből gyógyitalt készítenek a kisgyerekeknek. Kazahsztánban, Pavlodar területi központ környékén gazdálkodik a Kazahsztán 30 éve nevű kolhoz. Többféle ágazatával mintaszerűen dolgozik* évenként a jövedelme mintegy 13 millió rubel. A szarvasmarha-áílomány tejet és húst ad, a kertek ontják a gyümölcsöt, a méhesekben méhecskék szorgoskodnak. A kolhoz foglalkozik növendékál- latok — csikó, borjú, bárány, malac — nevelésével és eladásával is. Minden hektárnyi művelés alá vont föld kitűnő szemestakarmányt, zöldségfélét ád. Mindezt a bőséget a víznek köszönhetik, hiszen itt egyébként egy évben 300 napon át erős szél jár a pusztákon, és csak 200 mm a csapadék egész esztendőben. Régebben a föld gyakran annyit se hozott, mint amennyi munkát belefektették. Konsztantyinovka falu — a kölhozközpont — mesterséges tó partján terül el. A tó vize tiszta, jó ivóvíz, amit egy 600 méterre lefúrt kút hoz a felszínre. Harminc évvel ezelőtt alakították ki ezt az első tavat, s azóta már hat víztározót építettek. Innen húzódnak a vízvezetékek a földekre, a legelőkre, ahol az öntözést esőztető berendezések is segítik. A víz aZ emberek évszázados álmait váltotta valóra, s maga a kolhoz is a víz segítségévei vált többszörös milliomossá. A víznek köszönhető az új ágazat, a halászat, továbbá a tározók partjára telepített 50 ezer víziszánnyasból származó jövedelem. A kolhoznak külön félmillió rubel1 halszna van a szőrméből: kisállta ttenyésztő farmjain rókát, nercet, nutriát, kékrókát tenyésztenek. A jól jövedelmező gazdálkodás révén mód nyílt arra is, hogy változtassanak a falusi életmódon. Évenként a gazdaság mintegy ötven családot költöztet komfortos, új lakásokba, melyekben van gáz-, vízvezeték és fürdőszoba is. Minden házhoz kert is tartozik. Ami a falu egészét illeti, tervezik egy úszómedence építését, és megindítják a trolibusz-közlekedést. Ünnepek alkalmából a falu népe a művelődési palotában szokott összejönni, s ilyenkor a színpadról oroszul, kazahul, németül, ukránul, tatár és más nyelveken csendül fel az ének. A kolhozban ugyanis tizenhat különféle nemzetiség él és dolgozik jó egyetértésben, békességben. VIETNAM Fordulat az élelmiszer-termelésben? * Még mindig kézierővel árasztják el vízzel a rizsföldet a Vörösfolyó deltájában. Az élelmiszer-termelés Vietnam életében mindig fontos kérdés volt. Napjainkban is az. Figyelembe véve, hogy a szocialista Vietnam Ázsia, s egyben a világ leggyorsabban szaporodó országai közé, tartozik (évi csaknem 2,9 százalékos népességnövekedéssel), a gabonatermelés dinamikus bővülése több mint gazdasági probléma, az ellátás biztonságosságán keresztül mindent maga mögé utasító politikai ügy. • Habár az országépítés külső körülményei nem javultak (nem is rosszabbodtak), a szembenállás Kínával, a nagy terhet jelentő kambodzsai katonai jelenlét változatlanul ható tényező, mégis komoly változások történtek a VSZK gazdasági helyzetében. Gyökerük azokra a határozatokra nyúlik vissza, amelyeket 1979 nyarán hozott a legfelsőbb pártvezetés az anyagi érdekeltség ösztönzésére, a döntések decentralizálására. Az intézkedések középpontjába a legfontosabb ágazat, a mezőgazdaság állt, a fő cél a parasztság termelőkedvének fellendítése volt. A jelek szerint jó időben, szerencsés kézzel nyúltak bele a gazdaság működési folyamataiba. Az országegyesítés utáni évek rendkívüli ellátási gondjai után, az elmúlt két esztendőben eredmények sora született. 1975 és 1981 között évente legkevesebb 2 millió tonna gabona behozatalára szorult az ország, ami súlyos devizagondot jelentett. Amíg az 1978-as gabonatermelés nem érte el a 13 millió tonnát, négy esztendővel később, 1982-ben már 17 millió tonna fölé emelkedett. Ez ugyan még messze van az erre az időre tervezett évi 21 millió tonnától, de az előrelépés így is hatalmas. Hosszú idő után Vietnam először nem szorult gabona-behozatalra, ami konkrét gazdasági-pénzügyi vetületén túl lélektani jelentőséggel bír. Tavaly az időjárás nem volt túlzottan kegyes Vietnamhoz, az eredetileg tervezett mennyiséget azonban sikerült elérni: ezúttal is mintegy 17 millió tonnányi gabonát arattak a délkelet-ázsiai országban. Noha az egy főre jutó élelmiszer-mennyiség változatlanul álacsony, az ellátás kétségkívül a stabilizálódás jeleit mutatja. Az új irányítási és ösztönzési módszerek meghozták gyümölcsüket. Az ország legtermékenyebb vidékein, így például Minh Hai tartományban és más déli körzetekben célul tűzték az egy főre jutó évi egytonnás rizsmennyiség elérését évtizedünk végére. A megváltozott mezőgazdasági klíma jótékony hatással volt a népgazdaság többi ágazatára is. Két éve az ipari termelés 12,7 százalékkal emelkedett, tavaly pedig csaknem 9 százalékkal. . Az előrelépést leginkább gátló tényezők közé sorolható továbbra is a súlyos energiahiány. Vietnam legfontosabb hazai energiahordozója, a szén a Nyugatra irányuló kivitel fő terméke. Az 1970-es évek második felében megkezdett hő- és vízierőművek évtizedünk második felére kezdenek majd valószínűleg üzemelni. Szakértők borúlátóak a partmenti olaj meny- nyiségét illetően. Egy évtizeddel ezelőtt még nagy reményeket fűztek a dél-vietnami partok feltételezett olajkészleteihez, mára a kutatásban érdekelt nyugati vállalatok jó része távozott a helyszínről. Helyüket szovjet cégek vették át. Pillanatnyilag is a Szovjetunió látja el Vietnamot a hiányzó kőolajjal. A kutatómunka tovább folyik, s a gazdaságvezetés továbbra sem mondott le arról a tervről, hogy Vietnam évtizedünk közepére nagyobb mennyiségű saját olajjal enyhítsen az importtól függő energiahelyzetén. Gy. S. Jugoszlávia Növekvő energiaszükséglet A jugoszláv energiatermelés dinamikus fejlődése ellenére — 1970 és 1979 között az erőművek kapacitása megduplázódott — a népgazdaság és a háztartások áramszükséglete gyorsabban nőtt, mint á termelés. Emiatt az elmúlt télen különösen nehézzé vált az ország elektromos energiaellátása. Az áramhiány — a korábbi évektől eltérően — már szeptemberben jelentkezett. A jugoszláv újságok az elmúlt hónapokban sorozatosan beszámoltak arról, hogy az egyes iparágakat és a mezőgazdaságot milyen súlyosan érintette az energiaihiány. Szerbiában és Horvátországban jelentős áramkorlátozások váltak szükségessé, de Bosznia—Hercegovinában és Macedóniában is sok volt a fennakadás. Montenegróban a titográdi alumíniumkombinát üzemeletését kénytelenek voltak átmenetileg szüneteltetni. A szakértők három okra vezetik Vissza a gondokat. Elsőként a hosszan tartó szárazságot jelölik meg: az ország folyóiról a Dunától a Vardarig 60 éVe nem tapasztalt alacsony vízállást jeleztek. így az összességében 6 ezer m!w kapacitású vízierőműveket csak 30 százalékos kihasználtsággal tudták működtetni. A második ok: lassan halad az eddig kőolajjal működő hőerőművek átállítása hazai szénre. Végül: még nem valósult meg az ország egységes energiarendszerének kiépítése. Abból az alapvető igazságból kiindulva, hogy energianövekedés nélkül nem lehet a népgazdaságot fejleszteni,* Jugoszlávia legfőbb törvényhozó szerve egy sor feladatot szabott meg a 2000-ig végrehajtandó stabilizációs program keretében. Legfőbb energiahordozóként a szenet jelölték meg. Az elkövetkező években az Olajjal működő erőműveket fokozatosan szén- és vízierőművekkeiT kell feli váltani. Hat-nyolc atomerőmű építése is szerepel a programban, összesen 12 600 MW~ kapacitással. Persze, rövid határidejű intézkedések is szükségesek. A kormány képviselője közölte, hogy kilátás van 360 ezer. tonna kőolaj és 200 ezer tonna pakura importjára a Szovjetunióból.' További 400 ezer tonna olajat Iránból, Irakból és Algériából kívánnak beszerezni. Energiaberendezéseinek építésében Jugoszlávia több országgal működik együtt. Közülük kiemelkedő helyet foglal el a Szovjetunió: a jugoszláv erőművek több mint egy- harmada szovjet közreműködéssel épült. A KÖZSÉGEKBEN KELL ERŐSÍTENI A kisipar helyzete megyénkben Aí újságolvasó általában úgy .tudja, hogy a munkaerő- vándorlás elsősorban a nagyüzemeket érinti. Valóban, főként ezen a területen a legszembetűnőbb, azonban a kommunális ellátásban éá más, alapvető lakossági szolgáltatásokban sem dolgoznak ma elegendően. Megtorpanás és egyfajta rétegződés kezdődött a megyei magánkisiparban is. Ennek egyik jele, hogy az idén, három hónap alatt, száznegyven- ketten adták vissza működési engedélyüket a lakóhelyükön. — Csökkent volna a kisipar helyi szerepe? — Inkább változásról, a lehetőségek módosulásáról van szó — tájékoztatott Rehák László, a KIOSZ Bács-Kiskun megyei titkára. — Tavaly, az év végén hétezer-myolcszázharminc kisiparos dolgozott a megyében. Közülük a főfoglalkozásúak aránya — a két évvel ezelőtti helyzethez képest — 65,3 százalékra csökkent. A városokban erősödött, a községekben viszont gyengült a kisipar. Mialatt újfajta szolgáltatásokra is vállalkoztak, például 79 személytaxis és 291 teherfuvarozó kapott ipar- engedélyt —, jelentős cserélődés, magas, 35 százalékos fluktuáció kezdődött a megyei kisiparban. Túlnyomó részben, mint már említettem, a falvak rovására. — Elsősorban hol? — Kiskőrös . vonzáskörzetében, de másutt is tapasztaltunk tóvá-’ lást a helyi szolgáltató ipariból. Ez főként az építőipari, a szobafestő, a lakatos, valamint a női és férfiszabó szakmákat gyengítette. Még 1981 év végén a megyei kisiparosoknak 63,7 százaléka dolgozott községekben, ez az arány tavaly decemberre 60 százalék alá csökkent, több — ismert vagy kevésbé ismert — tényező hatására. — Részletezné ezeket? — Kezdjük talán a magánipart 'legközvetlenebbül érintő kérdésekkel. A közvélemény egy része — tévesen — azt a nézetet vallja, hogy az önállósulás mesés jövedelmek forrása. Azt nem állítom, hogy tagjaink szegény emberek. Akik rendesen, becsületesen dolgoznak, megtalálják a számításukat. Azt sem titkolom, hogy nálunk nem voltak, vagy nincsenek ügyeskedők, anyagi javakat hajszolok. Ezeket, ha túlszámlázáson tetten érjük, megbüntetjük- Mint .ahogy fel .^yel^iiijeg vo^tu|^->^l^pl^is.égre azt a kecskeméti magántaxist is, akiről számlaadás megtagadása miatt írt a Petőfi Népe, s akire azóta nincs panasz. Látnunk kell azonban azt is, hogy a 'kisiparosuk sok szempontból sajátos helyzetben vannak, ami felelősségüket és munkabírásukat próbára teszi. Kis túlzással azt mondhatom, hogv saját műhelyüknek igazgatói, főkönyvelői, és egyben anyagbeszerzői. S ha már kiváltották az iparengedélyt, ezzel nem csekély kötelezettséget is vállaltak magukra. — Például? — A megrendelések teljesítése nagy feladatot ró rájuk. Beszéltem olyan vállalkozóval, aki az önállósulásnak csupán az előnyeit szerette volna kihasználni. Nem kell korán felkelnie, mint amikor még gyárban dolgozott, úgy vélte. Ráér délelőtt 9-kor. S akkor hagyja abba a munkát, amikor neki tetszik. Ez így hamis elképzelés! Valójában a kisiparosok többsége keserves erőfeszítéssel keresi meg a jövedelmét, s számolnia kell azzal is, — mint a fodrászoknak, a lakatosoknak, a fogtechnikusoknak és a férfiszabóknak a múlt télen —, hogy időnként nincs elég munkájuk. — Különös ellentmondást látok abban, hogy míg az állam évek óta számos intézkedéssel igyekszik erősíteni a kisipart, néhol helyi gátló tényezők gyengítik. — A társadalombiztosítás széles körű 'kiterjesztésével a kisiparosok régi álma vált valóra. Ök is épp olyan állampolgári jogon részesülnek a társadalmi juttatásokból, mint a munkásság vagy a parasztság. Az állam, ezen kívül is, többféle módon szabályozta a magánkisiparbam dolgozók gazdasági és életkörülményejt A; műhelyfejles^tés.t, segítő kedvező pénzügyi ’feltételeket , szívesen v#í>gad.ta a irKjfQSZtagság. Több mint száz jogszabályváltozás érintette valamilyen formában a szakmák művelőit. Közben azonban emelkedtek az anyagárak. Nőttek a tagság közterhei (jövedelemadó, különböző hozzájárulások) és megélhetési költségei. Tehát serkentő és fékező hatás egyaránt ért bennünket, olyan gazdasági helyzetben, amelyben a fennmaradásért nekünk is ugyanúgy meg kell küz- denünk, mint a nagyobb ipari termelőüzemeknek. — Sikerül? — Ez nem csak rajtunk illetve a kisiparosságon múlik. Baján a Húskombinát, és Kecskeméten a Nyíri úti Megyei Kórház befejezésében annak idején építőiparosaink is részt vettek. Mi, «főnkhöz mérten, a lakossági szolgáltatások mellett többet segíthetnénk a helyi feladatok végzésében, ha a tanácsok erre mindenütt módot adnának. A megyében közreműködhetnénk kommunális szolgáltatásokban és a műemlékvédelemben, amire az országban már van példa. így csökkenne az adóalap, s hétezer- nyolcszázharminc fős tagságunkból nem csupán ötvenen részesülnének adókedvezménybén, mint jelenleg, hanem többen. Amikor a lakóhelyeken kisiparosaink évente 6—8 millió forint értékű társadalmi munkát végeznek, úgy gondolom, jogos az a kívánságuk, hogy a helyi tervek készítésénél, és a feladatok végrehajtásánál a tanácsok jobban számoljanak velük. — A kisiparosok végül is a helyi ipar dolgozóinak egyik csoportját alkotják, akik lakossági szolgáltatást végeznek. — Igen, erre feltétlen figyelemmel kell lenni. Kár 'tehát, hogy tagságunkból 142-en visz- szaadták az iparengedélyüket, és most városokban bejáróként, vagy szövetkezeteknél dolgoznak. Őket jó lett volna valahogy megtartani, érdekeltté tenni' a települési munkában. Ám most sincs késő levonni a tanulságokat! Nagyobb figyelemmel, törődéssel, az érdekeltségi rendszer javításával, és a más megyékben bevált ösztönzési módszerekkel elérhető, hogy községeinkben is a legrátermettebb emberekkel bővüliöm a, kfeipari szolgáltatás — mondta béféjeze- süí Rehálk László. Kohl áfttát KÉRDŐJELEK A JUHTENYÉSZTÉSBEN Szemléletváltozást sürget az élet Az utóbbi években a megye juhtenyésztésében változások jelentkeznek . A nagyüzemekben csökken az állomány, a kisgazdaságokban pedig növekszik. Újabban kihelyezik a juhok egy részét. A mezőgazdasági nagyüzemek mintegy kétharmada arra hivatkozik, hogy veszteséges a tartásuk. A kisgazdaságokban viszont — mint látszik — jövedelmező a birkatartás. Az ellentmondás megértéséhez el kell mondanunk, hogy az üzemek többsége nem fordít elég gondot az ágazat fejlesztésére. A hodályok kétharmada nullára értékelődött,1 felújításukról nem gondoskodnak. Emelkednek a tenyésztési költségek, viszont a bevétel csak kisebb mentékben nő, a tavalyi aszály miatt több gond volt a takarmányeriátással is. Sok helyen a melléktermékek etetésével segítettek, igyekeztek megtartani a juhok kondícióját, fcu- koricaszánat legeltettek, 'bálázták is, hogy legyen tartalék a téli hónapokra. A _ szakemberek szerint a megye juhállománya elöregedett. Az üzemek egy részében ismét bevezetitek az évenfcéhti egyszeri élletést, hogy kíméljék az anyákat, és kevesebbet kelljen kiselejtezni. A minőség sem közömbös az állomány köl'tségiigiányES- sége szempontjából. Az igazság az, hogy ez általában háttérbe szorul, mert a bárányéirtékesíités a kedvező világpiaci keresletnek köszönhetően az idén is jövedelmező volt, tehát az üzemek bevételeiket főképp erre alapozzák. A lehetőségeket távolról sem használják tó. A megyében három törzstenyészet van a nagyüzemekben, mégpedig az Állampusztai Célgazdaságban, a duna- yecsei Béke és a kisszállás! Bácska Termelőszövetkezetben. Ezenkívül Erdélyi Zoltán sükösdl juhász is kapott engedélyt .tenyészkosok egyszeri felnevelésére és értékesítésére. Az említett törzsállományok'a,t Ja Kecskeméti Állattenyésztő Vállalat, valamint az Állattenyésztési és Takarmányozási Minősítő Intézet efflenőr- zi. A kecskeméti vállalatnak Szalkszentmártonon is van kostelepe. A törzstenyészet feladata, hogy a legjobb tulajdonságokat örökítő apaállatokat felnevelje és értékesítse a juhtenyésztő üzemeknek. A vállalat fajtajavító keresztezéseket is végez. A fésűs merinói és az ausztráliai fajták együttes tulajdonságait örökítő utódok hosszabb és finomabb gyapjúikkal jobban megfelelnek a piaci igényeknek. Ezt máris bizonyítja a 'kisszálláisi Bácska Termelőszövetkezetben levő állomány. Hasonló keresztezéseket végeznek a hústermelés javítására. Az Állampuszta! Célgazdaságban az NDK-iból származó húsmerimói kosokat tartanak. Katona József, a Kecskeméti Állattenyésztő Vállalat főmérnöke elmondja, hogy 650 apaállat vár értékesítésre a Bács-Kiskun megyei törzstenyészeteikben. Ezek küllem! minősítése már megtörtént. Az állomány 70 százaléka elit, 20 százaléka első osztályú. Sajnos, nem érdeklődnek irántuk a mezőgazdasági üzemek, pedig egy apaállat viszonylag nem drága, átlagosan 14 ezer fontat körül van az ára. Az utódok gyapjú- és hústermelésében ez az összeg gyorsan és bőven megtérül. Érdemes elgondolkodni azon, hogy miként lehetne a költségek további csökkentésével, új tartási technológiákkal megszüntetni a veszteséget a mezőgazdasági nagyüzemekben. A jó .példák sokaságának hasznosításával, szemléletváltozással élőbbre lehetne lépni. Természetesen az ágazat fejlesztését elsősorban azok az üzemek szorgalmazzák, ahol megvannak erre a feltételek. Ha a körülmények olyanok, érdemes a kisüzemekbe helyezni az állomány egy irészét, s akkor ez is a megoldás egyik útja lehet. Az üzemek, maguk döntik el — a gazdasági körülményeiket figyelembe véve —, hogy miként cselekedjenek. Kereskedő Sándor
